PÜ BH 2019/270
PÜ BH 2019/270
2019.10.01.
I. Ha a magyar gazdálkodó szervezet gépjárműve Németországban idegenhibás balesetet szenved, a kártérítési kötelezettség fennállására és terjedelmére a Róma II. Rendelet irányadó, ezért arra a német jogot kell alkalmazni függetlenül attól, hogy a károsult a károkozót vagy közvetlenül a biztosítót perli.
II. A német jog anyagi jogi szabályainak alkalmazása szempontjából a magyar forintban megítélt kártérítési összeg idegen pénznemben meghatározott pénztartozásnak minősül. A kamatkövetelés elbírálása során ezért azt is fel kell tárni, hogy a német jogszabályok és a joggyakorlat idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetére hogyan rendelkeznek (kamatláb, számítási mód); a magyar jog e körben sem alkalmazható.
[BGB (A Németországi Szövetségi Köztársaság Polgári Törvénykönyve) 249. § (1), (2) bekezdés; 254. § (1), (2) bekezdés; Európai Parlament és Tanács 864/2007/EK rendelet (Róma II. Rendelet) 2. cikk, 4. cikk, 15. cikk, 18. cikk; 2000/35. EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, 2011/7. EU Irányelv]
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes nyerges-vontatóból és félpótkocsiból álló járműszerelvénye 2012. március 20-án idegenhibás balesetet szenvedett Németországban az A5 számú autópályán. A helyszínen rendőri intézkedés történt, majd a felperes járművét a rendőrség egy baden-badeni telephelyre szállíttatta. A gépjármű saját lábon történő hazahozatalára a helyszíni javítást követően 2012 októberében került sor. A tárolás költsége a pótkocsi vonatkozásában 10 137,73 euró, míg a vontató vonatkozásában 9098,5 euró volt, az utóbbit a finanszírozó hitelezte meg a felperesnek. A felperes mindkét jármű vonatkozásában érvényes casco biztosítási szerződéssel rendelkezett a Generali Providenica Zrt.-nél, ahol a káreseményt és az igényét be is jelentette. A biztosító a pótkocsit totálkárosnak minősítette és 1 494 727 forintot megfizetett a finanszírozónak. A vontató vonatkozásában a javítást végző szakszerviz részére 2 780 902 forintot teljesített. A vontató javítási költsége 3 089 891 forint volt. A felperes a sérült gépjárművek helyreállításáig egy másik gépjárműszerelvényt bérelt havi 2500 euró + áfa díj ellenében. Bérleti díj címén összesen 16 000 eurót fizetett meg.
[2] A károkozó gépjármű az alperesnél rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással. A felperes a kárt bejelentette az alperes magyarországi kárrendezési megbízottjánál, a K&H Általános Biztosító Zrt.-nél. A kárrendezési megbízott a káreseménnyel kapcsolatban 1 804 206 forintot fizetett meg több részletben tőke és kamat címén.
[3] A finanszírozó az alperessel szembeni követelését a felperesre engedményezte.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[4] A felperes keresetében az alperest 9 468 241 forint tőke, valamint ezen összegből 2 165 276 forint (tárolási költség) után 2012. október 26-tól, 1 969 538 forint (tárolási költség) után 2012. október 31-től, 797 107 forint kártérítési összeg után 2012. március 20-tól kezdődően, 4 536 320 forint (bérleti díj) után 2012. augusztus 31-től, továbbá 1 494 723 forint után 2012. március 20-tól október 18-ig, 2 780 902 forint után 2012. március 20-tól 2013. január 18-ig járó, törvényes mértékű késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni.
[5] A keresetét a német Közúti közlekedési törvény (a továbbiakban: StVG) 7. § (1) bekezdésére és a biztosítási szerződésekről szóló német törvény (a továbbiakban: VVG) 115. § (1) bekezdésére, valamint a német Polgári törvénykönyv (a továbbiakban: BGB) 823. § (1) bekezdésére alapította. Az ellenkérelemre figyelemmel vitatta, hogy a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.
[6] Az alperes ellenkérelme arra irányult, hogy a bíróság a keresetet részben – a Generali Providencia Zrt. által megfizetett kártérítések utáni kamat, valamint a pótkocsi forgalmi értéke kapcsán 225,61 eurót meghaladóan – utasítsa el. Nem vitatta, hogy a perbeli balesetet okozó gépjármű felelősségbiztosítással rendelkezett nála. Az volt az álláspontja, hogy a perben az Európai Parlament és a Tanács 2007. július 11-i 864/2007/EK rendelete a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (Róma II.) 4. cikkének (1) bekezdése alapján a káresemény elbírálása során a német jogot kell alkalmazni. A kárfelvétel és a kárigény elbírálásával a németországi levelezőpartnerét, az R+V Allgemeine Versicherung AG-t bízta meg. A felperesnek megfizetett négy hét időtartamra a nyergesvontató után napi 25 euró, a pótkocsi után napi 30 euró tárolási költséget. Megfizetett továbbá 1075 euró, valamint 1739,1 euró szállítási költséget és 308 989 forint, valamint 168 170 forint casco önrészt. A perben arra hivatkozott, hogy a tárolási díj a német jog szerint addig jár, amíg a jármű szemléjére sor kerül és a javítási kalkuláció elkészül. Azt követően a felperes kárenyhítési kötelezettsége körébe tartozik a javításról való gondoskodás, elkerülve a további indokolatlan tárolási költséget. Az e körben előterjesztett kárigényt ennek figyelembevételével térítette meg tekintettel arra is, hogy a német biztosító – méltányosan eljárva – négy hét költségét tartotta indokoltnak. A felperes által megfizetett önrész után járó kamatot a felperesnek kamat címén kifizetett 62 660 forintba beleszámította, így az ezen a címen előterjesztett igényt alaptalannak tartotta. A pótkocsi kártérítési különbözetének összegeként 225,61 eurót fogadott el. A bérleti díj vonatkozásában a kárrendezés során közölt álláspontját továbbra is fenntartotta. A Generali Providencia Zrt. által megfizetett kártérítések utáni kamatot elismerte.
Az első- és másodfokú ítélet
[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperes részére 4 387 368 forint kártérítést, valamint ezen összegből 2 165 276 forint után 2012. október 26-tól, további 1 969 538 forint után 2012. október 31-től, további 252 554 forint után 2012. március 20-tól kezdődően a kifizetésig terjedő időre minden késedelemmel érintett naptári félévre vonatkozóan a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat összegének 8%-kal növelt mértékével megegyező mértékű késedelmi kamatot, ezenfelül 1 494 723 forint után 2012. március 20-tól október 18-ig, 2 780 902 forint után 2012. március 20-tól 2013. január 18-ig terjedő időre minden késedelemmel érintett naptári félévre vonatkozóan a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat összegének 8%-kal növelt mértékével megegyező mértékű késedelmi kamatot. A keresetet ezt meghaladóan elutasította.
[8] Az indokolásában a Róma II. rendelet 1-4. cikkére hivatkozással kifejtette, hogy a keresetet Németország anyagi jogszabályai szerint kellett elbírálni. Hivatkozott az StVG 7. § (1) bekezdésére, 12. § (1) bekezdésének 2. pontjára, a BGB 249. § (1)–(2) bekezdésére, 254. § (1)–(2) bekezdésére, a VVG 115. § (1) bekezdésének 1. pontjára. Rögzítette, hogy a BGB 254. § (2) bekezdés első mondatának harmadik fordulata alapján a felperest a tárolási költségekkel kapcsolatban valóban kárenyhítési kötelezettség terhelte, azonban nincs olyan tételes jogi előírás vagy kialakult jogirodalmi álláspont, illetve ítélkezési gyakorlat, amely ilyen esetben a jármű szemléjének időpontjához és/vagy a javítási kalkuláció elkészültéhez kötné a károkozó felelősségét. A német kártérítési jog a „megfelelő gondosság”, a „jóhiszeműség”, továbbá az „észszerű határidő” és a „szükséges időtartam” fogalmaival írja körül a károsult kárenyhítési kötelezettségét. A fogalmak tartalmát a bíróságnak az eset körülményeinek mérlegelésével kell kitöltenie, amelyhez szükséges tényállás felderítéséhez a tények előadásával a károsult is köteles hozzájárulni, azonban e körben a bizonyítási kötelezettség a kártérítésre kötelezett felet terheli. A perben az alperes erről az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 3. § (3) bekezdése, valamint 164. § (1) bekezdése szerint tájékoztatást kapott. Az alperes e körben a csatolt okiratok figyelembevételét kérte, ezenkívül bizonyítási indítványa nem volt. A felperes indítványára a bíróság tanúként kihallgatta a balesettel érintett gépjárműszerelvény helyszíni javítását végző felperesi munkavállalót.
[9] A rendelkezésre álló adatok alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a kárrendezés folytán kiterjedt egyeztetés zajlott a peres felek, illetve az alperes képviselője között. Jelentős bizonytalanságok voltak a járművek javíthatóságával, szállításával, tárolásával kapcsolatos kérdések, költségek, valamint a költséghatékony megoldás vonatkozásában. Az alperes különösen azt sérelmezte, hogy a felperes csak hosszabb idő elteltével volt hajlandó a kárrendezés érdekében igénybe venni a casco biztosítását. A felperes ezzel szemben az időmúlás okaként arra hivatkozott, hogy a biztosító a sérült járműszerelvény külföldi javíttatásába nem egyezett bele, azonban a járműszerelvény nem volt járóképes, így csak szállíttatni lehetett volna, amelynek költségeit nem tudta volna megelőlegezni. Végül a saját lábon történő hazahozatalt csak helyszíni javítás után, és a tárolási költségek kifizetését követően tudták megoldani. A helyszíni javítást munkavállalójuk segítségével saját költségre végeztették el, a tárolási költséget hitelből fizették.
[10] Nem volt vitás az a felperesi állítás, miszerint a járműszerelvény nem volt alkalmas a közúti forgalomban való részvételre. Ezt a tényt a javítást végző munkavállaló tanúvallomása, a csatolt okiratok, valamint a perben kirendelt igazságügyi szakértő – e körben nem vitatott – szakvéleménye is alátámasztotta. Az alperes a szállítás tetemes költségére, illetve a külföldi javítás engedélyezésének hiányára vonatkozó felperesi állításokat sem vonta kétségbe, ezért az elsőfokú bíróság e körülményeket tényként elfogadta. Nem értett egyet azzal az alperesi állásponttal, hogy a kárenyhítési kötelezettség körében a felperestől elvárható lett volna a casco biztosítás igénybevétele, illetve az, hogy a járművek további sorsának rendezéséhez szükséges jelentős összeget a saját költségén haladéktalanul megelőlegezze. A perbeli eset körülményeire – így különösen a károsodás mértéke, az irányadó jog, a javítás helye, a szállítás szükségessége körében felmerült jelentős bizonytalanságokra – figyelemmel úgy ítélte meg, hogy a felperes oldalán nem történt mulasztás. Azzal, hogy a költségek csökkentése érdekében helyszíni javítást végeztetett, illetve hogy a Magyarországon történő javítás érdekében a gépjármű hazahozatalához szükséges költségeket fedezte, a kárenyhítés körében elvárható kötelezettségeinek eleget tett.
[11] A régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően összességében értékelve a rendelkezésre álló adatokat az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperest a kárenyhítési kötelezettség körében felróható mulasztás nem terheli, így keresetének a tárolási költségek és járulékaik vonatkozásában helyt adott. A bérgépkocsi igénybevételével kapcsolatos kereseti kérelmet bizonyítottság hiányában elutasította. A balesettel érintett pótkocsi vonatkozásában az alperest további 252 554 forint kártérítés és járulékai megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan e körben a kerestet elutasította. A Generali Providencia Biztosító Zrt. által megfizetett kártérítés utáni kamat vonatkozásában a kereseti kérelemnek helyt adott.
[12] Az alperesnek a tárolási díj és a kamat mértéke vonatkozásában előterjesztett fellebbezése, valamint a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit részben – a kamatmérték tekintetében – megváltoztatta azzal, hogy az ítélet szerinti tőkeösszegek után 2012. október 26-tól, 2012. október 31-től, 2012. március 20-tól kezdődően a kifizetés napjáig, illetve a meghatározott időszakokra járóan megállapított késedelmi kamat 2013. június 30. napjáig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat 7 százalékkal növelt, 2013. július 1. napjától 2014. március 14. napjáig a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat 8 százalékponttal növelt, 2014. március 15. napjától a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat 8 százalékkal növelt összegével megegyező mértékű. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[13] A másodfokú bíróság az indokolásában kifejtettek szerint egyetértett az elsőfokú bíróság azon következtetésével, hogy a perbeli balesettel összefüggésben felmerült kárai enyhítése érdekében a felperes – a több vonatkozásban helyzetét hátrányosan érintő körülmények között, azok ellenére is – megtette a tőle elvárható intézkedéseket. Nem volt szükséges és elvárt annak okirati igazolása, hogy a gépjármű saját lábon történő hazahozatalát a német hatóságok, illetve a tárolást végző telephely egyébként nem engedélyezte. A kárenyhítési kötelezettség megítélése szempontjából ugyanis annak volt jelentősége, hogy a baleset miatti károk érvényesíthetőségével összefüggésben rendkívül sok olyan bizonytalansági tényező merült fel, amely jelentősen megnehezítette a felperes részéről annak eldöntését – figyelemmel anyagi erőforrásaira is –, hogy mikor, milyen lépések, intézkedések lehetnek eredményesek, célravezetők.
[14] A felperes törvényes képviselője meghallgatása során számot adott a bizonytalansági tényezőkről és arról, hogy saját gazdasági helyzetét alapul véve az adott körülmények milyen cselekvési lehetőséget adtak számára. Az iratokból kitűnően a felperes törvényes képviselője a balesetet követő napokban kiutazott Németországba, ott próbált információkhoz jutni, egyeztetni, ismerősei révén, illetve telefonon is tájékozódni arról, hogy mit kell tennie, kivel szemben kell, lehet fellépnie megtérítési igényével. A felperes a 2012. május 17-én kelt levélben kapta meg a MABISZ válaszát arra vonatkozóan, hogy ki a perbeli balesetet okozó gépjármű felelősségbiztosítója, és annak a K&H Biztosító Zrt. a magyarországi kárrendezési megbízottja. Az utóbbival a csatolt e-ma-ilekből kitűnően a felperes már a következő hónapban levelezésben állt, megkezdte az ügyintézést. Közölt minden általa ismert adatot arról, mennyiért, hol tárolják a gépjárművet, a casco biztosítása a hazaszállításra vonatkozóan milyen költségmaximumot határoz meg, milyen kárkalkuláció készült. A K&H Biztosító Zrt. mint kárrendezési megbízott 2012. június 8-án olyan tartalmú levelet küldött a felperesnek, amely szerint a spanyol biztosítótól még fedezet- és jogalap igazolására vár, és ennek megérkezése után tud tájékoztatást küldeni. A felperes a június 25-i e-mail-váltás során konkrét adatokat megadva kért további tájékoztatást, amelyre július 16-án a német partnertől kapott rövid tájékoztatásra utalással kapott választ. A kárrendezési megbízott 2012. július 20-i levele szerint az alperes azt közölte, hogy miután megkapják a biztosított jármű kárelismervényét tudják azt eljuttatni a kárrendezési megbízottjuk részére, akitől időközben olyan tájékoztatást is kapott a felperes, hogy az iroda ügyintézése is szünetel augusztus 21-ig az ítélkezési szünet miatt. Ebben a helyzetben döntött úgy a felperes, hogy a kárigényét saját casco biztosítása terhére is érvényesíti, melynek eredményeként legkorábban 2012. október 18-án, majd 2013. január 18-án történtek kifizetések. A tárolási díjjal összefüggésben a felperes kölcsönt kényszerült felvenni, amelyhez a pénzügyi lízingszerződés módosításáról is meg kellett állapodni. A felperes június végén kapott először tájékoztatást arról, hogy a kárrendezési megbízott a német szabályozást tartja irányadónak, és annak alapján három-négy hét tárolási időtartamot tekint elfogadhatónak, amely ekkor már hónapokkal túlhaladott volt.
[15] A kamatmértéket kifogásoló fellebbezési hivatkozással annyiban értett egyet a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú ítélet nem az érintett időszakban történt jogszabályváltozásokat követő szövegezéssel tartalmazza a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 301/A. §-a szerinti kamatmértéket. A másodfokú bíróság ezért az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a hatályos normaszöveg alapján határozta meg a kamatfizetési kötelezettség mértékét. Nem értett egyet ugyanakkor az alperes azon hivatkozásával, hogy a régi Ptk. 301/A. §-a csak a gazdálkodó szervezetek közötti kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódón alkalmazható, a gazdálkodó szervezetek közötti egyéb jogviszonyokra nem. A hivatkozott jogszabályi rendelkezés a gazdálkodó szervezetek közötti szerződéses kapcsolatokból eredő fizetési késedelemre vonatkozik. A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy az alperesi biztosító kártérítési kötelezettségének alapja is a kötelező felelősségbiztosítási szerződés, ilyen értelemben a teljesítése nem kárkötelmen alapul, hanem szerződéses jogviszonyon, ezért a késedelem megalapozza a régi Ptk. 301/A. §-ának alkalmazhatóságát. Nem egyéb jogviszonyból eredő pénzfizetési kötelezettség késedelméről van szó, ezért nem irányadó a régi Ptk. 301. §-a.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[16] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a tárolási díj címén előterjesztett kereset elutasítását, a megítélt összegek utáni kamatra vonatkozó ítéleti rendelkezés megváltoztatását, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet tárolási díjra vonatkozó rendelkezése sérti a régi Pp. 206. § (1) bekezdésében, a régi Ptk. 340. § (1) bekezdésében, az StVG 9. §-ában és a BGB 254. § (2) bekezdésében foglaltakat. A kamatra vonatkozó rendelkezése pedig sérti a régi Ptk. 301/A. §-ában, valamint a régi Pp. 3. § (3) bekezdésében és a 221. § (1) bekezdésében foglaltakat.
[17] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria döntése és jogi indokai
[18] A régi Pp. 270. § (2) bekezdése a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértés esetén teszi lehetővé. Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a felperest terhelő kárenyhítési kötelezettség és a késedelmi kamat mértékének téves megítélé-sében határozta meg [régi Pp. 272. § (2) bekezdés]. A Kúria ezért a régi Pp. 275. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel ebben a keretben vizsgálta felül a jogerős ítéletet.
[19] A kárenyhítési kötelezettség tekintetében a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének felhívásával az alperes a bizonyítás eredményének mérlegelését tartotta jogszabálysértőnek. A felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. Felülmérlegelésre pedig csak akkor kerülhet sor, ha a megállapított tényállás ellentétes az iratok tartalmával, illetőleg a bíróság a bizonyítékok egybevetése és összességükben való értékelése során okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó következtetésre jutott. A Kúria álláspontja szerint az adott esetben nem volt ok a felülmérlegelésre, mert a rendelkezésre álló bizonyítékokat a másodfokú bíróság nem értékelte nyilvánvalóan okszerűtlenül, a jogerős ítélet indokolásai között nincs nyilvánvalóan helytelen következtetés, a megállapított tényállás nem iratellenes.
[20] Helyesen indultak ki az eljárt bíróságok abból, hogy a kárért felelős személy és a károsult közötti jogviszony a Róma II. Rendelet hatálya alá tartozik, és a német jogot kell rá alkalmazni.
A Róma II. Rendelet 4. cikk (1) bekezdésében foglalt, a „jogellenes károkozásból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyra” fordulatot az Európai Unió Bírósága úgy értelmezi, hogy az e rendelkezés szerint felhívott jog alkalmazandó a kártérítési kötelezettség fennállására és terjedelmére függetlenül attól, hogy a károsult a károkozót vagy közvetlenül a biztosítót perli [2015. december 10-i Florin Lazar ítélet, C-350/14., ECLI: EU:C:2015:802., 2019. január 31-i Agostinho da Silva Martins ítélet, C-149/18., ECLI:EU:C:2019:84., 2016. január 21-i „ERGO Insurance” SE és „Gjensidige Baltic” AAS ítéletek, C-359/14. és C-475/14. számú egyesített ügyek, ECLI:EU:C:2016:40, 41-44. pontok].
A Róma II. Rendelet 18. cikke értelmében pedig a szerződésen kívüli kötelmi viszonyra alkalmazandó jog vagy a biztosítási szerződésre alkalmazandó jog anyagi jogi szabályai alapján bírálható el, hogy a károsultat megilleti-e a közvetlen keresetindítási jog. A német jog [VVG 115. § (1) bekezdés] lehetővé teszi a közvetlen keresetindítást a biztosítóval szemben.
[21] A felperes a Kúria álláspontja szerint is igényt tarthat a keresetében érvényesített tárolási költség megfizetésére. Helytállóan történt a BGB 254. § (2) bekezdésében foglaltaknak és az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az eset körülményeinek mérlegelésével annak megítélése, hogy a felperes a tárolási költségekkel kapcsolatban eleget tett a kárenyhítési kötelezettségének. Javítás nélkül a gépjárműszerelvény a sérüléseiből következően alkalmatlan volt a közúti közlekedésre, ezért nem volt jelentősége annak, hogy engedélyezte-e a hatóság vagy a tárolást végző telephely a saját lábon történő hazahozatalt. A károkozó nem várhatta el az okozott kár casco biztosítás alapján történő megtérítését, ezért a felperesnek nem kellett előadnia és bizonyítania, hogy a vagyonbiztosítási szerződése alapján milyen szolgáltatás teljesítését követelhette. Nem volt tőle elvárható, hogy a külföldön történő javítás tetemes költségét megelőlegezze. A másodfokú bíróság helyesen mutatott rá arra is, hogy a kárrendezés során megtett mindent, ami a részéről lehetséges volt. A felperes a kárigény haladéktalan rendezésére volt jogosult. Amikor a felelősségbiztosító teljesítette a kártérítési ajánlattételi kötelezettségét, a tárolás időtartama már túl volt azon, amit elfogadhatónak tartott, és a már felmerült tárolási költség olyan tetemes volt, hogy a felperes önerőből nem volt képes megfizetni. Nem vihette el a gépjárműszerelvényt a tárolást végző telephelyről, amíg a tárolási díjat meg nem fizette.
[22] A kamatkövetelést illetően azt kellett megállapítani, hogy az eljárt bíróságok nem adták indokát annak, miért a magyar jog, a régi Ptk. alapján határoztak. A felperes a német jogra alapított keresetében a törvényes mértékű kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Abból, hogy magyar forintban követelte a kára megtérítését, nem következik, hogy a kártérítési összeg után járó kamatot a magyar jog anyagi jogi szabályai alapján kell megítélni akkor, amikor a külföldön bekövetkezett káreseményre a német jog volt alkalmazandó. A Róma II. Rendelet 15. cikke rendelkezik az irányadó jog alkalmazási köréről. Egy példálózó felsorolást ad arról, hogy a felhívott jogrendszer – a perbeli esetben a német jog – mely anyagi jogi szabályait kell alkalmazni a Róma II. Rendelet hatálya alá tartozó kollíziós tényállásokra. A 15. cikk rendelkezései autonóm értelmezést igénylő uniós jogi fogalmak. A Kúria ezért azt vette alapul, hogy a Róma II. Rendelet a 2. cikk (I. fejezet Hatály) szerint a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokat vonja a szabályozási körébe. A 2. cikk akként rendelkezik, hogy a rendelet alkalmazásában „a kár magában foglalja a jogellenes károkozásból ... származó valamennyi következményt”. A 15. cikkben foglalt szabályozás példálózó jellegére tekintettel, valamint a 15. cikk a)-h) pontjai alapján a kártérítési összeg után járó törvényes kamatkövetelést illetően a 15. cikk c) pontjában foglalt rendelkezés értelmezését kellett elvégezni. A Kúria álláspontja szerint a c) pontot („a károk megléte, természete és mértékének megállapítása, vagy az igényelt jóvátétel;”) úgy kell értelmezni, hogy a Róma II. Rendelet által felhívott jog anyagi jogi szabályai alkalmazandók abban a kérdésben is, hogy a kárt természetben vagy pénzben kell megtéríteni, és ha pénzben, akkor abban a kérdésben is, hogy a kár megtérítésével késedelembe eső, kárért felelős személy helyzetére milyen anyagi jogi szabályok az irányadóak. Ekként a perbeli ügyben a késedelmi kamat megfizetésére és számítására is a német jog az alkalmazandó, erre is kiterjed ugyanis a felhívott német jog alkalmazási köre. A Róma II. Rendelet mint teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó uniós jogforrás (EUMSz. 288. cikk) által felhívott német jogot pedig a bíróságoknak alkalmazniuk kell. Az eljárt bíróságok azonban a kártérítési összeg után járó törvényes mértékű késedelmi kamatkövetelés vonatkozásában nem tárták fel a német jog tartalmát, a jogerős ítélet ezért érdemben nem volt felülbírálható.
[23] Részítélet hozatalának nem volt helye, ezért a Kúria a jogerős ítéletet – az elsőfokú ítéletre is kiterjedően – hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[24] Az elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárásban a német jog tartalmát a következők szerint kell feltárnia:
A késedelmi kamat számítása szempontjából nem annak van jelentősége, hogy mindkét fél gazdálkodó szervezet, hanem annak, hogy az alperes szerződésen kívül okozott kár megtérítésére köteles a kárért felelős biztosítottja helyett.
A biztosítónak a felelősségbiztosítási szerződés alapján a károsult felé fennálló, a kár megtérítésére irányuló kötelezettsége nem minősül a 2000/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint a 2011/7/EU irányelv szerinti kereskedelmi ügyletnek. A 2000/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv célja a belső piacon tapasztalható késedelmes fizetések elleni fellépés volt, ahogyan azt a (12) preambulumbekezdés külön rögzíti is. A (13) preambulumbekezdés kifejezetten rendelkezik arról, hogy „ez az irányelv kizárólag a kereskedelmi ügyletek ellenértékének kiegyenlítésére vonatkozik, és nem rendelkezik a fogyasztókkal kötött ügyletekről, illetve más, például a csekkekre és váltókra vonatkozó jogszabályok szerinti fizetésekkel kapcsolatos kamatokról, a kártérítési kifizetésekről, ideértve a biztosító társaságok kifizetéseit is”. A 2000/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet módosító 2011/7/EU irányelv preambulumbekezdései ilyen magyarázó rendelkezést nem tartalmaznak, de fogalommeghatározó normáiból (2. cikk) és preambulumbekezdéseiből [különösen az (1)–(3), (8) és (12) preambulumbekezdések] következően az irányelv olyan vállalkozások, illetve vállalkozások és hatóságok között lebonyolított kereskedelmi ügyletekre irányadó, amelyek tárgya fizetés ellenében áruk adásvétele vagy szolgáltatások nyújtása, és e kereskedelmi ügylet ellenértékének kiegyenlítéséhez határoz meg az irányelv harmonizált szabályokat a késedelmes fizetések elleni fellépés érdekében.
A német jog anyagi jogi szabályainak alkalmazása szempontjából magyar forintban követelt és megítélt kártérítési összeg idegen pénznemben meghatározott pénztartozásnak minősül. Azt kell tehát megállapítani, hogy a német jogszabályok vagy a joggyakorlat idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetére hogyan rendelkezik, mit ír elő a kártérítési összeg után járó késedelmi kamat megtérítésére és számítására (milyen kamatláb és milyen számítás szerint).
[25] A német jog tartalmának megállapításához a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében a bíróság a fél által előterjesztett bizonyítékokat is figyelembe veheti vagy szakértői véleményt is beszerezhet.
(Kúria Pfv. V.20.490/2018.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás