MÜ BH 2020/127
MÜ BH 2020/127
2020.04.01.
A rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása során a rendőrhatóság, a hatósági döntéssel szemben előterjesztett kereset elbírálásakor a közigazgatási bíróság nem tekinthet el attól, hogy a rendőri intézkedéshez kapcsolódóan a büntetőbíróság az intézkedésben részt vevő egyes rendőröket jogerősen szabadságvesztés-büntetéssel sújtotta. A bizonyítékok okszerűtlen mérlegelését tartalmazó hatósági határozat jogszerűtlen, sérti a Pp. 339/B. §-át [1952. évi III. tv. (Pp.) 4. § (2) bek., 339/B. §, 1994. évi XXXIV. tv. (Rtv.) 47. §, 48. § ].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes négy társával 2013. július 1-jén a Hatvan, Herédi úti temető melletti nem saját tulajdonú földön kukoricacímert szedtek. A bejelentés alapján helyszínre érkező rendőrök a felperest és társait igazoltatták, ruházatukat átvizsgálták, mobiltelefonjaikat elvették, majd megbilincselték és előállították őket a Hatvani Rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési őrizetbe kerültek.
[2] A felperes a rendőri intézkedés ellen panaszt nyújtott be, amelyet a Független Rendészeti Panasztestület (a továbbiakban: Panasztestület) a 2013. április 16-án kelt 83/2014. (IV. 16.) számú állásfoglalásával elbírált. Elrendelte az állásfoglalás megküldését az országos rendőrfőkapitánynak, annak megállapítása mellett, hogy az ügyben alapjogot súlyosan sértő intézkedésre került sor. A döntésben rögzítést nyert, hogy az előállításra megfelelő jogalap birtokában került sor, ezáltal nem sérült a felperes személyi szabadsághoz való joga. Az előállítás megfelelt az arányosság követelményeinek. Mivel a panaszbeadvány és a rendőri jelentések ellentmondásban állnak, további bizonyíték nem merült fel, így nem állapítható meg a panaszos testi integritáshoz való alapvető jogának sérelme a testi kényszer alkalmazásával összefüggésben. Szintén nem sérült a felperes emberi méltósághoz való jogának sérelme a bilincseléshez kapcsolódóan. Ugyanakkor a Panasztestület megállapította a felperes testi épséghez való jogának súlyos sérelmét. A helyszíni intézkedés során nem sérült a felperes tisztességes eljáráshoz való joga, a telefonhasználat korlátozásához nem álltak fenn a szükséges feltételek, így ebben a körben a tisztességhez eljáráshoz való jog sérült.
[3] Az alperes a 2014. október 21-én kelt határozatában a felperes panaszát elutasította. Döntésével szemben a felperes keresetet terjesztett elő, amelynek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 13.K.33.590/2015/6. számú ítéletében helyt adott, az alperesi határozatot hatályon kívül helyezte az alperes új eljárásra kötelezése mellett. Az új eljárásra a bíróság előírta, hogy az alperesnek a kényszerítő eszköz és a bilincs használatával, az igazoltatás és az előállítás okának közlésével, az intézkedő rendőrök hangnemével, a felperes földre fektetésével kapcsolatos ellentmondásos nyilatkozatokat kell ütköztetnie, e körben esetleges tanúmeghallgatást, tárgyalást foganatosítania. A megismételt eljárásban a tényállás tisztázása végett az intézkedő rendőrök és egyéb tanúk büntetőeljárásban tett vallomása is felhasználható.
[4] A megismételt eljárásban hozta meg az alperes 2016. március 7-én a határozatát, amelyben a felperes panaszát elutasította. Eljárása során beszerezte a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban volt eljárás nyomozati iratanyagát.
A felperes keresete folytán eljárt Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 13.K.32.190/2016/5. számú ítéletében az alperesi határozatot a bilincselés és az azzal összefüggésben alkalmazott testi kényszer tekintetében hatályon kívül helyezte és e körben az alperest új eljárásra kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az új eljárásra előírta, hogy a beszerzett bizonyítékok összességét kell értékelni és mindezek okszerű mérlegelésével megállapítani, hogy a perbeli esetben az ügy körülményei alapján feltártak indokul szolgáltak-e arra, hogy a felperes ellenszegülésének megtörésére, szökésének megakadályozására testi kényszerrel is járó bilincs alkalmazására kerüljön sor.
[5] Az újból megismételt eljárásban hozta meg az alperes 2017. október 31-én a 29000-105/863/78/2013.RP. számú határozatát, ebben a testi kényszer és a bilincselés alkalmazása vonatkozásában a rendőri intézkedés elleni felperesi panaszt elutasította.
[6] Az indokolás szerint a törvény céljával ellentétes eredményre vezetne az a gyakorlat, amely azon az értelmezésen alapulna, hogy a bilincs alkalmazásához minden esetben be kellene várni a rendőrnek a szökés, támadás, önkárosítás vagy ellenszegülés megkísérlését, esetleg megtörténtét, és csak ezek elhárítását, megszakítását követően alkalmazhatná ezt a kényszerítő eszközt. A testi kényszer és a bilincs, mint két kényszerítő eszköz között a jogalkotói értelmezés nem tesz különbséget súlyuknál fogva sem a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben (a továbbiakban: Rtv.), sem az intézkedés idején hatályban volt más jogszabályban. A bilincs alkalmazása a testi kényszert kiváltva, kiegészítve a további ellenszegülő magatartás megakadályozására hivatott. A rendőr mérlegelésén múlik, hogy a testi kényszer felváltása, kiegészítése céljából alkalmazza-e a bilincselést. Jelen esetben a felperes indulatos, aktív ellenszegülő magatartása miatt okszerűen döntött a rendőr úgy, hogy a testi kényszert a bilincseléssel kiváltva továbbra is fenntartja a felperes szabad mozgásának korlátozására a rendőrségre bekísérésig. A rendőr az Rtv. 15. §-ában foglalt nyilvánvaló hátrányokozás tilalmát nem szegte meg. A rendőr alkalmazhat bilincset az Rtv. 48. §-ában felsorolt magatartások megelőzése érdekében is.
[7] Az alperes megállapította, hogy a felperes által tanúsított fenyegető magatartás, a mezőgazdasági külterület adta környezeti adottságok és az intézkedés helyszínén jelenlévők számarányából adódó erőfölény alapján az intézkedő rendőrök joggal feltételezhették azt, hogy a felperes esetleg ellenszegül vagy megpróbálja kivonni magát a rendőri intézkedés alól és szökést kísérel meg. A rendőri intézkedés eredményes és biztonságos végrehajtása – a megelőzés alapján – csak testi kényszer és bilincselés alkalmazásával volt biztosítható.
Ezt követően az alperes több oldalon keresztül ismertette a fenti érvelését alátámasztó bizonyítékokat, elsősorban tanúvallomásokat.
[8] Összességében az alperes rögzítette, hogy a felperessel szemben olyan intézkedési helyzetben került sor testi kényszer és bilincs alkalmazására, amelyben a vele szemben intézkedő rendőr felé tett fenyegető mozdulatokat, ezzel egy időben a vele szándékegységben jogsértő cselekményt elkövető társai kiabálással fejezték ki az intézkedéssel szembeni ellenérzésüket. A számszerű fölényben lévő csoporttal szemben a rendőr az adott szituációban okszerűen feltételezte, hogy a további ellenszegülés sem kizárt. A jövőre vonatkozó okszerű feltételezés is elegendő a bilincs alkalmazásához, annak preventív jellege miatt. A bilincs a testi kényszerhez képest nem jelent nyilvánvalóan aránytalanabb korlátozást.
[9] A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa a 2015. november 11-én kelt 41.(I.)Kb.437/2015/29. számú ítéletében K. Szabolcs rendőr zászlós I. rendű vádlottat bűnösnek találta kétrendbeli csoportosan – egy esetben társtettesként, egy esetben bűnsegédként –, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében és ezért halmazati büntetésül egyrészt 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztve – börtönbüntetésre, valamint lefokozásra ítélte. A bíróság R. Péter címzetes rendőr törzsőrmester II. rendű vádlottat bűnösnek minősítette kétrendbeli csoportosan, társtettesként, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettében és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettében. Ezért a II. rendű vádlottat 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre, valamint 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A Katonai Tanács I. Gábor rendőr főtörzsőrmester III. rendű vádlottat bűnösnek találta kétrendbeli csoportosan, társtettesként, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében, ezért halmazati büntetésül 1 év – 2 évi próbaidőre felfüggesztve – börtönbüntetésre, valamint lefokozásra ítélte.
[10] A bíróság az indokolásban rögzítette, hogy az ügyben P. R. – jelen per felperese – és O. V. sértettek pótmagánvádja alapján járt el és állapított meg tényállást.
[11] Hangsúlyozta, 2013. július 1-jén a fenti két sértett, valamint az őket segítő H. Béla, P. A. és J. J. a Hatvan, Herédi út melletti kukoricaföldről kukoricacímert szedtek és kíséreltek meg eltulajdonítani. Cselekményük során rendőri intézkedésre került sor. A sértetteket és a velük lévő személyeket – akik végig együttműködőek voltak és ellenállást nem tanúsítottak – a rendőrök igazoltatták, majd ezt követően a II. rendű vádlott P. R. sértettet egy alkalommal kis erővel ököllel gyomorszájon vágta. Ez után P. R. és H. B. kezeit hátrabilincselték, majd a megbilincselt sértettek a vádlottak részéről többszöri bántalmazást szenvedtek el, melynek következtében P. R. sértett 8 napon túl gyógyuló, súlyos testi sérülést szenvedett.
[12] Az ítélet szerint a II. rendű vádlott és a vele helyszínre érkező K. Diána rendőr törzsőrmester ellentmondó nyilatkozatot tettek a kényszerintézkedéssel kapcsolatban. Az általuk készített jelentés tartalma is kérdéses. A sértettek cáfolták, hogy bármiféle ellenszegülést tanúsítottak volna, éppen ellenkezőleg véleményük szerint mindvégig együttműködőek voltak. Ezt támasztja alá V. Péter rendőr törzsőrmester tanúvallomása is, aki először érkezett a helyszínre.
[13] A sértettek vallomásukat következetesen fenntartották, csakúgy mint a tanúként meghallgatott velük lévő másik három személy. Vallomásukat a katonai bíróság teljes egészében elfogadta, figyelemmel az azt alátámasztó sérüléseik meglétére, valamint a szakértői véleményre, továbbá arra a körülményre, hogy a helyszínen lévő rendőrök is azt adták elő, hogy a sértettek a velük lévő személyekkel együtt alávetették magukat a rendőri intézkedésnek. Ezzel cáfolták a II. rendű vádlott érdemi védekezését és gyengítve szavahihetőségét. Kiderült, hogy K. Diána rendőr főtörzsőrmester a II. rendű vádlott élettársa, a bűncselekmény elkövetésekor is közelebbi érzelmi viszonyban álltak.
[14] A vádlottak fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a 2016. november 11-én kelt 6.Kbf.135/2015/15. számú végzésében az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság teljes körű bizonyítást folytatott le, értékelő tevékenysége mérlegelése a logika szabályainak megfelel, indokolási kötelezettségét a bíróság teljesítette.
A kereseti kérelem
[15] A felperes eljárási és anyagi jogi jogszabálysértésekre hivatkozással keresettel támadta az alperes határozatát kérve annak bírósági felülvizsgálatát.
Az elsőfokú ítélet
[16] A közigazgatási és munkaügyi bíróság jogerős ítéletében a keresetet elutasította.
[17] A bíróság rámutatott, az alperes a felperes és társai állításait a határozatában nem részletezte, azonban a tényállás rögzítésekor, illetőleg a panaszbeadvány részletezésekor az általuk előadottak teljesen kifejtésre kerültek. Az alperes igazolta, hogy a felperes az először kiérkező két rendőr felszólítására nem hagyta abba a címerek pakolását, a személyazonosságát nem volt hajlandó igazolni. R. Péter és K. Diána rendőrök nyilatkozatával alátámasztottan a jelen levő elkövetők közül a felperes volt a hangadó, a bilincs és a testi kényszer alkalmazására olyan helyzetben került sor, amelyben az intézkedő rendőrt fenyegették, szidalmazták. A rendőrök okszerűen feltételezték, hogy további ellenszegülés sem kizárt és a szökés megkísérlése is bekövetkezhet. Az a körülmény, hogy a későbbiekben jogerősen a felperessel szemben intézkedő rendőrök vonatkozásában a büntetőeljárás során megállapításra került, hogy a szabályokat megsértve jártak el, a felperest bántalmazták, még nem alapozza meg a testi kényszer és bilincs alkalmazása jogszerűtlenségét. A büntetőeljárás és a közigazgatási eljárás egymástól elkülönül. Az elkövetők szóbeli arrogáns és hangos magatartása a rendőrben jogszerűen vetette fel annak a lehetőségét, hogy az intézkedés alá vont esetlegesen szökést kísérel meg, vagy további ellenszegülést tanúsít, így ez alapot adott a testi kényszer és a bilincs alkalmazásához. Az öt elkövetőből a két nő együttműködő volt, de a rendőrök indokoltan tartották az elkövetőket egy csoportban.
[18] A bíróság a testi kényszer és bilincs alkalmazása során jelen lévő R. Péter, K. Diána, K. Szabolcs, V. Péter és Sz. Gábor nyilatkozatait és a rendőri jelentésben foglaltakat kiemelt fontosságúként kezelte, mert a többi rendőr csak az események után érkezett a helyszínre.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[19] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen annak az alperesi határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezése és az alperes új eljárásra kötelezése, másodlagosan a hatályon kívül helyezés mellett az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása iránt.
[20] Álláspontja szerint a bíróság megsértette indokolási kötelezettségét, mert az alperes tényállás-megállapítási, bizonyítékmérlegelési tevékenységét vitató keresetet nagyrészt nem bírálta el, ezzel sérült a Pp. 221. §-a és 339/B. §-a. A bíróság a felperesi érvekre csak szórványosan reagált, nem adta indokát annak, hogy az általa elfogadott bizonyítékok milyen okszerű mérlegelésen alapulnak. A bíróság a felperesi oldal szavahihetőségével kapcsolatban helytelenül mérlegelt, a felperes és társai nyilatkozatai mérlegelési szempontként veendők figyelembe. A büntetőbíróságok ítéleteinek tényállása lefedi a panaszeljárásban releváns tényállást is. A bíróságok többek között megállapították, hogy a felperes és társai ellenszegülő vagy támadó magatartást nem tanúsítottak. Az alperes a büntetőbíróságok jogerősen megállapított tényállásával szemben foglalt állást. Azokat a rendőröket tekintette a hatóság és a bíróság szavahihetőnek, akiket elítéltek a felperes és társai bántalmazása miatt vagy érdekük fűződött a valóság elferdítéséhez.
[21] Az ítéletben írtakkal szemben a testi kényszer és bilincs alkalmazásának indokoltsága, valamint a felperes bántalmazása időben és logikailag szorosan összefügg. A felperest rögtön az intézkedés elején, a megbilincselését követően bántalmazta R. Péter rendőr, aki nem tett olyan vallomást, hogy vele szemben a felperes támadólag lépett volna fel. K. Diána, K. Szabolcs, V. Péter Sz. Gábor és R. Péter nyilatkozatai nagymértékben ellentmondanak egymásnak, illetve egyes tanúk, vádlottak és saját maguk nyilatkozatainak. A felperes részletesen elemezte az ellentmondásokat. A rendőri jelentésekhez kapcsolódóan felperes előadta, hogy azok egymáshoz képest sem konzekvensek, ezekből sem látható az, hogy a bíróság mire alapította döntését.
[22] Az alperesi érveléssel szemben a Kúria Kfv. III.38.129/2016/4. számú ítélete is alátámasztja, hogy a pusztán preventív jelleggel, kézzelfogható kényszerítő körülmény, ténylegesen meglévő biztonsági kockázat nélkül foganatosított bilincselés jogszabálysértő. Az elsőfokú bíróság által az ellenszegülés körében rögzített körülmények egyike sem tartalmaz utalást olyan tényleges ellenszegülésre, amely bilincselési okként értelmezhető. A verbális ellenszegülés fogalmilag nem tekinthető az Rtv. alkalmazásában a testi kényszer, bilincs alkalmazását megalapozó körülménynek.
[23] Nincs arra adat, bizonyíték, hogy az „agresszív közeledés” vagy a „fenyegető mozdulatok” abbahagyására szólította volna fel bármelyik rendőr a felperest, amely felszólításnak a felperes nem engedelmeskedett.
[24] Az elkövetők egy csoportban tartásának szükségessége még távoli oksági kapcsolatban sincs az esetleges ellenszegüléssel. A kúriai gyakorlatra figyelemmel a szökés elképzelhető távoli lehetősége nem szolgál alapul a bilincselésnek. A szökés utáni elrejtőzésre lehetőséget biztosító földrajzi környezet önmagában nem kézzelfogható konkrétságú körülmény. A rendőri intézkedés hangos vitatása még távoli oksági kapcsolatban sem áll a szökés veszélyével.
[25] A hatóság és a bíróság arányossággal kapcsolatos álláspontja nem megalapozott, vizsgálni kellett volna azt, hogy miért alkalmazták a bilincset akkor, amikor a testi kényszer is elégséges lett volna. Az arányosság követelményét a rendőrök nem tartották meg.
[26] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozta.
A Kúria döntése és jogi indokai
[27] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[28] A Pp. 275. § (1) és (2) bekezdésére figyelemmel a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A jogerős ítélet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálható felül.
[29] A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a hiányosan megállapított tényállásból nem helytálló jogi következtetéseket vont le, amelyekkel a felülvizsgálati bíróság nem ért egyet.
[30] A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 13.K.32.190/2016/5. számú ítéletében foglaltaknak megfelelően az alperesnek, majd a közigazgatási perben az elsőfokú bíróságnak, ebből következően a felülvizsgálati eljárásban a Kúriának abban kellett döntenie, hogy a felperessel szembeni testi kényszer és bilincselés alkalmazása jogszerűen történt-e.
[31] A Kúria elsődlegesen hangsúlyozza, hogy az alperes és az elsőfokú bíróság megsértette a tényállás-megállapítási kötelezettségét, mert a jelen ítélet [9]-[14] pontjaiban ismertetett első- és másodfokú büntető-bírósági döntéseket nem szerepeltették az általuk rögzített tényállásban.
[32] Nem vitás, hogy a büntetőeljárás és a közigazgatási eljárás, valamint az azt követő közigazgatási per szabályai lényegesen eltérnek egymástól, azonban a vád tárgyává tett és a panasz elbírálásának alapjához szolgáló eseménysor azonos, a 2013. július 1-jén a Hatvan, Herédi úti temető melletti rendőri intézkedésekkel kapcsolatos.
Ennek megfelelően a büntetőbírósági döntések tényállásból történő kihagyása lényeges eljárás jogszabálysértésnek minősül, mind az alperes, mind az elsőfokú bíróság részéről, hiszen a jogerős másodfokú büntetőbírósági végzés meghozatalát követően döntött az alperes és az elsőfokú bíróság is. A fentieket meghaladóan a büntetőbírósági döntések az előzményi bírósági iratanyag részét képezték.
[33] A felülvizsgálati bíróság a Pp. 4. § (2) bekezdésére alapítottan kifejti, hogy közigazgatási perben sincs lehetőség arra, hogy amennyiben a jogerősen elbírált bűncselekményhez kapcsolódóan kell a bíróságnak döntenie, úgy a határozatával a bíróság nem állapítja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt.
Az EBH 2005.1257. számú ügyben a Legfelsőbb Bíróság kiemelte, hogy a közigazgatási ügyben eljáró bíróságot a büntetőügyben hozott jogerős ítélet csak a bűnösség kérdésében köti. Annak nincs akadálya, hogy a perben az adólevonási jog gyakorlásának jogszerűsége körében lefolytatott bizonyítás eredményeként eltérő tényállást állapítson meg.
[34] A fentiekre figyelemmel az elsőfokú bíróság megállapíthat a büntetőügyben hozott jogerős ítélethez képest eltérő tényállást, azonban ezt megfelelően alá kell támasztania.
[35] Az Rtv. 47. §-a értelmében a rendőr – intézkedése során – az ellenszegülés megtörésére testi erővel cselekvésre vagy a cselekvés abbahagyására kényszerítést (testi kényszert) alkalmazhat. A 48. § c) és d) pontja szerint a rendőr bilincset alkalmazhat a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy szökésének megakadályozására vagy ellenszegülésének megtörésére. A 15. § (1) bekezdése alapján a rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával.
[36] A Szolgálati Szabályzat 40. § (1) bekezdése kimondja, a megfogás, a leszorítás, az elvezetés vagy más, a rendőr által fizikai erőkifejtéssel alkalmazott, valamely cselekvésre vagy cselekvés abbahagyására irányuló kényszerítés (testi kényszer) akkor alkalmazható, ha a rendőri erőfölény vagy az intézkedés alá vont személye állapota, magatartása folytán a rendőri intézkedés eredménye ezzel biztosítható.
[37] Az Rtv. 41. §-a határozza meg azon eseteket, amikor a bilincs alkalmazása különösen indokolt. Így többek között azt a személyt lehet megbilincselni, aki erőszakos, garázda magatartást tanúsít és ennek abbahagyására testi kényszerrel sem késztethető vagy akinek az elfogására bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt került sor, és szökése bilincs alkalmazása nélkül nem akadályozható meg vagy akinek a jogszerű intézkedéssel szembeni ellenszegülése testi kényszerrel nem törhető meg.
[38] A Kúria a Kfv.VI.37.435/2016/6. számú ítéletében kiemelte, hogy a bilincs alkalmazása jogszerűségének megítélése során az ahhoz vezető folyamat egészét kell értékelni, figyelembe véve az intézkedés alá vont személy veszélyességét, a biztonsági kockázatot és a közelben lakó, tartózkodó civilek, valamint a rendőrök védelmét is. A Kfv.III.38.129/2016/4. számú kúriai ítélet rögzíti, hogy önmagában ellenszegülés, szökés feltételezésére bilincselés nem alkalmazható. A bilincshasználat bármilyen kényszerítő körülmény, biztonsági kockázat nélküli, preventív használata egyértelműen ellentétes az Emberi Jogok Európai Bíróságának irányadó gyakorlatával.
[39] A felek által nem vitatottan az alperes mérlegelési jogkörében döntött, ennek során a Pp. 339/B. §-ának megfelelően kellett eljárnia. Eszerint mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozat akkor tekintendő jogszerűnek, ha a közigazgatási szerv a tényállást kellő mértékben feltárta, az eljárási szabályokat betartotta, a mérlegelés szempontjai megállapíthatóak, és a határozat indokolásából a bizonyítékok mérlegelésének okszerűsége kitűnik.
[40] Az elsőfokú bíróság ítéletében ugyan nem hivatkozott a Pp. 339/B. §-ára, de döntését tartama szerint értékelve megállapítható, hogy az alperesi mérlegelést jogszerűnek tartotta.
A Kúria kiemeli, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíróság döntése meghozatalakor a testi kényszer és bilincselés alkalmazásakor jelen lévő R. Péter, K. Diána, K. Szabolcs, V. Péter és Sz. Gábor nyilatkozatait és a rendőri jelentésekben foglaltakat vette figyelembe.
[41] A felülvizsgálati bíróság rámutat, K. Szabolcsot I. rendű vádlottként, míg R. Pétert II. rendű vádlottként a büntetőbíróság jogerősen elítélte a felperessel és egy másik sértettel szemben elkövetett bűncselekmények miatt, ezért vallomásuk a testi sértés és bilincselés jogszerűségének megítélése során nem vehető figyelembe. K. Diána rendőr főtörzsőrmester a II. rendű vádlott élettársa, a bűncselekmények elkövetésekor vele közeli érzelmi viszonyban állt, így az ő vallomása sem értékelhető elfogulatlannak, nem adhat alapot a testi kényszer és bilincselés jogszerűségének megállapítására.
[42] V. Péter rendőr törzsőrmester tanúvallomásában előadta, hogy az intézkedés alá vont személyek együttműködőek voltak, a bilincselésre vélhetően azért került sor, mert az előállított személyek nagy száma ezt indokolta. Sem aktív, sem passzív ellenszegülő magatartásra a tanú nem emlékezett.
[43] Sz. Gábor rendőr őrmester tanúként úgy nyilatkozott, hogy a helyszíni intézkedésre nem emlékszik, ezzel kapcsolatban sem a nyomozás során, sem a büntetőtárgyaláson releváns vallomást nem tudott tenni.
A fentiekre tekintettel V. Péter és Sz. Gábor nyilatkozata a testi kényszer és bilincselés jogszerűségének alátámasztására nem alkalmas.
[44] A nyomozati iratokból megállapíthatóan G. Zoltán, I. Gábor, L. Tamás, H. Gábor és G. Gábor rendőr tanúk a testi kényszer és bilincselés alkalmazását követően érkeztek a helyszínre, ezért tőlük értékelhető tanúvallomás ebben a körben nem volt várható.
[45] A felperes és a vele lévő 4 magánszemély a büntetőeljárás során következetesen cáfolták, hogy bármifajta ellenszegülést vagy aktív ellenállást tanúsítottak volna, ellenkezőleg, véleménye szerint mindvégig együttműködőek voltak. Ezt a tényt alátámasztotta V. Péter rendőr törzsőrmester tanúvallomása is.
[46] A Kúria a rendelkezésre álló iratokat értékelve arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes a rendőri intézkedés során együttműködő volt, ellenállást, ellenszegülést nem tanúsított, szökést nem kísérelt meg, arra utaló magatartást szintén nem tanúsított, ezért vele szemben a testi kényszer és a bilincs alkalmazása jogszerűtlenül történt, a panasza ebben a körben alapos.
[47] Az alperes határozata és az elsőfokú bíróság ítélete sérti az Rtv., a Szolgálati Szabályzat és a Pp. felhívott rendelkezéseit.
[48] A Kúria – mivel reformatorikus jogkörrel jelen ügyben nem rendelkezik – a Pp. 275. § (4) bekezdését alkalmazva a jogerős ítéletet és az alperes keresettel támadott határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
[49] Az új eljárás során az alperes köteles olyan döntés hozni, amelyben a felperessel szemben alkalmazott testi kényszer és bilincselés jogszerűtlenségét állapítja meg és ebben a körben a panasznak helyt ad.
(Kúria Kfv.VI.38.150/2018.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás