• Tartalom

10/2020. (VI. 30.) BM utasítás

10/2020. (VI. 30.) BM utasítás

a statisztikai szabályzat kiadásáról

2022.09.02.

A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendeletben meghatározott feladat- és hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a hivatalos statisztikai feladatok ellátásával kapcsolatban az alábbi utasítást adom ki:

1. § Az utasításban foglaltakat a Belügyminisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) önálló szervezeti egységei (a továbbiakban: szervezeti egység) hivatalos statisztikai tevékenységének ellátása során kell alkalmazni.

1. A statisztikai tevékenység célja

2. § A Minisztérium hivatalos statisztikai tevékenységének célja, hogy olyan pontos, megbízható, időszerű és releváns statisztikai adatokat és közleményeket állítson elő és tegyen közzé, amelyek alkalmasak a szakpolitikai döntéshozatal megalapozására és a közvélemény tárgyilagos tájékoztatására. A mindenkori statisztikai adatszolgáltatásnak igazodnia kell az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (a továbbiakban: OSAP) igényeihez és ütemezéséhez, valamint az OSAP által közvetített felhasználói igényekhez.

2. A statisztikai tevékenység jogszabályi alapja és keretei

3. § Ezen utasításban nem szabályozott kérdésekben a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény és annak végrehajtási rendeletei, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, továbbá az európai statisztikákról és a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló 1101/2008/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet, a közösségi statisztikákról szóló 322/97/EK tanácsi rendelet és az Európai Közösségek statisztikai programbizottságának létrehozásáról szóló 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet előírásait kell alkalmazni. Törekedni kell az Európai Statisztika Gyakorlati Kódexében, illetve a Nemzeti Statisztika Gyakorlati Kódexében foglaltaknak való minél teljesebb körű megfelelésre.

3. A statisztikai tevékenység szervezeti tagozódása

4. §1 A Minisztérium hivatalos statisztikai tevékenységéért, illetve a tevékenység koordinálásáért szakstatisztikák szerint az alábbi szervezeti egységek (a továbbiakban: szakstatisztikai szervek) a felelősek:

a) a minisztériumi statisztikai tevékenység koordinálásáért a Stratégiai Ügyekért felelős Helyettes Államtitkárság;

b) az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikáért a Rendészeti Kodifikációs Főosztály;

c) a személy- és járműforgalmi jelentésért és a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelői tevékenységről szóló jelentésért a Rendészeti Államtitkárság;

d) a mezőgazdasági vízhasználatról és vízszolgáltatásról szóló statisztikáért, a felszín alatti vizet kitermelő vízkivételek, valamint megfigyelőkutak üzemi figyelési tevékenységéről szóló statisztikáért, a közműves vízellátási és csatornázási tevékenységek főbb műszaki-gazdasági adatairól szóló statisztikáért, az 5 m3/h teljes vízforgalmat, illetve 80 m3/d frissvíz-használatot elérő ipari jellegű vízhasználók víztermelési és vízkezelési adatairól szóló statisztikáért, valamint a felszíni vízkivételek és a felszíni vízbe történő vízbevezetések adatairól szóló statisztikáért a Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság;

e) az egészségügyi ágazati statisztikai tevékenységért – a gyógyszerészeti és orvostechnikai ügykör kivételével – az Egészségügyi Finanszírozásért és Fejlesztésért Felelős Helyettes Államtitkárság;

f) a gyógyszerészeti és orvostechnikai ügykört érintő statisztikai tevékenységért a Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály;

g) a köznevelési ágazati statisztikai tevékenységért a Köznevelés-igazgatási Főosztály.

4. A statisztikai tevékenységgel kapcsolatos alapelvek


4.1. Függetlenség, pártatlanság

5. § (1) A Minisztérium az általa előállított hivatalos statisztikai adatok hitelessége, valamint a közbizalom fenntartása érdekében biztosítja a statisztikai adatok előállításáért felelős szervezeti egységek statisztikai szakmai függetlenségét. A statisztikai adatok előállításáért és publikálásáért felelős szervezeti egységek vezetői önállóan döntenek statisztikai szakmai ügyekben, különösen az alkalmazott statisztikai módszertanok és eljárások fejlesztéséről, átalakításáról, az előállított statisztikai termékek és a tájékoztatási program tartalmáról, valamint a közlemények publikálásának időpontjáról.

(2) A hivatalos statisztikák összeállítása pártatlan és tárgyilagos szakmai döntéseken, valamint megismert társadalmi igényeken alapul. Az adatok közzétételének tartalmát, formáját, időzítését kizárólag statisztikai szakmai szempontok határozzák meg.


4.2. Hatékonyság, gazdaságosság

6. § (1) A Minisztérium hivatalos statisztikai tevékenységének ellátása során a hatékony működésre és az adatszolgáltatók adminisztratív terheinek mérséklésére törekszik. Hatékonyságon az adott mennyiségű és minőségű statisztikai adatok, közlemények előállításához rendelt erőforrások minimalizálását kell érteni, míg adminisztrációs tehercsökkentésen az adott erőforrás több statisztikai adat, közlemény előállításához rendelését.

(2) A hatékony és gazdaságos adatszolgáltatás és felhasználás érdekében a szakstatisztikai szervek rendszeresen vizsgálják az elsődleges adatforrás kiválthatóságát már rendelkezésre álló – más szerv által nyilvántartott – másodlagos adatforrással, továbbá az adatgyűjtés és szolgáltatás során alkalmazott kérdőívek és rendszeresített tájékoztatók, útmutatók hitelességét, valamint közérthetőségét.

(3) A szakstatisztikai szervek összehangolják informatikai fejlesztéseiket, és törekednek a párhuzamos és egymást átfedő tevékenységek kiküszöbölésére.

(4) A szakstatisztikai szervek közreműködnek az OSAP azon felmérésében, amely az adatforrások és a statisztikai adatfelvételek hitelességének és relevanciájának a rendszeres felülvizsgálatára irányul.


4.3. Adatvédelem

7. § (1) Az egyedi adatokhoz kizárólag azok a szakstatisztikai szerveknél dolgozó hivatalos statisztikai tevékenységet ellátó munkatársak férhetnek hozzá, akik az adott statisztikai adat-előállítási folyamatban az egyedi adatok használatával megvalósuló tevékenységben részt vesznek, annak elvégzéséért felelősséggel tartoznak, belső képzésben részesülnek, és adatvédelmi nyilatkozatot tesznek. Az adatvédelmi nyilatkozat kiterjed a jelen szabályzatban foglalt és a vonatkozó jogszabályokban foglalt rendelkezések betartására.

(2) Közzétételre csak összesített adatok kerülhetnek, amelyekből az egyedi adatra visszakövetkeztetni (felfedés) nem lehet.

(3) A szakstatisztikai szervek gondoskodnak arról, hogy a statisztikai célból kezelt adatokhoz való hozzáférés kizárólag célhoz kötötten és az arra jogosult személyek által történjen, ennek megvalósulását nyilvántartásaikon keresztül folyamatosan ellenőrzik.

5. A statisztikai tevékenységgel szemben támasztott követelmények


5.1. Minőségi elvárások és garanciák

8. § (1) A szakstatisztikai szervek gondoskodnak arról, hogy a statisztikai tevékenység kizárólag olyan adatkörre terjedjen ki, amelynek feldolgozása elősegíti a statisztikai tevékenység céljának megvalósulását, azaz a szakpolitikai döntések megalapozását és a felhasználók számára fontos gazdasági, környezeti, társadalmi folyamatok megértését és nyomon követhetőségét (relevancia).

(2) A Minisztérium és a szakstatisztikákat előállító szervezeti egységek folyamatosan arra törekszenek, hogy a Minisztérium által gyűjtött és közzétett hivatalos statisztikák a lehető legpontosabban és legmegbízhatóbban képezzék le a valóságot, ennek ismert korlátairól pedig tájékoztatják a felhasználókat (pontosság).

(3) A szakstatisztikai szervek folyamatosan törekszenek arra, hogy az elvégzett adatgyűjtés és a feldolgozás eredményeként létrejött adatközlés időpontjai a lehető legközelebb essenek egymáshoz (időszerűség).

(4) A szakstatisztikai szervek az általuk alkalmazott módszertan meghatározásánál figyelembe veszik a szakmai előírásokat és a tudományos alapokon nyugvó hazai és nemzetközi szakmai ajánlásokat. A meghatározott módszertant következetesen érvényesítik a statisztikai adat-előállítási folyamatokban és annak hatékonyságát folyamatosan felülvizsgálják (módszertani relevancia).

(5) A szakstatisztikai szervek adataikat egymással összehangolják, gondoskodnak arról, hogy az egyes szakstatisztikák által begyűjtött adatok egymással, valamint az egyes ágazati adatok időben és területileg összehasonlíthatóan kerüljenek feldolgozásra, megalapozva az adatok összekapcsolhatóságát, így együttes felhasználhatóságát (konzisztencia). Az összehasonlíthatóságot korlátozó tényezőkről igény szerint tájékoztatják a felhasználókat.

(6) A szakstatisztikai szervek rendelkeznek olyan dokumentummal, amely egységesen meghatározza a közzététel rendjét, annak ütemezését, módját, a hozzáférés szabályait, valamint megfelelő adatvédelmi szabályok betartása mellett lehetőséget biztosítanak adatmegismerésre tudományos-kutatási célból, továbbá közzétesznek az adatok értelmezését segítő leíró metaadatokat is.

(7) A szakstatisztikai szervek az előállított statisztikákkal szemben támasztott minőségi elvárások teljesülése érdekében gondoskodnak a hivatalos statisztikai tevékenységet ellátó munkatársak folyamatos szakmai továbbképzéséről.

(8) A Minisztérium törekszik a legfontosabb statisztikai adatok angol nyelven való elérhetőségének biztosítására.


5.2. Revízió

9. § A statisztikai szervek a statisztikai adat-előállítási folyamat részeként tervezett és nem tervezett adat-felülvizsgálatot (a továbbiakban: revízió) hajtanak végre. Revíziónak kell tekinteni minden a már közzétett adatok helyességének ellenőrzésére és annak korrekciójára irányuló eljárást, amelynek célja az adatminőség javítása. A tervezett revíziók időzítésére vonatkozó információ a felhasználók számára is hozzáférhető. A nem tervezett revíziót megalapozza egy a közzétételi időpontot követően beérkezett információ vagy az adat-előállítási folyamatra vonatkozó módszertani előírás módosulása.

6. Tájékoztatás módja és ütemezése


6.1. Közzététel

10. § (1) A Minisztérium hivatalos statisztikai tevékenységének legfontosabb célja – a pontos, megbízható, hiteles, időszerű és releváns adatok rendelkezésre bocsátása, megvalósítása érdekében – a szakstatisztikák meghatározott ütemezés szerinti közzététele a központi kormányzati honlapon. A közzététel a honlap egyéb funkcióitól és a Minisztérium egyéb közleményeitől jól elkülönítetten, a felhasználók számára könnyű elérhetőséget biztosítva, a tájékoztatási naptárban előre jelzett időpontok szerint történik.

(2) A közzététel időpontjáról az évente aktualizált tájékoztatási naptár értesíti mind a Minisztériumot, mind a közvéleményt. A tájékoztatási naptárt a közzétételre kerülő szakstatisztikákkal azonos módon kell publikálni. A tájékoztatási naptárt a szakstatisztikai szervek a tárgyévet megelőző év december 15. napjáig felülvizsgálják.

(3) A tájékoztatás során a Minisztérium gondoskodik az adatszolgáltatók egyedi adatainak védelméről, továbbá a vonatkozó jogszabályoknak való megfelelésről.

(4) A Minisztérium gondoskodik arról, hogy az általa előállított szakstatisztikákat és statisztikai közleményeket valamennyi felhasználó egyidejűleg ismerhesse meg (felhasználói egyenjogúság), ennek érdekében a statisztikai adatot és közleményt a statisztikát előállító szervezeti egység csak a honlapon való publikálást követően küldi meg a Minisztérium más szervezeti egységeinek, illetve Minisztériumon kívülre. Ez alól csak a publikálásban részt vevő szervezeti egységek képeznek kivételt.

(5) A Minisztériumon belül valamennyi szakstatisztikai szervnek lehetősége van a hivatalosan közzétett statisztikák struktúrájától eltérő, de a szakstatisztikához rendelt adatokat feldolgozó tájékoztató jellegű összesítők készítésére és Minisztériumon belüli közzétételére.


6.2. Egyedi adatkérés

11. § A Minisztériumon kívüli felhasználóknak lehetőségük van egyedi, a honlapon nem publikált szerkezetben való adatkérésre. Amennyiben ez a kérés jelentős többletmunka ráfordítást igényel, a Minisztérium a mindenkori önköltség-számítási szabályzatának megfelelő költségtérítést kér.

7. Záró rendelkezések

12. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

A 4. § a 15/2022. (IX. 1.) BM utasítás 96. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére