• Tartalom

131/2020. (III. 15.) KE határozat

131/2020. (III. 15.) KE határozat

kitüntetés adományozásáról

2020.03.15.
Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 18. § (1) bekezdése alapján – a miniszterelnök előterjesztésére –
a kanadai magyarság körében végzett fáradhatatlan közösségépítő tevékenysége elismeréseként
Alexandrovici Bottyán Éva, a Saskatooni Magyar Egyesület elnöke, a Saskatoon Animal Control Agency tulajdonosa részére,
sikeres szakmai pályafutása, valamint társadalmi szerepvállalása elismeréseként
B. Tóth Ferenc László, a Prompt Kft. ügyvezetője, a kecskeméti Hírös Lovarda alapítója, az Építéstudományi Egyesület Pest megyei szervezetének volt titkára részére,
a színház iránti elhivatottsággal végzett sokrétű munkája elismeréseként
Báhner Péter, az Újszínház ügyelője, színésze részére,
a nehéz élethelyzetben lévő emberek támogatása érdekében végzett odaadó munkája elismeréseként
Bakos Zsuzsanna, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány szakmai vezetője részére,
az önkormányzati igazgatás területén végzett több mint négy évtizedes szakmai munkája elismeréseként
Balogh Maja, a Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal nyugalmazott jegyzője részére,
a Keresztény Színházi Fesztivál megszervezésében és lebonyolításában vállalt jelentős szerepe elismeréseként
Bártfay Rita Judit, az Újszínház dramaturgja részére,
több évtizedes oktatói pályafutása, valamint kamarai szerepvállalása elismeréseként
Bukvai Albertné, a Vas Megyei Szakképzési Centrum Oladi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának gyakorlati oktatásvezetője, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara korábbi alelnöke részére,
a kárpátaljai szórványban élő magyarság anyanyelven történő oktatásának szakmai fejlesztése érdekében végzett példaértékű pedagógusi munkája és publikációs tevékenysége elismeréseként
Czigler Tibor pedagógus, a Rahói Járási Tanfelügyelőség főmódszerésze részére,
a székelyföldi magyarság identitásának megőrzését elsősorban Maroshévíz történetének kutatásán, valamint dr. Urmánczy Nándor életművének gondozásán keresztül szolgáló tevékenysége elismeréseként
Czirják Károly helytörténész, a dr. Urmánczy Nándor Egyesület elnöke részére,
Hajdúhadház város érdekében végzett érték- és közösségteremtő településvezetői munkája elismeréseként
Csáfordi Dénes, Hajdúhadház város polgármestere részére,
a Müpa világszínvonalú produkcióinak technikai hátterét biztosító magas szintű munkája elismeréseként
Csorvási Gábor, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. főmérnöke részére,
a sérült, illetve fogyatékkal élő emberek munkaerőpiaci és társadalmi integrációja érdekében elhivatottan végzett munkája elismeréseként
Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány kuratóriumi elnöke részére,
a Müpa nemzetközi művészeti szervezetekkel folytatott kapcsolattartása terén végzett munkája elismeréseként
Gaál Judit, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. vezető művészeti titkára részére,
a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának működési szabályozásához kapcsolódó feladatok terén végzett munkája elismeréseként
dr. Gabler Júlia, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Jogi, Igazgatási és Birtokügyi Osztályának vezetője részére,
külföldön és hazánkban is sikeres énekművészete elismeréseként
Gál Erika operaénekes részére,
a sydney-i magyarság identitásának, anyanyelvének és kultúrájának megőrzése érdekében végzett munkája elismeréseként
Gáspár András nyugalmazott vegyészmérnök, a Magyar Kultúra Lovagja részére,
sokoldalú alkotóművészi és pedagógiai tevékenysége elismeréseként
Gnandt János József festőművész, díszlettervező, a Békéstáji Művészeti Társaság elnöke, a Békéscsabai Jókai Színház festőtárának volt vezetője részére,
öt évtizedes sütőmesteri tevékenysége, valamint Szerencs város közösségi életében vállalt aktív szerepe elismeréseként
Gyarmati Zoltán sütőmester, a szerencsi Gyarmati Pékség tulajdonosa részére,
Sárospatak város szolgálatában végzett közéleti munkája, valamint a város múltjának feltárását szolgáló hiánypótló helytörténeti kutatásai és kiadványszerkesztői tevékenysége elismeréseként
Hajdu Imre helytörténész, Sárospatak volt önkormányzati képviselője részére,
Jászkisér város érdekében végzett példaértékű településvezetői munkája elismeréseként
Hajdú László Sándor, a Regio-Kom Térségi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Jászkisér város volt polgármestere részére,
több mint két évtizede magas színvonalon, odaadóan végzett munkája elismeréseként
Hajnal Éva, a Magyar Nemzeti Balett korrepetitora részére,
a történelmi Magyarország területén használt bélyeges téglák felkutatása, rendszerezése és bemutatása érdekében végzett sokrétű munkája elismeréseként
dr. Herczig Béla, a Monarchia Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesületének alapítója és tiszteletbeli elnöke részére,
a montreali magyarság közösségi életében betöltött szerepe, különösen a helyi magyar gyermekek és fiatalok identitásának megőrzéséhez hozzájáruló cserkészvezetői munkája elismeréseként
Herédi Mária, a Montreali Magyar Iskola egykori tanára, a Magyar Cserkészszövetség montreali 37. számú Szent Margit leánycserkészcsapatának egykori parancsnoka részére,
a brazíliai magyar társadalmi szervezetek működését önzetlenül segítő művészi munkája elismeréseként
Kiss Albert dizájntervező reklámgrafikus, belsőépítész részére,
az 1956-ban Kanadába emigrált egykori soproni erdőmérnök-hallgatók alumni csoportjának vezetőjeként végzett aktív közösségszervező munkája elismeréseként
Kocsis Tibor nyugalmazott erdőmérnök, a vancouveri University of British Columbia Faculty of Forestry alumni magyar csoportjának vezetője részére,
a szocializmus évtizedeiben tanúsított helytállása, valamint az idős és beteg emberek támogatása érdekében végzett odaadó szolgálata elismeréseként
Kontra Éva Sára, a Magyarok Nagyasszonya Társaság első általános elöljárója, az Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthonának volt intézményvezetője részére,
a Müpa kiemelt kulturális projektjeinek és világszínvonalú hangversenyeinek teljes körű lebonyolításában vállalt szerepe elismeréseként
dr. Korentsy Endre Péter, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. produkciós igazgatója részére,
a mohácsi roma közösség érdekében évtizedeken át végzett közéleti tevékenysége, valamint elhivatott zenetanári munkája elismeréseként
Kovács István, a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság mentora, a mohácsi Tambura Rajkó Zeneiskola alapítója részére,
a felvidéki magyar diákok identitásának megőrzése iránt elhivatott, közel fél évszázados pedagógusi pályája elismeréseként
dr. Kováts Miklós, a kassai Szakkay József Szakközépiskola nyugalmazott pedagógusa részére,
Takács István freskófestő életművének kutatása és gondozása iránt elhivatott, több évtizedes munkája elismeréseként
Laczkó Pető Mihály festőművész, a mezőkövesdi Takács István Gyűjtemény vezetője részére,
több évtizedes, példaértékű pedagógusi munkája, valamint intézményvezető-helyettesi tevékenysége elismeréseként
dr. Libárdi Péter, a Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára, volt igazgatóhelyettese részére,
magas színvonalú énekművészi, valamint karnagyi tevékenysége elismeréseként
Lógó Tibor, a Honvéd Férfikar szólamvezető énekművésze, az Országúti Ferences Plébánia karnagya részére,
több évtizedes állatorvosi pályája, valamint élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi területen végzett magas színvonalú munkája elismeréseként
dr. Matuska László, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Mezőtúri Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályának nyugalmazott osztályvezető főállatorvosa részére,
a hazai biológus-, illetve biológiatanár-képzés terén végzett magas színvonalú oktatói és oktatásszervezői munkája elismeréseként
dr. Molnár Erika Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológiai Intézete Embertani Tanszékének adjunktusa részére,
a kárpátaljai magyarság kulturális életének szervezésében vállalt szerepe elismeréseként
Molnár László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kulturális titkára részére,
Jászboldogháza község fejlesztése, valamint a helyi gazdák támogatása érdekében végzett példaértékű tevékenysége elismeréseként
dr. Pap Béla, Jászboldogháza község alpolgármestere, a CID Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője részére,
példaértékű hivatástudatról árulkodó pedagógusi pályája, valamint helytörténészi és írói tevékenysége elismeréseként
Pénzes Ottó helytörténész, író, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola intézményvezetője, a mátészalkai Fényes Napok Fesztivál alapító szervezője részére,
a kutatás-fejlesztés és innováció jogi, illetve támogatáspolitikai hátterének biztosítása érdekében végzett munkája elismeréseként
dr. Pohánka Zsuzsanna Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Támogatásszabályozási és Ellenőrzési Főosztályának vezetője részére,
a hazai állattenyésztési kutatások, illetve a gyakorlati oktatás megszervezése terén végzett több évtizedes munkája, valamint tudományos közéleti szerepvállalása elismeréseként
Radnai István okleveles agrármérnök, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kara Állattudományi Intézetének pályázatkezelési és pénzügyi referense, a Nyúl Terméktanács egykori elnökhelyettese részére,
a Paksi Atomerőműben végzett több évtizedes, magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként
Rátkai Sándor Imre gépészmérnök, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Öregedéskezelési Osztályának vezetője részére,
gazdag repertoárt felölelő énekművészete elismeréseként
Rőser Orsolya Hajnalka operaénekes részére,
a szakképzés népszerűsítése és rendszerének fejlesztése érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréseként
Sáhó Béla, a Váci Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Gimnáziuma, Gépészeti Szakgimnáziuma és Kollégiumának tanára, egykori igazgatóhelyettese részére,
vízügyi területen végzett közel négy évtizedes, kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként
Schellenberger Lajos, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Műszaki Biztonsági Szolgálatának szolgálatvezetője részére,
színvonalas művészi munkája, valamint Vác város kulturális életében betöltött aktív szerepe elismeréseként
Smál-Szilaj Gábor színművész, a Váci Dunakanyar Színház produkciós vezetője részére,
a sydney-i magyar református közösség szolgálatában végzett munkája elismeréseként
Soós András, a Sydney-i Magyar Református Egyházközösség főgondnoka részére,
a közigazgatás területén, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Titkárságán végzett magas szintű igazgatási és szervezési munkája elismeréseként
dr. Szabó Annamária, a Magyar Tudományos Akadémia Titkársága Főtitkári és Főtitkárhelyettesi Titkárságának főosztályvezetője részére,
az idősgondozás területén végzett intézményvezetői tevékenysége elismeréseként
dr. Szabó Valéria fogorvos, a pátyi Naplemente Idősek Otthona vezetője, tulajdonosa részére,
a magyar cirkuszművészet népszerűsítését és a cirkuszi zene megújítását szolgáló alkotómunkája elismeréseként
Szakál László zongorista, zeneszerző, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. zenekarvezetője részére,
több évtizedes, kiemelkedő pedagógusi pályafutása elismeréseként
Szigeti Imre Jenő, a Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziumának középiskolai tanára, volt igazgatóhelyettese részére,
közel két évtizedes, példaértékű szakmai munkája elismeréseként
Szilágyiné dr. Tóth Tímea, a Honvédelmi Minisztérium Jogi Főosztályának ügyintézője részére,
a közigazgatás területén végzett példaértékű szakmai és vezetői munkája elismeréseként
Szűcs László, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Gazdálkodási Főosztályának vezetője részére,
magas színvonalú pedagógusi és szakmai vezetői tevékenysége elismeréseként
Szücsné Balázs Julianna, az Érdi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiumának igazgatóhelyettese részére,
Szolnok város közoktatási és intézményfenntartói rendszerének működését segítő gazdasági vezetői munkája elismeréseként
Tóth Tünde, Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálatának gazdasági vezetője, igazgatóhelyettese részére,
a magyar fiatalok és családok érdekében végzett szakmai, illetve közösségteremtő munkája elismeréseként
dr. Török Péter családorvos, a Magyar Schönstatti Családmozgalom vezetőségének tagja, a Regnum Marianum közösségben a Domus Mariae Helyiregnum alapítója, Mány község korábbi alpolgármestere részére,
a hazai cserkészet kötelékében végzett társadalmi szervező- és karitatív tevékenysége, valamint birkózóként elért eredményei elismeréseként
Turba László cserkésztiszt, korábbi válogatott birkózó részére,
magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként
Vághelyiné Szóka Ágnes, a Magyar Állami Operaház ügyelője részére,
a Müpában megrendezésre kerülő produkciók műszaki hátterét biztosító munkája elismeréseként
Vankó Dániel, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. szcenikai igazgatója részére,
a vajdasági magyar cserkészet újraindítását és fejlesztését szolgáló munkája elismeréseként
Vass Zoltán, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség volt vezetőtisztje részére,
több évtizedes pedagógusi pályája, valamint sikeres intézményvezetői és aktív társadalmi tevékenysége elismeréseként
Véghely Tamás Józsefné, a budapesti Kastélydombi Általános Iskola nyugalmazott intézményvezetője, a Vasvári Pál Polgári Egyesület alelnöke részére,
a közigazgatás, azon belül a mezőgazdasági igazgatás területén végzett több évtizedes, magas színvonalú munkája elismeréseként
dr. Vörös Géza Csaba, a Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztálya Növény- és Talajvédelmi Osztályának vezetője részére,
a Magyar Állami Operaház emléktárában található muzeális értékű anyagok gondozása érdekében végzett felelősségteljes munkája elismeréseként
Wellmann Nóra muzeológus, a Magyar Állami Operaház emléktárosa részére,
zenekari művészként és kamarazenészként végzett magas színvonalú munkája elismeréseként
Zsákai Tibor, a Nemzeti Filharmonikusok nagybőgőművésze részére a
MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT
polgári tagozata;
több mint két évtizedes, kimagasló szolgálatellátása elismeréseként
Börzsei Arnold címzetes tűzoltó zászlós, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség Győri Hivatásos Tűzoltóparancsnokságának különlegesszer kezelője részére,
közlekedési szakterületen végzett három évtizedes, magas színvonalú munkája elismeréseként
Jakus István címzetes rendőr zászlós, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya Helyszínelő és Balesetvizsgálati Alosztály Forgalomellenőrző Csoportjának járőre részére,
közlekedésrendészeti szakterületen végzett több mint két évtizedes, színvonalas munkája elismeréseként
Klics Ignác rendőr főtörzszászlós, rendőrségi tanácsos, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály Forgalomfelügyeleti és Biztosítási Osztályának szolgálatparancsnoka részére,
a Magyar Honvédség békeműveleti missziós kiképzési szakterületén végzett több mint négy évtizedes munkája elismeréseként
Selmeczi Attila alezredes, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Kiképzési Csoportfőnökség Általános Katonai Kiképzési és Képzési Főnökségének kiemelt főtisztje részére,
bűn- és balesetmegelőzési szakterületen végzett több mint két évtizedes, példaértékű szolgálatellátása elismeréseként
Stanka Mária Anna rendőr őrnagy, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Balatonalmádi Rendőrkapitányság kiemelt főelőadója részére,
több mint két és fél évtizedes, kimagasló színvonalú szolgálatellátása elismeréseként
Szabó Zoltán rendőr főtörzszászlós, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Szombathelyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának szolgálatirányító parancsnoka részére,
több mint három évtizedes, kimagasló szolgálatellátása elismeréseként
Sziráczki Tibor József rendőr főtörzszászlós, a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetési Főosztály III. Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály Lovas Alosztályának csoportparancsnoka részére,
a Magyar Honvédség érdekében a járóbeteg-ellátás és a tüdőgyógyászat területén végzett, több mint négy évtizedes munkája elismeréseként
dr. Timár Mihály ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja Járóbeteg Szakrendelő Intézetének igazgatója részére,
több mint két évtizedes, kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréseként
Tóth Lászlóné büntetés-végrehajtási őrnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Büntetés-végrehajtási Osztályának csoportvezetője részére,
példaértékű, kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként
Varga Sándor zászlós, a Magyar Honvédség 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezrede Mélységi Felderítő Századának vezénylő zászlósa részére a
MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT
katonai tagozata
kitüntetést adományozom.
KEH ügyszám: KEH/01249-2/2020.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére