PK ÍH 2019/90.
PK ÍH 2019/90.
2019.09.01.
I. A követelés egy részének érvényesítése esetén a többletre, azaz a nem érvényesített követelésrészre nem terjed ki az ítélet jogereje, feltéve, hogy a korábban érvényesített illetve nem érvényesített követelésrészek tekintetében a kötelezett személyét vagy a követelés jogalapját vagy tényalapját illetően kimutatható valamilyen különbség.
A kártérítési követelések tényalapja kettős: egyrészt magának a káresemény bekövetkezésének körülményei, másrészt a kár mibenléte.
II. A jogfenntartás intézményét a polgári eljárásjog nem ismeri, ezért egy korábbi perben tett jogfenntartó nyilatkozat önmagában nem zárja ki a res iudicata megállapíthatóságát.
III. Kártérítésként járadék megítélése akkor indokolt, ha a kártérítési kötelezettség a jövőben rendszeresen felmerülő károk megtérítésére vonatkozik. Ilyen esetben általában nem állapítható meg, hogy a károkozás következményeképpen a károsult folyamatosan, időről időre jelentkező kára meddig fog felmerülni, ezért a fizetési kötelezettség végső időpontja sem határozható meg [1952. évi Pp. 229. §; 1959-es Ptk. 340. §, 355. §].
A felperes 2010. augusztus 30. napján az I. rendű alperesi társasház IV. emeletén húzódó függőfolyosón megcsúszott, elesett, majd a folyosót kívülről határoló üvegkorlátot kitörve az épület előtti parkolóban lévő autóra zuhant, onnan pedig az úttestre esett. Az esés következtében számos töréses, zúzódásos és vágásos sérülést szenvedett. Hónapokig tartó kórházi kezelést követően bocsátották otthonába, de még ezután is hosszú ideig ápolásra, gondozásra szorult. Három hónapig feküdnie kellett, ezt követően újra tanult járni. Eleinte ülőkocsiban, majd járókerettel, később két mankóval közlekedett. 2011 nyarától egy támbot segítette a járásban, jelenleg már ezt is csak alkalomszerűen használja. Utóbb a felperesen több korrekciós műtétet végeztek. Ennek ellenére mozgása ez idő szerint is nehezített, a váll-, a csípő-, a gerinc-, a térd- és a bokamozgások beszűkültek, a jobb comb izomzata sorvadt, emellett testén számos, az eséskor szerzett – a tört üveg által okozott – vágásos sérülésekből eredő hosszanti heg található. A ... Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve a balesettel összefüggésben a felperes többszörös törések miatti mozgásnehezítettség és a jelentős izomtömegvesztés miatt kialakult össz-szervezeti egészségkárosodását a 2014. január 13. napján kelt határozatában 50%-ban határozta meg.
A baleset bekövetkezésekor a felperes elvált családi állapotú volt, egy gyermeke van, aki Rómában él az édesapjával. A balesetet megelőzően a felperes évente kétszer Olaszországba utazott gyermekét meglátogatni, és ugyancsak 2 alkalommal a gyermek látogatott el a felpereshez Magyarországra. A balesetet követően a felperes és gyermeke közötti személyes találkozások elmaradtak, Facebookon tudják tartani egymással a kapcsolatot. A baleset óta a felperes idős édesanyjával él közös háztartásban, társkapcsolata nincs. Baráti, rokoni kapcsolatai lényegében nem változtak, korábban sem élt nagyobb társasági életet, baráti köre szűk volt.
A felperes óvónőképzőt és külkereskedelmi főiskolát végzett. 2004 óta tüzép-telepvezetőként állt munkaviszonyban, havi nettó keresete 82 345 Ft volt. Emellett alkalmanként német és olasz nyelven tolmácsolást végzett, illetve idegenvezetőként is dolgozott. A balesetet követően munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnt, 2013. január hónaptól rehabilitációs ellátásban részesül.
A felperes 2011-ben pert indított az alperes ellen a (város neve)-i Járásbíróság előtt a balesettel összefüggésben keletkezett vagyoni és nemvagyoni kárának megtérítése iránt. Nemvagyoni kárigényét 500 000 Ft-ban jelölte meg, vagyoni kártérítés címén pedig 1 000 000 Ft megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Vagyoni kárigényét akként részletezte, hogy abból 20 490 Ft a baleset során tönkrement ruházatának értéke, 200 000 Ft a látogatási díjjal, benzinköltséggel felmerült kiadás, 480 000 Ft az otthoni ápolás díja és 288 060 Ft a baleset utáni 12 hónapra számított jövedelemkiesése. A (város neve)-i Járásbíróság a 2014. július 10. napján kelt – a Gyulai Törvényszék 9.Pf.25.609/2014/5. számú ítéletével helybenhagyott – 6.P.20.699/2011/131. számú ítéletével a keresetnek lényegét tekintve helyt adott.
A megváltozott munkaképességű személyek ellátásának megállapításához végzett legutóbbi – 2017 márciusában lefolytatott – szakértői véleményezés során a ... Megyei Kormányhivatal ......-i Járási Hivatala a korábbiakkal megegyezően továbbra is 50%-os össz-szervezeti egészségkárosodást véleményezett a felperesnél azzal, hogy következő felülvizsgálata 2020. március hónapban szükséges. Megállapította továbbá, hogy a felperes rehabilitálható ugyan, foglalkozási rehabilitációja azonban nem javasolt, fokozottan balesetveszélyes munkát, gyakori hajolással, gyaloglással, tárgyak emelésével, nehéz fizikai megterheléssel járó munkát nem végezhet.
Összességében a felperes egészségi állapotában, életkörülményeiben, jövedelmi és vagyoni viszonyaiban a (város neve)-i Járásbíróság előtt folyamatban volt per befejezését követően lényegi változás nem következett be.
A felperes a jelen perben előterjesztett módosított keresetében 10 000 000 Ft nemvagyoni és 30 000 000 Ft vagyoni kártérítés, valamint ez utóbbi egyes részösszegei után az általa megjelölt időpontoktól járó törvényes mértékű késedelmi kamat, továbbá 2016. április 1. napjától kezdődően havi 55 287 Ft járadék megfizetése kérte kötelezni az alperest. Vagyoni kártérítési követeléséből 200 000 Ft-ra a kórházi látogatásaival felmerült benzinköltség, 20 490 Ft-ra a baleset során tönkrement ruházatában keletkezett kár, 900 000 Ft-ra gyógyszerköltség és 28 879 500 Ft-ra jövedelemkiesés címén tartott igényt. A járadék igényén belül gyógyszerköltség címén havi 19 287 Ft-ban, közlekedési többletköltség címén havi 20 000 Ft-ban és háztartási kisegítés címén havi 16 000 Ft-ban jelölte meg a követelését. Kiemelte, a korábbi perben a jelen keresetében foglaltakkal egyezően a járadékkal nem érintett kártérítési igényét összesen 40 000 000 Ft-ban jelölte meg azzal, hogy a (város neve)-i Járásbíróság előtt folyó perben ezen követeléséből csupán 1 500 000 Ft-ot érvényesített, míg az ezt meghaladó összeg tekintetében jogfenntartással élt. Hivatkozása szerint állapota ugyan nem rosszabbodott az előző perben megállapítottakhoz képest, a balesettel összefüggésben felmerült kára azonban a korábban általa érvényesítetthez viszonyítva jóval magasabb összegű. Az egyes kárigényeit illetően kereseti követelését az alábbiakkal indokolta:
– Előadta, a balesetet megelőzően mindössze kétfajta gyógyszert kellett szednie, a baleset után ezek a kiadásai – a továbbra is szedett két gyógyszer költségét leszámítva – 19 287 Ft-ot tesznek ki.
– Állította, szüksége lenne a háztartási munkák elvégzéséhez segítő igénybevételére, jelenlegi jövedelmi viszonyai mellett azonban háztartási kisegítőt nem tud fizetni, közmunkások vagy házi segítségnyújtás keretében igénybe vehető ingyenes segítséget pedig nem kíván elfogadni, mert félti az értékes dísztárgyait. Előadása szerint jelenleg idős édesanyja és ő maga végzik a háztartási munkákat erejük megfeszítésével.
– A közlekedési költséggel kapcsolatos követelését illetően előadta, a balesetet megelőzően sokat autózott, motorozott kedvtelésből, a baleset után ezek az utazásai megszűntek, motorkerékpárját eladta, gépkocsiját pedig vásárláshoz, orvoshoz járáshoz, ügyintézéshez használja, e célokból havonta kb. 200 km utat tesz meg, az ezzel járó benzinköltség, továbbá a gépjármű adójával, fenntartásával, javításával kapcsolatos költségei havi átlagát jelölte meg az igényelt havi 20 000 Ft-ban.
– A jövedelemkiesés címén igényelt összeg számításánál abból indult ki, hogy az a tüzép-telep, ahol a balesetet megelőzően dolgozott, időközben bezárt, így ott a baleset hiányában sem dolgozhatna, ezért feltehető, hogy visszatért volna eredeti szakmájába, óvónőként helyezkedett volna el, esetleg elvégzett volna egy közintézmény-vezetői szakot (város neve)-n, és így jelenleg már vezetői munkakörben is tevékenykedhetne. Az e munkakörben elérhető jövedelem és a részére ténylegesen folyósított rokkantsági ellátás különbözetét figyelembe véve végezte el a keresetveszteségből adódó kárigényére vonatkozó számítást.
– A nemvagyoni kára körében kérte értékelni, hogy a Dunántúlon és (város 2 neve)-n lakó rokonaihoz nem tud ellátogatni, a temetőbe édesapja sírjához is csak ritkán, a szomszéd segítségével tud kimenni, emellett a baleset következtében le kellett mondania a motorozásról, holott az korábban hozzátartozott az életéhez.
A per folyamán keresetét kiterjesztette a II. rendű alperesre a közte és az I. rendű alperes között létrejött felelősségbiztosítási szerződésre hivatkozva. A II. rendű alperessel szembeni keresetében annak megállapítását kérte, hogy a perbeli káreseménnyel összefüggésben az I. rendű alperes helyett a II. rendű alperes tartozik vele szemben helytállni.
Az I. rendű alperes elsődlegesen a per megszüntetését kérte. Álláspontja szerint ugyanis a felperes követelését a (város neve)-i Járásbíróság, illetve a Gyulai Törvényszék már jogerősen elbírálta, így a jelen perben előterjesztett igénye ún. ítélt dolognak minősül. Kiemelte, a felperes által hivatkozott jogfenntartás csak az előző perben tartott elsőfokú tárgyalás berekesztéséig illette meg a felperest, jelen perben pedig új tényre nem hivatkozott, kizárólag olyan körülményekre alapította igényét, amelyek alapján a korábban eljárt bíróságok mind a vagyoni mind a nemvagyoni kárigényét már elbírálták. Érdemi védekezése a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy a felperesnek a korábbi perben elbíráltakat meghaladó kára keletkezett volna a balesettel összefüggésben. Kiemelte, a felperes a balesetet megelőzően nem óvónőként dolgozott, tolmácsolási, üzletvezetési feladatokat pedig a jelen állapotában is tudna végezni. Megítélése szerint a peradatok nem bizonyítják a felperes által megjelölt gyógyszerek szedésének, illetve a támbot és a gépkocsi használatának indokoltságát. Utalt arra, a nehezített közlekedés a felperes túlsúlyával állhat összefüggésben.
A II. rendű alperes ellenkérelme ugyancsak a kereset elutasítására irányult. Vitatta a vele szemben előterjesztett kereset jogalapját, álláspontja szerint ugyanis az I. rendű alperessel kötött biztosítási szerződés alapján a perbeli káreseményre a helytállási kötelezettsége nem terjed ki. Érvelése szerint nem bizonyított, hogy a felperesnek az általa megjelölt körülményekkel összefüggésben az igényelt összegű kára keletkezett.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a pert részben – a ruházatban keletkezett vagyoni kár, a látogatással felmerült költség és 779 510 Ft elmaradt jövedelem megtérítése iránti kereseti kérelem vonatkozásában – megszüntette, ezt meghaladóan a permegszüntetési kérelmet elutasította. Kötelezte az I. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 6 425 837 Ft-ot és ezen összegből az egyes részösszegek után megállapított időpontoktól kezdődően a kifizetés napjáig a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatot, továbbá 2019. március 1. napjától havonta előre esedékesen minden hónap 10. napjáig 52 000 Ft jövedelempótló járadékot és 13 000 Ft költségpótló járadékot. Ezt meghaladóan az I. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasította.
Megállapította, hogy a II. rendű alperes kockázatviselési kötelezettsége fennáll az alperesek között létrejött biztosítási szerződés alapján az I. rendű alperes fenti kártérítési fizetési kötelezettségeiért.
Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az I. rendű alperesnek 924 000 Ft perköltséget azzal, hogy a felek az ezt meghaladó költségeiket maguk viselik. Kötelezte az I. rendű alperest, hogy fizessen meg az államnak 204 000 Ft feljegyzett illetéket, valamint 57 355 Ft állam által előlegezett költséget, és megállapította, hogy 996 000 Ft illetéket valamint 280 029 Ft feljegyzett költséget az állam visel. Az előlegezett közjegyzői díjból a felperest 249 000 Ft, az I. rendű alperest 51 000 Ft benyújtó egy részére történő megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a folyamatos járadékban marasztaló ítéleti rendelkezés fellebbezésre tekintet nélkül előzetesen végrehajtható.
Határozatának indokolása szerint az I. rendű alperes ítélt dologra alapított pergátló kifogását csak kisebb részben tartotta megalapozottnak. Kifejtette, a felperes a korábbi perben az őt megillető követelésnek csak egy részét érvényesítette, a többletre nem terjed ki az ítélet jogereje. Álláspontja szerint nem volt akadálya annak, hogy a felperes a korábbi perben el nem bírált kárigényeit jelen perben érvényesítse, ennek megfelelően érdemben vizsgálta a felperes által az előzményi perben nem érvényesített és a korábban eljárt bíróság által el nem bírált kárigényeket.
A felperes nemvagyoni kártérítés címén érvényesített követelését 3 000 000 Ft erejéig ítélte megalapozottnak. Az összegszerűség keretében értékelte a baleset miatt a felperes által átélt testi és érzelmi megrázkódtatás nagyságát, annak a felperes egész életére kiható elhúzódó hatásait, a másokra utaltság miatti tehetetlenség érzését, az önértékelés negatív változását, a felperes és a gyermeke közötti kapcsolattartás akadályozottságát, valamint azt, hogy a felperest viszonylag fiatalabb korában érte a baleset. Mindezeket mérlegelve úgy ítélte meg, hogy az előzményi perben a felperes javára megállapított 500 000 Ft-ot is figyelembe véve 3 000 000 Ft az az összeg, ami alkalmas a felperest ért nemvagyoni hátrányok kompenzálására és a károkozó magatartással szembeni társadalmi elítélés kifejezésére.
A vagyoni kártérítési igényeket illetően:
– A felperes gyógyszerköltség címén megjelölt követelését – részletesen kifejtett indokai alapján – részben találta megalapozottnak, figyelembe véve a perben beszerzett orvosszakértői vélemény megállapításait is.
– Megalapozottnak ítélte a felperes háztartási kisegítő igénybevétele címén előterjesztett igényét, utalva arra, hogy az orvosszakértői véleményből megállapíthatóan a felperes a nagyobb fizikai erőfeszítést igénylő, a gerincet, a jobb vállat, valamint a térdeket terhelő tevékenységet a háztartásban jelentkező feladatok körében sem tud végezni. Nem fogadta el az I. rendű alperesnek azt a védekezését, miszerint kárenyhítési kötelezettsége körében a felperes igénybe vehetne ingyenes házi segítségnyújtást.
– Alaptalannak találta viszont a közlekedési költségtöbbletre alapított kártérítési igényt rámutatva, hogy a korábbiakhoz képest a felperesnek többletköltsége nem merült fel, az általa előadott úticélok nem mutatnak összefüggést a károkozás következményeinek kiküszöbölésével.
– A jövedelemkiesés összegének meghatározásakor a felperes korábbi munkakörét, az ott megszerzett jövedelmet és a minimálbér időközbeni emelkedését vette számításba. Figyelmen kívül hagyta a felperes óvodapedagógusi képzettségét, valamint a meghiúsultnak állított, korábban nem megvalósított elhelyezkedési szándékát és az ebből eredő elmaradt jövedelmet, utalva ezzel összefüggésben a kártérítési felelősség ún. előreláthatósági korlátjára.
A II. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet megalapozottnak találta, érvelése szerint ugyanis egyrészt fennállnak a megállapítási kereset Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 123. §-ában írt konjunktív feltételei, másrészt az alperesek közötti szerződés alapján a II. rendű alperes kockázatviselési kötelezettségét is fennállónak ítélte a perbeli balesettel mint biztosítási eseménnyel összefüggésben.
Az ítélettel szemben az I. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen továbbra is a per megszüntetését kérte, míg másodlagos fellebbezése az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítására irányult. Változatlanul fenntartotta azt az álláspontját, hogy a felperes követelése ítélt dolognak minősül, ezért az elsőfokú bíróságnak a pert meg kellett volna szüntetnie. Az ügy érdemét illetően kiemelte, a perben beszerzett orvosszakértői vélemény nem mutatott ki a felperesnél állapotrosszabbodást, állította továbbá, hogy a felperes a nagymértékű súlyfeleslegétől megszabadult, támbotot nem használ, járása nem nehezült el, a balesetből eredő fájdalmai szemmel láthatólag megszűntek. Kifogásolta, hogy az ezzel összefüggésben előterjesztett orvosszakértői bizonyításra irányuló bizonyítási indítványát az elsőfokú bíróság nem teljesítette. A vagyoni kárigényeket érintően hangsúlyozta, a felperest ért baleset nem következhetett be úgy és akként, ahogyan azt az elsőfokú bíróság megállapította. Érvelése szerint a felperes tud munkát végezni, hiszen megfelelő nyelvtudással rendelkezik, így tolmácsként magas jövedelemre is szert tehetne. Ugyancsak megalapozatlannak minősítette a háztartási költségpótló járadék megállapítását tekintettel arra, hogy a felperes igénybe vehetné az ingyenes házi segítségnyújtást. Kifogásolta, hogy a megállapított jövedelempótló és költségpótló járadék tekintetében a bíróság nem rendelkezett arról, hogy a fizetési kötelezettsége meddig áll fenn. Megismételte a felperes gépjárműhasználattal kapcsolatos többletköltség igényének megalapozatlanságával összefüggő védekezését, utalt továbbá arra, hogy a nemvagyoni kártérítés összegének meghatározásakor nem vehető figyelembe a felperes és gyermeke közötti kapcsolattartás akadályozottsága, az irányadó jogszabályi rendelkezések ugyanis biztosították volna a felperes számára a kapcsolattartásra irányuló jogának érvényesítését. Összességében álláspontja szerint a felperes nem bizonyította vagyoni kárának pontos összegét, a nemvagyoni kára tekintetében pedig a javára megítélt összeg aránytalanul eltúlzott.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Megismételte azt az elsőfokú eljárásban kifejtett álláspontját, miszerint a perbeli igénye nem ítélt dolog, a korábbi perben hozott ítéletnek annyiban van jelentősége, hogy az ott elbírált jogalap az, ami jelen perben már nem vitatható. Hangsúlyozta, az (város neve)-i Járásbíróság előtt megindított perben is jelezte, hogy teljes igénye nagyobb, mint amennyit ott érvényesített, a valós követelését a perköltségviselés kockázata miatt nem merte teljes összegben érvényesíteni. Az ügy érdemét érintően kiemelte, a jogvita elbírálása szempontjából közömbös körülmény az, hogy túlsúllyal küzdött, ez sem a baleset bekövetkezését sem annak hátrányos következményeit nem befolyásolta. Hangsúlyozta, a baleset óta fizikai és pszichikai terhelhetősége megváltozott, nem képes azokat a feladatokat ellátni amelyeket korábban el tudott végezni, így kereső foglalkozás végzésére jelenlegi állapotában nem képes. Állította, nem tudja elvégezni a háztartási munkákat, azokba csupán besegít. Utalt arra, ő maga és édesanyja az életkorukból és fizikumokból adódó kiszolgáltatott helyzetükre figyelemmel joggal félnek attól, hogy a házi segítségnyújtás érdekében idegeneket engedjenek be otthonukba. Érvelése szerint nem értelmezhető az I. rendű alperesnek az a kifogása, miszerint a járadékfizetési kötelezettség végidőpontja nem került meghatározásra. Állította, a baleset párkapcsolati helyzetére is kihatással volt, emellett hátrányosan befolyásolta a gyermekével való kapcsolatot, miután ő a fiát nem tudja meglátogatni.
A II. rendű alperes a fellebbezési eljárásban nem tett nyilatkozatot.
Az I. rendű alperes fellebbezése részben alapos.
I.
Az I. rendű alperes – fellebbezésében is fenntartott – pergátló kifogására figyelemmel az ítélőtábla elsőként azt vizsgálta, a felperes jelen perbeli követelése ún. ítélt dolognak minősül-e. A Pp. 229. § (1) bekezdése értelmében a keresettel érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek – ideértve azok jogutódait is – egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék (anyagi jogerő). Eszerint ítélt dologra hivatkozással a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának, illetve ennek hiányában a per megszüntetésének akkor van helye a Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja, illetve 157. § a) pontja alapján, ha a per azok között van folyamatban, akikre a korábbi ítélet anyagi jogereje kiterjed (anyagi jogerő alanyi terjedelme), továbbá ha megállapítható a keresettel érvényesített jognak és tényalapnak a korábbi perben érvényesített joggal és tényalappal való azonossága (anyagi jogerő tárgyi terjedelme). A res iudicata (ítélt dolog) megállapíthatóságának fentiek szerinti 3 feltétele, azaz a felek, a jogalap és a tényalap azonossága konjunktív, következésképpen bármelyik hiányában ítélt dologról nem lehet szó. Jelen esetben a (város neve)-i Járásbíróság előtt 6.P.20.699/2011. szám alatt folyamatban volt perben és a jelen perben a felek azonossága egyértelműen megállapítható. Nem vitás emellett a jogalap azonossága sem, a felperes a követelését ugyanis mind a jelenlegi mind a korábbi perben kártérítés címén érvényesíti, illetve érvényesítette, igénye jogalapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 319. §-át jelölve meg. Ennek megfelelően a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a két eljárásban érvényesített kártérítési igény tényalapja megegyezik-e. Az kétségtelen, hogy a felperes mindkét ügyben arra alapította az I. rendű alperessel szembeni követelését, hogy az alperesi társasházban az I. rendű alperesnek felróható okból balesetet szenvedett, és e baleset következtében vagyoni és nemvagyoni kára keletkezett. A felperesi követelés tényalapja ebből adódóan kettős: egyrészt maga a káresemény, azaz a baleset bekövetkezésének körülményei, másrészt az e káresemény folytán a felperest ért vagyoni és nemvagyoni károk. A tényalap első összetevőjét, azaz a baleset bekövetkezésének körülményeit illetően a két perben előadottak tekintetében különbség nincs, a tényalapot alkotó további tényezőket illetően viszont az azonosság – az alábbiakban részletezettek szerint – csak részben állapítható meg.
A felperes a perbeli baleset következtében őt ért nemvagyoni hátrányokat mind a jelenlegi, mind az előzményi perben abban jelölte meg, hogy súlyos testi sérüléseket szenvedett, emellett megváltoztak az élet- és személyi körülményei, mivel a maradandó egészségromlása folytán korábbi kedvtelésével, a motorozással teljes egészében fel kellett hagynia, Olaszországban élő gyermekét pedig látogatni nem tudja. Saját előadása szerint mindezekben a körülményekben a korábbi ügyben hozott ítéletet követően változás nem történt, egészségi állapota nem romlott, s a balesettel okozati összefüggésbe hozható olyan egyéb nemvagyoni hátrányok sem érték, amelyekre a korábbi perben még nem tudott hivatkozni. Abban egyetért az ítélőtábla a felperessel, a követelés egy részének érvényesítése esetén a többletre, azaz a nem érvényesített követelésrészre nem feltétlenül terjed ki az ítélet jogereje (BH 2015.230.). Ennek azonban feltétele, hogy a korábban érvényesített illetve nem érvényesített követelésrészek tekintetében a kötelezett személyét vagy a követelés jogalapját vagy tényalapját illetően kimutatható legyen valamilyen különbség. A nemvagyoni kártérítési igényét illetően viszont ilyen különbségre, a nemvagyoni kártérítés alapjául szolgáló többlettényállási elemre a felperes nem hivatkozott. Az kétségtelen, hogy az előzményi perben már jelezte, nemvagyoni kára meghaladja az ott érvényesített összeget, és az sem vitatott, hogy az érvényesített összeget meghaladó részre jogfenntartó nyilatkozatot tett. A jogfenntartás intézményét azonban a polgári eljárásjog nem ismeri, és a peres felek jogviszonyára irányadó 1959-es Ptk. is kizárólag a szerződésszegésből eredő igények érvényesítésével összefüggésben tartalmaz erre vonatkozó rendelkezést [1959-es Ptk. 316. § (1) bekezdés], a deliktuális kártérítési felelősség szabályai között viszont ilyen rendelkezés nincs.
Minderre figyelemmel arra helyesen hivatkozott az I. rendű alperes, hogy a felperes nemvagyoni kártérítés címén érvényesített követelése kapcsán az ítélt dolog Pp. 229. § (1) bekezdésében megjelölt valamennyi feltétele maradéktalanul teljesül, így ilyen címen a felperes további igényt már nem érvényesíthet az I. rendű alperessel szemben. Ennek megfelelően az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének a nemvagyoni kártérítés címén előterjesztett keresetet elbíráló rendelkezését hatályon kívül helyezte, és e tekintetben a pert a Pp. 251. § (1) bekezdése alapján megszüntette, a Pp. 157. § a) pontjában valamint 130. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltakra figyelemmel. Ez egyben azt is jelenti, hogy az elsőfokú ítélet rendelkező részben megállapított 6 425 837 Ft egyösszegű marasztalás helyett az I. rendű alperesnek 3 425 837 Ft-ot kell teljesítenie a felperes részére, nem terheli továbbá a 3 millió Ft után megállapított kamatfizetési kötelezettség.
Ugyanakkor a vagyoni kártérítés címén előterjesztett kereseti követelést illetően az I. rendű alperes pergátló kifogása – annak a fellebbezésben fenntartott része tekintetében – alaptalan. Az elsőfokú bíróság által ítélt dolognak minősített követelésrészeken túlmenően ugyanis a felperes jelen perben érvényesített vagyoni kárigényei tényalapjukat illetően a korábbi perben érvényesítettekhez képest eltérést mutatnak. A (város neve)-i Járásbíróság előtt indított perben a felperes pontosan megjelölte, hogy az 1 000 000 Ft-ban érvényesített vagyoni kára milyen tételekből tevődik össze: 20 000 Ft-ot a baleset során tönkrement ruházatának értéke, 200 000 Ft-ot a látogatásával felmerült kiadás, 480 000 Ft-ot az otthoni ápolás ellentételezése címén követelt, míg a baleset miatti jövedelemkiesését a káreseményt követő 12 hónapi időtartamra 288 060 Ft-ban jelölte meg. Kétségtelen, hogy e címeken jelen perben is előterjesztett követelést, azok tekintetében azonban az elsőfokú bíróság a pert – helyesen – megszüntette. Az érdemben elbírált – a korábbi per tárgyát nem képező – vagyoni kárigények (gyógyszerköltség, háztartási kisegítő díja, közlekedési többletköltség, a balesetet követő 1 év utáni időszakra számított jövedelemkiesés) jogalapja a korábbi perben érvényesített kártérítési igények jogalapjával megegyezik, a kár mibenlétét jelentő tényalap tekintetében azonban eltérnek azoktól, így nem volt akadálya annak, hogy ezeket a vagyoni követeléseket a felperes egy újabb perben érvényesítse.
Itt utal ugyanakkor az ítélőtábla arra, a baleset bekövetkezésének körülményeit és kártérítési felelősségének a jogalapját az I. rendű alperes megalapozottan már nem vitathatja, e tekintetben mind a feleket, mind a bíróságot köti a korábbi perben hozott ítélet anyagi jogereje.
II.
A Pp. 215. §-a értelmében a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, azaz a bíróság nem ítélhet meg mást vagy többet, mint amit a felperes a kereseti kérelmében megjelölt. Jelen esetben a felperes a jövőre nézve jövedelempótló járadék megtérítésére irányuló kereseti kérelmet nem terjesztett elő, ezért az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett a kereseti kérelmen, amikor ítéletében jövedelempótló járadék megfizetésére kötelezte az I. rendű alperest. A túlterjeszkedés tilalmának megsértése olyan súlyos eljárási szabálysértés, amelyet a másodfokú bíróság a fellebbezési kérelem, illetve ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül köteles észlelni. Ennek megfelelően – bár az I. rendű alperes fellebbezésében a Pp. 215. § megsértésére nem hivatkozott – az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének az I. rendű alperest jövedelempótló járadék megfizetésére kötelező rendelkezését a Pp. 252. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte.
III.
Helyesen állapította meg ugyanakkor az elsőfokú bíróság a felperes perbeli balesettel okozati összefüggésben felmerült – 2019. március 1. napjáig számított – jövedelemkiesésből keletkező vagyoni kárát. Az I. rendű alperesnek az a fellebbezési érvelése, miszerint a felperes tolmácsként magas jövedelemre tehetne szert, nem fogadható el, ezt az állítását ugyanis a peradatok nem igazolják. A felperesnek a perbeli balesetet megelőzően sem elsődlegesen tolmácsolásból származott a jövedelme, ilyen tevékenységet csak alkalomszerűen, elsősorban vendégvadászok részére végzett. Nehezített mozgása következtében kétséges, hogy jelen állapotában képes lenne vadászatokon részt venni, emellett semmi nem cáfolja azt az előadását, amely szerint a baleset óta tolmácsolásra való felkérést nem kapott. Lényeges ezen túl, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásának megállapításához végzett legutóbbi – 2017 márciusában lefolytatott – szakértői véleményezés során a ... Megyei Kormányhivatal ......i Járási Hivatala a korábbiakkal megegyezően továbbra is 50%-os össz-szervezeti egészségkárosodást véleményezett a felperesnél azzal, hogy foglalkozási rehabilitációja nem javasolt. Mindezek alapján nem bizonyított, hogy a felperes a Ptk. 340. § (1) bekezdésében előírt kárenyhítési kötelezettségét megszegte volna.
IV.
Az elsőfokú bíróság részletesen megindokolta ítéletében, miért találta csak részben megalapozottnak a felperes gyógyszertöbbletköltség címén érvényesített kártérítési igényét. Az I. rendű alperes fellebbezésében nem tért ki arra, hogy az elsőfokú ítélet e körben kifejtett indokaival miért nem ért egyet, így az ítélőtábla is elégségesnek tartja e tekintetben visszautalni az elsőfokú ítélet helyes indokaira.
Azt az I. rendű alperes sem vitatta, hogy a felperes a balesetből eredő egészségkárosodása folytán az általa korábban elvégzett háztartási munkák ellátására nem képes, és ezért a háztartási kisegítő igénybevételére rászorul. Az pedig, hogy ezt a segítséget közeli hozzátartozója nyújtja, illetve részben maga végzi ereje megfeszítésével, a járadékigényének megalapozottságát nem érinti. Alaptalan ugyanis az I. rendű alperesnek az a fellebbezési érvelése, miszerint a felperes az őt az 1959-es Ptk. 340. § (1) bekezdése szerint terhelő kárenyhítési kötelezettség körében köteles lenne igénybe venni az ingyenes házi segítségnyújtást, ezért e lehetőség kihasználásának hiányában háztartási kisegítés címén költségpótló járadékra nem jogosult. Az kétségtelen, hogy a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) a helyi önkormányzatok feladatává teszi a szociálisan rászorult személyek részére történő személyes gondoskodás biztosítását, ami magában foglalja a szociális alapszolgáltatásokat, s közöttük a házi segítségnyújtást is [Szt. 56. § (1) bekezdés, 57. § (1) bekezdés d) pont]. A házi segítségnyújtás az Szt. 63. §-a értelmében olyan alapszolgáltatás, amelynek célja, hogy a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakásán, lakókörnyezetében az önálló életvitelét szükségleteinek megfelelően folytathassa. A házi segítségnyújtás keretében nyújtott szolgáltatások köre rendkívül tág, az egyebek között magában foglalhatja a háztartási munkák elvégzését vagy az abban történő segítségnyújtást is. Az I. rendű alperes hivatkozásával szemben azonban a házi segítségnyújtás nem ingyenes, azért az Szt. 114. § (1) bekezdése értelmében térítési díjat kell fizetni. A Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében az I. rendű alperest terhelte volna annak bizonyítása, hogy a felperes által fizetendő térítési díj havi összege az elsőfokú bíróság által e címen megállapított havi 9000 Ft költségpótló járadékhoz képest alacsonyabb összegű kiadást jelentene a felperes számára, ezt azonban az I. rendű alperes nem bizonyította. Ezen túl elfogadható a felperesnek az az érvelése is, hogy mindaddig, amíg erejük megfeszítésével édesanyjával ha nehezen is, de el tudják látni a háztartási munkákat, nem várható el tőle, hogy e célra számára idegen személyek közreműködését vegye igénybe.
Az elsőfokú bíróság a felperes közlekedési költségtöbblet címén előterjesztett járadékigényét mint alaptalant elutasította, s miután a felperes az elsőfokú bíróság határozatával szemben fellebbezést nem terjesztett elő, az ítélőtábla az I. rendű alperes közlekedési költségtöbblet megalapozatlanságával kapcsolatos fellebbezési érveivel mint okafogyottakkal nem foglalkozott.
Ugyancsak alaptalanul kifogásolta az I. rendű alperes, hogy az elsőfokú bíróság nem rendelkezett arról, meddig áll fenn a járadékfizetési kötelezettsége. Az 1959-es Ptk. 355. § (2) és (3) bekezdése értelmében a pénzbeli kártérítésnek két módozata van: az egy összegben és a járadék formájában fizetendő kártérítés. Ez utóbbi megítélése akkor indokolt, ha a kártérítési kötelezettség a jövőben rendszeresen felmerülő károk megtérítésére vonatkozik. Ilyen esetben általában nem állapítható meg, hogy a károkozás következményeképpen a károsult folyamatosan, időről időre jelentkező kára meddig fog felmerülni, ezért a fizetési kötelezettség végső időpontja sem határozható meg. Ha viszont a kártérítés mértékének megállapításánál figyelembe vett körülményekben utóbb változás következik be, erre alapítottan kérhető a járadék mértékének módosítása, illetve adott esetben akár a járadékfizetési kötelezettség megszüntetése is.
V.
Minderre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének érdemben felülbírált rendelkezéseit helybenhagyta a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján.
Az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása folytán módosult a peres felek pervesztességének-pernyertességének aránya, az az elsőfokú eljárást illetően 9:81 az I. rendű alperes javára. E pernyertességi-pervesztességi arányokat figyelembe véve módosította az ítélőtábla a felperes által az I. rendű alperesnek fizetendő elsőfokú perköltség, az I. rendű alperes által viselendő elsőfokú eljárási illeték és állam által előlegezett költség, a feleket terhelő közjegyzői díj, valamint az állam terhén maradó elsőfokú eljárási illeték és előlegezett költség összegét.
A fellebbezési eljárásban a peres felek pervesztessége, pernyertessége megközelítőleg azonos arányú, ezért a másodfokú eljárással kapcsolatos költségeiket maguk viselik [Pp. 81. § (1) bekezdés].
Az ítélőtábla észlelte, hogy a per tárgya alapján a feleket illetékfeljegyzési jog illeti meg az ügyben az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 62. § (1) bekezdés b) pontja alapján. Erre figyelemmel az I. rendű alperes szükségtelenül rótta le a fellebbezésére előzetesen a jogorvoslati eljárási illetéket. Ez a személyes költségmentességben részesült, s ezáltal az eljárási illeték viselése alól a Pp. 84. § (1) bekezdés a) pontja értelmében mentesülő felperes számára hátrányt nem jelenthet, ezért az ítélőtábla az Itv. 80. § (1) bekezdés i) pontja alapján megállapította, hogy az I. rendű alperes jogosult visszaigényelni az általa lerótt fellebbezési illetékből a részleges pernyertességére tekintettel nem őt terhelő illetékrészt, amelyet – a felperes részleges pervesztességére figyelemmel – a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (1) bekezdése és 14. §-a alapján az állam visel.
(Szegedi Ítélőtábla Pf.I.20.141/2019.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás