• Tartalom

7/2019. (III. 13.) KKM utasítás

7/2019. (III. 13.) KKM utasítás

rendkívüli esemény bekövetkezése esetén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban követendő értesítési és eljárási rendről, valamint az ügyeleti rendszerről

2023.04.29.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott jogkörömben eljárva a következő utasítást adom ki:

1. Általános rendelkezések

1. § (1)1 Az utasítás célja, hogy az olyan államban történt rendkívüli esemény bekövetkezése esetén, ahova Magyarország misszióvezetőt akkreditált, a külképviseletek – ideértve a nem önálló képviseleteket is – megfelelő előzetes felkészülés mellett mielőbb reagálni tudjanak a kialakult rendkívüli eseményre, továbbá hogy képesek legyenek a Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: minisztérium) központi igazgatásának (a továbbiakban: Központ) megfelelő szintű tájékoztatására és a rendkívüli esemény következményeinek kezelésére.

(2) A Központ tekintetében az utasítás célja, hogy a rendkívüli eseménnyel kapcsolatos információ minél hamarabb eljusson a megfelelő döntéshozói szintre, és a szükséges intézkedésekre a lehető leghamarabb sor kerüljön.

2. §2 Az utasítás személyi hatálya kiterjed a minisztérium minden foglalkoztatottjára: a Központban és a külképviseleteken dolgozó kormánytisztviselőre, munkavállalóra és megbízási szerződés alapján foglalkoztatottra, valamint a külképviselet által foglalkoztatott házastársra. A minisztérium foglalkoztatottjai a rendkívüli eseménnyel összefüggésben hozzájuk beérkező információt, kérdéseket, felajánlásokat kötelesek az utasításban foglalt rendelkezéseknek megfelelően kezelni és továbbítani.

3. § (1) Rendkívüli eseménynek minősül minden olyan, külföldön bekövetkezett esemény (tömegbaleset, nukleáris baleset, természeti vagy ipari katasztrófa, terrortámadás, fogadó államban rendkívüli állapot, hadiállapot bevezetése, fogadó államban történt erőszakos hatalomátvétel), amelynek során magyar állampolgárok életének és testi épségének veszélyeztetettsége felmerülhet.

(2) Rendkívüli esemény különösen: a külképviselet működésének zavarása, akadályozása, a külképviselet elleni támadás, fegyverhasználat a külképviselet területén, magyar állampolgárok tömeges balesete vagy halála, magyar állampolgárral szemben alkalmazott erőszak, erőszakos fogva tartás, túszejtés. A külképviselet erőszakkal történő fenyegetése: (bombariadó vagy egyéb terror jellegű fenyegetés), tűz vagy egyéb elemi kár a külképviseleten, polgárháborús helyzet vagy erőszakos hatalomátvételi kísérlet a fogadó államban, súlyos katasztrófahelyzet a fogadó államban, hadiállapot bejelentése a fogadó országban.

(3) A kormányzati intézkedést igénylő, és ezáltal a Kormányügyelet tájékoztatását szükségessé tevő rendkívüli események körét az 1. melléklet tartalmazza.

2. Rendkívüli eseményre történő előzetes felkészülés a külképviseleteken

4. §3 Különösen veszélyeztetett, háborús vagy polgárháborús helyzetben lévő államban, mindennapi és közvetlen terrorfenyegetés alatt működő, vagy természeti katasztrófák által gyakran sújtott országban lévő külképviseleteken vészhelyzeti egységcsomagot kell összeállítani. A vészhelyzeti egységcsomag tartalmát a körülményekre tekintettel a biztonsági felelős javaslatára a misszióvezető határozza meg, egyeztetve a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységével. Ha a vészhelyzeti egységcsomag a külképviselet biztonsági terve szerint a kiküldötteken túl a fogadó országban tartózkodó magyar állampolgárok részére is készülne, úgy az egyeztetésbe a minisztérium konzuli feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységét is be kell vonni. A vészhelyzeti egységcsomag beszerzésének költsége a külképviselet adott évre jóváhagyott költségvetési előirányzatait terheli.

5. § A külképviseleteken a biztonsági felelős a misszióvezetővel egyeztetett értesítési tervet készít. Az értesítési terv tartalmazza a főkiküldöttek, és a velük egy háztartásban élő nagykorú hozzátartozók, illetve a külképviselet által foglalkoztatott munkavállalók és házastársak telefonszámát és egyéb elérhetőségeit. Az értesítési tervet az abban foglalt elérhetőségek változása esetén, a fogadó ország, illetve a régió biztonsági helyzetének érzékelhető romlása vagy rendkívüli esemény bekövetkezésének valószínűsíthetősége esetén haladéktalanul, egyébként évente felül kell vizsgálni.

6. § A külképviseleteken a konzul, vagy ha ilyen kijelölésre került, akkor a konzuli osztály vezetője a misszióvezetővel egyeztetett tartalommal a konzuli válságkezelés érdekében vészhelyzeti telefonkönyvet vezet. A vészhelyzeti telefonkönyv tartalmazza a helyi viszonyoknak megfelelően meghatározott legfontosabb elérhetőségeket, így legalább a fogadó állam rendőrségének, egyéb rendvédelmi és katasztrófavédelmi szerveinek, a fogadó állam külügyminisztériumának, a konzuli kerületben működő kórházak, mentőszolgálatok, nagyobb utazási irodák, a fogadó államban működő légitársaságok és segélyszervezetek, valamint a fogadó államban működő magyar tiszteletbeli konzulok telefonszámát és egyéb elérhetőségeit. A vészhelyzeti telefonkönyvet az abban foglalt adatok változása, a fogadó ország, illetve régió biztonsági helyzetének érzékelhető romlása vagy rendkívüli esemény bekövetkezésének valószínűsíthetősége esetén haladéktalanul, egyébként évente felül kell vizsgálni. A vészhelyzeti telefonkönyvet a külképviselet valamennyi munkatársa számára könnyen elérhetővé kell tenni.

7. § A külképviselet köteles előkészíteni a rendkívüli esemény bekövetkezése esetére a külképviselet honlapján, illetve közösségimédia-oldalán azonnal közzéteendő – a 28. § a)–b) pontja szerinti – tájékoztatást.

8. § A biztonsági felelős valamennyi, a külképviseleten foglalkoztatott munkatárssal, valamint az értesítési tervben szereplő hozzátartozókkal megismerteti, és évente átismétli a rendkívüli esemény bekövetkezése esetén érvényes szabályokat.

9. §4 A külképviselet köteles házipénztárában biztonsági készpénztartalékot képezni, és azt folyamatosan rendelkezésre tartani. A biztonsági készpénztartalék képzésének és felhasználásának részletes szabályait a külképviseletek gazdálkodásának részletes szabályairól szóló 223/2017. (VIII. 11.) Korm. rendelet, valamint a külképviseletek gazdálkodási rendjéről szóló 17/2019. (X. 25.) KKM KÁT utasítás tartalmazza.

3. Rendkívüli esemény bekövetkezése esetén foganatosítandó kezdeti intézkedések

10. § A külképviselet bármely tagja a hozzá beérkező rendkívüli eseményről szóló értesülésről köteles haladéktalanul tájékoztatni a biztonsági felelőst (biztonsági vezetőt), a külképviselet-vezetőt, illetve távollétében a helyettesét, továbbá a külképviselet ügyeletes konzuli tisztviselőjét. A külképviselet-vezető továbbítja az információt a fogadó országban esetleg működő más magyar külképviseletek vezetőinek.

11. § A külképviselet köteles a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Konz. tv.), valamint a vonatkozó szabályozás szerint a vészhelyzeti telefonkönyvben megadott elérhetőségeken, illetve diplomáciai kapcsolatrendszerén keresztül a helyi hatóságoknál és a diplomáciai testületben (DT) tájékozódni a kialakult helyzetről, valamint arról, hogy van-e a rendkívüli eseményben érintett magyar állampolgár.

12. § Rendkívüli esemény bekövetkezése esetén a külképviselet-vezető saját hatáskörben dönt a szükséges intézkedésekről, az emberi és anyagi erőforrások felhasználásáról, valamint amennyiben indokoltnak tartja, az értesítési terv alapján berendeli a külképviselet tagjait.

13. §5 A külképviselet vezetője a rendkívüli eseményről telefonon haladéktalanul tájékoztatja a Központi Ügyeletet, „azonnali” jelzésű jelentést küld a Központi Ügyelet részére, melyet tájékoztatásul megküld a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége, a minisztérium konzuli feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége, valamint a Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központ részére.

14. § A 13. § szerinti jelentés tartalmazza

a) a rendkívüli esemény rövid leírását, helyét, időpontját;

b) a jelentés elkészítéséig megtett, illetve tervezett intézkedéseket;

c) a külképviseleti intézkedések koordinálásáért és kapcsolattartásért felelős diplomata munkatársainak nevét és elérhetőségeit;

d) megelőzéshez, elhárításhoz vagy a védekezéshez szükséges feltételek rendelkezésre állását vagy azok hiányát;

e) tájékoztatást arról, hogy a megtett konzuli és biztonsági intézkedéseken túl szükséges-e azonnali központi beavatkozás vagy egyéb intézkedés.

15. §6 A külképviselet vezetője a rendkívüli eseményről telefonon haladéktalanul tájékoztatja a külképviseletet felügyelő területi, valamint – nemzetközi szervezethez akkreditált külképviselet esetén– a nemzetközi szervezethez akkreditált külképviseletet felügyelő helyettes államtitkárt, egyúttal javaslatot tesz a szükséges beavatkozás mértékére, továbbá megküldi részére a 13. § szerinti jelentést.

4. Ügyelet, Válságstáb

16. §7 A Központban az ügyeletet budapesti munkaidőben a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége, a 66. § szerinti időben a Központi Ügyelet látja el (a továbbiakban együtt: Ügyelet). A távközlési ügyeletet a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége, a konzuli ügyeletet a Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központ felügyeli.

17. §8 A minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége naprakész nyilvántartást vezet az ügyeleti rendbe a Válságstáb tagjaként beosztott kormánytisztviselőkről. A Válságstáb tagjaként érintett szervezeti egységek az általuk a Válságstábba beosztott kormánytisztviselők nevét és elérhetőségét táblázat formájában havonta előre megküldik a Közigazgatási Államtitkári Titkárságnak (a továbbiakban: KÁT Titkárság), amely azt a közigazgatási államtitkár jóváhagyását követően továbbítja az Ügyelet részére.

18. § (1)9 A Válságstáb vezetője a minisztérium ügyeletes állami vezetője.

(2)10 A Válságstáb tagjai:

a) a közigazgatási államtitkár;

b) a parlamenti államtitkár;

c) a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár;

d) a külügyi szóvivő;

e) az alábbi szervezeti egységek vezetői által a 17. § szerinti ügyeleti rendben előzetesen beosztott vezető:

ea) a minisztérium konzuli feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége,

eb) a minisztérium sajtókapcsolatok koordinációjáért felelős szervezeti egysége,

ec) a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége.

19. § A közigazgatási államtitkár szükség esetén, különösen az ügyeletes állami vezető elérhetetlensége esetén jogosult magához vonni a Válságstáb vezetését.

20. § (1) Az Ügyelet az eseményről beérkező értesülést követően haladéktalanul telefonon értesíti az ügyeletes állami vezetőt, aki dönt arról, hogy az esemény rendkívüli eseménynek minősül-e, és indokolt-e a Válságstáb összehívása, és a rendkívüli helyzet elrendelése.

(2) Amennyiben az Ügyelet nem az érintett külképviselettől kapott értesítést, és a külképviselet nem tud a rendkívüli eseményről – az ügyeletes állami vezető értesítését megelőzően – haladéktalanul értesíti az érintett külképviseletet.

(3)11 Amennyiben az ügyeletes állami vezető a bejelentett eseményt rendkívüli eseménnyé nyilvánítja, és rendkívüli helyzetet rendelt el, e-mail és telefon útján haladéktalanul értesíti az Ügyeletet, a Válságstáb tagjait, a KKM Subsidium Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: KKM Subsidium Kft.) alkalmazásában álló garázsmestert, valamint az érintett külképviseletet felügyelő területi és nemzetközi szervezethez akkreditált külképviselet esetén, a horizontális szakmai főosztály vezetőjét. Az e-mail útján küldött értesítés tartalmazza az esemény tényszerű, rövid leírását, valamint az érintett külképviselet és annak vezetőjének mobiltelefonszámát, a Válságstáb tagjainak nevét és elérhetőségét. Az e-mailt másolatban meg kell küldeni a miniszternek, a minisztérium államtitkárainak, az érintett külképviseletnek és a misszióvezetőnek.

21. §12 Az ügyeletes állami vezető értesítésének sikertelensége esetén az Ügyelet haladéktalanul telefonon értesíti a minisztérium konzuli feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységének és a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységének Válságstábba beosztott tagjait, akik az illetékes külképviselettel konzultálva döntenek arról, hogy az adott esemény rendkívüli eseménynek minősül-e, és szükséges-e rendkívüli helyzet elrendelése. Az adott esemény rendkívüli eseménnyé történő minősítése és rendkívüli helyzet elrendelése esetén a Válságstáb értesíti a közigazgatási államtitkárt, aki a 19. § alapján magához vonja a Válságstáb vezetését.

22. § (1) Az Ügyelet a beérkezett információt rögzítve, elektronikus dokumentumban, írásvédett formában jelentést készít, amelyet a Válságstáb vezetőjének jóváhagyásával e-mailben továbbít a Kormányügyelet részére.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jelentés tartalmazza

a) az ügyelet megnevezését, a jelentést tevő nevét, beosztását, telefonszámát;

b) a rendkívüli eseménynek az utasítás 1. mellékletében szereplő megjelölését vagy szükség esetén egyéb meghatározását;

c) a rendkívüli esemény rövid leírását, helyét, időpontját;

d) a megtett intézkedéseket;

e) az életben, testi épségben, vagyonban bekövetkezett veszteségek felmérését;

f) a megelőzéshez, elhárításhoz vagy a védekezéshez szükséges feltételek rendelkezésre állását vagy azok hiányát;

g) tájékoztatást arról, hogy szükséges-e azonnali kormányzati beavatkozás vagy kommunikációs intézkedés.

23. §13 (1) Az Ügyelet a Kormányügyelet értesítését követően gondoskodik a megfelelő információ a minisztérium sajtókapcsolatok koordinációjáért felelős szervezeti egységéhez történő eljuttatásáról.

(2) A minisztérium sajtókapcsolatok koordinációjáért felelős szervezeti egysége a minisztérium belső honlapján rövid tájékoztatást tesz közzé arról, hogy az ügyeletes állami vezető az eseményt rendkívüli eseménynek minősítette, és rendkívüli helyzetet rendelt el, és közzéteszi a Válságstábba aznapra kijelölt ügyeletes személyek névsorát és elérhetőségét.

24. § (1)14 A Válságstáb vezetője dönt arról, hogy szükséges-e a Válságstáb tagjainak berendelése a Központba. Amennyiben a Központba történő berendelés szükséges, a minisztérium a Válságstáb tagjainak utazási költségét utólag megtéríti.

(2)15 A Válságstáb tagjai részére a minisztérium megtéríti a rendkívüli helyzet elrendelésével összefüggésben keletkezett, az adott foglalkoztatott részére meghatározott költségkeretet meghaladó telefonköltségeket.

(3)16 Ha a külképviselet-vezető nem tartózkodik az állomáshelyén, azonban a rendkívüli helyzet súlyosságára tekintettel vissza kíván térni az állomáshelyre, a minisztérium az útiköltségét megtéríti, valamint a rendkívüli helyzet miatt munkával töltött szabadnapokat részére jóváírja.

25. § Nukleáris balesetek, gyakorlatok esetén az ezekkel összefüggésben keletkezett iratokat az Ügyelet haladéktalanul továbbítja a Belügyminisztériumnak (a továbbiakban: BM), a Kormányügyeletnek, valamint az Országos Atomenergia Hivatalnak (a továbbiakban: OAH). A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől érkezett iratok átvételét az Ügyelet, amennyiben ezt kérik, harminc percen belül visszaigazolja a feladónak.

26. §17 Amennyiben az ügyeletre kijelölt állami vezető bármely okból nem tudja ellátni az ügyeletet, helyettesítéséről maga köteles gondoskodni, és a helyettesítést ellátó állami vezető nevét megküldeni a KÁT Titkárság és a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége részére.

27. § A Válságstáb vezetője dönt

a) arról, hogy a rendkívüli helyzet meddig indokolja a Válságstáb működését, illetve

b) a rendkívüli helyzet megszüntetéséről.

5. Kommunikáció

28. §18 A külképviselet rendkívüli eseményről beérkező, ellenőrzött értesülés esetén a külügyi szóvivő előzetes jóváhagyását követően haladéktalanul közzéteszi honlapján, valamint – amennyiben rendelkezik ilyennel – közösségimédia-oldalán

a) a bekövetkezett eseményről szóló tényszerű, rövid tájékoztatást,

b) a külképviseletnek az erre a célra aktivált ügyeleti telefonszámát, amelyen a konzuli segítséget igénylő személyek és az érintettek hozzátartozói érdeklődhetnek,

c)19 a felhívást a sajtó képviselőinek, hogy az esettel kapcsolatosan a közvélemény tájékoztatását a minisztérium Sajtó Főosztálya végzi, amely a sajto@mfa.gov.hu e-mail-címen érhető el,

d) a felhívást arra vonatkozóan, hogy az eseménnyel kapcsolatos közérdekű információt a honlapon megjelölt csatornákon keresztül várja a külképviselet, valamint

e) a külképviselet-vezető belátása szerinti egyéb hasznos információt.

29. § A külképviselet a 28. § szerint közzétett adatokat és tényeket haladéktalanul megküldi a Központnak a Konzuli Tájékoztatás honlap „Kiemelt utazási tanácsok” pontja alatt történő közlésre; és tájékoztatásul a Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központnak, ezzel biztosítva a telefonos tájékoztatás aktualitását.

30. § A 28. § szerinti közösségimédia-oldalon közzétett információnak meg kell egyeznie a külképviselet honlapján közzétett információval, vagy arra történő átirányításra (link) alkalmasnak kell lenniük. A közösségimédia-oldalon az esemény vonatkozásában hozzászólás lehetősége nem engedélyezhető.

31. § Rendkívüli eseménnyel kapcsolatban érdemben először a miniszter, illetve az általa kijelölt személy jogosult a sajtónak nyilatkozni.

32. § A rendkívüli eseményről készült, a kormany.hu honlapon megjelent hírt a külképviselet honlapján és közösségimédia-oldalán is fel kell tüntetni.

33. § A külképviselet köteles a kormany.hu és a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalakon található információ alapján lehetőség szerint folyamatosan frissíteni a közösségimédia-oldalán és a honlapján elérhető tájékoztatást.

34. § A rendkívüli eseménnyel kapcsolatos új tények, fejlemények felmerülése esetén a külképviselet a 28. és a 29. §-ban foglaltak szerint gondoskodik az adatok frissítéséről.

35. § A külképviselet-vezető a rendkívüli eseménnyel összefüggő új tényekről, információról folyamatosan tájékoztatja e-mailen a Válságstáb tagjait, valamint szükség szerint a 20. § (3) bekezdésében meghatározott személyeket.

36. §20 A 28. § szerinti tájékoztatás alapján a minisztérium konzuli feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége aktualizálja a konzinfo.mfa.gov.hu honlapon található utazási tanácsokat. A külképviselet-vezető a 28. § szerinti tájékoztatást és az ezzel kapcsolatos utazási tanácsokat a kiemelt érdeklődésre számot tartó ügyekben történő kommunikációról szóló konzuli utasításban megadott szempontok szerint állítja össze.

37. §21 A minisztérium valamennyi foglalkoztatottja köteles a rendkívüli esemény kezelésével kapcsolatosan tudomására jutott valamennyi lényeges tényt és információt haladéktalanul a Központi Ügyelet tudomására hozni.

6. Állampolgári felajánlások

38. §22 Az állampolgári felajánlásokat (pl. tolmácsolás, szállítás, pénz) – az érintett külképviselettel, a parlamenti államtitkárral és a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárral együttműködve – a KÁT döntése alapján, az általa kijelölt szervezeti egység koordinálja, összehangolva a minisztériumtól és az egyéb tárcáktól, intézményektől (pl. kórház) beérkező felajánlásokkal.

39. §23 A külképviselet a honlapján, illetve közösségimédia-oldalán a 30. és a 31. § szerinti eljárást követően – lehetőség szerint – haladéktalanul felhívást tesz közzé, hogy az állampolgári felajánlásokat a felajanlas@mfa.gov.hu címre küldött e-mailben várja. A felhívásban fel kell hívni a felajánlók figyelmet arra, hogy a felajánlással együtt jelöljék meg telefonos elérhetőségüket és e-mail-címüket. A felajanlas@mfa.gov.hu címre érkezett leveleket a minisztérium sajtókapcsolatok koordinációjáért felelős szervezeti egysége kezeli.

40. §24 A minisztérium bármely foglalkoztatottja a közvetlenül hozzá beérkezett állampolgári, szervezeti, illetve intézményi felajánlást köteles haladéktalanul továbbítani a felajanlas@mfa.gov.hu címre.

7. A külképviselet által foganatosítandó intézkedések magyar állampolgárok érintettsége esetén

41. § A konzuli tisztviselő a Konz. tv. szerinti feladatkörében eljárva a válsághelyzeti adatfelvételi ívről rendelkező konzuli utasításban meghatározottak szerint rögzíti azon magyar állampolgárok és hozzátartozóik nevét és személyes adatait, akik esetlegesen segítségre szorulhatnak.

42. § A Konz. tv. 6. § (2) bekezdése és 7. § (1) bekezdése szerinti rendkívüli esemény bekövetkezésekor a Válságstáb vezetőjének döntése, illetve a rendkívüli esemény súlyossága alapján a külképviselet-vezető, illetve az általa kijelölt tartós külszolgálatot teljesítő kormánytisztviselő a helyszínen történő tájékozódás érdekében – lehetőség szerint – a rendkívüli esemény helyszínére utazik.

43. § Rendkívüli esemény bekövetkezésekor a külképviselet lehetőség szerint ellenőrzi azoknak a magyar állampolgároknak a névsorát, akik a Konz. tv. 2/A. § (5) bekezdése alapján külföldi tartózkodásukat bejelentették a konzuli szolgálatnak és a bejelentésben megjelölt információ szerint a külképviselet illetékességi területén tartózkodnak.

44. §25 A rendkívüli eseményben érintett magyar állampolgárok hozzátartozóit a külföldön elhalálozott, súlyos balesetet szenvedett, illetve sürgős egészségügyi ellátást igénylő magyar állampolgárok hozzátartozóinak értesítési rendjéről szóló konzuli utasítás szerint kell értesíteni. Az értesítési eljárástól – az érintettek számának és a külképviselet kapacitásának függvényében – a külképviselet a minisztérium konzuli feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége vezetőjének engedélyével eltérhet.

45. §26 A külképviselet a magyar állampolgárok részére külföldön történt rendkívüli esemény esetén nyújtandó anyagi támogatás igényének felmerülésekor a magyar állampolgárnak külföldön válsághelyzetben nyújtható anyagi támogatással kapcsolatban alkalmazandó eljárás rendjéről szóló belső utasítás szerint jár el.

46. § A konzulátus vezetője a nyomtatványfelelős, illetve a nyomtatványfelelős-helyettes tájékoztatása alapján felméri a rendelkezésre álló ideiglenes magánútlevelek és címkék, valamint vízumbélyegek számát, szükség esetén jelzi tartalékigényét.

47. §27 A külképviselet-vezető felméri a külképviselet készpénzkészletét, és azt jelenti a Külképviseletek Igazgatása cím gazdálkodásának irányításáért felelős szervezeti egysége részére a tartalékigény megjelölése mellett.

48. § A külképviselet-vezető felülvizsgálja az eredeti szabadságolási és futárfogadási terveket, és szükség esetén a szabadságok kiadását felfüggeszti, illetve a megkezdett szabadságokat megszakítja.

49. § A külképviselet-vezető szükség esetén operatív csoportot jelöl ki, amely a helyszínre utazik, és ott a rendkívüli helyzet megszűnéséig tartós jelenlétet tart fenn.

50. § A külképviselet-vezető indokolt esetben utasítást ad a szükséges mennyiségű vészhelyzeti tartalék felhalmozására.

51. § A külképviselet-vezető indokolt esetben, megfelelő helyiségek, tartalékok és kapacitás rendelkezésre állása esetén, a Válságstábbal konzultálva megnyithatja a külképviseletet a veszélyhelyzetben menedéket kereső magyar állampolgárok számára.

8. Kiutazók fogadása esetén foganatosítandó intézkedések

52. § A külképviselet előkészíti a Központból, valamint a társszervektől kiutazók fogadását. Az előkészítés keretében a külképviselet

a) szállást foglal,

b) megszervezi a reptéri transzfert,

c) szükség esetén gépjárművet bérel,

d) szükség esetén tolmácsot biztosít,

e) helyi SIM-kártyát vásárol, valamint azzal kompatibilis mobiltelefon-készüléket biztosít,

f) tájékoztatást ad a vészhelyzet estén hívható telefonszámokról

a kiutazók részére.

53. §28 A külképviselet a társszervektől kiutazók fogadásának előkészítése során tisztázza a Központtal, hogy a felmerülő költségeket a minisztérium vagy az érintett társszerv viseli.

9. Rendkívüli kiutazás esetén foganatosítandó intézkedések

54. § (1)29 A közigazgatási államtitkár vagy a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár utasítására a minisztérium központi igazgatása pénzügyi és számviteli feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége a lehető legrövidebb időn belül biztosítja a bekövetkezett rendkívüli eseménnyel összefüggésben indokolttá váló esetleges ideiglenes kiutazás költségeinek fedezéséhez szükséges készpénzt.

(2)30 Készpénz egyéb módon történő biztosítását a készpénzfelvételi lehetőséggel rendelkező kincstári VIP-kártya szolgálja, a kincstári VIP-kártya kiadásáról és használati rendjéről szóló miniszteri utasítás szerint.

55. §31 Rendkívüli eseménnyel összefüggő kiutazás esetén, amennyiben azonnali repülőjegy vásárlására van szükség, a minisztérium központi igazgatása pénzügyi és számviteli feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy a rendkívüli kiutazásra a leghamarabb sor kerülhessen.

56. § (1)32 Célszerűen gépkocsival megközelíthető helyszínen történt rendkívüli eseménnyel összefüggő kiutazás esetén a minisztérium üzemeltetésért felelős szervezeti egysége a KKM Subsidium Kft. bevonásával haladéktalanul intézkedik, hogy egy kiutazásra alkalmas gépkocsi, illetve gépkocsivezető a lehető legrövidebb időn belül, indulásra készen rendelkezésre álljon.

(2) A rendkívüli eseménnyel összefüggő gépkocsiigény elsőbbséget élvez minden más gépkocsiigénnyel szemben.

10. Ügyeleti rendet ellátó szervezeti egységek, az állami vezetői ügyelet és a Központi Ügyelet

57. § Az állami vezetői ügyelet feladata a kormányzati intézkedést igénylő rendkívüli esemény bekövetkezése esetén a biztonsági ügyelet irányítása és felügyelete, valamint a jelentéstételi kötelezettség teljesítése a Kormányügyelet felé.

58. §33 Az állami vezetői ügyelet feladatait a minisztérium helyettes államtitkárai havonta, előre meghatározott beosztás szerint látják el.

59. § Az állami vezetői ügyelet havi beosztását a KÁT Titkárság készíti el, és a közigazgatási államtitkár hagyja jóvá.

60. §34 Az állami vezetői ügyeleti beosztást a KÁT Titkárság megküldi a Kormányügyelet és a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége részére. A minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége tájékoztatja a Központi Ügyeletet az állami vezetői ügyeleti beosztásról.

61. § (1) A Központi Ügyeletet ellátó foglalkoztatott köteles a részére meghatározott időpontban az ügyeleten megjelenni, és ellenőrizni a szükséges technikai eszközök rendelkezésre állását és működését.

(2)35 A Központi Ügyeletet ellátó foglalkoztatott átveszi az érkező hivatalos küldeményeket, a futárpostát, megteszi a nyílt és rejtjeltáviratokkal kapcsolatos intézkedéseket, továbbá értékeli a beérkező iratokat, a fontosabb ügyekről, eseményekről tájékoztatja a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége vezetőjét.

62. § (1)36 A Központi Ügyelet az ügyeleti eseményekről elektronikus naplót vezet. A Központi Ügyelet részére utasítást csak a minisztérium állami vezetői és – hatáskörük keretein belül – az önálló szervezeti egységek vezetői adhatnak.

(2)37 A Központi Ügyelet ellátja a magyar és a külföldi légtér használatát igénylő szervek kérésével kapcsolatos adminisztratív feladatokat. Soron kívüli diplomáciai repülési engedély beszerzése ügyében egyeztet a vonatkozó eljárásrend szerint illetékes szervezeti egység vezetőjével, valamint a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége vezetőjével.

63. § A Központi Ügyelet jogosult a Magyarországon működő külképviseletek jegyzékeit átvenni, felbontani és – a szükséges egyeztetéseket követően – az abban foglaltak szerint eljárni.

64. §38 A Központi Ügyelet a minisztérium épületeiben keletkezett üzemzavar, elemi kár, egyéb riasztás esetén tájékoztatja a Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Objektumvédelmi Főosztály I. Őrségi Osztály Külügyminisztériumi Őrségi Alosztály Parancsnokát, a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége és a minisztérium üzemeltetésért felelős szervezeti egysége vezetőjét.

65. §39 A központi ügyeleti szolgálatot megfelelő felkészültséggel rendelkező, a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységének és a minisztérium személyügyi feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységének vezetői által közösen kijelölt minisztériumi foglalkoztatott látja el. A központi ügyeleti szolgálatot szükség esetén az erre kijelölt nyugállományú foglalkoztatott is elláthatja.

66. § A Központi Ügyelet budapesti helyi idő szerint, hétfőtől csütörtökig 16 órától, pénteken 14 órától kezdődik, és a következő nap 8 óráig, illetve szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától a következő nap 8 óráig tart.

11. Távközlési ügyelet

67. § (1) A távközlési ügyelet feladata a Központ és a külképviseletek közötti nyílt és minősített összeköttetési rendszerek és a rejtjelezéssel összefüggő feltételek biztosítása, valamint a sürgős vagy azonnali jelzéssel érkezett iratok haladéktalan továbbítása a Központi Ügyelet részére.

(2)40 A távközlési ügyelet feladata a nukleáris baleseti éles vagy gyakorló ún. „EMERCON TEST” információt eljuttatni budapesti munkaidőben a BM, a Kormányügyelet, az OAH, a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége és a Központi Ügyelet részére.

(3) A távközlési ügyelet a munkanapokon, de budapesti munkaidőn kívül érkezett telefaxüzenetről tájékoztatja a Központi Ügyeletet.

(4) A távközlési ügyelet folyamatosan felügyeli a monitoringrendszereket (e-mail, fax).

(5) A távközlési ügyelet ellátja az EU VIS központi rendszer műszaki felügyeletét.

68. §41 A távközlési ügyeletet a minisztérium biztonsági feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége felügyeli. A távközlési ügyeleti szolgálatot szükség esetén az erre kijelölt nyugállományú foglalkoztatott is elláthatja.

69. § A távközlési ügyelet budapesti helyi idő szerint, hétfőtől csütörtökig 16 órától, pénteken 14 órától kezdődik, és a következő nap 8 óráig, illetve szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától a következő nap 8 óráig tart.

12. Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központ

70. §42 A Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központ a minisztérium konzuli feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége szakmai felügyelete alatt működő telefonos ügyelet, melynek egyik feladata, hogy a konzuli vészhelyzeti hívások megfelelő kezelésével és becsatornázásával, valamint hírfigyelési tevékenységével megkönnyítse a rendkívüli esemény bekövetkezésekor szükséges intézkedések mielőbbi megtételét, és segítse a külképviseletek konzuli szolgálatait.

71. §43 A Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központ folyamatosan, napi 24 órában, munka-, szabad- és ünnepnapokon látja el feladatait: a megbízott munkatársak hírfigyelő szolgálatot látnak el, egyúttal kezelik a minisztérium konzuli feladatok ellátásáért felelős szervezeti egysége által a Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központ hatáskörébe vont külképviseletek konzuli ügyeleti telefonjaira érkező megkereséseket.

72. § Amennyiben a Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központ olyan esemény bekövetkeztéről szerez értesülést, amely a jelen utasítás alapján rendkívüli eseménynek minősülhet – így különösen a 3. §-ban és az 1. mellékletben meghatározott események – úgy haladéktalanul értesíti a Központi Ügyeletet is.

13. Záró rendelkezések

73. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Az utasítás szerinti ügyeletek elérhetőségét a 2. melléklet tartalmazza.

(3)44

1. melléklet a 7/2019. (III. 13.) KKM utasításhoz

A kormányzati intézkedést igénylő és ezáltal a Kormányügyelet tájékoztatását szükségessé tevő rendkívüli események köre

1. Nem gyakorló, tehát „éles” nukleáris baleseti riasztás vagy értesítés.

2. Minden terror jellegű cselekménnyel fenyegető helyzet, akár belföldön, akár külföldön keletkezett, és az erre vonatkozó információ.

3. Külföldi kormány rendkívüli helyzet bekövetkezésével összefüggő azonnali segítségkérése.

4. Magyar közjogi méltósággal, kormánytaggal, illetve országgyűlési képviselővel kapcsolatban külföldön bekövetkezett rendkívüli esemény.

5. Az EU Vészhelyzeti és Krízisközpont olyan intézkedése, amelyről a Kormányügyelet tájékoztatása szükséges.

6. Külföldön tartózkodó magyar állampolgárok halálát, tömegszerencsétlenségét okozó baleset, természeti, ipari vagy egészségügyi katasztrófa, fegyveres összeütközés vagy terrorcselekmény.

7. Magyarország diplomáciai és konzuli képviseletin bekövetkező, valamint a külföldön tartózkodó állampolgárok biztonságát súlyosan veszélyeztető helyzet.

8. A nemzetközi kötelezettségvállalás alapján végzett feladatok végrehajtása során bekövetkezett rendkívüli események.

2. melléklet a 7/2019. (III. 13.) KKM utasításhoz


Az ügyeleti rendszerek elérhetőségei

Külgazdasági és Külügyminisztérium Központi Ügyelet

munkaidőben (BITÁF):

66. § szerinti időben:

Tel.: 458-1225

Tel.: 458-1000, 201-7615

Fax: 458-1187

Fax: 212-5918

BM: 1225

BM: 13-263

E-mail: bitaf@mfa.gov.hu

E-mail: kkpu@mfa.gov.hu




Külgazdasági és Külügyminisztérium Távközlési Ügyelet

Tel.: 458-2222
E-mail: bitaf@mfa.gov.hu


Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központ

Tel.: +36 80 36 80 36 (nyilvános)
BM: 3500, 3501-3506
E-mail: CallCenter@mfa.gov.hu (belső)
taj.konz@mfa.gov.hu (külső – a Konzuli Tájékoztatás e-mail-címe)
1

Az 1. § (1) bekezdése a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

2

A 2. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 2. pontja és 20. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 4. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

4

A 9. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

5

A 13. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

6

A 15. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

7

A 16. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

8

A 17. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

9

A 18. § (1) bekezdése a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

10

A 18. § (2) bekezdése a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 17. §-ával megállapított szöveg.

11

A 20. § (3) bekezdése a 7/2020. (II. 28.) KKM utasítás 8. §-a, a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

12

A 21. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

13

A 23. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 18. §-ával megállapított szöveg.

14

A 24. § (1) bekezdése a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

15

A 24. § (2) bekezdése a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

16

A 24. § (3) bekezdése a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

17

A 26. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

18

A 28. § nyitó szövegrésze a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

19

A 28. § c) pontja a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

20

A 36. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

21

A 37. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

22

A 38. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

23

A 39. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 40. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

25

A 44. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

26

A 45. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

27

A 47. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

28

Az 53. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

29

Az 54. § (1) bekezdése a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

30

Az 54. § (2) bekezdése a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

31

Az 55. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 29. pontja szerint módosított szöveg.

32

Az 56. § (1) bekezdése a 7/2020. (II. 28.) KKM utasítás 9. §-a, a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

33

Az 58. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

34

A 60. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

35

A 61. § (2) bekezdése a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

36

A 62. § (1) bekezdése a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 34. pontja szerint módosított szöveg.

37

A 62. § (2) bekezdése a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 35. pontja szerint módosított szöveg.

38

A 64. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

39

A 65. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 37. pontja szerint módosított szöveg.

40

A 67. § (2) bekezdése a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 38. pontja szerint módosított szöveg.

41

A 68. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 39. pontja szerint módosított szöveg.

42

A 70. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 40. pontja szerint módosított szöveg.

43

A 71. § a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 19. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

44

A 73. § (3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére