PÜ BH 2019/75
PÜ BH 2019/75
2019.03.01.
Nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik, és ezért semmis az a szerződés, amelynek célja az, hogy a tagjai által működtetni már nem kívánt gazdasági társaság egyetlen hasznot hajtó vagyontárgyát a tagok egyike megszerezze [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 200. § (2) bek., 327. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az A. Kft. (a továbbiakban: kft.) 1996. március 27-én megvásárolt három darab, három budapesti társasház tetőszerkezetén elhelyezett fém tartószerkezetet, és azokra 1998. február 5-én bérleti szerződést kötött az alperessel. A szerződés értelmében a kft. a tartószerkezeteket 1998. április 1-jétől bérbe adta az alperesnek, és kötelezettséget vállalt az ott elhelyezendő fémreklámok terveztetésére, engedélyeztetésére, beszerzésére (legyártatására), felszereltetésére és üzemeltetésére. Az alperes a szerződésnek megfelelően – a tartószerkezetenként eltérő összegben meghatározott – bérleti díj két évre szóló összegét a kft.-nek megfizette.
[2] A kft. tagjai a felperes és a cégjegyzésre jogosult J. I. voltak. A felperes és a kft. között 1999. szeptember 15-én létrejött szerződés szerint a felperes 5 000 000 forint tagi hitelt nyújtott a társaságnak, és rögzítették, hogy ha azt 2003. március 15-éig visszafizetni nem tudja, a tulajdonát képező tartószerkezetek a felperes tulajdonába kerülnek. A felperes és a kft. által 2000. október 15-én kötött szerződés tartalmazta, hogy a felperes e napon kilép a társaságból, és mivel a kft. helyzete nem teszi lehetővé a felperest megillető végkielégítés kifizetését, ezért ha a 2003. március 15-én lejáró tagi hitel visszafizetéséig a végkielégítés kifizetése nem történik meg, a felperes jogosult a tartószerkezetek bérbeadásából elmaradt hasznok törvényes úton való behajtására és saját céljaira történő felhasználására. Az utóbbi szerződést 2000. október 25-én akként módosították, hogy a kft. a felperesnek eladja a tartószerkezeteket, és a vételár kifizetése helyett az egyenértékűséget úgy biztosítják, hogy a felperes végkielégítés iránti igényét kielégítettnek tekintik. Kikötötték azt is, hogy ha 2003. március 15-éig a kft. a tagi hitelt nem fizeti vissza, akkor a felperes jogosulttá válik a tartószerkezetek korábbi bérbeadásából elmaradt hasznok követelésére és saját célú felhasználására.
[3] A 2000. október 24-ei taggyűlési jegyzőkönyv szerint a felperes és J. I. az üzletrészeik átruházásával a társaságból kiléptek, az e változás bejegyzése iránti kérelmet azonban a cégbíróság elutasította.
[4] A kft. hivatalbóli törlés folytán 2001. szeptember 10-én megszűnt.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[5] A felperes módosított keresetében – elsődlegesen bérleti díj, másodlagosan használati díj, harmad-lagosan jogalap nélküli gazdagodás alapján – 49 430 000 forint és késedelmi kamatai megfizetésére kérte az alperes kötelezését. A Budapest, R. u. 1. és a Budapest, A. u. 1/A. szám alatti lakóépületek tetején elhelyezett tartószerkezetek 2000 és 2005 közötti használatának ellenértékét követelte.
[6] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Elévülési, érvénytelenségi és beszámítási kifogást is előterjesztett.
Az első- és másodfokú ítélet
[7] Az elsőfokú bíróság – a megismételt eljárásban meghozott – ítéletével a keresetet elutasította. Mindenekelőtt utalt arra, hogy a tartószerkezetek ingóságok, amelyek elhelyezéséhez szükség volt a társasházakkal kötött bérleti szerződésekre. A peresített bérleti díjkövetelés a másik, a kft. és az alperes közötti bérleti jogviszonyból fakad. A felperes e követelést kétféle módon szerezhette meg: szerződéses engedmény [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 328. § (1) bekezdése], vagy pedig törvényi engedmény [Ptk. 432. § (3) bekezdése] folytán. A felperes és a kft. között létrejött fenti szerződések ennek megfelelően rendelkeztek, és közülük a 2000. október 25-ei megállapodás alapján a felperes a végkielégítés ellenében megszerezte a tartószerkezetek tulajdonjogát, míg az általa nyújtott tagi hitel vissza nem fizetése esetén jogosulttá vált a bérbeadásból elmaradt hasznok követelésére.
[8] Az elsőfokú bíróság ugyanakkor az alperes érvénytelenségi kifogásának megalapozottságát vizsgálva azt állapította meg, hogy mindkét megoldás azt a célt szolgálta, hogy a felperes úgy szerezze meg az alperessel szembeni követelést, hogy azért lényegében reális és egyenértékű szolgáltatást nem nyújt, és az alperessel szemben fennálló egyéb bérbeadói kötelezettségtől is megszabadul. A szerződések ezért jóerkölcsbe ütközésük [Ptk. 200. § (2) bekezdése] miatt érvénytelenek.
[9] Az elsőfokú bíróság figyelembe vette, hogy az adóhatóság által szolgáltatott adatok szerint a felperesnek végkielégítés címén lényegesen kisebb összeg járhatott volna, mint amennyi a három tartószerkezet értéke. Ha a szerződő felek szándéka valóban a felperesnek a végkielégítés ellenében történő tulajdonszerzése lett volna, akkor a végkielégítésre való jogosultságot és annak mértékét nyilvánvalóan rögzítik, de azok egyike sem igazolt.
[10] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a szerződő felek szándéka az volt, hogy a kft. tagjai „kiszervezzék” az egyetlen hasznot hajtó dolgot, a tartószerkezeteket, amelyekre bérleti jogviszony állt fenn. A bérleti díjkövetelés engedményezésének felfüggesztő feltétele a tagi hitel 2003. március 15-éig való visszafizetésének elmaradása, amelynek bekövetkeztére akkor lett volna reális esély, ha addig az erről rendelkező J. I. a kft. tagja és ügyvezetője marad. Mi-után azonban nevezett a megelőző napon kifejezésre juttatta, hogy a társaságot nem kívánja tovább működtetni, a fenti feltétel bekövetkezésére reális esély nem volt. Mindezt igazolta, hogy a kft. 2000. október 25-ét követően semmilyen érdemi tevékenységet nem végzett, ami a hivatalbóli törlését eredményezte.
[11] Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy mivel a szerződések érvénytelenek, ezért a felperes a követelést nem szerezte meg, és a bérleti jogviszony a bérbeadó társaság – hivatalbóli törlés miatti – jogutód nélküli megszűnésével megszűnt. (Minthogy az ingóság lényegében uratlanná vált, a bérlő általi további használat alapozhatott volna meg a bérlő javára szerzési jogcímet.)
[12] Az elsőfokú bíróság annak, hogy egy másik perben hozott jogerős közbenső ítélet szerint a felperes a Budapest, R. u. 1. szám alatti társasház tetején lévő tartószerkezet tulajdonosa, a fentiekhez képest jelentőséget már csak azért sem tulajdonított, mert ez egy másik jogviszonyra vonatkozott, amelyben a felperes – tulajdonszerzése esetén – bérlőnek minősült.
[13] Az alperes elévülési kifogásával kapcsolatban abból indult ki, hogy az alperes két évre előre, 2000. április 1-jéig a bérleti díjat megfizette, így a következő időszak bérleti díja csak ekkor vált esedékessé. A felperes 2001. augusztus 20-án kelt levele konkrét teljesítésre irányuló felszólítást nem tartalmazott, de mivel az engedményezésről való értesítésnek tekinthető, ezért a Ptk. 329. § (2) bekezdése értelmében alkalmas volt az elévülés megszakítására. Ezt követően a felperesnek az alperessel 2003. augusztus 28-án közölt írásbeli felszólítása az elévülést megszakította, és az ekkor újrakezdődött elévülési idő 2008. augusztus 28-án járt le. Miután pedig a 2005. szep-tember 26-ai levél teljesítésre irányuló felszólítást nem tartalmazott, a követelés elévült, s így – az elévülés megszakítására egyébként is alkalmatlan – 2008. november 19-ei elektronikus üzenet jelentőséggel már nem bírt, és a 2011. május 5-ei perindításkor a követelés bírósági úton már nem volt érvényesíthető [Ptk. 325. § (1) bekezdése]. Mindezek miatt az elsőfokú bíróság az alperes beszámítási kifogásának elbírálását mellőzte.
[14] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Rámutatott arra, hogy a felperes és a kft. 1999. szeptember 15-ei szerződése a teljesítési idő lejártát megelőzően a hitel kizárólagos fedezetéül szolgáló vagyontárgyak tulajdonjogának átruházására irányult, egyben a Ptk. 255. § (2) bekezdésében foglalt azt a rendelkezést kerülte meg, amely tiltja, hogy a kielégítési jog megnyílta előtt a jogosult a zálogtárgy tulajdonjogát a kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén megszerezze. Emiatt e szerződés a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján semmisnek minősült.
[15] Ezt a szerződést a 2000. október 15-ei és a 2000. október 25-ei újabb megállapodásokkal a Ptk. 240. § szerint kívánták módosítani, az érvénytelen szerződés módosítása azonban kizárólag abban az esetben érvényes, ha az az érvénytelenségi ok kiküszöbölését szolgálja. Ehhez képest a 2000. október 15-ei, a kft.-t megillető bérbevételek végkielégítés ellenében történő engedményezéséről szóló szerződésben még csak utalás sincs arra, hogy a végkielégítés ténylegesen mire tekintettel illette meg a felperest, és miután a bérbeadásból elmaradt hasznot sem jelölték meg, az engedményezés tárgya sem állapítható meg. A szerződés tehát a Ptk. 205. § (2) bekezdése ellenére nélkülözi a lényeges tartalmi elemeket, ezért az létre sem jött.
[16] A másodfokú bíróság álláspontja szerint ugyanez állapítható meg a 2000. október 25-ei szerződés tekintetében. Abból következően pedig, hogy a tartószerkezetek tulajdonjogának átruházása, valamint a bérleti díjkövetelés engedményezése tárgyában a szerződésmódosítás nem jött létre, a felperes és a kft. jogviszonyát a már említett okból semmis 1999. szep-tember 15-ei megállapodás alapján kell megítélni.
[17] Ha azonban a szerződésmódosítások létre is jöttek volna, akkor sem volnának alkalmasak joghatás kiváltására. A felperes és a kft. ugyanis olyan ügyletre kívántak szerződni, amelynek következtében a kft. részére való jövőbeni teljesítés lényegében kizárt, a tagi hitel és a végkielégítés határidőben történő teljesítésének az esélye sincs meg. Ha tehát létre is jött volna a szerződésmódosítás, az a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti jóerkölcsbe ütközés megállapítására adna alapot. A kft. egyetlen bevétel termelésére alkalmas vagyontárgyának, a tartószerkezeteknek a társaság vagyonából való kikerülése ellehetetlenítette a tagi hitel visszafizetését, amire figyelemmel az erre irányuló megállapodás nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a jóerkölcsről kialakított társadalmi közfelfogással.
[18] Minthogy a felperes a bérlet tárgya tekintetében a tulajdonjogát, illetőleg az egyéb jogosultságát nem igazolta, a másodlagos és harmadlagos keresete sem lehetett megalapozott.
[19] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak az elévülési kifogás megalapozottsága tekintetében kifejtett indokaival is egyetértett. A felperes fellebbezésében foglaltakra figyelemmel utalt arra, hogy a reklámtábláknak a tartószerkezetekről 2005 júniusában és szeptemberében történt eltávolítása nem eredményezhette az elévülés megszakítását, és nem minősült az alperes részéről olyan ráutaló magatartásnak, amellyel a fizetési kötelezettségét elismerte volna.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[20] A felperes felülvizsgálati kérelmében – tartalma szerint – a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az alperesnek a keresettel egyező marasztalását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
[21] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[22] A Kúria előrebocsátja, hogy a felülvizsgálati kérelemben nem elegendő a korábbi beadványokra (BH 1995.99.II.), vagy – a jogi álláspont kifejtése nélkül – a fellebbezésben előadottakra (BH 1998.558.) utalni. Emiatt annak ellenére, hogy a felperes a felülvizsgálati kérelmében több helyen nyilatkozott arról, hogy fenntartja a korábban kifejtett jogi indokait, s így a fellebbezésében foglaltakat is, ezek a hivatkozásai csak annyiban voltak figyelembe vehetők, amennyiben megfeleltek a Pp. 272. § (2) bekezdése által a felülvizsgálati kérelemmel szemben támasztott követelményeknek, vagyis tartalmazták a konkrét jogszabályhely megjelölését és a jogszabálysértés tartalmi körülírását [1/2016. (II. 15.) PK vélemény 3. pontja]. Miután pedig a felülvizsgálati kérelem kiegészítésére nincs jogi lehetőség (BH 2017.232.), a felperes által a felülvizsgálati határidő letelte után, a felülvizsgálati ellenkérelemre tett észrevételként előadottakat az érdemi felülvizsgálat során értékelni nem lehetett.
[23] A Kúria utal továbbá arra, hogy a jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és másodfokú eljárásnak is tárgya volt (BH 1995.163.). A felek tehát a felülvizsgálati kérelemben új jogcímre sem hivatkozhatnak. A felperes a keresetében a tartószerkezetek feletti tulajdonjogát állította, a tulajdonszerzését a kft.-vel kötött szerződésekre alapította, a gazdátlan javak elsajátításának a Ptk. 127. §-ában foglalt szabályára azonban eshetőlegesen sem hivatkozott. Az elsőfokú bíróság ugyan ennek ellenére az ítéletének indokai között kitért arra, hogy a bérbeadó jogutód nélküli megszűnése a bérleti szerződést megszünteti, az ingó dolog lényegében uratlanná válik, és a további használat a bérlő javára alapozhatna meg szerzési jogcímet, a keresetet megalapozottságát az említett eredeti szerzésmód tekintetében – helyesen – nem vizsgálta, és ebben a kérdésben a másodfokú bíróságnak sem kellett állást foglalnia. A felperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul kifogásolta, hogy a jogerős ítélet az utóbbi körben rendelkezést egyáltalán nem tartalmaz, az általa hivatkozott túlterjeszkedés tilalmának megsértése éppen ebben az esetben lett volna megállapítható.
[24] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
[25] A Kúria a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján, a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt és érdemben vizsgálható okokból nem jogszabálysértő.
[26] A felperes eljárási szabálysértésként a Pp. 195. § (1) bekezdésének és a Pp. 252. § (2)–(3) bekezdéseinek megsértésére hivatkozott. A Pp. 252. § (2) bekezdése lényeges eljárási szabálysértés, míg a Pp. 252. § (3) bekezdése a bizonyítási eljárás nagy terjedelmű vagy teljes megismétlésének, illetőleg kiegészítésének szükségessége esetén teszi lehetővé a másodfokú bíróság számára az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését. A felperes e hatályon kívül helyezési okok fennállását anélkül állította, hogy a felülvizsgálati kérelmében – a fentiekben említett Pp. 195. § (1) bekezdésének kivételével – feltüntette volna azokat a jogszabályhelyeket, amelyeket álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az eljárása során megsértett. Az általa ebben a körben előadottak ugyanakkor az elsőfokú bíróság ítéletének a másodfokú bíróság részéről történő hatályon kívül helyezését nem indokolták.
[27] Az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság megismételt eljárásra adott iránymutatásának megfelelően folytatta le a bizonyítási eljárást, és vizsgálta a kereset, valamint az elévülési és érvénytelenségi kifogás megalapozottságát. A Pp. 3. § (3) bekezdése alapján a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről és a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező végzésében kifejtett jogi álláspontot figyelembe véve tájékoztatta a feleket.
[28] A felperes végkielégítésre való jogosultságának és a végkielégítés összegének megállapítása érdekében az adóhatóság megkeresését az alperes indítványozta, ezért nem volt eljárásjogi akadálya annak, hogy az elsőfokú bíróság ezt a felperes által ellenzett bizonyítást foganatosítsa. A felperes ugyan a felülvizsgálati kérelmében ennek ellenére sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az adóhatóság szolgáltatta adatokat nem értékelte, és ennek indokát sem adta, a bizonyítékmérlegelés hibájára és az indokolási kötelezettség megsértésére alapított felülvizsgálati támadás hiányában azonban ezt a hivatkozását figyelembe venni nem lehetett.
[29] Az utóbbiak miatt a bizonyítékok felülmérlegelésének a Budapest, R. utcai tartószerkezet tulajdonjoga tekintetében sem lehetett helye, és mivel a másik perben hozott jogerős közbenső ítélethez fűződő anyagi jogerőhatás a felek jogvitájában nem érvényesülhetett, a Pp. 195. § (6) bekezdése értelmében pedig ellenbizonyításnak a közokirattal szemben is helye van, ezért a jogerős ítélet a közokiratot definiáló Pp. 195. § (1) bekezdését sem sérti.
[30] A túlterjeszkedés tilalmának megsértése valóban az elsőfokú bíróság ítéletének a Pp. 252. § (2) bekezdése szerinti hatályon kívül helyezésére okot adó lényeges eljárási szabálysértésnek minősül, az adott esetben azonban az elsőfokú bíróság az ellenkérelmen való túlterjeszkedés nélkül foglalt állást a felperes és a kft. közötti szerződések érvényességének kérdésében. Az alperes ugyanis a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal szemben mindhárom szerződés vonatkozásában érvénytelenségi kifogást terjesztett elő, és azt az elsőfokú bíróság által vizsgált semmisségi okra, a szerződések nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközésére [Ptk. 200. § (2) bekezdése] is alapította. A felperes sérelmezte továbbá, hogy a másodfokú bíróság az 1999. szeptember 15-ei szerződés egyéb okból való semmisségét, valamint a 2000. október 15-ei és a 2000. október 25-ei szerződések létre nem jöttét ugyancsak erre irányuló ellenkérelem hiányában állapította meg, az érdemi felülvizsgálat alapjául szolgálható adekvát jogszabályhelyet azonban ebben a körben sem jelölt meg.
[31] Elévülési kifogás esetén a bíróságnak először abban a kérdésben kell döntenie, hogy a perbeli követelés elévült-e. Az elévült követelés bírósági úton nem érvényesíthető, ezért a bíróság a keresetet érdemben nem bírálhatja el (BH 2006.220., 2013.189.). Emiatt az alperes által előterjesztett elévülési kifogás megalapozottságának vizsgálata az adott esetben is meg kellett, hogy előzze a kereset érdemi elbírálását.
[32] A felperes a felülvizsgálati kérelmében az elévülés nyugvására is hivatkozott, és sérelmezte, hogy a bíróságok ebben a kérdésben nem foglaltak állást, ugyanakkor érdemi felülvizsgálatnak az ehhez kapcsolódó jogszabályhely megjelölésének hiányában nem lehetett helye.
[33] Amit a Ptk. 327. § (1) bekezdésének sérelmére alapított felülvizsgálati támadás alapján vizsgálni kellett, az az elévülés megszakadása volt. Az elsőfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy a peresített követelés elévülése 2000. április 1-jén kezdődött, és a felperes 2003. augusztus 26-án kelt írásbeli felszólítása az elévülést megszakította. Ugyanez volt azonban a joghatása a 2005. szeptember 26-ai levélnek és a 2008. november 19-ei elektronikus üzenetnek is. Ebből a szempontból annak volt jelentősége, hogy az elévülést megszakító írásbeli felszólítás minimális tartalmi kelléke a követelést megalapozó tényállásnak, valamint az alapul szolgáló jogviszonynak a megjelölése és a jogosult azon akaratának kifejezésre juttatása, miszerint követelését a kötelezettel szemben érvényesíteni kívánja (BH2014.106.). A felperes utóbbi levele és elektronikus üzenete e követelményeknek megfelelt: azok alapján a követelés az alperes által beazonosítható volt, és az önkéntes teljesítés hiánya esetén a bíróság előtti igényérvényesítés kilátásba helyezését a követelés érvényesítésére vonatkozó nyilatkozatnak kellett tekinteni. Ebből következően a 2011. május 5-ei perindításig a követelés nem évült el, s így az elévülési kifogás megalapozatlansága folytán a keresetet érdemben kellett elbírálni.
[34] A felperes a keresetét arra alapította, hogy a korábbiakban már ismertetett, a kft.-vel kötött szerződések alapján a tartószerkezetek tulajdonjogát, és az azokra vonatkozó, a kft. és az alperes közötti vegyes – a bérleti szerződés mellett a megbízási szerződés elemeit is tartalmazó – szerződésből fakadó bérleti díjkövetelést megszerezte. A bíróságok ezért helyesen mutattak rá arra, hogy a felperes által állított szerződéses és törvényi engedményre tekintettel a Ptk. 328. § (1) bekezdése, 331. §-a és 432. § (3) bekezdése alkalmazásának volt helye. Az alperes érvénytelenségi kifogása miatt azonban elsődlegesen a felperes jogszerzését biztosító szerződések érvényességét kellett vizsgálni, a kifogás megalapozottsága esetén ugyanis a felperest kereshetőségi jog nem illette meg.
[35] A felperes az 1999. szeptember 15-ei szerződés értelmében az általa nyújtott tagi hitel 2003. március 15-éig történő visszafizetésének hiányában a tartószerkezetek tulajdonjogát, míg a 2000. október 15-ei szerződés alapján végkielégítésének az említett lejáratig való kifizetésének elmaradása esetén a tartószerkezetek után járó bérleti díjkövetelést szerezte meg a kft.-től. A 2000. október 25-ei szerződés kifejezetten rögzítette, hogy a 2000. október 15-ei szerződés módosításának minősül, de mivel a szerződő felek abban a tagi hitel vissza nem fizetésének jogkövetkezményét ugyancsak a korábbiaktól eltérően határozták meg, ezért valójában az 1999. szeptember 15-ei szerződést is módosították. Azt ugyanakkor már a 2000. október 15-ei szerződés tartalmazta, hogy a kft. – a meg nem határozott összegű és a rendelkezésre álló peradatokkal sem alátámasztható – végkielégítés kifizetésére az akkori helyzete miatt nem volt képes.
[36] A jogerős ítéletben megállapított – és a bizonyítékmérlegelés hibájára alapított felülvizsgálati támadás hiányában a felülvizsgálati eljárásban is irányadónak tekintendő – tényállás szerint a kft. egyetlen hasznot hajtó vagyontárgyai az átruházni kívánt tartószerkezetek voltak, a társaság egyéb jövedelemszerző tevékenységet nem folytatott, és 2001. szeptember 10-én hivatalbóli törlés folytán jogutód nélkül megszűnt. Emellett a felperes a 2000. október 15-ei szerződésben nyilatkozott arról, hogy a kft.-ből kilép, és a társaság cégjegyzésre jogosult másik tagjával együtt 2000. október 24-én az üzletrészeiket kívülálló személyekre ruházták át, jóllehet az e változás bejegyzésére irányuló kérelmet a cégbíróság elutasította.
[37] Mindezek miatt a bíróságok helytállóan, a felülvizsgálati kérelemben feltüntetett Ptk. 207. § (1) bekezdésében írt értelmezési szabály megfelelő alkalmazásával jutottak arra a következtetésre, hogy az egymással a fentiekben ismertetett módon összefüggő szerződések célja az volt, hogy a kft. kizárólagosan hasznot hajtó vagyontárgyait a tagok egyike, a felperes megszerezze. Ennek a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti jogkövetkezménye pedig a szerződések semmissége volt.
[38] A jóerkölcsbe ütközés vizsgálatánál abból kell kiindulni, hogy a szerződés emiatti érvénytelensége önmagában olyan körülmények alapján nem állapítható meg, amelyek a törvényben nevesített érvénytelenségi ok alapjául szolgálnak (EBH 2012.P.17.I.). Ennélfogva a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal szemben nem annak volt jelentősége, hogy a szerződések sem az alperes, sem más személy kielégítési alapját nem vonták el, ebben az esetben ugyanis nem a semmisséget, hanem a fedezetelvonó szerződés [Ptk. 203. § (1) bekezdése] jogkövetkezményeként a relatív hatálytalanságot kellett volna alkalmazni. [Felszámolási eljárás hiányában a szerződések a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 40. § (1) bekezdése alapján sem lettek volna megtámadhatók]. A szerződések nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközésének megállapításához szükséges többlettényállási elemet az adott esetben az általuk elérni kívánt, a fentiekben ismertetett eredmény jelentette. Mindezek a kereset elutasítását kellett, hogy eredményezzék.
[39] A felperes tulajdonszerzésének hiányában a kereset a harmadlagosan megjelölt jogcímen, a jogalap nélküli gazdagodás szabálya alapján sem volt teljesíthető. A jogerős ítélet ezért a Ptk. 361. § (1) bekezdését sem sérti.
[40] A Kúria a kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. V. 22.215/2017.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás