• Tartalom

104/2020. (XI. 13.) ME határozat

104/2020. (XI. 13.) ME határozat

helyettes államtitkár megbízatása megszűnésének megállapításáról és helyettes államtitkár kinevezéséről

2020.11.13.
A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 236. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva – az innovációért és technológiáért felelős miniszter előterjesztésére – megállapítom, hogy
Huszár Richárdnak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkárának e megbízatása a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 239. § (1) bekezdése alapján történt lemondására tekintettel
– 2020. november 15-ei hatállyal – megszűnik, egyidejűleg
a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 234. § (1) bekezdése alapján – az innovációért és technológiáért felelős miniszter javaslatára –
Leveleki Zsoltot az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkárává
– 2020. november 16-ai hatállyal – kinevezem.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére