BK ÍH 2019/44.
BK ÍH 2019/44.
2019.06.01.
I. A hivatali helyzettel egyébként visszaélés, mint minősítő körülmény megállapíthatósága a hivatali vesztegetés elfogadása esetén [Btk. 294. § (1) és (3) bekezdés a), ac) pont].
II. Amennyiben a terhelt nem az őt terhelő általános vagyonkezelési kötelezettség megszegésével okoz vagyoni hátrányt, hanem szerződéssel leplezett, színlelt gazdasági tevékenységet végez abból a célból, hogy valaki jogtalan haszonra tegyen szert, nem a hűtlen kezelés törvényi tényállását, hanem a gazdasági csalást valósítja meg [Btk. 376. § (1) bekezdés, Btk. 374. § (1) bekezdés].
Z. L. I. r. vádlott bűnösségét a törvényszék hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében, valamint folytatólagosan és bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében állapította meg. Ezért halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte a vádlottal szemben korábban kiszabott 8 hónap, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását, továbbá 3 810 000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.
M. G. II. r. és K. J. III. r. vádlottakat hivatali vesztegetés bűntette, illetve hűtlen kezelés bűntette miatt pénzbüntetésre, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, velük szemben az ítélet jogerőre emelkedett.
Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás lényege a következő:
Az I. r. vádlott Sz. város önkormányzatának képviselőtestületi tagja volt, míg a III. r. vádlott a város polgármestere. A képviselő-testületnek 12 tagja volt, a minősített többségű döntéshozatalhoz 7 szavazatra volt szükség, amellyel a III. r. vádlott és frakciója rendelkezett, ezért a frakcióhoz nem tartozó I. r. vádlott szavazatára sem az egyszerű, sem a minősített többséget igénylő döntéshozatalnál nem volt szükség.
A II. r. vádlott a III. r. vádlott élettársának a fia, egyben az önkormányzat többségi tulajdonát képező szolgáltató kft. ügyvezetője volt. A III. r. vádlott, mint a többségi tulajdonos önkormányzat képviselője a kft. felügyelőbizottságának az elnöke is volt. A II. r. és a III. r. vádlott közti hozzátartozói viszony – az általuk betöltött pozíciók okán – a vonatkozó jogi szabályozás értelmében nem volt összeférhetetlen.
A jogszabályi háttér változása folytán az önkormányzat többségi tulajdonában lévő kft. jövőbeli működése csak akkor volt biztosított, ha beleolvad más önkormányzatok hasonló tevékenységi körrel rendelkező gazdasági társaságaival együtt egy új, nagyobb gazdasági társaságba. Ugyanakkor az önkormányzati kft.-nek voltak olyan – összességében egymilliárd forintot meghaladó – vagyonelemei, amelyek vonatkozásában a képviselőtestület tagjai egyetértettek abban, hogy azok továbbra is a város tulajdonában maradjanak, és azok működtetése céljából egy új gazdasági társaságot hoznak létre. A III. r. vádlott azt a javaslatot tette, hogy az újonnan megalapítandó gazdasági társaság ügyvezetője is a II. r. vádlott legyen. Ezzel azonban több képviselőtestületi tag sem értett egyet. Erre tekintettel a III. r. vádlott a minősített többségű döntéshozatalt igénylő javaslat esetében nem számolhatott a szükséges 7 támogató szavazatra.
A III. r. vádlott felvette ezért a kapcsolatot a külföldön dolgozó I. r. vádlottal, megkérve őt arra, hogy vegyen részt az új gazdasági társaság megalapításáról döntő képviselőtestületi ülésen és támogassa elképzelését, amit az I. r. vádlott meg is ígért.
A 2013. október 26. napján megtartott képviselőtestületi ülésen megjelent a Németországból hazaérkezett I. r. vádlott is. Az új gazdasági társaság megalapítását tartalmazó napirendi pont megtárgyalására azonban a jelenlévő képviselőtestületi tagok száma 7 főre csökkent. A polgármester előterjesztését a képviselőtestület egyhangúan elfogadta, a határozatot az I. r. vádlott támogató szavazata nélkül nem lehetett volna elfogadni.
A képviselőtestületi ülést követően a III. r. vádlott megígérte az I. r. vádlottnak, hogy a későbbiek során valamilyen formában „honorálni” fogja az együttműködést, illetőleg „megtéríti” a hazautazással kapcsolatos költségeit és „kompenzálja” az elmaradt munkabérét.
2014. január 3. napján – a III. r. vádlott rábírására – az önkormányzati kft. képviseletében eljáró II. r. vádlott, mint megrendelő, vállalkozási szerződést kötött az I. r. vádlott által képviselt kft.-vel, amely szerint a vállalkozó a megrendelő által igényelt termékértékesítés reklámozása érdekében különböző rendezvényekről havonta 3000 db szórólapot készít és azt a régióban terjeszti. A szerződés értelmében a vállalkozót 100 Ft + áfa/szórólap áron vállalkozói díj illeti meg, amelyet a megrendelő számla ellenében 8 napon belül kiegyenlít. A szerződést 2014. január 1. és október 30. napja között időtartamra kötötték.
Úgy az I. r., mint a II. r. vádlottak már a szerződés megkötésekor tudomással bírtak arról, hogy a vállalkozási szerződésben foglaltakat az I. r. vádlott – külföldi munkavégzésére is figyelemmel – nem fogja teljesíteni, a vállalkozási díjat pedig azért kell számára kifizetni, hogy a képviselőtestületi üléseken megjelenjen és szükség esetén a III. r. vádlott polgármesterrel azonos módon szavazzon, amennyiben a III. r. vádlott a szükséges támogató szavazatokkal nem rendelkezne.
A vállalkozói szerződés alapján az I. r. vádlott a megrendelő felé 10 hónapon keresztül havi 381 000 Ft összegben – összesen 3 810 000 Ft – készpénzfizetési számlát állított ki, amelyek kifizetését a II. r. vádlott teljesítési igazolás nélkül utalványozóként engedélyezte, majd azt az I. r. vádlott, illetve felesége készpénzben felvette.
A vállalkozási szerződésben foglaltakat sem az I. r. vádlott, sem általa megbízott más személy nem teljesítette.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a II. r. vádlott a III. r. vádlott rábírására az önkormányzati tulajdonú kft. vezető tisztségviselőjeként az idegen vagyon kezeléséből folyó kötelességét szándékosan megszegte és ezzel a kft.-nek 3 810 000 Ft vagyoni hátrányt okozott, amely nem térült meg. A II. r. vádlott a III. r. vádlott rábírására az I. r. vádlottat, mint hivatalos személyt a működésével összefüggésben adott jogtalan előnnyel befolyásolni törekedett. Az I. r. vádlott, mint hivatalos személy a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt fogadott el, illetve magatartásával a II. r. vádlottnak segítséget nyújtott ahhoz, hogy az idegen vagyon kezeléséből folyó kötelessége szándékos megszegésével a kft.-nek vagyoni hátrányt okozzon.
Az eljárás során a II. r. vádlott 2016. december 30. napján a törvényszék letéti számlájára 3 810 000 Ft-ot „kártérítés” megjelöléssel önként átutalt.
A törvényszék ítélete ellen az I. r. vádlott védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a büntetés enyhítéséért fellebbezett.
A fellebbviteli főügyészség átiratában, illetve a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján az I. r. vádlott vonatkozásában a korrupciós bűncselekménynek a Btk. 294. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés a) pont ac) alpontja szerinti minősítésére, a vagyon elleni bűncselekménynek a Btk. 374. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő gazdasági csalás bűntettekénti minősítésére, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt.
A fellebbviteli bíróság a fellebbezés elbírálása körében az alábbiakra mutatott rá.
Az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetését követően, 2018. évi július hó 1. napján hatályba lépett a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.), melynek rendelkezéseit a Be. 868. § (1) bekezdése értelmében – bizonyos kivételekkel – a hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.
Ennek megfelelően a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezéssel sérelmezett ítéletét a Be. 590. § (1) bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül, mely a Be. 590. § (2) bekezdése értelmében kiterjedt az ítélet megalapozottságára, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására és az intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezésekre, az indokolás helyességére és az eljárási szabályok megtartására, illetve – a Be. 590. § (7) bekezdése szerint – az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekre is.
Nem képezte a felülbírálat tárgyát ugyanakkor a Be. 590. § (9) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletnek a II. r. és a III. r. vádlottakra vonatkozó része, miután a II. r. vádlottal szemben az ítélet első fokon jogerőre emelkedett, míg a III. r. vádlott és védője a másodfokú eljárás során vonták vissza fellebbezésüket.
A felülbírálat során a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ügy megítéléséhez szükséges minden bizonyítékot beszerzett és értékelt. A másodfokú bíróság által kiegészített tényállás mentes a Be. 592. § (2) bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól; az teljes egészében felderített; iratellenes, vagy téves ténybeli megállapítást nem tartalmaz így az a Be. 593. § (3) bekezdése alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt.
E tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést az I. r. vádlott büntetőjogi felelősségére, következésképpen a felmentés iránt bejelentett jogorvoslati kérelmek nem voltak megalapozottak.
Az I. r. vádlott által elkövetett bűncselekmények minősítése azonban csak részben felel meg a büntető anyagi jogszabályoknak.
A korrupciós bűncselekmény elsőfokú bíróság általi minősítésével a másodfokú bíróság egyetértett; e tekintetben nem osztotta a fellebbviteli főügyészség indítványában foglaltakat.
A fellebbviteli főügyészség indítványában kifejtette, hogy az I. r. vádlott ugyan a jogtalan előny elfogadásának ellentételezéseként az önkormányzati képviselői működésre vonatkozó jogszabályi kötelezettséget formálisan nem sértett, ugyanakkor az önkormányzati képviselő-testületi üléseken szavazati jogát rendeltetésellenesen gyakorolta, ekként hivatali helyzetével visszaélt. E magatartásával a hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének a Btk. 294. § (3) bekezdés a) pontjának ac) alpontja szerinti minősülő esetét valósította meg.
A főügyészségi indítvány adós maradt azonban a rendeltetésellenes szavazati jog gyakorlásának értelmezésével a jelen ügyre vonatkoztatva.
A másodfokú bíróság e körben az alábbiakra mutatott rá.
A hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének minősített esetében a hivatali helyzettel egyéb módon visszaélés megállapításának akkor lehet helye, ha a hivatalos személy a hivatalos minőséghez fűződő jogosítványokat a társadalmi rendeltetésükkel ellentétesen gyakorolja. Annak megállapításához, hogy e feltétel az I. r. vádlott esetében fennáll-e, először azt kell megvizsgálni, hogy a települési képviselő szavazati jogának gyakorlása mikor minősül rendeltetésszerűnek, mert csak ennek ismeretében lehet állást foglalni a rendeltetésellenes joggyakorlás kérdésében.
A települési képviselő jogállását a vádbeli időszakban a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) szabályozta. Az Ötv. 19. § (1) bekezdése értelmében a települési képviselő a település egészéért vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit. Részt vehet a képviselő-testület döntéseinek előkészítésében, végrehajtásuk szervezésében és ellenőrzésében. A települési képviselők jogai és kötelességei azonosak. A települési képviselő az alakuló ülésen, illetve a megválasztását követő ülésen a 32. § szerint esküt tesz.
A települési képviselőnek tehát működése során választói érdekeit képviselve, a település egészéért vállalt felelősséggel kell eljárnia. Működéséhez szorosan hozzátartozik a képviselő-testület döntéseinek meghozatalában való részvétel, amelynek során szavazati jogát gyakorolja. A képviselő-testület döntéseit az Ötv.-ben rögzített feladatai ellátása körében hozza, a képviselő szavazati jogának gyakorlása is ebben a körben értelmezhető. A települési képviselő szavazati jogának rendeltetésszerű gyakorlásáról tehát akkor beszélhetünk, ha a képviselő-testület olyan előterjesztésekről hoz döntést, amelyekre az Ötv. alapján köteles, illetve a döntés meghozatalára a törvény felhatalmazást ad, és a hozandó döntés nem ütközik magasabb szintű jogszabályba. Ebben az esetben a szavazati jog gyakorlása attól függetlenül rendeltetésszerű, hogy az támogató, nem támogató, vagy tartózkodó.
A fentiekből következik, hogy a szavazati jog gyakorlása akkor rendeltetésellenes, ha a döntést igénylő előterjesztés az előzőekben rögzített szabályozási körön kívül esik, jogszabályba ütköző, esetleg bűncselekményt valósít meg stb., és a települési képviselő ennek ismeretében szavazatával azt támogatja.
Ez utóbbiról jelen ügyben nincs szó, az elbírált bűncselekmények alapját képező előterjesztés és az abban hozott testületi döntés nem tekinthető az Ötv. szabályozási körén kívül eső területnek. Így az I. r. vádlott szavazati jogának gyakorlása – függetlenül annak tartalmától – nem tekinthető rendeltetésellenesnek, és nem lehet alapja a hivatali helyzettel visszaélés megállapításának sem.
Az előzőekben kifejtetteket nem befolyásolja az a körülmény sem, hogy az I. r. és a III. r. vádlottak, mint képviselő-testületi tagok más politikai platformon álltak, ennek ellenére bizonyos kérdésekben azonos módon szavaztak. A bíróság nem vizsgálhatja a szavazati jog gyakorlásában megnyilvánuló politikai hovatartozást, az önmagában nem teszi a jog gyakorlását rendeltetésellenessé, feltéve, hogy nem áll ok-okozati összefüggésben az elbírált bűncselekménnyel.
Erre figyelemmel a korrupciós bűncselekmény minősítése körében a másodfokú bíróság egyetértett a törvényszék jogi álláspontjával, és nem találta alaposnak az ügyészi indítványt.
Nem értett egyet ugyanakkor az ítélőtábla a vagyon elleni bűncselekmény minősítése körében elfoglalt elsőbírósági állásponttal, mely szerint az I. r. vádlott a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntettét valósította meg. E vonatkozásban alaposnak találta a fellebbviteli főügyészség indítványát.
Az irányadó tényállás szerint a III. r. vádlott rábírására a II. r. vádlott, mint megrendelő az I. r. vádlottal, mint vállalkozóval vállalkozási szerződést kötött. A szerződés értelmében a vállalkozó a megrendelő által igényelt szolgáltatás – értékesítés támogatása érdekében, az ott megrendezésre kerülő rendezvényekről szórólapot készít, és azt elsősorban a régióban teríti, 3000 db/hónap mennyiségben, 100 forint + áfa/szórólap áron.
A vádlottak már a szerződés megkötésekor is tudták, hogy a szerződés valótlan tartalmú, az abban foglaltakat az I. r. vádlott nem fogja teljesíteni. A szerződés semmi más célt nem szolgált, mint hogy leplezze az I. r. vádlott részére tíz hónapon keresztül jogtalan vagyoni előnyként kifizetett 3 810 000 forint jogcímének a hiányát.
A két vádlott tehát, mint két gazdasági társaság vezetője az I. r. vádlott számára jogtalan haszonszerzés végett szerződéssel leplezetten gazdasági tevékenységet színleltek, és ezzel a II. r. vádlott az általa képviselt Kft. számára nagyobb vagyoni hátrányt okozott.
A fentiek szerint a II. r. vádlott nem az őt terhelő általános vagyonkezelési kötelezettség megszegésével okozott vagyoni hátrányt – ami a hűtlen kezelés megállapításának a Btk. 376. § (1) bekezdésében meghatározott feltétele –, hanem színlelt gazdasági tevékenység végzése útján, abból a célból, hogy az I. r. vádlott jogtalan haszonra tegyen szert.
Az I. r. és a II. r. vádlottak magatartása mindenben megfelel a Btk. 374. § (1) bekezdésében szabályozott gazdasági csalás törvényi tényállási elemeinek, mely szerint gazdasági csalást követ el, aki jogtalan haszonszerzés végett színlelt gazdasági tevékenységet végez, és ezzel vagyoni hátrányt okoz.
A hűtlen kezelés bűntettének megállapítására a vádlottak által tanúsított többletmagatartás – színlelt szerződés kötése – hiányában kerülhetett volna sor, ha a III. r. vádlott szóbeli felhívására fizette volna ki a II. r. vádlott az I. r. vádlottnak a kft. vagyonából a jogtalan vagyoni előnyt.
Ezért a másodfokú bíróság az I. r. vádlott által elkövetett vagyon elleni bűncselekményt a Btk. 374. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő gazdasági csalás bűntettének minősítette, melyet a Btk. 6. § (2) bekezdése értelmében folytatólagosan, mint a Btk. 13. § (3) bekezdésében meghatározott társtettes követett el.
Miután a felülbírálat nem terjedt ki az elsőfokú ítéletnek a II. r. és a III. r. vádlottakra vonatkozó részére, a másodfokú bíróság a vagyon elleni bűncselekmény minősítését vonatkozásukban nem változtathatta meg.
A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság túlnyomórészt helyesen tárta fel, azokat azonban nem a tényleges súlyuknak megfelelően értékelte. A vagyon elleni bűncselekmény eltérő minősítése kapcsán a részesi magatartásra történő utalást mellőzni kellett az enyhítő körülmények köréből. Ugyanakkor súlyosító körülményként kell értékelni az I. r. vádlott terhére a folytatólagos, valamint a társas elkövetésben megnyilvánuló fokozottabb társadalomra veszélyességet.
Az elsőfokú bíróság által megállapított joghátrány felülbírálatánál mindenekelőtt azt kell kiemelni, hogy a másodfokú eljárásban kizárólag az I. r. vádlottal szemben kiszabott büntetést lehetett felülbírálni, mivel vádlott-társaira az elsőfokú ítélet már korábban jogerőre emelkedett. Ennek ellenére nem lehet a büntetés kiszabásánál figyelmen kívül hagyni az ítélet belső arányait, különösen azt a körülményt, hogy a bűncselekmény elkövetésében a vezető szerepet a III. r. vádlott játszotta és vele szemben csupán egy évi szabadságvesztést szabott ki az elsőfokú bíróság.
Indokolt ezért az I. r. vádlott büntetésének enyhítése annak ellenére, hogy az I. r. vádlott nem először áll bűncselekmény elkövetése miatt bíróság előtt, a vád tárgyává tett bűncselekményeket pedig felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.
Erre figyelemmel a másodfokú bíróság az I. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés mértékét egy évre enyhítette.
A fentiek szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a Be. 606. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Bf.I.47/2018/5.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás