PK ÍH 2019/19.
PK ÍH 2019/19.
2019.03.01.
Ha az egészségügyi szolgáltatás miatt egészségromlást szenvedett gyermek szülei ingatlanukat a gyermekük egészségi állapotának megfelelő lakókörnyezet biztosítása céljából átalakítják, valamint az egészségkárosodásra tekintettel a gyermek speciális szállítására alkalmas gépkocsit szereznek be, úgy ezzel kapcsolatos kiadásaikat a vagyoni kár részeként érvényesíthetik azért, mert nem olyan célra fordították a pénzüket, amire károkozó magatartás hiányában költhették volna.
A káronszerzés tilalma miatt azonban az ingatlanra fordított beruházási költség összegéből le kell vonni az ingatlanban a beruházásból – akár a károsultak akarata nélkül – származó értéknövekedés összegét, még akkor is, ha az ingatlant a károsultak értékesíteni nem kívánják.
A gépjármű beszerzésének költségéből pedig a káronszerzés tilalma okán le kell vonni a korábban a gyermek szállítására szolgáló, a szülők tulajdonában maradó és ettől kezdődően más célra szolgáló gépjármű fennálló értékét, mivel a kártérítés a károsodástól független más cél támogatására nem szolgálhat.
Alkalmazott jogszabályok: a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (1959. évi Ptk.) 355. § (1) és (4) bekezdés.
Az I. és a II. rendű felperesek házastársak, a III. és a IV. rendű felperesek a gyermekeik.
A III. rendű felperes az I. rendű felperes második terhességének 29. hetében, 1998. szeptember 16. napján 23 óra 25 perckor császármetszéssel született meg az alperes szülészeti osztályán. A szülés során fellépő oxigénhiányos állapotból eredően agylágyulásos végtagbénulás, továbbá szellemi és motorikus elmaradottság alakult ki nála.
Az ítélőtábla jogerős közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperes teljes felelősséggel tartozik a felpereseket a III. rendű felperes 1998. szeptember 16. napján történt megszületése során kialakult egészségkárosodás miatt ért károkért.
A III. rendű felperesnek mind a négy végtagjára kiterjedő görcsös bénulása van, középsúlyos értelmi fogyatékos és beszédfogyatékos. Önellátásra, önkiszolgálásra képtelen. Mozgatása csak speciális, modellált üléssel, manipulációs tálcával és rögzítő pántokkal ellátott kerekesszékkel lehetséges, önállóan járásképtelen. Tömegközlekedési eszköz igénybevételére nem alkalmas, utazásaihoz kísérőre van szüksége. Az orvostudomány állása szerint ugyanakkor az egészségkárosodása állandónak tekinthető, abban további érdemi javulás nem várható, az állapotrosszabbodás elkerülése céljából azonban a tartós és folyamatos rehabilitációs kezeléseket a jövőben is folytatni kell.
Az I. és a II. rendű felperesek a III. rendű felperest kezdetben egy Renault Clio 1.2 RE típusú személygépjárművel szállították orvosi vizsgálatokra és rehabilitációs kezelésekre. Mivel az elhasználódott, 2004 végén lecserélték egy Opel Zafira 2.0 DTH Comfort típusú gépkocsira, amelyért – a korábbi gépjármű beszámítása és a kapott támogatás folytán – 1 900 000 Ft-ot fizettek. A gyermek szállítása céljából 2016. október 5. napján egy Ford Transit Connect típusú gépjárművet vettek, amely kifejezetten mozgássérültek szállítására szolgál. A vételára 27 000 euró volt, amely a Magyar Nemzeti Bank árfolyamán átszámítva 8 271 180 Ft-nak felelt meg. Ebben az időpontban az Opel Zafira 572 000 Ft forgalmi értékkel bírt.
Az I. és a II. rendű felperesek az otthonukként szolgáló családi házat a III. rendű felperes megszületését követően többször átalakították azért, hogy a fiuk számára az egészségi állapotának megfelelő lakókörnyezetet biztosítsanak. Ennek keretében 2001-ben a teraszt szobává alakíttatták, amely bruttó 2 792 256 Ft kiadással járt, ugyanakkor az ingatlanuk értékét 1 920 000 Ft-tal növelte, így a beruházás értéknövekedéssel nem fedezett költsége 872 256 Ft volt. 2001-ben 517 500 Ft-ért építtettek egy felszíni garázst és 10 313 Ft-ért eltávolíttatták a küszöböket, 2009-ben pedig 299 942 Ft-ért lejtőt (rámpát) alakíttattak ki, amelyek az ingatlanukban értéknövekedést nem idéztek elő. 2011-ben átalakíttatták és kibővíttették a házuk földszintjét, amely bruttó 4 976 446 Ft kiadással járt, ugyanakkor az ingatlanuk értékét 2 045 399 Ft-tal növelte, így a beruházás értéknövekedéssel nem fedezett költsége 2 931 047 Ft volt.
A felperesek a pontosított keresetük a felperesi, a per főtárgyára kiterjedő fellebbezéssel érintett részében arra kérték a bíróságot, hogy kötelezze az alperest:
– a lakásátalakítás többletköltsége címén 2 792 256 Ft, 517 500 Ft, 10 313 Ft, 299 942 Ft és 4 976 446 Ft (összesen 8 596 457 Ft), valamint ezek járulékai;
– a mozgássérült szállítására szolgáló autó beszerzésének költsége címén 8 271 180 Ft és járulékai megfizetésére.
Az alperes ellenkérelme a felsorolt keresetek elutasítására irányult, vitatta az összegszerűséget és a jogalapot is.
Az elsőfokú bíróság – nem vagyoni és más vagyoni kártérítések megítélésén felül – az ítélet a felperesi fellebbezéssel támadott részében arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg fizessen meg az I. és a II. rendű felperesek mint egyetemleges jogosultak részére az ingatlan átalakításával összefüggésben 4 631 058 Ft-ot, a gépkocsi beszerzésével összefüggésben 7 699 180 Ft-ot és azok ítéletben foglalt kamatát. Az alperest a pervesztességéhez igazodó perköltség megfizetésére is kötelezte.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az aggálymentes orvos szakértői vélemény szerint a III. rendű felperes az alperes jogellenes magatartása miatt visszafordíthatatlan testi és szellemi fogyatékosságban szenved, amely miatt egész életében ápolásra, gondozásra és felügyeletre fog szorulni. Így a testi és lelki egészséghez fűződő joga, valamint – kiszolgáltatottsága folytán – az emberi méltósága is súlyosan sérült.
Kifejtette, hogy az építész szakértő kiegészítő szakvéleménye tisztázta, hogy az I. és a II. rendű felperesek melyik évben milyen beruházást hajtottak végre az ingatlanukon. Noha ezen munkálatok a III. rendű felperes egészségi állapota miatt valóban szükségesek és indokoltak voltak, a terasz 2001. évi beépítése 1 920 000 Ft-tal, a földszint 2011. évi átalakítása és bővítése pedig 2 045 399 Ft-tal növelte az ingatlan értékét, amelyet a káronszerzés tilalma miatt a beruházások költségeiből le kellett vonni. Ezért az alperest csupán a szakvéleménnyel igazolt kiadások értéknövekedéssel nem fedezett részének megfizetésére kötelezte, az ezt meghaladó keresetet pedig elutasította.
A beszerzett gépjárműszakértői vélemény alapján megállapította, hogy az I. és a II. rendű felperesek 2016 októberében szükséges és indokolt módon fordítottak 8 271 180 Ft-ot egy mozgássérült szállítására alkalmas Ford Transit típusú gépjármű megvásárlására. E vételárra azonban teljes összegben nem tarthatnak igényt, abból ugyanis a káronszerzés tilalma miatt le kell vonni az I. és a II. rendű felperesek Opel Zafira típusú gépkocsijának 2016 októberében fennálló értékét, hiszen az alperes csak a III. rendű felperes közlekedési igényeinek kielégítésére köteles, a többi családtag közlekedésének támogatására nem kötelezhető. Ezért e kereseti kérelmet a gépjárműszakértői véleményben megállapított 572 000 Ft tekintetében elutasította és az alperest csak a vételár fennmaradó részének megfizetésére kötelezte.
A felperesek a fellebbezésükben azt kérték, hogy az ítélőtábla emelje fel az alperes által az I. és a II. rendű felpereseknek mint egyetemleges jogosultaknak fizetendő lakásátalakítási költség tőkeösszeget a 2001. évi teraszbeépítés tekintetben 2 792 256 Ft-ra, a 2011. évi földszint átalakítás vonatkozásában pedig 4 976 446 Ft-ra, így az összes lakásátalakítási költséget érintően 8 596 457 Ft-ra. Arra hivatkoztak, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952. évi Pp.) 221. §-ának (1) bekezdésében foglalt indokolási kötelezettségének, hiszen nem fejtette ki, hogy miért sértené a káronszerzés tilalmát az, ha elmaradna a beruházások által előidézett értéknövekedés levonása. Rámutattak, hogy az 1959. évi Ptk. 355. §-ának (1)–(4) bekezdései szerint minden olyan kiadás kárnak minősül, amely a III. rendű felperes állapotából adódó hátrányok mérséklését célozza, a lakásátalakításokra pedig nem vitásan épp ebből a célból volt szükség. Mivel pedig az I. és a II. rendű felpereseknek nem az értéknövelés, hanem ez utóbbi cél elérése volt a szándéka, a teljes kártérítés elvét sérti az értéknövekmény levonása. Érvelésük szerint az I. és a II. rendű felperesek egyébként sincsenek abban a helyzetben, hogy az akaratukon kívül megvalósult értéknövekedést realizálhassák, hiszen az ingatlant a III. rendű felperes ápolása és gondozása miatt nem adhatják el, enélkül pedig e vagyonnövekmény nem több mint egy fiktív vagyonelem, amelyet az alperes kártérítési felelőssége körében nem lehet figyelembe venni. Utaltak arra is, hogy az elsőfokú bíróság gondolatmenete alapján olyan következtetésre is lehetne jutni, hogy amennyiben a beruházás a bekerülési költségnél nagyobb értéknövekedést idézett elő, akkor a különbözetet a károkozó követelhetné a károsultaktól, ez pedig abszurd. Kifejtették, hogy kártérítés során a vagyoncsökkentést nem közgazdasági szemlélettel kell vizsgálni, ez esetben ugyanis a károsultak például egy tolószék vételárát sem követelhetnék, hiszen a vagyonuk összességében nem csökkent: a pénzükért egy ugyanolyan értékű tolószéket kaptak.
A felperesek fellebbezése kiterjedt arra is, hogy az ítélőtábla emelje fel az alperes által az I. és a II. rendű felpereseknek mint egyetemleges jogosultaknak a mozgássérült gépjármű beszerzésének költségei címén fizetendő tőkeösszeget 8 271 180 Ft-ra. E körben is arra hivatkoztak, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget az 1952. évi Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében foglalt indokolási kötelezettségének, hiszen nem fejtette ki, hogy miért sértené a káronszerzés tilalmát az, ha elmaradna a mozgássérült gépkocsi vételárából az Opel Zafira típusú gépjármű ezen időpontban fennálló forgalmi értékének a levonása. Rámutattak, hogy a III. rendű felperes szállítására az Opel Zafira már nem volt alkalmas, ezért kellett megvenniük a mozgássérült szállítására szolgáló Ford Transitot, így az ennek beszerzésével felmerült kiadásra teljes összegben igényt tarthatnak: azóta ugyanis ezzel az autóval szállítják a III. rendű felperest, az Opel Zafirával pedig az I. és a II. rendű felperesek közlekednek.
A felperesek a fellebbezésükben kérték továbbá az alperes által fizetendő elsőfokú perköltség összegének felemelését is.
Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet ellenfél által fellebbezett részének helybenhagyását kérte, annak helyes indokai alapján.
A felperesek fellebbezését az ítélőtábla alaptalannak találta.
Az ítélőtábla – a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között – a felperesek fellebbezését érintően kizárólag abban foglalt állást, hogy a felperesek alappal kérték-e az I. és a II. rendű felperesek mint egyetemleges jogosultak részére megítélt lakásátalakítási és gépjármű beszerzési költség – valamint a perköltség – felemelését.
Lakásátalakítási költségek
Ebben a körben az ítélőtáblának a felperesek fellebbezése folytán kizárólag azt kellett eldöntenie, hogy az elsőfokú bíróság jogszerűen vonta-e le a 2001. évi teraszbővítés költségeiből az I. és a II. rendű felperesek ingatlanának értékében ekkor bekövetkezett 1 920 000 Ft, a 2011. évi földszint-átépítés költségeiből pedig az ezzel előidézett 2 045 399 Ft növekményt.
Ebben a kérdésben az elsőfokú bíróság a bírói gyakorlattal egyező álláspontot foglalt el. Ahogy arra a Legfelsőbb Bíróság a Pfv.IV.20.296/2016/4., a Kúria pedig a Pfv.IV.21.355/2016/4. számú ítéletében rámutatott: a kártérítés mértékének megállapításánál azt kell vizsgálni, hogy milyen vagyoncsökkenés következett be az érintett félnél, ugyanakkor a káronszerzés szabályából következően a kárból le kell vonni a károkozásból eredő vagyoni előnyöket, ami keletkezhet a kárral szembeállított megtakarításban, illetve értéknövekedésben. A kártérítésnek ugyanis a károsult részére teljes jóvátételt kell biztosítania, ami azonban nem eredményezhet a károsult javára anyagi előnyt. Ugyanilyen jogi álláspontot tartalmaz a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.196/2014/3. és a Győri Ítélőtábla Pf.III.20.064/2016/3. számú ítélete is.
Ezen bírói gyakorlat szerint a kárnak nem feltétele, hogy a károsult teljes vagyonában közgazdasági értelemben vett csökkenés következzen be. Valójában ugyanis a károsultat azért éri kár, mert a károkozó magatartás miatt arra kényszerül, hogy olyasmire fordítsa a pénzét, amit a károkozó magatartás hiányában nem szerzett volna be (pl.: egy tolószék). Ilyenkor a károsult teljes vagyonában közgazdasági értelemben nem következik be csökkenés, hiszen az elköltött pénzösszeg helyébe egy ugyanolyan értékű vagyontárgy lép. Jogi értelemben viszont a kár megvalósult, hiszen a károsult nem olyan célra fordította a pénzét, amire károkozó magatartás hiányában költötte volna, olyasmit vett ugyanis, amire csakis emiatt lett szüksége, így az elköltött pénzösszeg megtérítését teljes összegben követelheti. Más a helyzet azonban akkor, ha megvalósul egy többlettényállási elem, vagyis ha a károkozó magatartás folytán szükségessé vált beruházás miatt – akár a károsult akaratából, akár az ő akaratán kívül – megnő a károsult vagyonának az értéke. Ilyenkor a kártérítés összegének meghatározása során ezt az értéknövekményt nem lehet figyelmen kívül hagyni, az ugyanis a ráfordított kiadások teljes összegének megtérítése esetén az értéknövekmény erejéig a károsult káronszerzéséhez vezetne.
A perbeli esetben az I. és a II. rendű felperesek az alperes károkozó magatartása folytán arra kényszerültek, hogy beépítsék a teraszukat, majd átalakítsák és bővítsék a házuk földszintjét. Ennek érdekében építőanyagokat vásároltak és az építési munkák elvégzéséért vállalkozói díjat fizettek. Önmagában ezzel közgazdasági értelemben még nem változott a vagyonuk nagysága, hiszen ugyanolyan értékű anyaghoz és építési munkához jutottak hozzá, mint amennyi pénzt erre fordítottak. Az I. és a II. rendű felperesek azonban e két beruházás során – akaratuktól függetlenül – nemcsak az általuk vásárolt építőanyagokat és építési munkát szerezték meg, hanem a beruházásokkal érintett vagyontárgyuk, azaz az ingatlanuk értéke is megnőtt. Ezzel a kiadásaik ezen része megtérült akkor is, ha az ingatlant értékesítik, azaz az értéknövekményt pénzeszközre váltják, és akkor is, ha nem. Ezért a káronszerzés tilalma miatt kártérítésként csak e költségeik értéknövekménnyel nem fedezett részének megtérítését követelhetik, így a felperesek fellebbezése ebben a körben nem volt alapos.
Mozgássérült szállítására alkalmas gépkocsi beszerzésének költsége
Ezen kártérítési tétel kapcsán az ítélőtáblának szintén csak azt kellett eldöntenie, hogy az elsőfokú bíróság jogszerűen vonta-e le a mozgássérült szállítására alkalmas gépkocsi vételárából az I. és a II. rendű felperesek Opel Zafira típusú gépjárművének 2016 októberében fennállt forgalmi értékét.
Az elsőfokú bíróság döntése e tekintetben is helyes volt. Az I. és a II. rendű felperesek ugyanis 2004-től kezdődően az Opel Zafira típusú gépkocsit használták a III. rendű felperes szállítására. Ezért az elsőfokú ítélet fellebbezéssel nem támadott rendelkezése kötelezte is az alperest arra, hogy térítse meg az I. rendű felperes részére e gépkocsi beszerzésével felmerült 1 900 000 Ft kiadást. Az I. és a II. rendű felperesek maguk nyilatkozták azonban, hogy 2016 októberétől kezdődően kizárólag az ekkor megvásárolt, mozgássérült szállítására is alkalmas Ford Transittal elégítik ki a III. rendű felperessel kapcsolatos közlekedési igényeket, azóta az Opel Zafirát ők maguk használják. Annak ellenére tehát, hogy e gépkocsi vételárát az alperes köteles megtéríteni, e gépjármű kikerült abból a vagyoni körből, amely a III. rendű felperes egészségkárosodásával összefüggő célokat szolgál, és átkerült azon vagyontárgyak közé, amelyek kizárólag az I. és a II. rendű felperesek érdekeit elégítik ki. Mivel azonban az alperes az I. és a II. rendű felperesek közlekedésének támogatására nem kötelezhető, a Ford Transit vételárából valóban le kellett vonni azt az összeget, amennyit az Opel Zafira 2016 októberében ért. Ezért az elsőfokú bíróság helyesen csökkentette az I. és a II. rendű felpereseket ezen a jogcímen megillető kártérítés összegét 572 000 Ft-tal, így a felperesek fellebbezése ebben a körben sem volt alapos.
A per főtárgyát érintő elsőfokú döntés megváltoztatására irányuló fellebbezés nem vezetett eredményre, az elsőfokú bíróság a perköltség összegét a jogszabályi rendelkezések alapján határozta meg, annak felemelésére az ítélőtábla alapot nem talált.
A kifejtett okok miatt az ítélőtábla az elsőfokú ítélet fellebbezett részét – lényegében annak helyes indokai alapján – helybenhagyta az 1952. évi Pp. 253. §-ának (2) bekezdése és 254. §-a (3) bekezdésének második mondata alapján.
(Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.614/2018/8.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás