• Tartalom

1444/2020. (VII. 28.) Korm. határozat

1444/2020. (VII. 28.) Korm. határozat

az Európai Unió Duna Régió Stratégia hazai koordinációjáról és a koordinációhoz szükséges források biztosításáról

2020.07.28.

A Kormány az Európai Unió Duna Régió Stratégia (a továbbiakban: EUSDR) az Európai Bizottság által 2010. évben közzétett, majd 2020. évben felülvizsgált új Cselekvési Tervéhez történő magyar hozzájárulás koordinátori feladatai kapcsán

1. üdvözli az Európai Unió makroregionális stratégiák megvalósítására vonatkozó 2019. évi tanácsi következtetések Általános Ügyek Tanácsa általi elfogadását, amelyben többek között kiemelte a makroregionális stratégiák stratégiai keretrendszerként történő további alkalmazásának fontosságát, valamint üdvözölte az EUSDR Cselekvési Tervének megújítását;

2. megerősíti, hogy Magyarország továbbra is nemzetközi társkoordinátori feladatot lát el az EUSDR 2020-ban közzétett új Cselekvési Tervéhez kapcsolódóan

a) Csehországgal közösen „A fenntartható energia használatának ösztönzése”,

b) Szlovákiával közösen „A vízminőség védelme és megőrzése” és

c) Romániával közösen „A környezeti kockázatok kezelése”

elnevezésű átfogó prioritási területeken;

3. felhívja a 2. pont szerinti három magyar nemzetközi társkoordinációs prioritási terület koordinációs feladatainak ellátása érdekében

a) az innovációért és technológiáért felelős minisztert, valamint a külgazdasági és külügyminisztert „A fenntartható energia használatának ösztönzése” területen, és

b) a belügyminisztert, valamint a külgazdasági és külügyminisztert „A vízminőség védelme és megőrzése” és „A környezeti kockázatok kezelése” területen,

hogy a három prioritási terület vonatkozásában az eddigiek szerint továbbra is biztosítsa a társkoordinátori feladatok ellátását, és hajtsa végre a prioritási területek makro-regionális koordinációs programját, valamint az ahhoz kapcsolódó feladatokat, a szakmailag érintett miniszterekkel együttműködésben;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

belügyminiszter

feladatkörükben érintett miniszterek

Határidő: folyamatosan

4. felhívja külgazdasági és külügyminisztert, hogy – a feladatkörükben érintett miniszterekkel együttműködésben – biztosítsa az EUSDR mindenkor érvényes Cselekvési Tervében foglaltak megvalósításának érdekében a prioritási területek Irányító Testületeibe az EUSDR nemzeti koordinátor útján nemzeti szakértők delegálását;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

feladatkörükben érintett miniszterek

Határidő: folyamatosan

5. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az EUSDR nemzeti koordinátor

a) irányításával tovább működtesse az EUSDR tárcaközi munkacsoportot (a továbbiakban: munkacsoport) az érintett miniszterek által az Irányító Testületekbe és a munkacsoportba delegált tagok, továbbá az uniós finanszírozású programok nemzeti kapcsolattartói, irányító és nemzeti hatóságai, illetve egyéb közreműködő szervezetek képviselőinek részvételével, valamint

b) az a) alpontban szereplők bevonásával alkossa meg a munkacsoport ügyrendjét;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

feladatkörükben érintett miniszterek

Határidő: az a) alpont tekintetében folyamatosan

a b) alpont tekintetében 2020. szeptember 30.

6. tudomásul veszi az EUSDR nemzeti koordináció személyi és költségvonzatát, és

a) felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy gondoskodjon 40 500 000 forint forrás rendelkezése állásáról a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 1. melléklet XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetében,

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: 2021. évi központi költségvetés végrehajtása során

b) felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy – a külgazdasági és külügyminiszterrel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, valamint a pénzügyminiszterrel együttműködve – 2022. évtől tervezze meg a 2021–2027-es uniós költségvetési időszakban a koordinációhoz szükséges források finanszírozását uniós pénzeszközök bevonásával.

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

külgazdasági és külügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: 2021. december 31.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére