PÜ BH 2020/109
PÜ BH 2020/109
2020.04.01.
A diagnosztikai tévedés akkor nem szolgál kártérítési felelősség alapjául, ha az egészségügyi szolgáltató a helyes diagnózis felállítása érdekében megtett minden, a szakma szabályai szerint indokolt intézkedést, illetve tevékenysége megfelelt az elvárható gondosságnak is [1952. évi III. tv. (régi Pp.) 177. § (1) bek., 206. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az I. rendű felperes házastársa, a II. rendű felperes édesapja (a továbbiakban: a felperesek hozzátartozója) 2011. augusztus 5-én hasi panasszal jelentkezett az alperes intézményben. Kivizsgálást követően műtötték, amelynek során a gyomor kisgörbületi oldalán lévő perforációs nyílást elvarrták. Zavartalan poszt-operatív szakot követően, 2011. augusztus 12-én bocsátották otthonába.
[2] Egynapos lázas állapot miatt 2011. augusztus 21-én jelentkezett ismét az alperesnél. Röntgen, hasi ultrahang és laboratóriumi vizsgálatok elvégzését követően húgyúti fertőzést diagnosztizáltak, a beteget antibiotikummal ellátva otthonába bocsátották.
[3] 2011. augusztus 23-án lázas állapot, nehéz légzés, gyomortáji fájdalom miatt mentő szállította a felperesek hozzátartozóját az alperes sürgősségi betegellátó osztályára. CT-vizsgálattal nála májtályogot találtak, állapotromlást követően ugyanezen a napon elhunyt.
[4] A hatósági boncolás megállapítása szerint a halál oka a vérmérgezés okozta többszervi elégtelenség volt.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[5] A felperesek keresetükben kérték az alperest kötelezni az I. rendű felperes részére 7 000 000 forint, a II. rendű felperes részére 10 000 000 forint nem vagyoni kár és késedelmi kamatai, valamint 2011. szep-tember 1-jétől a felperesek között 45-55%-os arányban az összeg évenkénti inflációt követő emelésével havi 86 511 forint keresetveszteség, valamint a lejárt járadék után késedelmi kamat megfizetésére. Kérték továbbá kötelezni az alperest 2012. június 1-jétől évi egy alkalommal 23 400 forint iskolatámogatás megfizetésére is.
[6] Az alperes és az alperesi beavatkozó ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték arra hivatkozással, hogy a felperesek hozzátartozójának ellátása a szakma szabályainak és az elvárható gondosság elvének megfelelően történt.
Az első- és másodfokú ítélet
[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest az I. rendű felperes részére 6 010 465 forint és az egyes részösszegek után késedelmi kamat, továbbá 130 000 forint perköltség; a II. rendű felperes részére 7 507 857 forint és az egyes részösszegek után késedelmi kamat, valamint 100 000 forint perköltség; 2017. június 1. napjától minden hónap 20. napjáig havonta előre esedékesen az I. rendű felperes részére 42 770 forint, a II. rendű felperes részére 52 293 forint járadék, illetve ennek 2018. január 1-jétől minden évben a KSH által közzétett előző évi inflációval emelt összegének megfizetésére; ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[8] A perben kirendelt szakértői intézet szakvéleménye alapján megállapította, hogy a 2011. augusztus 5-én végzett műtét, illetve az azt követő ellátás során szakmai szabályszegésre, gondatlanságra, mulasztásra utaló adat nem merült fel.
[9] A szakvélemény alapján a 2011. augusztus 21-én megállapított húgyúti fertőzést diagnosztikai tévedésnek értékelte, amelyet részben objektív okokra (nem egyértelmű tünetek, hasi ultrahangvizsgálat negatív lelete), részben szubjektív okokra (nem kellő körültekintéssel végzett orvosi tevékenység, a lázas állapot és a laboratóriumi vizsgálat gyulladásra utaló értékeinek értékelése, sebészeti konzílium kérésének elmulasztása) visszavezethetőnek tartott. A szakvélemény figyelembevételével rögzítette, hogy adott helyzetben célszerű lett volna legalább sebészeti konzílium igénybevétele, vagy akár a beteg megfigyelés céljából kórházba történő felvétele. Megítélése szerint ebben az esetben a tényleges kórfolyamat nagy valószínűséggel már valamivel korábban felismerhető lett volna, a beteg életének megmentésére nagyobb esély kínálkozott volna.
[10] Mindezekre tekintettel az alperes kártérítési felelősségét megállapította.
[11] Az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor mérlegelte a felpereseket ért hátrányokat – amelyeket ítélete indokolásában részletezett –, valamint a kár bekövetkeztekori értékviszonyokat. A bizonyítékok értékelésével úgy ítélte meg, hogy a felpereseket ért nem vagyoni hátrány kiküszö-böléséhez, illetve csökkentéséhez az I. rendű felperes esetében 3 000 000 forint, a II. rendű felperes esetében 4 000 000 forint szükséges és elégséges.
[12] A hozzátartozójuk elvesztésével járó keresetkiesés összegének meghatározásakor a felperesek által csatolt keresetigazolás alapulvételével a felperesek hozzátartozójának havi nettó jövedelmét 123 587 forintban állapította meg. Úgy ítélte meg, hogy ennek 70%-a vehető figyelembe keresetkiesés címén, amelynek összegét a KSH által közzétett inflációval történt évenkénti emeléssel határozta meg.
[13] Az iskolakezdési támogatás évi 23 400 forintos összegét és annak kifizetését igazoltnak találta. Az igényt 6 évre összesen 144 000 forintban tartotta alaposnak azzal az indokkal, hogy a jövőre nézve nem állapítható meg, hogy a II. rendű felperes a tanulmányait mennyi ideig folytatja.
[14] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – fellebbezett részében – megváltoztatta, és a keresetet teljes egészében elutasította.
[15] Ítélete indokolásában kifejtette, hogy az alperes ellenkérelmében alappal hivatkozott arra, hogy a diagnózis felállítása során elkövetett tévedés önmagában nem alapozza meg a kártérítési felelősséget, csak abban az esetben, ha a diagnózis felállítása során az orvos nem az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 77. § (3) bekezdésében meghatározott gondossági mérce szerint járt el. Érvelése szerint azt kellett vizsgálni, hogy a beteg panaszai és kórelőzménye alapján a szakmai szabályok a helyes diagnózis megállapítása érdekében milyen vizsgálatok elvégzését teszik indokolttá, azok elvégzése, eredményük értékelése a kellő gondossággal történt-e, vagy az alperes mulasztása megállapítható.
[16] Kiemelte, hogy az alapszakvéleményben a szakértő azt a végkövetkeztetést vonta le, hogy a 2011. augusztus 21-én történt ellátás, vizsgálat során szakmai szabályszegés nem igazolható. A szükséges vizsgálatok, intézkedések körének megállapításával kapcsolatban véleménye szerint azért merült fel bizonytalanság, mert a szakértő felvetette, az orvosban fel kellett volna merülni, hogy a lázas állapot és a gyulladásra utaló laboratóriumi értékek a két héttel korábban elvégzett műtéttel állhatnak összefüggésben, ami miatt célszerű lett volna legalább sebészeti konzílium igénybevétele, vagy akár a beteg megfigyelés céljából kórházba történő felvétele. Rögzítette, hogy ezt a megállapítást a kiegészítő szakvélemény is tartalmazta.
[17] A szakvélemény alapján megalapozottnak találta az elsőfokú bíróság megállapítását abban a tekintetben, hogy az alperes orvosa részéről diagnosztikai tévedés történt, ez azonban önmagában nem alapozza meg az alperes kártérítési felelősségét. Megalapozatlannak találta azt a megállapítást, hogy az alperes további vizsgálatok, sebészeti konzílium, illetve a beteg felvétele elmulasztásával nem teremtette meg a megalapozott döntéshozatal feltételeit, amely mulasztás a kártérítési felelősségét megalapozza. Ezzel szemben a másodfokú bíróság annak tulajdonított jelentőséget, hogy a szakvéleménnyel az alperes kellően bizonyította, hogy valamennyi szükséges vizsgálatot elvégezte, a húgyúti fertőzés kórisméjét nem felróhatóan állapította meg. Megítélése szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor kritika nélkül elfogadta a szakértő arra vonatkozó következtetését, hogy az alperes orvosa a rendelkezésre álló adatokat nem kellő körültekintéssel értékelte. Megítélése szerint a szakvélemény alkalmas volt annak bizonyítására, hogy az alperes a helyes diagnózis felállításához szükséges vizsgálatokat elvégezte. Ezért azt állapította meg, hogy az ellátás során az alperes az Eütv. 77. § (3) bekezdése szerinti mérce megtartásával nem mulasztotta el a tőle elvárható gondosságot.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[18] A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen kérték annak hatályon kívül helyezését, és – tartalmilag – az elsőfokú ítélet helybenhagyását, továbbá az alperes másodfokú, valamint felülvizsgálati eljárási költségben való marasztalását, másodlagosan az alperes kártérítési felelősségének közbenső ítélettel történő megállapítását.
[19] Megsértett jogszabályhelyként jelölték meg a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 206. § (1) bekezdését és 177. § (1) bekezdését.
[20] Állították, hogy a másodfokú bíróság több esetben szakkérdésben a szakvéleménytől eltérően foglalt állást.
[21] A kiegészítő szakvélemény alapján rámutattak arra, hogy a betegnek ugyan egyértelmű májtályogra utaló tünete nem volt, azonban a kórelőzmény (gyomorátfúródás miatt végzett műtét), a panaszok (láz), bizonyos laboratóriumi értékek (emelkedett fehérvérsejt-szám és CRP) gyulladásos folyamat mellett szóltak.
[22] Érvelésük szerint a jogerős ítélet szakkérdésben a szakvéleménytől eltérően foglalt állást, ugyanis a korábban felsorolt tünetek a gyulladásos folyamat mellett szóltak, ezért ha a gyomorműtét során nem is, de a későbbiekben, mivel a májtályog is gyulladásos folyamat, a szakvélemény alapján a 2011. augusztus 21-ei kezelés időpontjában látható volt annak esetleges kialakulása.
[23] Idézték a szakvéleményt, amely szerint a műtéteket követő tartós, ismeretlen eredetű lázas vagy fertőzéses vérmérgezéses állapot esetén kell gondolni májtályogra. Jelentőséget tulajdonítottak a fertőzéses, vérmérgezéses állapotnak, hiszen erre utalhat az emelkedett CRP.
[24] A kiegészítő szakvélemény alapján úgy ítélték meg, hogy a lázcsillapítás ellenére nem csökkenő láz értékelhető tartós lázként, ugyanakkor a láz tartóssága nem kizárólagos feltétele a májtályog felvetésének.
[25] Állították, hogy a szakvélemény szerint a májtályog ultrahanggal észlelhető és kimutatható, csak adott esetben a betegnél az alperes azt nem észlelte.
[26] A másodfokú bíróság megállapításával szemben hivatkoztak arra, hogy a szakértői vélemények alapján nem volt szükség egyértelmű tünetekre, hanem a helyes diagnózis a rendelkezésre álló adatok mellett is felállítható lett volna; a rendelkezésre álló adatok téves értékelése, illetve az, hogy nem észlelték ultrahangvizsgálattal a májtályogot, nem objektív, hanem szubjektív akadály a szakvélemény szerint. Kiemelték: a szakértő többször is úgy nyilatkozott, hogy a vizeletben jelzett vér ellenére, mivel vizelési panaszok nem álltak fenn, és csak enyhe laboratóriumi eltérések igazolódtak, nem a húgyúti fertőzés lett volna a helyes diagnózis, hanem annak felállítása érdekében sebészeti konzílium, vagy a beteg megfigyelés céljából történő kórházi felvétele.
[27] Sérelmezték, hogy a jogerős ítélet azonos fogalomként értelmezte a szakmai szabályszegést és az elvárható gondosságot. Érvelésük szerint attól, hogy valamilyen gyógykezelési tevékenység nem minősül szakmai szabályszegésnek vagy gondatlanságnak, még lehetséges, hogy az elvárható gondosság követelményének nem felel meg. Kiemelték, hogy a felróható diagnosztikai tévedés, amire a kirendelt szakértő véleményéből következtetni lehet, minősíthető az elvárható gondossággal ellentétes eljárásnak még akkor is, ha az nem szakmai szabályszegés. A szakvéleményre hivatkozással kifejtették, hogy az alperes nem tett meg minden szükségeset a diagnózis felállítása érdekében, így diagnosztikai tévedése felróható. Állításuk szerint a helyes diagnózishoz hozzátartozott volna a sebészeti ellátás és a kórházi felvétel, amelyek növelték volna a beteg életben maradási esélyét.
[28] A jogerős ítéletben foglaltaktól eltérően úgy ítélték meg, hogy a szakértői vélemények a kezeléskor rendelkezésre álló adatokból indultak ki, nem retrospektív következtetéseken alapultak.
[29] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte, annak helyes indokai alapján.
[30] Konkrét bírósági döntéseket idézve kiemelte, hogy a bíróságoknak az orvos döntési folyamatának egészét kell vizsgálniuk; ha a döntési folyamatokat teljességükben figyelembe véve az orvos az elvárható gondosság tanúsítása mellett került abba a helyzetbe, hogy téved, úgy emiatt a diagnosztikus tévedés miatt mentesül a felelősség alól.
[31] Az alperesi beavatkozó a felülvizsgálati eljárásban ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria döntése és jogi indokai
[32] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[33] A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a régi Pp. 206. § (1) bekezdését és 177. § (1) bekezdését jelölték meg megsértett jogszabályhelyként, amely a régi Pp. 270. § (2) bekezdésének és 275. § (3), illetve (4) bekezdéseinek együttes értelmezéséből következően eljárási szabálysértésként akkor lehet eredményes felülvizsgálat alapja, ha az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása van.
[34] Helyesen rögzítették az ügyben eljárt bíróságok, hogy az alperes vitatására tekintettel a perbeli esetben azt kellett vizsgálni, hogy az alperes a felperesek hozzátartozójának ellátása során a szakma szabályainak betartásával, illetve az Eütv. 77. § (3) bekezdésében előírt elvárható gondossággal járt-e el. Egyetértett a Kúria a másodfokú bírósággal abban, hogy az ezzel kapcsolatban felmerülő szakkérdések megválaszolása – köztük annak megítélése, hogy az ellátás megfelelt-e a szakma szabályainak, illetve a szakmai irányelveknek – az orvos szakértő kompetenciájába tartozott. A szakvélemény megállapításai és az egyéb körülmények mérlegelésével annak eldöntése azonban, hogy az alperes eljárása megfelelt-e az elvárható gondosságnak, a bíróság feladata.
[35] Alappal hivatkoztak a felperesek felülvizsgálati kérelmükben arra, hogy a másodfokú bíróság a régi Pp. 177. § (1) bekezdésében foglaltak ellenére egyes szakkérdésekben a szakvéleményben írtaktól eltérően foglalt állást, így érdemi döntése nem a bizonyítékok okszerű, a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő mérlegelésén alapult.
[36] A szakvélemény alapján – a felperesek által sem vitatottan – megállapítható, hogy 2011. augusztus 21-én a betegnek egyértelmű májtályogra utaló tünete nem volt. Határozottan nyilatkozott azonban a szakértő mind az alapszakvéleményben mind annak kiegészítésében, hogy a kórelőzmény (gyomorátfúródás miatt végzett műtét), a panaszok (láz), bizonyos laboratóriumi értékek (emelkedett fehérvérsejtszám és CRP) gyulladásos folyamat mellett szóltak. Ezt a következtetést a szakértő a tárgyaláson történt meghallgatásakor is fenntartotta. A szakvélemény alapján rögzíthető az is, hogy augusztus 21-én diagnosztikus tévedés történt az alperes részéről, a panaszok alapján célszerűbb lett volna sebészeti konzílium kérése, illetve a beteg kórházi felvétele. Ebben az esetben lehetőség lett volna a tényleges kórfolyamat korábbi felismerésére, és nagyobb esély lett volna a beteg életének megmentésére.
[37] Helyesen rögzítette a másodfokú bíróság, hogy a szakvélemény alapján megállapítható diagnosztikai tévedés önmagában nem alapozná meg az alperes kártérítési felelősségét. A diagnosztikai tévedéssel okozott kártérítési felelősség alól ugyanakkor nem mentesül az ellátást végző intézmény, ha az elvárható gondosság elvének megfelelően nem tesz meg mindent a helyes diagnózis felállítása érdekében. Egyetért a Kúria az elsőfokú bírósággal abban: a szakvélemény alapján rögzíthető, hogy az alperes, bár a szükséges vizsgálatokat elvégezte, azonban a vizsgálatot végző orvos a rendelkezésre álló adatokat nem kellő körültekintéssel értékelte. A szakvélemény alapján megállapítható, hogy a diagnosztikus tévedést részben az alperes magatartásától független objektív okok (nem egyértelmű tünetek, a hasi ultrahangvizsgálat negatív lelete), részben pedig szubjektív okok (nem kellő körültekintéssel végzett orvosi tevékenység, a lázas állapot és a laboratóriumi vizsgálat gyulladásra utaló értékeinek, valamint „a táplálkozási hiányállapot” értékelése során, illetve a sebészeti konzílium kérésének elmulasztása révén) játszhatott szerepet. Ez utóbb felsorolt körülmények megfelelő értékelése esetén tartotta volna célszerűnek a szakértő a sebészeti konzílium igénybevételét, vagy a beteg kórházi felvételét.
[38] Mindezek alapján megállapítható, hogy az alperes nem az Eütv. 77. § (3) bekezdésében előírt elvárható gondossággal járt el a beteg ellátása során a helyes diagnózis felállítása érdekében, ugyanis a nagyjából két héttel korábban végzett hasűri műtétre, a lázas panaszokra és egyes laboratóriumi értékekre figyelemmel indokolt lett volna a sebészeti konzílium, vagy a kórházi felvétel. A szakvélemény alapján rögzíthető, hogy az augusztus 21-ei állapot kellő körültekintéssel történt értékelése esetén a diagnosztikus tévedés elkerülhető lett volna.
[39] A szakvélemény alapján megállapítható, hogy az augusztus 21-ei ellátás során szakmai szabályszegés ugyan nem történt az alperes részéről, az elvárható gondosság megítélése ugyanakkor a bíróság feladata. A Kúria álláspontja szerint a szakvélemény megállapításainak alapulvételével az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást úgy, hogy az alperes a fentiek szerint nem az elvárható gondosság elvének megfelelően járt el, amellyel okozati összefüggésben következett be a felperesek kára.
[40] Nem tartotta megalapozottnak a Kúria a másodfokú bíróság megállapítását abban a tekintetben, hogy a szakértő retrospektív módon vont le következtetéseket az utóbb rendelkezésre álló adatokból. A szakvélemény alapján egyértelműen rögzíthető, hogy a szakértő szakmai álláspontjának kialakításakor egyértelműen az adott kezeléskori állapotot, az akkor rendelkezésre álló adatokat vette figyelembe, és erre tekintettel alakította ki véleményét. A másodfokú bíróság álláspontjával ellentétben, a szakértő nem az ellátást követően megállapítható tények alapján tartotta indokoltnak a sebészeti konzíliumot vagy a kórházi felvételt, hanem kizárólag az augusztus 21-én rendelkezésre álló információkat vette figyelembe, így a korábbi műtétet, a lázas panaszokat és a laboratóriumi értékekben kimutatott eltéréseket. A jogerős ítéletben rögzítettől eltérően a lázat maga a szakértő sem minősítette tartós láznak. A szakértő magát a lázat mint felmerült panaszt, az egyéb, a gyulladásos folyamat mellett szóló érvekkel együtt vizsgálta és minősítette.
[41] Mindezek alapján tehát az elsőfokú bíróság a bizonyítékok régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő, okszerű mérlegelésével állapította meg az alperes kártérítési felelősségét.
[42] Az összegszerűség vonatkozásában – figyelemmel a régi Pp. 253. § (3) bekezdésében foglaltakra, tekintettel a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira – a Kúria egyetértett az elsőfokú bíróság érdemi döntésével. A nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor az elsőfokú bíróság értékelte valamennyi, a hozzátartozójuk elvesztése miatt a felpereseket ért hátrányt, továbbá a kárkori ár- és értékviszonyokat, és azok megfelelő mérlegelésével határozta a meg a felpereseket ért nem vagyoni hátrány kompenzálására alkalmas összegeket.
[43] Az alperes fellebbezésében előadott álláspontjával kapcsolatban a Kúria fenntartja a korábbi, Pfv.III.22.375/2016/6. számú döntésében kifejtetteket, miszerint a kártérítési kötelezettség terjedelmére nem lehet kihatása annak, hogy a felelősség a gyógyulási, túlélési esély elvesztésén, csökkenésén alapul. A teljes kártérítés elve alapján a károkozó ilyen esetben is köteles a Ptk. 355. § (4) bekezdésében felsorolt kárelemek megtérítésére, a nem vagyoni kárigényt pedig nem önmagában a gyógyulási, túlélési esély elvesztése, csökkenése alapozza meg, hanem az a sze-mélyiségijog-sértés, amely a hozzátartozó halálával bekövetkezik. A Kúria a korábbiakkal egyezően rögzíti, hogy nem tehető olyan általános érvényű megállapítás, hogy a gyógyulási, túlélési esély elvesztésén vagy csökkenésén alapuló kártérítési felelősség esetén a károsult csak alacsonyabb mértékű nem vagyoni kártérítésre lehet jogosult.
[44] Az alperes fellebbezésében előadott álláspontjával kapcsolatban ki kell emelni, hogy ilyen szempontból a vagyoni és nem vagyoni károk szétválasztásának sincs indoka, az alperesnek a gyógyulási, túlélési esély elvesztésében, csökkenésében álló magatartása nem értékelhető olyan tényezőként, amely az alperest akár csak részben is mentesíthetné a kártérítési felelősség alól (Kúria Pfv.III.20.597/2018/6.).
[45] Erre tekintettel a Kúria a vagyoni kártérítési igények tekintetében – azokat a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között vizsgálva – egyetértett az elsőfokú bíróság döntésével.
[46] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból jogszabálysértő jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Kúria Pfv. III. 20.655/2018.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás