• Tartalom

88/2019. (VIII. 23.) ME határozat

88/2019. (VIII. 23.) ME határozat

a Magyarország Kormánya és a Dél-afrikai Köztársaság Kormánya között a Közös Együttműködési Bizottság létrehozásáról szóló Megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról

2019.08.23.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (2) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a külgazdasági és külügyminiszter és az igazságügyi miniszter előterjesztése alapján
1. felhatalmazom a külgazdasági és külügyminisztert vagy az általa kijelölt személyt a Magyarország Kormánya és a Dél-afrikai Köztársaság Kormánya között a Közös Együttműködési Bizottság létrehozásáról szóló Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) bemutatott szövegének – a jóváhagyás fenntartásával történő – végleges megállapítására;
2. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a Megállapodás szövege végleges megállapításához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
3. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert és az igazságügyi minisztert, hogy a Megállapodás kihirdetéséről szóló kormányrendelet tervezetét a Megállapodás szövegének végleges megállapítását követően haladéktalanul terjessze a Kormány elé.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére