• Tartalom

1374/2020. (VII. 9.) Korm. határozat

1374/2020. (VII. 9.) Korm. határozat

a „»Kreatív város – fenntartható vidék« – a Nyugat-Pannon régióban új regionális fejlesztési koncepció megvalósításáról” című nemzeti programmal összefüggő feladatokról és azok finanszírozásáról szóló 1337/2016. (VII. 4.) Korm. határozat módosításáról1

2020.07.09.
A „»Kreatív város – fenntartható vidék« – a Nyugat-Pannon régióban új regionális fejlesztési koncepció megvalósításáról” című nemzeti programmal összefüggő feladatokról és azok finanszírozásáról szóló 1337/2016. (VII. 4.) Korm. határozat a következő 11. ponttal egészül ki:
(A Kormány)
„11. a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 87. § (1e) bekezdés a) pont ab) alpontjában foglaltakra tekintettel egyetért azzal, hogy a 2. mellékletben foglalt táblázat E:4–E:8 és F:4–F:8 mezőjében meghatározott források közötti átcsoportosítást Kőszeg Város Önkormányzata kérelmére a TOP végrehajtásának felelőse engedélyezheti.”
1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2020. július 11. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére