• Tartalom

6/2019. (III. 19.) AM rendelet

6/2019. (III. 19.) AM rendelet

az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2018. évi finanszírozásának szabályairól szóló 7/2018. (III. 28.) FM rendelet módosításáról1

2019.03.21.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1–2. §2

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2019. március 22. napjával.

2

Az 1–2. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére