PK ÍH 2020/112.
PK ÍH 2020/112.
2020.12.01.
I. A járadék felemelésére irányuló perben az egyes járadékelemeket nem lehet egymástól szigorúan elkülönítetten vizsgálni, összességében kell értékelni azt, hogy a felperes létfenntartását szolgáló többletköltségelemek tekintetében a járadék megítélése óta bekövetkezett-e lényeges változás [1952. évi III. törvény (Pp.) 230. § (1) bekezdés].
II. Az életfenntartást biztosító – szerződéses (például életjáradék), illetve szerződésen kívüli (például baleseti járadék, életjáradék, tartásdíj) – szolgáltatásokat időszakonként előre kell fizetni. A jogosult a hat hónapnál régebben lejárt és alapos ok nélkül nem érvényesített részleteket bírósági úton többé nem követelheti [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 280. § (3) bekezdés].
Az alperesi kórházban 1998. február 20-án született II. rendű felperesnél kora gyermekkori agykárosodás következett be, ami súlyos mentális retardáltsággal jár együtt, és ennek következtében egész életében gondozásra szorul. Születésétől kezdve négy végtagjára kiterjedő bénultságban, mozgáskoordinációs zavarokban, szomatikus és mentális fejletlenségben, orrmandula-műtét utáni állapotban, asztmás megbetegedésben, fokozott görcsös készségben (epilepszia), reflux betegségben szenved. Gerincét nem tartja, nyaka hátracsuklik, felső teste előrebillenő, lábát nem emeli. Önálló helyváltoztató mozgásra nem képes. Egészségi állapota végleges, ápolásra és teljes körű gondozásra szorul, teljes mértékben a családja látja el őt.
Az alapperben a jogerős közbenső ítéletet követően az elsőfokú bíróság – az ítélőtábla ítéletével részben megváltoztatott – ítéletével az I-II. rendű felperesek, valamint a II. rendű felperes édesapja vagyoni és nem vagyoni kártérítési igényét elbírálta.
Az I-II. rendű felperesek keresetükben egyrészt az alapperben – ápolás, gondozás, háztartási kisegítés, élelemfeljavítás, gyógyászati segédeszköz, kulturális többletkiadás, ruhakopás, közlekedés, kíséret, valamint többlet-energiafogyasztás címén – megítélt járadék összegének a felemelését, másrészt az alapeljárásban hozott jogerős ítélet meghozatala óta eltelt időben gyógyászati segédeszközök és tápszerek többletköltsége címén, illetőleg az ingatlan átalakítása, lift költsége és karbantartási költsége, rehabilitációs medence építésének, beüzemelésének, karbantartásának, valamint a medence fedésével és átjáró kialakításával kapcsolatban felmerült további költségeik megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I-II. rendű felpereseknek egyetemlegesen 9 252 717 forint lejárt járadékot és ebből 637 650 forint lejárt járadék után 2013. július 15-től, 6 074 667 forint lejárt járadék után 2015. július 15-től, 762 000 forint lejárt járadék után 2015. augusztus 1-től, 1 778 400 forint lejárt járadék után 2017. július 15-től a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal egyező mértékű kamatot; továbbá 8 055 122 forint tőkét és ebből 5 000 000 forint után 2011. november 21-től, 2 596 655 forint után 2012. június 14-től, 10 795 forint után 2012. december 13-tól, 447 672 forint után 2012. október 10-től a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal egyező mértékű kamatot. Az alperes által a felpereseknek egyetemlegesen fizetendő ápolási-gondozási, háztartási kisegítői, élelemfeljavítási, gyógyászati segédeszköz, ruhakopás, közlekedési, kísérői, energiafogyasztási járadék összegét 2018. február 1-től kezdődően, az egyes hónapok 5. napjáig a II. rendű felperes élete végéig teljesítendő havi 417 300 forintra felemelte. Kötelezte az alperest, hogy 2018. február 1-től az egyes hónapok 5. napjáig fizessen meg az I-II. rendű felpereseknek egyetemlegesen a II. rendű felperes élete végéig havi 12 700 forint járadékot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítéletnek a lejárt járadékban marasztaló rendelkezéseit előzetesen végrehajthatóvá nyilvánította.
Az elsőfokú bíróság határozata jogi indokolásában utalt arra, hogy a kereseti kérelem A)-I) pontjai alatt megjelölt tételeket a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (régi Pp.) 230. § (1) bekezdése alapján kellett elbírálni. E jogszabályi rendelkezés kivételt jelent az anyagi jogerő általános szabálya alól. A szóban forgó követelésekhez kapcsolódóan az I-II. rendű felpereseknek azt kellett bizonyítaniuk, hogy azok a körülmények, amelyeken az alapperben hozott jogerős ítélet alapul, időközben lényegesen megváltoztak.
Az ápolás-gondozás többletköltségével összefüggésben utalt arra, hogy mivel az alapeljárásban hozott ítéletben a bíróság az ápolási-gondozási járadék összegét a K. A. Bt. díjszabásából kiindulva határozta meg, ezért jelen perbeli követelés elbírálásánál is a K. A. Bt. díjszabása volt az irányadó, figyelemmel arra is, hogy a II. rendű felperes ápolási-gondozási szükséglete terén az alapeljárás óta nem történt pozitív változás. A perben tisztázni kellett, hogy az alapeljárásban 2010. november 1-jétől kezdődően meghatározott havi 110 700 forint járadékhoz képest jelentős áremelkedés következett-e be a K. A. Bt. díjszabásában. A lefolytatott bizonyítás eredményeként az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy az áremelkedés a vizsgált időszakban jelentősnek volt mondható, így a 2013. január 1. és 2014. február 1. napja közötti időre 637 650 forint lejárt járadék, a 2016. december 31-ig tartó időszakra 1 874 250 forint, míg a 2018. január 31-ig terjedő időre 1 778 400 forint lejárt járadék megfizetésére kötelezte az alperest, míg 2018. február 1-jétől az alperes által teljesítendő járadékot havi 110 700 forintot 136 800 forinttal, 247 500 forintra emelte fel.
A háztartási kisegítés többletköltsége megítélése során ugyancsak irányadónak tekintette a K. A. Bt. megemelkedett árait, azok emelkedését jelentősnek tekintve 2018. január 31-ig az alperest 2 013 000 forint lejárt járadékkülönbözet megfizetésére kötelezte, míg 2018. február 1. napjától havi 33 000 forinttal, összesen havi 66 000 forintra emelte fel az alperes járadékfizetési kötelezettségét.
Az élelemfeljavítás többletköltsége címén érvényesített igénnyel kapcsolatban rögzítette, hogy az alapperben eljárt bíróság ezen a címen havi 12 000 forint járadék megfizetésére kötelezte az alperest 2010-ben, az azóta eltelt időben az élelmiszerek áremelkedése is jelentősnek mondható, így az alperest a 2013. január 1. és 2018. január 31. közötti időre mindösszesen 126 952 forint lejárt járadékkülönbözet megfizetésére kötelezte, míg az alperes járadékfizetési kötelezettségét 2018. február 1-től 12 000 forintról 14 488 forintra emelte fel.
A pelenka, törlőkendő beszerzésére alapozott gyógyászati segédeszközök többletköltsége kapcsán is úgy foglalt állást, hogy a 2010 óta bekövetkezett infláció mértéke jelentős volt, ezért a 2013. január 1. és 2018. január 31. közötti időre 65 265 forint lejárt járadékkülönbözet megfizetésére kötelezte az alperest, míg 2018. február 1-jétől kezdődően az alperes járadékfizetési kötelezettségét havi 10 162 forintról 10 891 forintra emelte fel.
A ruhakopás többletköltségével összefüggésben a KSH adatai alapján úgy foglalt állást, hogy számottevő mértékű áremelkedés következett be, ezért a 2013. január 1. és 2018. január 31. közötti időre mindösszesen 20 791 forint lejárt járadéktöbblet megfizetésére kötelezte az alperest, míg a jövőre nézve a járadékfizetési kötelezettség 7500 forintról 7879 forintra emelte fel.
A kulturális többletköltség megfizetésére irányuló igényt elutasította, ugyanis a jelen perben peresített időszakot összevetve az alapperben hozott ítélet alapját képező időszakkal, az állapítható meg, hogy az interneten ingyenesen hozzáférhető újságcikkek, könyvek, egyéb írásos anyagok, filmek száma növekedett, ugyanakkor az internetes előfizetések ára nem emelkedett.
A közlekedési többletköltséget illetően is úgy foglalt állást, hogy ezen a téren is jelentős áremelkedés következett be, így a 2013. január 1. és 2018. január 31. közötti időszak lejárt járadék különbözetét 70 704 forintban állapította meg, míg 2018. február 1-jétől az alperes járadékfizetési kötelezettségét havi 4784 forintról 5792 forintra emelte fel.
A kíséret többletköltsége címén megítélt járadékot az elsőfokú bíróság ugyancsak felemelte, a 2013. január 1. és 2018. január 31. közötti időre mindösszesen 73 705 forint lejárt járadékkülönbözet megfizetésére kötelezte az alperest, míg 2018. február 1-jétől kezdődően a havi 10 000 forint összegű járadékot havi 11 393 forintra emelte fel.
Az energia- és vízfogyasztás többletköltsége címén érvényesített járadékemelési igénynek az elsőfokú bíróság részben adott helyt. Utalt arra, hogy az alapítélet meghozatala óta eltelt időben történt rezsicsökkentés után változatlan volumenű energiafogyasztás mellett legfeljebb jelentéktelen többletköltség adódott, az adott követelés alapját képező többletkiadás túlnyomórészt abból származik, hogy a felperesek ingatlanának jelentős bővítésére került sor. A felperesek rehabilitációs medencét és liftet építettek, azonban a perbeli ingatlan átalakítására oly módon került sor, hogy az jórészt – a tornaszoba kialakítását kivéve, amely helyiséget viszont a család többi tagja is használhat – nem hozható közvetlen összefüggésbe a II. rendű felperes egészségkárosodásával. A lift építése sem volt indokolt és szükségszerűen a II. rendű felperes egészségi állapotából levezethető. A medence megépítése a II. rendű felperes egészségi állapota miatt indokolt volt, a felperesek ezért a medence építésének költsége felére tarthatnak igény, ami irányadó az ezzel kapcsolatban keletkezett rezsikiadásokra is. Az elsőfokú bíróság ezért a peresített időszakra havi 30 000 forint járadéktöbbletet ítélt megalapozottnak, ami a 2013. január 1. és 2018. január 31. közötti időre 1 830 000 forint lejárt járadéktöbbletet jelent, míg az alperes járadékfizetési kötelezettségét 2018. február 1-jétől havi 23 357 forintról 53 357 forintra emelte fel.
Az alapperben hozott jogerős ítélet meghozatala óta eltelt időben újonnan felmerült vagyoni igényekkel kapcsolatban az elsőfokú bíróság az új tápszerek többletköltsége iránti keresetet elutasította, ugyanis a peresített időszak ezekre a többletköltségekre a 2011. május 26-tól 2012. szeptember 28-a közötti időre terjedt ki, és ehhez mérten a felperesek a keresetlevél 2013. júniusi benyújtásával túllépték a káresemény időpontjában hatályos, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 280. § (3) bekezdésében előírt igényérvényesítési határidőt.
Az ingatlan átalakításának többletköltségével összefüggésben úgy foglalt állást, hogy az átalakítás mind a kialakított alapterületet, mind pedig az egyes helyiségek funkcióját tekintve igazodik egy négytagú, két gyermekes család jelenleg általánosnak mondható igényeihez, elvárásaihoz. Az ingatlan átépítésével összefüggésben felmerült költségek egészének megtérítésére az alperes ebből adódóan nem kötelezhető. Az elsőfokú bíróság a II. rendű alperes egészségi állapotával okozati összefüggésben megvalósított átalakítás költségét 5 000 000 forintban fogadta el az alperesre áthárítható indokolt többletköltségnek, tekintetbe véve, hogy a szakértő nem tudta elhatárolni az akadálymentesítés költségét az ingatlanfelújítás egészével kapcsolatban felmerült költségektől. Utalt arra is, hogy ingatlanvásárlás és felújítás esetén az erre fordított pénzösszeg ingatlanértékben megtestesülő vagyonná változik, ezért valamely ingatlan megvásárlására vagy felújítására fordított összeg nem akként minősül, mint az a költség, ami közvetlen vagyoncsökkenést eredményez.
A lift létesítésének költsége címén érvényesített igényt az elsőfokú bíróság elutasította, ugyanis az a fejlesztő szoba megközelítését szolgálja, a fejlesztő szoba azonban a földszinten is elhelyezhető lett volna, illetőleg a lépcsőlift a lift építésénél és fenntartásánál lényegesen kisebb költséget jelentett volna. Minderre tekintettel a lift karbantartási költsége megtérítése iránti igényt is elutasította.
A rehabilitációs medence építésének költségét fele részben tartotta az alperesre áthárítható, indokolt költségnek. A szakértői vélemény alapján elfogadta, hogy a II. rendű felperes esetében olyannyira indokolt a vízitorna igénybevétele, hogy annak mellőzése az egyébként is rendkívül rossz egészségi állapotának további romlását eredményezhetné. Tekintettel volt arra is, hogy a szülők számára nagy nehézséget jelentene a II. rendű felperes rendszeres szállítása közforgalmú létesítményekben történő vízitornákon való részvétele érdekében. A medencét ugyanakkor a család többi tagja is igénybe veheti, ezért a követelés felét ítélte megalapozottnak. Ugyanilyen mértékben tartotta megalapozottnak a rehabilitációs medence beüzemeltetésének és karbantartásának többletköltsége címén érvényesített, illetőleg a medence fedése és átjáró kialakításának költsége címén érvényesített igényt.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen mind az I-II. rendű felperesek, mind az alperes fellebbezést terjesztett elő.
Az I-II. rendű felperesek annak megváltoztatásával a kulturális többletköltség, az energia- és vízfogyasztás többletköltsége, az új tápszerek költsége, az ingatlan átalakításának költsége, a lift építésének költsége, a liftkarbantartás költsége, a rehabilitációs medence építésének, beüzemeltetésének, karbantartásának, fedésének és átjáró kialakításának költsége címén érvényesített igényük tekintetében a keresetüknek helyt adó döntés meghozatalát kérték. Kulturális többletköltség címén érvényesített igényük tekintetében előadták, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a kérelemhez kötöttség elvét, a felperesek az elsőfokú eljárás során a KSH által bizonyított inflációra hivatkoztak, az alperes maga sem állította, hogy a felperesek ne vásárolnának könyveket, ne kölcsönöznének vagy vásárolnának DVD-ket. Az elsőfokú bíróság így jogszerűen nem vehette figyelembe az általa leírt feltételezéseket. Az új tápszerek költségével összefüggésben arra hivatkoztak, hogy azok érvényesítésére nem a régi Ptk. 280. § (3) bekezdése szerinti határidő, hanem az ötéves elévülési határidő vonatkozik, mindezen túlmenően hivatkoztak arra is, hogy a régi Ptk. 355. § (1)–(4) bekezdései alapján megtéríteni indokolt vagyoni kártérítési tételeket nem lehet összekeverni a régi Ptk. 280. § (3) bekezdésében külön nevesített jogintézményekkel. Az ingatlan átalakításának költsége, a lift költsége, valamint a liftkarbantartás költsége kapcsán kiemelte, hogy a bizonyítás anyaga alapján az állapítható meg: a felperesek kizárólag a II. rendű felperes egészségkárosodása miatt alakították át az ingatlanukat, növelték annak alapterületét, ezzel szemben az elsőfokú bíróság abból a bizonyítékellenes feltevésből indult ki, hogy a felperesek a gyermek állapotától függetlenül is meg kívánták növelni az ingatlanuk alapterületét. A felpereseknek nem állt szándékukban átalakítani az ingatlant, ugyanis egy egészséges tagokból álló négyfős családnak elegendő és megfelelő méretű lett volna a korábbi ingatlanuk. A II. rendű felperes egészségkárosodása miatt kellett kialakítani egy hálószobát a részére, a korábbi fürdőszoba még átalakítás mellett sem lett volna alkalmas tolókocsis személy tisztálkodására. Kiemelték: az ajtók cseréje is kizárólag a II. rendű felperes egészségkárosodásával áll összefüggésben, azok szélességének megnövelésére, illetőleg a tolóajtók beépítésének a szükségességére is figyelemmel. Állításuk szerint nincs olyan peradat, amely szerint a rehabilitációs tornaszobát a gyermeken kívül más is használná a családból, annak mind építése, mind használata kizárólag a II. rendű felperes egészségkárosodásával áll okozati összefüggésben. Az elsőfokú bíróság megállapításával szemben a tornaszoba földszinten való elhelyezésére sem volt mód, ezért a lift építésének és karbantartásának költsége is okozati összefüggésbe hozható a II. rendű felperes egészségkárosodásával, amelynek kivitelezése szakszerű, de extra műszaki megoldásoktól és anyaghasználattól mentes módon készült el. Állításuk szerint az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, miszerint az ingatlan felújítása esetén az erre fordított pénzösszeg az ingatlan értékében megtestesülő vagyonná változik, ami általában hosszabb távon is tartja az értékét, sérti a régi Ptk. 355. § (1)–(4) bekezdésében meghatározott teljes kártérítés elvét. A rehabilitációs medence építésének, beüzemeltetésének, karbantartásának, fedésének és átjáró kialakításának költségét illetően is rámutattak arra: nincs olyan peradat, amely szerint az apró, úszásra alkalmatlan rehabilitációs medencét az egészségkárosodott gyermeken kívül más is használná a családból. A lift és a medence vonatkozásában előadottakra tekintettel az energia- és vízfogyasztás többletköltsége címén megítélt járadék felemelését is kérték a keresetük szerinti mértékre, ugyanis a többletenergia≡fogyasztás, a lifttel, illetőleg a rehabilitációs medencével kapcsolatban is kizárólag az alperesi károkozás miatt merül fel.
Az alperes fellebbezése elsődlegesen a kereset elutasítására, másodlagosan a fellebbezésben részletezettek szerint az egyes megítélt vagyoni kártételek mérséklésére irányult. Hivatkozása szerint, nem lehet a K. A. Bt. által közzétett árlistát mindenkori kiindulási pontnak, és a K.A. Bt. árainak emelkedését olyan lényeges körülménynek, jelentős változásnak értékelni, ami önmagában megalapozza a járadék összegének emelését, ugyanis az addig alkalmazható, ameddig a többi hasonló vállalkozás áraitól jelentősen nem tér el. Érvelése szerint az általa becsatolt különböző, ápolást-gondozást végző intézmények árai alapján megállapítható, hogy a K. A. Bt. által közzétett árlista eltúlzott, így az ezen a címen megítélt lejárt járadéktöbbletet 2 646 650 forintra kérte leszállítani, míg a 2018. február 1-jétől járó havi járadék összegét 193 000 forintra.
A háztartási kisegítés tekintetében ugyanezen logika mentén a lejárt járadéktöbbletet 664 900 forintra, míg a jövőbeni járadék összegét 43 900 forintra kérte mérsékelni.
Álláspontja szerint az élelemfeljavítás, a gyógyászati segédeszközök többletköltsége, a ruhakopás többletköltsége, a közlekedés többletköltsége, illetőleg a kíséret többletköltsége kapcsán bekövetkezett áremelkedés nem tekinthető jelentős változásnak, így a régi Ptk. 230. § (1) bekezdése alapján a járadék felemelésére nincs ok.
Az energia- és vízfogyasztás többletköltsége címén megítélt lejárt járadékot és a jövőben ezen a címen fizetendő járadékot a megítélt összeg 50%-ára kérte mérsékelni, tekintettel arra, hogy a rehabilitációs medence létesítése sem volt indokolt.
A rehabilitációs medence építésének, beüzemelésének, fedésének költsége címén előterjesztett kereset elutasítását kérte. Állítása szerint ugyanis az alapeljárásban hozott ítélet jogerősen elbírálta a kárnak azt a részét, amelyet a rehabilitációs gyakorlatok végzésére szolgáló tornákon való részvétel költségei okoznak. Kiemelte, hogy kizárólag a káreseménnyel összefüggésben felmerült szükséges és indokolt költségeket kell megtérítenie, az I-II. rendű felpereseket terhelő kárenyhítési kötelezettség miatt szigorú gazdaságossági követelményeknek kellene érvényesülniük, az elsőfokú bíróság ezek figyelembevételét mellőzte. Nem volt továbbá tekintettel arra sem, hogy bár az igazságügyi orvosszakértő a II. rendű felperes számára szükséges rehabilitációs gyakorlatok elvégzésének fontosságát valóban megállapította, ugyanakkor kiemelte azok vagylagosságát a rendszeres vízi torna és a rehabilitációs torna viszonylatában.
Az I-II. rendű felperesek és az alperes fellebbezési ellenkérelme a saját fellebbezéseikben foglaltakon túlmenően arra irányult, hogy az ítélőtábla az ellenérdekű fél fellebbezésében foglaltaknak ne adjon helyt.
Az I-II. rendű felperesek fellebbezése részben megalapozott, az alperes fellebbezése megalapozatlan.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezések korlátai között bírálta felül [régi Pp. 253. § (3) bekezdés], és megállapította, hogy az elsőfokú bíróság hiánytalanul felderítette a tényállást, arra alapított érdemi döntésével és annak jogi indokolásával az ítélőtábla nagyobb részben egyetértett, ezért okfejtését – annak szükségtelen megismétlése nélkül – csupán a fellebbezésekre tekintettel egészíti ki a következőkkel.
Az alapperben hozott jogerős ítélettel a bíróság a régi Ptk. 355. §-ának (1) és (3) bekezdése szerinti jogelvek alkalmazásával döntött – egyebek mellett – az I-II. rendű felpereseket – ápolás-gondozás, háztartási kisegítés, élelemfeljavítás, gyógyászati segédeszközök, ruhakopás, kulturális kiadások, közlekedés, kíséret, energia- és vízfogyasztás többletköltsége címén – megillető járadék megítéléséről, az I-II. rendű felperesek pedig ebben a perben egyrészt ennek a járadéknak a felemelését kérték. Erre a régi Pp. 230. §-ának (1) bekezdéséből következően lehetőségük volt, a bíróság csak azt vizsgálhatta, hogy azokban a körülményekben, amelyekre a bíróság az ítéletét alapította, utóbb bekövetkezett-e lényeges változás. A járadékigény kiinduló alapja egységes, valamennyi járadékelem azt a célt szolgálja, hogy az alperes felróható mulasztására visszavezethető módon maradandó egészségkárosodást szenvedett II. rendű felperes egészségkárosodásával kapcsolatban álló, az egészséges léthez mérten többletként felmerülő szükségletei anyagi forrását biztosítsa. Mindebből az is következik, hogy az egyes járadékelemeket nem lehet egymástól szigorúan elkülönítetten vizsgálni, összességében kell értékelni azt, hogy a II. rendű felperes létfenntartását szolgáló többletköltségelemek tekintetében a járadék megítélése – az adott esetben 2011 óta – bekövetkezett-e lényeges változás.
Az ápolás-gondozás, illetőleg a háztartási kisegítés többletköltségével összefüggésben az ítélőtábla megjegyzi, hogy – amint arra az I-II. rendű felperesek is rámutattak – az alperes először a fellebbezésében hivatkozott arra, hogy más, hasonló tevékenységet végző gazdasági társaságok árlistája igazolja, hogy e többletköltségek tekintetében nem következett be olyan lényeges változás, emelkedés, mint amilyen az I-II. rendű felperesek javára megítélt járadék, illetőleg a jelen perben érvényesített járadékfelemelési igény alapját képező K. A. Bt. díjszabásában bekövetkezett. A régi Pp. 235. § (1) bekezdése alapján érvényesülő eljárási kötöttségre figyelemmel azonban a fellebbezésben előadott új tények nem vehetőek figyelembe, és azokra vonatkozóan bizonyításnak sincs helye.
A perben feltárt adatokból az a következtetés vonható le, hogy a II. rendű felperes létfenntartását szolgáló egyes járadékelemek mindegyikénél – némelyiknél jelentősebb, más esetben kevésbé jelentős – emelkedés következett be, összességében az ezen a címen megítélt járadék alapját képező többletkiadások elmúlt 7 évben bekövetkezett emelkedése, a régi Pp. 230. §-a szerinti olyan lényeges változásnak tekinthető, amely megalapozza az I-II. rendű felperesek járadék felemelése iránti igényét.
Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor az alperest a K. A. Bt. árai 75%-ának alapulvételével ápolás-gondozás lejárt járadéktöbblete címén marasztalta, ugyanakkor annak helyes összege a 2018. január 31-ig lejárt időre 4 290 300 forint (a 2013. január 1. és 2014. február 1. között lejárt 637 650 forint, a 2016. december 31-ig lejárt 1 874 250 forint, valamint a 2018. január 31-ig lejárt 13¤136 800 forint = 1 778 400 forint), míg a jövőre nézve 2018. február 1-jétől az alperes marasztalásának összegét havi 110 700 forintról havi 247 500 forintra emelte fel.
Az előzőekben kifejtett érvek alapján a háztartási kisegítés, élelemfeljavítás, gyógyászati segédeszközök, ruhakopás, közlekedés és kíséret többletköltsége címén megítélt járadék felemelése is megalapozott. Az alperes fellebbezésében foglaltak nem adtak alapot arra, hogy az ítélőtábla megváltoztassa az elsőfokú bíróság döntését, amellyel az alperest a 2018. január 31-ig lejárt időre háztartási kisegítés címén 2 013 000 forint, élelemfeljavítás címén 126 952 forint, gyógyászati segédeszközök címén 65 265 forint, ruhakopás címén 20 791 forint, közlekedés címén 70 704 forint, valamint kíséret címén 73 705 forint lejárt járadéktöbblet, míg a jövőre nézve 2018. február 1-jétől háztartási kisegítés címén havi 33 000 forint helyett havi 66 000 forint, élelemfeljavítás címén havi 12 000 forint helyett havi 14 488 forint, gyógyászati segédeszközök címén havi 10 162 forint helyett havi 10 891 forint, ruhakopás címén havi 7500 forint helyett havi 7879 forint, közlekedés címén havi 4784 forint helyett havi 5792 forint, míg kíséret címén havi 10 000 forint helyett havi 11 393 forint megfizetésére kötelezte.
Ugyanakkor a II. rendű felperes létfenntartását, életfenntartását szolgáló egyes járadékelemek alapjául szolgáló költségek emelkedése komplex értékelésének szükségszerűsége miatt az elsőfokú bíróság alappal nem utasíthatta volna el az I-II. rendű felperesek járadék felemelésére irányuló igényét a kulturális többletkiadásokkal összefüggésben sem. Tekintetbe véve azt a körülményt is, hogy a perben maga az alperes sem állította, hogy az I-II. rendű felperesek már nem vásárolnak könyveket, DVD-ket. Minderre tekintettel az ítélőtábla az alperest a 2013. január 1. és 2018. január 31. közötti időre lejárt kulturális járadéktöbblet címén 36 791 forint, továbbá ennek a középarányosan számított 2015. július 15-től a kifizetésig járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kötelezte, míg 2018. február 1-jétől havi 5000 forintról havi 5695 forintra emelte az alperes járadékfizetési kötelezettségét. Az ítélőtábla észlelte, hogy az elsőfokú bíróság az általa megállapított havi járadék (417 300 forint) összegében nem vette figyelembe a kulturális többletkiadás alapperben jogerősen megítélt, általa meg nem emelt havi összegét (5000 forint) sem. Az ítélőtábla ezért az alperest 2018. február 1-jétől terhelő járadékfizetési kötelezettség meghatározása során havi 5695 forint járadékot vett számításba.
Az ítélőtábla a későbbiekben kifejtettek szerint az alperes marasztalásának összegét az ingatlan átalakításának költsége címén felemelte, míg az alperest a lift kialakításának és karbantartásának költsége címén is marasztalta, ami maga után vonja – egyebek mellett – az ingatlan és a lift használatából, üzemeltetéséből eredő energia- és vízfogyasztás többletköltsége címén megítélt vagyoni kártérítés összegének emelését is. Az ítélőtábla ezért a perben feltárt adatok összességének a régi Pp. 206. § (3) bekezdése szerinti mérlegelésével, az ezen a címen előterjesztett igény 50%-ára emelte fel az alperes marasztalásának az összegét. Az alperes a 2013. január 1. és 2018. január 31. közötti időre ezen a címen 2 563 178 forint lejárt járadéktöbbletet tartozik megtéríteni az I-II. rendű felpereseknek, míg 2018. február 1-jétől havi 66 355 forint járadékot köteles fizetni az I-II. rendű felpereseknek.
Az ítélőtábla az I-II. rendű felperesek fellebbezésében foglaltakra tekintettel mutat rá arra, hogy a régi Ptk. 280. § (3) bekezdése szabályozza az életfenntartást biztosító – szerződéses (pl. életjáradék), illetve szerződésen kívüli (pl. kártérítés, tartásdíj) – szolgáltatások teljesítési idejét és a jogérvényesítés határidejét. E rendelkezés szerint a tartásdíjat, az életjáradékot és a baleseti járadékot időszakonként előre kell fizetni. A jogosult a hat hónapnál régebben lejárt és alapos ok nélkül nem érvényesített részleteket bírósági úton többé nem követelheti.
Az I-II. rendű felperesek állításával szemben az új tápszerek költsége címén érvényesített járadékkövetelés is a létfenntartást biztosító szolgáltatások körébe tartozik, így arra is vonatkozik a törvényben meghatározott igényérvényesítési határidő. Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor az I-II. rendű felperesek ezen a címen előterjesztett járadékigényét elutasította, ugyanis annak teljes időszaka (2011. május 15. – 2012. szeptember 28.) a követelés 2013. június 18-án történt előterjesztését megelőző hat hónapnál régebbi időre vonatkozik, és az I-II. rendű felperesek maguk sem hivatkoztak arra, hogy személyükben, vagy körülményeikben rejlő bármely ok folytán nem tudták a hat hónapnál régebben lejárt hátralékos részleteket érvényesíteni.
Az ítélőtábla nem értett maradéktalanul egyet az elsőfokú bíróságnak az I-II. rendű felperesek ingatlanátalakítás többletköltsége iránti igényének (15 433 425 forint) az 5 000 000 forintot meghaladó részére vonatkozó elutasító döntésével. Az elsőfokú bíróság érvelése szerint a II. rendű felperes részére kialakított hálószoba, a fürdőszoba bővítése, a földszinti nyílászárók kicserélése nem, illetőleg a tornaszoba tekintetében nem kizárólagosan hozható okozati összefüggésbe a II. rendű felperes egészségkárosodásával. Kétségtelen, hogy a család életterének növelése nem kizárólag a II. rendű felperes érdekeit szolgálja, az ingatlan alapterületének megnövelése, új helyiségek kialakítása, meglévők területének bővítése, az ingatlan nyílászáróinak cseréje, a család más tagjai számára is előnyt jelent, függetlenül attól, hogy a II. rendű felperes egészségkárosodásának hiányában az élettér növelésére sor került volna vagy sem. Nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy a károsultnak a régi Ptk. 340. §-ában foglalt kárenyhítési kötelezettsége nem terjed odáig, hogy a károkozás következményeinek elhárításához szükséges eszközök közül kizárólag a legszükségesebb, legolcsóbb megoldást válassza. A Kúria Pfv.III.22.226/2016/3. számú ítéletében kifejtettek szerint ugyanis „a károsult kárenyhítési kötelezettsége nem értelmezhető szigorúan, e tekintetben bizonyos mozgástér biztosítása elengedhetetlen a számára. A szigorúbb felfogás azzal a következménnyel járna, hogy a károsult a károkozó terheinek csökkentése érdekében a lehető legnagyobb fokú körültekintetésre és a lehető legnagyobb mértékű kényelmetlenségek elviselésére lenne kénytelen. A kárkötelemben azonban a károsult a jogában megsértett fél és a károkozó a jogsértő. Ebben a viszonyban a jogsértő nem preferálható maximálisan a jogsérelmet szenvedettekkel szemben. Tartalmában a károsultak kárenyhítési kötelezettsége is végső soron a régi Ptk. 4. §-ában foglalt alapelvekre: a jóhiszemű és tisztességes együttműködés, valamint az elvárható magatartás követelményére vezethető vissza. Ezek az alapelvek nem követelik meg a jogosulti érdekek legteljesebb visszaszorítását a kötelezetti érdekek legteljesebb érvényesülése érdekében. A kölcsönösen szemben álló érdekek közötti észszerű egyensúly alkalmas ilyen esetben az elvárhatóság követelményének kielégítésére.”
Az ítélőtábla álláspontja szerint nem kifogásolható alappal, hogy a II. rendű felperes részére egészségkárosodására tekintettel hálószobát, tornaszobát alakítottak ki, bővítették a fürdőszobát és a kerekesszékes közlekedés szükségessége miatt szélesebbre cserélték ki a nyílászárókat, és az sem volt elvárható a családtól, hogy a lehető leggazdaságosabb módon a II. rendű felperes életterét – így a tornaszobát – kizárólagosan a földszinten, a többi családtagtól fizikailag elkülönítve alakítsa ki. Minderre tekintettel az ítélőtábla a perben feltárt adatok összességének a régi Pp. 206. § (3) bekezdése szerinti mérlegelésével úgy ítélte meg, hogy az ezen a címen előterjesztett igény 2/3 része (10 288 950 forint) – ami a teljes átalakítás költségének 1/3 része – alkalmas a szemben álló érdekek közötti észszerű egyensúly kialakítására. Mindebből az is következik, hogy az I-II. rendű felperesek alappal követelik a lift kialakításának költségét is, amely eltúlzottnak sem minősíthető, ugyanis kivitelezése szakértői véleménnyel alátámasztottan szakszerű, extra műszaki megoldásoktól, anyaghasználattól mentes volt. Ebben az esetben sem hagyható ugyanakkor figyelmen kívül, hogy a lift a család többi tagjának is kényelmesebbé teszi az életét, az ítélőtábla ezért ezen a címen az előterjesztett igény 2/3 részének, 2 328 333 forintnak a megfizetésére kötelezte járulékaival együtt az alperest. Az alperes ebből kifolyólag a lift karbantartása költségének megfizetésére is köteles azzal, hogy a régi Ptk. 280. § (3) bekezdésében foglalt igényérvényesítési határidő ebben az esetben is irányadó, ez a költség is az életfenntartást biztosító járadékok közé sorolható, az I-II. rendű felperesek a 2013. január 1-nél régebben lejárt részleteket nem követelhetik. Az alperes ezért ezen a címen a 2013. január 1. és 2018. január 31. közötti időre a 2015. május 15-étől számított törvényes mértékű késedelmi kamattal együtt 413 004 forintot tartozik az I-II. rendű felpereseknek megtéríteni.
Az ítélőtábla mindenben egyetértett az elsőfokú bíróságnak a rehabilitációs medence építésének, beüzemelésének, karbantartásának, fedésének költségével összefüggésben meghozott, az ezen a címen előterjesztett kereset 50%-ának helyt adó döntésével. A perben beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény megállapításaira tekintettel alappal nem vitatható, hogy a vízitorna igénybevételének mellőzése a II. rendű felperes egészségi állapotának további romlását eredményezhetné, és a vízitorna rendszerességének szükségességét, a II. rendű felperes szállításának nehézkességét is tekintetbe véve az sem kifogásolható, hogy a szülők arra törekedtek, hogy a vízitorna az otthonukban az erre a célra létesített rehabilitációs medencében legyen elvégezhető. A szakértői vélemény helyes értelmezése mellett az is megállapítható, hogy a II. rendű felperes egészségi állapotának javítása, szinten tartása, romlásának megakadályozása érdekében a vízitorna és a rehabilitációs torna rendszeres igénybevétele is indokolt, nincs szó arról – amint arra az alperes hivatkozott fellebbezésében –, hogy ezen gyakorlatok a vagylagosság viszonyában állnának egymással. Éppen ezért nem foghat helyt az alperes arra vonatkozó érvelése sem, miszerint az alapperben hozott ítélet anyagi jogereje kiterjed a vízitorna elvégzésével kapcsolatos költségekre is, ugyanis az már rendelkezett a rehabilitációs gyakorlatok elvégzésre szolgáló tornákon való részvétel költségeinek alperesre hárításáról. A rehabilitációs medence építése, beüzemelése, karbantartása, fedése költségének megtérítésére irányuló igény eltérő ténybeli alapokon nyugszik, mint a rehabilitációs torna igénybevételének költsége, nem volt ezért akadálya annak, hogy az I-II. rendű felperesek az erre vonatkozó igényüket bíróság előtt érvényesítsék. Az ítélőtábla nem látott alapot az ezen a címen megítélt vagyoni kártérítés összegének sem az emelésére, sem a mérséklésére, ugyanis a rehabilitációs medence – függetlenül attól, hogy az úszásra alkalmas-e – szolgálhatja a család többi tagjának érdekét is, ugyanakkor létesítése szorosabb okozati összefüggésben áll a II. rendű felperes egészségi állapotával, mint az ingatlan átalakítása, illetőleg a lift kialakítása.
Az ítélőtábla a könnyebb átláthatóság érdekében táblázatban foglalta össze az alperes marasztalásának alapját képező egyes vagyoni kárelemeket.
|
Lejárt járadéktöbblet |
Újonnan |
Az I–II. rendű felpereseket megillető havi járadék |
A II. rendű |
|---|---|---|---|---|
Ápolás-gondozás |
4 290 300 |
|
247 500 |
|
Háztartási kisegítés |
2 013 000 |
|
66 000 |
|
Élelemfeljavítás |
126 952 |
|
14 488 |
|
Gyógyászati segédeszköz |
65 265 |
|
10 891 |
|
Ruhakopás |
20 791 |
|
7 879 |
|
Kulturális kiadás |
36 781 |
|
5 695 |
|
Közlekedés |
70 704 |
|
5 792 |
|
Kíséret |
73 705 |
|
11 393 |
|
Energia- és vízfogyasztás |
2 563 178 |
|
66 355 |
|
Medence-karbantartás |
762 000 |
|
|
12 700 |
Liftkarbantartás |
|
413 004 |
|
6 773 |
Összesen |
10 022 776 |
|
435 993 |
19 473 |
Ingatlanátalakítás |
|
10 288 950 |
|
|
Lift kialakítás |
|
2 328 333 |
|
|
Medenceépítés, -beüzemelés, átjáró fedése |
|
3 055 122 |
|
|
Összesen |
|
16 085 409 |
|
|
Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit a régi Pp. 253. § (2) bekezdése értelmében a rendelkező részben foglaltak szerint részben megváltoztatta, míg az ezt meghaladó rendelkezések tekintetében helybenhagyta.
A Kúria a Pfv.VIII.20.375/2019/5. számú ítéletével a jogerős ítéletnek a felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályában fenntartotta.
(Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.674/2018/5.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás