• Tartalom

126/2020. (III. 15.) KE határozat

126/2020. (III. 15.) KE határozat

kitüntetés adományozásáról

2020.03.15.
Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 18. § (1) bekezdése alapján – a miniszterelnök előterjesztésére –
a keresztény értékek, illetve a polgári, keresztény közösségek hazai és nemzetközi védelme iránt elhivatott, az emberi és kisebbségi jogok érvényesítésére is nagy hangsúlyt fektető, példaértékű közéleti tevékenysége elismeréseként
Balog Zoltán református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt minisztere részére,
a rendszerváltoztatás folyamatának előkészítésében, illetve a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum megalapításában és vezetésében vállalt kimagasló szerepe, valamint a XX. századi magyar irodalomtörténet szakértőjeként folytatott több évtizedes kutatói-oktatói munkája elismeréseként
dr. Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum egykori főigazgatója, a Hitel című folyóirat alapító főszerkesztője részére,
a magyar–német kapcsolatok erősítése iránt elkötelezett közéleti tevékenysége, valamint Magyarország melletti következetes kiállása elismeréseként
dr. Reiner Erich Haseloff, a németországi Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke részére a
MAGYAR ÉRDEMREND
középkeresztje a csillaggal
polgári tagozata
kitüntetést adományozom.
KEH ügyszám: KEH/01244-2/2020.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére