• Tartalom

1141/2020. (IV. 8.) Korm. határozat

1141/2020. (IV. 8.) Korm. határozat

a KEHOP-3.2.1. azonosító jelű („Az előkezelés, a hasznosítás és az ártalmatlanítás alrendszereinek fejlesztése a települési hulladék vonatkozásában” című) felhívás keretében megvalósuló egyes projektek támogatásának növeléséről, valamint a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1084/2016. (II. 29.) Korm. határozat módosításáról

2020.04.10.

1. A Kormány a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet] 4. § (1) bekezdés f) pontjában és a 87. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt feladatkörében eljárva

a) egyetért az 1. melléklet szerint az ott felsorolt projektek támogatásának növelésével;

b) az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 6/A. §-a alapján hozzájárul, hogy az 1. mellékletben foglalt táblázat 2. és 5. sora szerinti projektek keretemelése és annak végrehajtása során a Korm. rendelet 5. §-a ne kerüljön alkalmazásra;

c) egyetért az a) alpont szerinti projektek

ca) 1. mellékletben foglalt táblázat E:2–E:5 mezője szerinti többlettámogatásának a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 44/C. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program 3. prioritása rendelkezésre álló kerete, valamint

cb) 1. mellékletben foglalt táblázat F:2–F:5 mezője szerinti megnövelt önerejének Magyarország központi költségvetéséről szóló törvényben meghatározott Uniós fejlesztések fejezet

terhére történő finanszírozásával;

d) egyetért az a) alpont szerinti projektek támogatási szerződésének az 1. melléklet szerinti módosításával.

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: 2020. április 30.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.1

4.2

1. melléklet az 1141/2020. (IV. 8.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Kedvezményezett neve

Eredeti támogatás
(nettó, forint)

Többlet-támogatás legfeljebb
(nettó, forint)

Megnövelt önerő összege
(nettó, forint)

Megnövelt támogatás legfeljebb
(nettó, forint)

Projekt rövid bemutatása

2.

KEHOP-
3.2.1-15-
2016-00007

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Zala és Vas megye egyes térségeiben, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Önkormányzati Társulás a Nyugat-Balaton és Zala Folyó Medence Nagytérség Települési Szilárdhulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007–2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a
2014–2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és tisztítási,
a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet
[a továbbiakban: 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet] szerint

3 644 908 713

1 496 408 504

571 400 541

5 141 317 217

A projekt keretében a házhoz menő szelektív gyűjtés fejlesztése új hulladékgyűjtő és -szállító járművek, illetve a hulladék kezeléséhez szükséges munkagépek beszerzése, illetve a mechanikai-biológiai előkezelő mű fejlesztése és a kapcsolódó infrastruktúra kiépítése valósul meg.

3.

KEHOP-
3.2.1-15-
2017-00013

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

2 199 986 594

320 811 237

275 013 164

2 520 797 831

A projekt keretében a házhoz menő szelektív gyűjtés fejlesztése, új hulladékszállító járművek, munkagépek beszerzése, megyei szelektív válogató központ, átrakó állomás megépítése, telephelyi infrastruktúra, valamint mechanikai-biológiai előkezelő mű fejlesztése, illetve a felsorolt fejlesztésekhez kapcsolódó informatikai eszközök beszerzése valósul meg.

4.

KEHOP-
3.2.1-15-
2017-00014

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése az észak-balatoni közszolgáltatási területen, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

2 599 981 853

721 484 032

370 496 963

3 321 465 885

A projekt keretében a szelektív gyűjtés fejlesztése történik új hulladékgyűjtő járművek beszerzésével, továbbá hulladékudvarok építése, szelektív válogatómű, valamint mechanikai-biológiai előkezelő mű, illetve egyéb telephelyi fejlesztések valósulnak meg.

5.

KEHOP-
3.2.1-15-
2017-00023

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Karcag Város, valamint a Tisza-tó térségében, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Karcag Városi Önkormányzat és a Tisza-Tavi Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

2 399 999 988

1 551 983 213

444 598 131

3 951 983 201

A projekt keretében a házhoz menő szelektív gyűjtés fejlesztése, új hulladékgyűjtő és -szállító járművek, munkagépek beszerzése, telephelyi infrastruktúra, valamint mechanikai-biológiai előkezelő mű és szelektív válogatómű fejlesztése valósul meg.

1

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

2

A 4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére