BK ÍH 2019/46.
BK ÍH 2019/46.
2019.06.01.
A rendőrségnek díjazásért információt szolgáltató személy, aki titoktartási nyilatkozatot ír alá, megvalósítja a minősített adattal visszaélés vétségét, ha a titoktartási nyilatkozattal érintett tényeket az országos rendőr-főkapitánynak címzett levélben leírja [Btk. 265. § (1) bekezdés b) pont 1. fordulat, (2) bekezdés a) pont].
Az első fokon eljáró törvényszék H. J. vádlottat bűnösnek mondta ki minősített adattal visszaélés vétségében [Btk. 265. § (1) bekezdés b) pont, 1. fordulat, (2) bekezdés a) pont]. Ezért 100 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A pénzbüntetés egy napi tételének összegét 2000 forintban állapította meg. Az így kiszabott 200 000 forint pénzbüntetést, meg nem fizetése esetén, a napi tételszámok szerinti fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre rendelte átváltoztatni.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője felmentés érdekében, a védő másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett.
A fellebbviteli főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
A tényállás lényege szerint, a vádlott 2016. november 4. napján megkereste a megyei rendőr-főkapitányság illetékes munkatársát azzal, hogy tudomással bír egy körözött, szlovák állampolgárságú személy tartózkodási helyéről. Az információért cserébe díjazást kért, melyet a rendőr-főkapitányság engedélyezett. Az információ vásárlásával kapcsolatosan a vádlott 2016. november 7., majd november 9. napján titoktartási nyilatkozatot kötött a rendőr-főkapitányság felderítő osztályával, mely szerint a részére közölt adatok és a további együttműködés korlátozott terjesztésű minősített adatnak minősülnek.
A vádlott által aláírt titoktartási nyilatkozat szerint az együttműködés elengedhetetlen feltétele a titkosság megtartása, valamint az, hogy a kioktatásnak megfelelően kell eljárnia. A vádlott a nyilatkozatban tudomásul vette, hogy amennyiben a titkot önhibából eredően megsérti, úgy annak büntetőjogi következményei lesznek. Tudomásul vette azt is, hogy a titoktartási kötelezettség az együttműködés megszűnése után is hatályban marad. A vádlott az információért 100 000, majd 200 000 forintot kért, majd a megállapodás megkötését követően az információt a felderítő szervnek átadta.
A vádlott 2016. november 25. napján levelet adott fel a Magyar Postán keresztül az országos rendőr-főkapitánynak címezve. A postai úton megérkezett levelet az Országos Rendőr-főkapitányság központi nyilvántartója 2016. december 1. napján érkeztette. A vádlott által írt levél egy panasz volt az országos rendőr-főkapitánynak a megyei rendőr-főkapitányság felderítő osztályának vezetője ellen, mivel az adatszolgáltatásért ígért ellenszolgáltatást még nem kapta meg.
Az ORFK Központi Nyilvántartója a levél felbontását követően, annak tartalmára tekintettel a küldeményt továbbította az ORFK Bűnügyi Főigazgatósághoz, ahol az iktatásra került. Ezt követően a rendőr alezredes osztályvezető 2017. január 5. napján feljelentést tett a rendőr-főkapitányságon korlátozott terjesztésű minősített adattal visszaélés vétsége miatt.
A vádlott az országos rendőr-főkapitánynak címzett levelével megsértette az általa aláírt titoktartási nyilatkozatot, mert cselekménye folytán, az általa jogszerűen megszerzett és tudomására jutott korlátozott terjesztésű minősített adat arra nem jogosult személyek részére is hozzáférhetővé vált akkor, amikor a levél felbontását követően, annak érkeztetése és iktatása során arra nem jogosultak is megismerték annak tartalmát.
2017. április 19. napján az irat minősítésének felülvizsgálatát követően a korlátozott terjesztésű minősítést az arra jogosult törölte.
A védő másodfokú eljárásban előterjesztett fellebbezésének részletes indokolása szerint, a vádlott a minősített adattal visszaélés vétségét nem követte el, hiszen rendőrséghez fordult a kérelmével és panaszával. Az a tény pedig, hogy a rendőrségen belül különböző személyek felbontják, iktatják és továbbítják a leveleket a címzett számára, álláspontja szerint nem tekinthető a titoktartási nyilatkozat megsértésének, mivel a levél tartalmát a rendőrség dolgozói, és nem arra jogosulatlan személyek ismerték meg. Hivatkozott arra is, hogy a vádlott az eljárás során többször hangsúlyozta, hogy nem volt tisztában azzal, hogy a cselekményével bűncselekményt valósít meg, vagyis ténybeli tévedése miatt a Btk. 20. § (1) bekezdése alapján nem büntethető.
A fellebbviteli főügyészség osztotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, hogy a vádlott védekezését a Btk. 15. § d) pontja és 20. §-a szerinti büntethetőséget kizáró oknak, azaz jogban való tévedésnek nem lehet tekinteni, és részletes indokát adta annak, hogy miért nem találta megállapíthatónak a büntethetőséget kizáró okot. Hivatkozott arra is, hogy a vádlott az elsőfokú eljárás során többször is utalt arra, hogy a jelen ügy tárgyát képező esetet megelőzően már korábban is értékesített információt a rendőrségnek, és megértette a titoktartási nyilatkozatot, ezért a vádlott tévedésre való hivatkozása nem foghat helyt.
Az ítélőtábla az enyhítésre irányuló fellebbezést ítélte alaposnak.
A másodfokú bíróság a Be. 593. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel az ügyiratok tartalma alapján az elsőfokú ítélet tényállását kiegészítette azzal, hogy a vádlott az országos rendőr-főkapitánynak írt és címzett levelében a kapcsolat létét és tartalmát is felfedte.
A fenti kiegészítéssel a törvényszék által megállapított tényállást az ítélőtábla a felülbírálat alapjául elfogadta.
Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásból okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, és az általa elkövetett cselekményt is helyesen minősítette. Az elsőfokú ítéletben írtak szerint a vádlott azzal valósította meg a minősített adattal visszaélés vétségét, hogy megszegte a titoktartási kötelezettségét, mivel tudnia kellett, hogy az országos rendőr-főkapitánynak írt levél először iktatásra kerül, majd a tartalma szerint adják át azt az illetékesnek. A közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló jogszabályok alapján megállapítható, hogy az ilyen szervekhez beérkező, és az ott keletkezett papíralapú és elektronikus közokiratokat egységesen kell kezelni, tehát nem közvetlenül a címzettnek kell továbbítani.
A fenti álláspontot az ítélőtábla nem osztotta, ezzel együtt megállapította, hogy a vádlott megszegte a titoktartási kötelezettségét az alábbiak miatt:
A nyomozati iratok között található vádlott által aláírt titoktartási nyilatkozat szerint az együttműködés elengedhetetlen feltétele a titkosság megtartása, valamint az, hogy a kioktatásnak megfelelően kell a vádlottnak eljárnia. Az elhangzott kioktatás tartalmára a felderítő osztály vezetőjének az elsőfokú bíróság által bizonyítékként értékelt tanúvallomása alapján lehetett következtetést levonni. A kioktatás tartalma pedig az volt, hogy a vádlottat, valamint a rendőrséget is titoktartás kötelezi, erről a vádlott nem beszélhet senkinek, mert bűncselekményt követ el. A megyei rendőr-főkapitányságon erről az információról ketten tudtak, amikor a vádlott aláírta a titoktartási nyilatkozatot, közölte vele a tanú, hogy mind az eljárás, mind az információ, amit közölt, minősített adatnak minősül, amiről kizárólag a tanú fog tudni és a vezető.
Miután a vádlott azt a tájékoztatást kapta, hogy erről a kapcsolatról és annak tartalmáról senkivel nem beszélhet, tudta, hogy azt még az országos rendőr-főkapitánnyal sem közölheti. Így azáltal, hogy a vádlott a kapcsolat létét és tartalmát felfedő levelet adott fel a Magyar Postán keresztül az országos rendőr-főkapitány részére, cselekménye befejezetté vált, mivel megnyílt annak a konkrét lehetősége, konkrét veszélye, hogy illetéktelen személy számára titkot képező tények hozzáférhetővé váljanak. Később egyébként ez be is következett.
A kialakult bírói gyakorlat szerint a hozzáférhetővé tétel elkövetési magatartása akkor valósul meg, amikor illetéktelen személynek konkrét lehetősége nyílik a titok megismerésére. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ténylegesen a titok birtokába is jut, hanem, hogy – nem absztrakt módon –, hanem konkrétan fennáll annak a veszélye, hogy illetéktelen személy megismerje azt (BH 2016.138).
Annak tehát az elkövetési magatartás szempontjából nem volt jelentősége, hogy mások, így a levelet az Országos Rendőr-főkapitányságon érkeztető, iktató személyek annak tartalmát ténylegesen megismerték. Ezért a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló jogszabályok a jelen ügyben irrelevánsak, amire tekintettel azokat az ítélőtábla a jogi indokolásból mellőzte.
Az elsőfokú bíróság által hiánytalanul felsorolt bűnösségi körülményekre, valamint arra is figyelemmel, hogy a korlátozott terjesztésű minősítést az arra jogosult időközben törölte, az ítélőtábla úgy ítélte, hogy a vádlott terhére megállapított cselekmény már csak olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy amiatt a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen. Ezért az ítélőtábla a vádlottat a Btk. 64. § (1) bekezdése alapján megrovásban részesítette. A Btk. 64. § (2) bekezdése alapján a bíróság a megrovással helytelenítését fejezte ki a jogszabályellenes cselekmény miatt, és felszólította a vádlottat, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől.
A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla az enyhítés érdekében bejelentett fellebbezéseket találta alaposnak, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 606. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, a pénzbüntetésre vonatkozó rendelkezéseket mellőzte, és a vádlottat megrovásban részesítette.
(Szegedi Ítélőtábla Bf.II.130/2018.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás