• Tartalom

4/2019. (III. 1.) EMMI utasítás

4/2019. (III. 1.) EMMI utasítás

az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2018. (VII. 26.) EMMI utasítás módosításáról1

2019.03.01.

A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 19. § (3) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva – a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára figyelemmel – a következő utasítást adom ki:

1. § Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2018. (VII. 26.) EMMI utasítás 1. melléklete (a továbbiakban: SzMSz) az 1. melléklet szerint módosul.

2. § Ez az utasítás 2019. március 1-jén 17 órakor lép hatályba.

1. melléklet a 4/2019. (III. 1.) EMMI utasításhoz


1. § Az SzMSz 4. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) A miniszter – ha jogszabály másként nem rendelkezik – az e Szabályzatban foglalt háttérintézményi irányítási, felügyeleti, továbbá tulajdonosi, alapítói joggyakorlási rendtől írásbeli utasításával eltérhet, illetve az irányítási jogköröket és az ezek gyakorlása körében történő kiadmányozást magához vonhatja.”

2. § Az SzMSz 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
5. § A miniszter irányítja
a) a közigazgatási államtitkár,
b) a parlamenti államtitkár,
c) a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár,
d) az egészségügyért felelős államtitkár,
e) az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár,
f) a kultúráért felelős államtitkár,
g) a nemzetközi ügyekért felelős államtitkár,
h) az oktatásért felelős államtitkár,
i) a sportért felelős államtitkár,
j) a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár,
k) a Miniszteri Kabinet vezetőjének (a továbbiakban: miniszter kabinetfőnöke),
l) a Miniszteri Kapcsolatok Főosztálya vezetőjének (a továbbiakban: miniszter sajtófőnöke),
m) a Miniszteri Stratégiai Főosztály vezetőjének,
n) a miniszteri biztosok,
o) az Oktatási Jogok Biztosa Hivatalának,
p) az Integrált Jogvédelmi Szolgálat vezetőjének,
q) a Protokoll Főosztály vezetőjének,
tevékenységét.”

3. § Az SzMSz 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
6. § A miniszter munkájának és feladatainak ellátása érdekében kabinet és titkárság működik.”

4. § Az SzMSz 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
8. § (1) A közigazgatási államtitkár vezeti a minisztérium hivatali szervezetét, ennek keretében gyakorolja a Kit. 25. § (1) bekezdése szerinti – a minisztérium szervezetéhez tartozó kormánytisztviselők, politikai szolgálati jogviszonyban álló személyek és felsővezetők feletti igazgatási irányítás gyakorlásával összefüggő – hatásköröket.
(2) A közigazgatási államtitkár feladatkörében gyakorolja a Kit. 4. §-ában meghatározott irányítási jogokat.”

5. § Az SzMSz 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
11. § A közigazgatási államtitkár irányítja
a) a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár,
b) a költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár,
c) a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár,
d) az Ügyfélszolgálati és Ügyviteli Főosztály vezetőjének,
e) a Szervezetbiztonsági, Informatikai és Dokumentációs Főosztály vezetőjének,
f) a Belső Ellenőrzési Főosztály vezetőjének
tevékenységét.”

6. § Az SzMSz 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
13. § A közigazgatási államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.”

7. § Az SzMSz 16. § h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A parlamenti államtitkár)
h) a miniszter sajtófőnöke által vezetett Miniszteri Kapcsolatok Főosztálya kivételével irányítja a minisztérium sajtó és kommunikációs feladatainak ellátását.”

8. § Az SzMSz 26. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
26. § Az egészségügyért felelős államtitkár irányítja
a) az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár,
b) az egészségügyi gazdálkodásért és intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkár,
c) az egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár,
d) az Egészségügyi Perek Osztálya vezetőjének
tevékenységét.”

9. § Az SzMSz 30. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
30. § A kultúráért felelős államtitkár irányítja
a) a művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár,
b) a kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár,
c) a Kiemelt Kulturális Ügyek Főosztálya vezetőjének
tevékenységét.”

10. § Az SzMSz 32. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
32. § (1) A kultúráért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén
a) szakmai ügyekben a feladatkörében a művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár, illetve a kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár,
b) az a) pontban nem említett ügyekben a titkárságvezetője
helyettesíti.
(2) A művészeti, közművelődési, közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár, illetve a kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár akadályoztatása vagy távolléte esetén a kultúráért felelős államtitkárt a kultúráért felelős államtitkár titkárságvezetője helyettesíti.”

11. § Az SzMSz 34. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
34. § A nemzetközi ügyekért felelős államtitkár irányítja a nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.”

12. § Az SzMSz 55. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
55. § A minisztériumban
a) jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár,
b) költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár,
c) koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár,
d) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár,
e) egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár,
f) egészségügyi gazdálkodásért és intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkár,
g) egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár,
h) családpolitikáért felelős helyettes államtitkár,
i) ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár,
j) európai uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár,
k) nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár,
l) művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár,
m) kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár,
n) köznevelésért felelős helyettes államtitkár,
o) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár,
p) a Kárpát-medence magyar oktatásának fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár,
q) sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkár,
r) sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár,
s) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár,
t) szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár
működik.”

13. § Az SzMSz 9.2. alcíme helyébe a következő alcím lép:
„9.2. A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár
57. § (1) A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár
a) a közigazgatási államtitkári döntéshozatal céljából a szakmai vezetői értekezlet részére felterjeszti
aa) a minisztérium által előkészített előterjesztéseket, jelentéseket,
ab) a miniszter által kiadandó rendeletek tervezeteit,
ac) a miniszterrel egyetértésben kiadandó más miniszteri rendelethez adott egyetértési nyilatkozatok tervezeteit,
ad) a miniszter vagy a közigazgatási államtitkár által kiadandó közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteit,
b) az a) pontban meghatározott dokumentumok esetében – azok felterjesztését megelőzően – vizsgálja az irányadó tartalmi és formai követelményeknek való megfelelést,
c) koordinálja a minisztérium szervezeti és működési szabályzatának előkészítését,
d) érvényesíti a szakmai irányítási jogkörben hozott döntések végrehajtását, valamint a minisztériumi szervezeti egységek összehangolt működése, az érintett minisztériumokkal történő egyeztetés körében ellátja a jogszabályok egységes szempontok alapján történő előkészítését,
e) segíti a kormánybiztos munkáját, ahhoz jogi támogatást nyújt,
f) az érintett szakmai szervezeti egység mellett közreműködik az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslatok bizottsági vitájában,
g) ellátja a közérdekű adatigénylések teljesítésével kapcsolatos koordinációs feladatokat.
(2) A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja a jogi képviseleti feladatok ellátását.
58. § A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja a Jogi és Perképviseleti Főosztály vezetőjének tevékenységét.
59. § (1) A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja titkársága vezetőjének tevékenységét.
60. § A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkárt – ha nem a közigazgatási államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a Jogi és Perképviseleti Főosztály vezetője helyettesíti.”

14. § Az SzMSz 9.3. alcíme helyébe a következő alcím lép:
„9.3. A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár
61. § (1) A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár
a) felelős a költségvetési gazdálkodás szabályszerűségéért,
b) irányítja a szervezeti egységek fejezeti és a minisztérium irányítása, illetve fenntartói irányítása alá tartozó intézeti költségvetés-tervezéssel kapcsolatos tevékenységét,
c) gondoskodik a fejezeti költségvetési gazdálkodással összefüggő felügyeleti feladatok ellátásáról,
d) ellátja a minisztérium irányítása alá tartozó költségvetési szervek gazdálkodási felügyeletét,
e) irányítja a makroelemzési feladatok ellátását (jogszabályokat megalapozó és egyéb intézkedéseket alátámasztó makro számítások), koordinálja a minisztérium stratégiai, elemzési tevékenységét, módszertanilag támogatja a szakmapolitikai döntések közgazdasági előkészítését,
f) támogatja a minisztérium fejlesztéspolitikai, területfejlesztési és ezekkel összefüggő tervezési feladatainak ellátását,
g) koordinálja a minisztérium éves nemzetközi utazási és fogadási tervének összeállítását és ellátja a minisztérium ideiglenes külföldi kiküldetéseinek szervezésével összefüggő feladatokat, továbbá koordinálja a minisztérium meghívására érkező felsőszintű külföldi delegációk fogadásával kapcsolatos utazásszervezést,
h) irányítja a minisztérium személyügyi politikájának megvalósítását,
i) irányítja a miniszter feladatkörébe tartozó ágazati és egyéb személyzeti döntések előkészítését,
j) irányítja az emberi erőforrásokkal kapcsolatos közszolgálati feladatok jogszerű ellátását,
k) irányítja a minisztérium személyi állománya kiválasztásával, jogviszonyának létrehozásával, módosításával és megszüntetésével összefüggő, valamint a miniszter által irányított, felügyelt intézményekkel kapcsolatos személyügyi feladatok ellátását, illetve ezen intézmények személyügyi tevékenységének összehangolását,
l) a gazdasági társaságokkal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának rendjéről szóló utasításban foglaltak szerint ellátja a 4. függelék II. pontja szerinti gazdasági társaságok tekintetében a minisztérium hatáskörébe tartozó tulajdonosi jogosítványok gyakorlását
m) a minisztérium felügyelete alá tartozó költségvetési szervek esetében felügyeli a vagyongazdálkodással összefüggő ágazati feladatokat.
(2) A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár irányítja a minisztérium igazgatási, gazdálkodási költségvetés-tervezéssel kapcsolatos tevékenységét.
(3) A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár gondoskodik a minisztérium államivagyon-kezeléséhez kapcsolódó analitikus és főkönyvi nyilvántartási feladatainak szabályszerű és hatékony ellátásáról.
(4) A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár segíti az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár által ellátott, az európai uniós források felhasználásával megvalósuló feladatok végrehajtását.
(5) A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár a belső kontrollrendszer vonatkozásában segíti a kontrollkörnyezet kialakítását és az integrált kockázatkezelés koordinatív teendőinek megvalósulását, valamint ellátja a szervezet működésével összefüggő integritási és korrupciós kockázatokra vonatkozó bejelentések fogadásával és kivizsgálásával összefüggő feladatokat.
62. § A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár irányítja
a) a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének,
b) a Költségvetési Főosztály vezetőjének,
c) a Személyügyi Főosztály vezetőjének,
d) a Portfóliókezelő Főosztály vezetőjének,
e) a Vagyongazdálkodási Főosztály vezetőjének
f) a Miniszteri Biztosi Titkárság vezetőjének
tevékenységét.
63. § (1) A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.
64. § A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén a közvetlen irányítása alá tartozó, szakterület szerint illetékes főosztályvezető helyettesíti.”

15. § Az SzMSz 9.4. alcíme helyébe a következő alcím lép:
„9.4. A koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár
65. § A koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár
a) koordinálja a minisztériumi jogalkotási munkaterv előkészítését,
b) elősegíti a közigazgatási államtitkár 9. § (2) bekezdésében meghatározott feladatainak ellátását, e körben gondoskodik a szakmai vezető értekezlet előkészítéséről és lebonyolításáról, valamint a más tárcáktól érkező előterjesztések tárcán belüli egyeztetéséről, egységes minisztériumi vélemény kialakításáról és továbbításáról, nyomon követi a jogszabályokat és közjogi szervezetszabályozó eszközöket az előkészítéstől a megjelentetésig,
c) nyilvántartja a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, a Kormány ülésein és munkatervében, a jogalkotási munkatervben és a miniszteri, közigazgatási államtitkári döntésekben előírt határidős feladatok végrehajtását, erre irányuló egyedi döntés esetén ellátja azokat, miniszteri döntés hiányában véleményeltérés esetén – a közigazgatási államtitkár döntése alapján – kijelöli a feladatokat végrehajtó szervezeti egységeket és határidőket, valamint figyelemmel kíséri a feladatok végrehajtását.
66. § A koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja a Koordinációs Főosztály vezetőjének tevékenységét.
67. § (1) A koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) A koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja titkársága vezetőjének tevékenységét.
68. § A koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén a Koordinációs Főosztály vezetője helyettesíti.”

16. § Az SzMSz 74. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja)
c) a Sajtó és Kommunikációs Főosztály vezetőjének (a továbbiakban: minisztériumi sajtófőnök)”
(tevékenységét.)

17. § Az SzMSz 77. §-a a következő n) ponttal egészül ki:
(Az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár)
n) koordinálja a népegészségügyi programok megvalósítása kapcsán felmerülő feladatokat.”

18. § Az SzMSz 78. §-a a következő e) ponttal egészül ki:
(Az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár irányítja)
e) a Népegészségügyi Főosztály vezetőjének”
(tevékenységét.)

19. § Az SzMSz 81. §-a a következő 37. ponttal egészül ki:
(Az egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár)
„37. koordinálja az E-health projektek sikeres megvalósításához szükséges folyamatokat, azokat stratégiailag összehangolja más ágazati fejlesztésekkel.”

20. § Az SzMSz 85. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
85. § Az egészségügyi gazdálkodásért és intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkár
a) javaslatot tesz az egészségügyi ágazati gazdálkodás stratégiájára és felügyeli annak megvalósulását,
b) koordinálja és felügyeli az egészségügyi ágazat finanszírozási tervezését és a finanszírozási tervek megvalósítását,
c) kapcsolatot tart a feladatkörét érintő intézményekkel, szakmai szervezetekkel és szakmai kamarákkal,
d) irányítja és felügyeli az egészségügyi intézményrendszer működésének pénzügyi, gazdálkodási szabályozottságát, az intézmények belső folyamataiba épített ellenőrzéseit,
e) irányítja és felügyeli az egészségügyi intézményrendszer működésének számviteli és kontrolling folyamatait és gazdálkodását,
f) koordinálja és felügyeli az egészségügyi ágazat gazdálkodási információs folyamatait, adatszolgáltatását, rendszerszintű működését, az ágazat jelentéseinek előkészítését,
g) koordinálja és felügyeli az E. Alap éves működési költségvetési tervezését, és ellátja végrehajtásának felügyeletét,
h) koordinálja és felügyeli az E. Alaphoz kötődő pénzügyi, gazdálkodási, számviteli és kontrolling feladatokat,
i) koordinálja és felügyeli az E. Alaphoz kötődő szerződéskötéssel kapcsolatos tevékenységet,
j) koordinálja és felügyeli a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (a továbbiakban: NEAK) E. Alapot érintő illetménygazdálkodásával kapcsolatos feladatait,
k) koordinálja és felügyeli a baleseti megtérítéssel kapcsolatos feladatokat,
l) felügyeli a NEAK patika elővásárlási joggal kapcsolatos tevékenységét,
m) koordinálja az E. Alaphoz kapcsolódó statisztikai adatgyűjtési, valamint közadatokkal kapcsolatos tevékenységet,
n) koordinálja az orvosszakértői felügyeleti és egészségügyi szakmai ellenőrzési tevékenységet,
o) felügyeli a kormányhivatalok szakmai irányításával kapcsolatos feladatokat,
p) felügyeli az egészségügyért felelős államtitkár hatáskörébe utalt fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséből eredő feladatokat,
q) kidolgozza az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos szakkérdéseket, fejlesztési koncepciókat.”

21. § Az SzMSz 86. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
86. § Az egészségügyi gazdálkodásért és intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) az Egészségügyi Gazdálkodásstratégiai és Tervezési Főosztály vezetőjének,
b) az Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály vezetőjének,
c) az Egészségügyi Gazdálkodás-ellenőrzési és Folyamatkezelési Főosztály vezetőjének,
d) az Egészségbiztosítási Alap Felügyeleti Főosztálya vezetőjének,
e) az Egészségbiztosítási Alap Kontrolling Főosztálya vezetőjének,
f) a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Működtetéséért Felelős Főosztály vezetőjének
tevékenységét.”

22. § Az SzMSz 94. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
94. § A családpolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Család- és Nőpolitikai Főosztály vezetőjének,
b) a Gyermekügyi Főosztály vezetőjének,
c) az Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály vezetőjének,
d) a Családügyi Programtámogatási és Programfelügyeleti Főosztály vezetőjének
tevékenységét.”

23. § Az SzMSz 102. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
102. § A nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Nemzetközi Koordinációs Főosztály vezetőjének,
b) a Bilaterális Projektekért és Kapcsolatokért Felelős Főosztály vezetőjének,
c) a Multilaterális Kapcsolatokért Felelős Főosztály vezetőjének,
tevékenységét.”

24. § Az SzMSz 9.17. alcíme helyébe a következő alcím lép:
„9.17. A művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár
117. § A művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár
a) koordinálja a miniszter kultúráért való felelősségi körébe tartozó feladatainak ellátásához szükséges szakmai munkát,
b) összehangolja a kulturális ágazatot érintő civil, társadalmi, szakmai kapcsolatokat,
c) a kultúráért felelős államtitkár irányítása alá tartozó területeken ellátja az 56. §-ban meghatározott feladatokat.
118. § A művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár felelős
a) az általa irányított területre vonatkozó jogszabályok szakmai előkészítéséért, módosításuk kezdeményezéséért és azok végrehajtásáért, a terület minisztériumközi kapcsolatainak működtetéséért és a más szervezeti egységekkel való kapcsolattartásért, a stratégiai és a költségvetési intézkedések kidolgozásában történő közreműködésért, továbbá azok végrehajtásáért,
b) az előadó-művészeti, közművelődési és közgyűjteményi területek országos illetőségű szakmai, érdekvédelmi szervezeteivel és a helyi önkormányzatok szövetségeivel való kapcsolattartásért,
c) a Magyar Művészeti Akadémiával, Magyar Tudományos Akadémiával és a felsőoktatási intézményekkel való kapcsolattartásért,
d) a kulturális turizmus szakmai tevékenységének támogatásáért, a turizmus szakmai szervezeteivel és intézményeivel való folyamatos kapcsolattartásért,
e) a kortárs művek nemzetközi megismertetésének elősegítéséért, illetve a nemzetközi kortárs művészet magyarországi bemutatásának koordinálásáért, a külföldön működő magyar kulturális intézetek szakmai támogatásáért,
f) a szakemberek képzése és továbbképzése tárgykörében a szakterületet érintő képzési formák korszerűsítésének, új képzési formák megteremtésének összehangolásáért.
119. § A művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) az Előadó-művészeti Főosztály vezetőjének,
b) a Közművelődési és Alkotóművészeti Főosztály vezetőjének,
c) a Múzeumi Főosztály vezetőjének,
d) a Könyvtári és Levéltári Főosztály vezetőjének
tevékenységét.
120. § (1) A művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) A művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.
121. § A művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkárt – ha nem a kultúráért felelős államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a közvetlen irányítása alá tartozó, általa a helyettesítésre esetileg írásban kijelölt vagy eseti kijelölés hiányában a szakterület szerint illetékes főosztályvezető helyettesíti.”

25. § Az SzMSz a 9.17. alcímet követően a következő 9.17/A. alcímmel egészül ki:
„9.17/A. A kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár
122. § A kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár
a) koordinálja az ágazat felelősségi körébe tartozó beruházások ellátásához szükséges szakmai munkát,
b) koordinálja az ágazat szakpolitikai felelősségébe tartozó, európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztéseket,
c) feladatkörében a kultúráért felelős államtitkár irányítása alá tartozó területeken ellátja az 56. §-ban meghatározott feladatokat.
122/A. § A kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár felelős
a) az általa irányított területre vonatkozó jogszabályok szakmai előkészítéséért, módosításuk kezdeményezéséért és azok végrehajtásáért, a terület tárcaközi kapcsolatainak működtetéséért és a más szervezeti egységekkel való kapcsolattartásért, a stratégiai és a költségvetési intézkedések kidolgozásááért, továbbá azok végrehajtásáért,
b) a hazai költségvetési forrásból megvalósuló kulturális beruházások előkészítésének, tervezésének, megvalósításának figyelemmel kíséréséért, koordinációjáért, az érintett projektgazdákkal, intézményekkel és a társminisztériumokkal való együttműködésért,
c) az európai uniós forrásból megvalósuló, a kulturális ágazat szakpolitikai felelősségébe tartozó konstrukciók szakmai koncepciójának és a felhívások tartalmának kidolgozásáért, a konstrukciók nyomon követéséért,
d) a kulturális ágazat költségvetésének összeállításáért,
e) kulturális ágazat felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos pénzügyi intézkedések előkészítésért, azok végrehajtásáért.
122/B. § A kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály vezetőjének,
b) a Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály vezetőjének
tevékenységét.
122/C. § (1) A kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) A kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.
122/D. § A kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkárt – ha nem a kultúráért felelős államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén az általa egyedileg írásban kijelölt, közvetlen irányítása alá tartozó főosztályvezető vagy a titkárságvezetője helyettesíti.”

26. § (1) Az SzMSz 150. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A szakmai vezetői értekezlet a közigazgatási államtitkár vezetésével áttekinti az egyes ágazati szakmai feladatok ellátását, valamint megtárgyalja a kormány- és egyéb előterjesztések, jelentések és a miniszteri rendeletek tervezeteit.”
(2) Az SzMSz 150. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) A szakmai vezetői értekezletet a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár készíti elő. A koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik továbbá emlékeztető készítéséről, valamint arról, hogy a szakmai vezetői értekezleten meghatározott feladatokról, iránymutatásokról a feladatok végrehajtására kötelezett felelősök tájékoztatást kapjanak.”

27. § Az SzMSz 151. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
151. § (1) A kormányülést, a kabinetek üléseit és a közigazgatási államtitkári értekezletet megelőző felkészítésre a kormányzati döntéshozatali fórum adott ülésén részt vevő felsővezető által meghatározott rendben kerül sor.
(2) A kormányülés, a kabinetülés valamint a közigazgatási államtitkári értekezlet napirendje a beérkezését követően továbbításra kerül a miniszter, a közigazgatási államtitkár, továbbá valamennyi felsővezető részére. A napirendek megküldéséről a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.
(3) A miniszter és a közigazgatási államtitkár számára a felkészítő elkészítéséről a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik. Ennek elkészítéséhez a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár kijelöli a szakmai véleményt adó helyettes államtitkárt. A szakmai véleményt tartalmazó feljegyzést a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár részére a kijelölésben megadott határidőig kell eljuttatni.
(4) A (3) bekezdéstől eltérően a minisztérium valamely szakterülete által előkészített, (2) bekezdés szerinti napirenden szereplő előterjesztés vagy jelentés esetén a felkészítő elkészítéséről – az (5) bekezdés szerinti határidőben – a kérdéses előterjesztést vagy jelentést előkészítő szakterület gondoskodik.
(5) A koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár döntése alapján – különös szakértelmet igénylő előterjesztések, jelentések esetén – az általa meghatározott határidőre a felkészítőt az érintett szakmai szervezeti egység készíti el. A felkészítőt ebben az esetben is a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár által részére kell megküldeni, aki gondoskodik a miniszter, valamint a közigazgatási államtitkár részére történő eljuttatásáról.”

28. § Az SzMSz 161. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
161. § (1) A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár gyakorolja a kiadmányozási jogot a minisztérium tulajdonában, vagyonkezelésében, használatában, valamint az egyéb – jogszabályon vagy jogügyleten alapuló – dologi jogának hatálya alatt álló ingóságok ügyében, így különösen az ingóságokkal összefüggő egy- vagy többoldalú jognyilatkozatok megtételében.
(2) A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár az egészségügyi gazdálkodásért, és intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkár egyetértésével gyakorolja a kiadmányozási jogot az E. Alap működési és ellátási vagyona vonatkozásában a minisztert, mint tulajdonosi joggyakorlót jogszabály vagy szerződés alapján megillető jogok és kötelezettségek tekintetében.
(3) A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár gyakorolja a kiadmányozási jogot – a szakterület előkészítése alapján – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 102/D. § (6) bekezdésében megjelölt, a pályázatokkal összefüggésben felmerülő kifogások elbírálásával kapcsolatos jogkörök tekintetében.
(4) A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár gyakorolja a kiadmányozási jogot a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 10. § (1) bekezdésében meghatározott, a címert, zászlót tartalmazó védjegy, vagy ilyen formatervezési minta oltalmának megadásához szükséges engedélyezéssel kapcsolatos véleményezési jogkör tekintetében.
(5) A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár gyakorolja a kiadmányozási jogot az emberi erőforrások minisztere feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló 20/2015. (IV. 10.) EMMI rendelet hatálya alá tartozó foglalkoztatottak jogviszonyának létrehozását megelőző nemzetbiztonsági ellenőrzés kezdeményezése, valamint a jogviszony megszűnése esetén a nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának szóló értesítés kiadása tekintetében.”

29. § Az SzMSz 162. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(2) Az önálló szervezeti egység vezetőjének akadályoztatása vagy távolléte esetén a kiadmányozási jogkörébe tartozó, intézkedést igénylő ügyben – helyettesítés keretében – az önálló szervezeti egység ügyrendjében meghatározott osztályvezető, illetve kormánytisztviselő vagy – a Miniszteri Kabinet és államtitkári titkárság esetén – politikai tanácsadó, politikai főtanácsadó intézkedik és kiadmányoz.
(3) Az önálló szervezeti egység vezetője a szervezeti egységén belüli egyéb kiadmányozási jog gyakorlását az ügyrendben vagy írásbeli meghatalmazásban szabályozza.”

30. § Az SzMSz 165. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
165. § A 4. függelék II. pontja szerinti gazdasági társaságokkal kapcsolatos jogosítványok tekintetében a kiadmányozás a 4. függelék II. pontjában és a gazdasági társaságokkal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának rendjéről szóló utasításban foglaltak szerint történik.”

31. § Az SzMSz 171. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
171. § (1) A minisztérium fő jogszabály-előkészítési és kormányzati döntés-előkészítési feladatait – a Kormány munkatervéhez igazodva – a félévenként összeállított minisztériumi jogalkotási munkaterv foglalja össze.
(2) A jogalkotási munkaterv tervezetét féléves időszakra a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár készíti elő. A terv tartalmazza a Kormány munkatervében, valamint a jogszabályokban szereplő minisztériumi kötelezettségeket, az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Kormány határozataiból, a tagállami státuszból származó, továbbá nemzetközi kötelezettségvállalással összefüggő egyéb, valamint a minisztériumi belső kezdeményezésű feladatokat. A végleges javaslatot a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkárral a közigazgatási államtitkár útján terjeszti fel jóváhagyásra a miniszternek. A jogalkotási munkatervet a miniszter hagyja jóvá.
(3) Ha a jogalkotási munkatervben szereplő feladat teljesítése az előírt határidőben nem lehetséges, a szakmai előkészítésért feladatkörénél fogva elsődlegesen felelős szervezeti egység vezetője a felügyeletet ellátó helyettes államtitkárt, a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkárt, koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkárt és a közigazgatási államtitkárt – a megjelölt határidő lejárta előtt – köteles tájékoztatni. A jogalkotási munkatervben foglalt határidők egyszeri alkalommal történő halasztását – a halasztás szakmai indokát megjelölő, erre irányuló írásbeli kérés alapján – a közigazgatási államtitkár engedélyezheti.
(4) Az intézményi munkaterv a minisztériumi szervezeti célokat, programokat és intézkedéseket, azok teljesítési határidőit, a teljesítésükhöz szükséges feltételeket, valamint a teljesítésükért felelősöket tartalmazza.
(5) Az intézményi munkaterv tervezetének egyéves időszakra történő előkészítéséről a közigazgatási államtitkár és a stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik. Az intézményi munkatervet a miniszter hagyja jóvá.
(6) A jogalkotási, illetve az intézményi munkaterv előkészítése során figyelemmel kell lenni a két munkaterv közötti összhang megteremtésére, valamint arra, hogy a jogalkotási munkaterv is az intézményi célok megvalósítását szolgálja.
(7) A szervezeti egységek a minisztériumi jogalkotási, illetve intézményi munkaterv alapján elkészítik saját munkatervüket, amelyet a szervezeti egységet irányító felsővezető hagyja jóvá.”

32. § Az SzMSz 172. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(7) Véleménykülönbség esetén a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik egyeztetés kezdeményezéséről. Ha a véleményeltérés ezt követően is fennáll, a minisztérium véleményét összefoglaló válaszlevél tartalmáról a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár javaslata alapján, jogi kérdésekben a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár javaslata alapján a közigazgatási államtitkár dönt. A döntési javaslatban ismertetni kell a helyettes államtitkárok, önállóan véleményező szervezeti egységek álláspontját.”

33. § (1) Az SzMSz 173. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban együtt: tervezet) előkészítésére – a közigazgatási államtitkár tájékoztatása mellett – államtitkár kezdeményezését követően, a miniszter utasítása alapján kerülhet sor.”
(2) Az SzMSz 173. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(8) Az előkészítő a (7) bekezdésben foglalt egyeztetést követően haladéktalanul intézkedik – a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár útján – az egyeztetett előterjesztésnek vagy jelentésnek a szakmai vezetői értekezletre történő benyújtása iránt.”

34. § Az SzMSz 174–176. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:
174. § (1) Ha az előzetes véleményezés eredménye alapján az előterjesztés, miniszteri rendelet tervezete közigazgatási egyeztetésre bocsátása engedélyezésre kerül, vagy elrendelték a jelentéstervezet közigazgatási egyeztetését, a közigazgatási egyeztetésre bocsátásról a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik. A közigazgatási egyeztetéssel egyidejűleg a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik az előterjesztés érintett civil, szakmai szervezetek részére társadalmi egyeztetés céljából történő megküldéséről.
(2) A beérkezett vélemények értékeléséről az előkészítő, valamint a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik. Az elfogadott észrevételek átvezetéséről a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.
(3) Véleményeltérés esetén az előkészítő a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár közreműködésével a szakmai-civil szervezetekkel közvetlenül megkísérli a vitás kérdések tisztázását. A minisztériumok közötti véleményeltérés egyeztetését először ügyintézői, majd főosztályvezetői szinten kell megkísérelni. Ebben az esetben az egyeztetésben történő részvételről az előkészítő és a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik. Ha az egyeztetés eredménytelen volt, azt helyettes államtitkári, államtitkári, közigazgatási államtitkári, végül miniszteri szinten kell folytatni. Ennek kezdeményezéséről, szükség esetén a szóbeli egyeztetés megszervezéséről a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint az előkészítő gondoskodik.
175. § (1) Az igazságügyért felelős miniszter – miniszteri rendelet kihirdetéséhez szükséges – egyetértő nyilatkozatának beszerzéséről a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.
(2) A miniszteri rendelet aláírattatásáról a közigazgatási államtitkár titkárságán keresztül a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.
(3) Ha a miniszteri rendelet kihirdetéséhez jogszabály alapján más miniszter egyetértése szükséges, annak beszerzéséről a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.
(4) Az aláírt miniszteri rendelet kihirdetése iránt a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár intézkedik.
176. § (1) A kormány-előterjesztésnek és a jelentésnek a kormányzati döntéshozatalt előkészítő fórumok, illetve a Kormány általi megtárgyalása céljából a Miniszterelnöki Kormányiroda részére történő benyújtásáról a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.
(2) A kormányzati döntéshozatalt előkészítő testületek értekezleteire, illetve a kormányülésre történő felkészítés megszervezéséről a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.
(3) A kormány-előterjesztéssel és a jelentéstervezettel kapcsolatos sajtóközleményre vonatkozó javaslatnak a kormányszóvivő részére történő eljuttatásáról – miniszteri jóváhagyással – a stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.”

35. § Az SzMSz 24. címét követően a következő 24/A. címmel egészül ki:
„24/A. A stratégiai ügyekben az egyeztetés rendje
178/A. § Az államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a miniszteri biztos, a miniszter által irányított kormánybiztos a kormányzati politikát, a minisztérium feladat- és hatáskörét érintő kiemelt stratégiai ügyben történő egyeztetésről
a) az egyeztetést megelőzően legalább három nappal írásban bejelentést tesz a miniszternek, és
b) az egyeztetést követő három napon belül írásban összefoglalót készít a miniszternek az egyeztetésen történtekről és annak eredményéről.”

36. § Az SzMSz 184. § (2)–(4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(2) A képviseleti kapcsolatok irányától függően a munkamegosztási rend a következő:
a) a kormány-, illetve minisztériumközi bizottságokban az adott bizottság szintjének és feladatkörének megfelelően a miniszter kijelölése alapján a parlamenti államtitkár, a közigazgatási államtitkár vagy a miniszteri kabinetfőnök, illetve a szakterület szerint érintetten az államtitkár vagy az általuk kijelölt helyettes államtitkár, illetve személy képviseli a minisztériumot,
b) a minisztériumokkal, a központi kormányzati igazgatási, valamint az érdek-képviseleti szervekkel való kapcsolattartásban az adott témakör fontosságának és jellegének megfelelően a miniszter, a miniszteri kabinetfőnök, a közigazgatási államtitkár, a szakterület szerint érintett államtitkár, a feladatkörével összefüggésben érintett helyettes államtitkár, illetve az érintett főosztályvezető a kapcsolattartás rendje szerint képviseli a minisztériumot,
c) a minisztériumoknál, a központi kormányzati igazgatási és egyéb szerveknél megtartott értekezleteken és tárgyalásokon a minisztérium képviseletére a miniszter vagy a miniszteri kabinetfőnök, illetve a szakterület szerint érintett államtitkár, továbbá annak titkárságvezetője által kijelölt személy, ennek hiányában a téma szerint érintett helyettes államtitkár, a szervezeti egység vezetője vagy az általa kijelölt személy jogosult, aki az értekezlet tárgya szerint – e Szabályzat előírásai alapján – érintett,
d) az önkormányzati szervekkel való kapcsolattartásban a miniszteri kabinetfőnök, az államtitkárok titkárságvezetői, a szakterület szerint érintett helyettes államtitkárok és szervezeti egység vezetői, illetve az általuk megbízott kormánytisztviselők vagy – a Miniszteri Kabinet és államtitkári titkárság esetén – politikai tanácsadók, politikai főtanácsadók képviselik a minisztériumot.
(3) A minisztériumnak a polgári peres és bírósági polgári nemperes, valamint a közigazgatási peres, nemperes és egyéb közigazgatási bírósági, valamint egyéb hatósági eljárásokban történő jogi képviseletét a jogszabályi keretek között a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár által meghatalmazott, a Jogi és Perképviseleti Főosztály kamarai jogtanácsosai, vagy a Jogi és Perképviseleti Főosztály képviseleti joggal bíró más jogászai látják el, ide nem értve az orvos vagy más egészségügyi dolgozó által a rá vonatkozó szakmai szabályok megszegéséből származó jogvitákkal kapcsolatos ügyeket. Ez utóbbi ügyekben a jogi képviseletet az Egészségügyi Perek Osztálya – jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár által meghatalmazott – kamarai jogtanácsosai, vagy képviseleti joggal bíró más jogászai látják el.
(4) A hatósági döntések elleni bírósági felülvizsgálati ügyekben a döntéshozatalban részt vevő főosztály vezetője által kijelölt személy a Jogi és Perképviseleti Főosztály – az orvos vagy más egészségügyi dolgozó által a rá vonatkozó szakmai szabályok megszegéséből származó jogvitákkal kapcsolatos ügyekben az Egészségügyi Perek Osztálya – megkeresésére közreműködik a képviselet ellátásához szükséges felkészülésben.”

37. § Az SzMSz 31. címe helyébe a következő cím lép:
„31. A sajtó tájékoztatásával kapcsolatos eljárás
187. § (1) A sajtó tájékoztatásáról a Miniszteri Kapcsolatok Főosztálya együttműködésével és az érintett minisztériumi szervezeti egységek bevonásával a minisztériumi sajtófőnök gondoskodik. E Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában a sajtó részére tájékoztatást a miniszter, a közigazgatási államtitkár, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok és a miniszter által erre kijelölt munkatársak adhatnak. A minisztériumi sajtófőnök koordinálja a minisztérium ágazati felsővezetőinek sajtószerepléseit.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a minisztériumi sajtófőnök a miniszter jóváhagyásával gondoskodhat egyedi esetekben nyilatkozattételre külön jogosult személy kijelöléséről is a sajtó tájékoztatása céljából.
(3) Nyilatkozatot – felsővezető eltérő döntése hiányában – csak a miniszter jóváhagyásával és a minisztériumi sajtófőnök tudomásával (sajtónyilvános esemény) vagy előzetes engedélyével (szervezett sajtómegjelenés) lehet adni.
(4) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni a szakmai folyóiratok számára készített, szakmai vagy egyébként ismeretterjesztési, tudományos célból készült írásos anyagok tekintetében.
(5) A sajtó útján nyilvánosságra hozandó közlemény kiadásáról a miniszter jóváhagyásával a minisztériumi sajtófőnök gondoskodik a feladatkör szerint illetékes államtitkár vagy helyettes államtitkár előterjesztését követően.
(6) A minisztériumra vonatkozó javaslatokra és bírálatokra a sajtónyilvános választ a feladatköre szerint érintett főosztályvezető, a miniszter irányítása vagy felügyelete alatt álló szervek tekintetében pedig a szerv vezetője haladéktalanul készíti elő. A válaszoknak a sajtóhoz történő eljuttatásáról a miniszter jóváhagyásával a minisztériumi sajtófőnök gondoskodik az (5) bekezdés szerinti eljárásrendben. A minisztériumi sajtófőnök feladatai ellátása körében a minisztérium érintett szervezeti egységeitől, valamint a 4. függelékben foglalt, a miniszter irányítása vagy felügyelete alatt álló háttérintézményektől a sajtó tájékoztatásának céljára – rövid határidővel – közvetlenül információt kérhet.
(7) A minisztériumi sajtófőnökkel – a szakterület szerint illetékes államtitkári titkárságra kihelyezett sajtó- és kommunikációs feladatokat ellátó munkatársakon keresztül – kapcsolatba kell lépni, illetve tájékoztatni kell, ha bármely szervezeti egységtől, felsővezetőtől, szakértőtől újságíró vagy bármely sajtóorgánum szerkesztősége háttérinformációt, nyilatkozatot, konkrét ügyben reagálást kér, vagy ha a minisztérium tervezett intézkedése a lakosság valamely csoportjának életviszonyára kihatással van. Közvetlen megkeresés esetén tájékoztatni kell az újságírót, hogy kérését előzetesen szükséges egyeztetni a minisztériumi sajtófőnökkel. Az egyeztetésre a nyilatkozattétel előtt kerül sor.
(8) Megkeresés esetében a miniszter jóváhagyásával a minisztériumi sajtófőnök gondoskodik arról, hogy a minisztérium vezetői soron kívül tájékoztatást kaphassanak, valamint arról, hogy a vezetői döntésről a megkeresett szervezeti egység soron kívül értesüljön. Rendkívüli nyilatkozattétel esetén – a szakterület szerint illetékes államtitkári titkárságra kihelyezett sajtó- és kommunikációs feladatokat ellátó munkatársakon keresztül – soron kívül tájékoztatni kell a parlamenti államtitkárt és a minisztert a nyilatkozattétel tartalmának lehető legalaposabb ismertetése mellett.
(9) Ha a hírközlő szerveken keresztül a minisztériumi sajtófőnök, a stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár, az államtitkári titkárság, vagy a miniszter sajtófőnöke jut olyan információhoz, amelynek ismeretében azonnal intézkednie kell, akkor a miniszteri kabinetfőnök, a minisztériumi sajtófőnök, vagy a miniszter sajtófőnöke értesíti a minisztert, a parlamenti államtitkárt vagy távollétükben a minisztériumban tartózkodó legmagasabb szintű felsővezetőt.
(10) A nyilatkozónak hosszabb, elemző nyilatkozattétel, írásbeli interjú esetén joga van kérni a publikálni kívánt anyag megtekintését. A szöveg visszaküldés előtti ellenőrzéséről a miniszter jóváhagyása mellett a minisztériumi sajtófőnök gondoskodik. A sajtó számára csak az ellenőrzött anyag kerülhet visszaküldésre.
(11) A miniszter, a stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár, a minisztériumi sajtófőnök és a miniszter sajtófőnöke a közvéleményt érintő minisztériumi döntésekről, illetve ezek előkészületeiről tájékoztatást kap.
(12) A minisztérium közleményeit kizárólag a miniszter jóváhagyásával és a minisztériumi sajtófőnökkel történt előzetes egyeztetés alapján, a minisztérium fejlécével ellátott hivatalos papíron lehet kiadni.
(13) A sajtótájékoztatók zökkenőmentes lebonyolítása, szakmai előkészítése érdekében a sajtótájékoztató tartalmáról két héttel, a résztvevők pontos köréről három nappal az esemény előtt értesíteni kell a minisztert, a stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárt és a minisztériumi sajtófőnököt. A sajtóanyagot 48 órával az eseményt megelőzően kell megküldeni a miniszter, a stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár, a minisztériumi sajtófőnök és a miniszter sajtófőnöke részére.
(14) A minisztériumi sajtófőnök közvetlen kapcsolatot tart és feladatai ellátása körében együttműködik az újságírókkal, a médiatartalom-szolgáltatókkal és a kormányzati kommunikációs szervezetekkel, így különösen a Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársaival.
(15) A minisztériumi sajtófőnök közreműködik a 4. függelékben foglalt, a miniszter irányítása vagy felügyelete alatt álló háttérintézmények egyedi üggyel, ügycsoporttal kapcsolatban végzett kommunikációs tevékenységében.”

38. § Az SzMSz 191. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
191. § (1) A minisztériumban alkalmazandó szabályzatokat a Jat. vonatkozó rendelkezéseinek figyelembevételével a miniszter vagy a közigazgatási államtitkár által kiadott normatív utasításban kell szabályozni, amennyiben a szabályozás tárgya alapján ez indokolt, vagy a normatív utasítás kiadásának kötelezettségét jogszabály előírja.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eseteken kívül a szabályzatokat belső miniszteri utasítás vagy belső közigazgatási államtitkári utasítás mellékleteként kell kiadni és a minisztérium belső honlapján közzétenni. A belső miniszteri utasítás és a belső közigazgatási államtitkári utasítás nyilvántartásba vételéről és számának kiadásáról a Közigazgatási Államtitkári Titkárság gondoskodik.
(3) A közigazgatási államtitkár az (1) és (2) bekezdések szerint alkalmazandó szabályzatok listáját a minisztérium belső honlapján közzéteszi a szabályzat címe, az előkészítéséért felelős szervezeti egység, továbbá annak megjelölésével, hogy az adott szabályzatot milyen utasítással kell kiadni.”

39. § Az SzMSz a következő 194. §-sal egészül ki:
194. § E Szabályzat alkalmazásában felsővezető a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkár.”

40. § (1) Az SzMSz 1. függeléke helyébe az 1. függelék lép.
(2) Az SzMSz 2. függeléke a 2. függelék szerint módosul.
(3) Az SzMSz 3. függeléke helyébe a 3. függelék lép.
(4) Az SzMSz 4. függeléke a 4. függelék szerint módosul.
(5) Az SzMSz 6. függeléke az 5. függelék szerint módosul.
(6) Az SzMSz 7. függeléke helyébe a 6. függelék lép.

41. § (1) Az SzMSz
1. 2. § (1) bekezdésében a „kabinet” szövegrész helyébe a „miniszteri kabinet” szöveg,
4. 19. § (2) bekezdésében a „kabinetfőnökének” szövegrész helyébe a „titkárságvezetőjének” szöveg,
5. 20. § b) pontjában, 24. § b) pontjában, 28. §-ában, 36. § c) pontjában, 41. § d) pontjában, 46. § c) pontjában, 52. § b) pontjában a „kabinetfőnöke” szövegrész helyébe a „titkárságvezetője” szöveg,
6. 22. § c) pontjában, 24. § a) pontjában a „Stratégiai és Koordinációs” szövegrész helyébe a „Tervezési és Fejlesztési” szöveg,
8. 53. § (2) bekezdés c) pontjában az „az állami vezetőktől” szövegrész helyébe az „a felsővezetőktől” szöveg,
9. 78. § d) pontjában a „Humánerőforrás” szövegrész helyébe a „Humánerőforrási” szöveg,
10. 109. § j) pontjában a „Kabinet” szövegrész helyébe a „Titkárság” szöveg,
11. 142. § (3) bekezdésében az „állami vezetőkkel” szövegrész helyébe a „felsővezetőkkel” szöveg,
12. 12. cím címsorában, 143. § (1) bekezdésében az „Az állami vezető” szövegrész helyébe az „A felsővezető” szöveg,
13. 143. § (1) bekezdésében az „az állami vezető” szövegrészek helyébe az „a felsővezető” szöveg,
14. 143. § (3) bekezdésében, 143. § (4) bekezdés a), c) és d) pontjában, az „az állami vezető” szövegrész helyébe az „a felsővezető” szöveg,
15. 145. § (1) bekezdésében a „helyettes államtitkártól, miniszteri kabinetfőnöktől és az egyéb állami vezetőktől” szövegrész helyébe a „felsővezetőtől és más felsővezetőtől, illetve a miniszteri kabinetfőnöktől” szöveg,
16. 148. § (10) bekezdésében a „miniszteri sajtófőnök” szövegrész helyébe a „miniszter sajtófőnöke” szöveg,
17. 150. § (4) bekezdésében a „Sajtó- és Kommunikációs Főosztály vezetője” szövegrész helyébe a „minisztériumi sajtófőnök” szöveg,
18. 158. § (1) bekezdés e) pontjában a „portfóliókezelési, vagyonkezelési és közbeszerzési ügyekért” szövegrész helyébe a „költségvetési, gazdálkodási és személyügyi” szöveg,
19. 158. § (2) bekezdésében az „államtitkári kabinetfőnök” szövegrész helyébe az „az államtitkár titkárságvezetője” szöveg,
21. 172. § (2) és (10) bekezdésében a „jogi és koordinációs” szövegrészek helyébe a „koordinációs” szöveg,
22. 172. § (4), (5), (6), (9) és (11) bekezdésében a „jogi és koordinációs” szövegrész helyébe a „koordinációs” szöveg,
23. 173. § (4) bekezdésében az „állami vezetőivel” szövegrész helyébe a „felsővezetőivel” szöveg, a „költségvetési és gazdálkodási” szövegrész helyébe a „költségvetési, gazdálkodási és személyügyi” szöveg,
24. 177. § (4) bekezdésében a „jogi és koordinációs” szövegrészek helyébe a „jogi” szöveg,
25. 180. § (2) bekezdésében a „kabinetfőnökök” szövegrész helyébe a „miniszteri kabinetfőnök” szöveg,
26. 180. § (3) bekezdés d) pontjában az „állami vezetők” szövegrész helyébe a „felsővezetők” szöveg,
27. 180. § (4) bekezdésében az „a kabinetfőnök” szövegrész helyébe az „az államtitkár titkárságvezetője” szöveg,
28. 180. § (6) bekezdésében az „állami vezetőknek” szövegrész helyébe a „felsővezetőknek” szöveg,
29. 182. § (2) bekezdésében a „Perképviseleti” szövegrész helyébe a „Jogi és Perképviseleti” szöveg,
30. 185. § (2) bekezdésében az „állami vezetője” szövegrész helyébe a „felsővezetője” szöveg
lép.
(2) Az SzMSz
1. 1. § (1) bekezdésében a „központi államigazgatási szerv” szövegrész helyébe az „ , a Kormány irányítása alatt álló különös hatáskörű központi kormányzati igazgatási szerv” szöveg,
2. 3. § (4) bekezdésében a „központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 60. § (2) bekezdésében” szövegrész helyébe a „kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 19. § (3) bekezdésében” szöveg,
3. 3. § (7) bekezdésében a „munkaköröket” szövegrész helyébe az „álláshelyeket” szöveg,
4. 3. § (9) bekezdés b) pontjában a „munkakört” szövegrész helyébe az „álláshelyet” szöveg,
5. 7. § (1) bekezdésében a „Ksztv. 37. §-ában” szövegrész helyébe a „Kit. 21. §-ában” szöveg,
6. 10. § (1) bekezdés felvezető szövegében, 10. § (2) bekezdés felvezető szövegében a „hivatali” szövegrész helyett „szervezeti” szöveg,
7. 10. § (1) bekezdés i) pontjában a „központi államigazgatási szervektől” szövegrész helyébe a „más szervektől” szöveg,
8. 10. § (3) bekezdés c) pontjában a „vezetői” szövegrész helyébe a „vezetői álláshelyre történő” szöveg,
9. 15. § a) pontjában a „Ksztv. 3. §-a” szövegrész helyébe a „Kit. 4. §-a” szöveg,
10. 143. § (5) bekezdésében a „kormánytisztviselője” szövegrész helyébe a „kormánytisztviselője vagy – államtitkár Titkársága esetén – politikai tanácsadója, politikai főtanácsadója” szöveg,
11. 147. § (2) bekezdésében a „kormánytisztviselő” szövegrész helyébe a „kormánytisztviselő vagy – a Miniszteri Kabinet és államtitkári titkárság esetén – politikai tanácsadó, politikai főtanácsadó” szöveg,
12. 149. § (4) bekezdés a) és b) pontjában a „tanácsadója” szövegrész helyébe a „munkatársa” szöveg,
13. 168. §-ában az „ügykezelője” szövegrész helyébe az „ezzel megbízott munkatársa” szöveg,
14. 25.1. alcím címében az „Az egyes minisztériumokban (kormányhivatalokban)” szövegrész helyébe az „A más szervek által” szöveg,
15. 172. § (2) bekezdésében a „minisztériumok (kormányhivatalok)” szövegrész helyébe a „más szervek” szöveg,
16. 172. § (8) bekezdésében a „minisztériumot (kormányhivatalt)” szövegrész helyébe a „szervet” szöveg,
17. 172. § (8) bekezdésében, 172. § (11) bekezdésében a „minisztérium (kormányhivatal)” szövegrész helyébe a „szerv” szöveg,
18. 177. § (5) bekezdésében a „ , vezetői megbízatással rendelkező kormánytisztviselő” szövegrész helyébe a „szakmai vezető” szöveg,
19. 2. függelék „Kiemelt Kulturális Ügyek Főosztálya” alcím e) pontjában a „központi államigazgatási szervek” szövegrész helyébe a „központi kormányzati igazgatási szervek” szöveg,
20. 5. függelék címében a „munkakörök” szövegrész helyébe az „álláshelyek” szöveg,
21. 5. függelék 1. pontjában a „munkakörök” szövegrész helyébe az „álláshelyekre kinevezettek” szöveg,
22. 5. függelék 1.2. pont c) alpontjában a „vezetői munkakört” szövegrész helyébe a „szakmai vezetői álláshelyet” szöveg,
23. 5. függelék 1.2. pont d) alpontjában a „kormánytisztviselői munkakört” szövegrész helyébe az „álláshelyet” szöveg
lép.

42. § Hatályát veszti az SzMSz
c) 10. § (2) bekezdés m) pontjában az „és” szövegrész,
(2) Hatályát veszti az SzMSz
a) 143. § (3) bekezdésében az „és annak mellékleteként a munkaköri leírásokat” szövegrész, valamint az „és a munkaköri leírásokat” szövegrész,
b) 145. § (2) bekezdésében az „és annak mellékleteként a munkaköri leírásokat” szövegrész,
d) 147. § (3) bekezdés b) pontjában az „ , illetve a főosztályvezető-helyettes” szövegrész,
e) 147. § (3) bekezdés c) pontjában az „illetve a főosztályvezető-helyettest,” szövegrész,
f) 5. függelék 1.2. pont b) alpontjában „kormány- vagy miniszteri tanácsadó vagy főtanácsadó,” szövegrész.

1. függelék a 4/2019. (III. 1.) EMMI utasításhoz


A minisztérium szervezeti felépítése

2. függelék a 4/2019. (III. 1.) EMMI utasításhoz


1. Az SzMSz 2. függelék „Miniszteri Kabinet” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Miniszteri Kabinet

a) A Miniszteri Kabinet
1. általános feladatai körében
1.1. részt vesz a miniszteri döntések előkészítésében, előzetes politikai egyeztetésében, közreműködik a minisztériumhoz tartozó ágazatok politikai arculatának kialakításában, formálásában, a miniszter és az államtitkárok politikai döntéseinek, továbbá a Kormány általános politikájának megvalósításához kapcsolódó miniszteri feladatok előkészítésében, végrehajtásában és annak ellenőrzésében,
1.2. eljár a miniszter által meghatározott ügyekben,
1.3. folyamatosan figyelemmel kíséri a miniszteri programokat, javaslatot tesz a meghívások tekintetében az ágazatoktól kért és kapott szakmai anyagok alapján,
1.4. folyamatosan figyelemmel kíséri a heti miniszteri programokat, szükség esetén az egyes egyeztetésekhez, megbeszéléshez, találkozókhoz megfelelő anyagokat készít,
1.5. felterjeszti a miniszter részére a Miniszteri Stratégiai Főosztály által előkészített állami és szakmai kitüntetésben, díjban és elismerésben részesülő személyekre vonatkozó javaslatokat,
1.6. munkakapcsolatot tart az államtitkári titkárságokkal, a helyettes államtitkárok titkárságával és a közigazgatási államtitkár titkárságvezetőjével, szükség esetén munkakapcsolatba lép a minisztérium szervezeti egységeivel, háttérintézményeivel és a Kormány más szerveivel,
1.7. tájékoztatást kérhet a jogalkotási, illetve az intézményi munkaterv megvalósításáról, az aktuális hazai és európai uniós finanszírozású programokról,
1.8. a miniszter döntése szerint részt vesz az egyes szervezeti egységek feladatainak tervezésében, előkészítésében, végrehajtásában és ellenőrzésében,
1.9. felsővezető meghívására részt vesz a minisztérium vezetői értekezletein, a miniszter által meghatározott módon figyelemmel kíséri a minisztérium gazdálkodását,
1.10. az érintett ágazati államtitkárságok véleményének kikérésével előkészíti a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretével kapcsolatos feladatokat,
1.11 az e Szabályzatban meghatározott esetek kivételével a szakterületért felelős államtitkári titkárságok útján megkeresett szervezeti egységek közreműködésével irányítja a miniszteri válaszadást igénylő megkeresések választervezeteinek elkészítését,
1.12. közreműködik az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár által ellátott feladatok végrehajtásában.
2. Miniszteri Titkárságra tagozódik.

b) A Miniszteri Titkárság
1. továbbítja a miniszter által meghatározott feladatokkal kapcsolatos iratokat, nyilvántartja a határidőket, számon kéri a feladatok végrehajtását,
2. kezeli a miniszteri naptárat, szervezi a miniszter programját, közreműködik az ahhoz kapcsolódó anyagok előkészítésében,
3. tájékoztatja az államtitkárságokat a miniszter programjairól,
4. segíti a minisztert irányítási feladatainak ellátásában,
5. kapcsolatot tart a minisztérium, a háttérintézményei és a többi kormányzati szervezet államtitkárságaival, helyettes államtitkárságaival, egyéb szervezeteivel, apparátusával, a miniszter rendelkezése szerint a Budapestre akkreditált diplomácia testületekkel és Magyarország külképviseleteivel,
6. ellátja a miniszter által rábízott egyéb feladatokat.”

2. Az SzMSz 2. függelék „Oktatási Jogok Biztosának Hivatala” alcímet megelőzően a következő alcímekkel egészül ki:
„Miniszteri Kapcsolatok Főosztálya
a) a Miniszteri Kapcsolatok Főosztálya funkcionális feladatai körében
1. előkészíti és szervezi a miniszter sajtómegjelenéseit, sajtóközleményeit, sajtótájékoztatóit,
2. előkészíti és szervezi a miniszter sajtónyilvános eseményeinek sajtófeladatait,
3. javaslatot tesz miniszteri sajtókommunikációs témakörökre,
4. a minisztérium teljes sajtókommunikációjára vonatkozólag intézi a miniszteri jóváhagyásokat, és továbbítja azokat a minisztériumi sajtófőnök felé,
5. segíti a minisztériumi Sajtó- és Kommunikációs Főosztály munkáját, javaslatot tesz a kommunikációs irányokra,
6. kampányokat tervez és folytat a miniszter döntéseinek társadalmi elfogadtatása érdekében,
7. a miniszteri programokat egyezteti és jóváhagyatja a miniszterrel, és a jóváhagyás után elindítja a szervezést az illetékes szervezeti egységgel,
8. elkészíti és a honlapra felteszi a miniszter szerepléseiről készült videókat,
9. elkészíti a miniszter sajtónyilvános programjaihoz szükséges beszédeket, háttéranyagokat,
10. a Miniszteri Kapcsolatok Főosztályának vezetője (miniszteri sajtófőnök) részt vesz a miniszteri értekezleteken,
11. írásbeli interjú esetén ellenőrzi a publikálni kívánt anyagot,
12. a Kormány előterjesztések összefoglalóinak véglegesítésében véleményez.

b) a Miniszteri Kapcsolatok Főosztálya koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a sajtómeghívásokat a miniszteri sajtónyilvános programokra,
2. koordinálja a miniszteri fotós és videós tevékenységét,
3. koordinálja a miniszteri jóváhagyásokat az ágazati államtitkárságok tervezett sajtómegjelenéseivel kapcsolatban,
4. a Miniszteri Kapcsolatok Főosztályának vezetője (miniszteri sajtófőnök) felügyeli a főosztályhoz tartozó
4.1. Programelőkészítő és Koordinációs Osztályt,
4.2. Információs és Kommunikációs Osztályt,
5. koordinálja a minisztérium uniós pályázataival (TÁMOP, EFOP) kapcsolatos kommunikációt,
6. a nemzetközi programok előkészítésben, lebonyolításában részt vesz.

Miniszteri Stratégiai Főosztály

a) A Miniszteri Stratégiai Főosztály a miniszter közvetlen irányítása alatt működő önálló szervezeti egység, amely segíti a minisztert feladatai ellátásában, ennek során elsősorban támogatja a koordinációs, előkészítő, ellenőrző és adminisztratív feladatok ellátása útján.

b) A Miniszteri Stratégiai Főosztály funkcionális feladatainak ellátása körében:
1. elkészíti a miniszter által meghatározott tárgyú előterjesztéseket,
2. a miniszteri kiadmányozásra előkészített dokumentumokat véleményezi,
3. a miniszter megbízásából tervezett és végrehajtott intézkedéseket véleményezi,
4. ellátja a minisztérium feladatkörébe tartozó elismerések adományozásával kapcsolatos előkészítő munkát,
5. javaslatot tesz a miniszter által adományozható elismerésekről szóló miniszteri rendelet módosítására,
6. a miniszterhez érkezett írásbeli megkeresések esetében áttekinti és értékeli a miniszteri válaszok tervezetét,
7. elkészíti a miniszter utasítása alapján az egyedi ügyekre adandó miniszteri válaszokat, irányelveket, melyek elkészítését a miniszter nem ágazati előkészítésre szignál ki,
8. ellátja a miniszter által rábízott feladatokat.

c) A Miniszteri Stratégiai Főosztály koordinációs feladatainak ellátása körében:
1. részt vesz a miniszter által meghatározott egyes feladatokat érintő projektek és programok koordinálásában,
2. a miniszter megbízásából nyomon követi az általa kiadott feladatok végrehajtását,
3. a miniszter megbízásából egyeztet a miniszterrel kapcsolatfelvételt kezdeményező természetes és jogi személyekkel, szervezetek képviselőivel és ellátja az ezen ügyekhez kapcsolódó feladatokat,
4. egységesíti és formailag ellenőrzi a szakmai államtitkárságok által összeállított állami és szakmai kitüntetésekben, díjban és elismerésben részesülő személyekre vonatkozó javaslatokat.”

3. Az SzMSz 2. függelék „Protokoll Főosztály” alcím 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Protokoll Főosztály funkcionális feladatai tekintetében)
„5. intézi a Magyarországon megrendezésre kerülő miniszteri és egyéb felsővezetői (pl. államtitkári, helyettes államtitkári) szintű többoldalú tanácskozások, konferenciák, illetve a nemzetközi szervezetek magyarországi üléseinek protokolláris és szervezési teendőit, továbbá ellátja a felsőszintű vezetők fogadásával, az egyéb nemzetközi rendezvények hazai kivitelezésével kapcsolatos feladatokat, elvégzi az ezekkel összefüggő pénzügyi elszámolásokat,”

4. Az SzMSz 2. függelék „Protokoll Főosztály” alcím 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Protokoll Főosztály funkcionális feladatai tekintetében)
„6. a Nemzetközi Koordinációs Főosztály bevonásával ellátja a miniszter külföldi látogatásainak, rendezvényeinek protokolláris és szervezési teendőit,”

5. Az SzMSz 2. függelék „Közigazgatási Államtitkári Titkárság” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Közigazgatási Államtitkári Titkárság

a) A Közigazgatási Államtitkári Titkárság az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatain túl koordinációs feladatai körében
1. folyamatosan figyelemmel kíséri a jogalkotási, illetve az intézményi munkatervi feladatok teljesítését,
2. figyelemmel kíséri a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, a jogalkotási, illetve az intézményi munkatervben és a miniszteri döntésekben meghatározott feladatok végrehajtását, továbbá a Kormány határozataiban és munkatervében előírt határidős feladatok végrehajtását, valamint a végrehajtásról tájékoztatja a minisztériumi vezetőket,
3. a közigazgatási államtitkár kijelölése esetén koordinálja a komplex megközelítést igénylő, több szervezeti egység feladatkörét érintő egyedi ügyek intézését,
4. koordinálja a Szabályzatnak és a minisztérium belső szabályzatainak kötelező felülvizsgálatát,
5. közreműködik a közigazgatási államtitkár feladat- és hatáskörét érintő közjogi szervezetszabályozó eszközök, illetve jogszabálytervezetek szakmai előkészítésében,
6. véleményezi a Kormány részére készült előterjesztések, továbbá a miniszteri rendeletek tervezeteit a közigazgatási államtitkár döntése alapján,
7. közreműködik a minisztérium nemzetközi kapcsolatainak erősítésében,
8. a közigazgatási államtitkár döntése alapján közreműködik a minisztérium és más szervek, hatóságok, illetve a nemzetközi szervezetek képviseletei közötti érintkezésben,
9. a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve rendszeres kapcsolatot tart a társadalmi kapcsolatok szempontjából kiemelkedő fontosságú országokban működő magyar képviseletekkel, illetve ezen országok Magyarországon működő képviseleteivel,
10. együttműködik az egyéb kormányzati és nem kormányzati szervezetekkel a nemzeti fejlesztési tervekhez és egyéb kormányzati stratégiákhoz való kapcsolódás feltételének kialakításában, kialakítja és koordinálja a szakmai munkát, áttekinti más minisztériumi ágazatok stratégiáit, javaslatot dolgoz ki az együttműködés lehetőségeire,
11. koordinálja a közigazgatási államtitkár közvetlen irányítása alatt lévő helyettes államtitkárságok és főosztályok munkáját,
12. kapcsolatot tart a minisztérium szakmai vezetőivel, szükség szerint jelentést, beszámolót kér munkájukról,
13. szervezi a titkárságvezetők egyeztető fórumait,
14. szükség szerint támogatja a feladatában érintett miniszteri biztos tevékenységét,
15. gondoskodik a minisztériumba érkező, több ágazati államtitkár feladatkörét érintő írásbeli megkeresésre adott válaszlevelek előkészítéséről.

b) A Közigazgatási Államtitkári Titkárság funkcionális feladatkörében
1. kezeli a közigazgatási államtitkárhoz beérkező dokumentumokat, ügyiratokat, nyilvántartja a közigazgatási államtitkár által előírt határidőket, számon kéri a feladatok végrehajtását, amelyről tájékoztatja a közigazgatási államtitkár titkárságvezetőjét,
2. közreműködik a közigazgatási államtitkár részére készített háttéranyagok, felkészítők, köszöntők elkészítésében, az érintett ágazatok bevonásával,
3. ellátja mindazon ügyeket, amelyeket a közigazgatási államtitkár vagy a közigazgatási államtitkár titkárságvezetője állandó vagy eseti jelleggel a feladat- és hatáskörébe utal,
4. figyelemmel kíséri a minisztérium belső működése szempontjából releváns jogszabályi változásokat, szükség szerint szabályozási javaslattal él a módosítást igénylő belső szabályzat előkészítésért felelős szervezeti egység felé,
5. gondoskodik az egyes szakterületek többletigényeivel kapcsolatos pénzügyi elemzések elkészítéséről a vezetői döntések megalapozása érdekében,
6. a közigazgatási államtitkár feladatkijelölésére a terv- és tényadatok összevetése alapján korrekciós javaslatokat fogalmaz meg,
7. segíti a közigazgatási államtitkárt álláspontjának kialakításában a Szabályzat, valamint a minisztérium belső szabályzatainak módosítására irányuló kezdeményezésekkel kapcsolatban,
8. vizsgálja e Szabályzat, a minisztérium belső szabályzatai és a szervezeti egységek ügyrendjeinek összhangját,
9. figyelemmel kíséri a minisztérium működésének főbb szabályait, folyamatait, a tapasztalatok alapján javaslatokat fogalmaz meg eljárásrendek, útmutatók, iratminták alkalmazására,
10. közreműködik azoknak az ügyeknek az ellátásban, amelyeket a közigazgatási államtitkár kiemelt ügynek nyilvánít.”

6. Az SzMSz 2. függelék a „Közigazgatási Államtitkári Titkárság” alcímet követően a következő alcímmel egészül ki:
„Ügyfélszolgálati és Ügyviteli Főosztály

a) Az Ügyfélszolgálati és Ügyviteli Főosztály ellátja a Központi Ügyfélszolgálati Iroda működtetésével kapcsolatos feladatokat. A Központi Ügyfélszolgálati Iroda feladatai a következők:
1. személyes, valamint telefonon történő tájékoztatást nyújt a minisztérium hatáskörébe tartozó ellátásokról, szolgáltatásokról, intézkedésekről, az igénybe vehető lehetőségekről, azok eljárási rendjéről,
2. a hozzá beérkező megkeresésekre írásban tájékoztatást ad a minisztérium hatáskörébe tartozó, az állampolgárokat érintő ellátásokról és szolgáltatásokról a lakosságnak,
3. átveszi a személyesen leadott állampolgári megkereséseket, leveleket, szükség esetén petíciókat,
4. koordinálja a panaszokat és közérdekű bejelentéseket,
5. szükség esetén közvetlen segítséget nyújt az állampolgárok ügyeinek intézéséhez, illetve ismerteti jogaik érvényre juttatásának lehetőségeit,
6. negyedévente, illetve szükség szerint elemző jelentést készít a miniszter és a felső vezetők számára az ügyfélforgalom alakulásáról, illetve a beérkező írásbeli megkeresések számáról, valamint az adott időszakban aktuális közérdekű bejelentésekről, problémákról,
7. a lakosságtól érkező jogalkotási javaslatokat eljuttatja a feladatkörrel rendelkező szervezeti egységhez,
8. az állampolgárok tájékoztatása érdekében tájékoztató kiadványokat készít,
9. a lakosságot érintő kérdésekben közreműködik a minisztérium honlapjának szerkesztésében,
10. közvetlen kapcsolatot tart fenn a társminisztériumok ügyfélkapcsolati, illetve lakossági tájékoztatási feladatokat ellátó szervezeti egységével,
11. megválaszolja
11.1. a szociális ellátásokkal, a családtámogatási ellátásokkal, a gyermekek után járó ellátásokkal, a nyugdíjjal és a nyugdíjszerű ellátásokkal, az egészségkárosodáshoz, illetve egészségi állapotokhoz kapcsolódó ellátásokkal (fogyatékossági támogatás, rokkantsági ellátások, megváltozott munkaképességűek ellátásai) és az esélyegyenlőséggel kapcsolatos kérdéseket, megkereséseket,
11.2. a gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz- és gyógyászati ellátásokkal, az egészségbiztosítási ellátásokkal, az egészségügyi szolgáltatásokkal, a közegészségügyi, járványügyi intézkedésekkel, a népegészségügyi feladatokkal és az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatos kérdéseket, megkereséseket,
11.3. a közneveléssel, a köznevelési ágazat működésével, fejlesztésével, a köznevelési ágazati és ágazati gazdasági stratégiával, továbbá a tankönyvpiaccal és szakképzéssel kapcsolatos megkereséseket, ellátja a középfokú iskolai végzettséget igazoló bizonyítványok hitelesítését,
12. gondoskodik a miniszter irányítása alatt álló egészségügyi háttérintézmények által kiadott bizonyítványok, igazolások felülhitelesítésének biztosításáról,
13. feladatainak ellátásához szükség esetén tájékoztatást kér az illetékes szakmai szervezeti egységtől, háttérintézménytől,
14. a minisztérium további ágazatai tekintetében átveszi, fogadja az ágazatot érintő beadványokat, megkereséseket, kérelmeket, továbbá gondoskodik azoknak a szakmailag illetékes szervezeti egységhez történő eljuttatásáról.”

7. Az SzMSz 2. függelék „Belső Ellenőrzési Főosztály” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Belső Ellenőrzési Főosztály
a) A Belső Ellenőrzési Főosztály kodifikációs feladatai körében előkészíti a belső ellenőrzéssel kapcsolatos szabályzatokat.

b) A Belső Ellenőrzési Főosztály funkcionális feladatai körében
1. a belső ellenőrzési kézikönyv alapján ellenőrzési tevékenységet végez, amely kiterjed
1.1. a minisztérium minden tevékenységére, különösen a költségvetési bevételek és kiadások tervezésének, felhasználásának és elszámolásának, valamint az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodásnak a vizsgálatára, valamint a minisztérium felelősségi körébe tartozó európai uniós források felhasználásával kapcsolatos feladatok ellátásának vizsgálatára,
1.2. a miniszter által irányított és felügyelt költségvetési szervek tevékenységére, különösen a költségvetési bevételek és kiadások tervezésének, felhasználásának és elszámolásának, valamint az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodásnak a vizsgálatára,
1.3. a minisztérium által nyújtott költségvetési támogatások felhasználásának vizsgálatára a kedvezményezetteknél és a lebonyolító szerveknél,
1.4. a 4. függelék II. pont 1. alpontjában szereplő gazdasági társaságok tevékenységének vizsgálatára,
2. bizonyosságot adó tevékenysége körében szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer-, teljesítmény- és informatikai ellenőrzéseket végez, amelyek során
2.1. elemzi, vizsgálja és értékeli a belső kontrollrendszerek kiépítésének, működésének jogszabályoknak és szabályzatoknak való megfelelését, valamint működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét,
2.2. elemzi, vizsgálja a rendelkezésre álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását és gyarapítását, valamint az elszámolások megfelelőségét, a beszámolók valódiságát,
2.3. a vizsgált folyamatokkal kapcsolatban megállapításokat, következtetéseket és javaslatokat fogalmaz meg a kockázati tényezők, hiányosságok megszüntetése, kiküszöbölése vagy csökkentése, a szabálytalanságok megelőzése, illetve feltárása érdekében, valamint a működés eredményességének növelése és a belső kontrollrendszerek javítása, továbbfejlesztése érdekében,
2.4. nyilvántartja és nyomon követi a belső ellenőrzési jelentések alapján tett intézkedéseket,
3. tanácsadó tevékenysége keretében a közigazgatási államtitkár felkérésére elemzéseket és értékeléseket végez, javaslatokat fogalmaz meg, konzultációkat folytat a belső kontrollrendszer működésének javítása érdekében,
4. ellátja a miniszter által irányított gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek belső ellenőrzését, valamint a miniszter által irányított költségvetési szervek belső ellenőrzési tevékenységének szakmai felügyeletét,
5. koordinálja a miniszter által irányított költségvetési szervek belső ellenőrzési tevékenységét, elkészíti az összefoglaló éves ellenőrzési tervet és az összefoglaló éves ellenőrzési jelentést,
6. ellátja a minisztériumot érintő külső ellenőrzések – így az ÁSZ és a KEHI által történő ellenőrzések – koordinációját, figyelemmel kíséri a felsorolt ellenőrző szervek ellenőrzései során javasolt intézkedések realizálását, és éves bontásban nyilvántartást vezet a külső ellenőrzések javaslatai alapján készült intézkedési tervek végrehajtásáról,
7. a közigazgatási államtitkár kezdeményezésére soron kívüli ellenőrzést végez,
8. gondoskodik az egyes szakterületek többletigényeivel kapcsolatos pénzügyi elemzések elkészítéséről a vezetői döntések megalapozása érdekében,
9. a közigazgatási államtitkár feladatkijelölésére a terv- és tényadatok összevetése alapján korrekciós javaslatokat fogalmaz meg,
10. segíti a közigazgatási államtitkárt álláspontjának kialakításában a Szabályzat, valamint a minisztérium belső szabályzatainak módosítására irányuló kezdeményezésekkel kapcsolatban,
11. vizsgálja e Szabályzat, a minisztérium belső szabályzatai és a szervezeti egységek ügyrendjeinek összhangját,
12. figyelemmel kíséri a minisztérium működésének főbb szabályait, folyamatait, a tapasztalatok alapján javaslatokat fogalmaz meg eljárásrendek, útmutatók, iratminták alkalmazására,
13. közreműködik azoknak az ügyeknek az ellátásban, amelyeket a közigazgatási államtitkár kiemelt ügynek nyilvánít,
14. folyamatos kapcsolatot tart a Költségvetési, Gazdálkodási és Személyügyi Helyettes Államtitkárság szervezeti egységeivel.”

8. Az SzMSz 2. függelék „2.1. A jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„2.1. A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek

Jogi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

A Jogi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat.

Jogi és Perképviseleti Főosztály

a) A Jogi és Perképviseleti Főosztály kodifikációs feladatai körében
1. részt vesz a minisztérium jogszabály-előkészítési feladatkörébe tartozó jogszabályok tervezetének előkészítésében az erre vonatkozó munkamegosztás szerint,
2. véleményt nyilvánít a szakmai szervezeti egységek által elkészített tervezetekről, előterjesztésekről, jelentésekről,
3. közigazgatási egyeztetésre előkészíti a jogszabálytervezeteket, kormányelőterjesztés-tervezeteket,
4. az érintett szakmailag felelős szervezeti egységekkel együtt értékeli a beérkezett véleményeket, ügyintézői, osztályvezetői, illetve főosztályvezetői szinten egyeztet, illetve javaslatot tesz a felsővezetői szintű egyeztetésre,
5. szükség esetén megszervezi a jogszabálytervezet, kormány-előterjesztés szóbeli egyeztetését,
6. az érintett szakmai szervezeti egységekkel együtt részt vesz a jogszabálytervezetek egyeztetésén,
7. aláírásra előkészíti a jogszabálytervezeteket, kormány-előterjesztéseket,
8. kijelölés alapján – az érintett szakmai szervezeti egység kormánytisztviselője mellett – részt vesz az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslatok bizottsági vitájában, továbbá ellátja a törvényjavaslatokhoz benyújtásra kerülő módosító javaslatokkal kapcsolatos jogi feladatokat,
9. intézkedik az elfogadott miniszteri rendelet kihirdetése iránt, ellenőrzi a kihirdetett jogszabályok helyességét,
10. előkészíti a minisztérium szervezeti és működési szabályzatát, kezdeményezi és előkészíti annak módosítását,
11. véleményezi a minisztérium egyéb belső szabályzatainak, illetve azok módosításának tervezetét,
12. véleményezi az Európai Bíróságnak a minisztériumhoz tartozó szakterületekkel összefüggő ítéleteit, jogeseteit, meghatározza, illetve ellátja az ebből fakadó jogalkotási feladatokat.

b) A Jogi és Perképviseleti Főosztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. kötelező jogi kontrollt gyakorol a szakterületet érintő miniszteri határozatok tervezetei esetén,
2. felkérésre véleményezi a szakmai szervezeti egységek feladatkörébe tartozó, jogi szakértelmet is igénylő, az 1. pont alá nem tartozó döntések tervezetét,
3. a szakmai főosztályok bevonásával elkészíti a választervezeteket az Alkotmánybíróságtól és az ügyészségtől érkezett megkeresésekre,
4. a szakmai főosztályok felkérésére jogi szempontból véleményezi az alapvető jogok biztosának írt választervezeteket.

c) A Jogi és Perképviseleti Főosztály funkcionális feladatai körében
1. megkeresésre jogi véleményt ad a minisztérium irányítása, illetve felügyelete alá tartozó költségvetési szervek, valamint gazdasági társaságok, alapítványok és közalapítványok számára,
2. véleményezi a miniszter által irányított, felügyelt intézmények alapításával, átalakításával, megszüntetésével kapcsolatos okiratokat, továbbá – a középirányító szerv közreműködésével irányított szervek kivételével – azok szervezeti és működési szabályzatának tervezeteit,
3. megkeresésre jogi véleményt ad a minisztérium irányítása, illetve felügyelete alá tartozó költségvetési szervek, valamint gazdasági társaságok, alapítványok és közalapítványok számára,
4. a szakmai szervezeti egységek megkeresésére véleményezi az általuk előkészített szerződéseket, egyéb megállapodásokat,
5. ellátja – az érintett szakmai szervezeti egységek bevonásával – a minisztérium jogi képviseletét az orvos vagy más egészségügyi dolgozó által a rá vonatkozó szakmai szabályok megszegéséből származó jogvitákkal kapcsolatos ügyek kivételével,
6. elkészíti a minisztérium által használt szerződésmintákat,
6. jogi szempontból felülvizsgálja és ellenjegyzi
6.1. a fejezeti költségvetési keret terhére vagy javára kötendő szerződés-tervezeteket, így különösen a támogatási szerződéseket, támogatói okiratokat, lebonyolítói, kezelői és az előirányzatok átcsoportosítására irányuló megállapodásokat,
6.2. az Emberi Erőforrások Minisztériuma Igazgatása terhére vagy javára kötendő szerződések tervezeteit,
6.3. azon fejezetek közötti megállapodásokat, amelyek nem fejezeti költségvetési keret terhére vagy javára történnek,
7. a külön szabályzatokban foglaltak szerint állást foglal a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek teljesíthetősége tekintetében, valamint előkészíti a közérdekű adatigénylésekre megküldendő válaszokat, a nyilvánosságra hozatal szempontjából ellenőrzi a minisztérium honlapján kötelezően közzéteendő közérdekű adatköröket, vezeti az adatkezelői nyilvántartást,
8. előkészíti a közérdekű adatok közzétételi szabályzatát, a közérdekű adatok megismerésének rendjéről szóló szabályzatot, valamint az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatot, kezdeményezi és előkészíti azok módosítását.

d) A Jogi és Perképviseleti Főosztály egyéb feladatai körében
1. ellátja a minisztériumi közlönyök szerkesztési feladatait,
2. külön szabályzatban foglalt munkamegosztás szerint figyelemmel kíséri a minisztérium honlapján és belső honlapján kötelezően megjelenítendő jogi jellegű tartalmakat és javaslatot tesz e tartalmak frissítésére.”

9. . Az SzMSz 2. függelék „2.2. Portfóliókezelési, vagyonkezelési és közbeszerzési ügyekért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„2.2. Koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek

Koordinációs Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

A Koordinációs Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat.

Koordinációs Főosztály

A Koordinációs Főosztály koordinációs feladatkörében
1. előkészíti a minisztériumi jogalkotási munkaterv tervezetét,
2. nyilvántartja a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, a Kormány ülésein és munkatervében, a minisztérium jogalkotási munkatervében és a miniszteri, közigazgatási államtitkári döntésekben előírt határidős feladatok végrehajtását, miniszteri döntés hiányában - véleményeltérés esetén a közigazgatási államtitkár részére - javaslatot tesz a feladatokat végrehajtó szervezeti egységekre és határidőkre, valamint figyelemmel kíséri a feladatok végrehajtását,
3. szervezi a szakmai vezetői értekezletet, melynek keretében javaslatot tesz a napirendre, az értekezlet jóváhagyott napirendjét a kapcsolódó ülésanyagokkal együtt megküldi a résztvevők részére,
4. a szakmai vezetői értekezletre benyújtásra kerülő kormány-előterjesztések, jelentések tervezetei, miniszteri rendeletek tervezetei, valamint egyéb döntés-előkészítő anyagok kapcsán írásos szakmai álláspontot alakít ki, ennek során vizsgálja az irányadó tartalmi és formai követelményeknek való megfelelést, javaslatokat tesz azok egységes érvényesítése érdekében,
5. a szakmai vezetői értekezletről emlékeztetőt készít, intézkedik annak jóváhagyása iránt, nyomon követi az értekezleten kiadott feladatok végrehajtását,
6. koordinálja a más tárcáktól érkező tervezetek tárcán belüli egyeztetését, amelynek keretében elkészíti az egységes minisztériumi véleményt, intézkedik annak aláírása iránt és kiküldi azt, az esetleges egyeztetéseken képviseli a minisztériumi véleményt vagy gondoskodik a minisztériumi vélemény képviseletének megszervezéséről,
7. nyomon követi a minisztérium által előkészített jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteit az előkészítéstől a megjelentetésig,
8. kijelölés esetén részt vesz az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslatok bizottsági vitájában,
9. gondoskodik a kormányülés, kabinetülések és a közigazgatási államtitkári értekezlet napirendjén szereplő előterjesztések, jelentések kapcsán felkészítő feljegyzések elkészítéséről, illetve beszerzéséről, valamint az elkészült felkészítők felsővezetők részére történő eljuttatásáról,
10. figyelemmel kíséri a más minisztériumtól érkező együttes előterjesztések miniszteri aláírásra történő előkészítését,
11. megtervezi és kialakítja a minisztérium és a miniszter irányítási, felügyeleti háttérintézményi, valamint az alapítói, tulajdonosi joggyakorlás körébe tartozó szervezetek közötti kapcsolattartás és információáramlás rendjét,
12. az ágazatközi referatúra rendszeren keresztül segíti az ágazatok feladatvégzésének összehangolását, ennek keretében:
12.1. a közigazgatási államtitkár megbízásából tájékoztatást, információt kérhet az ágazatoktól,
12.2. rendszeresen beszámol a közigazgatási államtitkárnak az ágazatokban folyó feladatokról, illetve azok előrehaladásáról,
13. koordinálja a fővárosi és megyei kormányhivatalok – közigazgatás-szervezésért felelős miniszter által folytatott – ellenőrzése során a szakmai irányító miniszter közreműködése keretében ellátandó, több ágazatot érintő feladatok végrehajtását,
14. koordinálja a minisztériumon belül a statisztikai adatgyűjtéssel, adatszolgáltatással, a statisztikai rendszer működésével kapcsolatos feladatok ellátását.

b) A Koordinációs Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében a Nemzetközi Ügyekért Felelős Államtitkársággal együttműködve
1. a közigazgatási államtitkár döntése alapján közreműködik a minisztérium és más szervek, hatóságok, illetve a nemzetközi szervezetek képviseletei közötti érintkezésben,
2. kapcsolatot tart a társadalmi kapcsolatok szempontjából kiemelkedő fontosságú országokban működő magyar képviseletekkel, illetve ezen országok Magyarországon működő képviseleteivel,
3. közreműködik a minisztérium nemzetközi kapcsolatainak erősítésében.”

10. Az SzMSz 2. függelék „2.3. A költségvetési és gazdálkodási helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„2.3. A költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek

Költségvetési, Gazdálkodási és Személyügyi Helyettes Államtitkári Titkárság

A Költségvetési, Gazdálkodási és Személyügyi Helyettes Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat.

Gazdálkodási Főosztály

a) A Gazdálkodási Főosztály kodifikációs feladatai körében előkészíti és aktualizálja a gazdálkodással kapcsolatos szabályzatokat, ide nem értve a külföldi kiküldetéssel kapcsolatos szabályozást.

b) A Gazdálkodási Főosztály koordinációs feladatai körében
1. adatot és információt szolgáltat az ellenőrzést végző szervezetek – különös tekintettel az ÁSZ-ra – részére, illetve biztosítja a gazdálkodási dokumentumokba való betekintés lehetőségét,
2. közreműködik a Jogi és Perképviseleti Főosztállyal a feladatkörében szükségessé váló szerződések, megállapodások előkészítésében,
3. közreműködik a folyamatba épített vezetői ellenőrzési rendszer összehangolásában, a szabálytalanságok kezelésének rendje és a kockázatkezelési rend kialakításában.

c) A Gazdálkodási Főosztály funkcionális feladatai körében
1. ellátja az Emberi Erőforrások Minisztériuma Igazgatása cím éves intézményi költségvetés tervezését, a hatáskörébe tartozó előirányzatok módosítását,
2. pénzügyileg bonyolítja az Emberi Erőforrások Minisztériuma Igazgatása és az átcsoportosított fejezeti kezelésű előirányzatok és egyéb (így különösen az Európai Unió, UNESCO, egyéb nemzetközi projektek) forrásból származó pénzeszközök felhasználását,
3. ellátja az európai uniós projektek társfinanszírozásával kapcsolatos feladatokat,
4. ellátja a kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzését, nyilvántartását és a pénzügyi teljesítések utalványozását, ellenjegyzését, érvényesítését,
5. nyilvántartja a kötelezettségvállalásokat, szerződéseket,
6. ellátja a pénzkezelési feladatokat (készpénzkezelés, valutakezelés, deviza-, forint- és kártyafedezeti kincstári bankszámlák, cafetéria elemek kezelése és nyilvántartása),
7. biztosítja az adatszolgáltatást a jogszabályokban előírt beszámolási kötelezettség teljesítéséhez,
8. teljesíti a jogszabályi előírások alapján a likviditási, pénzellátási és egyéb adatszolgáltatásokat,
9. üzemelteti a házipénztárakat (forint és valuta),
10. elkészíti az adóbevallásokat (általános forgalmi adó, rehabilitációs hozzájárulás, cégautó adó, személyi jövedelemadó),
11. ellátja az értékesítéssel, szolgáltatással kapcsolatos számlázási feladatokat, illetve kezdeményezi a követelések behajtását,
12. igényli és nyilvántartja a VIP-kártyákat és intézményi kártyákat,
13. vezeti a szállítói és vevői analitikus nyilvántartásokat,
14. kapcsolatot tart a szakmai szervezeti egységekkel,
15. adatot és információt szolgáltat az ellenőrzésre jogosult – különös tekintettel a minisztérium belső ellenőrzését ellátó szervezeti egységre és az ÁSZ-ra – szervezeteknek, illetve biztosítja az Igazgatás gazdálkodására vonatkozó dokumentumokba való betekintést,
16. gondoskodik a beszerzési terv összeállításáról,
17. vezeti és egyezteti a főkönyvi és analitikus nyilvántartásokat,
18. teljesíti a jogszabályokban előírt beszámolási kötelezettséget (éves beszámoló),
19. teljesíti az időközi költségvetési jelentéseket,
20. nyilvántartja és leltározza a minisztérium vagyonkezelésében lévő eszközöket,
21. vezeti a raktárral kapcsolatos analitikus nyilvántartásokat,
22. gondoskodik az éves beszámoló leltárral való alátámasztásáról,
23. ellátja a lakáskölcsön-állomány név szerinti analitikus és főkönyvi nyilvántartását,
24. teljesíti a vagyongazdálkodással összefüggő adatszolgáltatási, statisztikai kötelezettségeket,
25. lebonyolítja a kezelésében lévő eszközök hasznosítását, selejtezését,
26. ellátja a havi, negyedéves és éves zárlati teendőket,
27. teljesíti a rendszeres személyi juttatásokhoz kapcsolódó, jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségeket,
28. számfejti a nem rendszeres és külső személyi juttatásokat, teljesíti azok GIRO-ban történő átutalását,
29. elvégzi a bérgazdálkodási feladatokat, adatot szolgáltat az intézményi költségvetés és beszámoló személyi juttatások és létszámadatainak összeállításához,
30. végzi a különböző jogviszonyban foglalkoztatottakat (így különösen a prémiumévek programban részt vevőket, ösztöndíjasokat) megillető juttatások elszámolását, teljesíti az ezzel összefüggő adatszolgáltatásokat,
31. közreműködve a Kincstárral végzi a társadalombiztosítási, nyugdíj- és egészségpénztári, adóval összefüggő bevallások, adatszolgáltatások teljesítését,
32. koordinálja a foglalkoztatottakat megillető cafetéria juttatások választását, gondoskodik a foglalkoztatottakat megillető cafetéria juttatások megrendeléséről, havi feladásáról az illetményszámfejtő hely részére,
33. elkészíti a jutalmazási tervjavaslatot, gondoskodik a kifizetendő jutalmak számfejtéséről, nyilvántartásáról,
34. folyamatosan kapcsolatot tart és egyeztet a Kincstár Illetményszámfejtési Irodájával,
35. kapcsolatot tart a KEF és a NISZ munkatársaival a minisztérium és a KEF/NISZ közötti szolgáltatási megállapodás feltételeinek és folyamatainak betartása és betartatása érdekében,
36. biztosítja az igénybe vehető szolgáltatások nyújtásához szükséges információkat, engedélyezi az ellátottak igényeit és a KEF/NISZ felé továbbítja azokat,
37. a minisztérium kezdeményezése esetén előkészíti a szolgáltatási megállapodások kiegészítését, részt vesz a KEF által kezdeményezett megállapodás-kiegészítések előkészítésében, egyedi megállapodásokat készít elő,
38. kezeli a szolgáltatással kapcsolatban felmerült problémákat,
39. nyilvántartja a minisztérium által megkötött megbízási szerződéseket,
40. a Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság adatai alapján, minisztériumi szinten összefogja a vezetők külföldi hivatalos utazásaira vonatkozó adatbázis elkészítését és aktualizálását,
41. az utazási terv alapján ellátja a külföldi kiküldetésekkel kapcsolatos pénzügyi feladatokat, végzi az elszámolásokat,
42. ellátja az európai uniós forrás társfinanszírozásával, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mint kedvezményezett projektjeivel kapcsolatos elkülönített számviteli nyilvántartási és pénzügyi elszámolási feladatokat, a projektekkel kapcsolatos adatszolgáltatásokat,
43. részt vesz a projektek költségvetésének tervezésében, különös tekintettel az önerő és a szükséges hazai forrás vonatkozásában, nyilvántartja a kötelezettségvállalásokat, kifizetéseket, megnyitja és kezeli az elkülönített számlákat,
44. koordinálja a minisztérium éves nemzetközi utazási tervének összeállításával és felülvizsgálatával kapcsolatos feladatokat,
45. közreműködik a miniszter, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok és az irányításuk alá tartozó szervezeti egységek munkatársai hivatalos utazásainak szervezésében, valamint a felsőszintű vezetők fogadásával, nemzetközi rendezvények hazai kivitelezésével kapcsolatos feladatok ellátásával összefüggésben végzi a pénzügyi elszámolásokat,
46. félévenként kimutatást készít a minisztérium felsőszintű vezetőinek kiutazásáról.

d) A Gazdálkodási Főosztály vezetője a minisztérium tekintetében ellátja a külön jogszabályban meghatározott gazdasági vezetői feladatokat.

Költségvetési Főosztály

a) A Költségvetési Főosztály koordinációs feladatai körében véleményezi a költségvetést érintő jogszabályok tervezeteit, közreműködik a fejezet által kezdeményezett – feladatkörébe tartozó – jogszabályok előkészítésében.

b) A Költségvetési Főosztály funkcionális feladatai körében
1. ellátja a fejezet éves költségvetési tervjavaslatának elkészítésével kapcsolatos feladatokat,
2. a költségvetési törvényjavaslat előkészítése során elkészíti az elemző számításokat, elősegíti a mindenkori költségvetési és pénzügy-politikai irányelvek érvényesítését,
3. ellátja a fejezet éves zárszámadási törvényjavaslatának elkészítésével kapcsolatos feladatokat,
4. jogszabályi előírások alapján, illetve hivatali kezdeményezéssel összeállítja a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásával kapcsolatos szabályokat, ellátja a főosztály tevékenységi körébe tartozó költségvetési vonatkozású szabályozási feladatokat,
5. ellátja a kockázatkezelésről, a szabálytalanságok kezeléséről és a gazdálkodási tevékenységek ellenőrzési nyomvonaláról szóló szabályzatban a főosztály tevékenységét érintő feladatokat,
6. részt vesz a fejezet gazdálkodását érintő minisztériumközi egyeztetéseken,
7. figyelemmel kíséri az intézmények tartozásállományának alakulását, javaslatot tesz annak felszámolására,
8. gazdasági-pénzügyi szempontból véleményezi a szakmai főosztályok által elkészített, valamint a külső szervek által egyeztetésre megküldött előterjesztéseket és jogszabálytervezeteket,
9. ellátja a fejezet gazdálkodását érintő adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos feladatokat,
10. ellátja a fejezeti kezelésű előirányzatokkal történő gazdálkodás keretében a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzési feladatait,
11. a belső szabályzatok által meghatározott – összeférhetetlenséget kizáró – hatáskörök szerint utalványozási, ellenjegyzési, érvényesítői jogkört gyakorol, a Kincstár által az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet részére megnyitott számlák esetében a Kincstárhoz bejelentett módon aláírási jogosultsággal rendelkezik,
12. feladatainak ellátása során kapcsolatot tart külső szervezetekkel, minisztériumi szervezeti egységekkel, irányított intézményekkel,
13. kidolgozza a fejezet számviteli politikáját, számlarendjét, vizsgálja és figyelemmel kíséri a szabályozás hatását,
14. végzi a fejezeti kezelésű előirányzatok éves pénz/előirányzat-maradvány elszámolását, végzi a fejezeti szintű összesítést és a jóváhagyással összefüggő feladatokat,
15. működteti a fejezeti kezelésű előirányzatok pénzügyi információs rendszerét, a fejezeti nyilvántartó programokat,
16. összeállítja a fejezeti kezelésű előirányzatokra vonatkozó, jogszabályban előírt adatszolgáltatásokat,
17. végzi a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére vállalt kötelezettségek teljesítési (pénzügyi, előirányzat-átadási) feladatait,
18. ellátja a fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos évközi számviteli pénzellátási feladatokat, illetve az erre vonatkozó pénzügyi-szakmai irányítási teendőket, kezeli és ellenőrzi a számviteli-gazdálkodási adatszolgáltatásokat, ennek keretében elkészíti és nyomon követi a fejezeti kezelésű előirányzatok, bevételek és kiadások várható alakulása havi és negyedéves adatszolgáltatási kötelezettségeit és egyéb eseti adatszolgáltatási kötelezettségekkel összefüggő feladatokat, végzi a fejezeti szintű összesítést,
19. ellátja a fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos főkönyvi és analitikus könyvelést,
20. elkészíti a fejezeti kezelésű előirányzatok kincstári és elemi költségvetését, az időközi mérleg- és költségvetési jelentéseket, valamint az éves költségvetési beszámolót,
21. naprakész nyilvántartást vezet (a fejezeti nyilvántartó rendszer működtetésével) az érvényes kötelezettségvállalásokról és azok teljesítéséről, meghatározott időnként, illetve szükség esetén egyeztetést végez az előirányzatot kezelő szakmai szervezeti egységekkel,
22. végzi a fejezeti kezelésű előirányzatok keretnyitási-finanszírozási feladatait, koordinálja a szakmai szervezeti egységek előirányzat-finanszírozási tervi adatszolgáltatását, összeállítja az időszaki adatszolgáltatási kötelezettségeket és továbbítja a Kincstár felé,
23. kezeli a fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlákat és a fejezet egyéb kincstári számláit,
24. feldolgozza a fejezeti számlákhoz kapcsolódó banki bizonylatokat és végrehajtja a főkönyvi könyvelést,
25. kezeli és karbantartja a törzsadattári nyilvántartást, koordinálja a fejezeti címrend változásával, nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat,
26. nyilvántartja a fejezeti kezelésű előirányzatok éven túli kötelezettségvállalásait, koordinálja az éven túli kötelezettségvállalás-bejelentés intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését, végrehajtja a Kincstár részére történő továbbítását,
27. a szakmai szervezeti egységek és az ágazati költségvetési osztályok bevonásával irányítja a fejezethez tartozó intézmények tervező munkáját,
28. nyilvántartja a fejezethez tartozó intézmények előirányzatait, előirányzat-módosításait,
29. értesíti az intézményeket a jóváhagyott költségvetési előirányzataikról a részletes, elemi költségvetés összeállítása érdekében,
30. ellátja a központilag előírt költségvetési gazdálkodással kapcsolatos felméréseket, ellenőrzi az intézmények adatszolgáltatásait, összesíti azokat az előírások szerint,
31. koordinációs munkakapcsolatot tart az intézmények gazdasági vezetőivel az előirányzat-nyilvántartás, a keretnyitás, a pénzellátás végrehajtása, egyeztetése érdekében, szükség esetén pénzügyi-szakmai konzultációkat szervez,
32. végzi a nem intézményi hatáskörbe tartozó előirányzat-módosítási feladatok végrehajtását az intézményi szektorra vonatkozóan,
33. a szakmai szervezeti egység indokolással ellátott javaslata alapján miniszteri engedélyezésre felterjeszti az intézmények létszámának meghatározására, fejezeten belüli átcsoportosítására, és egyéb módon történő változtatására irányuló kérelmet,
34. felügyeli az intézmények jóváhagyott költségvetésének szabályszerű végrehajtását és végzi a minisztérium felügyeleti jogköréből adódó előirányzat gazdálkodási (előirányzat-nyitási, -módosítási, -átcsoportosítási) feladatokat,
35. koordinálja az intézmények éves pénz/előirányzat-maradvány elszámoltatását, valamint a maradvány felhasználáshoz kapcsolódó eseti adatszolgáltatást.

Portfóliókezelő Főosztály

a) A Portfóliókezelő Főosztály kodifikációs feladatai körében előkészíti a gazdasági társaságokkal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának rendjéről szóló utasítást.

b) A Portfóliókezelő Főosztály koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a minisztérium portfóliókezelési politikája megvalósításának végrehajtását,
2. koordinálja a gazdasági társaságokkal történő kapcsolattartást, szükség esetén pénzügyi-szakmai konzultációkat szervez.

c) A Portfóliókezelő Főosztály funkcionális feladatai körében
1. a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása vagy szakmai felügyelete alatt lévő gazdasági társaságok tekintetében – a gazdasági társaságokkal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának rendjéről szóló utasítás szerint – előkészíti a miniszter, illetve a költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár döntéseit, illetve javaslatait,
2. előkészíti a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása vagy szakmai felügyelete alatt lévő gazdasági társaságokkal kapcsolatban a minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. között megkötött szerződésekkel kapcsolatos döntéseket, javaslatokat,
3. ellátja a miniszter által irányított, felügyelt háttérintézmények működésének jogi szempontú ellenőrzését, szerződéseinek véleményezését,
4. ellátja az alapító okiratok elkészítésével, módosításával kapcsolatos egyeztetési feladatokat, továbbá előkészíti az alapító okiratokat miniszteri jóváhagyásra
4.1. a miniszter által irányított, felügyelt háttérintézmények tekintetében a feladatkör szerint illetékes szakmai szervezeti egység által – a háttérintézmény bevonásával – összeállított tervezet alapján,
4.2. a középirányító szerv közreműködésével irányított háttérintézmények esetében a középirányító szerv által az illetékes szakmai szervezeti egység közreműködésével összeállított tervezet alapján,
5. miniszteri jóváhagyást követően kezdeményezi az alapító okiratok, illetve módosításaik törzskönyvi nyilvántartásba vételét,
6. ellátja a miniszter által irányított, felügyelt intézmények – ide nem értve a középirányító szerv közreműködésével irányított szerveket – szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyásra előkészítésével, egyeztetésével kapcsolatos feladatokat,
7. megkeresésre szakmai véleményt ad a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása vagy szakmai felügyelete alatt lévő gazdasági társaságok számára,
8. ellátja a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása vagy szakmai felügyelete alatt lévő gazdasági társaságokat érintő adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos feladatokat,
9. előkészíti a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok vezetői munkajogviszonyának létesítésével, módosításával és megszűnésével kapcsolatos szerződéseket,
10. elemzéseket, hatásvizsgálatokat készít a vezetői döntések megalapozása érdekében, szükség esetén az érintett szervezeti egységek bevonásával,
11. véleményezi a gazdasági társaságokat érintő jogszabályok tervezeteit,
12. a minisztérium alapítói joggyakorlása alatt lévő alapítványok, közalapítványok tekintetében ellátja az alapító okiratok elkészítésével, módosításával kapcsolatos egyeztetési feladatokat, továbbá előkészíti az alapító okiratokat miniszteri jóváhagyásra a feladatkör szerint illetékes szakmai szervezeti egység által – az alapítvány, közalapítvány bevonásával – összeállított tervezet alapján.

Vagyongazdálkodási Főosztály

a) A Vagyongazdálkodási Főosztály kodifikációs feladatai körében előkészíti a feladatkörébe utalt tevékenységek végzésére vonatkozó szabályzatokat, továbbá ellenőrzi az abban szereplő előírások betartását.

b) A Vagyongazdálkodási Főosztály funkcionális feladatai körében
1. irányítja, felügyeli a műszaki-tervezési programok elkészítését,
2. előkészíti az év közben rendkívüli sürgősséggel felmerülő, a beruházási tartalékkeret terhére elvégezhető feladatok jóváhagyására vonatkozó vezetői előterjesztéseket,
3. részt vesz az egyes beruházások helyszíni ellenőrzésében,
4. kialakítja és feldolgozza a fejezeti vagyonkataszter adatbázisát,
5. kijelöli az átfogó vagyonhasznosítási projektek kereteit, és előkészíti a szükséges felsővezetői jóváhagyásokat, vezetői előterjesztéseket,
6. a Központi Állami Beruházás Ellenőrzési Rendszerrel kapcsolatban ellátja a minisztérium háttérintézményeivel, mint adatszolgáltatásra kötelezettekkel kapcsolatos koordinációs és kapcsolattartási feladatokat,
7. előkészíti a minisztérium költségvetésén belül a beruházási és felújítási tárgyú döntéseket,
8. a minisztérium vagyonkezelésében álló ingatlanvagyonnal kapcsolatos feladatai ellátása során keletkező valamennyi dokumentumot – különösen a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyvet, birtokbavételi adatlapot, aláírt lezárt szerződéseket – 8 munkanapon belül átadja a Gazdálkodási Főosztály részére,
9. eseti jelleggel ellátja a miniszter által irányított, felügyelt háttérintézmények működésének vagyongazdálkodási, vagyonjogi szempontok alapján történő ellenőrzését,
10. felelős a minisztérium államivagyon-kezeléséhez kapcsolódó feladatok szabályszerű és hatékony ellátásáért, irányítja a minisztérium vagyongazdálkodási, beruházási és felújítási tevékenységét.

c) A Vagyongazdálkodási Főosztály a NEAK-kal összefüggésben ellátott vagyongazdálkodási operatív feladatai körében
1. elvégzi a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó és a NEAK vagyonkezelésében lévő egyes ingatlanok vonatkozásában a jóléti funkciók működtetésével kapcsolatos, a vagyongazdálkodással összefüggő egyes operatív feladatokat,
2. ellátja az Egészségbiztosítási Alap ellátási vagyonába tartozó, jogutódlással szerzett ingatlanok (társasházi albetétek) üzemeltetésével, állagmegóvásával kapcsolatos feladatokat,
3. elvégzi a NEAK szervezeti egységei részére szükséges ingó tárgyi eszközök beszerzésével – ide nem értve a közbeszerzés keretében történő beszerzéseket, valamint az informatikai-telekommunikációs eszközök beszerzését – kapcsolatos feladatokat, az eszközellátás biztosítása érdekében kapcsolatot tart a KEF-fel,
4. felügyeli a kormányhivataloknak ingyenes használatra átengedett ingatlanok működtetését, továbbá szakmai szempontból ellenőrzi a kormányhivatalok által megelőlegezett és elszámolt költségeket,
5. felügyeli a NEAK szervezeti egységeinek ingatlanhasználatát, valamint elvégzi az ingatlanhasználatból adódó költségek szakmai szempontú ellenőrzését,
6. előkészíti a költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkárnak, illetve az egészségügyi gazdálkodásért és intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkárnak a vagyongazdálkodási operatív feladatokkal kapcsolatos döntéseit.

d) A Vagyongazdálkodási Főosztály a NEAK-kal összefüggésben ellátott vagyongazdálkodási koordinációs feladatai körében
1. ellátja az E. Alap működési vagyonával és ellátási vagyonával, illetve az Ny. Alappal közös vagyonnal kapcsolatos vagyongazdálkodási és vagyonjogi feladatokat,
2. elkészíti az Egészségbiztosítási Alap működési vagyonába tartozó, a NEAK vagyonkezelésében lévő ingatlanokra vonatkozó vagyongazdálkodási koncepciót és beruházási tervet,
3. ellátja az Egészségbiztosítási Alap működési vagyonába tartozó iroda és jóléti célú ingatlanok hasznosításával kapcsolatos feladatokat,
4. előkészíti a költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkárnak, az egészségügyi gazdálkodásért és intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkárnak, valamint a tulajdonosi joggyakorlási jogkörében eljáró miniszternek a vagyongazdálkodási feladatok körébe tartozó döntéseit,
5. ellátja az Egészségbiztosítási Alap működési vagyonába tartozó, a NEAK állami feladatellátása, közvetlen intézményi elhelyezése szempontjából felesleges ingatlanokkal kapcsolatos eseti vagyongazdálkodási feladatokat.

e) A Vagyongazdálkodási Főosztály vezetője vagy a Vagyongazdálkodási Koordinációs és Operatív Osztály vezetője önálló aláírási joggal megköti a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, hazai forrásokból, továbbá európai uniós programokból finanszírozott támogatási szerződésekhez, támogatói okiratokhoz kapcsolódó biztosítéki szerződéseket (így különösen az ingatlan jelzálogszerződéseket, kezességvállalást tartalmazó szerződéseket), továbbá megteszi a biztosítéki szerződésekhez kapcsolódó egyoldalú jognyilatkozatokat.

Személyügyi Főosztály

a) A Személyügyi Főosztály kodifikációs feladatai körében vonatkozó, hatályos munkajogi előírások és a humánerőforrások fejlesztésével kapcsolatos jogszabályi előírások minisztériumban történő végrehajtása érdekében előkészíti a szükséges belső szabályzatokat,

b) A Személyügyi Főosztály koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a minisztérium személyügyi, humánerőforrás-fejlesztési, valamint képzési politikája megvalósításának végrehajtását,
2. gondoskodik a minisztériumi vezetők személyzeti döntéseinek előkészítéséről,

c) A Személyügyi Főosztály funkcionális feladatai körében
1. a minisztérium irányítása, felügyelete alá tartozó intézmények emberierőforrás-gazdálkodási feladatainak ellátásához szakmai, módszertani segítséget nyújt,
2. ellátja a fegyelmi ügyekkel kapcsolatos feladatokat, továbbítja a periratok előkészítéséhez szükséges dokumentumokat,
3. ellátja a munkajogi tárgyú egyedi megkeresésekkel kapcsolatos koordinációs és ügyintézési feladatokat, megválaszolja a jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos leveleket,
4. ellátja a minisztérium teljes állományát érintő munkaügyi feladatokat,
5. ellátja a miniszter kinevezési jogkörébe tartozó kormánytisztviselők, politikai tanácsadók, politikai főtanácsadók, intézményvezetők, gazdasági vezetők, valamint az államtitkárok és a helyettes államtitkárok kinevezési és egyéb munkáltatói jogkörébe tartozó minisztériumi kormánytisztviselők, politikai tanácsadók, politikai főtanácsadók alkalmazásával, foglalkoztatásával kapcsolatos munkaügyi feladatokat,
6. gondoskodik a minisztérium miniszteri biztosainak kinevezésével és megbízásuk megszüntetésével összefüggő koordinációs feladatok ellátásáról,
7. kiállítja a munkáltatói igazolásokat, előkészíti engedélyezésre a fizetés nélküli szabadságokat,
8. végzi a munkaügyi tevékenység körébe tartozó nyilvántartási, adatszolgáltatási feladatokat, biztosítja a jogszerű adatkezelést,
9. kezeli a személyi anyagokat,
10. elkészíti az ÁSZ, a KEHI és az EUTAF ellenőrzésekhez kapcsolódó adatszolgáltatásokat,
11. működteti a Szolgáltatási és Ellátási Alapadat Tár (SZEAT-) és a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató Rendszer (KSZSZR-) rendszereket,
12. kapcsolatot tart a Gazdálkodási Főosztállyal, valamint a Kincstárral,
13. havi létszámtáblákat készít, vezeti az üres álláshelyekről szóló kimutatásokat, együttműködik a létszámgazdálkodással,
14. ellátja az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvényben a vagyonnyilatkozatok őrzésével összefüggésben meghatározott műveleteket,
15. részt vesz a cafetériával összefüggő egyes előkészítő feladatokban,
16. felhatalmazás alapján képviseli a munkáltatót az érdekegyeztetések során,
17. részt vesz a szakszervezetekkel történő egyeztetéseken,
18. koordinálja a felsővezetők nyelvi képzésekben való részvételét,
19. ellátja a foglalkoztatottakat érintő szociális ügyeket, kegyeleti feladatokat, kezeli az albérleti támogatásokat, működteti a lakástámogatási és szociális bizottságot,
20. ellátja a lakáskölcsönök nyújtásával kapcsolatos koordinációs feladatokat,
21. koordinálja a foglalkoztatottakkal kapcsolatos szociális és jóléti feladatokat,
22. közreműködik a minisztérium esélyegyenlőségi tervének előkészítésében és karbantartásában,
23. a Hivatalos Értesítőben történő közzétételre előkészíti a minisztérium személyügyi híreit,
24. ellátja az elektronikus személyügyi dokumentumok ügyintézésével kapcsolatos feladatokat,
25. ellátja a rendőrségről szóló törvényben meghatározott védett állománnyal kapcsolatos feladatokat,
26. ellátja a foglalkoztatottak tekintetében a munkavédelemhez kapcsolódó feladatokat,
27. kialakítja a vezetői és nem vezetői álláshelyekre vonatkozóan a minisztériumban a toborzás, kiválasztás rendszerét, valamint bevezeti és működteti a kilépő (exit) interjúk alkalmazását a humánerőforrás tekintetében fejlesztendő területek feltárása és fejlesztése érdekében, szükség esetén külső szakértő igénybevételével,
28. figyelemmel kíséri az üres álláshelyek alakulását, felveszi a kapcsolatot az érintett szervezeti egységek vezetőivel a kilépő (exit) interjúk lefolytatása, valamint a megüresedő és üres álláshelyek mielőbbi betöltése érdekében,
29. működteti a minisztérium minősítési és teljesítményértékelési rendszerét, ennek keretében összeállítja a minisztérium éves teljesítmény-célkitűzéseit, és végzi a teljesítményértékeléssel kapcsolatos humánpolitikai feladatokat,
30. tervezi és szervezi a kormánytisztviselők közigazgatási és szakmai továbbképzését, a vezetőképzést,
31. elkészíti a minisztérium középtávú, illetve éves képzési tervét,
32. szervezi, koordinálja a szakmai és – a felsővezetők nyelvi képzése kivételével – a nyelvi képzésekben való részvételt, előkészíti és nyilvántartja a tanulmányi szerződéseket,
33. végzi a közigazgatási vizsgákkal összefüggő tervezési és szervezési feladatokat, felhatalmazás alapján ellátja a minisztérium képviseletét a képzési feladatokkal összefüggésben,
34. központi programokat működtet, így különösen az ösztöndíjas programot,
35. koordinálja a minisztériumba jelentkező szakmai gyakorlatosokkal kapcsolatos teendőket.

d) A Személyügyi Főosztály egyéb feladatai körében felhatalmazás alapján képviseli a tárcát, munkabizottságokban vesz részt.

Miniszteri Biztosi Titkárság

A Miniszteri Biztosi Titkárságot a miniszter a minisztérium központosított közbeszerzései koordinációjáért és szakmai felügyeletéért felelős miniszteri biztos útján irányítja.

a) A Miniszteri Biztosi Titkárság kodifikációs feladatai körében előkészíti a minisztérium Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzatát.

b) A Miniszteri Biztosi Titkárság funkcionális feladatai körében
1. felméri és összesíti az önálló szervezeti egységek éves visszterhes beszerzési igényeit, és összeállítja a minisztérium éves közbeszerzési tervét, valamint annak módosítását,
2. közbeszerzési szempontból vizsgálja és véleményezi a részére megküldött szerződéseket és szabályzatokat, a minisztérium szervezeti egységeinek megkeresése alapján közbeszerzési jogi és szakmai állásfoglalásokat készít,
3. ellátja a közbeszerzési törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott ajánlatkérői feladatokat,
4. nyilvántartja a minisztérium közbeszerzési eljárásait, valamint a közbeszerzési törvény végrehajtási rendeletei által szabályozott beszerzéseket,
5. közbeszerzési szempontból vizsgálja a minisztérium közbeszerzési kötelezettséggel nem érintett visszterhes beszerzéseit,
6. bonyolítja és koordinálja a minisztérium közbeszerzési eljárásait,
7. a közigazgatási államtitkár erre irányuló döntése esetén ellátja a minisztérium felügyelete alá tartozó költségvetési szervek nagy értékű közbeszerzési eljárásaival kapcsolatos előzetes vagy utólagos ellenőrzési feladatokat,
8. ellátja a központosított közbeszerzési rendszerrel kapcsolatos feladatokat,
9. a külön jogszabályban meghatározott előírások szerint kezdeményezi a közbeszerzések előzetes engedélyezési és ellenőrzési eljárását, valamint ennek keretében kapcsolatot tart a Miniszterelnökséggel vagy az ellenőrzést végző más szervezettel,
10. gondoskodik a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. (X. 1.) Korm. rendelet szerinti feladatok ellátásáról,
11. gondoskodik a büntetés-végrehajtási szervezet részéről a központi államigazgatási szervek és a rendvédelmi szervek irányában fennálló ellátási kötelezettségekről szóló kormányrendelet által előírt ajánlatkérési feladatok év eleji, illetve év közbeni ellátásáról, valamint az e kormányrendelet végrehajtásához kapcsolódóan kiadott miniszteri rendeletben felsorolt termékek vonatkozásában a beszerzési igények felméréséről, az e rendeletek hatálya alá tartozó beszerzések nyomon követéséről, a büntetés-végrehajtás központi ellátó szerve által kijelölt gazdasági társasággal történő ellátási szerződés megkötéséről,
12. koordinálja és ellenőrzi a minisztérium háttérintézményei részére történő kiemelt jelentőségű közbeszerzéseket,
13. gondoskodik a kormányzat közbeszerzési politikájának a minisztérium közbeszerzési területére történő lebontásáról, ennek megfelelő egységes elvek érvényre juttatásáról a közbeszerzésekben,
14. folytatja a közbeszerzést végzők képzését, útmutatók készítését,
15. támogatja a minisztérium központosított közbeszerzései koordinációjáért és szakmai felügyeletéért felelős miniszteri biztost a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok és irányítása alá tartozó háttérintézmények beruházásainak sikeres megvalósításához szükséges folyamatok koordinálásában, stratégiai összehangolásában, a kidolgozott beruházási programok megvalósulásának nyomon követésében és a kapcsolódó közbeszerzési eljárások felügyeletében,
16. az érintett ágazatok közreműködésével koordinálja a Modern Városok Programban és a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos feladatkörébe tartozó egyéb településfejlesztési programokban a minisztérium szakpolitikai felelősségébe tartozó projektek előkészítését, megvalósítását és nyomon követését.”

11. . Az SzMSz 2. függelék „Parlamenti Államtitkári Kabinet” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Parlamenti Államtitkári Titkárság

a) A Parlamenti Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat.

b) A Parlamenti Államtitkári Titkárság koordinációs feladatai körében
1. közreműködik az Országgyűlés képviselőcsoportjaival (a képviselőcsoportok kabinetjeivel) történő kapcsolattartás megszervezésében,
2. elősegíti a parlamenti államtitkár parlamenti, érdekegyeztetési, döntés-előkészítő tevékenységét,
3. gondoskodik a parlamenti államtitkár részvételéről az Országgyűlés plenáris ülésein,
4. figyelemmel kíséri a minisztérium feladatkörét érintő képviselői indítványokat,
5. kezeli a parlamenti államtitkárhoz érkezett országgyűlési képviselői megkereséseket,
6. elősegíti a parlamenti államtitkár sajtó és kommunikációs feladatainak ellátását,
7. közreműködik a parlamenti államtitkár eseti jellegű feladatainak ellátásában,
8. közreműködik az 1. melléklet 16. §-ában meghatározott feladatok ellátásban.”

12. Az SzMSz 2. függelék „Stratégiai Főosztály” alcím b) pontja a következő 10. alponttal egészül ki:
(A Stratégiai Főosztály funkcionális feladatai körében)
„10. előkészíti a stratégiai partnerségi megállapodásokkal kapcsolatos miniszteri döntéseket.”

13. Az SzMSz 2. függelék „Sajtó és Kommunikációs Főosztály” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Sajtó és Kommunikációs Főosztály

A minisztériumi sajtófőnök a feladatait a miniszter közvetlen iránymutatásai alapján, az a) pont 7-14. alpontban meghatározott feladatokat a miniszter sajtófőnökével egyeztetve látja el.

a) A Sajtó és Kommunikációs Főosztály funkcionális feladatai körében
1. irányítja, szervezi és összefogja a minisztérium kommunikációját, gondoskodik a folyamatos, összehangolt és kiegyenlített minisztériumi kommunikáció megteremtéséről, ellátja a minisztérium sajtó, PR, marketing és belső kommunikációs feladat- és hatásköreit,
2. megtervezi, szervezi, illetve jóváhagyja a minisztérium által alkalmazott marketing eszközöket, online és nyomtatott kiadványokat,
3. ellátja a minisztérium külső és belső honlapja arculatának és – a szervezeti egységek közreműködésével – tartalmának meghatározásához kapcsolódó feladatokat, szerkeszti a minisztérium kezelésében vagy fenntartásával működő honlapokat,
4. vezeti és szakmailag irányítja az ágazati államtitkári titkárságokra kihelyezett sajtó- és kommunikációs feladatokat ellátó munkatársakat,
5. a tárgyhetet megelőző két héttel begyűjti és a miniszter sajtófőnökének elküldi az államtitkárságok sajtómegkereséseinek, sajtómegjelenéseinek, sajtónyilvános eseményeinek, sajtótájékoztatóinak, sajtóközleményeinek, sajtóválaszainak tervezeteit,
6. előkészíti és szükség szerint aktualizálja a szervezeten belüli információ és kommunikáció rendjéről és a miniszter irányítása alá tartozó intézmények nyilatkozati rendjéről szóló szabályzatot,
7. kampányokat tervez és folytat a minisztérium döntéseinek társadalmi elfogadtatása, a minisztérium arculatának kialakítása, javítása érdekében, jóváhagyja a minisztérium szervezeti egységeinek tervezett kampányait,
8. elkészíti a minisztérium heti, havi és éves kommunikációs tervét az államtitkári titkárságokon dolgozó sajtó- és kommunikációs feladatokat ellátó munkatársak bevonásával,
9. koordinálja a miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó intézmények sajtó- és kommunikációs munkáját,
10. előkészíti és szervezi ? a miniszter kivételével ? a minisztérium vezetőinek sajtószereplését, gondoskodik a minisztérium sajtóközleményeinek kiadásáról,
11. elősegíti a minisztériumhoz tartozó bármely ágazatot érintő új jogszabályok megismerését és társadalmi elfogadtatását,
12. válaszol a sajtó megkereséseire a szakterületért felelős államtitkár útján megkeresett szervezeti egységek közreműködésével,
13. az államtitkárságok kérésére vagy saját hatáskörben kezdeményezi a sajtóval kapcsolatos helyreigazításokat,
14. biztosítja a minisztérium vezetőinek a napi sajtószemlét,
15. sajtó- és kommunikációs ügyekben felel a Miniszterelnöki Kabinetirodával való kapcsolattartásért,
16. kommunikációs szakmai szempontból jóváhagyja a Nemzeti Kommunikációs Hivatal részére megküldésre kerülő, a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. (X. 1.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdés a) és b) pontja által előírt adatszolgáltatások tartalmát,
17. előkészíti – a szakterületért felelős államtitkárok javaslata alapján – a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény szerinti, a minisztérium vagy annak jogelődje által alapított sajtótermékek nyilvántartásával kapcsolatos eljárásokban az adatszolgáltatás teljesítését,
18. vezetője, vagy az általa megbízott munkatárs részt vesz a vezetői (államtitkári, helyettes államtitkári) értekezleten,
19. képviseli a médiumok különböző felületein a tárcavéleményt, előkészíti az ezekkel kapcsolatos a sajtóközleményeket, eseti tájékoztató anyagokat készít a sajtó részére, sajtóközleményeket készít a tárca parlamenti szerepléseinek bemutatásáról,
20. folyamatos kapcsolatot tart a médiaszereplőkkel, valamint a miniszter irányítása alá tartozó intézmények sajtófeladatokat ellátó szervezeti egységeivel.

b) A Sajtó és Kommunikációs Főosztály koordinációs feladatai körében koordinálja és ellenőrzi az ágazati államtitkárságok vezetőinek és munkatársainak sajtószerepléseit.”

14. Az SzMSz 2. függelék „Parlamenti Főosztály” alcím b) pont 18. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Parlamenti Főosztály koordinációs feladatai körében)
„18. az államtitkári titkárságoktól parlamenti ügyekben szükség szerint tájékoztatást kérhet,”

15. Az SzMSz 2. függelék „Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Kabinet” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Titkárság

a) A Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat.

b) A Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Titkárság koordinációs feladatai körében
1. részt vesz a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság értekezleteinek előkészítésében,
2. részt vesz a hazai és nemzetközi kutatások és tanulmányok, valamint a szakmai háttéranyagok készítésében a Népesedés-, Család- és Ifjúságpolitikai Tervezési és Fejlesztési Főosztály közreműködésével,
3. részt vesz a szakmai anyagok és előterjesztések véleményezésében, az európai uniós fejlesztési programok, szerződések, költségvetési feladatok koordinációjában,
4. a Programszervezési Osztály útján szervezi a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár programjait és útjait, valamint ellátja az ágazati rendezvényszervezési és protokoll feladatokat,
5. segíti az államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek igazgatási, jogi, gazdálkodási és humánpolitikai feladatainak ellátását, jogi szempontból felülvizsgálja és ellenjegyzi a család- és ifjúságügyi területhez kapcsolódó fejezeti költségvetési keret terhére vagy javára kötendő szerződés-tervezeteket, így különösen a támogatási szerződéseket, támogatói okiratokat, lebonyolítói, kezelői és az előirányzatok átcsoportosítására irányuló megállapodásokat,
6. koordinálja az Új Nemzedék Jövőjéért ifjúságpolitikai keretprogramból fakadó feladatokat az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. közreműködésével.

c) A Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Titkárság egyéb feladatai körében
1. ellátja a család- és ifjúságügyi terület honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatait,
2. az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. közreműködésével meghatározza az ifjúságpolitikához tartozó területek szakmai felügyeleti rendszerét, és az e területekhez tartozó tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítési rendszert és követelményeket,
3. az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. közreműködésével előkészíti a módszertani fejlesztéseket és tevékenységeket, különösen a helyi ifjúsági munka fejlesztése, az ifjúsági szervezetek és szolgáltatók kapacitásának bővítése, valamint a fiatalok társadalmi aktivitásának fejlesztése érdekében,
4. a helyi önkormányzatokért felelős minisztériummal együttműködve, az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. közreműködésével támogatja az önkormányzati ifjúsági referensi hálózat tevékenységét.”

16. Az SzMSz 2. függelék „Családügyi és Nőpolitikai Főosztály” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Család- és Nőpolitikai Főosztály

a) A Család- és Nőpolitikai Főosztály kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a nőpolitikához kapcsolódó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatát,
2. vizsgálja az 1. pont szerinti jogszabályok szakmai megalapozottságát, hatását, és figyelemmel kíséri hatályosulásukat.

b) A Család- és Nőpolitikai Főosztály koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a családpolitikához és a nőpolitikához kapcsolódó, több ágazatot, szakterületet érintő programok és koncepciók kialakítását és végrehajtását,
2. közreműködik a nők és a családok mentális egészségfejlesztése, egészségnevelése, egészségvédelme stratégiai irányainak meghatározásában, az ezekkel kapcsolatos prevenciós programok, cselekvési tervek és stratégiák kidolgozásában, valamint részt vesz a társadalom mozgósításában,
3. közreműködik a gyermekvállalással és -gondozással kapcsolatos lakossági szűrővizsgálatok koordinálásában,
4. közreműködik a gyermekvállalással és -gondozással kapcsolatos népegészségügyi problémák tudományos kutatásának tervezésében, együttműködik az egészségproblémák hátterének feltárásában.

c) A Család- és Nőpolitikai Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. közreműködik az európai uniós tagságból, valamint az egyéb nemzetközi kötelezettségekből adódó, nőpolitikával kapcsolatos feladatok ellátásában,
2. rendszeres időközönként közreműködik az ENSZ CEDAW Egyezményében és annak ajánlásaiban foglaltak teljesítéséről, valamint az ENSZ Nők IV. Világkonferenciája célkitűzéseinek megvalósulásáról szóló jelentések elkészítésében,
3. közreműködik az ENSZ CEDAW Egyezményben foglaltakkal összefüggésben a magyar államot érintő panaszos ügyek megoldásában.

d) A Család- és Nőpolitikai Főosztály funkcionális feladatai körében közreműködik a költségvetés előkészítésében, ennek keretében részt vesz a nőpolitikával kapcsolatos költségvetési előirányzatok tervezésében, és kidolgozza azok szakmai tartalmát.

e) A Család- és Nőpolitikai Főosztály egyéb feladatai körében
1.á cselekvési és szakmai programokat, modellkísérleti programokat működtet a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.-vel együttműködésben, valamint figyelemmel kíséri azok végrehajtását és szükség esetén részt vesz az ellenőrzésben,
2. részt vesz a nők életkörülményeit befolyásoló kormányzati döntések előkészítésében,
3. elemzi a kormányzati döntések nőpolitikai hatásait,
4.á ellátja a minisztériumnak a nőpolitikával kapcsolatos, más közigazgatási szerv, illetve a minisztérium más szervezeti egységének feladat- és hatáskörébe nem tartozó feladatait,
5. részt vesz a nők érdekképviseletet ellátó szervezetekkel való kapcsolattartásban,
6. a nőpolitikai kérdésekhez kapcsolódó koordinatív, tervezési és stratégiai feladatai körében
6.1. kidolgozza a nőpolitika alapjául szolgáló stratégiai dokumentumokat,
6.2. cselekvési és szakmai programokat dolgoz ki, valamint figyelemmel kíséri azok végrehajtását,
6.3. közreműködik a vonatkozó szakmapolitikai fejlesztési koncepciók kidolgozásában,
6.4. koordinálja a nőpolitikához kapcsolódó, több ágazatot, szakterületet érintő programok és koncepciók kialakítását és végrehajtását,
6.5. közreműködik az Emberi Jogi Munkacsoport Nők Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoportjának tevékenységében,
7. elemzési, kutatás-koordinációs és információs fejlesztési feladatkörében
7.1. koordinálja a nőpolitikai terület információs fejlesztéseit, azok nyomon követését,
7.2. összefogja és koordinálja a nőpolitikai terület statisztikai, adatgyűjtési és információs rendszereinek működtetését,
7.3. közreműködik az európai uniós összehasonlításokat, illetve szakmapolitikai értékeléseket lehetővé tevő indikátorok kidolgozásában,
8. közreműködik a nőpolitikával kapcsolatos, európai uniós és hazai pályázatokkal összefüggő, koordinációs, pályáztatási, értékelési, szervezési feladatokban,
9. kialakítja a nőpolitikai célok érvényesülését elősegítő nemzetközi források felhasználásának szakmai tartalmát, részt vesz a nemzetközi finanszírozású programok szakmai monitorozásában,
10. feladatkörében együttműködik a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.-vel.”

17. Az SzMSz 2. függeléke az „Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály” alcímet megelőzően a következő alcímmel egészül ki:
„Gyermekügyi Főosztály

a) A Gyermekügyi Főosztály kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a gyermekek napközbeni ellátására, a koragyermekkori intervenció koordinációjára, valamint a gyermeki jogok védelmére vonatkozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatát,
2. előkészíti a bölcsődei ellátást nyújtó intézményekben a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak tekintetében a pedagógusok előmeneteli és illetményrendszerének szabályozására vonatkozó szakmai javaslatot,
3. vizsgálja az 1. és 2. pont szerinti jogszabályok szakmai megalapozottságát, hatását, valamint figyelemmel kíséri hatályosulásukat.

b) A Gyermekügyi Főosztály koordinációs feladatai körében koordinálja az a) pontban felsorolt szakfeladatokhoz kapcsolódó, több ágazatot, szakterületet érintő programok és koncepciók kialakítását és végrehajtását.

c) A Gyermekügyi Főosztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. gyakorolja a felügyeleti szerv jogait a gyermekek napközbeni ellátásával kapcsolatos ügyekben,
2. előkészíti a szakhatósági állásfoglalásokat a szociális és a gyermekjóléti szolgáltatások közül a gyermekek napközbeni ellátása területi lefedettségét figyelembe vevő finanszírozási rendszerbe történő befogadás szakkérdésében,
3. az érintett szervezeti egységekkel együttesen, a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében
3.1. előkészíti a kormányhivatalok számára az éves ellenőrzési terv kiemelt területeinek meghatározását, valamint a kormányhivatalok által készített éves beszámolójelentések értékelését,
3.2. részt vesz a kormányhivataloknál lefolytatott törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésekben, illetve kezdeményezheti ezek lefolytatását.

d) A Gyermekügyi Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. közreműködik a gyermekek napközbeni ellátásával, továbbá a koragyermekkori intervenció koordinációjával kapcsolatos feladatok ellátásában,
2. elkészíti az ENSZ Gyermek jogairól szóló Egyezményben foglaltak megvalósulásáról szóló jelentéseket.

e) A Gyermekügyi Főosztály funkcionális feladatai körében a költségvetés előkészítése során részt vesz a gyermekek napközbeni ellátásával, a koragyermekkori intervenció koordinációjával és a gyermeki jogok védelmével kapcsolatos költségvetési előirányzatok tervezésében, kidolgozza azok szakmai tartalmát és figyelemmel kíséri azok felhasználását.

f) A Gyermekügyi Főosztály egyéb feladatai körében
1. cselekvési és szakmai programokat, modellkísérleti programokat működtet a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.-vel együttműködésben, valamint figyelemmel kíséri azok végrehajtását, és szükség esetén részt vesz az ellenőrzésben,
2. programokat dolgoz ki a munkahelyi és családi kötelezettségek összehangolásának elősegítése érdekében, ellátja a gyermekek napközbeni ellátását érintő pályáztatási, értékelési feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelővel együttműködésben,
3. részt vesz a családok életkörülményeit befolyásoló kormányzati döntések előkészítésében,
4. elemzi a kormányzati döntések családpolitikai hatásait,
5. ellátja a minisztériumnak a gyermekek napközbeni ellátásával, a koragyermekkori intervenció koordinációjával és a gyermeki jogokkal kapcsolatos, más közigazgatási szerv, illetve a minisztérium más szervezeti egységének feladat- és hatáskörébe nem tartozó feladatait,
6. részt vesz a gyermekek napközbeni ellátásához és a gyermeki jogok védelméhez kapcsolódó érdekképviseletet ellátó szervezetekkel való kapcsolattartásban,
7. a gyermekek napközbeni ellátásával, a koragyermekkori intervenció koordinációjával és a gyermeki jogok védelmével kapcsolatban
7.1. közreműködik a vonatkozó szakmapolitikai fejlesztési koncepciók kidolgozásában,
7.2. közreműködik az európai uniós és hazai pályázatokkal összefüggő szakmai tartalmak kidolgozásában,
7.3. részt vesz a kormányzati döntések előkészítésében, elemzi e döntések hatásait,
7.4. ellátja a Kincstárnak a gyermekek napközbeni ellátásának nyilvántartásával kapcsolatos feladatellátása szakmai irányításával kapcsolatos feladatokat,
7.5. ellátja a szakmapolitikai irányok, fejlesztési koncepciók, cselekvési és szakmai programok kialakítását, valamint azok monitorozását,
7.6. előkészíti a gyermekek napközbeni ellátásával, a koragyermekkori intervenció koordinációjával és a gyermeki jogok védelmével kapcsolatos döntéseket,
7.7. közreműködik a gyermekek napközbeni ellátásával kapcsolatos, az azok támogatását, átalakítását, fejlesztését célzó szakmai tartalmak kialakításában, működési feltételeinek megteremtésében,
7.8. módszertani feladatai körében a gyermekek napközbeni ellátása területén a módszertani feladatellátásra kijelölt szervezet és szükség szerint az érintett szakmai főosztályok bevonásával módszertani anyagokat dolgoz ki,
7.9. részt vesz a minőségfejlesztési stratégia, a standardok, a szolgáltatási protokollok, valamint a szakmai ellenőrzés módszertanának és eljárásrendjének kidolgozásában,
7.10. közreműködik az intézményi ellenőrzések és nyilvántartások eredményeinek szakmai elemzésében és feldolgozásában,
7.11. új szolgáltatási formák és szakmai módszerek bevezetése érdekében modellkísérleteket szorgalmaz,
7.12. figyelemmel kíséri az ellátórendszert érintő tudományos kutatómunka eredményeit, elősegíti azok elterjesztését és gyakorlati alkalmazását,
7.13. közreműködik az európai uniós és hazai pályázatokkal összefüggő koordinációs, pályáztatási, értékelési feladatokban,
8. feladatkörében együttműködik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal (a továbbiakban: SZGYF), valamint a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.-vel,
9. közreműködik a feladat- és hatáskörét érintő statisztikai rendszer működtetésében,
10. meghatározza a gyermekek napközbeni ellátása körébe tartozó tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítési rendszert és követelményeket,
11. a gyermekek napközbeni ellátása területén a módszertani feladatellátásra kijelölt szervezet bevonásával a szolgáltatást nyújtó személyek és a bölcsődei dajka képesítési előírásait meghatározó miniszteri rendeletben előírt tanfolyam tekintetében képzéstervezési, képzésszervezési, képzésfejlesztési (Egységes Képzési Program elkészítése, módosítása és tananyagfejlesztése), képzésellenőrzési, valamint nyilvántartási feladatokat lát el,
12. ellátja a gyermekek napközbeni ellátása feladatellátásának szakmai irányításával kapcsolatos feladatokat,
13. figyelemmel kíséri a gyermeki jogok érvényesülését, valamint eljár a gyermeki jogok hazai érvényesülése érdekében,
14. a gyermeki jogok hatékonyabb érvényesülése céljából kapcsolatot tart és együttműködik az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) Magyar Bizottságával,
15. a gyermeki jogok hatékonyabb érvényesítése, a gyermekbarát igazságszolgáltatás fejlesztése, a rossz bánásmód elleni védelem hatékonyabbá tétele, valamint a családban való nevelkedés előmozdítása céljából együttműködik az SZGYF-fel, valamint az egyéb érintett szakmai szervezetekkel, intézményekkel,
16. közreműködik az Emberi Jogi Munkacsoport Gyermekek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoportjának tevékenységében.”

18. Az SzMSz 2. függelék „Családügyi Programtámogatási és Programfelügyeleti Főosztály” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Családügyi Programtámogatási és Programfelügyeleti Főosztály

a) A Családügyi Programtámogatási és Programfelügyeleti Főosztály kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a családtámogatásokhoz és egyéb, családpolitikához kapcsolódó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatát,
2. előkészíti a családpolitikai eszközök kialakítását érintő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatát,
3. közreműködik a családpolitikáért felelős helyettes államtitkár által átruházott hatáskörben ellátott szakmai felügyeleti, irányítási és tulajdonosi joggyakorlási feladatkörökkel érintett háttérintézmények és gazdasági társaságok szakmai felügyeletével kapcsolatos szabályozás előkészítésében, szakmai javaslatot alakít ki, továbbá vizsgálja a szabályozás szakmai megalapozottságát, hatását, és figyelemmel kíséri hatályosulását,
4. közreműködik a családpolitikáért felelős helyettes államtitkár által átruházott hatáskörben ellátott szakmai felügyeleti, irányítási és tulajdonosi joggyakorlási feladatkörökkel érintett háttérintézmények és gazdasági társaságok szervezeti felépítésével, működésével és szakmai szabályaival kapcsolatos jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatának előkészítésében, továbbá az ezekre vonatkozó előterjesztések előkészítésében,
5. vizsgálja
5.1. az 1-4. pont szerinti jogszabályok szakmai megalapozottságát, hatását, és figyelemmel kíséri hatályosulásukat, szükség esetén javaslatot tesz azok módosítására,
5.2. az intézmények irányításával, felügyeletével és ellenőrzésével összefüggő szabályozó dokumentumok tartalmát, és szükség esetén javaslatot tesz azok módosítására.

b) A Családügyi Programtámogatási és Programfelügyeleti Főosztály koordinációs feladatkörében
1. koordinálja az a) pontban felsorolt szakfeladatokhoz kapcsolódó, több ágazatot, szakterületet érintő programok és koncepciók kialakítását és végrehajtását,
2. szükség esetén egyedi ügyekben ellenőrzést folytat, illetve tájékoztatást kér az irányított, felügyelt intézmények, szervezetek szakmai tevékenységével, a fenntartói döntések végrehajtásával összefüggő feladatok teljesítésével, valamint a fejlesztések végrehajtásával kapcsolatosan.

c) A Családügyi Programtámogatási és Programfelügyeleti Főosztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. gyakorolja a felügyeleti szerv jogait a családtámogatási ellátásokkal kapcsolatos ügyekben,
2. ellátja a minisztériumnak a családtámogatásokkal kapcsolatos, más közigazgatási szerv, illetve a minisztérium más szervezeti egységének feladat- és hatáskörébe nem tartozó feladatait,
3. az érintett szervezeti egységekkel együttesen, a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében
3.1. előkészíti a kormányhivatalok számára az éves ellenőrzési terv kiemelt területeinek meghatározását, valamint a kormányhivatalok által készített éves beszámolójelentések értékelését,
3.2. részt vesz a kormányhivataloknál lefolytatott törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésekben, valamint a Kincstárnál lefolytatott törvényességi és szakszerűségi ellenőrzésekben, illetve kezdeményezheti ezek lefolytatását,
3.3. a kormányhivatalok szakmai munkájának elősegítése érdekében közreműködik a családtámogatásokkal kapcsolatos jogszabályok szakmai szabályainak egységes érvényesülésével összefüggésben kiadott jogi aktusok kidolgozásában.

d) A Családügyi Programtámogatási és Programfelügyeleti Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében közreműködik az európai uniós tagságból, valamint az egyéb nemzetközi kötelezettségekből adódó, családpolitikával és családtámogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátásában.

e) A Családügyi Programtámogatási és Programfelügyeleti Főosztály funkcionális feladatai körében közreműködik a költségvetés előkészítésében, ennek keretében részt vesz a családpolitikával kapcsolatos költségvetési előirányzatok tervezésében, és kidolgozza azok szakmai tartalmát.

f) A Családügyi Programtámogatási és Programfelügyeleti Főosztály egyéb feladatai körében
1. cselekvési és szakmai programokat, modellkísérleti programokat működtet a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.-vel együttműködésben, valamint figyelemmel kíséri azok végrehajtását és szükség esetén részt vesz az ellenőrzésben,
2. programokat dolgoz ki a munkahelyi és családi kötelezettségek összehangolásának elősegítése érdekében, ellátja a Családbarát Munkahely címmel járó pályáztatási, értékelési és szervezési feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelővel együttműködésben,
3. részt vesz a családok életkörülményeit befolyásoló kormányzati döntések előkészítésében,
4. elemzi a kormányzati döntések családpolitikai hatásait,
5. ellátja a minisztériumnak a családtámogatásokkal kapcsolatos, más közigazgatási szerv, illetve a minisztérium más szervezeti egységének feladat- és hatáskörébe nem tartozó feladatait,
6. részt vesz a családok érdekképviseletét ellátó szervezetekkel való kapcsolattartásban,
7. a családügyi kérdésekhez kapcsolódó koordinatív, tervezési és stratégiai feladatai körében
7.1. kidolgozza a családpolitika alapjául szolgáló stratégiai dokumentumokat,
7.2. cselekvési és szakmai programokat dolgoz ki, valamint figyelemmel kíséri azok végrehajtását,
7.3. közreműködik a vonatkozó szakmapolitikai fejlesztési koncepciók kidolgozásában,
7.4. koordinálja a családpolitikához kapcsolódó, több ágazatot, szakterületet érintő programok és koncepciók kialakítását és végrehajtását,
8. elemzési, kutatás-koordinációs és információs fejlesztési feladatkörében
8.1. koordinálja a családpolitikai terület információs fejlesztéseit, azok nyomon követését,
8.2. összefogja és koordinálja a családpolitikai terület statisztikai, adatgyűjtési és információs rendszereinek működtetését,
8.3. közreműködik az európai uniós összehasonlításokat, illetve szakmapolitikai értékeléseket lehetővé tevő indikátorok kidolgozásában,
9. közreműködik a családpolitikával kapcsolatos, európai uniós és hazai pályázatokkal összefüggő, koordinációs, pályáztatási, értékelési, szervezési feladatokban,
10. kommunikációs feladatai körében kampányokat tervez és folytat a családbarát közgondolkodás népszerűsítése érdekében a Család- és Nőpolitikai Főosztály, valamint a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. közreműködésével,
11. kialakítja a családpolitikai célok érvényesülését elősegítő nemzetközi források felhasználásának szakmai tartalmát, részt vesz a nemzetközi finanszírozású programok szakmai monitorozásában,
12. feladatkörében együttműködik a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.-vel,
13. ellátja a családtámogatásokkal kapcsolatos szakmapolitikai irányok, fejlesztési koncepciók, cselekvési és szakmai programok kialakítását, valamint azok monitorozását,
14. közreműködik a feladat- és hatáskörét érintő statisztikai rendszer működtetésében,
15. a nemzetstratégiai célokhoz kapcsolódva ? a miniszterelnök általános helyettesének irányítása alá tartozó szervezeti egységekkel együttműködve ? kapcsolatot tart a családok védelmével foglalkozó határon túli szervezetekkel és elősegíti a magyar családok és az érdekeiket védő szervezetek közötti együttműködést,
16. szükség esetén vizsgálja az irányított, felügyelt intézmények, szervezetek működési struktúráját, a működés szervezeti formáját, javaslatokat tesz a működés hatékonyságát javító intézkedésekre,
17. a szakmai felügyelettel kapcsolatos feladatai körében segíti a szakfőosztályok tevékenységét, szakmai javaslatainak megtételét, szakmai előkészítő tevékenységét e szervezeti egységekkel közösen végzi,
18. részt vesz a családpolitikáért felelős helyettes államtitkár által átruházott hatáskörben ellátott szakmai felügyeleti, irányítási és tulajdonosi joggyakorlási feladatkörökkel érintett háttérintézményekkel és gazdasági társaságokkal kapcsolatos vagyongazdálkodási feladatok ellátásában,
19. ellátja a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma költségvetési fejezetben szereplő és a családpolitikáért felelős helyettes államtitkár szakmai felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében a fejezeti kezelésű előirányzatok gazdálkodási, kötelezettségvállalási és utalványozási szabályzata által a szakmai javaslattevő vezető, valamint a szakterületi kontrollt ellátó személy számára meghatározott feladatokat,
20. ellátja a család- és nőpolitikával kapcsolatos, európai uniós és hazai pályázatokkal összefüggő, koordinációs pályáztatási, értékelési, szervezési feladatokat a Család- és Nőpolitikai Főosztály, a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft., valamint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével,
21. előkészíti a családok szervezeteinek, valamint családügyi és más civil szervezetek támogatásával kapcsolatos döntéseket,
22. ellátja a gyermekek napközbeni ellátásával kapcsolatos, európai uniós és hazai pályázatokkal összefüggő koordinációs, pályáztatási, értékelési, szervezési feladatokat a Gyermekügyi Főosztály, a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft., valamint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével,
23. összeállítja a családpolitikához és a nőpolitikához kapcsolódó fejezeti előirányzat és a finanszírozására vonatkozó költségvetési javaslatokat a Család- és Nőpolitikai Főosztály bevonásával, és figyelemmel kíséri azok felhasználását,
24. felügyeli a fenntartásban lévő háttérintézmények előirányzat-, létszám- és bérgazdálkodását, közbeszerzési tevékenységét.”

19. Az SzMSz 2. függelék „Egészségügyért Felelős Államtitkári Kabinet” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Egészségügyért Felelős Államtitkári Titkárság

a) Az Egészségügyért Felelős Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat.

b) Az Egészségügyért Felelős Államtitkári Titkárság koordinációs feladatai körében
1. közreműködik az egészségügyi ágazat politikai arculatának kialakításában, az államtitkár politikai döntéseinek, a Kormány általános politikájának megvalósításához kapcsolódó államtitkári program végrehajtásának előkészítésében,
2. általános szakmapolitikai szempontból értékeli az előkészítés alatt álló jogszabályok koncepciótervezetét, és javaslatot tesz a benne foglalt rendelkezések szakmai, illetve országgyűlési elfogadtatásának elősegítésével kapcsolatos teendőkre,
3. napi munkakapcsolatot tart a felsővezetői titkárságokkal és a szervezeti egységek vezetőivel,
4. külön jogszabályban meghatározott módon koordinálja a kapcsolattartást a Nemzeti Betegfórum és a minisztérium vezetése között,
5. segíti az államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek igazgatási, jogi, gazdálkodási és humánpolitikai feladatainak ellátását, jogi szempontból felülvizsgálja és ellenjegyzi az egészségügyi ágazathoz kapcsolódó fejezeti költségvetési keret terhére vagy javára kötendő szerződés-tervezeteket, így különösen a támogatási szerződéseket, támogatói okiratokat, lebonyolítói, kezelői és az előirányzatok átcsoportosítására irányuló megállapodásokat.

c) Egészségügyi Perek Osztálya funkcionális feladatai körében - az egészségügyért felelős államtitkár közvetlen iránymutatásai alapján -
1. ellátja – az érintett szakmai szervezeti egységek bevonásával – az orvos vagy más egészségügyi dolgozó által a rá vonatkozó szakmai szabályok megszegéséből származó jogvitákkal kapcsolatos ügyekben a minisztérium jogi képviseletét,
2. figyelemmel kíséri az egészségügyi ágazatot érintő peres és nemperes ügyeket, elősegíti a hatékony jogérvényesítést,
3. jogi tanácsadást nyújt az egészségügyi ágazatot érintő kérdésekben.”

20. Az SzMSz 2. függelék „Egészségügy Szakmai Irányításáért Felelős Helyettes Államtitkár Titkársága” alcímének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
a) Az Egészségügy Szakmai Irányításáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
1. ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat,
2. előkészíti, koordinálja, szükség esetén megvalósítja az egészségpolitikai szempontból stratégiailag fontos programokat, illetve gondoskodik azok megvalósításáról.”

21. Az SzMSz 2. függelék „Egészségügyi Stratégiai és Szakmai Felügyeleti Főosztály” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Egészségügyi Stratégiai és Szakmai Felügyeleti Főosztály

a) Az Egészségügyi Stratégiai és Szakmai Felügyeleti Főosztály kodifikációs feladatai körében
1. véleményezi az egészségügyi közszolgáltatást nyújtó intézmények számára, a NEAK által kidolgozott finanszírozástechnikai és forrásallokációs javaslatokat,
2. közreműködik a háttérintézmények és az egészségügyi intézmények szervezeti felépítésével, gazdálkodásával, gazdálkodási és szakmai szabályaival kapcsolatos jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatának előkészítésében, továbbá az ezekre vonatkozó előterjesztések előkészítésében,
3. vizsgálja az 1. pont szerinti jogszabályok szakmai megalapozottságát, hatását, és figyelemmel kíséri hatályosulásukat, szükség esetén – az egészségügyi intézmények esetén az ÁEEK bevonásával – javaslatot tesz azok módosítására.
4. közreműködik a fenntartói feladatokkal, az irányítási, felügyeleti és ellenőrzési tevékenységgel kapcsolatos szabályozás előkészítésében, illetve az egészségügyi közszolgáltatást nyújtó intézmények vonatkozásában szabályozási javaslatokat tesz, szakmai javaslatot alakít ki, továbbá vizsgálja a szabályozás szakmai megalapozottságát, hatását, és figyelemmel kíséri hatályosulását,
5. vizsgálja
5.1. a 4. pont szerinti jogszabályok szakmai megalapozottságát, hatását, és figyelemmel kíséri hatályosulásukat, szükség esetén – az ÁEEK bevonásával – javaslatot tesz azok módosítására,
5.2. az intézmények irányításával, felügyeletével és ellenőrzésével összefüggő szabályozó dokumentumok tartalmát, szükség esetén javaslatot tesz azok módosítására.

b) Az Egészségügyi Stratégiai és Szakmai Felügyeleti Főosztály koordinációs feladatai körében a gyógyító tevékenységet végző intézményekre vonatkozóan:
1. koordinálja és felügyeli az egészségügyről szóló törvény által a miniszter hatáskörébe telepített fenntartói jogokkal és szakmai fenntartói jogokkal összefüggő feladatok ellátását,
2. közreműködik az ÁEEK által miniszteri fenntartói döntésre előkészített ügyek kezelésében,
3. figyelemmel kíséri az állami tulajdonban és fenntartásban lévő egészségügyi intézmények tekintetében a fenntartói döntések végrehajtását, szükség esetén tájékoztatást kér a fenntartói döntések végrehajtásának folyamatáról,
4. koordinálja és felügyeli a fenntartói stratégia kidolgozását, összehangolva az egészségügyi ellátórendszer szakmai és strukturális változásait a fenntartói stratégia követelményeinek megfelelően,
5. szükség esetén egyedi ügyekben ellenőrzést folytat, illetve tájékoztatást kér az ÁEEK, illetve az állami tulajdonban és fenntartásban lévő egészségügyi intézmények szakmai tevékenységével, a szakmai minimumfeltételek megvalósításához szükséges feladatok ellátásával, a jogszabályok, illetve a fenntartói döntések végrehajtásával összefüggő feladatok teljesítésével, valamint a fejlesztések végrehajtásával kapcsolatosan,
6. szakmailag előkészíti az egészségügyért felelős államtitkár irányítása alá tartozó intézmények alapításával, átszervezésével és megszüntetésével összefüggő döntéseket.

c) Az Egészségügyi Stratégiai és Szakmai Felügyeleti Főosztály ellenőrzési feladatai körében
1. az állami tulajdonban és fenntartásban lévő egészségügyi intézmények tekintetében koordinálja és felügyeli az irányító szervi döntésre felterjesztett stratégiai és szakmai vonatkozású ügyeket;
2. szükség esetén ellenőrzést folytat, illetve tájékoztatást kér az ÁEEK, valamint az állami tulajdonban és fenntartásban lévő egészségügyi intézmények tevékenységével, szabályozottságával, a jogszabályok, illetve a fenntartói döntések végrehajtásával összefüggő feladatok teljesítésével kapcsolatosan,
3. ellenőrzést folytat le a háttérintézmények szakmai tevékenységével kapcsolatban, közreműködik a gazdálkodás célszerűségi vizsgálatában, továbbá közreműködik a szabályozottság vizsgálatának ellenőrzésében,
4. felsővezetői megbízás alapján átfogó szakmai és célszerűségi vizsgálatok lefolytatását végzi a háttérintézmények vonatkozásában, erről összefoglaló jelentést készít.

d) Az Egészségügyi Stratégiai és Szakmai Felügyeleti Főosztály stratégiai és módszertani feladatai körében:
1. összehangolja az egészségügyi ellátórendszert érintő stratégiai szempontokat,
2. koordinálja az egészségügyi ágazat stratégiai, elemzési tevékenységét, módszertanilag támogatja a szakmapolitikai döntések előkészítését, közreműködik a vezetést támogató informatikai rendszerek fejlesztési irányainak szakmai szempontú kijelölésében,
3. felelős az általa irányított területre vonatkozó jogszabályok, stratégiai dokumentumok, programok előkészítéséért, kidolgozásáért, módosításuk kezdeményezéséért és azok végrehajtásáért,
4. közreműködik a stratégiai és a költségvetési intézkedések kidolgozásában és végrehajtásában,
5. módszertani segítséget nyújt az Egészségügyért Felelős Államtitkárság szervezeti egységei részére.

e) Az Egészségügyi Stratégiai és Szakmai Felügyeleti Főosztály funkcionális feladatai körében:
1. koordinálja az egészségügyi ágazat részére beérkező támogatási kérelmek szakmai elbírálását,
2. közreműködik a pályázatok kiírásában, szervezésében, lebonyolításában,
3. szakmai javaslatot készít az egészségügyi ágazat hatáskörébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási irányaira vonatkozóan,
4. közreműködik az egészségügyi ágazathoz tartozó, állami tulajdonban és fenntartásban lévő költségvetési szervekkel kapcsolatos vagyongazdálkodási feladatok ellátásában.

f) Az Egészségügyi Stratégiai és Szakmai Felügyeleti Főosztály egyéb feladatai körében:
1. szükség esetén – az ÁEEK bevonásával – vizsgálja az állami tulajdonban és fenntartásban lévő egészségügyi intézmények működési struktúráját, a működés szervezeti formáját, javaslatokat tesz a működés hatékonyságát javító intézkedésekre,
2. a háttérintézmények eseti megkeresései alapján közreműködik az ágazati peres ügyek szakmai szempontú megalapozásának biztosításában,
3. a szakmai fenntartói jogokkal kapcsolatos feladatai körében segíti az érintett főosztályok szakmai javaslatainak megtételét, szakmai előkészítő tevékenységét ezen szervezeti egységekkel közösen végzi.”

22. Az SzMSz 2. függelék „Egészségpolitikai Főosztály” alcím b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
b) Az Egészségpolitikai Főosztály koordinációs feladatai körében
1. az alap- és sürgősségi ellátással, a járó- és fekvőbeteg szakellátással, az ápolási feladatokkal, a mentésirányítással, a betegszállítással és az egészségügyi intézményhálózat szabályozásával kapcsolatos feladatok tekintetében
1.1. koordinálja az egészségügyi szakmai kollégium munkáját,
1.2. a minőségfejlesztés keretében koordinálja a szakmai irányelvek és standardok kidolgozását és aktualizálását, gondoskodik ezek egységes szerkezetben történő nyilvánosságra hozataláról,
1.3. koordinálja az egészségügyi ellátás szakmai minimumfeltételeinek megalkotását,
1.4. együttműködik a Magyar Vöröskereszttel, végzi és koordinálja a nemzetközi humanitárius jog terjesztésével és érvényre jutásával foglalkozó Nemzeti Tanácsadó Bizottsági tagságból eredő, egészségügyet érintő feladatok végrehajtását,
1.5. koordinálja a transzplantációs tevékenységgel, valamint az ebből adódó nemzetközi kapcsolattartással összefüggő feladatokat,
1.6. előkészíti a védőnői tevékenységek szakmai fejlesztési koncepcióit, javaslatot tesz a védőnői szolgáltatások és szolgálatok fejlesztésére,
2. koordinálja a katasztrófavédelmi és honvédelmi tárgyú egészségügyi feladatok ellátását,
3. ellátja a szakmai minőségértékeléssel, minőségfejlesztéssel és az egészségügyi szolgáltatók akkreditációjával kapcsolatos feladatokat.
4. ellátja a Nemzeti Betegfórummal kapcsolatos szakmai együttműködési és szervezési feladatokat.”

23. Az SzMSz 2. függelék az „Egészségpolitikai Főosztály” alcímet követően a következő alcímmel egészül ki:
„Népegészségügyi Főosztály
a) Népegészségügyi Főosztály kodifikációs feladatai körében előkészíti a népegészségüggyel kapcsolatos jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatait.

b) a Népegészségügyi Főosztály koordinációs feladatai körében
1. részt vesz az egészségfejlesztési, népegészségügyi tárgyú stratégiák, programok, cselekvési tervek kidolgozásában,
2. részt vesz az új népegészségügyi program kidolgozásában, figyelemmel kíséri a népegészségügyi program megvalósulását, szükség esetén javaslatot tesz annak módosítására, javaslatot tesz a népegészségügyi program éves cselekvési tervére,
3. részt vesz az egészségfejlesztés, egészségnevelés, egészségvédelem stratégiai irányainak meghatározásában,
4. részt vesz a megelőzéssel kapcsolatos tanácsadó fórumok munkájában, a népegészségügyhöz kapcsolódó, illetve a népegészségügyi tárgyú nemzeti programok, stratégiák megvalósulásának és koordinálásának érdekében felállított testületek, munkacsoportok munkájában,
5. részt vesz a nem fertőző betegségek megelőzéséhez kapcsolódó programok előkészítésében, felügyeletében és megvalósításának támogatásában,
6. javaslatot tesz a szenvedélybetegségek megelőzésével kapcsolatos egészségügyi ágazati feladatokra, részt vesz a HIV/AIDS prevencióval kapcsolatos feladatok ellátásában,
7. részt vesz a hátrányos helyzetű lakosságcsoportok esélyegyenlőségét célzó kormányzati feladatok ellátásában, továbbá koordinálja azok egészségügyi ágazatot érintő feladatait,
8. koordinálja a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia, valamint intézkedési terv egészségügyi ágazatot érintő feladatainak megvalósítását,
9. részt vesz az európai uniós és más pénzügyi alapok támogatásával megvalósuló népegészségügyi tárgyú fejlesztések szakmai tartalmának kidolgozásában és koordinálja azokat,
10. koordinálja a lelki egészséggel kapcsolatos feladatokat,
11. koordinálja a keringési betegségek prevenciójával kapcsolatos tervezési és megvalósítási feladatokat,
12. koordinálja a rendszeres fizikai aktivitáshoz kapcsolódó népegészségügyi tervezést és feladatellátást,
13. részt vesz a teljes körű óvodai és iskolai intézményi egészségfejlesztéshez, ifjúságügyhöz, családügyhöz, idősügyhöz kapcsolódó népegészségügyi feladatok ellátásában,
14. koordinálja az alacsony dózisú CT vizsgálattal történő tüdőrákszűrés bevezetésének előkészítését,
15. koordinálja a kábítószer-probléma kezelésével összefüggő, több ágazatot érintő programok kialakítását és végrehajtását,
16. a feladatkörébe tartozóan – a Nemzeti Népegészségügyi Központ közreműködésével –ellátja a nemzetközi szerződésekből, vegyes bizottsági megállapodásokból eredő kábítószer-probléma kezelésével kapcsolatos feladatokat, ennek érdekében szoros kapcsolatot tart a Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkársággal,
17. részt vesz a kábítószer-probléma kezelésével kapcsolatos költségvetési előirányzatok tervezésében, kidolgozza azok szakmai tartalmát és figyelemmel kíséri felhasználásukat,
18. előkészíti a Kormány, illetve az Országgyűlés tájékoztatását szolgáló jelentéseket, beszámolókat, tájékoztatókat,
19. a Nemzeti Népegészségügyi Központ közreműködésével ellátja a Kábítószerügyi Koordinációs Tárcaközi Bizottság és a Kábítószerügyi Tanács működtetésével kapcsolatos feladatokat,
20. ellátja a minisztériumnak a kábítószer-megelőzéssel és kábítószerügyi koordinációval kapcsolatos, más közigazgatási szerv vagy a minisztérium más szervezeti egységének feladat- és hatáskörébe nem tartozó feladatait,
21. ellátja a Dohányzás Fókuszponttal kapcsolatos feladatokat, ennek körében
21.1. működteti a Dohányzás Fókuszpontot,
21.2. komplex adat- és információgyűjtést végez a kockázati magatartás és az egészségfejlesztés szempontjából kiemelt szakterülettel, a dohányzással kapcsolatban adatot szolgáltat a döntéshozók, a szakma és a lakosság számára, nemzeti és nemzetközi szinten,
21.3. részt vesz a dohányzással kapcsolatos hazai és nemzetközi joganyagok megalkotásának előkészítésében, illetve azok módosításában, szakpolitikák, programok, ajánlások kidolgozásában,
21.4. részt vesz a WHO Dohányzás-ellenőrzési keretegyezményével kapcsolatos előkészítő, megvalósító és értékelő folyamatokban, az egyezmény magyarországi megvalósításában,
21.5. részt vesz a tagállamoknak a dohánytermékek és kapcsolódó termékek gyártására, kiszerelésére és értékesítésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései közelítéséről és a 2001/37/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2014/40/EU irányelv átültetésével kapcsolatos előkészítő, megvalósító és értékelő folyamatokban,
21.6. részt vesz a nemzetközi szervezetek tevékenységében, ellátja a részvételből adódó feladatokat, koordinálja az országjelentések elkészítését,
21.7. átfogó monitorozási és értékelési feladatokat lát el, továbbá ellátja a dohányfogyasztással kapcsolatos társadalmi, gazdasági és egészségi indikátorok gyűjtésének felügyeletét, kutatását, szervezését és koordinációját,
21.8. végzi a dohányzás visszaszorításával kapcsolatos, több ágazatra kiterjedő stratégiai tervezési és egyeztetési tevékenységet, a dohányzás visszaszorítását célzó rövid, közép- és hosszú távú terveket készít, irányítja azok végrehajtását, nyomon követi azok megvalósulását és az eredmények értékelését,
21.9. a fiatalokat érintő dohányzásmegelőzési tevékenységet folytat, illetve a prevenciót szolgáló programokat dolgoz ki, összegyűjti a legjobb gyakorlatokat, katasztert készít és programajánlást végez az oktatási intézmények részére, kidolgozza az országos elterjesztés módszertanát, és részt vesz annak megvalósításában,
21.10. részt vesz átfogó monitorozási és értékelési feladatok ellátásában, a dohányzással kapcsolatos társadalmi, gazdasági és egészségi indikátorok gyűjtésének felügyeletében, kutatásokban, szervezési és koordinációs feladatokban, modellprogramok megvalósításában és hatékonyságának vizsgálatában,
21.11. gyűjti és elemzi a dohányzás visszaszorítását szolgáló intézkedések hazai és nemzetközi hatásvizsgálatainak eredményeit, javaslatokat dolgoz ki a nemdohányzók arányának növelésére, valamint a dohánytermékek fogyasztásának csökkentésére,
21.12. végzi a modellprogramok megvalósítását és hatékonyságának vizsgálatát,
21.13. ellátja nemzetközi és hazai programok megvalósítását, együttműködik a dohányzás visszaszorításában aktív külföldi, országos, regionális és helyi partnerekkel, beépíti a nemzetközi tapasztalatokat a hazai programalkotásba,
21.14. nyomon követi a civil szervezetek munkáját, együttműködik velük, közös programalkotásban vesz részt,
21.15. adatbázist hoz létre és tart fenn a dohányzás visszaszorítására vonatkozó jogszabályokból, rendelkezésekből és az alkalmazásukra vonatkozó információkból,
21.16. működteti a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvény rendelkezéseinek betartásával kapcsolatosan beérkező lakossági észrevételek rögzítésére szolgáló telefonvonalat, illetve a www.leteszemacigit.hu honlapot, feldolgozza a beérkezett információkat, és javaslatot tesz a felmerülő kihívások megoldására;
22. ellátja a Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központtal kapcsolatos feladatokat, ennek körében
22.1. az európai uniós tagállami kötelezettségből adódóan működteti a Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központot (Nemzeti Drog Fókuszpont), összhangban a kapcsolódó, a magyar Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ feladatainak ellátásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 28/2004. (II. 28.) Korm. rendelettel,
22.2. az Európai Unió Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központja (EMCDDA), illetve a Kábítószerek és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Hálózat (REITOX) munkájában ellátja a magyar nemzeti központ adat- és információgyűjtő, -feldolgozó és -értékelő, illetve kapcsolattartó feladatait, valamint információt, adatot szolgáltat a magyar Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ feladatainak ellátásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 28/2004. (II. 28.) Korm. rendelet szerint,
22.3. állandó meghívottként részt vesz a Kábítószerügyi Koordinációs Tárcaközi Bizottság munkájában;
23. ellátja a Nemzeti Addiktológiai Fókuszponttal kapcsolatos feladatokat, ennek körében
23.1. komplex adat- és információgyűjtést végez a kockázati magatartás és az egészségfejlesztés szempontjából kiemelt szakterületekkel, az alkoholfogyasztással kapcsolatban adatot szolgáltat a döntéshozók, a szakma és a lakosság számára, nemzeti és nemzetközi szinten,
23.2. végzi az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló törvény alapján meghatározott feltételezett új pszichoaktív anyagok szakmai értékelését, és az új pszichoaktív anyagok kockázatértékelését a kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal, valamint az új pszichoaktív anyagokkal végezhető tevékenységekről, valamint ezen anyagok jegyzékre vételéről és jegyzékeinek módosításáról szóló kormányrendelet alapján,
23.3. részt vesz nemzetközi szervezetek tevékenységében (WHO National Counterparts for Mental Health and Substance Abuse, WHO National Counterparts for Alcohol Policy),
24. szakmailag segíti az Egészségfejlesztési Irodák működését, egészségfejlesztési módszertani támogatást nyújt azok munkatársainak és más egészségfejlesztési szakembereknek.”

24. Az SzMSz 2. függelék „Egészségügyi Gazdálkodásstratégiai és Tervezési Főosztály” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Egészségügyi Gazdálkodásstratégiai és Tervezési Főosztály

a) Az Egészségügyi Gazdálkodásstratégiai és Tervezési Főosztály koordinációs és felügyeleti feladatai körében az állami tulajdonban és fenntartásban lévő egészségügyi intézmények tekintetében
1. koordinálja és felügyeli az intézmények által irányító szervi döntésre előkészített, gazdálkodással kapcsolatos ügyek kezelését,
2. felügyeli a gazdálkodással kapcsolatos fenntartói döntések végrehajtását, szükség esetén tájékoztatást kér a fenntartói döntések végrehajtásának folyamatáról.

b) Az Egészségügyi Gazdálkodásstratégiai és Tervezési Főosztály funkcionális feladatai körében:
1. ellátja a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma költségvetési fejezetben szereplő és az ágazathoz tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében a fejezeti kezelésű előirányzatok gazdálkodási, kötelezettségvállalási és utalványozási szabályzata által a szakterületi kontrollt ellátó személy számára meghatározott feladatokat, ennek keretében
1.1. végzi az előirányzatok tervezésére, felhasználására, évközi módosítására, elszámolására és ellenőrzésére vonatkozó feladatokat,
1.2. koordinálja az egészségügyi ágazat részére beérkező támogatási kérelmek elbírálását,
1.3. ellátja a pályázatok kiírását, lebonyolítását,
1.4. közreműködik a támogatás biztosításához szükséges kötelezettségvállalási dokumentumok elkészítésében, támogatási szerződések, támogatói okiratok, megállapodások megkötésében, a támogatás pénzügyi teljesítésében, valamint a támogatás felhasználásáról szóló szakmai és pénzügyi beszámoló ellenőrzésében, helyszíni ellenőrzés lebonyolításában,
1.5. gondoskodik az egészségügyi ágazat szakmai felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználása tekintetében adattábla vezetéséről, az aktuális szabad keret naprakész nyilvántartásáról,
2. közreműködik az ágazat hatáskörébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok és a minisztérium igazgatási előirányzatain kezelt szakmai keretek felhasználási irányaira vonatkozó szakmai javaslat előkészítésében,
3. közreműködik a fejezeti kezelésű előirányzatok és a minisztérium igazgatási előirányzatain kezelt szakmai keretek tervezésének és felhasználásának összeállításában, az erre irányuló vezetői döntés-előkészítő anyagok előkészítésében,
4. összeállítja az ágazati szintű fejezeti kezelésű előirányzat-módosítási és zárszámadási javaslatot.

c) Az Egészségügyi Gazdálkodásstratégiai és Tervezési Főosztály tervezési feladatai tekintetében
1. ellátja az egészségügyi ágazat átfogó gazdasági tervezési feladatait a mindenkor érvényben lévő ágazati tervezési módszertan és az érvényes tervezési időrend szerint, amely magában foglalja az egészségügyi ágazat költségvetési tervezési folyamatainak koordinációját, felügyeletét, irányítását, ennek keretében egyeztetéseket végez az érintett intézményekkel a tervezés során,valamint biztosítja, hogy a tervezési folyamat az előre meghatározott határidők betartásával valósuljon meg,
2. figyelemmel kíséri a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet tervezési folyamatait, ennek keretében vizsgálja a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma költségvetési fejezet tervszámaival való összhangot, szükség szerint egyeztetéseket folytat le az E. Alap tervezéséért felelős Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Központtal.”

25. Az SzMSz 2. függelék „Egészségügyi Költségvetési, Finanszírozási és Intézményfelügyeleti Főosztály” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály

a) Az Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály kodifikációs feladatai körében részt vesz a feladatkörébe tartozó jogszabályok szakmai javaslatának előkészítésében, és az E. Alap allokációjához kapcsolódóan
1. előkészíti az egészségbiztosítás természetbeni ellátásainak (a gyógyszer és gyógyászati segédeszköz támogatásának kivételével) általános és részletes szabályait,
2. közreműködik az ellátórendszer kapacitásának megtervezésében, az ellátási kötelezettséggel összefüggésben lévő kapacitásszabályozás kialakításában.

b) Az Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály felügyeli a NEAK által a nemzetközi és európai uniós feladatai körében végzett, az egészségbiztosítás területét érintő, az Európai Unióval és a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő feladatokat.

c) Az Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály funkcionális feladatai körében
1. figyelemmel kíséri az E. Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók pénzügyi helyzetét, elemzi és értékeli a finanszírozási változások hatását az egészségügyi intézményrendszer működésére,
2. javaslatot tesz a költségvetési tervezés módszertanára és időrendjére,
3. véleményezi a NEAK által kidolgozott finanszírozástechnikai és forrásallokációs javaslatokat,
4. közreműködik az E. Alap költségvetésének és zárszámadásának összeállításában, részt vesz a tárcaközi költségvetési megbeszéléseken,
5. egyeztetéseket folytat az érintett egészségügyi szolgáltatókkal és szakmai szövetségekkel a költségvetési tervezés és a finanszírozási szabályozás időszerű kérdéseiről.

d) Az Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály monitoring feladatai körében:
1. az ÁEEK bevonásával vizsgálja az állami tulajdonban és fenntartásban lévő egészségügyi intézmények struktúráját és működését, javaslatokat tesz a gazdálkodás hatékonyságát javító intézkedésekre,
2. gazdálkodásmonitoring feladatainak ellátása során együttműködik az illetékes főosztállyokkal és háttérintézményekkel, szakmai javaslatait ezekkel egyeztetve fogalmazza meg,
3. közreműködik az egészségügyi intézmények szervezeti felépítésével, gazdálkodásával és gazdálkodási szabályaival kapcsolatos jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatának előkészítésében, továbbá az ezekre vonatkozó előterjesztések előkészítésében.”

26. Az SzMSz 2. függelék „Egészségbiztosítási Alap Felügyeleti, Adatgazdálkodási és Igazgatási Főosztálya” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Egészségbiztosítási Alap Felügyeleti Főosztálya

a) Az Egészségbiztosítási Alap Felügyeleti Főosztálya az E. Alappal kapcsolatos feladatai körében
1. felügyeli az E. Alap éves működési költségvetési tervezését, és ellátja végrehajtásának felügyeletét,
2. felügyeli az E. Alaphoz kötődő pénzügyi, gazdálkodási, számviteli és kontrolling feladatokat,
3. folyamatosan figyelemmel kíséri az E. Alap költségvetésének végrehajtását, ennek alapján intézkedéseket kezdeményez az egyensúly megtartása érdekében,
4. véleményezi az E. Alap zárszámadását és részt vesz annak megtárgyalásában,
5. részt vesz az egészségügyi alap- és szakellátás, valamint az egyéb gyógyító-megelőző ellátások jogcímcsoportba tartozó finanszírozási paramétereinek folyamatos monitorozásában,
6. folyamatos kapcsolatot tart fenn a NEAK-kal, valamint közreműködik a NEAK által előkészített ügyek kezelésében, minisztériumi koordinálásában.

b) Az Egészségbiztosítási Alap Felügyeleti Főosztálya a finanszírozás területén a NEAK-kal együttműködésben koordinálja a finanszírozási kódokra javaslatot tevő bizottságok munkáját.

c) Az Egészségbiztosítási Alap Felügyeleti Főosztálya az ártámogatás területén felügyeli
1. az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek speciális és egyedi beszerzési formáit,
2. a forgalomba hozatalra engedélyezett és az E. Alapból támogatott gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatását,
3. az egészségbiztosítási szerv véleményének, valamint a hazai és nemzetközi orvos- és gyógyszerészszakmai vélemények ismeretében az új, még nem támogatott hatástani gyógyszercsoportok támogatási kategóriákba történő felvételét, a maximális támogatási mértékek meghatározását,
4. a kiemelt és emelt, indikációhoz kötött támogatási csoportba tartozó betegségcsoportok és indikációs területek, valamint a támogatással történő felírásra jogosultak körének meghatározását,
5. a NEAK-kal a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásával kapcsolatos feladatok és finanszírozási kérdések kidolgozását,
6. a NEAK-kal a gyógyászati segédeszközök és a gyógyászati ellátások társadalombiztosítási támogatásával kapcsolatos feladatok és finanszírozási kérdések kidolgozását,
7. figyelemmel kíséri a gyógyászati segédeszközök és a gyógyászati ellátások támogatási előirányzatainak teljesülését.

d) Egészségbiztosítási Alap Felügyeleti Főosztálya funkcionális feladatai körében
1. az egészségbiztosítással összefüggően felügyeli a NEAK által végzett, egészségügyi adatnyilvántartással kapcsolatos feladatok ellátását,
2. felügyeli a NEAK által végzett, az egészségügyi ágazati humán erőforrás bér- és illetményfejlesztéssel kapcsolatos feladatok ellátását,
3. felügyeli a jogszabály által meghatározott statisztikai adatszolgáltatást,
4. felügyeli az egészségbiztosítást érintő adatgyűjtési és adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó szabályzatok előkészítését,
5. felügyeli az analitikus és költségvetési szemléletű elemzéseket, hatásvizsgálatokat a természetbeni és a pénzbeli ellátásokra vonatkozóan,
6. felügyeli a NEAK pénzügyi ellenőrzési tevékenységét,
7. felügyeli az adatszolgáltatásokhoz kapcsolódó koordinációs, tervezési, adat-előállítási és szakmai elemzési feladatokat,
8. felügyeli a külső és belső adatkérésekre vonatkozó szabályozás kidolgozását, aktualizálását,
9. felügyeli a kormányhivataloknak az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos szakmai irányításával összefüggő feladatokat.”

27. Az SzMSz 2. függelék „Egészségügyi Fejlesztéspolitikai Főosztály” alcím a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
a) Az Egészségügyi Fejlesztéspolitikai Főosztály kodifikációs feladatai körében
1. javaslatot tesz az egészségügyi fejlesztések jogi keretrendszerének felülvizsgálatára, kezdeményezi az ehhez szükséges jogalkotást, jogszabály-módosításokat,
2. közreműködik az E-health programok végrehajtásához szükséges döntés-előkészítési és jogszabály-előkészítési feladatokban.”

28. Az SzMSz 2. függelék „Egészségügyi Fejlesztéspolitikai Főosztály” alcím b) pontja a következő 7. alponttal egészül ki:
(Az Egészségügyi Fejlesztéspolitikai Főosztály koordinációs feladatai keretén belül)
„7. koordinálja az E-health programok sikeres megvalósításához szükséges folyamatokat, azokat stratégiailag összehangolja más ágazati fejlesztésekkel.”

29. Az SzMSz 2. függelék „Kultúráért Felelős Államtitkári Kabinet” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Kultúráért Felelős Államtitkári Titkárság

a) A Kultúráért Felelős Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat.

b) A Kultúráért Felelős Államtitkári Titkárság kodifikációs feladatai körében
1. részt vesz a kultúráért felelős államtitkár szakmai, politikai irányítási jogkörébe tartozó szakterületek feladatkörébe tartozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatának előkészítésében, valamint az egyéb jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetének véleményezésében,
2. az érintett szakmai szervezeti egységekkel együtt részt vesz a kulturális ágazatot érintő jogszabálytervezetek egyeztetésén.

c) A Kultúráért Felelős Államtitkári Titkárság koordinációs feladatai körében
1. előkészíti az ágazati államtitkári vezetői értekezletet és ellátja a lebonyolításával kapcsolatos feladatokat,
2. segíti az államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek igazgatási, jogi, gazdálkodási és humánpolitikai feladatainak ellátását, jogi szempontból felülvizsgálja és ellenjegyzi a kulturális ágazathoz kapcsolódó fejezeti költségvetési keret terhére vagy javára kötendő szerződés-tervezeteket, így különösen a támogatási szerződéseket, támogatói okiratokat, lebonyolítói, kezelői és az előirányzatok átcsoportosítására irányuló megállapodásokat.

d) A Kultúráért Felelős Államtitkári Titkárság egyéb feladatai körében
1. közreműködik a kulturális ágazat politikai arculatának kialakításában, az államtitkár politikai döntéseinek, a Kormány általános politikájának megvalósításához kapcsolódó államtitkári program végrehajtásának előkészítésében,
2. a miniszter és az Magyar Művészeti Akadémia elnöke jogszabályból fakadó együttműködési kötelezettségének érvényesítése érdekében folyamatos kapcsolatot tart a Magyar Művészeti Akadémia főtitkárával,
3. ellátja a Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Tanács és a Kulturális Ágazati Szakmapolitikai Tanács titkárságának működtetésével kapcsolatos feladatokat, szervezi az üléseket,
4. részt vesz a tárcaközi, az ágazat és háttérintézményei és egyéb szervezetek közötti szakmai kapcsolatok ápolására irányuló feladatok ellátásában,
5. ellátja a kulturális ágazati honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatokat.”

30. Az SzMSz 2. függeléke „Könyvtári és Levéltári Főosztály” alcímet követően a következő 6.2. cím címsorral és alcímmel egészül ki:
„6.2. A kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

Kulturális Fejlesztésekért és Finanszírozásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

a) A Kulturális Fejlesztésekért és Finanszírozásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat.

b) A Kulturális Fejlesztésekért és Finanszírozásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság koordinációs feladatai körében koordinálja az ágazati jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatának előkészítését.”

31. Az SzMSz 2. függelék „Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály” alcím c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
c) A Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály adminisztrációs és pénzügyi feladatai körében
1. részt vesz a feladatkörébe tartozó költségvetés-tervezési feladatok, a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásával kapcsolatos pénzügyi intézkedések előkészítésében, közreműködik azok végrehajtásában,
2. feladatkörében részt vesz az ÁSZ és a KEHI által végzett vizsgálatokkal összefüggő adatszolgáltatási tevékenységben.”

32. Az SzMSz 2. függelék „Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály” alcím a) pont 5. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai körében)
„5. felel a kultúráért felelős államtitkár, a művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint a kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár felkészítéséért,”

33. Az SzMSz 2. függelék „Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály” alcím a) pont 10. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai körében)
„10. az érintett szervezeti egységek bevonásával ellátja a kultúráért felelős államtitkár és a kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár részére a pénzügyi jellegű döntésekkel kapcsolatos előkészítési feladatokat,”

34. Az SzMSz 2. függelék „Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály” alcím a) pontja a következő 13. alponttal egészül ki:
(A Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai körében)
„13. közreműködik a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretével kapcsolatos döntések előkészítésében.”

35. Az SzMSz 2. függelék „Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály” alcím b) pont 5. és 6. alpontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály funkcionális feladatai körében)
„5. közreműködik a kultúráért felelős államtitkár és a kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár által a minisztérium nevében vállalt kötelezettség dokumentumának (megállapodás, jognyilatkozat) előkészítésében, az elszámolással kapcsolatos feladatok ellátásában,
6. a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása vagy szakmai felügyelete alatt álló kulturális gazdasági társaságok és alapítványok tekintetében közreműködik a miniszter, illetve a költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár döntéseinek és javaslatainak előkészítésében,”

36. Az SzMSz 2. függelék „Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály” alcím d) pont 3. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály egyéb feladatai körében)
„3. biztosítja a folyamatos adatszolgáltatást pénzügyi kérdésekben a kultúráért felelős államtitkár, a művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint a kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár, továbbá az irányításuk alatt működő szervezeti egységek részére,”

37. Az SzMSz 2. függelék „7. A nemzetközi ügyekért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek” cím helyébe a következő cím lép:
„7. A nemzetközi ügyekért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

A Nemzetközi Ügyekért Felelős Államtitkári Titkárság

a) A Nemzetközi Ügyekért Felelős Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat, valamint koordinációs feladatai körében segíti az államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek igazgatási, jogi, gazdálkodási és humánpolitikai feladatainak ellátását, jogi szempontból felülvizsgálja és ellenjegyzi a nemzetközi területhez kapcsolódó fejezeti költségvetési keret terhére vagy javára kötendő szerződés-tervezeteket, így különösen a támogatási szerződéseket, támogatói okiratokat, lebonyolítói, kezelői és az előirányzatok átcsoportosítására irányuló megállapodásokat.
b) A Nemzetközi Ügyekért Felelős Államtitkári Titkárság funkcionális feladatai körében
1. ellátja az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság egyes titkársági feladatait, melynek keretében:
1.1. kapcsolatot tart az UNESCO szerveivel, más tagországok UNESCO nemzeti bizottságaival, a hazai és nemzetközi, az UNESCO kompetencia területén működő kormányzati és nem kormányzati szervezetekkel,
1.2. közreműködik az UNESCO programjainak kidolgozásában és végrehajtásában,
1.3. részt vesz az UNESCO tagságból következő hazai és nemzetközi szakmai programok és konferenciák szervezésében, azokon képviseli a tárcát,
1.4. aktív együttműködést folytat az UNESCO tagságból eredő kötelezettséggel érintett társtárcák képviselőivel.

7.1. A nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

a) A Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat.

b) A Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság koordinációs feladatai körében
1.1 koordinálja a felsővezetők és a minisztérium vezetőinek nemzetközi és európai uniós tárgyalásaival összefüggő feladatok végrehajtását, ennek keretében
1.2. kapcsolatot tart és együttműködik más minisztériumokkal – különösen a Külgazdasági és Külügyminisztériummal –, nemzetközi szervezetekkel, a magyarországi külképviseletekkel, a külföldi magyar külképviseletekkel,
1.3. kapcsolatot tart az ágazatokkal, ennek keretében tájékoztatást kér az ágazatok aktuális, nemzetközi relevanciával is bíró ügyeiről.

Nemzetközi Koordinációs Főosztály

a) A Nemzetközi Koordinációs Főosztály koordinációs feladatai körében
1. koordinálja az ágazati jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai kidolgozását, továbbá feladatkörében javaslatot tesz a jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó és belső szabályozó eszközök felülvizsgálatára és deregulációjára,
2. koordinálja a nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, valamint a nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe tartozó előterjesztések, jogszabálytervezetek véleményeztetését, az észrevételek alapján kialakítja az egységes ágazati álláspontot,
3. koordinálja a nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, valamint a nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár által meghatározott, több szervezeti egységet érintő feladatok végrehajtását,
4. ellátja a minisztérium tolmácsolási, fordítási igényeiből eredő feladatokat,
5. ellátja a nemzetközi kiadvány-szerkesztési feladatokat,
6. elősegíti a minisztérium tevékenységének nemzetközi megismertetését, gondoskodik a nemzetközi stratégiai és kommunikációs feladatok ellátásáról,
7. figyelemmel kíséri a minisztérium tevékenységi területein a más országokban történő eseményeket, híreket, trendeket,
8. gondoskodik a protokolláris célú ajándéktárgyak, eszközök beszerzéséről, őrzéséről, kiadásáról,
9. ellátja a miniszter, a nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, valamint a nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár ideiglenes külföldi kiküldetései technikai szervezésével kapcsolatos feladatokat.

b) A Nemzetközi Koordinációs Főosztály funkcionális feladatai körében
1. szakmailag támogatja a nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, valamint a nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket a feladatellátásukkal kapcsolatos jogi, valamint költségvetési és pénzügyi kérdések tekintetében,
2. közreműködik a fejezeti kezelésű előirányzatok elemi költségvetésének előkészítésében, a zárszámadási kötelezettség teljesítésében,
3. koordinálja az államtitkárság szakmai javaslattételi hatáskörébe utalt fejezeti kezelésű előirányzatok, továbbá a nemzetközi kötelezettségek teljesítésével összefüggő szakmai pénzeszközök kezeléséből eredő feladatokat,
4. ellátja az államtitkár szakmai javaslattételi hatáskörébe utalt fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetésének tervezésével, költségvetési beszámolójának készítésével és végrehajtásával, valamint az igazgatási költségvetés tervezésével és beszámolójának készítésével kapcsolatos, jogszabályban és közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott – feladatkörébe tartozó – feladatokat, részt vesz a költségvetési tervjavaslatok szakmai tartalmának meghatározásában, az egyes szakmai programok költségvetési és tartalmi megalapozásában,
5. a nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe tartozó feladatok ellátásával összhangban gondoskodik a társadalmi, szakmai kapcsolatok működtetéséről.

c) A Nemzetközi Koordinációs Főosztály egyéb feladatai körében
1. A Bilaterális Projektekért és Kapcsolatokért Felelős Főosztállyal és a Tempus Közalapítvánnyal együttműködésben gondoskodik a Stipendium Hungaricumról szóló 285/2013. (VII. 26.) Korm. rendeletben meghatározott, a minisztérium feladatkörébe tartozó feladatok végrehajtásáról, úgymint:
1.1 előkészíti, a szükséges nyelveken megszövegezi, letárgyalja és létrehozza a Stipendium Hungaricum alapját képező kormányközi, illetve a küldő féllel kötendő megállapodásokat, valamint az azok végrehajtására kötött munkaterveket, csereprogramokat, amelyeknek része a fenti ösztöndíjprogram nevesítése is,
1.2. közreműködik a fenti megállapodások végrehajtásában,
1.3. szorosan együttműködik a Külgazdasági és Külügyminisztériummal a külpolitikai szempontok érvényesítése érdekében, továbbá folyamatosan egyeztet a magyarországi fogadó intézményekkel a program minőségének fejlesztése érdekében,
1.4. közreműködik a pályázati felhívások, valamint az ösztöndíjprogram működési szabályzatának kidolgozásában, az oktatásért felelős ágazat bevonásával véleményezi a vonatkozó dokumentációkat és ellátja a szakmai iránymutatást a program működése érdekében,
1.5. az oktatásért, valamint a jogi ügyekért felelős terület bevonásával gondoskodik a vonatkozó jogszabályi környezet megteremtéséről,
1.6. rendszeres tárcán belüli egyeztetéseket folytat szakmapolitikai kérdésekben a lemorzsolódás megelőzése érdekében, és közreműködik a partnerekről fenntartott oktatási adatbázis létrehozásában,
1.7. ellátja az Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram teljes körű pénzügyi koordinációját,
1.8. folyamatosan egyeztet a Tempus Közalapítvánnyal a működési szabályzat frissítésével, potenciális új partnerekkel, nemzetközi iránymutatásokkal kapcsolatban,
1.9. közreműködik a Tempus Közalapítvánnyal együtt kidolgozásra kerülő minőségi kritériumok és módszertan fokozott érvényesítésében a kiválasztás során és javaslatot tesz az intézményi pályáztatás fejlesztése érdekében, továbbá javaslatot tesz az intézményi mentor-hálózat fejlesztésére,
2. az oktatás nemzetköziesítése érdekében közreműködik a hallgatói, oktatói, kutatói mobilitással érintett (összefoglalóan „Alumni”) hálózatok működtetésében, fejlesztésében, az alumni adatbázis létrehozásában, rendszeres alumni rendezvények szervezésében, úgymint:
2.1. javaslatot tesz alumni portál kifejlesztésére és működtetésére: online magazin és hírlevél, a tagok egymás közötti kapcsolatépítését segítő, kereshető felhasználói profilok, online szolgáltatások felhasználói profilok és kapcsolatépítési eszközök létrehozása,
2.2. közreműködik az alumni tagok közül önkéntesek toborzásában és módszertani felkészítésében: részt vesz az élménybeszámolók megosztásában, nemzetközi oktatási vásárokon, magyar felsőoktatási intézményekkel közösen képviseli és népszerűsíti a magyar felsőoktatást, részt vesz a Magyarországra készülő hallgatók felkészítésében, helyi alumni találkozók szervezésében,
2.3. intenzíven együttműködik a hazai felsőoktatási intézményekkel: részt vesz az intézmények alumni munkatársainak szóló képzések szervezésében, intézményi aloldalak létrehozásában az alumni portálon, adatgyűjtés racionalizálásában, közös rendezvények szervezésében,
2.4. közreműködik nemzetközi szakmai műhelyek szervezésében,
2.5. közreműködik az évente megrendezésre kerülő nagyszabású magyarországi alumni találkozó szervezésében,
2.6. közreműködik alumni találkozók szervezésében egy-egy adott országban helyi önkéntesek illetve nagykövetségek, kulturális intézetek segítségével.

Bilaterális Projektekért és Kapcsolatokért Felelős Főosztály

a) A Bilaterális Projektekért és Kapcsolatokért Felelős Főosztály kodifikációs feladatai körében az ágazatok illetékes szervezeti egységeinek bevonásával koordinálja a kétoldalú egyezmények, a minisztérium hatáskörébe tartozó egyes nemzetközi szerződésekhez való csatlakozás szakmai és jogi előkészítését, figyelemmel kíséri a szerződések végrehajtását.

b) A Bilaterális Projektekért és Kapcsolatokért Felelős Főosztály koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a minisztérium kétoldalú nemzetközi szakmai együttműködéseiből eredő feladatokat, a minisztériumi álláspont kialakítását és szükség esetén képviseli a minisztériumot,
2. kapcsolatot tart és együttműködik a külföldi és hazai társminisztériumokkal, a magyarországi külképviseletekkel, a külföldi magyar külképviseletekkel, valamint a magyar és a Magyarországra akkreditált kulturális intézetekkel,
3. koordinálja a minisztérium nemzetközi kétoldalú programokban történő részvételét, a nemzetközi programok előkészítését, gondoskodik a kormányközi, illetve ágazati megállapodások alapján megvalósuló egyéb rendezvények előkészítéséről és megszervezéséről,
4. koordinálja az egyes országokkal kötött nemzetközi szerződések, valamint egyéb kétoldalú (minisztériumközi) megállapodások és együttműködések előkészítését, végrehajtását,
5. ellátja a Visegrádi Négyek (V4) nemzetközi szervezettel kapcsolatos koordinációs és szervezési feladatokat, valamint koordinálja a V4 feladatok végrehajtásához szükséges pénzügyi, szervezési és nemzetközi feladatokat az illetékes szervezeti egységek bevonásával.

c) A Bilaterális Projektekért és Kapcsolatokért Felelős Főosztály nemzetközi feladatai körében
1. a miniszter, az államtitkárok, valamint az irányításuk alá tartozó szervezeti egységek nemzetközi kapcsolatainak működtetése és fejlesztése körében eljárva
1.1. szervezi a miniszter, az államtitkárok, valamint az irányításuk alá tartozó szervezeti egységek nemzetközi kapcsolatait a kétoldalú együttműködések tekintetében,
1.2. gondoskodik a miniszter, az államtitkárok, valamint az irányításuk alá tartozó szervezeti egységek nemzetközi, kétoldalú kapcsolatokkal összefüggő rendezvényeken, tárgyalásokon, illetve egyéb eseményeken való részvételéhez szükséges teendőkről és szakfeladatokról,
1.3. gondoskodik a miniszter, az államtitkárok nemzetközi programjaival összefüggő szakdiplomáciai feladatok ellátásáról, valamint a vendégként hazánkba látogató külföldiek fogadásával kapcsolatos feladatokról,
1.4. a nemzetközi tárgyalásokra előkészíti a szakmai szervezeti egységek által előterjesztett anyagokat,
1.5. nemzetközi ügyekben tájékoztatja az érintett szervezeti egységeket, és segíti munkájukat,
1.6. elősegíti az államtitkárok irányítása alá tartozó intézmények önálló nemzetközi kapcsolattartását,
1.7. szükség szerint részt vesz a tárgyalásokon,
1.8. gondoskodik a kétoldalú tárgyalásokról szóló jelentések, szükség szerinti részbeszámolók, szakmai értékelések összeállításáról,
2. közreműködik a minisztérium nemzetközi kapcsolatainak ápolásával és fejlesztésével összefüggő (a magyar felsőoktatás külföldi népszerűsítésével, a tudománypolitikai együttműködések erősítésével, a magyar kultúra külföldi népszerűsítésével, a kulturális nemzetközi együttműködések előmozdításával összefüggő stb.) feladatok ellátásában,
3. a nemzetközi kétoldalú minisztérium- és kormányközi vegyes bizottságokban ellátja a minisztérium képviseletét, illetve javaslatot tesz a képviselet ellátására,
4. koordinálja a feladatkörébe tartozó minisztériumközi és minisztériumon belüli szakértői testületek működését,
5. előkészíti a kétoldalú állam- és kormányközi megállapodásokat, illetve az egyezményeket, valamint az azok végrehajtására kötött munkaterveket, csereprogramokat,
6. ellátja a kétoldalú állam- és minisztériumközi szerződésekből, vegyes bizottsági megállapodásokból eredő feladatokat,
7. gondoskodik a minisztérium alapításával létrejött, nemzetközi oktatással kapcsolatos feladatokat ellátó alapítványokban a minisztérium képviseletéről, támogatja az alapítványok programjait.

d) A Bilaterális Projektekért és Kapcsolatokért Felelős Főosztály egyéb feladatai körében
1. szükség szerint képviseli a minisztériumot a határon túli magyar ügyeket kezelő minisztériumközi bizottságokban és igény szerint egyéb szakmai testületekben,
2. részt vesz a szomszédos országokkal közösen működtetett ún. kisebbségi vegyes bizottságok üléselőkészítő munkálataiban, valamint figyelemmel kíséri a kisebbségi vegyes bizottságok ajánlásai alapján elvégzendő feladatok végrehajtását,
3. kapcsolatot tart a kisebbségi diplomáciáért felelős kormányzati szervekkel.

Multilaterális Kapcsolatokért Felelős Főosztály

a) Multilaterális Kapcsolatokért Felelős Főosztály kodifikációs feladatai körében
1. közreműködik a Magyarország európai uniós tagságából adódó jogszabály-előkészítési feladatok ellátásában,
2. részt vesz az elfogadott európai uniós jogszabályokból és az európai uniós együttműködés egyéb jogi eszközeiből fakadó hazai feladatok meghatározásának (intézményfejlesztési, jogalkotási) vezetői döntésre való előkészítésében,
3. az ágazatok illetékes szervezeti egységeinek bevonásával koordinálja a multilaterális nemzetközi szerződésekhez való csatlakozás szakmai és jogi előkészítését, figyelemmel kíséri a szerződések végrehajtását.

b) Multilaterális Kapcsolatokért Felelős Főosztály koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a minisztérium Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottsággal (továbbiakban: EKTB) összefüggő munkáját, beleértve a minisztérium által felügyelt EKTB szakértői munkacsoportok munkáját, a minisztérium EKTB szakértői munkacsoportjaival együttműködve az EKTB ülésein képviselendő egységes álláspont kialakítását, és szükség esetén képviseli a minisztériumot,
2. biztosítja – az EKTB minisztérium által felügyelt szakértői munkacsoportjaival együttműködve – az Európai Unió Tanácsának ülésein, valamint a minisztérium több ágazatát érintő európai uniós tárgyalásokon részt vevő, a minisztériumot képviselő felsővezető felkészüléséhez szükséges információkat, háttéranyagokat,
3. koordinálja a minisztérium európai uniós munkacsoportokban és programokon történő részvételét,
4. kapcsolatot tart és együttműködik más minisztériumokkal – különösen a Miniszterelnökséggel, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztériummal –, a nemzetközi szervezetekkel, a magyarországi külképviseletekkel, a külföldi magyar külképviseletekkel,
5. koordinálja a multilaterális szintű nemzetközi és uniós jogi jogalkotási folyamatokat, közreműködik az elfogadásra kerülő normák hazai jogi megfeleltetését biztosító jogalkotási folyamatok előkészítésében, szükség szerint javaslatot tesz a nemzetközi, illetve az uniós joggal való összhang megteremtése tekintetében indokolt lépésekre, szabályozásokra,
6. előkészíti az uniós jogszabályok tekintetében a jogharmonizációs javaslatokat, azok elfogadását követően folyamatosan nyomon követi az átültetést igénylő európai uniós jogszabályokkal kapcsolatos jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését, ideértve
6.1. a belső szabályozási lépések határidőben történő teljesítésének folyamatos monitorozását,
6.2. a jogharmonizációs javaslatok szükség szerinti felülvizsgálatát,
6.3. kapcsolattartást az Igazságügyi Minisztérium és a Miniszterelnökség jogharmonizációs monitoringot megvalósító szervezeti egységeivel,
7. az uniós jogszabályok elfogadását követően gondoskodik az átültetést megvalósító hazai jogszabályok notifikációjáról.
8. koordinálja az ágazatok nemzetközi feladatokat ellátó szervezeti egységei, valamint a jogi ügyekért felelős szakterület bevonásával az uniós intézmények által kezdeményezett normakontroll-folyamatok során az átültetést megvalósító hazai jogszabályok szövege és végrehajtásuk tekintetében az uniós intézményekkel folytatott párbeszédek hatékony és érdemi lezárását, ennek keretében különösen
8.1. biztosítja az elsősorban az EKTB 47. számú szakértői csoportban zajló normakontroll-folyamatok tekintetében az Európai Unió Bírósága előtti eljárást megelőző – a munkacsoport keretében beérkező – minisztériumi főfelelősségű vagy társfelelősségű jogszabályokkal kapcsolatos
8.1.1. az Európai Unió Pilot megkeresésekkel,
8.1.2. kötelezettségszegési eljárásokkal
kapcsolatos magyar kormányzati válaszok előkészítésének koordinációját,
8.2. biztosítja az Igazságügyi Minisztérium szakterületeivel közösen az Európai Unió Bírósága előtti ügyekkel kapcsolatos magyar kormányzati álláspontot előkészítő feladatok koordinációját,
9. koordinálja – az ágazatok szervezeti egységeivel együttműködve – a nemzetközi szervezetekben való tagságból eredő minisztériumi kötelezettségek és feladatok ellátását, ideértve
9.1. a képviselendő minisztérium-, illetve kormányzati álláspont kialakítását, képviseletét,
9.2. a nemzetközi szerződések végrehajtásából eredő tagállami kötelezettségek monitorozásával összefüggésben a nemzetközi szervezetekben hazánkat érintő megállapítások, elmarasztalások, a hazánkkal szemben megfogalmazott ajánlások, elvárások megfelelő kezeléséhez szükséges lépések előkészítését,
10. koordinálja a nemzetközi szervezetekben és egyes regionális együttműködésekben betöltött tagsággal [Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) és szakosított szervei, különösen az Egészségügyi Világszervezet (WHO), Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), Európa Tanács, Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), Közép-Európai Oktatási Együttműködés (CECE), Közép-európai felsőoktatási csereprogram (CEEPUS) stb.] összefüggő – más főosztály feladatkörébe nem tartozó – feladatok ellátását, koordinálja a szakterületek képviseletét az üléseken, bizottságokban, szükség esetén képviseli a minisztériumot,11. koordinálja, illetve nyomon követi a jelentési kötelezettségek végrehajtását.

c) Multilaterális Kapcsolatokért Felelős Főosztály nemzetközi és európai uniós feladatai körében
1. előkészíti a minisztérium vezetőinek és a felsővezetőknek a nemzetközi szervezetek és az európai uniós intézmények vezetőivel folytatott tárgyalásait, találkozóit az ágazatok szakmai ügyekért felelős szervezeti egységeivel együttműködve,
2. biztosítja az európai uniós döntéshozatali folyamatokban az ágazatok bevonásával a magyar álláspont kialakítását a minisztérium felelősségébe tartozó területeken,
3. gondoskodik a nemzetközi szervezetek és illetékes bizottságaik (különösen OECD, ENSZ és szakosított szervezetei, illetve Európa Tanács), az európai uniós intézmények és szervek ülésein Magyarországot képviselő személyek részvételének és állásfoglalásra való jogosultságának előkészítéséről, részt vesz továbbá az OECD Nemzeti Tanács munkájához kapcsolódó feladatok ellátásának koordinációjában,
4. az illetékes államigazgatási szervekkel együttműködve megszervezi az állásfoglalásra jogosult kormányzati képviselőnek az Európai Unió Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanácsa és az Európai Unió Oktatás, Ifjúság, Kultúra és Sport Tanácsa ülésein történő részvételét a minisztérium felelősségébe tartozó témák tekintetében, gondoskodik a szükséges háttéranyagok, tárgyalási álláspontok, hozzászólások tartalmi és technikai előkészítéséről, igény szerint gondoskodik az ülésen részt vevő felsővezető szakmai kíséretéről, a jelentések elkészítéséről,
5. koordinálja és összehangolja a 3. és 4. pont szerinti tanács munkáját előkészítő tanácsi formációkban való minisztériumképviseletet, különös tekintettel a Szociális Kérdések, Népegészségügy, Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Tanácsi Munkacsoportokban, a Magas szintű Népegészségügyi Tanácsi Munkacsoportban, az Európai Unió Szociális Védelmi Bizottságában (SPC) folyó tárgyalásokra, valamint az Oktatás, Ifjúság, Kultúra és Sport tanácsi munkacsoportokban folyó tárgyalásokra,
6. gondoskodik az EKTB munkájában való hatékony részvétel előkészítéséről, szükség szerint gondoskodik az EKTB szakértői munkacsoportjaiban való részvételről,
7. vezeti és működteti az EKTB feladatainak ellátásában közreműködő
7.1. 3. számú Személyek Szabad Áramlása,
7.2. 4. számú Népegészségügyi,
7.3. 45. számú Kábítószer ügy,
7.4. 51. számú Szociális politika,
7.5. 15. számú Ifjúságpolitika és Sportügyek,
7.6. 30. számú Kultúra,
7.7. 33. számú Oktatás és Képzés
szakértői munkacsoportokat, és az 1.32. kábítószerügyi alcsoportot, valamint koordinálja a minisztérium képviseletét és a szakterületek részvételét a minisztériumot érintő más EKTB szakértői csoportokban,
8. közreműködik az Európai Tanács (EiT) minisztériumfelelősségi körbe tartozó témáinak előkészítésében, a tárgyalási mandátumok kialakításában, egyeztetésében,
9. az illetékes szervezeti egységekkel együttműködve
9.1. előkészíti a Kormány, illetve annak tagja és az Országgyűlés közötti, a tagállami működésből fakadó együttműködési kötelezettségek teljesítését a vonatkozó jogszabályok alapján,
9.2. koordinálja az Országgyűlés bizottságaival, egyéb politikai szerveivel, a képviselőcsoportokkal való kapcsolattartás során a képviselni szükséges kormányálláspont kialakítását, közigazgatási egyeztetését,
10. biztosítja az Európai Uniónak a minisztérium felelősségi területébe tartozó programjaiban a magyar részvételt, valamint koordinálja a hazai megvalósítást szolgáló feladatok ellátását, ezen feladat keretében
10.1. ellátja és koordinálja az Erasmus+ program (2014–2020) nemzeti hatósági feladataival kapcsolatos tevékenységeket, valamint képviseli Magyarországot a programbizottságban és a programhoz kapcsolódó egyéb hivatalos eseményeken, szorosan együttműködik továbbá a program hazai megvalósításáért felelős Tempus Közalapítvánnyal (Nemzeti Iroda),
10.2. ellátja a Kreatív Európa program (2014-2020) Kultúra alprogramja hazai végrehajtásának szakmai felügyeletét és koordinálja a programmal kapcsolatos minisztériumi feladatokat, valamint képviseli Magyarországot a kapcsolódó programbizottságban és szorosan együttműködik a program hazai megvalósításáért felelős Kreatív Európa Nonprofit Kft.-vel (Kreatív Európa Iroda) és a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt.- vel,
10.3. ellátja az Európa a Polgárokért program (2014-2020) hazai végrehajtásának szakmai felügyeletét és koordinálja a programmal kapcsolatos minisztériumi feladatokat, szorosan együttműködik a program hazai megvalósításáért felelős Tempus Közalapítvánnyal,
11. gondoskodik az Európai Unió részére rendszeresen készítendő nemzeti jelentések és esetenkénti (rész)beszámolók, szakmai értékelések és egyéb jelentések összeállításáról,
12. ellátja a nemzetközi vagy regionális szervezetekkel történő kapcsolattartással összefüggő feladatokat,
13. gondoskodik az európai uniós, illetve nemzetközi szervezetekben betöltött tagsággal összefüggő szakdiplomáciai feladatok ellátásáról, valamint a miniszter és az államtitkárok vendégeiként hazánkba látogató, valamely európai uniós intézmény, illetve nemzetközi szervezet vezetőinek, munkatársainak fogadásával kapcsolatos feladatokról,
14. koordinálja a nemzetközi szervezetek részére készítendő, a minisztérium felelősségi területeit érintő jelentések, szükség szerinti részbeszámolók, szakmai értékelések és egyéb jelentések összeállítását, ennek során szorosan együttműködik a felelős szakmai államtitkárságokkal, a jogi ügyekért felelős szakterülettel, valamint az érintett ágazati szervezeti egységekkel,
15. koordinálja a kiemelt nemzetközi szervezetekben és projektekben történő megjelenést és azok kezdeményezését,
16. előkészíti a többoldalú állam- és kormányközi megállapodásokat, illetve egyezményeket,
17. a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve részt vesz a nemzetközi fejlesztéspolitikához kapcsolódó minisztériumi koordinációban, képviseli az érintett ágazatokat a minisztériumközi bizottságokban [NEFE (nemzetközi fejlesztési együttműködés)],
18. ellátja a szociális biztonsági koordinációs rendeletek (883/2004/EK és 987/2009/EK) tekintetében a hatáskörrel rendelkező (illetékes) hatóság feladatait, ennek keretében kapcsolatot tart a tagállami illetékes hatóságokkal, koordinálja a tagállami illetékes hatóságok és az Európai Bizottság kapcsolódó megkereséseivel, illetve a tagállami hatóságokkal felmerülő vitás kérdések Szociális Biztonsági Rendszerek Koordinációjával foglalkozó Igazgatási Bizottság keretében történő rendezésével összefüggő feladatokat, biztosítja továbbá a részvételt az Igazgatási Bizottság munkájában, koordinálja a magyar álláspont kialakítását a minisztérium ágazatai, más tárcák, valamint a minisztériumok háttérintézményei között,
19. ellátja a Közép-Európai Felsőoktatási Csereprogrammal (CEEPUS) kapcsolatos minisztériumi feladatokat a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek bevonásával,
20. a rokkantsági típusú ellátásokkal összefüggésben kapcsolatot tart és együttműködik a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek (883/2004/EK és 987/2009/EK), valamint a szociális biztonsági tárgyú nemzetközi egyezmények végrehajtására kijelölt illetékes hatóságokkal, szükség szerint összekötő szervekkel,
21. ellátja a szociális védelmi nyitott koordinációs, illetve az EU 2020 Stratégia végrehajtásával összefüggő szociális védelmi feladatok koordinációját, gondoskodik a Szociális Védelmi Bizottság, illetve szociális védelmi rendszerek leíró összehasonlításával foglalkozó bizottság (MISSOC) munkájában történő részvételről,
22. ellátja a Közép-Európai Oktatási Együttműködésből (CECE) származó feladatokat az oktatásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek bevonásával,
23. a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve kialakítja a nemzetközi fejlesztéspolitika tárcát érintő vonatkozásait, képviseli az érintett ágazatokat a minisztériumközi bizottságokban [NEFE (nemzetközi fejlesztési együttműködés)].”

38. Az SzMSz 2. függelék „Oktatásért Felelős Államtitkári Kabinet” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Oktatásért Felelős Államtitkári Titkárság

a) Az Oktatásért Felelős Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat.

b) Az Oktatásért Felelős Államtitkári Titkárság koordinációs feladatai körében
1. részt vesz az oktatásért felelős államtitkár vezetői értekezleteinek előkészítésében, ennek keretében szakmai anyagot biztosít,
2. koordinálja az oktatásért felelős államtitkár által meghatározott, kiemelten kezelt és különböző szakmai szempontok összehangolását is igénylő feladatok végrehajtását, segíti az államtitkárt e feladatok végrehajtásának nyomon követésében és ellenőrzésében, illetve figyelemmel kíséri az oktatásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek együttműködését igénylő feladatok végrehajtását, nyomon követését, ellenőrzését,
3. szervezi a kapcsolatot az oktatási területen működő hazai és határon túli szakmai és civil szervekkel,
4. koordinálja az ágazati-szakmai stratégiák megalkotását,
5. előkészíti az oktatási ágazat jogalkotási tervét,
6. segíti az államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek igazgatási, jogi, gazdálkodási és humánpolitikai feladatainak ellátását, jogi szempontból felülvizsgálja és ellenjegyzi az oktatási ágazathoz kapcsolódó fejezeti költségvetési keret terhére vagy javára kötendő szerződés-tervezeteket, így különösen a támogatási szerződéseket, támogatói okiratokat, lebonyolítói, kezelői és az előirányzatok átcsoportosítására irányuló megállapodásokat.

c) Az Oktatásért Felelős Államtitkári Titkárság szervezetfejlesztési feladatai keretében nyomon követi az oktatásért felelős államtitkár hivatali szervezetének működési folyamatait, előkészíti az oktatásért felelős államtitkár e folyamatok fejlesztésére vonatkozó javaslatait, koordinálja az oktatásért felelős államtitkár szakmai, politikai irányítási jogkörébe tartozó szakterületek hivatali szervezetét érintő változásmenedzsmenti feladatokat, továbbá – a jóváhagyást megelőzően – véleményezi az oktatásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek ügyrendjeit.

d) Az Oktatásért Felelős Államtitkári Titkárság ellátja az oktatási területtel összefüggő honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatokat.”

39. Az SzMSz 2. függelék „Sportért Felelős Államtitkári Kabinet” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Sportért Felelős Államtitkári Titkárság

a) A Sportért Felelős Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat.

b) A Sportért Felelős Államtitkári Titkárság koordinációs feladatai körében segíti a sportért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek igazgatási, jogi, gazdálkodási és humánpolitikai feladatainak ellátását, jogi szempontból felülvizsgálja és ellenjegyzi a sport ágazathoz kapcsolódó fejezeti költségvetési keret terhére vagy javára kötendő szerződés-tervezeteket, így különösen a támogatási szerződéseket, támogatói okiratokat, lebonyolítói, kezelői és az előirányzatok átcsoportosítására irányuló megállapodásokat.

c) A Sportért Felelős Államtitkári Titkárság egyéb feladatai körében
1. közreműködik a minisztérium nemzetközi és európai uniós kapcsolataiból adódó sportszakmai feladatok ellátásában, különösen a minisztérium sportszakmai képviseletének ellátásában a nemzetközi szervezetekben – így különösen az Európai Unióban, az Európa Tanácsban –, valamint regionális és kétoldalú eseményeken,
2. közreműködik a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni nemzetközi egyezmény szerinti Nemzeti Platform Elnökségével kapcsolatos feladatok ellátásában,
3. a Gazdálkodási Főosztállyal együttműködve szervezi a sportért felelős államtitkár és az irányítása alá tartozó szervezeti egységek munkatársainak hivatalos utazásait, közreműködik a felsővezetők fogadásaival kapcsolatos protokolláris feladatok ellátásában, végzi az ezekkel összefüggő pénzügyi elszámolásokat,
4. félévenként kimutatást készít a sportért felelős államtitkár és az irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetőinek kiutazásáról, fogadásairól és a magyarországi rendezvényekről,
5. koordinálja a sport ágazathoz tartozó szervezeti egységek fordítási és tolmácsolási igényeit,
6. közreműködik a minisztériumnak az Országgyűlés munkájával kapcsolatos feladatellátásában,
7. közreműködik a szakterület szervezeti egységeinek funkcionális támogatásában.”

40. Az SzMSz 2. függelék „Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Kabinet” alcíme helyébe a következő alcím lép:
„Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Titkárság

a) A Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 143. §-ában meghatározott feladatokat.

b) A Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Titkárság koordinációs feladatai körében segíti az államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek igazgatási, jogi, gazdálkodási és humánpolitikai feladatainak ellátását, jogi szempontból felülvizsgálja és ellenjegyzi a szociális és társadalmi felzárkózási területhez kapcsolódó fejezeti költségvetési keret terhére vagy javára kötendő szerződés-tervezeteket, így különösen a támogatási szerződéseket, támogatói okiratokat, lebonyolítói, kezelői és az előirányzatok átcsoportosítására irányuló megállapodásokat.

c) A Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Titkárság egyéb feladatai körében közreműködik a szociális és társadalmi felzárkózással kapcsolatos szakmai feladatok ellátásában.”

41. Az SzMSz 2. függelék
a) „Népesedés-, Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály” alcím címsorában, a)-g) alpontjaiban, „Ifjúságügyi Főosztály” alcím d) pontjában a „Stratégiai és Koordinációs Főosztály” szövegrész helyébe a „Tervezési és Fejlesztési Főosztály”szöveg,
b) „Az Egészségbiztosítási Alap Kontrolling Főosztálya” alcímében az „E. Alap Kontrolling Főosztály” szövegrész helyébe az „Egészségbiztosítási Alap Kontrolling Főosztálya” szöveg,
c) 6.1. cím címsorában a „Kulturális ügyekért” szövegrész helyébe a „Művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért” szöveg,
d) „Kulturális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság” alcímében a „Kulturális Ügyekért” szövegrészek helyébe a „Művészeti, Közművelődési és Közgyűjteményi Ügyekért” szöveg,
e) „Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály” alcím a) pont 4. alpontjában a „Kormány ügyrendjében nevesített állami vezetői értekezletek” szövegrész helyébe a „kormányzati döntéshozatal fórumainak” szöveg,
f) „Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály” alcím a) pont 4. alpontjában, „Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság” alcím b) pont 3. alpontjában az „az állami vezetők” szövegrész helyébe az „a felsővezetők” szöveg,
g) „Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály” alcím a) pont 6. alpontjában az „anyagok e Szabályzatban meghatározott állami vezetői értekezletekre” szövegrész helyébe az „anyagoknak a minisztériumi döntés-előkészítés fórumaira” szöveg,
h) „Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály” alcím a) pont 8. alpontjában az „az állami vezetői értekezleteken” szövegrész helyébe az „illetve a döntés-előkészítő vagy döntéshozó fórumokon” szöveg,
i) „Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály” alcím b) pont 7. alpontjában az „állami vezetői” szövegrész helyébe a „felsővezetői” szöveg
lép.

42. Hatályát veszti a 2. függelék
j) „Miniszteri Titkárság” alcíme,
k) „Oktatási Jogok Biztosának Hivatala” alcím a) pontjában a „(főosztály)” szövegrész,
l) „Folyamatelemzési és Ágazatközi Együttműködési Főosztály” alcíme,
m) „Szervezési és Szolgáltatási Főosztály” alcíme,
n) „Kormányközi Bizottságok Együttműködési Főosztálya” alcíme,
p) „Ifjúságügyi Főosztály” alcím b) pont 3. alpontja, e) pont 4., 6. és 9. alpontja,

3. függelék a 4/2019. (III. 1.) EMMI utasításhoz


A minisztérium szervezeti egységei
9R00972_0

Irányító vezető - 1. szint

Irányító vezető - 2. szint

Irányító vezető - 3. szint

Főosztály neve

Osztály neve

Kód

emberi erőforrások minisztere

 

 

 

 

I.3.

 

 

 

Miniszteri Kabinet

 

I.3.0.0.1.

 

 

 

 

Miniszteri Titkárság

I.3.0.0.1.1.

 

 

 

Miniszteri Kapcsolatok Főosztálya

 

I.3.0.0.2.

 

 

 

 

Programelő-készítő és Koordinációs Osztály

I.3.0.0.2.1.

 

 

 

 

Információs és Kommunikációs Osztály

I.3.0.0.2.2.

 

 

 

Miniszteri Stratégiai Főosztály

 

I.3.0.0.3.

 

 

 

 

Elismerések Előkészítő Osztálya

I.3.0.0.3.1.

 

 

 

Oktatási Jogok Biztosának Hivatala

 

I.3.0.0.4.

 

 

 

 

Vizsgálati Osztály

I.3.0.0.4.1.

 

 

 

 

Elemző Osztály

I.3.0.0.4.2.

 

 

 

Integrált Jogvédelmi Szolgálat

 

I.3.0.0.5.

 

 

 

 

Jogvédelmi Módszertani Osztály

I.3.0.0.5.1.

 

 

 

 

Jogvédelmi Stratégiai Osztály

I.3.0.0.5.2.

 

 

 

 

Jogvédelmi Vizsgálati Osztály

I.3.0.0.5.3.

 

 

 

Protokoll Főosztály

 

I.3.0.0.6.

 

 

 

 

Diplomáciai Rendezvényszervező Osztály

I.3.0.0.6.1.

 

 

 

 

Protokoll Osztály

I.3.0.0.6.2.

 

Közigazgatási államtitkár

 

 

 

I.3.1.

 

 

 

Közigazgatási Államtitkári Titkárság

 

I.3.1.0.1.

 

 

 

 

Titkársági, Ügyiratkezelési és Szervezési Osztály

I.3.1.0.1.1.

 

 

 

 

Szervezetellátási Osztály

I.3.1.0.1.2.

 

 

 

Ügyfélszolgálati és Ügyviteli Főosztály

 

I.3.1.0.2.

 

 

 

 

Ügyfélszolgálati Osztály

I.3.1.0.2.1.

 

 

 

 

Ügyviteli Osztály

I.3.1.0.2.2.

 

 

 

Szervezetbiztonsági, Informatikai és Dokumentációs Főosztály

 

I.3.1.0.3.

 

 

 

 

Szervezetbiztonsági Osztály

I.3.1.0.3.1.

 

 

 

 

Informatikai Osztály

I.3.1.0.3.2.

 

 

 

 

Dokumentációs Osztály

I.3.1.0.3.3.

 

 

 

Belső Ellenőrzési Főosztály

 

I.3.1.0.4.

 

 

 

 

Pénzügyi Szabályszerűségi Ellenőrzési Osztály

I.3.1.0.4.1.

 

 

 

 

Rendszer- és Teljesítményellenőrzési Osztály

I.3.1.0.4.2.

 

 

Jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.1.1.

 

 

 

Jogi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.1.1.1.

 

 

 

Jogi és Perképviseleti Főosztály

 

I.3.1.1.2.

 

 

 

 

Egészségpolitikai Jogi Osztály

I.3.1.1.2.1.

 

 

 

 

Kulturális és Sportjogi Osztály

I.3.1.1.2.2.

 

 

 

 

Oktatásjogi Osztály

I.3.1.1.2.3.

 

 

 

 

Szociális, Család- és Ifjúságjogi Osztály

I.3.1.1.2.4.

 

 

 

 

Perképviseleti Osztály

I.3.1.1.2.5.

 

 

 

 

Magánjogi Osztály

I.3.1.1.2.6.

 

 

 

 

Adatvédelmi Osztály

I.3.1.1.2.7.

 

 

Költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

 

 

I.3.1.2.

 

 

 

Költségvetési, Gazdálkodási és Személyügyi Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.1.2.1.

 

 

 

Gazdálkodási Főosztály

 

I.3.1.2.2.

 

 

 

 

Pénzügyi és Számviteli Osztály

I.3.1.2.2.1.

 

 

 

 

Illetménygazdálkodási Osztály

I.3.1.2.2.2.

 

 

 

 

Projekttámogató és Elemző Osztály

I.3.1.2.2.3.

 

 

 

 

Nemzetközi Utazásszervezési Osztály

I.3.1.2.2.4.

 

 

 

Költségvetési Főosztály

 

I.3.1.2.3.

 

 

 

 

Fejezeti Gazdálkodási Osztály

I.3.1.2.3.1.

 

 

 

 

Fejezeti Kezelésű Előirányzatok Számviteli Osztálya

I.3.1.2.3.2.

 

 

 

 

Intézményi Költségvetési Felügyeleti Osztály

I.3.1.2.3.3.

 

 

 

 

Fejezeti Kezelésű Előirányzatok Pénzügyi Osztálya

I.3.1.2.3.4.

 

 

 

Személyügyi Főosztály

 

I.3.1.2.4.

 

 

 

 

Munkaügyi Osztály

I.3.1.2.4.1.

 

 

 

 

Munkaügyi és Adminisztrációs Osztály

I.3.1.2.4.2.

 

 

 

 

Munkaügyi Támogató Osztály

I.3.1.2.4.3.

 

 

 

 

Személyügyi Koordinációs Osztály

I.3.1.2.4.4.

 

 

 

 

Humánerőforrás-fejlesztési Osztály

I.3.1.2.4.5.

 

 

 

Portfóliókezelő Főosztály

 

I.3.1.2.5.

 

 

 

 

Portfóliókezelő Operatív Osztály

I.3.1.2.5.1.

 

 

 

 

Portfoliófinanszírozási Osztály

I.3.1.2.5.2.

 

 

 

 

Portfólióellenőrzési Osztály

I.3.1.2.5.3.

 

 

 

 

Intézményellenőrzési Osztály

I.3.1.2.5.4.

 

 

 

Vagyongazdálkodási Főosztály

 

I.3.1.2.6.

 

 

 

 

Vagyongazdálkodási Koordinációs és Operatív Osztály

I.3.1.2.6.1.

 

 

 

 

Vagyongazdálkodási Ellenőrzési Osztály

I.3.1.2.6.1.

 

 

 

Miniszteri Biztosi Titkárság

 

I.3.1.2.7.

 

 

 

 

Közbeszerzési és Kontrolling Osztály

I.3.1.2.7.1.

 

 

Koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.1.3.

 

 

 

Koordinációs Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.1.3.1.

 

 

 

Koordinációs Főosztály

 

I.3.1.3.2.

 

 

 

 

Szervezeti Koordinációs Osztály

I.3.1.3.2.1.

 

 

 

 

Kormányzati Koordinációs Osztály

I.3.1.3.2.2.

 

 

 

 

Ágazatközi Koordinációs Osztály

I.3.1.3.2.3.

 

Parlamenti államtitkár

 

 

 

I.3.2.

 

 

 

Parlamenti Államtitkári Titkárság

 

I.3.2.0.1.

 

 

Stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.2.1.

 

 

 

Stratégiai Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.2.1.1.

 

 

 

Stratégiai Főosztály

 

I.3.2.1.2.

 

 

 

 

Elemzési Osztály

I.3.2.1.2.1.

 

 

 

 

Adatmenedzsment Osztály

I.3.2.1.2.2.

 

 

 

Sajtó és Kommunikációs Főosztály

 

I.3.2.1.3.

 

 

 

 

Sajtókapcsolatok Osztálya

I.3.2.1.3.1.

 

 

 

 

Belső Kommunikációs és Szolgáltató Osztály

I.3.2.1.3.2.

 

 

 

 

Sajtópolitikai Osztály

I.3.2.1.3.3.

 

 

 

Parlamenti Főosztály

 

I.3.2.1.4.

 

 

 

 

Parlamenti Kapcsolattartási Osztály

I.3.2.1.4.1.

 

 

 

 

Parlamenti Együttműködési Osztály

I.3.2.1.4.2.

 

Egészségügyért felelős államtitkár

 

 

 

I.3.3.

 

 

 

Egészségügyért Felelős Államtitkári Titkárság

 

I.3.3.0.1.

 

 

 

 

Egészségügyi Perek Osztálya

I.3.3.0.1.1.

 

 

Egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.3.1.

 

 

 

Egészségügy Szakmai Irányításáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.3.1.1.

 

 

 

 

Egészségügyi Tudományos Tanács Titkársága

I.3.3.1.1.1.

 

 

 

Egészségügyi Stratégiai és Szakmai Felügyeleti Főosztály

 

I.3.3.1.2.

 

 

 

 

Szakmai Stratégiai és Módszertani Osztály

I.3.3.1.2.1.

 

 

 

 

Ellátórendszer Szakmai Felügyeleti Osztálya

I.3.3.1.2.2.

 

 

 

 

Háttérintézmény-kapcsolati Osztály

I.3.3.1.2.3.

 

 

 

Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály

 

I.3.3.1.3.

 

 

 

 

Gyógyszerügyi Osztály

I.3.3.1.3.1.

 

 

 

 

Gyógyszerellátási Osztály

I.3.3.1.3.2.

 

 

 

 

Orvostechnikai eszközök, Gyógyászati Segédeszközök és Gyógyászati ellátások Osztálya

I.3.3.1.3.3.

 

 

 

Egészségügyi Ágazati Humánerőforrási és Ápolásügyi Főosztály

 

I.3.3.1.4.

 

 

 

 

Ápolásügyi és Egészségügyi Szakképzési Osztály

I.3.3.1.4.1.

 

 

 

 

Ágazati Humánerőforrás-stratégiai Osztály

I.3.3.1.4.2.

 

 

 

 

Egészségügyi Felsőfokú Szakképzési Koordinációs Osztály

I.3.3.1.4.3.

 

 

 

Egészségpolitikai Főosztály

 

I.3.3.1.5.

 

 

 

 

Minőségügyi és Betegbiztonsági Osztály

I.3.3.1.5.1.

 

 

 

 

Egészségügyi Ellátásszervezési Osztály

I.3.3.1.5.2.

 

 

 

 

Közegészségügyi, Kórházhigiénés és Járványfelügyeleti Osztály

I.3.3.1.5.3.

 

 

 

Népegészségügyi Főosztály

 

I.3.3.1.6.

 

 

 

 

Fókuszpontok Működtetéséért Felelős Osztály

I.3.3.1.6.1.

 

 

 

 

Egészségfejlesztési Irodák Koordinációjáért Felelős Osztály

I.3.3.1.6.2.

 

 

 

 

Népegészségügyi Programok Megvalósításáért Felelős Osztály

I.3.3.1.6.3.

 

 

Egészségügyi gazdálkodásért és intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.3.2.

 

 

 

Egészségügyi Gazdálkodásért és Intézményfelügyeletért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.3.2.1.

 

 

 

Egészségügyi Gazdálkodásstratégiai és Tervezési Főosztály

 

I.3.3.2.2.

 

 

 

 

Gazdálkodásstratégiai Osztály

I.3.3.2.2.1.

 

 

 

 

Költségvetés-tervezési Osztály

I.3.3.2.2.2.

 

 

 

 

Fejezeti Kezelésű Előirányzatok Osztálya

I.3.3.2.2.3.

 

 

 

Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály

 

I.3.3.2.3.

 

 

 

 

Egészségbiztosítási Költségvetési Osztály

I.3.3.2.3.1.

 

 

 

 

Egészségbiztosítási Szabályozási Osztály

I.3.3.2.3.2.

 

 

 

 

Gazdálkodásmonitoring Osztály

I.3.3.2.3.3.

 

 

 

Egészségügyi Gazdálkodás-ellenőrzési és Folyamatkezelési Főosztály

 

I.3.3.2.4.

 

 

 

 

Gazdálkodás-ellenőrzési Osztály

I.3.3.2.4.1.

 

 

 

 

Kockázatkezelés-felügyeleti Osztály

I.3.3.2.4.2.

 

 

 

Egészségbiztosítási Alap Felügyeleti Főosztálya

 

I.3.3.2.5.

 

 

 

 

Finanszírozási és Ártámogatási Szabályozási Osztály

I.3.3.2.5.1.

 

 

 

 

Egészségbiztosítási Alap Költségvetési Ellenőrzési és Koordinációs Osztálya

I.3.3.2.5.2.

 

 

 

 

Statisztikai és Adatelemzési Osztály

I.3.3.2.5.3.

 

 

 

 

Baleseti Megtérítési és Gyógyszertári Elővásárlási Jog Gyakorlását Koordináló Osztály

I.3.3.2.5.4.

 

 

 

Egészségbiztosítási Alap Kontrolling Főosztálya

 

I.3.3.2.6.

 

 

 

 

Elemzési és Koordinációs Osztály

I.3.3.2.6.1.

 

 

 

 

Szakmai Ellenőrzési, Módszertani és Kontrolling Osztály

I.3.3.2.6.2.

 

 

 

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Működtetéséért Felelős Főosztály

 

I.3.3.2.7.

 

 

 

 

Pénzügyi, Számviteli, Illetményszámfejtési és Bérgazdálkodási Osztály

I.3.3.2.7.1.

 

 

 

 

Költségvetési Osztály

I.3.3.2.7.2.

 

 

Egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.3.3.

 

 

 

Egészségügyi Fejlesztésekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.3.3.1.

 

 

 

Egészségügyi Fejlesztéspolitikai Főosztály

 

I.3.3.3.2.

 

 

 

 

Fejlesztéspolitikai és –tervezési Osztály

I.3.3.3.2.1.

 

 

 

 

Programfelügyeleti, Monitoring és Koordinációs Osztály

I.3.3.3.2.2.

 

 

 

 

E-health Koordinációs Osztály

I.3.3.3.2.3.

 

 

 

Egészségügyi Infrastruktúra- és Humán Fejlesztések Főosztálya

 

I.3.3.3.3.

 

 

 

 

Infrastrukturális, Eszköz- és Humánfejlesztési Osztály

I.3.3.3.3.1.

 

 

 

 

Nemzetközi és Társadalomfejlesztési Programok Osztálya

I.3.3.3.3.2.

 

Család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

 

 

 

I.3.4.

 

 

 

Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Titkárság

 

I.3.4.0.1.

 

 

 

 

Programszervezési Osztály

I.3.4.0.1.1.

 

 

 

Népesedés-, Család- és Ifjúságpolitikai Tervezési és Fejlesztési Főosztály

 

I.3.4.0.2.

 

 

 

 

Fejlesztéspolitikai Osztály

I.3.4.0.2.1.

 

 

 

 

Szakmapolitikai Osztály

I.3.4.0.2.2.

 

 

 

 

Elemzési Osztály

I.3.4.0.2.3.

 

 

 

 

Tervezési és Kontrolling Osztály

I.3.4.0.2.4.

 

 

Családpolitikáért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.4.1.

 

 

 

Családpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.4.1.1.

 

 

 

Család- és Nőpolitikai Főosztály

 

I.3.4.1.2.

 

 

 

 

Nőpolitikai Osztály

I.3.4.1.2.1.

 

 

 

 

Családpolitikai Szervezési és Koordinációs Osztály

I.3.4.1.2.2.

 

 

 

Gyermekügyi Főosztály

 

I.3.4.1.3.

 

 

 

 

Gyermekügyi Osztály

I.3.4.1.3.1.

 

 

 

 

Szabályozási Osztály

I.3.4.1.3.2.

 

 

 

Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály

 

I.3.4.1.4.

 

 

 

 

Idősügyi Osztály

I.3.4.1.4.1.

 

 

 

 

Nyugdíjbiztosítási Osztály

I.3.4.1.4.2.

 

 

 

Családügyi Programtámogatási és Programfelügyeleti Főosztály

 

I.3.4.1.5.

 

 

 

 

Családügyi Felügyeleti és Elszámolási Osztály

I.3.4.1.5.1.

 

 

 

 

Családügyi Támogatási Osztály

I.3.4.1.5.2.

 

 

Ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.4.2.

 

 

 

Ifjúságpolitikáért és Esélyteremtésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.4.2.1.

 

 

 

 

Esélyteremtési és Ifjúságügyi Programtámogatási és Programfelügyeleti Osztály

I.3.4.2.1.1.

 

 

 

Ifjúságügyi Főosztály

 

I.3.4.2.2.

 

 

 

 

Ifjúságügyi Programok Osztálya

I.3.4.2.2.1.

 

 

 

 

Önkéntesügyi Osztály

I.3.4.2.2.2.

 

 

 

Esélyteremtési Főosztály

 

I.3.4.2.3.

 

 

 

 

Esélyteremtési Programok Osztálya

I.3.4.2.3.1.

 

 

 

 

Tehetségügyi Osztály

I.3.4.2.3.2.

 

Kultúráért felelős államtitkár

 

 

 

I.3.5.

 

 

 

Kultúráért Felelős Államtitkári Titkárság

 

I.3.5.0.1.

 

 

 

Kiemelt Kulturális Ügyek Főosztálya

 

I.3.5.0.2.

 

 

 

 

Nemzetközi Kulturális Együttműködés Osztálya

I.3.5.0.2.1.

 

 

 

 

Nemzetpolitikai és Kormányközi Ügyek Osztálya

I.3.5.0.2.2.

 

 

Művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.5.1.

 

 

 

Művészeti, Közművelődési és Közgyűjteményi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.5.1.1.

 

 

 

Előadó-művészeti Főosztály

 

I.3.5.1.2.

 

 

 

 

Zenei Osztály

I.3.5.1.2.1.

 

 

 

 

Színházi Osztály

I.3.5.1.2.2.

 

 

 

Közművelődési és Alkotóművészeti Főosztály

 

I.3.5.1.3.

 

 

 

 

Alkotóművészeti Osztály

I.3.5.1.3.1.

 

 

 

 

Közművelődési Osztály

I.3.5.1.3.2.

 

 

 

Múzeumi Főosztály

 

I.3.5.1.4.

 

 

 

 

Múzeumi Osztály

I.3.5.1.4.1.

 

 

 

 

Magyarságkutatási Osztály

I.3.5.1.4.2.

 

 

 

Könyvtári és Levéltári Főosztály

 

I.3.5.1.5.

 

 

 

 

Könyvtári Osztály

I.3.5.1.5.1.

 

 

 

 

Levéltári Osztály

I.3.5.1.5.2.

 

 

Kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.5.2.

 

 

 

Kulturális Fejlesztésekért és Finanszírozásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.5.2.1.

 

 

 

Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály

 

I.3.5.2.2.

 

 

 

 

Kulturális Fejlesztési Osztály

I.3.5.2.2.1.

 

 

 

 

Kulturális Monitoring Osztály

I.3.5.2.2.2.

 

 

 

Kultúrafinanszírozási és Szervezési Főosztály

 

I.3.5.2.3.

 

 

 

 

Kulturális Szervezési Osztály

I.3.5.2.3.1.

 

 

 

 

Kultúrafinanszírozási Osztály

I.3.5.2.3.2.

 

Nemzetközi ügyekért felelős államtitkár

 

 

 

I.3.6.

 

 

 

Nemzetközi Ügyekért Felelős Államtitkári Titkárság

 

I.3.6.0.1.

 

 

 

 

UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának Titkársága

I.3.6.0.1.1.

 

 

Nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.6.1.

 

 

 

Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.6.1.1.

 

 

 

Nemzetközi Koordinációs Főosztály

 

I.3.6.1.2.

 

 

 

 

Koordinációs és Szervezési Osztály

I.3.6.1.2.1.

 

 

 

 

Stipendium Hungaricum Program és Alumni Hálózat Fejlesztésért Felelős Osztály

I.3.6.1.2.2.

 

 

 

Bilaterális Projektekért és Kapcsolatokért Felelős Főosztály

 

I.3.6.1.3.

 

 

 

 

Projekt Osztály

I.3.6.1.3.1.

 

 

 

 

Bilaterális Kapcsolatok Osztálya

I.3.6.1.3.2.

 

 

 

Multilaterális Kapcsolatokért Felelős Főosztály

 

I.3.6.1.4.

 

 

 

 

Európai Uniós és Multilaterális Szakpolitikai Feladatokat Ellátó Osztály

I.3.6.1.4.1.

 

 

 

 

Nemzetközi és Európai Uniós Normavizsgálati Feladatokat Ellátó Osztály

I.3.6.1.4.2.

 

 

 

 

Oktatási Ügyek Európai Uniós és Multilaterális Osztálya

I.3.6.1.4.3.

 

 

 

 

Ifjúsági, Kulturális és Sportügyek Európai Uniós és Multilaterális Osztálya

I.3.6.1.4.4.

 

Oktatásért felelős államtitkár

 

 

 

I.3.7.

 

 

 

Oktatásért Felelős Államtitkári Titkárság

 

I.3.7.0.1.

 

 

Köznevelésért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.7.1.

 

 

 

Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.7.1.1.

 

 

 

Köznevelés-igazgatási Főosztály

 

I.3.7.1.2.

 

 

 

 

Tanügyigazgatási Osztály

I.3.7.1.2.1.

 

 

 

 

Kiemelt Figyelmet Igénylő Gyermekek, Tanulók Ügyeinek Osztálya

I.3.7.1.2.2.

 

 

 

 

Nem Állami Köznevelési Intézmények Osztálya

I.3.7.1.2.3.

 

 

 

Köznevelési Stratégiai Főosztály

 

I.3.7.1.3.

 

 

 

 

Köznevelési és Szakképzési Programkoordinációs Osztály

I.3.7.1.3.1.

 

 

 

 

Pályázatok és Projektek Osztálya

I.3.7.1.3.2.

 

 

 

Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztály

 

I.3.7.1.4.

 

 

 

 

Tartalom-, Módszertan- és Programfejlesztési Osztály

I.3.7.1.4.1.

 

 

 

 

Digitális Tartalomfejlesztési Osztály

I.3.7.1.4.2.

 

 

 

Köznevelési Intézményirányítási és Finanszírozási Főosztály

 

I.3.7.1.5.

 

 

 

 

Köznevelési Intézményirányítási Osztály

I.3.7.1.5.1.

 

 

 

 

Köznevelési Finanszírozási Osztály

I.3.7.1.5.2.

 

 

Felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.7.2.

 

 

 

Felsőoktatásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.7.2.1.

 

 

 

Felsőoktatási Képzési Főosztály

 

I.3.7.2.2.

 

 

 

 

Felsőoktatási Képzési Osztály

I.3.7.2.2.1.

 

 

 

 

Oktatói és Hallgatói Ügyek Osztálya

I.3.7.2.2.2.

 

 

 

 

Felsőoktatási Felvételi Osztály

I.3.7.2.2.3.

 

 

 

Felsőoktatási Stratégiai és Intézményfejlesztési Főosztály

 

I.3.7.2.3.

 

 

 

 

Felsőoktatási Stratégiai Osztály

I.3.7.2.3.1.

 

 

 

 

Felsőoktatási Intézményfejlesztési Osztály

I.3.7.2.3.2.

 

 

 

Felsőoktatási Intézményirányítási és Finanszírozási Főosztály

 

I.3.7.2.4.

 

 

 

 

Felsőoktatási Intézményirányítási Osztály

I.3.7.2.4.1.

 

 

 

 

Felsőoktatási Finanszírozási és Monitoring Osztály

I.3.7.2.4.2.

 

 

Kárpát-medence magyar oktatásának fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.7.3.

 

 

 

Kárpát-medence Magyar Oktatásának Fejlesztéséért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.7.3.1.

 

 

 

Külhoni Köznevelési Főosztály

 

I.3.7.3.2.

 

 

 

 

Külhoni Tanulói és Pedagógus Ügyek Osztálya

I.3.7.3.2.1.

 

 

 

 

Külhoni Köznevelési Intézmények Osztálya

I.3.7.3.2.2.

 

 

 

Külhoni Felsőoktatási Főosztály

 

I.3.7.3.3.

 

 

 

 

Külhoni Oktatói és Hallgatói Ügyek Osztálya

I.3.7.3.3.1.

 

 

 

 

Külhoni Felsőoktatási Intézmények Osztálya

I.3.7.3.3.2.

 

Sportért Felelős Államtitkár

 

 

 

I.3.8.

 

 

 

Sportért Felelős Államtitkári Titkárság

 

I.3.8.0.1.

 

 

Sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.8.1.

 

 

 

Sportigazgatásért és Sportágfejlesztésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.8.1.1.

 

 

 

Sportszakmai és Utánpótlás-nevelési Főosztály

 

I.3.8.1.2.

 

 

 

 

Sportszakmai és Utánpótlás-nevelési Osztály

I.3.8.1.2.1.

 

 

 

 

Sportügyi és Tervezési Osztály

I.3.8.1.2.2.

 

 

 

Sportirányítási és Sportágfejlesztési Főosztály

 

I.3.8.1.3.

 

 

 

 

Sportirányítási Osztály

I.3.8.1.3.1.

 

 

 

 

Sportágfejlesztési Osztály

I.3.8.1.3.2.

 

 

 

Sporttámogatási és Ellenőrzési Főosztály

 

I.3.8.1.4.

 

 

 

 

Látványcsapatsport-támogatási Osztály

I.3.8.1.4.1.

 

 

 

 

Ellenőrzési Osztály

I.3.8.1.4.2.

 

 

 

Sportinnovációs és –stratégiai Főosztály

 

I.3.8.1.5.

 

 

 

 

Sportinnovációs Osztály

I.3.8.1.5.1.

 

 

 

 

Nemzeti Sportinformációs és –stratégiai Osztály

I.3.8.1.5.2.

 

 

Sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.8.2.

 

 

 

Sportlétesítményekért és Sportkapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.8.2.1.

 

 

 

Sportlétesítmény-gazdálkodási és –felügyeleti Főosztály

 

I.3.8.2.2.

 

 

 

 

Sportlétesítmény-gazdálkodási Osztály

I.3.8.2.2.1.

 

 

 

 

Intézményirányítási Osztály

I.3.8.2.2.2.

 

 

 

Sportlétesítmény-fejlesztési Főosztály

 

I.3.8.2.3.

 

 

 

 

Sportlétesítmény-fejlesztési Osztály

I.3.8.2.3.1.

 

 

 

 

Stratégiai Sportlétesítmények Osztálya

I.3.8.2.3.2.

 

 

 

Sportkapcsolati Főosztály

 

I.3.8.2.4.

 

 

 

 

Sportkapcsolatokért Felelős Osztály

I.3.8.2.4.1.

 

 

 

 

Módszertani Osztály

I.3.8.2.4.2.

 

Szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

 

 

 

I.3.9.

 

 

 

Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Titkárság

 

I.3.9.0.1.

 

 

 

Szociális Költségvetési és Intézményfelügyeleti Főosztály

 

I.3.9.0.2.

 

 

 

 

Költségvetési Koordinációs és Tervezési Osztály

I.3.9.0.2.1.

 

 

 

 

Intézményfelügyeleti Osztály

I.3.9.0.2.2.

 

 

 

Szociális Fejlesztéspolitikai Főosztály

 

I.3.9.0.3.

 

 

 

 

Monitoring és Végrehajtási Osztály

I.3.9.0.3.1.

 

 

 

 

Tervezési Osztály

I.3.9.0.3.2.

 

 

Társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.9.1.

 

 

 

Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.9.1.1.

 

 

 

Felzárkózási Fejlesztések Főosztálya

 

I.3.9.1.2.

 

 

 

 

Területi Felzárkózási Ügyek Osztálya

I.3.9.1.2.1.

 

 

 

 

Fejlesztési Osztály

I.3.9.1.2.2.

 

 

 

Gyermekesély Főosztály

 

I.3.9.1.3.

 

 

 

 

Gyermekesély Osztály

I.3.9.1.3.1.

 

 

 

 

Oktatási Programok Osztálya

I.3.9.1.3.2.

 

 

 

Felzárkózási Erőforrások Főosztálya

 

I.3.9.1.4.

 

 

 

 

Módszertani és Kutatási Osztály

I.3.9.1.4.1.

 

 

 

 

Felzárkózási Elemzések Osztálya

I.3.9.1.4.2.

 

 

Szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár

 

 

I.3.9.2.

 

 

 

Szociális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

I.3.9.2.1.

 

 

 

Támogatási és Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály

 

I.3.9.2.2.

 

 

 

 

Segélyek és Támogatások Osztálya

I.3.9.2.2.1.

 

 

 

 

Foglalkozási Rehabilitációs Osztály

I.3.9.2.2.2.

 

 

 

Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya

 

I.3.9.2.3.

 

 

 

 

Szolgáltatások Osztálya

I.3.9.2.3.1.

 

 

 

 

Szolgáltatástervezési Osztály

I.3.9.2.3.2.

 

 

 

 

Hatósági Osztály

 

 

 

 

Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály

 

I.3.9.2.4.

 

 

 

 

Gyermekvédelmi Osztály

I.3.9.2.4.1.

 

 

 

 

Gyámügyi Igazgatási Osztály

I.3.9.2.4.2.

 

 

 

 

Örökbefogadási Ügyek Osztálya

I.3.9.2.4.3.

 

 

 

Fogyatékosságügyi Főosztály

 

I.3.9.2.5.

 

 

 

 

Szakmai Koordinációs Osztály

I.3.9.2.5.1.

 

 

 

 

Fejlesztési Programok Osztálya

I.3.9.2.5.2.

4. függelék a 4/2019. (III. 1.) EMMI utasításhoz


1. Az SzMSz 4. függelék „I. Költségvetési szervek” cím „1. Miniszter” pontjában foglalt táblázat helyébe a következő rendelkezés lép:

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum

irányítás

Közigazgatási Államtitkári Titkárság

2.

VERITAS Történetkutató Intézet

irányítás

Közigazgatási Államtitkári Titkárság

3.

Magyarságkutató Intézet

irányítás

Közigazgatási Államtitkári Titkárság


2. Az SzMSz 4. függelék „I. Költségvetési szervek” cím „2. Család- és ifjúságügyi terület” pontjában foglalt táblázat helyébe a következő rendelkezés lép:

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró felsővezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS)

irányítás

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

családpolitikáért felelős helyettes államtitkár
Népesedés-, Család- és Ifjúságpolitikai Tervezési és Fejlesztési Főosztály,
Család- és Nőpolitikai Főosztály, Gyermekügyi
Főosztály, Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály, Családügyi Programtámogatási és Programfelügyeleti Főosztály


3. Az SzMSz 4. függelék „I. Költségvetési szervek” cím „3. Egészségügyi ágazat” pontjában foglalt táblázat helyébe a következő rendelkezés lép:

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

Miniszter által átruházott hatáskörben eljáró felsővezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK)

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár

egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár
egészségügyi gazdálkodásért és intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkár

2.

Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) és az ÁEEK mint középirányító szerv közreműködésével irányított, állami tulajdonban és fenntartásban lévő egészségügyi intézmények

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár

Egészségügyért Felelős Államtitkári Titkárság,
egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár
egészségügyi gazdálkodásért és intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkár

3.

Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár

egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár

4.

Országos Mentőszolgálat

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár

egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár

5.

Országos Vérellátó Szolgálat

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár

egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár

6.

Nemzeti Népegészségügyi Központ

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár

egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár



4. Az SzMSz 4. függelék „I. Költségvetési szervek” cím „5. Kulturális ágazat” pontjában foglalt táblázat helyébe a következő rendelkezés lép:

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró felsővezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

Hagyományok Háza

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Közművelődési és Alkotóművészeti Főosztály, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeummal kapcsolatos múzeumszakmai
feladatok tekintetében:
Múzeumi Főosztály,
beruházások tekintetében a Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály

2.

Budapesti
Operettszínház

irányítás

kultúráért felelős államtitkár

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár
Előadó-művészeti Főosztály

3.

Magyar Állami
Operaház

irányítás

kultúráért felelős államtitkár

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár
Előadó-művészeti Főosztály,
beruházások tekintetében a Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály

4.

Pesti Magyar Színház

irányítás

kultúráért felelős államtitkár

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár
Előadó-művészeti Főosztály,
beruházások tekintetében a Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály

5.

Iparművészeti
Múzeum

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Múzeumi Főosztály

6.

Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Múzeumi Főosztály

7.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Múzeumi Főosztály

8.

Magyar Műszaki és
Közlekedési Múzeum

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Múzeumi Főosztály,
beruházások tekintetében a Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály

9.

Magyar Nemzeti
Múzeum

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Múzeumi Főosztály,
beruházások tekintetében a Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály

10.

Magyar Nemzeti
Levéltár

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Könyvtári és Levéltári Főosztály,
beruházások tekintetében a Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály

11.

Magyar Természettudományi Múzeum

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Múzeumi Főosztály,
beruházások tekintetében a Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály

12.

Néprajzi Múzeum

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Múzeumi Főosztály,
beruházások tekintetében a Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály

13.

Országos Idegennyelvű
Könyvtár

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Könyvtári és Levéltári Főosztály

14.

Országos Széchényi
Könyvtár

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Könyvtári és Levéltári Főosztály,
beruházások tekintetében a Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály

15.

Petőfi Irodalmi
Múzeum

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Múzeumi Főosztály,
beruházások tekintetében a Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály

16.

Szabadtéri Néprajzi
Múzeum

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Múzeumi Főosztály,
a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság tekintetében:
Közművelődési és Alkotóművészeti Főosztály,
beruházások tekintetében a Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály,
Közigazgatási Államtitkári Titkárság

17.

Szépművészeti
Múzeum

irányítás

művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Múzeumi Főosztály,
beruházások tekintetében a Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály

5. Az SzMSz 4. függelék „I. Költségvetési szervek” cím „6. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” pontjában foglalt táblázat helyébe a következő rendelkezés lép:

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró felsővezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

Szociális és Gyermekvédelmi
Főigazgatóság (SZGYF)
és az SZGYF mint középirányító szerv közreműködésével irányított, állami fenntartásban lévő intézmények

irányítás

szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár,
az irányítása alá tartozó szakterületekhez kapcsolódó szakmai feladatok ellátása tekintetében: a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár,
az irányítása alá tartozó szakterületekhez kapcsolódó szakmai feladatok ellátása tekintetében: ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár,
az irányítása alá tartozó szakterületekhez kapcsolódó szakmai feladatok ellátása tekintetében: családpolitikáért felelős helyettes államtitkár

feladatkörében: Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály, Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya, Felzárkózási Erőforrások Főosztálya,
Esélyteremtési Főosztály,
Támogatási és Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály, Fogyatékosságügyi Főosztály,
Felzárkózási Fejlesztések
Főosztálya,
Gyermekügyi Főosztály

6. Az SzMSz 4. függelék „I. Költségvetési szervek” cím „7. Sport ágazat” pontjában foglalt táblázat helyébe a következő rendelkezés lép:

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró felsővezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

Országos Sportegészségügyi
Intézet (OSEI)

irányítás

sportért felelős államtitkár
az irányítása alá tartozó szakterületekhez kapcsolódó szakmai feladatok ellátása tekintetében:
egészségügyért felelős államtitkár

feladatkörében: a sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkár, Sportirányítási és Sportágfejlesztési Főosztály
egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár, Egészségügyi Gazdálkodásstratégiai és Tervezési Főosztály

2.

Nemzeti Sportközpontok

irányítás

sportért felelős államtitkár

feladatkörében: sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Sportlétesítmény-gazdálkodási és -felügyeleti Főosztály, Sportlétesítmény-fejlesztési Főosztály


7. Az SzMSz 4. függelék „I. Költségvetési szervek” cím „8. Ágazatközi terület” pontjában foglalt táblázat helyébe a következő rendelkezés lép:


Háttérintézmény

Miniszter
hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró felsővezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő
szervezeti egység/vezető

1.

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET)

irányítás

közigazgatási államtitkár

a társadalmi felzárkózással összefüggő feladatok tekintetében: szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár,
a család- és ifjúsági ügyekkel összefüggő feladatok tekintetében: család- és ifjúságügyért felelős államtitkár,
a kulturális ügyekkel összefüggő feladatok tekintetében: kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár


8. Az SzMSz 4. függelék „II. A minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, illetve a miniszter szakmai felügyeleti, közreműködői jogosítványa hatálya alá tartozó gazdasági társaságok, továbbá a minisztérium alapítói joggyakorlása alatt lévő alapítványok, közalapítványok” cím „1. A minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, illetve a miniszter szakmai felügyeleti, közreműködői jogosítványa hatálya alá tartozó gazdasági társaságok” pontjában foglalt táblázat helyébe a következő rendelkezés lép:

Szervezet neve

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró, illetve az át nem ruházott hatáskörök tekintetében a miniszter döntéseit előkészítő felsővezető

Miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő vezető

1.

Könyvtárellátó Közhasznú Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

oktatásért felelős államtitkár

2.

Központi Humánfejlesztési Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár

3.

Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

kultúráért felelős államtitkár

4.

Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár,

kultúráért felelős államtitkár

5.

Nemzeti Színház Közhasznú Nonprofit Zrt.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

kultúráért felelős államtitkár

6.

MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

kultúráért felelős államtitkár

7.

Müpa Budapest - Művészetek Palotája Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

kultúráért felelős államtitkár

8.

MNF Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

kultúráért felelős államtitkár

9.

NKÖV Nemzeti Kulturális Örökség Védelmi Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

kultúráért felelős államtitkár

10.

Nemzeti Filharmónia Ingatlanfejlesztési Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

kultúráért felelős államtitkár

11.

MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

kultúráért felelős államtitkár

12.

Filharmónia Magyarország Koncert és Fesztiválszervező Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

kultúráért felelős államtitkár

13.

Concerto Akadémia Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

kultúráért felelős államtitkár

14.

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

kultúráért felelős államtitkár

15.

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú
Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

16.

Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

sportért felelős államtitkár

17.

Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár

18.

Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár,

kultúráért felelős államtitkár

19.

Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

20.

Camp Europe Felsőörs Oktatási Közhasznú Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

21.

Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

sportért felelős államtitkár

22.

Duna Palota Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

kultúráért felelős államtitkár

23.

ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

24.

FŐKEFE Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Közhasznú Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

25.

Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Közhasznú Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

egészségügyért felelős államtitkár

26.

Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

oktatásért felelős államtitkár

27.

Kézmű Fővárosi Kézműipari Közhasznú Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

28.

Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

sportért felelős államtitkár

29.

OMSZI Intézményfenntartó Közhasznú Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

feladatkörében:
kultúráért felelős államtitkár,
feladatkörében: oktatásért felelős államtitkár

30.

Szegedi SZEFO Fonalfeldolgozó Zrt.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

31.

Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

egészségügyért felelős államtitkár

32.

Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

kultúráért felelős államtitkár

33.

Monostori Erőd Hadkultúra Központ Műemlék-helyreállító, Ingatlanfenntartó és -hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

közigazgatási államtitkár

34.

Forum Hungaricum Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

közigazgatási államtitkár

35.

„LÉTA-MENTÁL” Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Eltérő Képességű Fiatalokat Foglalkoztató, Szolgáltató és Kereskedelmi Közhasznú Nonprofit Kft.

költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár


9. Az SzMSz 4. függelék
a) „I. Költségvetési szervek” cím „4. Oktatási ágazat” pontjában foglalt táblázat 4. oszlopának címében, „II. A minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, illetve a miniszter szakmai felügyeleti, közreműködői jogosítványa hatálya alá tartozó gazdasági társaságok, továbbá a minisztérium alapítói joggyakorlása alatt lévő alapítványok, közalapítványok” cím „2. A minisztérium alapítói joggyakorlása alatt álló alapítványok, közalapítványok” pontjában foglalt táblázat 3. oszlopának címében az „állami vezető” szövegrész helyébe a „felsővezető” szöveg,
b) „II. A minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, illetve a miniszter szakmai felügyeleti, közreműködői jogosítványa hatálya alá tartozó gazdasági társaságok, továbbá a minisztérium alapítói joggyakorlása alatt lévő alapítványok, közalapítványok” cím „2. A minisztérium alapítói joggyakorlása alatt álló alapítványok, közalapítványok” pontjában foglalt táblázat 9. és 11. sorában a „kultúráért felelős” szövegrész helyébe a „közigazgatási” szöveg
lép.

5. függelék a 4/2019. (III. 1.) EMMI utasításhoz


1. Az SzMSz 6. függelék „I. Egészségügyi ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 42. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

42.

A gyógyszerek támogatásba történő befogadására, a támogatási feltételek módosítására javaslatot tevő bizottság tagjainak kijelölése. A NEAK az egyes gyógyszerekkel kapcsolatos javaslatát, ha az jogszabály módosítását igényli, minden naptári negyedév első munkanapjáig megküldi az egészségbiztosításért felelős miniszternek. A NEAK javaslatának figyelembevételével a jogszabályban megjelölt szakértőkből álló bizottság javaslatot tesz az egészségbiztosításért felelős miniszter számára az érintett gyógyszerek támogatásával kapcsolatos feltételekre [a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásának, a befogadás és a támogatás mértéke megállapításának, valamint a támogatás megváltoztatásának részletes szabályairól szóló 452/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet 7. §-a]

egészségügyért felelős államtitkár

Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály, Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály


2. Az SzMSz 6. függelék „I. Egészségügyi ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 51. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

51.

Döntés a szakellátási kapacitásegység megállapításáról.
Döntés, jóváhagyásra megküldés és értesítés finanszírozási szerződés megkötésére irányuló kérelem esetén.
Többletkapacitás-befogadási Bizottságba tag jelölés.
[az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 337/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 8. § (16) bekezdése, 11. § (4) és (7) bekezdése, 12/A. § (1) bekezdése, 12/C. §-a, 14. § (2) bekezdése, 15/A. §-a]

egészségügyért felelős államtitkár

Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály


3. Az SzMSz 6. függelék „I. Egészségügyi ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 65. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

65.

A tételes gyógyszerek intézményi körének bővítésére vonatkozó egészségügyi szolgáltatói kérelmek befogadása [az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet 2/B. §-a]

egészségügyért felelős államtitkár

Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály,
Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály


4. Az SzMSz 6. függelék „I. Egészségügyi ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 73. és 74. sora helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

73.

A népegészségügyi feladatkörében eljáró kormányhivatalokkal kapcsolatban a szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök gyakorlása [a fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatal népegészségügyi feladatai ellátásáról, továbbá az egészségügyi államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 385/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 1. § (1)-(3) bekezdése]

egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár

Egészségpolitikai Főosztály, az országos tisztifőorvos által felterjesztett javaslatok alapján

74.

A népegészségügyi feladatkörben eljáró kormányhivatalok országos hatósági ellenőrzési tervének összeállítása, a kormányhivatali beszámolók alapján országos beszámoló készítése [a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 7. § (1) és (4) bekezdése]

egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár

Egészségpolitikai Főosztály, az országos tisztifőorvos által felterjesztett javaslatok alapján

5. Az SzMSz 6. függelék „I. Egészségügyi ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 103. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

103.

A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet vonatkozásában az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 6/B. § (3) bekezdése alapján a tervezéssel és az éves költségvetési beszámoló jóváhagyásával kapcsolatos kiadmányozás

egészségügyért felelős államtitkár

Egészségbiztosítási Alap Felügyeleti Főosztálya,
Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály


6. Az SzMSz 6. függelék
a) „I. Egészségügyi ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 1., 2., 3., 45., 46., 55., 56., 57., 68., 70-72., 97-100. és 105. sorában a „Humánerőforrás” szövegrész helyébe a „Humánerőforrási” szöveg,
b) „I. Egészségügyi ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 36. sorában az „Egészségügyi Költségvetési, Finanszírozási és Intézményfelügyeleti Főosztály” szövegrészek helyébe az „Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály” szöveg,
c) „I. Egészségügyi ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 50., 58., 64. sorában az „Egészségügyi Költségvetési, Finanszírozási és Intézményfelügyeleti Főosztály” szövegrész helyébe az „Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály” szöveg,
d) „I. Egészségügyi ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 69. sorában az „Egészségügyi Költségvetési, Finanszírozási és Intézményfelügyeleti Főosztály” szövegrész helyébe az „Egészségpolitikai Főosztály” szöveg,
e) „I. Egészségügyi ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 108. és 109. sorában az „Egészségbiztosítási Alap Felügyeleti Adatgazdálkodási és Igazgatási Főosztálya” szövegrész helyébe az „Egészségbiztosítási Alap Felügyeleti Főosztálya” szöveg,
f) „II. Család- és Ifjúságügyi terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 4. és 15. sorában a „Családügyi és Nőpolitikai Főosztály” szövegrész helyébe a „Családügyi Programtámogatási és Programfelügyeleti Főosztály” szöveg,
g) „II. Család- és Ifjúságügyi terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 10-13. sorában, a „VI. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben” címében foglalt táblázat 2. sorában, valamint a „VI. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 17., 18., 57., 59. és 66. sorában a „Családügyi és Nőpolitikai Főosztály” szövegrész helyébe a „Gyermekügyi Főosztály” szöveg,
h) „IV. Kulturális ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben” címében foglalt táblázat 1., 2. és 6. sorában, valamint a „IV. Kulturális ágazat” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 12., 13., 28-34., 36-37., 41-44., 50., 56., 59., 84. és 85. sorában a „kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkár” szövegrész helyébe a „művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár” szöveg,
i) V. Sport ágazat” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 3. sorában, továbbá a „VI. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 50. és 68. sorában a „költségvetési és gazdálkodási helyettes államtitkár” szövegrész helyébe a „költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár” szöveg,
j) „V. Sport ágazat” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 1. és 2. sorában a „portfóliókezelési, vagyonkezelési és közbeszerzési ügyekért” szövegrész helyébe a „költségvetési, gazdálkodási és személyügyi” szöveg,
k) „VI. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 4. és 6. sorában a „személyügyi helyettes államtitkár” szövegrész helyébe a „költségvetési, gazdálkodási és személyügyi helyettes államtitkár” szöveg
lép.


Hatályát veszti az SzMSz 6. függelék
a) „I. Egészségügyi ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 75-96., 106. és 107. sora,
b) „I. Egészségügyi ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 43. sorában az „Egészségügyi Költségvetési, Finanszírozási és Intézményfelügyeleti Főosztály” szöveg,
c) „I. Egészségügyi ágazat” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben” címében foglalt táblázat,
d) „VII. Sport ágazat” B) A kiadmányozás jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 1. és 2. sorában a „valamint a portfóliókezelési, vagyonkezelési és közbeszerzési ügyekért felelős helyettes államtitkár” szövegrész,
e) „VII. Az országos tisztifőorvos egyéb intézkedéseinek gyakorlásához előkészítést végző szervezeti egységek meghatározása, illetve közigazgatási hatósági döntéseinek átruházott jogkörben történő kiadmányozási rendje” címe.

6. függelék a 4/2019. (III. 1.) EMMI utasításhoz


Munkáltatói jogok gyakorlásának rendje

I. A minisztérium hivatali szervezete tekintetében gyakorolt miniszteri munkáltatói jogkörök

Munkáltatói jogkörök

Miniszter

1. Jogviszony létesítésével
és megszüntetésével kapcsolatos és egyéb jogkörök

Az e függelék egyéb pontjaiban meghatározott esetek kivételével, illetve eltérő rendelkezés hiányában:
a) kinevezés, kinevezés módosítása, felmentés,
b) álláshely-váltáshoz hozzájárulás, a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés engedélyezése, összeférhetetlenség megállapítása,
c) fegyelmi jogkör gyakorlása,
d) kinevezés vezetői álláshelyre, vezető felmentése,
e) egyéb, nem nevesített munkáltatói jogkörök gyakorlása.

a)
államtitkár, közigazgatási államtitkár tekintetében
a kinevezés, felmentés véleményezése
és b)-e)

a)-b)
helyettes államtitkár tekintetében
a kinevezésre, felmentésre, valamint az összeférhetetlenség megállapítására javaslattétel

a)
a miniszteri biztos tekintetében
a)-e)
a miniszter kabinetfőnöke tekintetében
és
a Miniszteri Kabinetben politikai tanácsadói, politikai főtanácsadói álláshelyet betöltők tekintetében

d)
a Miniszteri Kabinet állományába tartozó kormánytisztviselők, valamint a miniszter titkárságát vezető osztályvezető tekintetében

a)-e)
az oktatási jogok biztosa
és
a jogvédelmi biztos tekintetében

2. Illetmény megállapítása, módosítása

államtitkár, közigazgatási államtitkár,
helyettes államtitkár tekintetében

a kinevezési jogkörébe tartozó kormánytisztviselők tekintetében

az oktatási jogok biztosa
és
a jogvédelmi biztos tekintetében

3. A rendes és rendkívüli szabadság engedélyezése

az államtitkár, a közigazgatási államtitkár és
a miniszteri kabinetfőnök,
a miniszter által közvetlenül irányított szervezeti egység vezetője tekintetében
a Miniszteri Kabinetben politikai tanácsadói, politikai főtanácsadói álláshelyet betöltők tekintetében

4. A teljesítményértékeléssel, minősítéssel kapcsolatos jogkörök

a miniszter által közvetlenül irányított szervezeti egység vezetője tekintetében

5. Jutalmazás, célprémium, céljuttatás megállapítása:

a) jutalmazás,
b) célprémium megállapítása,
c) céljuttatás megállapítása

a)-b)
államtitkár tekintetében javaslattétel

a)-b)
közigazgatási államtitkár és helyettes államtitkár tekintetében

a)
a miniszteri kabinetfőnök tekintetében

a) és c)
a miniszter által közvetlenül irányított szervezeti egység vezetője, tekintetében

6. További munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésének engedélyezése, a bejelentési kötelezettség címzettje

az államtitkár, a közigazgatási államtitkár és
a miniszter kabinetfőnöke,
a miniszter által közvetlenül irányított szervezeti egység vezetője, és a Miniszteri Kabinetben politikai tanácsadói, politikai főtanácsadói álláshelyet betöltők tekintetében




II. A miniszter irányítása, felügyelete alá tartozó intézmények vezetői tekintetében gyakorolt miniszteri, és a miniszter által átruházott hatáskörben eljáró kormányzati igazgatási tisztségviselők által gyakorolt munkáltatói jogkörök (a középirányító szerv közreműködésével irányított intézmények kivételével)

Munkáltatói jogkörök

Miniszter

Közigazgatási államtitkár

Államtitkár

Miniszteri kabinetfőnök

Helyettes államtitkár

Főosztályvezető

1. Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a jogviszony létesítésével, megszüntetésével kapcsolatos és egyéb jogkörök
a) kinevezés, vagy megbízás adása, kinevezés, megbízás módosítása, felmentés, megbízás visszavonása, munkaszerződés megkötése, módosítása, felmondása
b) áthelyezéshez hozzájárulás, a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés engedélyezése

az irányítása alá tartozó központi hivatal vezetője
- jogszabály külön rendelkezése esetén vezetőhelyettese - tekintetében,

a minisztérium által irányított, fenntartott költségvetési szervek vezetője (a továbbiakban: intézményvezetők) tekintetében

a minisztérium által irányított, gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szervek gazdasági vezetőinek kinevezése, felmentése, megbízása, megbízás visszavonása tekintetében az intézményvezető javaslatára

2. Díjazás
a) illetmény, munkabér megállapítása

az intézményvezetők tekintetében
az irányítása alá tartozó központi hivatalok vezetői tekintetében

b) illetmény módosítása, munkabér módosítása

3. A rendes szabadság engedélyezése

a miniszter irányítása alá tartozó központi hivatal vezetője tekintetében

a 4. függelék szerint az általa átruházott hatáskörben irányított intézmény intézményvezetője tekintetében

a 4. függelék szerint az általa átruházott hatáskörben irányított intézmény intézményvezetője tekintetében

4. Fegyelmi jogkör

az irányítása alá tartozó központi hivatal vezetője tekintetében

5. Egyéb munkáltatói jogok (tanulmányi szerződés kötése, rendkívüli szabadság, támogatások, juttatások, tanulmányút engedélyezése, összeférhetetlenség megállapítása stb.)

a miniszter irányítása alá tartozó központi hivatal vezetője tekintetében

a 4. függelék szerint az általa átruházott hatáskörben irányított intézmény intézményvezetője tekintetében

a 4. függelék szerint az általa átruházott hatáskörben irányított intézmény intézményvezetője tekintetében

6. Vagyonnyilatkozat-tétellel kapcsolatos munkáltatói jogkörök

valamennyi vagyonnyilatkozat-tételre köteles intézményvezető tekintetében
a Személyügyi Főosztály vezetője


1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2019. március 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére