• Tartalom

1460/2020. (VII. 30.) Korm. határozat

1460/2020. (VII. 30.) Korm. határozat

a Gazdaságvédelmi Akcióterv és a kiemelt budapesti közösségi fejlesztések keretében a Budai fonódó villamoshálózat fejlesztésének II. üteme – Műegyetem rakparti villamosvonal megtervezésével összefüggő egyes intézkedésekről

2025.01.01.

A Kormány a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében, összhangban a Magyarország Kormánya és Budapest Főváros Önkormányzata közötti együttműködési megállapodásban meghatározott feladatok végrehajtásával, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa javaslata alapján, a kiemelt budapesti közösségi fejlesztések megvalósítása érdekében

1. egyetért azzal, hogy a közösségi közlekedés szempontjából jelenleg gyengén ellátott, de lendületesen fejlődő dél-budai térség közösségi közlekedési feltételeinek javítása érdekében a Budai fonódó villamoshálózat fejlesztésének II. üteme előkészítéseként a Szent Gellért tér – Műegyetem rakpart – Pázmány Péter sétány – Dombóvári út útvonalon mintegy 2,8 km hosszon, középen vezetett, a közúti forgalomtól elválasztott új kétvágányú villamosvonal (a továbbiakban: beruházás) megtervezése állami fejlesztésként valósuljon meg oly módon, hogy biztosítani szükséges

a) a klímavédelmi és városfejlesztési célok elérése érdekében a fejlesztéssel érintett szakaszon a zöldfelületi mutatók jelentős javítását, füves villamospálya létesítésével legalább 1200 pályaméter hosszban,

b) a meglévő közterületi fasorok minél teljesebb megóvását,

c) a Műegyetem rakpart Szent Gellért tér – Bertalan Lajos utca közötti szakaszának közúti forgalomcsillapítását,

d) a budai felső rakparti Duna-part akadálytalan, közvetlen vonalú gyalogos-kerékpáros végigjárhatóságát,

e) a „Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése” tárgyú, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz által társfinanszírozott projekt megvalósításával összefüggésben felmerült költségnövekménnyel kapcsolatos intézkedésekről szóló 1441/2019. (VII. 26.) Korm. határozat 1. pontjában meghatározott Déli Körvasút fejlesztése és kapacitásbővítése projekt műszaki tartalmával és építésének ütemezésével való összhang megteremtését a tervezett Nádorkert megállóhely térségében;

2. egyetért azzal, hogy a beruházás megtervezése a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének felelősségi körében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszter irányításával, a lehetséges leggyorsabb ütemezéssel valósuljon meg azzal, hogy a beruházás 1. pontban meghatározott célok szerinti tervezését, a kiviteli tervek és a tenderdokumentáció elkészítését, valamint a tervek összehangolását – a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NIF Zrt.) bevonásával – a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.) mint előkészítő végezze;

3. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az 1. pontban meghatározott célok teljesülése és a beruházás megtervezése érdekében kezdeményezzen egyeztetést Budapest főpolgármesterével a beruházás eddig elkészült tervei és kapcsolódó dokumentációja BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. részére történő térítésmentes átadása és azok felhasználhatósága érdekében;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: azonnal

4. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. útján végezze el a 2. pont szerinti tervezési feladatokat;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: azonnal

5. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a 2. pont végrehajtása érdekében a Miniszterelnökséget vezető miniszter közreműködésével gondoskodjon 355 777 800 forint rendelkezésre állásáról a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 11. Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztése jogcímcsoport, 1. KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. szakmai feladatainak ellátása jogcím javára;

Felelős: pénzügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: a felmerülés ütemében

5/A.1 egyetért azzal, hogy a 2. pont végrehajtása érdekében az 5. pontban biztosított forráson felül további 49 400 000 forint központi költségvetési támogatás kerüljön biztosításra;

5/B.2

6. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az 5. pont szerinti költségvetési támogatással kapcsolatosan bocsásson ki támogatói okiratot a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. részére;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: a forrásbiztosítást követően azonnal

6/A.3 felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a 6. pont szerint kibocsátott támogatói okiratot az 5/B. pont szerint biztosított költségvetési többlettámogatás terhére az 1. pontban meghatározott cél megvalósítása érdekében legfeljebb további 49 400 000 forint összegben módosítsa;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: a forrás rendelkezésre állását követően azonnal

7. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy vizsgálják meg a beruházás 2021–2027 közötti európai uniós programozási időszakban közlekedésfejlesztésre rendelkezésre álló források terhére történő kivitelezésének lehetőségét.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: a 2021–2027 közötti európai uniós programozási időszak közlekedésfejlesztésre rendelkezésre álló forrásainak tervezése során

1

Az 5/A. pontot az 1090/2021. (III. 3.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

2

Az 5/B. pontot az 1090/2021. (III. 3.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, a 2011: CXCV. törvény 90. § (5) bekezdése alapján visszavonásra került.

3

A 6/A. pontot az 1090/2021. (III. 3.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére