• Tartalom

192/2019. (VII. 30.) Korm. rendelet

192/2019. (VII. 30.) Korm. rendelet

az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 25/2018. (II. 26.) Korm. rendelet módosításáról1

2019.08.01.

A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 5., 6. és 27. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1–2. §2

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2019. augusztus 2. napjával.

2

Az 1–2. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére