• Tartalom

2020. évi CXVII. törvény

2020. évi CXVII. törvény

a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény végrehajtásáról1

2020.12.04.

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján az államháztartás 2019. évi vitelére vonatkozó költségvetési gazdálkodás jóváhagyása céljából a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

A 2019. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA

1. A főösszegek, az egyenleg és az államadósság értéke

1. § (1) Az Országgyűlés a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) végrehajtását – a 4. §–7. §-ban foglalt finanszírozási célú pénzügyi műveletek nélkül – a központi alrendszer tekintetében

a) 22 670 119,1 millió forint kiadással,

b) 21 542 224,9 millió forint bevétellel és

c) 1 127 894,2 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározotton belül az Országgyűlés a hazai működési költségvetést

a) 18 080 845,2 millió forint kiadással,

b) 18 080 845,2 millió forint bevétellel,

c) 0,0 millió forint egyenleggel

hagyja jóvá.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározotton belül az Országgyűlés a hazai felhalmozási költségvetést

a) 3 023 128,5 millió forint kiadással,

b) 2 102 355,5 millió forint bevétellel,

c) 920 773,0 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározotton belül az Országgyűlés az európai uniós fejlesztési költségvetést

a) 1 566 145,4 millió forint kiadással,

b) 1 359 024,2 millió forint bevétellel,

c) 207 121,2 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

2. § A központi alrendszer kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. melléklet tartalmazza a 2019. december 31-én fennálló besorolási rendnek megfelelően.

3. § (1) A Kvtv. 3. §-ában meghatározott árfolyamokon az államháztartás 2019. december 31-én fennálló adóssága 30 960,1 milliárd forint.

(2) 2019. december 31-én az államadósság-mutató

a) számlálójának a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 2019. december 31-én hatályos 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összege 30 388,3 milliárd forint,

b) nevezőjének a Gst. 2019. december 31-én hatályos 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti összege 47 513,9 milliárd forint.

(3) Az államadósság-mutató mértéke a (2) bekezdés alapján 2019. december 31-én 64,0% volt.

(4) 2018. december 31-én a Kvtv. 3. §-ában meghatározott árfolyamokon számított államadósság-mutató

a) számlálójának a Gst. 2019. december 31-én hatályos 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összege 29 501,3 milliárd forint,

b) nevezőjének a Gst. 2019. december 31-én hatályos 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti összege 43 347,0 milliárd forint.

(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az államadósság-mutató (3) bekezdés szerinti mértéke a 2018. év végi 68,1%-hoz képest az Alaptörvény 36. cikk (5) bekezdésében meghatározott államadósság-mutató csökkenése követelményének eleget tesz.

2. A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Gst. 11. § (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2019-ben az államháztartásért felelős miniszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 4 138 677,2 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket belföldi és külföldi befektetőknek,

b) 850 446,5 millió forint összegben fizetett vissza deviza kötvényeket belföldi és külföldi befektetőknek,

c) 45 125,4 millió forint összegben fizetett vissza deviza hiteleket belföldi és külföldi hitelezőknek,

d) 14 279,2 millió forint összegben fizetett vissza forint hiteleket belföldi és külföldi hitelezőknek.

5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az 1. §-ban megállapított hiány finanszírozására a Gst. 11. § (1) bekezdésének felhatalmazása alapján az államháztartásért felelős miniszter 2019-ben

a) 1 110 305,9 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,

b) 54 709,8 millió forint összegben forinthitelt vett fel külföldi hitelezőktől.

c) 53 583,8 millió forint összegben devizahitelt vett fel külföldi hitelezőtől.

6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2019-ben a 4. §-ban megállapított visszafizetések finanszírozására az államháztartásért felelős miniszter a Gst. 11. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján

a) 6 436 487,8 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített belföldi és külföldi befektetőknek,

b) 1 479 909,7 millió forint összegben kincstárjegyek törlesztését hajtotta végre,

c) 91 950,3 millió forint összegben deviza kötvényeket értékesített belföldi hitelezőknek.

7. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az államháztartásért felelős miniszter – a Gst. 11. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – a Kincstári Egységes Számla likviditáskezelése érdekében 406 493,2 millió forinttal csökkentette a kincstárjegyek állományát.

II. Fejezet

AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

8. § (1) Az Országgyűlés a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet (a továbbiakban: E. Alap) 107 234,4 millió forint összegű hiányát a KESZ hitelállományából 2020. december 18-ai hatállyal elengedi.

(2) Az Országgyűlés e törvény hatályba lépésével egyidejűleg lemond a magyar államnak a Budapest II. kerület 15154/1, 15154/2 és 15154/6 hrsz.-ú ingatlanok értékesítése kapcsán a tulajdon-várományosokkal szemben vételárhátralék és járulék jogcímén fennálló, a Belügyminisztérium által kezelt, jelzálogjoggal biztosított, mindösszesen 134 000 000 forint összegű tőkeköveteléséről és annak kamatairól.

(3) Az Országgyűlés e törvény hatályba lépésével egyidejűleg lemond a magyar államnak a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal szemben, a társaság vagyonkezelésében lévő állami vagyonra vonatkozó visszapótlási kötelezettség alapján fennálló, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság által kezelt 35 160 925 000 forint összegű követeléséről azzal, hogy a társaság vállalja, hogy a vagyonkezelt állami ingatlanon saját forrásból megvalósított beruházás, valamint egyéb felmerült költségek tekintetében megtérítést nem érvényesít a magyar állammal szemben.

(4) Az Országgyűlés e törvény hatályba lépésével egyidejűleg lemond a magyar államnak az MNF Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal szemben, a társaság vagyonkezelésében állt állami vagyonra vonatkozó visszapótlási kötelezettség alapján fennálló, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság által kezelt 382 273 522 forint összegű követeléséről.

(5) Az Országgyűlés 2020. december 20-ai hatállyal elengedi a Nemzeti Földügyi Központ fővárosi és megyei kormányhivatalokkal szembeni, adatszolgáltatási díjfizetési kötelezettség kapcsán fennálló 371 900 000 forint összegű követelését.

III. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2019. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

3. Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

9. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az E. Alap

a) 2019. évi működési előirányzat-maradványa 661,7 millió forint, amelyből a 2018. évi előirányzat-maradvány összege 56,8 millió forint,

b) 2019. évi működési kiadásai 1738,6 millió forint 2018. évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

4. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések

10. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Kvtv. 11. § (1) és (2) bekezdése, illetve a 16. §-a alapján

a) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a 2. cím, 1. Nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére különös méltánylást érdemlő körülmények esetén méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 196,6 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 783,1 millió forint, egyszeri segélyre 588,1 millió forint,

b) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél az adott előirányzat terhére méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül az 1. Csecsemőgondozási díj, Terhességi-gyermekágyi segély, a 2. Táppénz, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatoknál együttesen 149,7 millió forint, rokkantsági, rehabilitációs ellátások megállapítására 128,0 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül az 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 2905,0 millió forint, a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoportnál 26 441,8 millió forint, az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportnál 1960,9 millió forint

felhasználása történt meg.

11. § Az Országgyűlés megállapítja, hogy a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 2019. évi LXXIX. törvény 12–14. §-ában előírt megtérítési, visszautalási és elszámolási kötelezettségek teljesítése megtörtént.

IV. Fejezet

A KÖZPONTI ALRENDSZEREN BELÜLI ELSZÁMOLÁSOK

12. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet (a továbbiakban: EMMI fejezet), a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet terhére finanszírozott ellátások, valamint a közjogi méltóságok részére járó nyugellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2020. december 31-éig

a) az Ny. Alap a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet részére a pénzbeli és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás alapján megállapított életjáradék jogcímén 0,5 millió forintot utaljon vissza a 10032000-01457247 „Rendkívüli kiadások” számla javára;

b) az Ny. Alap a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet részére a pénzbeli kárpótlás elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 0,4 millió forintot utalja át a 10032000-01457247 „Rendkívüli kiadások” számla javára;

c) az EMMI fejezet az Ny. Alapnak a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 60,4 millió forintot térítsen meg a Magyar Államkincstár 10032000-01741700-00000000 „Ny. Alap elszámolási” számlája javára;

d) az Ny. Alap az EMMI fejezet részére a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 2,1 millió forintot utalja át az 10032000-01457216-00000000 „TB közreműködéssel folyósított ellátások” számla javára;

e) az EMMI fejezet az Ny. Alapnak a korhatár alatti ellátások jogcímén 23,1 millió forintot térítsen meg a Magyar Államkincstár 10032000-01741700-00000000 „Ny. Alap elszámolási” számlája javára;

f) az Ny. Alap az EMMI fejezet részére a korhatár alatti ellátások elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 3,4 millió forintot utalja át az 10032000-01457230-00000000 „Korhatár alatti ellátások kiadása” számla javára;

g) az Ny. Alap az Alkotmánybíróság volt elnökei részére járó juttatás fedezete jogcímén 0,1 millió forintot utaljon vissza a III. Alkotmánybíróság fejezet 10032000-01483271-00000000 számú „Előirányzat-felhasználási keretszámla” javára;

h) az E. Alap az EMMI fejezet részére a közgyógyellátás finanszírozása jogcímen 89,8 millió forintot utaljon át az 10032000-01457216-0000000 „TB közreműködéssel folyósított ellátások” számla javára.

13. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy az Ny. Alap fejezet 127 649,8 millió forint hiányából 103 688,7 millió forint KESZ hitelállomány 2020. december 18-ai hatályú elengedésével kerüljön rendezésre, valamint a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 35. cím, 1. alcím, 5. Kiadások támogatására pénzeszközátadás előirányzat jogcímcsoport térítsen meg 23 961,1 millió forintot 2020. december 31-éig a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap 1. cím, 6. Költségvetési hozzájárulások alcím javára.

14. § Az Országgyűlés a Nemzeti Eszközkezelő Programmal kapcsolatos elszámolások rendezése érdekében jóváhagyja a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím, 1. alcím, 1. jogcímcsoport, 2. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által végrehajtott ingatlanvásárlások és ingatlan beruházások jogcím 40,2 millió forint összegű túllépését.

15. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus forrásaira 2019. évben nem történt kötelezettségvállalás.

16. § Az Országgyűlés a 2014–2020-as programozási időszakra elfogadott Partnerségi Megállapodás keretében, valamint a Belügyi alapokból finanszírozott programok, projektek esetén az uniós forrásokra és a kapcsolódó központi költségvetési finanszírozásra vonatkozó, a Kvtv. 30. § (1) és (2) bekezdése alapján tett, 2019. december 31-én fennálló kötelezettségvállalási állományt az 5. mellékletben meghatározott összegben hagyja jóvá.

V. Fejezet

A KÖZPONTI ALRENDSZERNEK AZ ÖNKORMÁNYZATI ALRENDSZERREL ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜLI SZERVEZETEKKEL FENNÁLLÓ KAPCSOLATÁBÓL FAKADÓ ELSZÁMOLÁSOK

5. A helyi önkormányzatok központi alrendszerből származó forrásai

17. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok év közben 9673,0 millió forint összegben igényeltek – a kincstár területi szervei javaslataira is figyelemmel – a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat. A helyi önkormányzatok együttesen 6538,3 millió forint összegben mondtak le év közben e forrásokról. A Kvtv. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 2. pont c) alpontja szerinti, önkormányzati körön kívülre történő feladatátadás következtében 105,4 millió forint összegben csökkent, az önkormányzati körön kívülről történő feladatátvétel miatt 25,7 millió forinttal nőtt az előirányzat.

(2) „A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása” cím előirányzatait és pénzforgalmi teljesítését jogcímenként összesítve a 2. melléklet tartalmazza.

18. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatokat „A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása” címen a (4) bekezdésben foglaltak kivételével megillető, és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 2019. december 31-én hatályos 58. § (1) bekezdése szerinti elszámolása alapján a következők:

a) a visszafizetési kötelezettség 1973,2 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 1585,3 millió forint.

(2) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az (1) bekezdés a) és b) pontja alapján, elszámolási egyenlegként a helyi önkormányzatokat a 2019. év után 387,9 millió forint visszafizetési kötelezettség terheli.

(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódó, a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat az őket ténylegesen megilletőnél 3 százalékkal magasabb mértékben vették igénybe, a kormány rendeletében megállapított mértékű, együttesen 17,4 millió forint összegű igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli.

(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatoknak együttesen – az Áht. 2019. december 31-én hatályos 58. §-a alapján – 3076,1 millió forint visszafizetési kötelezettsége keletkezett az alábbiak szerint:

a) a könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása jogcímen 46,9 millió forint,

b) a települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása jogcímen 20,2 millió forint,

c) a költségvetési támogatások és a vis maior támogatás jogcímeken összesen 2252,3 millió forint,

d) a tárgyévet megelőző évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása jogcímen 2,2 millió forint,

e) a települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása jogcímen 743,1 millió forint,

f) a szociális ágazati összevont pótlék támogatása jogcímen 11,4 millió forint.

(5) A visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmi kamat megfizetési kötelezettség számításának kezdő napja 2020. április 6.

(6) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok együttesen 1585,3 millió forint pótlólagos támogatásra voltak jogosultak, aminek átutalásáról az államháztartásért felelős miniszter rendelkezett.

(7) A kincstár az általa üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül a helyi önkormányzatok számára elérhetővé teszi az őket megillető, illetve az általuk a központi költségvetésbe visszafizetendő támogatások összegét.

19. § A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásait és azok pénzforgalmi teljesítését a 3. és 4. melléklet tartalmazza.

6. Az egyházak támogatása

20. § (1) Az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat a Kvtv. 42. § (6) bekezdése alapján – a 2019. évi önkormányzati és az állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményi támogatástól való eltérés rendezéseként – a Kvtv. 42. § (2) bekezdésére tekintettel 17 348,0 millió forint egyszeri szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 19. alcím, 1. Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása jogcímcsoport előirányzata terhére 2020 decemberében. A Kvtv. 42. § (3) bekezdésre tekintettel az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat egyszeri 247,0 millió forint szociális kiegészítő támogatás beszámítás terheli a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 19. alcím, 1. Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása jogcímcsoport előirányzata javára 2020 decemberében.

(2) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján az érintett bevett egyházakat a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet, XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. cím, 1. alcím, 30. Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások jogcímcsoport, 4. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcímének terhére 2020. évben 638,9 millió forint támogatás illeti meg.

(3) Az egyházi jogi személyek által fenntartott köznevelési intézmények után a bevett egyházakat, valamint a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend közötti Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről szóló 2010. évi CXL. törvény 5. cikk 1. pontjának hatálya alá tartozó fenntartókat a köznevelési intézményeikre tekintettel – a 2019. évi állami, önkormányzati és egyházi köznevelési jogcímű támogatások kiegyenlítésének rendezéseként – összesen 54 579,4 millió forint egyszeri köznevelési kiegészítő támogatás illeti meg a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport előirányzata terhére 2020. év decemberében.

VI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

21. § Ez a törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, és a Kvtv. hatályvesztésével egyidejűleg hatályát veszti.

1. melléklet a 2020. évi CXVII. törvényhez

2. melléklet a 2020. évi CXVII. törvényhez


0X08441_0

„A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása” cím előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

millió forintban

Sor-
szám

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

1.

A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

157 591,6

156 602,3

156 405,5

1.1

A települési önkormányzatok működésének támogatása és a polgármesteri illetmény támogatása

149 521,6

149 432,3

149 344,6

1.2

Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása

76,3

76,3

46,2

1.3

Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása

115,4

115,4

110,1

1.4

Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása

4 891,3

4 891,3

4 891,3

1.5

A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2018. évi áthúzódó és 2019. évi kompenzációja

2 987,0

2 087,0

2 013,3

2.

A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

189 713,4

185 714,4

185 673,9

2.1

Az óvodában foglalkoztatott pedagógusok és az e pedagógusok nevelőmunkáját közvetlenül segítők bértámogatása és az óvodaműködtetési támogatás

177 858,2

180 247,8

180 247,6

2.2

Társulás által fenntartott óvodákba bejáró gyermekek utaztatásának támogatása és a nemzetiségi pótlék

919,8

823,8

784,2

2.3

Kiegészítő támogatás a pedagógusok és a pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők minősítéséből adódó többletkiadásokhoz

10 935,4

4 642,8

4 642,1

3.

A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

164 200,1

160 370,0

159 692,2

3.1

Szociális ágazati összevont pótlék és egészségügyi kiegészítő pótlék

16 941,1

16 141,1

15 627,8

3.2

A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása

34 079,4

34 079,4

34 079,4

3.3

Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása

51 764,7

51 940,6

51 853,7

3.4

A települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása

24 846,0

25 063,8

25 018,2

3.5

Bölcsőde, mini bölcsőde támogatása

36 568,9

33 145,1

33 113,1

4.

A települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

78 974,0

78 958,4

78 931,5

5.

A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

38 482,6

38 071,8

37 893,3

5.1

Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása

21 872,0

21 961,2

21 961,2

5.2

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

13 005,6

13 005,6

13 005,6

5.3

Kulturális illetménypótlék

3 605,0

3 105,0

2 926,5

Összesen

 

628 961,7

619 716,9

618 596,4

3. melléklet a 2020. évi CXVII. törvényhez

1

A törvényt az Országgyűlés a 2020. november 17-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2020. november 26. A törvény a 21. § alapján hatályát vesztette 2022. december 31. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére