PK ÍH 2019/89.
PK ÍH 2019/89.
2019.09.01.
I. Nincs szükség a kártérítés további elemeinek vizsgálatára, ha a károsult – a Ptk. ezt előíró rendelkezése miatt – nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a biztosítóval szemben.
II. Az ügyvéd jogellenes, illetve szerződésszegő magatartása is csak abban az esetben alapozhatja meg a kártérítési felelősségét, ha azzal okozati összefüggésben a kár bekövetkezése is bizonyított.
[Alkalmazott jogszabályok: az ügyvédekről szó 1998. évi XI. törvény (Üttv.) 3. § (2) bekezdése, 10. §-a, 23. § (2) bekezdése, 27. § (1) bekezdés b) pontja; a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:142. §, Ptk. 6:473. § (1) bekezdés.]
A felperes legutóbb módosított keresetében az ügyvédekről szó 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: Ügyvédi törvény) 3. § (2) bekezdése, 10. §-a, 23. § (2) bekezdése, 27. § (1) bekezdés b) pontja és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:142. §-a alapján elsődlegesen az I. rendű alperes, másodlagosan ha az I. rendű alperes nem teljesít, akkor a II-III. rendű alperesek egyetemleges marasztalását kérte 31 200 000 forint kártérítésben és késedelmi kamatára.
A felperes előadta, hogy 2015. április 24-én az I. D. Zrt.-vel (a továbbiakban: eladó) a Budapest /0/A/41. helyrajzi számú ingatlanra adásvételi előszerződést kötött, amely alapján az eladónak 19 000 000 forint vételárat megfizetett. Az előszerződésben meghatározott 2015. október 24-i határidő leteltéig a felek az adásvételi szerződést nem kötötték meg, ehelyett 2015. október 30-án a B./0/A/51. helyrajzi számú ingatlanra kötöttek adásvételi szerződést. Ezt a szerződést ügyvédként az I. rendű alperes tagjaként eljárt II. rendű alperes szerkesztette és ellenjegyezte. Az eladó ennek az ingatlannak is csupán várományosa volt, azonban nem tudta a tulajdonjogát megszerezni, mert a szintén az I-II. rendű alperesek által szerkesztett és ellenjegyzett 2015. július 23-án kelt és október 22-én módosított adásvételi szerződés alapján a vételárat nem fizette meg, emiatt a földhivatal a tulajdonjogának bejegyzése iránti kérelmét 2016. január 29-én elutasította. Az I. D. Zrt. pénzügyi helyzete ezt követően megrendült, elrendelték a felszámolását.
A felperes a II. rendű alperes felelősségét abban látta, hogy az adásvételi szerződéssel kapcsolatban külön megbízási szerződést vagy tényvázlatot nem készített, a szerződéskötésnél nem volt jelen, emiatt az arra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének sem tudott eleget tenni, hogy az adásvétel tárgyát képező ingatlant az I. D. Zrt. 11 500 000 forinttal magasabb vételáron kívánja megvásárolni. A vételár ügyvédi letétbe való teljesítésének elrendelése helyett a II. rendű alperes egyoldalú, az érdekeit nem védő jogi konstrukciót választott, az adásvételi szerződés földhivatalhoz történő benyújtása során nem tartotta be az ügyintézési határidőt. Mindezek eredményeként a kifizetett vételárból 19 000 000 forint, az ingatlan elmaradt hasznosításából pedig 12 200 000 forint kára keletkezett.
Az alperesek a jogalapot és összegszerűséget egyaránt vitatva a kereset elutasítását kérték. Az I-II. rendű alperesek vitatták magatartásuk jogellenességét és az ok-okozati összefüggés fennállását. Arra hivatkoztak, hogy az előszerződés elkészítésében nem vettek részt, annak aláírásánál a II. rendű alperes nem volt jelen, a felperes a vételárat az előszerződés alapján teljesítette. Állították, hogy a fél évvel korábban már kifizetett vételár ügyvédi letétbe helyeztetésére nem volt lehetőségük. A II. rendű alperesnek az I. D. Zrt. pénzügyi nehézségeiről 2016 januárja előtt nem volt tudomása.
A III. rendű alperes álláspontja szerint vele szemben a felperesnek nincs kereshetőségi joga. A felperessel nem állt szerződéses jogviszonyban, a Ptk. 6:473. § (1) bekezdése alapján a károsult kárigényét a biztosítóval szemben közvetlenül nem érvényesítheti. Arra is hivatkozott, hogy az ügyvédi felelősségbiztosítási feltételek 3.1.8. pontja értelmében nem téríti meg azt a kárt, ami a biztosított által elkövetett bűncselekmény miatt következett be, a felperes pedig feljelentést tett a biztosított ügyvéddel szemben.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest kötelezte perköltség megfizetésére.
Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az I-II. rendű alperesek nem működtek közre a felperes és az I. D. Zrt. közötti, a B./0/A/41. helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó adásvételi előszerződés létrehozásában. Az azt tartalmazta, hogy az eladó üzletszerűen foglalkozik ingatlanok értékesítésével, a szerződés tárgyát képező ingatlan a szerződéskötés időpontjában nem áll a tulajdonában, a vevő a szerződéskötésre megállapított 2015. október 24-i határidő lejártát megelőzően, 2015. május 8-ig köteles a teljes vételárat megfizetni. Mindezek, valamint a foglaló jogi sorsára és az elállási jogra vonatkozó szerződési rendelkezések alapján az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy mindkét fél értette a konstrukció lényegét és az abban rejlő kockázatot. Megállapítása szerint a felperes az előszerződés megkötésekor nem volt szorult helyzetben és jogi szakember igénybevételétől sem volt elzárva. Az adásvétel létrejötte esetén a felperes oldalán mutatkozó többletkockázatot a piaci árnál alacsonyabb vételár kompenzálta volna.
Ugyanezen felek között immár az I-II. rendű alperesek közreműködésével 2015. október 30-án létrejött egy másik, a /A/51. helyrajzi szám alatti ingatlanra is egy adásvételi szerződés. A szerződésben a felek a vételárat az előszerződésben meghatározottal egyező összegben állapították meg, és azt már megfizetettnek tekintették. Az elsőfokú bíróság szerint ebből az a nyilvánvaló következtetés vonható, hogy az újabb szerződéskötés oka az előszerződés teljesítésének meghiúsulása volt. Az I. D. Zrt. valóban megvásárolta a /51. helyrajzi számú ingatlant, a vételár megfizetésének hiánya miatt azonban tulajdonjogának bejegyzése iránti kérelmét a földhivatal elutasította. Az adásvételi szerződés megkötésekor a felperes bízott az I. D. Zrt. tulajdonszerzésében, ezért nem élt a /41. helyrajzi számú ingatlanra kötött szerződéstől való elállás és a vételár visszakövetelésének lehetőségével.
Az elsőfokú bíróság megállapította azt is, hogy az I-II. rendű alperesek tudtak arról, hogy a felek korábban a /41. helyrajzi számú ingatlanra előszerződést kötöttek, és az adásvételi szerződés az eladó tulajdonszerzésének a hiánya miatt meghiúsult. Ebben a helyzetben a szerződő felek szándéka egy azonos értékű, hasonló adottságú másik ingatlan adásvételére irányult. Az előzmények alapján azonban a felperesnek számítania kellett arra, hogy az I. D. Zrt. tulajdonszerzése az /51. helyrajzi számú ingatlan tekintetében sem biztos. Figyelemmel arra, hogy az okiratszerkesztő ügyvéd részletesen körülírta az ingatlan jogi helyzetét, és a felperes kockázatát érintő valamennyi körülményt a szerződésbe foglalta, az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az I-II. rendű alperesek eljárása az Ügyvédi törvénynek megfelelt.
A felvetett lehetőségeket a felperes jogainak biztosítására alkalmatlannak találta. Kifejtette: a már átadott vételár ügyvédi letétbe helyezése nem volt elrendelhető, illetve annak hiányáért az okiratszerkesztő ügyvéd nem felelt. Álláspontja szerint a felperes által hivatkozott eseti döntések alapjául szolgáló tényekkel szemben a perbeli esetben az okiratszerkesztő ügyvéd nem mulasztott, az adásvételi szerződést és annak módosítását is haladéktalanul benyújtotta a földhivatalhoz. Arra vonatkozó adat nem merült fel, hogy az általa képviselt jogi személy gazdasági helyzetét az ügyvéd átlátta volna. Az pedig rajta kívülálló körülmény volt, hogy az eladó a vételárat nem tudta teljesíteni, ezért a földhivatal hiánypótlási felhívásának nem tudott eleget tenni.
Megállapította, hogy a Ptk. 6:473. § (1) bekezdése szerint a károsult kárigényét a biztosítóval szemben közvetlenül nem érvényesítheti, a mögöttes felelősség pedig a felperes és a III. rendű alperes viszonylatában nem értelmezhető. Az I-II. rendű alperesek marasztalásának hiányában a biztosítási szerződés alapján a III. rendű alperes felelőssége fel sem merülhetett.
Az elsőfokú ítélettel szemben elsődlegesen annak keresete szerinti megváltoztatása, másodlagosan a hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára való utasítása iránt a felperes terjesztett elő fellebbezést.
Fellebbezésében azt sérelmezte, hogy kérelme ellenére az elsőfokú bíróság nem rendelte el a személyes meghallgatását és az indítványa elutasításának okát sem jelölte meg. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást tévesen állapította meg és az abból levont jogi következtetései sem helytállóak. Az eljárás során ugyanis bizonyította a kára keletkezését, azt, hogy az alperesek jogszabályt sértettek, illetve mulasztottak, továbbá, hogy kára és az alperesek magatartása között az ok-okozati összefüggés fennáll. Fellebbezésében már csak arra hivatkozott, hogy az okirat szerkesztése során az I-II. rendű alperesek mulasztottak, mivel nem képviselték valamennyi érintett fél érdekeit, és olyan szerződést készítettek, amely nem egyensúlyozta ki a felek érdekeit és kockázatait. A tájékoztatási kötelezettségüket is megszegték, hiszen a II. rendű alperes – saját bevallása szerint – soha nem találkozott vele személyesen, és a kapcsolatot egyéb úton sem vette fel vele.
A felperes fenntartotta azt az állítását, hogy bizonyosan nem, vagy nem ilyen egyoldalú konstrukcióban kötött volna szerződést, ha tudja, hogy az I. D. Zrt. az ingatlant 11 500 000 forinttal magasabb vételáron kívánja megvásárolni. A hiányzó vételárrész miatt az alperesekben fel kellett, hogy merüljön, hogy az I. D. Zrt. a lakást nem fogja tudni megvásárolni. Ezért lényeges körülménynek tekintette, hogy az I-II. rendű alperesek szerkesztették az eladó által 2015. július 23-án kötött szerződést és annak módosítását is. A felperes állította, hogy az I-II. rendű alperesek tájékoztatási kötelezettsége kiterjedt az adásvételi szerződés meghiúsulásának oka mellett arra is, hogy a végleges szerződés megkötése előtt egy héttel a felek a vételár fizetésének határidejét módosították. Ez a körülmény ugyanis logikusan a vevő fizetési nehézségére utal. Az I. D. Zrt. időközben elrendelt felszámolása is azt bizonyítja, hogy 2015 októberében már jelentős fizetési nehézségekkel küszködött. E két, az ügyvéd által elhallgatott információ bármelyikét tartalmazó tájékoztatás esetén pedig a pénzét követelte volna vissza, és nem másik ingatlan megvásárlását kéri.
Állította, hogy adásvételi szerződés készítése során az okiratszerkesztő ügyvédnek megfelelő körültekintéssel, szakértelemmel, és a szerződő feleket egyaránt képviselve kell eljárnia. Nem hallgathat el olyan tényeket, amelyek az egyik félre kockázatot jelentenek, illetve a szerződési akaratát döntően befolyásolják. Fenntartotta, hogy ez a Kúria joggyakorlata szerint is tilos (BH 2016.244). Az alpereseknek ezért olyan konstrukciót kellett volna a szerződésben rögzíteniük, hogy a vételárat csak azt követően kell az I. D. Zrt., vagy annak. kihagyásával közvetlenül a tényleges tulajdonosok számára megfizetnie, amikor a vételár őt terhelő különbözetét az eladók részére az I. D. Zrt. már megfizette. A felperes álláspontja szerint korábbi teljesítése ellenére sem lett volna akadálya annak, hogy az önrész eladók részére való megfizetésének igazolásáig az ügyvéd a 19 millió forint ügyvédi letétbe helyezésére kötelezze az I. D. Zrt.-t. Hangsúlyozta, hogy az ügyvéd tájékoztatásra és a felek érdekeinek egyenértékű képviseletére vonatkozó kötelezettsége objektív, független attól, hogy maga bízott-e az eladóban, láthatta-e előre a szerződés kockázatait, vagy hogy rendelkezik-e jogi végzettséggel. Az I-II. rendű alperes az I. D. Zrt. „házi ügyvédje” volt, ennek megfelelően annak érdekeit szem előtt tartva járt el, a magatartása döntően hozzájárult ahhoz, hogy számára előnytelen adásvételi szerződést írt alá.
Az I-III. rendű alperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú eljárásban előterjesztett érdemi nyilatkozataik fenntartása mellett az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A felperes a fellebbezési eljárásban a Budapesti Nyomozó Ügyészség előtt Nyom. /2016. számon folyamatban lévő büntetőügyben 2019. január 18-án megismert iratokat csatolt. Álláspontja szerint ezek közül a Budai Központi Kerületi Bíróság Bny. /2018/2. számú végzése bemutatja azt a piramisrendszerű gyakorlatot, melyet a II. rendű alperes és az I. D. Zrt. folytattak. Eszerint az I. D. Zrt. tipikusan adásvételi előszerződést kötött ügyfeleivel a megvásárolni kívánt ingatlanokra. A szerződés szerinti vételárat a II. rendű alperes ügyvédi letétbe vette, majd a vevők tudta nélkül az I. D. Zrt. részére kiadta, a cég viszont azt nem az adott előszerződésben rögzített ingatlan megszerzésére fordította. A felperes hivatkozott arra, hogy a III. rendű alperes egy másik panaszos ügyében megállapította a II. rendű alperes felelősségét, melyet azzal indokolt, hogy az ügyvéd nem épített megfelelő biztosítékot a szerződésbe arra az esetre, ha az eladó mégsem szerezné meg az ingatlan tulajdonjogát. Hangsúlyozta, hogy az ügyletből eredően hármas kockázat terhelte, melyek közül – korábbi pozitív tapasztalatai alapján – csak a vételár előre fizetésével járó kockázatot vállalta. Ezzel szemben az abból eredő kockázatot, hogy a kifizetett vételárat az I. D. Zrt. nem a szerződés szerinti ingatlan megvásárlására fordítja, illetve hogy a neki eladni kívánt ingatlant jelentősen magasabb áron vásárolja meg, nem ismerhette fel, ebből következően nem is vállalta. Ezekre a tényekre kiterjedt a II. rendű alperes tájékoztatási kötelezettsége, amelynek elmulasztott eleget tenni.
Az alperesek álláspontja szerint a felperes által a másodfokú eljárásban benyújtott iratanyag a per eldöntése szempontjából nem releváns. A III. rendű alperes szerint ezek az iratok nem változtatnak azon, hogy a felperesnek vele szemben nincs kereshetőségi joga. A biztosított ügyvéd által bűncselekménnyel okozott kár pedig a kizárt kockázatok közé tartozik. Más kárrendezési ügyben hozott határozatának csatolását adatvédelmi szempontból aggályosnak tartotta, egyúttal kiemelte, hogy döntése eltérő tényálláson – a biztosított ügyvéd által készített előszerződés és vételár előleg fizetése – alapul, ezért annak indokaira a felperes egyébként is alaptalanul hivatkozik.
Az ítélőtábla teljes terjedelemben vizsgálta felül az elsőfokú bíróság ítéletét, mert annak fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt [a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (1952. évi Pp.) 228. § (4) bekezdés].
A fellebbezés nem megalapozott.
Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy az I-II. rendű alperesek marasztalását a kártérítés valamennyi együttes elemének, a III. rendű alperesét pedig a passzív perbeli legitimációnak a hiánya kizárta. Ezek a hiányosságok a felperes által megjelölt bizonyítékokkal – személyes meghallgatása révén, az I. D. Zrt.-vel folytatott tárgyalások során a képviseletében eljárt édesapja tanúvallomásával, illetve a III. rendű alperes más eljárásban hozott határozatával – sem lettek volna pótolhatók. Az 1952. évi Pp. 252. § (3) bekezdése alapján további bizonyítás lefolytatása érdekében ezért az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére nem volt szükség, azt az ítélőtábla a rendelkezésre álló adatok alapján érdemben bírálta felül.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemi döntését is helyesnek találta, részben annak indokaival is egyet értett, azokat csak az I-II. rendű alperesek tekintetében tartotta szükségesnek a következők szerint módosítani. A III. rendű alperessel szemben ugyanakkor az elsőfokú bíróság a passzív perbeli legitimációjának a hiánya miatt megalapozottan utasította el a felperes keresetét. A Ptk. 6:473. § (1) bekezdése ugyanis kifejezetten kizárja a károsult részéről a biztosítóval szembeni kárigény közvetlen érvényesítését. Ennek következtében a III. rendű alperes esetében a kártérítés további elemeinek vizsgálatára sem volt szükség.
A felperes az alperesek kártérítési felelősségét a II. rendű alperesnek a 2015. október 30-án kelt adásvételi szerződéssel kapcsolatos eljárására alapította, és maga sem vitatta, hogy a 2015. április 24-i előszerződés elkészítésénél és aláírásánál a II. rendű alperes nem működött közre. Ez utóbbira nézve az 1952. évi Pp. 235. § (1) bekezdése szerint figyelembe vehető bizonyíték a másodfokú eljárás során sem merült fel, az ítélőtábla előtt csatolt, a Budai Központi Kerületi Bíróság Bny. /2018/2. számú, védő kizárásáról hozott végzésének indokolása (annak 18. pontja), az abban megállapított tényállás pedig az 1952. évi Pp. 4. § (1) bekezdése értelmében a bíróságot határozatának meghozatalában nem kötötte.
A 2015. október 30-i adásvételi szerződés 19. pontja szerint az I. D. Zrt. mellett a felperes maga is ügyvédi tevékenység ellátásával bízta meg az I. rendű alperest. Ennek következtében a felperes által az I-II. rendű alperesek terhére rótt magatartások, megvalósulásuk esetén ténylegesen az ügyvédi megbízás megszegését jelentették. Az ítélőtábla nem értett egyet az elsőfokú bíróság azon álláspontjával, hogy az alperesek mindenben az Ügyvédi törvényben foglaltak szerint jártak el. A II. rendű alperes ugyanis maga sem vitatta, hogy a szerződő felek által aláírt adásvételi szerződést a távollétükben ellenjegyezte, ami az Ügyvédi törvény 27. § (1) bekezdésének megsértését jelentette. Ennek következtében pedig a szerződés tartalmával kapcsolatban a feleknek semmilyen tájékoztatást nem adhatott.
Az ügyvéd jogellenes, illetve szerződésszegő magatartása azonban csak abban az esetben alapozhatja meg kártérítési felelősségét, ha azzal okozati összefüggésben a kár bekövetkezése is bizonyított. Az alperesek pedig alappal hivatkoztak arra, hogy a felperes nem igazolta, hogy megfelelő ügyvédi tájékoztatás és helyes, az érdekeit védő szerződési konstrukció alkalmazása esetén az I. D. Zrt. képes lett volna a részére jóval korábban, az előszerződés alapján megfizetett vételár ügyvédi letétbe helyezésére vagy visszafizetésére. Az ítélőtábla kiemeli, hogy éppen a felperes volt az, aki arra hivatkozott, hogy az ingatlanok értékesítésével foglalkozó cégnél a vevőktől átvett vételárral piramisjáték-rendszerű gyakorlatot folytattak és a vételárat nem a kiválasztott ingatlan megvásárlására fordították.
A felperes a vételár összegével megegyező tényleges kára mellett a megvásárolni kívánt ingatlan meghiúsult hasznosításából eredő elmaradt hasznának a megtérítését is kérte. Ez utóbbi kárigénye eredményes érvényesítését azonban eleve kizárta, hogy a felperes előadása szerint az ügyvéd jogszabálynak megfelelő eljárása esetén az ingatlant nem vásárolta volna meg.
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az I-II. rendű alperesek kártérítésben marasztalására nem a jogellenesség, hanem az ok-okozati összefüggés hiánya miatt nem látott lehetőséget. Figyelemmel arra, hogy a vételár kifizetése nem a II. rendű alperes ügyvédi eljárásnak eredményeként, az általa szerkesztett és ellenjegyzett szerződés alapján történt, a felperes által hivatkozott ügyvédi kárfelelősséget megállapító ítéletek jelen ügy elbírálása során nem szolgálhattak iránymutatásul.
Az ítélőtábla ezért az 1952. évi Pp. 253. § (2) bekezdése szerint az elsőfokú bíróság ítéletét – részben eltérő indokok alapján – helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.225/2018/9-II.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás