• Tartalom

2020. évi CXLII. törvény

2020. évi CXLII. törvény

a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem működéséhez szükséges feltételek és forrás biztosításáról1

2023.07.01.

A magyar agrár- és élettudományi felsőoktatás intézményrendszerének és környezetének új fejlődési pályára állítása, megújítása, az agrár- és élelmiszeripari ágazatok versenyképességének növelése és az agrárgazdaságban rejlő potenciál teljesebb kihasználása érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány

1. § (1) Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) közérdekű vagyonkezelő alapítvány formájában történő létrehozására.

(2) Az Alapítvány alapítása során az állam képviseletében az innovációért és technológiáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) jár el.

(3)2

(4)3 Az Alapítvány alapító okiratában az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány kuratóriuma kerülhet kijelölésre.

(5)4

(6)5

2. §6

2. Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

3. § (1)7 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (3) bekezdésében és az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a preambulumban meghatározott célok megvalósítása érdekében, az alapító okirat szerint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) – a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 4. § (2) bekezdésében meghatározott – fenntartói jogát – a Vtv. 36. § (2) bekezdése szerinti rendelkezéstől eltérve – alapítói vagyoni juttatásként az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Az (1) bekezdés alapján alapítói vagyoni juttatásként az Alapítvány tulajdonába adott vagyon tekintetében nem kell alkalmazni az Nvtv. 13. § (4) bekezdés b) pontjában, valamint (7) és (8) bekezdésében foglaltakat.

(3)8

4. § (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdésében és a Vtv. 36. § (1) bekezdésében foglaltak alapján – a preambulumban meghatározott célok megvalósítása érdekében – az 1. mellékletben meghatározott állami tulajdonban álló részesedéseket (e § alkalmazásában a továbbiakban: részvények) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel – a Vtv. 36. § (2) bekezdése szerinti rendelkezéstől eltérően – az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) A részvények tulajdonba adásáról az Alapítvány alapító okiratában kell rendelkezni. A részvényekhez kapcsolódó 2020. év után járó osztalékra vagy annak megfelelő összegre az Alapítvány jogosult.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott intézkedések végrehajtása során az állam képviseletében a miniszter jár el, aki 2021. február 1. napjától a részvények felett a tulajdonosi jogokat gyakorolja.

(4) Ha az Alapítvány a tulajdonába adott részvényeket el kívánja idegeníteni, a tulajdonba adásról rendelkező nyilatkozatban előírt módon meghatározott piaci áron köteles annak megvásárlására az államnak – a miniszterhez eljuttatott nyilatkozattal – ajánlatot tenni, amelyre tekintettel az államot vételi jog illeti meg. Ha a miniszter e nyilatkozat közlésétől számított 90 napon belül úgy nyilatkozik, hogy a részvények tekintetében vételi jogával nem kíván élni, vagy ha a nyilatkozat közlésétől számított 90 napon belül nem tesz nyilatkozatot, úgy az állam vételi joga megszűnik.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott vételi jog biztosítására az államot elidegenítési és terhelési tilalom illeti meg.

(6) A (4) bekezdés szerinti elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az Alapítvány a preambulumban meghatározott célok megvalósítására köteles fordítani.

(7) Az Alapítvány jogutód nélküli megszűnése esetén a részvények tulajdonjoga az államra száll vissza.

(8) Az (1) bekezdés szerint az Alapítvány részére tulajdonba adott részvények tekintetében nem kell alkalmazni az Nvtv. 13. § (4) bekezdés b) pontjában, valamint (7) és (8) bekezdésében foglaltakat.

(9)9 Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény (a továbbiakban: KEKVA tv.) 1. mellékletében meghatározott közfeladatok ellátását szolgáló, a 2. mellékletben felsorolt állami tulajdonban lévő ingatlanok ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítvány tulajdonába kerülnek. A tulajdonba adással egyidejűleg a Gödöllő 5852, 5848 helyrajzi számú ingatlanok tekintetében a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: GKK NKft.) vagyonkezelői joga megszűnik – a tulajdonosi joggyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársasággal (a továbbiakban: MNV Zrt.) történő külön elszámolás, a beruházások vagyonnyilvántartási átvezetése, rendezése nélkül – azzal, hogy az MNV Zrt., a magyar állam és a GKK NKft. a tulajdonba adással érintett ingatlanok és a hozzájuk funkcionálisan kapcsolódó ingóságok tekintetében egymással szemben követelést semmilyen jogcímen nem támaszthatnak, valamint az Alapítvány a (10) bekezdés szerinti szerződés alapján tulajdonába kerülő ingatlanokkal kapcsolatban semmilyen követelést nem támaszthat az MNV Zrt.-vel és a magyar állammal szemben.

(10)10 A 2. melléklet szerinti ingatlanok tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az MNV Zrt. köti meg az Alapítvánnyal.

(11) A (9) bekezdés szerinti vagyonjuttatás során a 2. mellékletben szereplő védett ingatlan esetében nem kell alkalmazni a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 44. § (1) bekezdés a) pontját és (4) bekezdését, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 25. § (5) bekezdését.

(12) A (9) bekezdés szerinti vagyonjuttatás során a 2. mellékletben szereplő védett ingatlan esetében nem kell alkalmazni az Nvtv. 6. § (1) bekezdését.

(13) A (9) bekezdés szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg a közfeladat ellátására rendelkezésre álló állami tulajdonú ingó vagyontárgyak e törvény erejénél fogva az Alapítvány tulajdonába kerülnek.

(14) A (13) bekezdés szerint átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingó vagyonelemek bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

(15) A 2. mellékletben meghatározott ingatlan tulajdonjogát az Alapítvány a terhekkel együtt szerzi meg.

(16) A 2. mellékletben meghatározott ingyenesen tulajdonba adott ingatlanokon e törvény erejénél fogva elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn. Az elidegenítési és terhelési tilalomnak az átruházó javára szóló ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzését a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg az MNV Zrt. kérelmezi.

(17) Az Alapítvány a tulajdonába adott ingatlanokat – az e §-ban foglaltak alapján – a tulajdonátruházási szerződésben meghatározott célokra használhatja fel.

(18) A (9) bekezdés alapján történő vagyonjuttatást úgy kell tekinteni, hogy az az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 17. § (1) bekezdésében és 18. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek szerinti juttatással esik egy tekintet alá.

(19)11 A (9) bekezdés szerinti vagyonjuttatás során nem kell alkalmazni az Nvtv. 13. § (4) és (5), valamint (7) és (8) bekezdését.

3. Az Egyetem részére történő vagyonjuttatás

5. § (1)12 Az Nvtv. 13. § (3) bekezdésében és a Vtv. 36. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, az Nftv.-ben meghatározott oktatási, tudományos kutatási feladatok, valamint jogszabályban meghatározott közfeladatok ellátását szolgáló, a 3. mellékletben meghatározott egyes állami tulajdonban lévő ingatlanok ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kerülnek.

(1a)13 Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján, az Nftv.-ben meghatározott oktatási, tudományos kutatási és betegellátási feladatok ellátását szolgáló, a 3. melléklet 227a. sorában szereplő, Herceghalom 267/3 helyrajzi számú ingatlant ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kell adni. Az ingatlan tulajdonjogát az Egyetem a terhekkel együtt szerzi meg.

(2) A 3. melléklet szerinti ingatlanok, illetve ingatlanok tulajdoni hányada tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az MNV Zrt. köti meg az Egyetemmel.

(3) Az (1) bekezdés szerinti vagyonjuttatás során a 3. mellékletben szereplő védett ingatlanok esetében nem kell alkalmazni a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 44. § (1) bekezdés a) pontját és (4) bekezdését, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 68. § (8) bekezdését, valamint a Vhr. 25. § (5) bekezdését.

(4) A 3. mellékletben foglalt táblázat 173. sorában meghatározott ingatlan ingyenes átruházása tekintetében az Nvtv. 6. § (1) bekezdését nem kell alkalmazni.

(5)14 Az (1) bekezdés szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg a közfeladat ellátására rendelkezésre álló, a jogelőd központi költségvetési szerv vagyonkezelésében lévő, valamint a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézet által használt állami tulajdonú ingó vagyontárgyak az Egyetem tulajdonába kerülnek.

(5a)15 Az (1) bekezdés szerinti ingatlanjuttatásra tekintettel a közfeladat ellátására rendelkezésre álló

a) a 2021. január 31-e előtt a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ központi költségvetési szerv vagyonkezelésében volt, az AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint a Soproni Egyetem feladatellátásához át nem adott ingó vagyontárgyak, valamint

b) a Gödöllő belterület 5880 helyrajzi számú ingatlanban található, illetve ahhoz kapcsolódó ingó vagyontárgyak

az Egyetem tulajdonába kerülnek.

(5b)16 Az (1a) bekezdés szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg a közfeladat ellátásával kapcsolatos jogok és kötelezettségek, e körben a feladatok ellátásához szükséges eszközök tekintetében a vagyoni jogok és kötelezettségek – ideértve a rendelkezésre álló, és a jogelőd központi költségvetési szerv vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú ingó vagyontárgyak tulajdonjogát is – az Egyetemre szállnak át.

(6) Az (5) bekezdés szerint átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingó vagyonelemek bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

(6a)17 Az (5a) és (5b) bekezdés szerint átszálló ingóságokról az (5a) és (5b) bekezdés hatályba lépésétől18 számított 30 napon belül jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingó vagyonelemek bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

(7) A 3. mellékletben meghatározott ingatlanok, illetve ingatlanok tulajdoni hányada tulajdonjogát az Egyetem a terhekkel együtt szerzi meg.

(8) Az Egyetem közfeladatainak ellátása érdekében a 4. melléklet szerinti ingatlanok, valamint ingatlanrészek e törvény erejénél fogva közfeladat ellátásához szükséges vagyonként ingyenesen, az Egyetem vagyonkezelésébe kerülnek.

(9)19 A közfeladat ellátása érdekében a 4. melléklet szerinti ingatlanok kapcsán az Egyetem vagyonkezelői joga tekintetében vagyonkezelői szerződés megkötése nem szükséges.

(10) Az Egyetem a Vtv. 27. § (7) bekezdése szerinti visszapótlási kötelezettség teljesítése alól e törvény erejénél fogva mentesül. Az Egyetem által az e törvény alapján végzett, a vagyonkezelt vagyonnal kapcsolatos tevékenység – ideértve a vagyonelemek hasznosítását is – közfeladatnak minősül.

(11) Az Egyetem által teljesített értéknövelő beruházás, felújítás megvalósításával, új eszköz létrehozatalával vagy beszerzésével összefüggésben a feleknek egymással szemben megtérítési kötelezettsége nem keletkezik. Az állami vagyon növekedésével kapcsolatos nyilvántartási kötelezettségeinek az Egyetem – a tulajdonosi joggyakorlóval történő külön elszámolás nélkül – a tulajdonosi joggyakorló által vezetett vagyonnyilvántartásban történő, a Vhr.-ben foglalt adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítésével tesz eleget.

(12) Az Egyetemet megilletik az Nvtv. 11. § (8) bekezdése szerinti tulajdonosi jogok és terhelik a tulajdonos kötelezettségei, azzal, hogy az állami tulajdonban álló ingatlanok tekintetében az építési tevékenység megvalósítása céljából az Egyetem által kezdeményezett hatósági eljárásokban a tulajdonosi joggyakorló hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.

(13) Az Egyetemre nézve a tulajdonosi joggyakorló mindenkor hatályos vagyonnyilvántartási és tulajdonosi ellenőrzési szabályzata külön elfogadás nélkül is kötelező. Az Egyetem köteles a vagyonkezelésében álló állami vagyont – az e törvény alapján történő vagyonkezelésbe adás jogcímén – nyilvántartásba venni, és arról a Vhr. szerint adatot szolgáltatni a tulajdonosi joggyakorló részére.

(14) Az 5. mellékletben foglalt táblázatban meghatározott ingatlanok esetében, amennyiben az Egyetem valamely jogelődjét tartalmazza az ingatlan-nyilvántartás tulajdonosként, az ingatlanügyi hatóság az Egyetem tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba az Egyetem tulajdonjog-bejegyzési kérelmére, annak egyoldalú jognyilatkozata alapján jegyzi be.

(15)20 A 3. melléklet szerinti ingatlanok vonatkozásában a (2) bekezdés szerinti megállapodás megkötéséig, valamint az (5) bekezdés szerinti ingóságok vonatkozásában a (6) bekezdés szerinti jegyzőkönyv felvételéig az Egyetemet a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatai ellátása érdekében – az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyezhető – ingyenes használati jog illeti meg.

(16)21 A Békésszentandrás 0151/1 és a Kaposvár 3656/2 helyrajzi számú ingatlanokat a művelési ág változását követően az Egyetem tulajdonába kell adni.

6. § (1) Az Erdőtelek 364/1, a Keszthely 1418/1 és a Keszthely 1418/3 helyrajzi számú, ingyenesen tulajdonba adott ingatlanokon e törvény erejénél fogva határozatlan idejű elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn. Az elidegenítési és terhelési tilalomnak az átruházó javára szóló ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzését a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg az MNV Zrt. kérelmezi.

(2)22 Az 5. § (1) és (1a) bekezdése alapján ingyenesen tulajdonba adott ingatlanok – az (1) bekezdésben meghatározott ingatlant ide nem értve – tekintetében nem kell alkalmazni az Nvtv. 13. § (4) és (5), valamint (7) és (8) bekezdésében foglaltakat.

(3)23 Az Egyetem a tulajdonába adott ingatlanokat – az 5. §-ban foglaltak alapján – a tulajdonátruházási szerződésben meghatározott célokra használhatja fel. Ha az Egyetem a tulajdonába adott ingatlanokat értékesíti, az ingatlan átruházásából származó bevételnek az átruházás költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatok ellátását szolgáló infrastruktúra-fejlesztési célok megvalósítására köteles fordítani. Az Egyetem az ingatlan értékesítésből származó bevételt működési költségek finanszírozására nem használhatja fel.

(4)24 Az 5. § (1) és (1a) bekezdése alapján történő vagyonjuttatást úgy kell tekinteni, hogy az az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 17. § (1) bekezdésében és 18. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek szerinti juttatással egy tekintet alá esik.

7. § (1)25 Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján – az Egyetem közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladata ellátása érdekében – a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság szétválását követően a Cegléd, Sarród, Érd és Budapest központi telephelyen tevékenységet folytató kiválással létrejött jogutód nonprofit gazdasági társaságban az állam tulajdonában álló üzletrészeket ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kell adni.

(2) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdésében és a Vtv. 36. § (1) bekezdésében foglaltak alapján – a preambulumban meghatározott célok megvalósítása érdekében – a ZKI Zöldségtermesztési Kutatóintézet Zártkörűen Működő Részvénytársaságban az állam tulajdonában álló, 6. melléklet szerinti részesedést (a továbbiakban: társasági részesedés) és a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Korlátolt Felelősségű Társaság az állam tulajdonában álló üzletrészeit ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel – a Vtv. 36. § (2) bekezdése szerinti rendelkezéstől eltérően – az Egyetem tulajdonába kell adni.

(3) Az (1) és a (2) bekezdés szerinti társasági részesedés és az üzletrészek tulajdonba adásáról az Egyetem alapító okiratában kell rendelkezni. A társasági részesedéshez és az üzletrészekhez kapcsolódó 2020. év után járó osztalékra vagy annak megfelelő összegre az Egyetem jogosult.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott intézkedések végrehajtása során az állam képviseletében a miniszter jár el, aki 2021. február 1. napjától az (1) és (2) bekezdésben meghatározott társaságok felett a tulajdonosi jogokat gyakorolja.

(5) Ha az Egyetem a tulajdonába adott (1) és (2) bekezdés szerinti vagyonelemet el kívánja idegeníteni, a tulajdonba adásról rendelkező nyilatkozatban előírt módon meghatározott piaci áron köteles annak megvásárlására az államnak – a miniszterhez eljuttatott nyilatkozattal – ajánlatot tenni, amelyre tekintettel az államot vételi jog illeti meg. Ha a miniszter e nyilatkozat közlésétől számított 90 napon belül úgy nyilatkozik, hogy a vagyonelem tekintetében vételi jogával nem kíván élni, vagy ha a nyilatkozat közlésétől számított 90 napon belül nem tesz nyilatkozatot, úgy az állam vételi joga megszűnik.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott vételi jog biztosítására az államot elidegenítési és terhelési tilalom illeti meg.

(7) Az (5) bekezdés szerinti elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az Egyetem a preambulumban meghatározott célok megvalósítására köteles fordítani.

(8) Az Egyetem jogutód nélküli megszűnése esetén az (1) és (2) bekezdés szerinti vagyonelemek tulajdonjoga az államra száll vissza.

(9) Az (1) és a (2) bekezdés szerinti vagyoni juttatásként az Egyetem részére tulajdonba adott társasági részesedés és üzletrészek tekintetében nem kell alkalmazni az Nvtv. 13. § (4) bekezdés b) pontjában, valamint (7) és (8) bekezdésében foglaltakat.

4. Az Egyetem génmegőrzési tevékenysége

8. §26

5. Záró rendelkezések

9. § (1) Ez a törvény – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 3–8. §, valamint az 1–6. melléklet 2021. február 1-jén lép hatályba.

(3) Az 1. § (4) bekezdése, valamint a 11. § 2022. január 1-jén lép hatályba.

11. §28

12. §29 A 4. § (9) bekezdése, az 5. § (1) és (1a) bekezdése, az 5. § (5b) bekezdése, a 6. § (3) bekezdése, a 7. § (1) bekezdése, a 3. melléklet 34a., 35a., 164a., 164b., 193a., 227a., 238a., 324a., 333a. és 348–353. sora, valamint a 4. melléklet 6a. és 37. sora az Alaptörvény 38. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

1. melléklet a 2020. évi CXLII. törvényhez

Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

A

B

1.

Gazdasági társaság megnevezése

Átadandó állami tulajdonban álló részesedés megjelölése

2.

Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

84,2%

2. melléklet a 2020. évi CXLII. törvényhez

Az Alapítvány részére átadásra kerülő állami tulajdonú ingatlanok

A

B

C

D

1.

TELEPÜLÉS

HELYRAJZI SZÁM

MAGYAR ÁLLAM
TULAJDONI HÁNYADA

MEGNEVEZÉS

2.

GÖDÖLLŐ

5852

1/1

kivett kastély és lovarda és kastélypark és lovaskarám és sörház, udvar és egyéb épület

3.

GÖDÖLLŐ

5848

1/1

kivett közpark

4.

GÖDÖLLŐ

5856/1

1/1

kivett templom

3. melléklet a 2020. évi CXLII. törvényhez30

Az Egyetem részére átadásra kerülő állami tulajdonú ingatlanok

A

B

C

D

1.

TELEPÜLÉS

HELYRAJZI SZÁM

MAGYAR ÁLLAM TULAJDONI HÁNYADA

MEGNEVEZÉS

2.

ATKÁR

0165/15/A

1/1

lakóház

3.

ATKÁR

0165/15/B

1/1

lakóház

4.

BALATONFENYVES

4391

1/1

kivett üdülőépület és udvar

5.

BALATONSZEPEZD

144/7

1/1

kivett beépítetlen terület

6.

BÁRDUDVARNOK

0345

1/1

kivett szemétlerakó telep

7.

BÉKÉSCSABA

4099/A/1

1/1

lakás

8.

BÉKÉSCSABA

4099/A/2

1/1

lakás

9.

BÉKÉSCSABA

4099/A/3

1/1

lakás

10.

BÉKÉSSZENTANDRÁS

20

1/1

kivett lakóház, udvar

11.

BÉKÉSSZENTANDRÁS

0151/8

1/1

kivett udvar és innovációs központ

12.

BÉKÉSSZENTANDRÁS

0152

1/1

kivett út és árok

13.

BÉKÉSSZENTANDRÁS

0153/22

1/1

kivett udvar és laboratórium

14.

BÉKÉSSZENTANDRÁS

0153/23

1/1

kivett udvar és szolgálati lakás

15.

BÉKÉSSZENTANDRÁS

0205/8

1/1

kivett udvar

16.

BEREKFÜRDŐ

1167

1/1

kivett üdülőépület

17.

BŐSZÉNFA

023

1/1

kivett közterület

18.

BŐSZÉNFA

0215/2

1/1

kivett gazdasági épület és udvar

19.

BŐSZÉNFA

2/13

1/1

kivett beépítetlen terület

20.

BŐSZÉNFA

2/14

1/1

kivett beépítetlen terület

21.

BŐSZÉNFA

2/15

1/1

kivett beépítetlen terület

22.

BŐSZÉNFA

3/2

1/1

kivett beépítetlen terület

23.

BUDAÖRS

7062

1/1

kivett lakóház és udvar
és gazdasági épület 3 db

24.

BUDAÖRS

10037

1/1

kivett beépítetlen terület

25.

BUDAÖRS

10038

1/1

kivett beépítetlen terület

26.

BUDAÖRS

10039

1/1

kivett beépítetlen terület

27.

BUDAPEST

4427/0/A/29

1/1

kollégium

28.

BUDAPEST

4427/0/A/30

1/1

öröklakás

29.

BUDAPEST

4427/0/A/31

1/1

öröklakás

30.

BUDAPEST

4427/0/A/34

1/1

öröklakás

31.

BUDAPEST

4427/0/A/35

1/1

öröklakás

32.

BUDAPEST

4427/0/A/36

1/1

öröklakás

33.

BUDAPEST

4427/0/A/37

1/1

öröklakás

34.

BUDAPEST

4427/0/A/38

1/1

öröklakás

34a.

BUDAPEST

4938

1/1

kivett egyetem

35.

BUDAPEST

5080/2

1/1

kivett oktatási intézmény

35a.

BUDAPEST

5094

1/1

kivett egyetem

36.

BUDAPEST

12184

1/1

kivett kutatóintézet

37.

BUDAPEST

40991/35

1/1

kivett távbeszélő-központ

38.

BUDAPEST

195972/1

1/1

kivett saját használatú út

39.

BUDAPEST

195979/1

1/1

kivett saját használatú út

40.

BUDAPEST

195980/3/A/6

1/1

lakás

41.

BUDAPEST

184094

1/1

kivett rézsű

42.

BUDAPEST

228883/2

344/357

kivett irodaház

43.

CEGLÉD

1714

1/1

kivett beépítetlen terület

44.

CEGLÉD

2629/5

1/1

kivett telephely

45.

CSERSZEGTOMAJ

854/1

1/1

kivett gazdasági épület, udvar

46.

CSOPAK

171

1/1

kivett beépítetlen terület

47.

CSOPAK

2022

1/1

kivett parkoló (zártkert)

48.

DOBOZ

3270/2

1/1

kivett beépítetlen terület

49.

ERDŐTELEK

364/1

1/1

kivett arborétum,

50.

FERTŐD

0296/2

1/1

kivett saját használatú út

51.

GÖDÖLLŐ

080/6

1/1

kivett telephely

52.

GÖDÖLLŐ

080/6/A

1/1

egyéb épület

53.

GÖDÖLLŐ

080/6/B

1/1

egyéb épület

54.

GÖDÖLLŐ

080/6/C

1/1

egyéb épület

55.

GÖDÖLLŐ

080/6/D

1/1

egyéb épület

56.

GÖDÖLLŐ

080/6/E

1/1

egyéb épület

57.

GÖDÖLLŐ

080/6/F

1/1

egyéb épület

58.

GÖDÖLLŐ

080/6/G

1/1

egyéb épület

59.

GÖDÖLLŐ

080/6/H

1/1

egyéb épület

60.

GÖDÖLLŐ

080/6/I

1/1

egyéb épület

61.

GÖDÖLLŐ

080/6/J

1/1

egyéb épület

62.

GÖDÖLLŐ

0260/3

1/1

kivett mocsár

63.

GÖDÖLLŐ

0269

1/1

kivett vízfolyás

64.

GÖDÖLLŐ

455/A/1

1/1

öröklakás

65.

GÖDÖLLŐ

455/A/2

1/1

öröklakás

66.

GÖDÖLLŐ

455/A/3

1/1

öröklakás

67.

GÖDÖLLŐ

455/A/4

1/1

öröklakás

68.

GÖDÖLLŐ

455/A/5

1/1

öröklakás

69.

GÖDÖLLŐ

455/A/6

1/1

öröklakás

70.

GÖDÖLLŐ

455/A/7

1/1

öröklakás

71.

GÖDÖLLŐ

455/A/8

1/1

öröklakás

72.

GÖDÖLLŐ

455/A/9

1/1

öröklakás

73.

GÖDÖLLŐ

455/A/10

1/1

öröklakás

74.

GÖDÖLLŐ

455/A/11

1/1

öröklakás

75.

GÖDÖLLŐ

455/A/12

1/1

öröklakás

76.

GÖDÖLLŐ

455/A/13

1/1

öröklakás

77.

GÖDÖLLŐ

455/A/14

1/1

öröklakás

78.

GÖDÖLLŐ

455/A/15

1/1

öröklakás

79.

GÖDÖLLŐ

455/A/16

1/1

öröklakás

80.

GÖDÖLLŐ

456/A/1

1/1

öröklakás

81.

GÖDÖLLŐ

456/A/2

1/1

öröklakás

82.

GÖDÖLLŐ

456/A/4

1/1

öröklakás

83.

GÖDÖLLŐ

456/A/6

1/1

öröklakás

84.

GÖDÖLLŐ

456/A/7

1/1

öröklakás

85.

GÖDÖLLŐ

456/A/10

1/1

öröklakás

86.

GÖDÖLLŐ

456/A/12

1/1

öröklakás

87.

GÖDÖLLŐ

457/A/1

1/1

öröklakás

88.

GÖDÖLLŐ

457/A/2

1/1

öröklakás

89.

GÖDÖLLŐ

457/A/3

1/1

öröklakás

90.

GÖDÖLLŐ

457/A/4

1/1

öröklakás

91.

GÖDÖLLŐ

457/A/6

1/1

öröklakás

92.

GÖDÖLLŐ

457/A/7

1/1

öröklakás

93.

GÖDÖLLŐ

457/A/9

1/1

öröklakás

94.

GÖDÖLLŐ

457/A/11

1/1

öröklakás

95.

GÖDÖLLŐ

457/A/12

1/1

öröklakás

96.

GÖDÖLLŐ

457/A/13

1/1

öröklakás

97.

GÖDÖLLŐ

457/A/14

1/1

öröklakás

98.

GÖDÖLLŐ

457/A/15

1/1

öröklakás

99.

GÖDÖLLŐ

457/A/16

1/1

öröklakás

100.

GÖDÖLLŐ

4416

1/1

kivett saját használatú út

101.

GÖDÖLLŐ

4417

1/1

kivett ipartelep

102.

GÖDÖLLŐ

4419/5

1/1

kivett beépítetlen terület

103.

GÖDÖLLŐ

4419/7

1/1

kivett beépítetlen terület

104.

GÖDÖLLŐ

4419/8

1/1

kivett út

105.

GÖDÖLLŐ

4420/1

1/1

kivett közterület

106.

GÖDÖLLŐ

4420/3

1/1

kivett közterület

107.

GÖDÖLLŐ

4849/29

1/1

kivett lakóház

108.

GÖDÖLLŐ

4853

1/1

kivett épület, udvar

109.

GÖDÖLLŐ

4855/1

1/1

kivett vízmű

110.

GÖDÖLLŐ

4855/2

1/1

kivett udvar, épület

111.

GÖDÖLLŐ

4856/1

1/1

kivett ipartelep

112.

GÖDÖLLŐ

4856/2

1/1

kivett ipartelep

113.

GÖDÖLLŐ

4856/3

1/1

kivett ipartelep

114.

GÖDÖLLŐ

4857

1/1

kivett saját használatú út

115.

GÖDÖLLŐ

4858

1/1

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

116.

GÖDÖLLŐ

4861

1/1

kivett beépítetlen terület

117.

GÖDÖLLŐ

4872

1/1

kivett lakóház, udvar

118.

GÖDÖLLŐ

4876

1/1

kivett beépítetlen terület

119.

GÖDÖLLŐ

4878

1/1

kivett beépítetlen terület

120.

GÖDÖLLŐ

4880

1/1

kivett beépítetlen terület

121.

GÖDÖLLŐ

4883

1/1

kivett beépítetlen terület

122.

GÖDÖLLŐ

4885

1/1

kivett saját használatú út

123.

GÖDÖLLŐ

4886

1/1

kivett saját használatú út

124.

GÖDÖLLŐ

4887

1/1

kivett beépítetlen terület

125.

GÖDÖLLŐ

4890

1/1

kivett ipartelep

126.

GÖDÖLLŐ

4891

1/1

kivett kísérleti telep

127.

GÖDÖLLŐ

4892

1/1

kivett saját használatú út

128.

GÖDÖLLŐ

4893

1/1

kivett ipartelep

129.

GÖDÖLLŐ

4894

1/1

kivett saját használatú út

130.

GÖDÖLLŐ

4895

1/1

kivett saját használatú út

131.

GÖDÖLLŐ

4896

1/1

kivett lakóház, udvar

132.

GÖDÖLLŐ

4897

1/1

kivett ipartelep

133.

GÖDÖLLŐ

4898

1/1

kivett ipartelep

134.

GÖDÖLLŐ

4899

1/1

kivett saját használatú út

135.

GÖDÖLLŐ

4901

1/1

kivett saját használatú út

136.

GÖDÖLLŐ

4902

1/1

kivett beépítetlen terület

137.

GÖDÖLLŐ

4903

1/1

kivett saját használatú út

138.

GÖDÖLLŐ

4904

1/1

kivett beépítetlen terület

139.

GÖDÖLLŐ

4905

1/1

kivett saját használatú út

140.

GÖDÖLLŐ

4906/1

1/1

kivett beépítetlen terület

141.

GÖDÖLLŐ

4906/3

1/1

kivett beépítetlen terület

142.

GÖDÖLLŐ

4910/1

1/1

kivett beépítetlen terület

143.

GÖDÖLLŐ

4912/2

1/1

oktatás kutatás (kísérleti tér)

144.

GÖDÖLLŐ

4913

1/1

kivett saját használatú út

145.

GÖDÖLLŐ

4914/1

1/1

kivett beépítetlen terület

146.

GÖDÖLLŐ

4914/2

1/1

kivett út

147.

GÖDÖLLŐ

4914/3

1/1

kivett beépítetlen terület

148.

GÖDÖLLŐ

4915

1/1

kivett saját használatú út

149.

GÖDÖLLŐ

4917

1/1

kivett saját használatú út

150.

GÖDÖLLŐ

4918

1/1

kivett beépítetlen terület

151.

GÖDÖLLŐ

4919

1/1

kivett saját használatú út

152.

GÖDÖLLŐ

4920/3

1/1

kivett beépítetlen terület

153.

GÖDÖLLŐ

4922/5

1/1

kivett beépített terület

154.

GÖDÖLLŐ

4922/6

1/1

kivett sporttelep

155.

GÖDÖLLŐ

4922/7

1/1

kivett beépítetlen terület

156.

GÖDÖLLŐ

4924

1/1

kivett sporttelep

157.

GÖDÖLLŐ

4927

1/1

kivett saját használatú út

158.

GÖDÖLLŐ

4928

1/1

kivett beépítetlen terület

159.

GÖDÖLLŐ

4932

1/1

kivett ipartelep

160.

GÖDÖLLŐ

4933/1

1/1

kivett saját használatú út

161.

GÖDÖLLŐ

4933/2

1/1

kivett saját használatú út

162.

GÖDÖLLŐ

4933/3

1/1

kivett saját használatú út

163.

GÖDÖLLŐ

4934

1/1

kivett múzeum

164.

GÖDÖLLŐ

4935

1/1

kivett saját használatú út

164a.

GÖDÖLLŐ

4936

1/1

kivett saját használatú út

164b.

GÖDÖLLŐ

4937

1/1

kivett beépített terület (kollégium)

165.

GÖDÖLLŐ

4938/2

1/1

kivett egyetem

166.

GÖDÖLLŐ

4940

1/1

kivett egyetem

167.

GÖDÖLLŐ

4941

1/1

kivett sportcsarnok

168.

GÖDÖLLŐ

4942

1/1

kivett saját használatú út

169.

GÖDÖLLŐ

4943

1/1

kivett napközi otthon

170.

GÖDÖLLŐ

4944

1/1

kivett udvar, épület

171.

GÖDÖLLŐ

4945

1/1

kivett saját használatú út

172.

GÖDÖLLŐ

4946

1/1

kivett ipartelep

173.

GÖDÖLLŐ

4947/1

1/1

kivett közpark 5 egyéb épület

174.

GÖDÖLLŐ

4947/2/A/21

1/1

gyógyszertár

175.

GÖDÖLLŐ

4947/2/A/22

1/1

üzlethelyiség

176.

GÖDÖLLŐ

4947/2/A/23

1/1

fodrászszalon

177.

GÖDÖLLŐ

4947/2/A/24

1/1

élelmiszerüzlet

178.

GÖDÖLLŐ

4947/2/A/25

1/1

posta

179.

GÖDÖLLŐ

4947/2/A/26

1/1

eszpresszó

180.

GÖDÖLLŐ

4951/14

1/1

kivett három egyéb épület és udvar

181.

GÖDÖLLŐ

4957/2

1/1

kivett vízmű

182.

GÖDÖLLŐ

4957/3

1/1

kivett transzformátorház

183.

GÖDÖLLŐ

4957/5/A/1

1/1

lakás

184.

GÖDÖLLŐ

4957/5/A/2

1/1

lakás

185.

GÖDÖLLŐ

4957/5/A/3

1/1

lakás

186.

GÖDÖLLŐ

4957/5/A/4

1/1

lakás

187.

GÖDÖLLŐ

4957/5/A/5

1/1

lakás

188.

GÖDÖLLŐ

4957/5/A/6

1/1

lakás

189.

GÖDÖLLŐ

4957/7

1/1

kivett lakóház

190.

GÖDÖLLŐ

4959

1/1

kivett telephely

191.

GÖDÖLLŐ

4969/8

1/1

kivett lakóház, udvar

192.

GÖDÖLLŐ

4969/9

1/1

kivett beépítetlen terület

193.

GÖDÖLLŐ

5395/3

1/1

kivett munkásszálló

193a.

GÖDÖLLŐ

5880

1/1

kivett ipartelep

195.

GÖDÖLLŐ

8044/2/Y

1/1

egyéb épület

196.

GÖDÖLLŐ

8044/2/A

1/1

egyéb épület

197.

GÖDÖLLŐ

8044/2/B

1/1

irodaház

198.

GÖDÖLLŐ

8044/2/C

1/1

irodaház

199.

GÖDÖLLŐ

8044/2/D

1/1

egyéb épület

200.

GÖDÖLLŐ

8044/2/E

1/1

irodaház

201.

GÖDÖLLŐ

8044/2/F

1/1

egyéb épület

202.

GÖDÖLLŐ

8044/2/G

1/1

egyéb épület

203.

GÖDÖLLŐ

8044/2/H

1/1

egyéb épület

204.

GÖDÖLLŐ

8044/2/I

1/1

egyéb épület

205.

GÖDÖLLŐ

8044/2/J

1/1

irodaház

206.

GÖDÖLLŐ

8044/2/K

1/1

egyéb épület

207.

GÖDÖLLŐ

8044/2/L

1/1

egyéb épület

208.

GÖDÖLLŐ

8044/2/M

1/1

egyéb épület

209.

GÖDÖLLŐ

8044/2/N

1/1

egyéb épület

210.

GÖDÖLLŐ

8044/2/P

1/1

egyéb épület

211.

GÖDÖLLŐ

8044/2/R

1/1

egyéb épület

212.

GÖDÖLLŐ

8044/2/S

1/1

irodaház

213.

GÖDÖLLŐ

8044/2/T

1/1

egyéb épület

214.

GÖDÖLLŐ

8044/2/X

1/1

egyéb épület

215.

GYÖNGYÖS

034/12

1/1

kivett sportpálya és öltözőépület

216.

GYÖNGYÖS

713/1

1/1

kivett beépítetlen terület

217.

GYÖNGYÖS

713/2

1/1

kivett beépítetlen terület

218.

GYÖNGYÖS

714

1/1

kivett saját használatú út

219.

GYÖNGYÖS

715

1/1

kivett beépítetlen terület

220.

GYÖNGYÖS

717/1

1/1

kivett beépített terület

221.

GYÖNGYÖS

717/1/A

1/1

diákotthon, étterem, drink bár, üzletek, melegítőkonyha

222.

GYÖNGYÖS

717/1/B

1/1

kollégium

223.

GYÖNGYÖS

717/3

1/1

kivett beépítetlen terület

224.

GYÖNGYÖS

717/4

1/1

kivett út, diákotthon/kollégium

225.

GYÖNGYÖS

717/5

1/1

kivett tanműhely, udvar

226.

GYÖNGYÖS

1197

1/1

kivett egyetem konyha és étterem, udvar, üzlet és könyvtár, mezőgazdasági tároló, iroda, oktató épület

227.

HERCEGHALOM

268

1/1

kivett beépítetlen terület

227a.

HERCEGHALOM

267/3

1/1

kivett major

228.

IREGSZEMCSE

410/2

1/1

kivett gazdasági épület, udvar

229.

IREGSZEMCSE

411

1/1

kivett gazdasági épület, udvar

230.

IREGSZEMCSE

415/1

1/1

kivett beépítetlen terület

231.

IREGSZEMCSE

415/3

1/1

kivett irodaház

232.

IREGSZEMCSE

422/3

1/1

kivett lakóház, udvar, garázs

233.

IREGSZEMCSE

422/4

1/1

kivett gazdasági épület, udvar

234.

KALOCSA

2955

1/1

kivett kutatóintézet és üzlethelyiség, üzem

235.

KALOCSA

3025/9

1/1

kivett beépítetlen terület

236.

KALOCSA

3159/14

1/1

kivett gazdasági épület, udvar

237.

KAPOSVÁR

0287/1

1/1

kivett üzem

238.

KAPOSVÁR

0290

1/1

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

238a.

KAPOSVÁR

0293/8

1/1

kivett saját használatú út

239.

KAPOSVÁR

0299/3

1/1

kivett gázállomás

240.

KAPOSVÁR

309

1/1

kivett főiskola

241.

KAPOSVÁR

324/1/A/1

1/1

egyéb helyiség

242.

KAPOSVÁR

3656/4

1/1

kivett telephely

243.

KAPOSVÁR

3656/5

1/1

kivett telephely

244.

KAPOSVÁR

3656/6

1/1

kivett telephely

245.

KAPOSVÁR

3656/8

1/1

kivett beépítetlen terület

246.

KAPOSVÁR

3659/5

1/1

kivett sportpálya

247.

KAPOSVÁR

3659/9

1/1

kivett sportpálya

248.

KAPOSVÁR

3661/14

1/1

kivett beépítetlen terület

249.

KAPOSVÁR

3661/54

1/1

kivett vendégház

250.

KAPOSVÁR

3661/56

1/1

kivett egyéb építmény

251.

KAPOSVÁR

3661/57

1/1

kivett kazánház

252.

KAPOSVÁR

3661/58

1/1

kivett kastély

253.

KAPOSVÁR

3661/59

1/1

kivett kollégium

254.

KAPOSVÁR

3661/6

1/1

kivett vízmű

255.

KAPOSVÁR

3661/60

1/1

kivett műhely

256.

KAPOSVÁR

3661/61

1/1

kivett egyéb épület

257.

KAPOSVÁR

3661/62

1/1

kivett étterem

258.

KAPOSVÁR

3661/63

1/1

kivett egyéb épület

259.

KAPOSVÁR

3661/64

1/1

kivett transzformátorház

260.

KAPOSVÁR

3661/7

1/1

kivett vízmű

261.

KAPOSVÁR

3661/70

1/1

kivett egyéb épület és udvar

262.

KAPOSVÁR

3661/71

1/1

kivett garázs, műhely és egyéb épület és udvar

263.

KAPOSVÁR

3661/73

1/1

kivett egyéb épület

264.

KAPOSVÁR

3661/74

66467/67105

kivett udvar

265.

KAPOSVÁR

3661/9

1/1

kivett főiskola

266.

KAPOSVÁR

5063

1/1

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

267.

KAPOSVÁR

5637/1/A/44

1/1

garázs

268.

KAPOSVÁR

5637/1/A/45

1/1

garázs

269.

KAPOSVÁR

5637/1/A/46

1/1

garázs

270.

KAPOSVÁR

5637/35/A/26

1/1

lakás

271.

KAPOSVÁR

13117/2

1/1

kivett beépítetlen terület

272.

KECSKEMÉT

8343

1/1

kivett irodaház

273.

KESZTHELY

0193

1/1

kivett gazdasági épület és udvar

274.

KESZTHELY

0236/3

1/1

kivett ipartelep

275.

KESZTHELY

0245/2

1/1

kivett gazdasági épület, udvar

276.

KESZTHELY

0253/2

1/1

kivett 3 gazdasági épület, udvar

277.

KESZTHELY

0255/5

1/1

kivett közforgalom elől elzárt magánút

278.

KESZTHELY

1050

1/1

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

279.

KESZTHELY

1051

1/1

kivett egyetem

280.

KESZTHELY

1206/10

1/1

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

281.

KESZTHELY

1206/11

1/1

kivett óvoda

282.

KESZTHELY

1227

1/1

kivett kollégium

283.

KESZTHELY

1227/A

4336/10000

egyéb épület

284.

KESZTHELY

1228/2

1/1

kivett beépítetlen terület

285.

KESZTHELY

1418/1

1/1

kivett lakóház, udvar

286.

KESZTHELY

1418/3

1/1

kivett gazdasági épület, udvar

287.

KESZTHELY

1690/4

1/1

kivett saját használatú út

288.

KESZTHELY

1690/5

1/1

kivett beépítetlen terület

289.

KESZTHELY

1690/6

1/1

kivett beépítetlen terület

290.

KESZTHELY

1690/7

1/1

kivett beépítetlen terület

291.

KESZTHELY

1690/8

1/1

kivett beépítetlen terület

292.

KESZTHELY

1690/9

1/1

kivett trafóház, udvar

293.

KESZTHELY

3814/24

1/1

kivett magánút (közforgalom elől el nem zárt)

294.

KESZTHELY

3814/25

1/1

kivett gazdasági épület, udvar

295.

KESZTHELY

3814/26

1/1

kivett parti sáv

296.

KESZTHELY

4059

1/1

kivett művésztelep

297.

KESZTHELY

4507/5

1/1

kivett beépítetlen terület

298.

KISÚJSZÁLLÁS

493/1

1/1

kivett telephely

299.

KOMPOLT

6/2

1/1

kivett út

300.

KOMPOLT

6/3

1/1

kivett beépítetlen terület

301.

KOMPOLT

6/4

1/1

kivett beépítetlen terület

302.

KOMPOLT

6/5

1/1

kivett beépítetlen terület

303.

KOMPOLT

6/6

1/1

kivett beépítetlen terület

304.

KOMPOLT

6/7

1/1

kivett beépítetlen terület

305.

KOMPOLT

6/8

1/1

kivett beépítetlen terület

306.

KOMPOLT

6/10

1/1

kivett lakóház, udvar

307.

KOMPOLT

6/11

4/6

kivett lakóház, udvar

308.

KOMPOLT

6/12

1/1

kivett lakóház, udvar

309.

KOMPOLT

6/13

1/1

kivett beépítetlen terület

310.

KOMPOLT

82/1

1/1

kivett lakóház, udvar

311.

KOMPOLT

82/4

1/1

kivett lakóház, udvar

312.

KOMPOLT

82/8

1/1

kivett üzemi épület és udvar

313.

KOMPOLT

82/9

1/1

kivett út

314.

KOMPOLT

82/11

1/1

kivett beépített terület

315.

KOMPOLT

85/3

1/1

kivett beépítetlen terület

316.

KOMPOLT

85/4

1/1

kivett beépítetlen terület

317.

KOMPOLT

85/5

1/1

kivett beépítetlen terület

318.

KOMPOLT

82/14

1/1

kivett üzemi épület, udvar

319.

SARRÓD

282/2

1/1

kivett irodaház, udvar gép- és vegyszertároló csarnok

320.

SIÓFOK

1750

1/1

kivett üdülőépület 7 db és udvar

321.

SZARVAS

01297/12

1/1

kivett épület, udvar

322.

SZARVAS

01297/17

1/1

kivett könyvtár és udvar

323.

SZARVAS

01297/9

1/1

kivett épület, udvar

324.

SZARVAS

4/1/A/12

1/1

egyéb helyiség

324a.

SZARVAS

204

1/1

kivett kollégium

325.

SZARVAS

729

1/1

kivett beépítetlen terület

326.

SZARVAS

730

1/1

kivett beépítetlen terület

327.

SZARVAS

793

1/1

kivett díszkert

328.

SZARVAS

795

1/1

kivett arborétum

329.

SZARVAS

01142/5

1/1

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

330.

SZARVAS

1340

1/1

kivett múzeum

331.

SZARVAS

5273/A/1

1/1

panzió

332.

SZARVAS

5273/A/2

1/1

lakás

333.

SZARVAS

5273/A/3

1/1

panzió

333a.

SZARVAS

5301

1/1

kivett egyetem

334.

SZARVAS

5302/1

1/1

kivett gazdasági épület, udvar

335.

SZARVAS

5305

1/1

kivett gazdasági épület, udvar

336.

SZARVAS

5325/1

1/1

kivett hétvégi ház, udvar

337.

SZARVAS

5325/3

1/1

kivett udvar

338.

SZARVAS

5331

1/1

kivett vendéglő és horgásztanya

339.

SZENTGYÖRGYVÖLGY

702

1/1

kivett beépítetlen terület

340.

SZENTGYÖRGYVÖLGY

725

1/1

kivett üzemi terület

341.

SZENTGYÖRGYVÖLGY

727

1/1

kivett irodaház és épület és udvar

342.

SZENTGYÖRGYVÖLGY

916

1/1

kivett beépítetlen terület

343.

TATA

0205/4

1/1

kivett gazdasági épület, udvar

344.

TOLCSVA

22

1/1

kivett gazdasági épület, udvar

345.

TOLCSVA

22/A

1/1

önálló pince

346.

TOLCSVA

23/6/H

1/1

közterületről nyíló pince

347.

TÖRÖKBÁLINT

3179

1/1

kivett kollégium

348.

GÖDÖLLŐ

4937/A.

1/1

földhasználati jog alapján létesült kollégium

349.

KAPOSVÁR

0291

1/1

kivett saját használatú út

350.

KAPOSVÁR

0451/7

1/1

kivett gázfáklya

351.

KAPOSVÁR

0481/19

1/1

a. kivett ipartelep
b. kivett szennyvíztisztító

352.

KAPOSVÁR

3661/12

1/1

kivett saját használatú út

353.

TISZAKÉCSKE

0212/3

1/1

kivett üzem

4. melléklet a 2020. évi CXLII. törvényhez31

Az Egyetem részére vagyonkezelésbe kerülő állami tulajdonú, az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó ingatlanok

A

B

C

D

1.

TELEPÜLÉS

HELYRAJZI SZÁM

MAGYAR ÁLLAM TULAJDONI HÁNYADA

MEGNEVEZÉS

2.

BADACSONYTOMAJ

012/32/d

1/1

kivett épület

3.

BADACSONYTOMAJ

023/12/b

1/1

kivett lakóház, udvar, út

4.

5.

BÉKÉSSZENTANDRÁS

0151/1/a

1/1

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

6.

BÉKÉSSZENTANDRÁS

0153/21/a

1/1

kivett gazdasági épület, udvar, út

6a.

BŐSZÉNFA

064/2/a

71820/131580

kivett lakóház, udvar

7.

BUDAÖRS

10751/2/f

1/1

kivett 3 lakóház, udvar gazdasági épület 5 db

8.

BUDAÖRS

10751/2/k

1/1

kivett 2 lakóház, udvar

9.

BUDAPEST

0195958/a

1/1

kivett lakóház, udvar

10.

BUDAPEST

0195968/f

1/1

kivett lakóház

11.

BUDAPEST

0196052/a

1/1

kivett iroda, udvar

12.

BUDAPEST

0196059/9/a

1/1

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

13.

BUDAPEST

0196059/9/c

1/1

kivett közterület

14.

GÖDÖLLŐ

0260/1/b

1/1

kivett víztároló és mocsár és út

15.

GÖDÖLLŐ

0260/2/d

1/1

kivett lakóház, udvar

16.

GÖDÖLLŐ

0260/2/f

1/1

kivett víztároló

17.

GÖDÖLLŐ

0268/c

1/1

kivett mocsár

18.

GÖDÖLLŐ

0268/d

1/1

halastó

19.

HERCEGHALOM

022/2/a

1/1

kivett közút

20.

KARCAG

01098/a

1/1

kivett kutatóintézet gép és terménytároló szín

21.

KESZTHELY

0191/9/f

1/1

kivett épület, udvar

22.

KESZTHELY

0196/c

1/1

kivett töltés

23.

KESZTHELY

0236/8/d

1/1

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

24.

KESZTHELY

0486/71/b

1/1

kivett mocsár

25.

KESZTHELY

4293/1/a

1/1

kivett egyetem és udvar

26.

KESZTHELY

4293/1/b

1/1

kivett telephely

27.

SZARVAS

0586/4/a

1/1

kivett meteorológiai állomás

28.

SZARVAS

01349/A/1

1/1

egyéb helyiség

29.

SZARVAS

01349/A/2

1/1

lakás

30.

SZARVAS

01349/A/3

1/1

lakás

31.

SZARVAS

01349/A/4

1/1

lakás

32.

SZARVAS

01349/B/1

1/1

garázs

33.

SZARVAS

01349/B/2

1/1

garázs

34.

SZARVAS

01349/B/3

1/1

garázs

35.

SZARVAS

01349/B/4

1/1

garázs

36.

SZARVAS

01349/B/5

1/1

garázs

37.

KAPOSVÁR

0320/11/b

1/1

kivett lakóház, udvar

5. melléklet a 2020. évi CXLII. törvényhez

Jogutódlással az Egyetem tulajdonába kerülő ingatlanok

A

B

C

D

1.

TELEPÜLÉS

HELYRAJZI SZÁM

JOGELŐD FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY TULAJDONI HÁNYADA

MEGNEVEZÉS

2.

ATKÁR

0165/15

1/2

kivett major

3.

BÁRDUDVARNOK

352/3

1/1

kivett gazdasági épület, udvar

4.

GYÖNGYÖS

796/3

1/1

kivett oktatási intézmény

5.

GYÖNGYÖS

1900/3/A/23

1/2

lakás

6.

GYÖNGYÖS

4053/A/9

1/1

lakás

7.

GYÖNGYÖS

4057/A/3

1/1

lakás

8.

KAPOSVÁR

3661/74

319/67105

kivett udvar

9.

KAPOSVÁR

4804/11/A/39

1/1

lakás

10.

KESZTHELY

4357/4/A/4

1/1

lakás

11.

SIMONFA

162

1/1

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

6. melléklet a 2020. évi CXLII. törvényhez

Az Egyetem részére történő vagyonjuttatás

A

B

1.

Gazdasági társaság megnevezése

Átadandó állami tulajdonban álló részesedés megjelölése

2.

ZKI Zöldségtermesztési Kutatóintézet Zártkörűen Működő Részvénytársaság

16 146 darab részvény
(HU0000060546)

1

A törvényt az Országgyűlés a 2020. december 15-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2020. december 18.

2

Az 1. § (3) bekezdését a 2021: CI. törvény 183. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

Az 1. § (4) bekezdését a 2021: VIII. törvény 87. §-a iktatta be.

4

Az 1. § (5) bekezdését a 2021: CI. törvény 183. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

5

Az 1. § (6) bekezdését a 2021: CI. törvény 183. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 2. §-t a 2021: VIII. törvény 94. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 3. § (1) bekezdése a 2021: VIII. törvény 93. § a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 3. § (3) bekezdését a 2021: VIII. törvény 94. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 4. § (9) bekezdése a 2021: VIII. törvény 88. §-ával megállapított, a 2021: CXLVII. törvény 49. § a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 4. § (10) bekezdése a 2021: VIII. törvény 88. §-ával megállapított szöveg.

11

A 4. § (19) bekezdését a 2021: CXLVII. törvény 47. §-a iktatta be.

12

Az 5. § (1) bekezdése a 2021: CXLVII. törvény 49. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

Az 5. § (1a) bekezdését a 2023. évi XIX. törvény 100. §-a iktatta be.

14

Az 5. § (5) bekezdése a 2021: CI. törvény 180. §-ával megállapított szöveg.

15

Az 5. § (5a) bekezdését a 2022. évi LIX. törvény 91. § (1) bekezdése iktatta be.

16

Az 5. § (5b) bekezdését a 2023. évi XIX. törvény 101. §-a iktatta be.

17

Az 5. § (6a) bekezdését a 2022. évi LIX. törvény 91. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi XIX. törvény 102. § a) pontja szerint módosított szöveg.

18

A hatálybalépés időpontja 2022. december 20.

19

Az 5. § (9) bekezdése a 2021: VIII. törvény 89. §-ával megállapított szöveg.

20

Az 5. § (15) bekezdését a 2021: VIII. törvény 90. §-a iktatta be.

21

Az 5. § (16) bekezdését a 2021: VIII. törvény 90. §-a iktatta be, szövege a 2021: CI. törvény 182. § a) pontja szerint módosítot szöveg.

22

A 6. § (2) bekezdése a 2023. évi XIX. törvény 102. § b) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 6. § (3) bekezdése a 2021: VIII. törvény 93. § b) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 6. § (4) bekezdése a 2021: CI. törvény 182. § b) pontja, a 2023. évi XIX. törvény 102. § c) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 7. § (1) bekezdése a 2021: CXLVII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

26

A 8. §-t a 2021: VIII. törvény 94. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

27

A 10. § a 2021: CXLVII. törvény 49. § c) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 11. § a 2021: VIII. törvény 95. §-a alapján nem lép hatályba.

31

A 4. melléklet a 2021: VIII. törvény 92. § (2)–(3) bekezdése, a 2022. évi LIX. törvény 92. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére