PK ÍH 2020/116.
PK ÍH 2020/116.
2020.12.01.
Csak kizárt magyar joghatóság esetén lehet a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítani, azonban az alperes kifogását követően a bíróság hivatalból vizsgálja, van-e olyan ok, amely a joghatóságát megalapozza [1215/2012 EU rendelet 7. cikk, 24. cikk, 26. cikk; 1952. évi III. törvény (Pp.) 157/A. § (1) bekezdés b) pont, 130. § (1) bekezdés a) pont].
A felperes 2017. szeptember 12-én előterjesztett keresetleveléhez csatolt okirat szerint a közte és az alperes között 2015. április 17-én létrejött kölcsönszerződés alapján az alperes 135 900 eurót adott kölcsön a felperesnek. A szerződés 2. pontjában a felperes azt vállalta, hogy amennyiben a szerződésben megjelölt határidőig nem fizeti vissza a kölcsönadott összeget, köteles külön dokumentumba foglalt adásvételi szerződést aláírni, amellyel a tulajdonában álló ingatlan tulajdonjogát átruházza az alperesre 135 000 euró vételár ellenében, amelyet az alperes megfizetett. A felperes eredetileg előterjesztett keresetében azt kérte, hogy a bíróság a szerződés 2. pontjában foglalt adásvételi előszerződés semmisségét állapítsa meg, elsődlegesen azért, mert az okirat alakilag hibás és hiányos. Másodlagosan arra hivatkozott, hogy a szerződés jóerkölcsbe ütközik. Harmadlagosan annak a megállapítását kérte, hogy a szerződés színlelt, mivel a felek között nem jött létre kölcsönszerződés, vagy amennyiben az létrejött, akkor a felek ügyleti akaratának hiánya miatt az semmis, illetőleg az aláírások alakhibásak. A felperes a magyar bíróság joghatóságát a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló Európai Parlament és Tanács 1215/2012/EU rendeletének (Rendelet) 24. cikkére alapította.
Az elsőfokú bíróság végzésével a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 130. § (1) bekezdés a) pontja alapján.
Indokolása szerint a felperes a perben nem tulajdonjogi igényt, hanem szerződés érvénytelenségével, illetve létre nem jöttével kapcsolatos kötelmi jogi igényt érvényesít, ezért a Rendelet 24. cikke nem alkalmazható, az alperes romániai lakóhelye miatt pedig magyar bíróságnak nincs joghatósága a jogvita eldöntésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla végzésével az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte.
Megállapította, hogy a Pp. 130. § (1) bekezdés a) pontja szerint a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül csak akkor utasíthatja el, ha a perre a magyar bíróság joghatósága törvény vagy nemzetközi egyezmény rendelkezése folytán kizárt, ugyanígy rendelkezik a Rendelet 27. cikke is. Jelen esetben pedig nem állapítható meg, hogy a magyar joghatóság az ügyben kizárt lenne, miután a Rendelet 24. cikke alapján nincs olyan más tagállam, amelynek jelen perre a kizárólagos joghatósága fennállna, így a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának nem volt helye.
Ezt követően a felperes a keresetét akként pontosította, hogy kérte, a bíróság állapítsa meg a 2015. április 17. napján kelt megállapodás semmisségét egyrészt azért, mert a szerződés 1. pontjában foglalt hitelszerződés az alperes és a felperes ügyvezetője közötti hitelszerződés leplezésére szolgáló színlelt szerződés, az nem a felperes és az alperes között jött létre, másrészt a szerződés 2. pontjába foglalt ingatlan adásvételre vonatkozó megállapodás színlelt, jogszabályba és egyben jóerkölcsbe ütköző, ennek okán semmis, mivel a szerződés ezen része az alperes és a felperes ügyvezetője között létrejött hitelszerződés fedezetének biztosítására létrejött megállapodás, azaz színlelt, mert nem adásvétel vagy adásvételi előszerződés, hanem pénzkövetelés biztosítása céljából tulajdonjog, más jog vagy követelés átruházására, vagy vételi jog alapítására irányul és a cég az ügyvezetőjének magánjellegű hitele miatt vállalt kötelezettséget, ami jóerkölcsbe ütközik. Előadta, tekintettel arra, hogy a szerződés semmis, és az alapján az alperes részéről teljesítés a felperes részére nem, kizárólag a felperes ügyvezetője részére történt, így az érvénytelenség megállapításán túl a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:108. § (2) bekezdésére tekintettel további jogkövetkezmény alkalmazása iránti kereset nem indokolt.
A kereset közlését követően az alperes illetékességi kifogást – tartalma szerint valójában joghatósági kifogást – terjesztett elő, és kérte, hogy a bíróság a Pp. 157/A. § (1) bekezdés b) pontja alapján a pert szüntesse meg.
Előadta, hogy a felperes egy Romániában aláírt szerződés kapcsán román állampolgárságú alperes ellen kíván pert indítani, keresetében pedig kizárólag egy kötelmi igény létrejöttének vagy létre nem jöttének megállapítását kéri, így az kizárólag az alperes lakóhelye szerint illetékes bíróság előtt indítható. Az, hogy a felek a szerződésben úgy rendelkeztek, hogy az abban nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évig V. törvény rendelkezései az irányadók, nem tekinthető jogválasztásnak. Az alperesnek mint kölcsönadónak semmilyen ingatlannal kapcsolatos dologi jogosultsága nem keletkezett a támadott kölcsönszerződés alapján és az okirat nem rendelkezik azokkal a kötelező formai követelményekkel sem, melyek egy ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló előszerződés érvényes megkötéséhez szükségesek.
A felperes ezt követően a joghatósággal kapcsolatban hivatkozott a szerződés 4. pontjában foglaltakra, mely szerint a hatályos magyar jogszabályok irányadók a jogvita elbírálására. A támadott szerződés az alkalmazandó jog kikötése körében tehát a magyar jogrendnek való alávetést tartalmaz, így bármely bíróság is jár el, a magyar jogszabályok és kiemelten a magyar Ptk. rendelkezéseit mint irányadó jogot kell alkalmazni. Figyelemmel azonban arra, hogy joghatóság kikötése nem történt, a közösségi jogszabályok és bilateriális egyezmények alapján kell megállapítania a bíróságnak, hogy más állam bírósága rendelkezik-e kizárólagos joghatósággal és van-e olyan jogszabályi rendelkezés, amely kizárja, hogy jelen ügyben a magyar bíróság járjon el. A felperes álláspontja szerint azzal, hogy az alperes a követelés érvényesítése iránt magyarországi bíróság előtt felszámolási eljárást indított, a jelen perrel támadott szerződésből származó jogok érvényesítése körében a magyar joghatóságnak alávetette magát. Ezenfelül a felek a szerződésre egységesen tekintettek, amely az alperes részére tulajdoni igényt nyit meg az ingatlanra. Figyelemmel arra, hogy a felperes a teljes szerződés minden elemét támadja keresetében, annak egységes egészként történő értelmezése alapján az alperes a Rendelet 2. szakasz 8. cikk (4) bekezdése (helyesen: 24. cikk 1. pontja) alapján perelhető az ingatlan fekvése szerinti bíróság előtt. Jelen ügyben más állam bírósága nem rendelkezik kizárólagos joghatósággal és nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely kizárja, hogy magyar bíróság járjon el. Előadta azt is, hogy a nemzetközi magánjogi tvr. 55. § c) pontja alapján a teljesítés helye is megalapozhatja a joghatóságot, ugyanakkor annak kapcsán határidő biztosítását kérte, hogy megjelölje, mi minősülhet teljesítési helynek, azonban erről többet nem nyilatkozott.
Az elsőfokú bíróság végzésével a pert a Pp. 157/A. § (1) bekezdés b) pontja alapján megszüntette.
Arra a következtetésre jutott, hogy a magyar bíróság joghatósága egyetlen joghatósági ok alapján sem állapítható meg, így az alperes kifogására tekintettel a per megszüntetésének volt helye. A felperes hivatkozott a Rendelet 24. cikkére, mely szerint a felek lakóhelyére való tekintet nélkül kizárólagos joghatósággal rendelkeznek az olyan eljárásokra, amelyeknek tárgya ingatlanon fennálló dologi jog, vagy ingatlan bérlete, illetve haszonbérlete, annak a tagállamnak a bíróságai, ahol az ingatlan található. Ugyanakkor a felperes kötelmi igényt érvényesít, a felek között létrejött szerződés semmisségének megállapítását kéri és nem tulajdonjogi, azaz dologi jogi igényt terjesztett elő, így ezen különös joghatósági rendelkezés nem alkalmazható. Ebből a szempontból annak nincs jelentősége, hogy a szerződésben foglaltak alapján az alperesnek keletkezhet-e tulajdonjogi igénye. Az alperes Romániában élő román állampolgár. A Rendelet 5. cikk (1) bekezdése szerint valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt kizárólag a 2-7. szakaszban írt esetekben perelhető. Az elsőfokú bíróság nem osztotta a felperesnek a Rendelet 26. cikkére történt hivatkozását sem, hiszen az alperes jelen bíróság előtt perbe nem bocsátkozott, írásbeli beadványaiban pedig a bíróság joghatóságát kifogásolta. Ugyancsak egyetértett az alperes azon hivatkozásával mely szerint, ha a szerződés jogválasztást nem tartalmaz, csupán arra utal, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben mely jogszabály rendelkezései az irányadók, e megjelölést nem lehet kiterjesztően akként értelmezni, hogy a felek az adott állam valamennyi jogszabálynak, az egész jogrendszerének alávetették magukat.
A végzés ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság peres eljárás folytatására történő utasítását kérte.
Előadta, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a szerződés 4. pontját, miután az nem csupán arra utal, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben mely jogszabály rendelkezései az irányadóak, hanem kimondja, hogy a hatályos magyar jogszabályok alkalmazandók, ezt pedig nem lehet szűken értelmezni, így ez Magyarország jogrendjének alkalmazását előíró alávetési nyilatkozat. Továbbra is hivatkozott a Rendelet 24. cikkére, mely szerint azon tagállam bírósága, ahol az ingatlan található, kizárólagos joghatósággal rendelkezik az olyan eljárásokra, amelyek tárgya ingatlanon fennálló dologi jog vagy ingatlan bérlete, haszonbérlete. A felperes által támadott színlelt szerződés két szerződést tartalmaz: egyrészt kötelmi igényt, másrészt dologi jogi igényt megalapozó megállapodást a szerződés 2. pontjában. Ezért tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy kizárólag kötelmi igényt érvényesít, mivel a keresetről való döntés, a szerződés érvénytelenségének megállapítása eliminálja az alperes dologi jogi igényét, így a felperes nem kizárólag kötelmi igényt terjesztett elő, hiszen a kereset érinti az alperes által előterjeszthető dologi igény semmisségét is, így alkalmazandó a Rendelet 24. cikke.
A fellebbezésre az alperes észrevételeket terjesztett elő, amelyben a megalapozatlan fellebbezés elutasítását kérte.
Álláspontja szerint nem vitás, hogy a felperes kötelmi viszonnyal kapcsolatos igényének érvényesítését egy nem magyarországi magánszeméllyel szemben az alperes lakóhelye szerinti országban, azaz jelen esetben Romániában tehetné meg. Kiemelte, önmagában az a kifejezés, hogy a felek a hatályos magyar jogszabályokat tekintik irányadónak, kifejezett jogválasztásnak nem tekinthető.
A felperes fellebbezése nem megalapozott.
Az első- és másodfokú bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy magyar bíróság a jelen ügy elbírálására rendelkezik-e joghatósággal.
Tekintettel arra, hogy a felperes magyarországi székhelyű cég, az alperes pedig Romániában élő magánszemély és a per tárgya a közöttük létrejött kölcsönszerződés érvénytelensége, így a Rendelet 1. cikkének megfelelően ezt a kérdést a Rendelet alapján kell elbírálni. A joghatóságra irányadó általános szabályt a 4. cikk (1) bekezdése tartalmazza, eszerint valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy – állampolgárságra tekintet nélkül – perelhető az adott állam bíróságai előtt. Ezen általános joghatósági szabály alapján jelen esetben a magyar bíróságok nem járhatnak el, lévén, hogy az alperes nem Magyarországon rendelkezik lakóhellyel. Ezért az 5. cikk (1) bekezdésére tekintettel azt kellett megvizsgálni, hogy van-e valamely olyan különös vagy kizárólagos joghatósági ok, amely ennek ellenére a magyar bíróságok joghatóságát megalapozza, illetve történt-e megállapodás a joghatóságról.
A felperes hivatkozott a Rendelet 24. cikk 1. pontja szerinti kizárólagos joghatósági okra, mely szerint az olyan eljárásokra, amelynek tárgya ingatlanon fennálló dologi jog, vagy ingatlan bérlete vagy haszonbérlete, annak a tagállamnak a bíróságai kizárólagos joghatósággal rendelkeznek, ahol az ingatlan található. Az elsőfokú bíróság azonban helyesen foglalt állást abban a kérdésben, hogy a felperes keresetében kötelmi és nem tulajdoni igényt érvényesít, így ez a rendelkezés nem alkalmazható. Azt a kérdést, hogy az ingatlanon fennálló dologi joggal kapcsolatos per mit jelent, az uniós jogban önálló jelleggel (autonóm értelmezéssel) kell meghatározni, ahogy azt az Európai Unió Bírósága a C-438/12. számú ítéletének 40. bekezdésében rögzítette. Az ítélet szerint azt kell figyelembe venni, hogy azon tagállam bíróságainak kizárólagos joghatóságát, amelynek területén az ingatlan található, alapvetően az a körülmény indokolja, hogy közelsége folytán az ingatlan fekvése szerinti bíróság a legalkalmasabb arra, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzen a ténybeli helyzetről, és alkalmazza – rendszerint – az elhelyezkedés szerinti állam szabályait és szokásait. A dologi jog és a kötelmi jog közötti különbség alapja, hogy az előbbi egy birtokba vehető dolgot terhel és mindenkivel szemben kifejti hatását, míg a másodikra csak a kötelezettel szemben lehet hivatkozni. Ahogy azt a Bíróság a C-386/12. számú ítélet 21. bekezdésében is kifejtette, ezen kizárólagos joghatósági szabály nem terjed ki valamennyi olyan keresetre, amelynek tárgya ingatlanon fennálló dologi jog, hanem ezek közül csak azokra, amelyek valamely ingatlan területének, állagának, tulajdonának, birtokának vagy az ingatlanon fennálló más dologi jog fennállásának megállapítására, valamint arra irányulnak, hogy biztosítsák a jogosultnak a jogcíme alapján megillető előjogokat. Ezen konkrét perben gondnokság alá helyezett személy ingatlana feletti rendelkezésének engedélyeztetése volt a per tárgya, és a 28. bekezdése szerint ezen eljárás nem felel meg a fenti kritériumoknak. Az Európai Unió Bíróságának gyakorlata alapján tehát egyértelmű, hogy a 24. cikk 1. pontjában írt „ingatlanon fennálló dologi joggal” kapcsolatos per kitételt szűken kell értelmezni. Jelen esetben a felperes módosított keresete a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányult. Ezen érvénytelenség kétségtelenül érinti azt a szerződéses rendelkezést is, mely szerint nemteljesítés esetén a felperes köteles a tulajdonában álló ingatlanra adásvételi szerződést kötni az alperessel, ez a kötelezettség azonban az alperes javára valóban nem keletkeztet semmiféle dologi jogi jogosultságot, pusztán a felperes kötelmi alapon vállalt kötelezettségét jelenti, amely kizárólag a szerződésben részes felek közötti viszonyban irányadó, harmadik személyekre nem hat ki. Minderre tekintettel egyértelmű, hogy ezen kizárólagos joghatósági ok nem áll fenn.
A felperes ezenfelül hivatkozott arra, hogy a szerződés 4. pontjában a felek kikötötték a magyar bíróságok joghatóságát. A Rendelet 25. cikk (1) bekezdése szerint a felek egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy jövőben felmerülő jogvitáik eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát köthetik ki. Ugyanakkor a szerződés 4. pontja nem ezt a megállapodást tartalmazza, hanem azt, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezései irányadók, abban az eljáró bíróságokról szó sincs. Így teljesen egyértelmű, hogy ebben a pontban a felek nem a joghatóságról, azaz az eljáró bíróságokról, hanem az alkalmazandó anyagi jogról kötöttek megállapodást, tehát a magyar bíróságok joghatósága ezen okból sem állapítható meg.
Lévén, hogy a Pp. 157/A. § (1) bekezdése szerint a per megszüntetésének csak akkor van helye, ha a magyar bíróság joghatósága egyetlen joghatósági ok alapján sem állapítható meg, ebből értelemszerűen az következik, hogy kifogás esetén a bíróságnak a joghatóság fennállását hivatalból kell vizsgálnia, tehát az ítélőtáblának jelen esetben nemcsak azt kell eldöntenie, hogy a felperes által fellebbezésében megjelölt joghatósági okok fennállnak-e, hanem hogy létezik-e bármely egyéb joghatósági ok, amely alapján magyar bíróság eljárhatna. Az ítélőtábla a Rendelet 2-7. szakaszának áttekintése alapján arra jutott, hogy ilyen nem állapítható meg. Az teljesen egyértelmű, hogy a felperes által az elsőfokú eljárásban hivatkozott felszámolási eljárás megindítása nem minősül a magyar joghatóság kapcsán tett alávetési nyilatkozatnak, miután ez a cselekmény nem felel meg a Rendelet 25. cikkében foglalt formai követelményeknek, másrészt nem tekinthető a jelen perben tett perbebocsátkozási nyilatkozatnak sem, miután más tárgyú, más bíróság előtt folyó eljárásban született. A Rendelet különös joghatóságról szóló 3., 4., 5. szakaszának alkalmazása kizárt, nem ilyen tárgyú ügyről van szó, a 7. szakaszban foglalt eset a fent kifejtettek szerint nem áll fenn, a 6. szakasz 24. cikk 1. pontjával kapcsolatban a bíróság már kifejtette az álláspontját, a 2-5. pontok pedig tartalmuk szerint nem alkalmazhatók jelen ügyre. A 2. szakasz különös joghatóság rendelkezései közül a 8. és 9. cikk, valamint a 7. cikk 2-7. pontjai sem jöhetnek szóba, így csak azt lehet még megvizsgálni, hogy a 7. cikk 1. pontja alapján – mely szerint ha az eljárás tárgya egy szerződés, akkor a vitatott kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság rendelkezik joghatósággal – a magyar joghatóság fennállhat-e. Erre, azaz a teljesítési helyre mint joghatóságot megalapozó okra a felperes az elsőfokú eljárásban utalt is, bár ezzel kapcsolatban semmilyen konkrétumot nem adott elő, vállalása ellenére sem. Az ítélőtábla megállapította, hogy a jelen esetben a per tárgya egy kölcsönszerződés és egy annak biztosítékaként kikötött adásvételi szerződés megkötését előíró kötelezettségvállalás akként, hogy nem vitásan maga az adásvételi szerződés a felek között nem jött létre. Így a főszolgáltatás a kölcsönnyújtás, ezért az Európai Unió Bíróságának C-249/16. számú ítélete szerint a szerződés szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésnek minősül. A Rendelet 7. cikk 1.b) pontja alapján szolgáltatás nyújtása esetén a kötelezettség teljesítésének helye az a hely, ahol a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani. A fenti ítélet akként foglalt állást, hogy ez kölcsönszerződés esetén a kölcsön nyújtójának a székhelye, jelen esetben lakóhelye. Ezért megint csak azt lehet megállapítani, hogy miután a kölcsön nyújtója az alperes, aki Romániában rendelkezik lakóhellyel, a magyar bíróságok joghatósága nem áll fenn.
A fentiek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a alapján alkalmazandó 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 9.Pkf.25.572/2020/2.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás