• Tartalom

2020. évi CVI. törvény

2020. évi CVI. törvény

egyes vagyonkezelő alapítványokról és az azoknak történő vagyonjuttatásról1

2024.05.01.

A Millenáris Park mint a nemzeti és a nemzetközi együttműködést jelképező kulturális és oktatási központ, valamint az egykori meghatározó ipari létesítmény, a Ganz Villamossági Művek Lövőház utcai telepe épületeinek megóvása, a területen megvalósítandó nemzeti identitástudatot és összetartozást erősítő, értékmegőrző, kulturális, tudományos és társadalmi feladatok, továbbá a Batthyány Lajos Alapítványnak a nemzeti értékek és érdekek, illetve a közös keresztény-kulturális és európai értékek iránt elkötelezett, demokratikus magyar közélet támogatására a Mathias Corvinus Collegium Alapítványnak a kiemelten tehetséges fiatalok támogatása ügyének megvalósítására irányuló tevékenységének támogatása érdekében, valamint a polgári művelődési, oktatási, kulturális és tudományos értékeket megőrző alapítvány létrehozása érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:2

1. A Millenáris Tudományos Kulturális Alapítvány

1. § (1) Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Millenáris Tudományos Kulturális Alapítvány (a továbbiakban: Millenáris Alapítvány) közérdekű vagyonkezelő alapítvány formájában történő létrehozására.

(2) A Millenáris Alapítvány alapítása során az állam képviseletében a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) jár el.

(3) A Millenáris Alapítvány kuratóriumának elnökét és tagjait a miniszter jelöli ki.

(4)3 A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény (a továbbiakban: KEKVAtv.) 1. mellékletében meghatározott közfeladatainak és közérdekű céljának megvalósítása érdekében a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Kft.) valamennyi egy évet meghaladó időtartamú, határozott időre szóló bérleti jogviszonya e törvény erejénél fogva e törvény hatálybalépésének napjával megszűnik, a bérlők azonnali és teljes kártalanítása mellett.

(5)4

(6) A Millenáris Alapítvány alapító okiratában gondoskodni kell arról, hogy az alapítói jogok teljes körének gyakorlására a Millenáris Alapítvány kuratóriuma kerüljön kijelölésre.

2. A Millenáris Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

2. § (1)5 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (3) bekezdése és az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (1) bekezdése alapján – a preambulumban és az 1. § (4) bekezdésében meghatározott célok megvalósítása érdekében – az 1. melléklet 2. sora szerinti állami vagyonelemeket ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel – a Vtv. 36. § (2) bekezdésétől eltérően – az indulótőke növelése érdekében alapítói vagyoni juttatásként a Millenáris Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti alapítói vagyoni juttatásként a Millenáris Alapítvány tulajdonába adott vagyon tekintetében nem kell alkalmazni az Nvtv. 13. § (4) bekezdés b) pontját, valamint az Nvtv. 13. § (7) és (8) bekezdésében foglaltakat.

(3)6 Az 1. melléklet 2. sora szerinti vagyonelemek tekintetében a Millenáris Alapítvány nyilvántartásba vételének hatályával a miniszter gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat és teljesíti a kötelezettségeket. A miniszter az 1. melléklet 2. sorában meghatározott vagyonelemek (1) bekezdés szerinti tulajdonba adásáról a Millenáris Alapítvány alapító okiratában rendelkezik.

(4)7

(5)8

(6)9 A (4) bekezdés szerinti elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét a Millenáris Alapítvány a KEKVAtv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatai ellátására és közérdekű céljai megvalósítására köteles fordítani. A Millenáris Alapítvány az értékesítésből származó bevételt a Millenáris Alapítvány működési költségeinek finanszírozására nem használhatja fel.

(7)10

(8)11

(9) Az (1) bekezdés szerinti vagyonjuttatást úgy kell tekinteni, hogy az az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 17. § (1) bekezdésében és 18. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek szerinti juttatással esik egy tekintet alá.

2/A. §12 (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. alapján a Millenáris Alapítvány a KEKVAtv. 1. mellékletében meghatározott közfeladata ellátásának érdekében a Thália Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságban az állam tulajdonában álló, 1. melléklet 3. sora szerinti üzletrészt ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel a Millenáris Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. alapján – a Millenáris Alapítvány KEKVAtv. 1. mellékletében meghatározott közfeladata ellátásának érdekében – az 5. mellékletben meghatározott állami tulajdonban lévő ingatlanokat ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel a Millenáris Alapítvány javára rendelt vagyon növelése érdekében a Millenáris Alapítvány tulajdonába kell adni.

(3) A (2) bekezdés szerinti ingatlanok elidegenítéséből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét a Millenáris Alapítvány a közfeladata ellátására és közérdekű céljai megvalósítására köteles fordítani. A Millenáris Alapítvány az értékesítésből származó bevételt a Millenáris Alapítvány működési költségeinek finanszírozására nem használhatja fel.

2/B. §13 (1) A 2/A. § (1) bekezdése szerinti üzletrész tekintetében a miniszter gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat és teljesíti a kötelezettségeket.

(2) Az 5. melléklet szerinti ingatlanok tekintetében a miniszter gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat és teljesíti a kötelezettségeket. A miniszter tulajdonosi joggyakorlói minőségét – kérelmére – az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. Az (1) bekezdés szerinti tulajdonátruházásoknak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződéseket az állam nevében a tulajdonosi joggyakorló köti meg.

(3) Az 5. melléklet szerinti ingatlanok tulajdonjogát a Millenáris Alapítvány az azokon fennálló terhekkel együtt szerzi meg.

3. A Batthyány Lajos Alapítvány

3. § (1)14

(2)15 Az állam képviseletében a 4. alcím alkalmazása során a miniszter jár el.

(3)16

(4)17

(5)18 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. § (1) bekezdésétől eltérően a Kormány, az állam nevében, e törvény rendelkezései alapján – e törvényben meghatározott vagyonjuttatás teljesítésével – csatlakozhat a Batthyány Lajos Alapítványhoz azzal, hogy az alapítók, a csatlakozó, valamint az alapítói jogok gyakorlására kijelölt kuratórium, illetve az alapítói jogokat esetlegesen gyakorló egyéb személy vagy szerv nem szüntetheti meg a Batthyány Lajos Alapítványt.

4. §19

4. A Batthyány Lajos Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

5. § (1)20 Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján a 3. melléklet szerinti ingatlant – ideértve az azon e törvény hatálybalépéséig megvalósult felépítményt is –, valamint – annak elkészültekor – az ingatlanon folyamatban lévő állami forrásból megvalósuló építési, kivitelezési munkálatok eredményeképpen létrejövő vagyonnövekményt (a továbbiakban: Vagyonnövekmény) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel – a Vtv. 36. § (2) bekezdésétől eltérően – csatlakozói vagyoni juttatásként a Batthyány Lajos Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Az (1) bekezdés szerint ingyenesen tulajdonba adott ingatlan, illetve a Vagyonnövekmény tekintetében nem kell alkalmazni az Nvtv. 13. § (4) bekezdés b) pontját, valamint (7) és (8) bekezdését. Az (1) bekezdés szerinti vagyonjuttatás során a 3. melléklet szerinti védett ingatlan esetében nem kell alkalmazni a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 44. § (1) bekezdés a) pontját és (4) bekezdését, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet] 25. § (5) bekezdését.

(3) A 3. melléklet szerinti ingatlan, illetve a Vagyonnövekmény tekintetében – a Kormánynak, az állam nevében a Batthyány Lajos Alapítványhoz való csatlakozásának hatályával – a miniszter gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat és teljesíti a kötelezettségeket. A miniszter a 3. melléklet szerinti ingatlan tulajdonba adásáról a Batthyány Lajos Alapítvánnyal a csatlakozásra irányuló nyilatkozat és az annak elfogadására irányuló nyilatkozat alapján kötött megállapodásban, a Vagyonnövekmény tulajdonba adásáról pedig – az (1) bekezdés szerinti építési, kivitelezési munkálatok elkészültekor – a Batthyány Lajos Alapítvánnyal kötött további megállapodásban rendelkezik.

(4) A 3. melléklet szerinti ingatlanon folyamatban lévő állami forrásból megvalósuló építési, kivitelezési munkálatoknak a Kormány határozatában kijelölt megvalósítója – a 3. melléklet szerinti ingatlan tulajdonjogának átruházását követően – a munkálatok – ideértve a használatbavételi engedély megszerzésére irányuló eljárást is – részleteiről megállapodást köt a Batthyány Lajos Alapítvánnyal.

(5)21

(6) Az (1) bekezdés szerinti – ingatlanra és Vagyonnövekményre egyaránt vonatkozó – vagyonjuttatást úgy kell tekinteni, hogy az az Áfa tv. 17. § (1) bekezdésében és 18. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek, valamint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 17/D. § (1) bekezdése szerinti juttatással esik egy tekintet alá.

5. A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány és a részére történő vagyonjuttatás

6. § (1)22 Az Nvtv. 13. § (3) bekezdésében és a Vtv. 36. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 2. melléklet szerinti állami tulajdonban lévő ingatlanokat ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel – a Vtv. 36. § (2) bekezdésétől eltérően – az indulótőke növelése érdekében a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (a továbbiakban: MCC Alapítvány) tulajdonába kell adni.

(2) Az (1) bekezdés szerint ingyenesen tulajdonba adott ingatlanok tekintetében nem kell alkalmazni az Nvtv. 13. § (4) és (5), valamint (7) és (8) bekezdésében foglaltakat. Az (1) bekezdés szerinti vagyonjuttatás során a 2. mellékletben szereplő ingatlanok esetében nem kell alkalmazni a Kötv. 44. § (1) bekezdés a) pontját és (4) bekezdését, valamint a 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 25. § (5) bekezdését.

(3)23 Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján az MCC Alapítvány KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata és egyéb cél szerinti tevékenységei ellátásának érdekében a 2. melléklet 7. és 8. sorában meghatározott állami tulajdonban lévő ingatlanokat ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel – a Vtv. 36. § (2) bekezdése szerinti rendelkezéstől eltérve – az indulótőke növelése érdekében az MCC Alapítvány induló vagyonát növelő csatlakozói vagyonjuttatásként az MCC Alapítvány tulajdonába kell adni.

(4)24 A (3) bekezdés szerint ingyenesen tulajdonba adott ingatlanok tekintetében nem kell alkalmazni az Nvtv. 13. § (4) és (5), valamint (7) és (8) bekezdésében foglaltakat. A 2. melléklet 7. és 8. sora szerinti ingatlanok tulajdonjogát az MCC Alapítvány a terhekkel együtt szerzi meg.

(4a)25 A 2. melléklet 7. és 8. sora szerinti ingatlanok tekintetében a törvény erejénél fogva, a (3) bekezdés hatálybalépésének napjától a miniszter gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat és teljesíti a kötelezettségeket. A miniszter tulajdonosi joggyakorlói minőségét – kérelmére – az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.

(4b)26 A (3) bekezdés szerinti tulajdonátruházásoknak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az állam nevében a tulajdonosi joggyakorló készíti el és köti meg.

(5)27 Az MCC Alapítvány jogosult a tulajdonába adott, 2. melléklet szerinti ingatlanokat hasznosítani.

(6) Az (1) bekezdés alapján történő vagyonjuttatást úgy kell tekinteni, hogy az az Áfa tv. 17. § (1) bekezdésében és 18. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek szerinti juttatással esik egy tekintet alá.

6. A Polgári Művelődésért Oktatási, Kulturális és Tudományos Alapítvány

7. § (1) Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Polgári Művelődésért Oktatási, Kulturális és Tudományos Alapítvány (a továbbiakban: Polgári Művelődésért Alapítvány) közérdekű vagyonkezelő alapítvány formájában történő létrehozására.

(2) A Polgári Művelődésért Alapítvány alapítása során az állam képviseletében az államháztartásért felelős miniszter jár el.

(3)28

(4)29

(5) A Polgári Művelődésért Alapítvány alapító okiratában gondoskodni kell arról, hogy az alapítói jogok teljes körének gyakorlására a Polgári Művelődésért Alapítvány kuratóriuma kerüljön kijelölésre.

7. A Polgári Művelődésért Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

8. § (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján – a 7. § (3) bekezdésében meghatározott célok megvalósítása érdekében – a 4. melléklet szerinti ingatlant ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel – a Vtv. 36. § (2) bekezdésétől eltérően – a Polgári Művelődésért Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) A Polgári Művelődésért Alapítvány tulajdonába adott vagyon tekintetében nem kell alkalmazni az Nvtv. 13. § (4), (5), (7) és (8) bekezdésében foglaltakat.

(3) Az (1) bekezdés szerinti vagyonjuttatás során a 4. melléklet szerinti védett ingatlan esetében nem kell alkalmazni a Kötv. 44. § (1) bekezdés a) pontját és (4) bekezdését, valamint a 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 25. § (5) bekezdését.

(4) A 4. melléklet szerinti ingatlan tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) köti meg a Polgári Művelődésért Alapítvánnyal.

(5) Az (1) bekezdés szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg a 7. § (3) bekezdésében meghatározott közfeladatok ellátására rendelkezésre álló állami tulajdonú ingatlanban található ingó vagyontárgyak e törvény erejénél fogva ingyenesen a Polgári Művelődésért Alapítvány tulajdonába kerülnek.

(6) Az (5) bekezdés szerint átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingó vagyonelemek bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

(7) A 4. mellékletben meghatározott ingatlan tulajdonjogát a Polgári Művelődésért Alapítvány a terhekkel együtt szerzi meg.

9. § (1) A 4. melléklet szerinti, ingyenesen tulajdonba adott ingatlanon e törvény erejénél fogva határozatlan időre szóló elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn. Az elidegenítési és terhelési tilalomnak az átruházó javára szóló ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzését a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg az MNV Zrt. kérelmezi.

(2) A 8. § (1) bekezdése alapján történő vagyonjuttatást úgy kell tekinteni, hogy az az Áfa tv. 17. § (1) bekezdésében és 18. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek szerinti juttatással esik egy tekintet alá.

(3)30

7/A. 31 Csatlakozás a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványhoz

9/A. § (1) Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványhoz (a továbbiakban ezen alcím alkalmazásában: Alapítvány) való csatlakozás érdekében, azzal a feltétellel, hogy az Alapítvány egy éven belül módosítsa alapító okiratát a KEKVAtv. rendelkezéseinek való megfelelés érdekében.

(2) Az állam képviseletében ezen alcím alkalmazása során a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszter jár el.

9/B. §32 Az Alapítvány alapító okiratában gondoskodni kell arról, hogy az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány kuratóriuma kerüljön kijelölésre.

8. Záró rendelkezések

10. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

12. §36

13. §37

1. melléklet a 2020. évi CVI. törvényhez38

A Millenáris Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

A

B

1.

Gazdasági társaság megnevezése

Átadandó állami tulajdonban álló részesedés megjelölése

2.

Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

9 180 000 000 forint törzsbetét

3.

Thália Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

4 000 000 forint üzletrész

2. melléklet a 2020. évi CVI. törvényhez39

Az MCC Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

A

B

C

1.

Település

Helyrajzi szám

Tulajdoni hányad

2.

Pécs

17535, 17550

valamennyi esetében 1/1

3.

Révfülöp

799/1, 799/2, 1171, 1174/4, 02/1, 02/21, 02/22, 02/23

valamennyi esetében 1/1

4.

Szekszárd

3998

1/1

5.

Szombathely

6130

1/1

6.

Zalaegerszeg

3589/A/1

125/190

7.

Budapest

5192/1

1/1

8.

Kaposvár

412

1/1

3. melléklet a 2020. évi CVI. törvényhez

A Batthyány Lajos Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

A

B

C

D

1.

Település

Kerület

Helyrajzi szám

Tulajdoni hányad

2.

Budapest

I. kerület

14357

1/1

4. melléklet a 2020. évi CVI. törvényhez

A Polgári Művelődésért Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

A

B

C

D

1.

TELEPÜLÉS

KERÜLET

HELYRAJZI SZÁM

Tulajdoni hányad

2.

Budapest

II. kerület

54281

1/1

5. melléklet a 2020. évi LXXII. törvényhez40

A Millenáris Alapítvány részére átadásra kerülő állami tulajdonú ingatlanok

A

B

C

D

1.

TELEPÜLÉS

HELYRAJZI SZÁM

MAGYAR ÁLLAM TULAJDONI HÁNYADA

MEGNEVEZÉS

2.

Budapest VI. kerület

29081/0/A/2

1/1

üzlethelyiség

3.

Budapest VI. kerület

29064/0/A/7

1/1

iroda

4.

Budapest VI. kerület

29076/0/B/1

1/1

színházi öltöző

5.

Budapest VI. kerület

29076/0/B/5

1/1

színpad, nézőtér

6.

Budapest VI. kerület

29086/0/A/1

1/1

színház

7.

Budapest VI. kerület

29086/0/A/2

1/1

színház

8.

Budapest VI. kerület

29087/0/A/1

1/1

iroda, raktár

9.

Budapest VI. kerület

29080/0/A/9

1/1

lakás

10.

Budapest VI. kerület

29013/0/A/4

1/1

lakás

11.

Budapest VI. kerület

29086/0/A/5

1/1

iroda

12.

Budapest VI. kerület

29356/0/A/12

1/1

lakás

1

A törvényt az Országgyűlés a 2020. október 19-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2020. október 28.

2

A preambulum a 2021: VIII. törvény 85. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (4) bekezdése a 2020: CXLVIII. törvény 109. §-ával megállapított, a 2021: VIII. törvény 85. § b) pontja és 86. § a) pontja szerint módosított szöveg. Az 1. § (4) bekezdés második mondatát az Alkotmánybíróság a 8/2024. (IV. 30.) AB határozatával megsemmisítette 2024. május 1. napjával.

4

Az 1. § (5) bekezdését a 2021: VIII. törvény 86. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 2. § (1) bekezdése a 2021: VIII. törvény 85. § c) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 2. § (3) bekezdése a 2021: VIII. törvény 85. § d) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 2. § (4) bekezdését a 2021: VIII. törvény 86. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 2. § (5) bekezdését a 2021: VIII. törvény 86. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 2. § (6) bekezdése a 2021: VIII. törvény 85. § e) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 2. § (7) bekezdését a 2021: VIII. törvény 86. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 2. § (8) bekezdését a 2021: VIII. törvény 86. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 2/A. §-t a 2021: VIII. törvény 80. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2021: CI. törvény 173. §-ával megállapított szöveg.

13

A 2/B. §-t a 2021: VIII. törvény 81. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2021: CI. törvény 174. §-ával megállapított szöveg.

14

A 3. § (1) bekezdését a 2021: CI. törvény 178. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

15

A 3. § (2) bekezdése a 2021: CI. törvény 178. § b) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 3. § (3) bekezdését a 2021: CI. törvény 178. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

17

A 3. § (4) bekezdését a 2021: CI. törvény 178. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

18

A 3. § (5) bekezdése a 2021: CI. törvény 175. §-ával megállapított szöveg.

19

A 4. §-t a 2021: VIII. törvény 86. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

20

Az 5. § (1) bekezdése a 2021: CI. törvény 178. § d) pontja szerint módosított szöveg.

21

Az 5. § (5) bekezdését a 2021: CI. törvény 178. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

22

A 6. § (1) bekezdése a 2021: CI. törvény 176. §-ával megállapított szöveg.

23

A 6. § (3) bekezdését a 2021: CI. törvény 178. § f) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2022: XXIV. törvény 219. § (1) bekezdése iktatta be.

24

A 6. § (4) bekezdését a 2021: CI. törvény 178. § f) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2022: XXIV. törvény 219. § (2) bekezdése iktatta be.

25

A 6. § (4a) bekezdését a 2022: XXIV. törvény 219. § (3) bekezdése iktatta be.

26

A 6. § (4b) bekezdését a 2022: XXIV. törvény 219. § (3) bekezdése iktatta be.

27

A 6. § (5) bekezdése a 2021: VIII. törvény 85. § f) pontja, a 2021: CI. törvény 178. § g) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 7. § (3) bekezdését a 2021: VIII. törvény 86. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

29

A 7. § (4) bekezdését a 2021: VIII. törvény 86. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

30

A 9. § (3) bekezdését a 2021: VIII. törvény 86. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

31

A 7/A. alcímet (9/A. §) a 2022: I. törvény 54. § (1) bekezdése iktatta be.

32

A 9/B. §-t a 2022: I. törvény 54. § (2) bekezdése iktatta be.

33

A 11. § a 2021: CI. törvény 177. §-ával megállapított szöveg.

34

A 11. § (1) bekezdése a 2022: XXIV. törvény 221. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

35

A 11. § (2) bekezdése a 2022: I. törvény 55. §-a, a 2022: XXIV. törvény 221. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

36

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

37

A 13. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

38

Az 1. melléklet a 2021: VIII. törvény 83. §-a szerint módosított szöveg.

39

A 2. melléklet a 2022: XXIV. törvény 220. §-a szerint módosított szöveg.

40

Az 5. mellékletet a 2021: VIII. törvény 84. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére