PK ÍH 2020/113.
PK ÍH 2020/113.
2020.12.01.
Ha a sajtó-helyreigazítási per folyamatban léte alatt az alperes helyreigazítást közöl, melyben a felperes által kért valótlan tényközlésen túlmenően a való tényeket is közzéteszi, a bíróság nem rendelheti el a sajtó-helyreigazítás közzétételét azon az alapon, hogy a felepres a pert megelőző eljárásban, illetve keresetben a való tények közlését nem kívánta. Ha egy tényállításnak vannak valós és valótlan elemei, úgy olyan helyreigazítás is indokolt lehet, amelyből az átlagolvasó számára elválaszthatók a sérelmezett közlés valós és valótlan elemei. Ilyen esetekben egyaránt figyelemmel kell lenni a felperes sajtó-helyreigazítási perben érvényesített alanyi jogára, illetve a tájékozódni kívánó olvasóközösség azon igényére, hogy valós információkhoz jusson (közönség joga) [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 346. § (3) bekezdés, 381. §; 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) 12. §; PK 14. számú állásfoglalás].
Az elsőfokú bíróság által megállapított, a felülbírálat szempontjából releváns tényállás szerint az I. rendű alperes által szerkesztett és a II. rendű alperes által kiadott weboldalon „Milliárdokat talicskázhatnak ki évente az egészségügyből orvosi üzleti körök” címmel jelent meg cikk. A cikk egészségügyi intézmények körüli visszaélések témájával foglalkozott. Beszámolt egyebek mellett arról, hogy 2009-ben az egyik aprófalvas megyében az egészségügyi intézmények centralizációja mellett döntöttek és egy gigaholding formájában olvasztották egybe az addigra gazdasági társasággá alakult kórházakat és rendelőintézeteket. A holding élére a felperes került, a cég működése azonban az írás szerint hamar botrányba fulladt. A cikk tájékoztatott, hogy 2012-ben a felperes már a rendőrség őrizetében várta a vele szembeni büntetőeljárás megindulását különböző közbeszerzési visszaélések miatt. Végül jogerősen 2017-ben ítélték el a felperest, az egykori orvos cégvezért 3 évre. A cikk későbbi részeiben is úgy hivatkozik a felperesre, mint későbbi elítélt holdingvezérre.
A felperes a fenti és további közlések miatt az I. rendű alperes által átvett levélben helyreigazítási kérelemmel fordult az I. rendű alpereshez, melyben egyebek mellett annak közzétételét kérte, miszerint valótlanul állították, hogy a felperest jogerősen 3 évre elítélték. Valós tényeket az elítélésével összefüggően nem kért helyreigazításként közölni.
A felperes keresetében olyan tartalmú helyreigazítás közzétételére kérte kötelezni az I. rendű alperest, mely szerint valótlanul állították, hogy 4 milliárd forint „ugrott” a megyeszékhelye, azt a való tényt, hogy a fideszes többségű megyei közgyűlés döntésének megfelelően a felperes került a gazdasági társaság élére, abban a hamis színben tüntették fel, hogy a megyei, így a megyeszékhely is szocialista fellegvárnak számított és a felperes a szocialista támogatottságára tekintettel került az újonnan alakult holding élére. Valótlanul állították továbbá, hogy a felperest jogerősen 3 évre ítélték. A valóság ezzel szemben a következő: a felperes 2011. évben távozott a megyei nonprofit holding zrt. vezető pozíciójából, mely évben a társaság 698 millió forintos pozitív eredményt ért el.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. A felperes elítélésével összefüggő kereseti kérelem kapcsán azzal védekeztek, hogy elhelyezték az alábbi helyreigazítást a perbeli cikkben: „Helyreigazítás: „Milliárdokat talicskázhatnak ki évente az egészségügyből orvosi üzleti körök” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a holding vezetőjét jogerősen 3 évre ítélték. A valóság ezzel szemben az, hogy a holding vezetőjét a törvényszék mint elsőfokú bíróság elsőfokú ítéletével folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, amely büntetést a másodfokon eljáró ítélőtábla másodfokú, jogerős ítéletével 5 millió forint pénzbüntetésre enyhített.” Hivatkoztak arra, hogy a perbeli cikk a közügyek szabad vitatását érinti, a felperessel szemben a vezérigazgatói tisztsége során végzett tevékenységével összefüggésben indult büntetőeljárás, ezért a kifogásolt részlet automatikusan a véleménynyilvánítás szabadság nyújtotta magasabb szintű oltalmat élvezi. Figyelembe kell venni továbbá, hogy a felperes a cikkben tárgyalt munkaköre tekintetében közéleti szereplő.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az I. rendű alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 5 napon belül a sérelmezett cikket tartalmazó link alatt elérhető módon 30 napig, de legalább addig, amíg az eredeti közlemény hozzáférhető, tegyék közzé az alábbi közleményt: „Helyreigazítás: Valótlanul állítottuk, hogy a holding vezetőjét jogerősen 3 évre ítélték.” Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság döntését a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 495. § (1), 496. § (1) bekezdésére, az Alaptörvény IX. cikk (1)–(3) bekezdésére, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) 4. § (1)–(3) bekezdésére, 10. §-ára, 12. § (1), (2) bekezdéseire alapította, mely rendelkezéseket az indokolásban idézett. Ismertette a PK 12., 13., 14.,15. számú állásfoglalásokat. A PK 14. számú állásfoglalásból kiemelte, hogy nem terheli a valóság bizonyításának kötelezettsége a sajtószervet abban az esetben, ha a valóságnak megfelelően közli a vádirat, illetőleg a büntetőbírósági tárgyalás a nem jogerős büntetőbírósági ítélet tartalmát, közöttük a vádlott védekezését is. A PK 15. számú állásfoglalásból pedig azt emelte ki, hogy amennyiben a bíróság a helyreigazítási kérelemnek helyt ad, a kérelem és az ellenkérelem korlátai között annak tartalmát maga állapítja meg. A helyreigazító közleményből a maga egészét, összefüggéseit is tekintve ki kell tűnnie annak, hogy a kifogásolt sajtóközleménynek mely tényállítása valótlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben, illetve melyek a való tények. A közlemény szövege nem alakítható úgy, hogy ezáltal a tartalma elveszítse a helyreigazító jellegét. Ismertette az Alkotmánybírósági gyakorlatot, abból az Alkotmánybíróság 30/1992. (V. 26.) AB határozatának indokolási részleteit a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat részleteit.
A PK 12. számú állásfoglalásban foglaltakra is tekintettel azon közlést, mely szerint a felperest jogerősen 3 évre ítélték, tényállításnak tekinttette, az ezt meghaladóan kifogásolt közléseket a vélemény kategóriájába sorolta. Rögzítette, hogy az elítélésre vonatkozó tényállítás tekintetében a valóság bizonyítása a sajtószervet terhelte. Rögzítette, hogy az alperesek helyreigazító közleményt tettek közzé, amely az alábbiakat tartalmazta: „Helyreigazítás: »Milliárdokat talicskázhatnak ki évente az egészségügyből orvosi üzleti körök« című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a holding vezetőjét jogerősen három évre ítélték. A valóság ezzel szemben az, hogy a holding vezetőjét a törvényszék mint elsőfokú bíróság elsőfokú ítéletével folytatólagosan elkövetett, hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, amely büntetést a másodfokon eljáró ítélőtábla másodfokú, jogerős ítéletével 5 000 000 Ft pénzbüntetésre enyhített.”
Az elsőfokú bíróság indokolása szerint az alperesek által közzétett helyreigazító közleménnyel az alperes helyreigazítási kötelezettségének nem tett eleget, mivel e körben a felperes a való tényeket nem kívánta feltüntetni, továbbá a PK 14. számú állásfoglalásnak sem felel meg a közlés, mivel az ítélet meghozataláig lehet leközölni az ilyen jellegű, büntetőüggyel kapcsolatos közléseket. Az alperesek által közzétett helyreigazítás nem felel meg ennélfogva az Smtv. rendelkezéseinek, sem a PK 14. számú állásfoglalásban foglaltaknak, ezért e körben, mivel az alperes maga sem vitatta, hogy valótlan tartalmú közlést tett közzé, kötelezte a felperes által a helyreigazítási kérelemben, illetve a keresetben foglaltak szerinti helyreigazítás közzétételére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítélet ellen az alperesek terjesztettek elő fellebbezést, melyben kérték az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének teljes elutasítását. A felülbírálati jogkör gyakorlását a Pp. 369. § (3) bekezdés c) pontjára alapítva kérték. Kérték, hogy a másodfokú bíróság a megállapított tényekből az elsőfokú bíróságétól eltérő jogi következtetéseket vonjon le. Megítélésük szerint megalapozatlan és az Smtv. 12. § (1) bekezdésével, valamint a PK 14. számú állásfoglalással is ellentétes az a megállapítás, miszerint, ha a felperes a helyreigazító közleményben a valótlan tények megjelölése mellett kifejezetten nem kívánja a való tények feltüntetését, akkor a való tények feltüntetése jogsértő. Hivatkozott arra, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelel a valós tények feltüntetése, mivel az Smtv. 12. § (1) bekezdése alapján a helyreigazító közleményből nemcsak annak kell kitűnnie, hogy a közlés mely tényállítása valótlan, illetve megalapozatlan, hanem annak is, hogy ehhez képest melyek a való tények. A PK 14. számú állásfoglalás nem tartalmazza a felperes által hivatkozott és az elsőfokú bíróság által elfogadott megszorítást, mely szerint a sajtó által közzétett helyreigazítás ne tartalmazhatná a valós tényeket. A PK 14. számú állásfoglalásnak megfelelően a sajtónak a büntetőügy aktuális állásának megfelelően kell beszámolnia a büntetőügy alakulásáról. Az I. rendű alperes ennek megfelelően járt el, mert amikor a felperes helyreigazítási kérelmében jelezte, hogy a vele szemben kiszabott büntetésről szóló közlés valótlan, az I. rendű alperes ezt tisztázta és a jogerős határozatnak megfelelő helyreigazítást tett közzé. Hivatkoztak arra is, hogy az elsőfokú bíróság által elrendelt helyreigazítás alapján az átlagolvasó abban a hiszemben lenne, hogy a felperest egyáltalán nem marasztalták a büntetőeljárás során. Utalt egy ítélőtáblai jogerős határozatra, mely szerint a sajtó-helyreigazítás jogintézménye nem kizárólag az érintettre nézve sérelmes tartalom valóságnak megfelelő módosítására irányul (alanyi jog), hanem az adott sajtótermékben a tartalmat olvasók tájékoztatására is, a hasonló módon megjelenő helyreigazító közlemény által (közönség joga).
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a jogszabályokat, illetve az Alkotmánybíróság és a Kúria által kimunkált következetes gyakorlatot helyesen alkalmazta. Jogirodalmi álláspontra hivatkozva utalt arra, hogy az ítélkezési gyakorlat a valós tények közzétételét nem sorolja a jognyilatkozat elengedhetetlen elemei közé, megmarad a jogosult akaratától és a közlemény jellegétől függő lehetőségnek. A PK 14. számú állásfoglalás a megjelenő cikkre és nem az azzal kapcsolatos helyreigazításra, illetve helyreigazító közlemény tartalmára vonatkozóan fogalmaz meg elvárásokat. Kiemelte, hogy a sajtó-helyreigazítási kérelemben szereplőtől eltérő, végső soron kommentárral ellátott helyreigazító közleményüket csak a keresetlevél részükre történt kézbesítése után tették közzé. Az alperes által hivatkozott jogerős ítélettel érintett ügyben az ítélőtábla az alanyi jog és a közönség joga kettősség kapcsán az eredeti cikk és a hozzá kapcsolódó helyreigazítás megjelenítését vizsgálta. Az alperesek az alanyi jog – közönség joga fellebbezésükben fejtegetett, ettől teljesen eltérő jelentését minden alap nélkül hivatkozták, ezért az előadásuk súlytalan.
A fellebbezés alapos.
A másodfokú bíróság a fellebbezést a Pp. 376. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
Fellebbezés hiányában a Pp. 358. § (5) bekezdése alapján jogerőre emelkedett az elsőfokú bíróság ítéletének keresetet elutasító rendelkezése.
A fellebbezés korlátaira tekintettel a másodfokú bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy megfelelt-e az alperes által – a felperes kérelmétől eltérően, a valós tények közlésére is kiterjedően – közölt helyreigazítás az Smtv. 12. § (1) bekezdésének, illetve a PK 14. számú állásfoglalás szempontjainak, vagy nem. Sérti-e erre tekintettel az elsőfokú bíróság ítélete a fellebbezésben hivatkozott okokból az Smtv. 12. § (1) bekezdését.
A felek között nem volt vitás, hogy az alperes valótlanul közölte a cikkében, miszerint a felperest jogerősen három évre ítélték. Nem volt vitás az sem, hogy a valós tényeknek megfelelt az az alperesi közlés, miszerint a felperest a törvényszék hűtlen kezelés kísérlete miatt első fokon három évre ítélte, másodfokon a büntetését az ítélőtábla 5 000 000 forint pénzbüntetésre enyhítette.
A fenti tények alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntésével a fellebbezett körben nem értett egyet és annak indokait sem osztotta.
Az Smtv. 12. § (1) bekezdése a sajtóban megjelenő valótlan tény állítása, vagy híresztelése esetén az érintettnek arra ad jogot, és a sajtószervet arra kötelezi, hogy olyan közleményt tegyen közzé, amelyből kitűnik, hogy az általa közölt mely tény valótlan, illetve melyek a valós tények, nem pedig arra, hogy a felperes által megfogalmazott helyreigazító közlemény változtatás nélküli közzétételét követelje. Mindaddig, amíg az alperesi helyreigazító közlemény megjelenésének formája vagy tartalmi kiegészítései (pl. kommentálás) miatt nem veszíti el a helyreigazító jellegét, az alperes hivatkozhat arra, hogy a helyreigazító közlemény közzétételével teljesítette az Smtv. 12. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségét akkor is, ha a felperes által kért tartalmat a helyreigazítás szövege meghaladta. Abból ennélfogva, hogy a felperes az Smtv. 12. § (1) bekezdése alapján igényt tarthat a helyreigazítás körében a valós tények közzétételére is, nem következik az, hogy megtilthatja, hogy a sajtószerv a helyreigazító közleményében közölje a valós tényeket. A felperest ilyen rendelkezési jog az Smtv. 12 § (1) bekezdése alapján nem illeti meg, az ettől eltérő elsőfokú bírósági álláspontnak nem volt jogszabályi és joggyakorlati alapja.
A PK 15. számú állásfoglalás a bíróság által megfogalmazott helyreigazító közleményre tartalmaz tartalmi szempontokat, nem pedig a sajtószervre. A bíróságot – a sajtószervtől eltérően – köti a felek perbeli rendelkezési joga, azaz a kereseti kérelem és ellenkérelem korlátai a helyreigazító közlemény tartalma tekintetében. A bírósági gyakorlat kétségtelenül elfogadja, hogy a felperes ne kérje a valós tények közzétételét. Az alperes ugyanakkor helyesen hivatkozott arra, hogy – a közönség jogára is figyelemmel – az Smtv. 12. § (1) bekezdésének az olyan ítélettel elrendelt helyreigazítás felel meg, amiből kiderül az olvasó számára, hogy a közlésnek mely része volt valótlan. Ha egy tényállításnak vannak valós és valótlan elemei, az Smtv. 12. § (1) bekezdésére figyelemmel indokolt lehet az olyan, adott esetben valós tényeket is tartalmazó megfogalmazás, ami alapján az átlagolvasó számára a valós és valótlan elemek egymástól elválaszthatók.
Az alperes helyreigazító közleményéből a valóságnak megfelelően kitűnt, hogy korábbi közléséből csak az volt valótlan, hogy a felperest jogerősen ítélték három év börtönbüntetésre. A valóságban pedig az történt, hogy 3 év szabadságvesztés-büntetést első fokon a törvényszék szabott ki rá, azonban az ítélőtábla a büntetését pénzbüntetésre enyhítette. A közzétett helyreigazító közlemény tömör, a valós és valótlan elemeket szétválasztja, nem tartalmaz olyan kiegészítést, értékelést, kommentárt, ami a valótlan tartalmat kétségbe vonná, ezáltal a közlés nem vesztette el helyreigazító jellegét.
A másodfokú bíróság a PK 14. számú állásfoglalás kapcsán utal arra, hogy az állásfoglalás elsősorban a sajtószerv híreszteléssel összefüggő bizonyítási kötelezettségére vonatkozik. Arra tartalmaz egyebek mellett szempontokat, hogyan lehet a sajtónak beszámolni még folyamatban lévő büntetőeljárásról anélkül, hogy bizonyítania kellene a jogerősen el nem ítélt személyhez kötött cselekményekre vonatkozó hatósági és egyéb kijelentések valóságtartalmát. Jelen esetben a felperest azonban már jogerősen elítélték, így a PK 14. számú állásfoglalás folyamatban lévő eljárásról történő beszámolóra vonatkozó bizonyítási szempontjai nem alkalmazhatók. A PK 14. számú állásfoglalás bizonyítási kérdéseket tárgyal, nem pedig azt, hogy egy elítélt, de a büntetett előélet hátrányos jogkövetkezményei alól mentesült személy cselekményeiről hogyan lehet beszámolnia a sajtónak. Az elsőfokú bíróság következtetésével szemben ezért a PK 14. számú állásfoglalást sem sértette az alperes által közölt helyreigazítás.
Az alperes által közölt helyreigazító közlemény fentiek alapján tartalma szerint megfelelt az Smtv. 12. § (1) bekezdésének, nem sértette a PK 14. számú állásfoglalást, ezért nem volt alapja ismételt helyreigazítás elrendelésének.
Mindezekre tekintettel a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a rendelkező részben foglaltak szerint megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
(Fővárosi Ítélőtábla 32.Pf.20.504/2020/5.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás