• Tartalom

1360/2020. (VII. 1.) Korm. határozat

1360/2020. (VII. 1.) Korm. határozat

az IKOP-2.1.0-15-2017-00044 azonosító számú („Budapest–Hatvan vasútvonalon elővárosi célú fejlesztések” című) projekt kedvezményezettje, valamint egyes közlekedési tárgyú kormányhatározatok módosításáról

2020.07.03.

1. A Kormány egyetért azzal, hogy a 80a számú (Keleti pályaudvar–Hatvan) és a 120a számú (Keleti pályaudvar–Szolnok) vasútvonalon a Hungária körút keresztezésében létesítendő új vasúti megállóhely tervezését az IKOP-2.1.0-15-2017-00044 azonosító számú, „Budapest–Hatvan vasútvonalon elővárosi célú fejlesztések” című projekt támogatási szerződése keretében és forrásainak terhére a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság és a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság konzorciuma valósítsa meg.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.1

4.2

1

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

2

A 4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére