BK ÍH 2020/101.
BK ÍH 2020/101.
2020.12.01.
A letartóztatás indokoltsága kérdésének megítélését a járvány, illetve a járványügyi helyzet nem befolyásolja. A személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedések elrendelésére, fenntartására vagy megszüntetésére kizárólag a törvényben meghatározott okok alapján és nem a fertőző betegség pillanatnyi alakulása szerint kerül sor [Be. 276-301. §].
A kerületi ügyészség vádiratában H. J. VIII. r. vádlottat – mint különös visszaesőt – 3 rendbeli a Btk. 373. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontjának bc) alpontjára figyelemmel a (4) bekezdés b) és c) pontja szerint minősülő bűnszervezetben, üzletszerűen, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, bűnsegédként elkövetett csalás bűntettével vádolja.
A vádemelést követően a VIII. r. vádlott letartóztatását a törvényszék a 2020. március 10. napján meghozott végzésével a Be. 276. § (2) bekezdés a) pontjának ab) alpontjában szabályozott elérhetetlenné válás, illetve szökés, elrejtőzés veszélye miatt, valamint a c) pontjának cb) alpontjában foglalt bűnismétlés veszélye miatt az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta. A törvényszék határozatát az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2020. május 28. napján kelt végzésével helybenhagyta.
A VIII. r. vádlott az elsőfokú bírósághoz 2020. június 5. napján érkezett beadványában indítványozta letartóztatása megszüntetését vagy enyhébb kényszerintézkedés elrendelését. Indokai szerint egy éve van letartóztatásban, súlyos cukorbeteg, amely zárt közösségben a koronavírus-járvány miatt fokozott egészségügyi kockázatot jelent a számára. A törvényszék 2020. június 25. napján meghozott végzésével a VIII. r. vádlott indítványát elutasította.
Az elsőfokú bíróság az indítványt elutasító határozatának indokolásában utalt arra, hogy a zárt közösség és a vádlott által megjelölt alapbetegség fokozottabb egészségügyi kockázatot jelent a világjárvány közepette, azonban e körben értékelte azt is, hogy az elsőfokú végzés meghozatalának időszakában a koronavírus-járvány szinte teljesen visszaszorult Magyarországon és nem áll rendelkezésre olyan adat, miszerint a VIII. r. vádlott fogvatartásának helyén bárki megfertőződött volna.
A végzés ellen a VIII. r. vádlott a kézbesítési íven indokolás nélküli fellebbezést jelentett be.
A fellebbviteli főügyészség átiratában a törvényszék végzésének helybenhagyását indítványozta annak helyes indokaira figyelemmel.
A fellebbezés nem alapos.
Az ítélőtábla egyetértett a törvényszékkel abban, hogy a VIII. r. vádlott esetében a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedésnek a Be. 276. § (1) bekezdés a) és b) pontjában írt általános feltételén túl a Be. 276. § (2) bekezdés a) pontjának ab) alpontjában és c) pontjának cb) alpontjában írt különös okai is fennállnak.
A Be. 276. § (2) bekezdés a) pontjának ab) alpontjában és c) pontjának cb) alpontjában megfogalmazott különös okok olyan jövőbeni történésre utalnak a „megalapozottan feltehető” szavak használatával, amelynek bekövetkezése csak valószínűsíthető és e valószínűség nagyságára, illetve fokozott fennállására valamennyi körülmény vizsgálata után lehet megalapozott következtetést levonni.
A kényszerintézkedés különös okaira vonatkozólag a Kúria a 2017. évi 363. számú eseti döntésében kifejtette, hogy a bíróságnak minden esetben egyfelől konkrét, az eljárásban felmerült adatot, tényt kell rögzítenie, másfelől abból megalapozott és az adott vádlott személyére konkretizált következtetést kell vonnia valamely veszély meglétére.
A Kúria okfejtése szerint az eseti döntés meghozatalkor hatályban volt 1998. évi XIX. törvény 129. § (2) bekezdés b) pontja, azaz jelenleg a Be. 276. § (2) bekezdés a) pontjának ab) alpontja esetében a bíróság – értelemszerűen – nem csak olyan körülményre, okra alapozhatja a kényszerintézkedést indokoltnak tartó döntését, amely a bizonyosság erejével megállapítható. Elvárás azonban, hogy döntése ne csupán feltételezésen, hanem olyan adaton alapuljon, melynek megléte (tényszerűsége) a döntés időpontjában más adattal alátámasztott, észszerű érvvel indokolt, igazolt, és ezáltal okszerű következtetés vonható arra, hogy a kényszerintézkedés alkalmazása a törvény céljai érdekében – és az adott vádlott személyi szabadsága ellenében – szükséges, célszerű.
A hivatkozott döntésével érintett bűncselekmény tekintetében a Kúria azt is rögzítette, hogy annak kiemelt tárgyi súlya és az érte bizonyítottság esetén kiszabható büntetés nagysága kiemelkedő, amely körülmény valójában nem önmagában való, mögötte adatok vannak, melyek tisztázása végett folyik a büntetőeljárás. Nyilvánvaló azonban, hogy a törvényi fenyegetettségnek a vádlott személyére hatása van, ami – értelemszerűen – függ a fenyegetettség mértékétől, ez pedig nem hagyható figyelmen kívül a bizonyítás érdeke szempontjából (BH+ 2012.2.52.).
Az ítélőtábla megállapította, hogy a VIII. r. vádlott vonatkozásában a vád tárgyát képező bűncselekmény≡sorozatért a bizonyítottsága esetén kiszabható büntetés mértéke – a Btk. 91. § (1) bekezdésére figyelemmel – oly mértékben magas, amely a szökés, elrejtőzés veszélyét kiemelten fokozza. Az ítélőtábla utalt arra is, hogy a magyar joggyakorlat szerint a kiemelkedően magas tartamú szabadságvesztéssel fenyegetettség már önmagában megalapozza a szökés veszélyét, továbbá az ilyen mérvű fenyegetettség mellett a rendezett családi viszonyokra és a megélhetést biztosító körülményekre való hivatkozás súlytalan (EBH 2014.B.1.).
A másodfokú bíróság arra is rámutatott, hogy a bűnszervezetben elkövetés a szökés, elrejtőzés veszélyét növelő körülmény, amely a jogerős ítélet meghozatala előtt már önmagában is a kényszerintézkedés alkalmazásának indokoltságát támasztja alá (Kúria Bpkf.III.315/2019/2. számú végzése).
Az előzőekben részletezett körülmények együttes értékelése a másodfokú bíróság szerint is indokolttá teszi a Be. 276. § (2) bekezdés a) pontjának ab) alpontja megállapítását.
A bűnismétlés lehetősége vonatkozásában az ügyadatok szükségtelen megismétlése nélkül az ítélőtábla csak utal arra a tényre, hogy a VIII. r. vádlottat már több alkalommal is elítélték vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt, továbbá a vádirat szerint a terhére rótt bűncselekményeket egymást követő rövid időn belül követte el, így a VIII. r. vádlott tekintetében alappal feltételezhető, hogy szabadlábra kerülése esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt vagy bűncselekményeket követne el.
Fentiekre tekintettel a Be. 276. § (2) bekezdés c) pontjának cb) alpontja fennállásának megállapítása is elengedhetetlen.
Mindezek alapján a törvényszék helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a személyi szabadság elvonása az eljárás jelenlegi szakaszában is indokolt.
A Kúria a 2017. évi 363. számú eseti döntésében arra is rámutatott, hogy a vád nem ítéleti bizonyosság, adatai nem tények, és megállapított tényről a jogerős ítéletig valójában nincs szó, az eljárásnak csupán tényszerű adatai lehetnek. Kétségtelen azonban, hogy a vád szerinti adatok alapján következtetés vonható a törvény szerinti eljárási érdek veszélyeztetettségére, ami nem a bűnösség kérdésének eldöntése. Az eljárás, a bizonyítás lefolytatásának érdeke és a vádlott személyi szabadságához fűződő – ártatlanság vélelméből fakadó – érdeke között kell ugyanis dönteni.
Az ítélőtábla a törvényszékkel egyezően az eljárás jelenlegi szakaszában továbbra is azt állapította meg, hogy a VIII. r. vádlott esetében a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartását a közérdek még mindig indokolja, ami nagyobb nyomatékkal bír, mint a személyi szabadság tiszteletben tartása.
Fentiekre tekintettel tehát indokolt és törvényes a letartóztatás fenntartása a VIII. r. vádlottal szemben, míg az önkéntes jogkövetésen alapuló enyhébb kényszerintézkedések bármelyikének alkalmazását a korábbi elítéléseiből eredő önkéntes jogkövetés hiánya, valamint a magas büntetési fenyegetettségből adódóan a szökés fokozottabb veszélye eleve kizárja.
Az ítélőtábla enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására még elektronikus nyomkövető eszköz alkalmazásával sem látott lehetőséget, mivel a bűnügyi felügyelet szabályainak nyomkövető eszközzel történő ellenőrzése nem a szökés, illetve az elrejtőzés veszélyét küszöböli ki, hanem azt biztosítja, hogy a rendőrség a műszaki eszköz jelzése, rendellenes működése esetén a megfelelő – belső szabályzatokban előírt – élőerős ellenőrzést el tudja végezni, és a terhelt szökése vagy a nyomkövető eszköz megrongálása esetén a szükséges rendőri intézkedéseket mihamarabb meg tudja tenni (BH 2014.268.).
A VIII. r. vádlott indítványában és az elsőfokú bíróság végzésében írtak miatt az ítélőtábla a koronavírus-világjárványra vonatkozólag szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy a fogvatartottak fertőződésének megakadályozása a büntetés-végrehajtás hatáskörébe tartozik. A letartóztatás indokoltsága kérdésének megítélését a járvány, illetve a járványügyi helyzet nem befolyásolja, mert a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedések elrendelésére, fenntartására vagy megszüntetésére kizárólag a törvényben meghatározott okok alapján és nem a fertőző betegség pillanatnyi alakulása szerint kerül sor.
Végezetül az ítélőtábla azt is kiemeli, hogy a VIII. r. vádlottal szemben alkalmazott legszigorúbb kényszerintézkedés további fenntartása sem a szükségesség, sem az arányosság elvét nem sérti, továbbá a letartóztatásban töltött időtartam semmiképpen sem tekinthető előrehozott büntetésnek, különös tekintettel az eljárás tárgyát képező bűncselekményekért bizonyítottságuk esetén kiszabható büntetés nagyságára.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla a törvényszék végzését a Be. 598. § (1) bekezdés g) pontja szerinti tanácsülésen, a Be. 605. § (1) bekezdése alapján – az indokolásának helyesbítése mellett – helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 16.Beüf.10.725/2020/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás