• Tartalom

15/2020. (XII. 29.) PM rendelet

15/2020. (XII. 29.) PM rendelet

a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban állók és tisztjelöltek alkalmassági vizsgálatáról, a gyógyító-megelőző egészségügyi ellátásról, valamint a pénzügyőrök szolgálatképtelenségének megállapításáról

2021.01.02.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló 2020. évi CXXX. törvény 247. § 2., 8. és 9. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 1. melléklet F) pontjában foglalt táblázat 4. sorában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya – az e rendeletben meghatározott körben és esetben –

a) a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (a továbbiakban: NAV)

aa) szolgálati jogviszonyban lévőkre (a továbbiakban: foglalkoztatott),

ab) tisztjelölti jogviszonyban álló pénzügyőr tisztjelöltekre (a továbbiakban: tisztjelölt),

b) a NAV-hoz adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyba jelentkezőkre (a továbbiakban: jelentkező),

c) a NAV vezetőjére, a NAV vezetőjének szakmai helyettesére,

d) a NAV munkaviszonyban álló munkavállalóira (a továbbiakban: munkavállaló),

e) a NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete (a továbbiakban: NAV KEKI) felnőtt háziorvosi szolgálatába bejelentkezettekre

terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

1. alkalmassági kategória: pénzügyőri munkakörök egészségkárosító és pszichológiai kockázati tényezők alapján történő besorolása,

2. alkalmassági vizsgálat: egészségügyi szolgáltatás, amelynek elsődleges célja annak megállapítása, hogy egy meghatározott munkakörben, alkalmassági kategóriában és munkahelyen végzett tevékenység által okozott megterhelés a vizsgált személy számára milyen igénybevételt jelent és annak képes-e megfelelni,

3. ellenőrző szakorvos: a NAV KEKI vezetője által megbízott szakorvos,

4. expozíció: a munkahelyen jelen lévő és a foglalkoztatottat érő kóroki tényezők hatásának való kitettség,

5. foglalkozás-egészségügyi szolgáltató: a NAV, valamint a NAV-val foglalkozás-egészségügyi alapellátás nyújtására szerződött – az egészségügyről szóló törvény szerinti – egészségügyi szolgáltató,

6. kockázati tényező: a munkakörhöz kapcsolódó, feladatellátás során jelentkező hatás, amely negatívan befolyásolja a foglalkoztatott egészségi, pszichés állapotát,

7. szolgálati jogviszony: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló 2020. évi CXXX. törvényben (a továbbiakban: Szjtv.) meghatározott adó- és vámhatósági szolgálati jogviszony.

3. A gyógyító-megelőző egészségügyi ellátásra vonatkozó szabályok

3. § (1) A NAV KEKI, valamint a NAV-val szerződött egészségügyi szolgáltatók által nyújtott egészségügyi szolgáltatásokra jogosult

a) a NAV vezetője, a NAV vezetőjének szakmai helyettese,

b) a foglalkoztatott, a tisztjelölt és a munkavállaló, valamint

c) a gyógyító-megelőző egészségügyi ellátás tekintetében a NAV KEKI felnőtt háziorvosi szolgálatába bejelentkezett személy.

(2) Az ellátásra való jogosultságot az ellátás igénybevétele előtt, sürgős ellátás esetén azt követően

a) a foglalkoztatott szolgálati igazolvánnyal, ennek hiányában munkáltatói igazolással,

b) a munkavállaló munkáltatói igazolással,

c) a tisztjelölt szolgálati igazolvánnyal, ennek hiányában diákigazolvánnyal,

d) a NAV KEKI felnőtt háziorvosi szolgálatába bejelentkezett személy a NAV KEKI által kiállított igazolvánnyal,

és a társadalombiztosítási azonosító jelet igazoló hatósági igazolványával (a továbbiakban: TAJ kártya) igazolja.

4. Az alkalmassági vizsgálatok célja, típusa

4. § (1) Az alkalmassági vizsgálat célja annak elbírálása, hogy

a) a foglalkoztatott, valamint a jelentkező megfelel-e az adott munkakör – pénzügyőr, valamint pénzügyőri munkakörbe jelentkező esetében az 1. melléklet szerinti alkalmassági kategória – szerint végzett tevékenység egészségi, pszichológiai és fizikai alkalmassági követelményeinek, alkalmas-e a munkaköri követelményekből adódó, fokozott megterheléssel és igénybevétellel járó tevékenységek elvégzésére, valamint

b) a tisztjelölt alkalmas-e a tisztjelölti jogviszonyból származó kötelezettségeinek eleget tenni.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában foglaltak végrehajtása érdekében az alkalmassági vizsgálat során vizsgálni kell, hogy a foglalkoztatott, valamint a jelentkező

a) a munkavégzésből és a munkakörnyezetből eredő megterhelés által okozott igénybevétele

aa) veszélyezteti-e egészségét, testi, illetve lelki épségét,

ab) befolyásolja-e egészségi állapotát kedvezőtlenül,

ac) okozhatja-e utódai testi, szellemi, pszichés fejlődésének károsodását,

b) esetleges idült betegsége vagy fogyatékossága a munkakör ellátása során előidéz-e baleseti veszélyt,

c) személyi higiénés és egészségi állapota a járványügyi szempontból kiemelt jelentőségű munkakörökben történő munkavégzés esetén veszélyezteti-e mások egészségét, illetve foglalkoztatható-e az adott munkakörben,

d) ha megváltozott munkaképességű, milyen munkakörben és milyen feltételek mellett foglalkoztatható állapotrosszabbodás veszélye nélkül,

e) foglalkoztatható-e tovább jelenlegi munkakörében,

f) szenved-e olyan betegségben, amely miatt munkaköre ellátása során rendszeres foglalkozás-egészségügyi ellenőrzést igényel,

g) külföldön történő munkavégzés esetén várhatóan alkalmas-e az adott országban a megjelölt szakmai feladat ellátására.

(3) Tisztjelöltek esetén az alkalmassági vizsgálat során vizsgálni kell

a) a képzés, illetve a tanulmányok folytatására, valamint

b) a pénzügyőri pályára

való alkalmasságot.

(4) Az alkalmasság vizsgálata, valamint a foglalkoztathatóság szakvéleményezése nem terjed ki a munkaképesség-változás, valamint az egészségkárosodás mértékének meghatározására.

5. § (1) Az alkalmassági vizsgálat típusát tekintve lehet

a) előzetes,

b) időszakos,

c) soron kívüli vagy

d) záró

vizsgálat.

(2) Az alkalmassági vizsgálat tartalmát tekintve lehet

a) egészségi,

b) pszichológiai vagy

c) fizikai

vizsgálat.

5. Az alkalmassági vizsgálatot végző személyek

6. § (1) Az egészségi alkalmasság vizsgálatát és véleményezését első fokon

a) foglalkozás-orvostan vagy üzemorvostan szakorvosi képesítéssel rendelkező szakorvos,

b) az egészségügyialkalmasság-vizsgálatban szakmai gyakorlattal rendelkező orvos, illetve szakorvos vagy

c) foglalkozás-orvostan szakorvos felügyelete mellett foglalkozás-orvostan szakorvosjelölt

(a továbbiakban együtt: foglalkozás-egészségügyi orvos) végzi.

(2) A pszichológiai alkalmasság vizsgálatát és véleményezését első fokon pszichológus végzi.

(3) A fizikai alkalmasság vizsgálatát és véleményezését

a) a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítések jegyzékéről szóló kormányrendelet szerinti, egészségmegőrző és sportfoglalkozások, edzésprogramok vezetésére jogosító képesítéssel rendelkező személy vagy

b) fizikai alkalmasság felmérésében legalább kettő éves sportszakmai tapasztalattal rendelkező személy

végezheti.

(4) Az egészségi és pszichológiai alkalmasság vizsgálatát és véleményezését másodfokon a NAV Felülvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: FÜV Bizottság) végzi.

(5) Az alkalmasság vizsgálatát végző személy nem lehet a vizsgált személy Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti hozzátartozója, valamint az, akitől a tárgyilagos megítélés egyéb okból nem várható el. Az alkalmassági vizsgálatot végző személy jogszabályban és szakmai előírásban foglaltak szerint köteles az alkalmassági vizsgálatot elvégezni. Az alkalmassági vizsgálatot végző személy e tevékenysége során nem befolyásolható.

7. § (1) Első fokon a NAV KEKI végzi

a) az egészségi alkalmassági vizsgálatokat

aa) a pénzügyőr,

ab) a jelentkező és

ac) a tisztjelölt

vonatkozásában, valamint

b) a pszichológiai alkalmassági vizsgálatokat.

(2) A fizikai alkalmassági vizsgálatát a NAV KEKI szervezi.

8. § A NAV-val foglalkozás-egészségügyi alapellátás nyújtására szerződött egészségügyi szolgáltató az általa végzett foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatásokról köteles kimutatást készíteni, amelyet havonta, a tárgyhónapot követő első munkanapon köteles megküldeni a 2. melléklet szerinti adattartalommal a NAV KEKI részére.

6. Az alkalmassági vizsgálatokra vonatkozó eljárási szabályok

9. § (1) Az egészségi alkalmassági vizsgálat és a pszichológiai alkalmassági vizsgálat

a) pénzügyőrök, pénzügyőri munkakörbe jelentkezők, valamint tisztjelöltek esetében kategóriára,

b) az a) pontba nem tartozó foglalkoztatottak, jelentkezők esetében munkakörre

történik.

(2) Az alkalmassági kategóriák meghatározását, valamint az egyes munkakörök kategóriába sorolását az 1. melléklet tartalmazza.

10. § (1) Az alkalmassági vizsgálatra történő berendelésről, a vizsgálati időpont foglalásáról, fizikai alkalmassági vizsgálat esetén a csoportba történő besorolásról a foglalkoztató NAV szerv illetékes humánigazgatási feladatokat ellátó szervezeti egysége gondoskodik. Ennek keretében megküldi az alkalmassági vizsgálatra rendelő lapot az érintettet foglalkoztató szervezeti egység vezetője (a továbbiakban: közvetlen vezető) részére a kockázati tényezők megjelölése – pénzügyőrök esetében az 1. melléklet szerinti alkalmassági kategóriába sorolása – céljából. Előzetes alkalmassági vizsgálat esetén az alkalmassági vizsgálatra rendelő lapot az érintettet várhatóan foglalkoztató NAV szerv illetékes humánigazgatási feladatokat ellátó szervezeti egysége adja át a jelentkező részére.

(2) A foglalkoztatott, a tisztjelölt az alkalmassági vizsgálatokon – a meghatározott helyen és időben – köteles megjelenni. Ha a kötelezett önhibájából nem jelenik meg a vizsgálaton, a közvetlen vezetőjének minden esetben egyénileg kell vizsgálnia a távolmaradás okát, szükség esetén kezdeményeznie kell a kötelezett fegyelmi felelősségre vonását.

(3) A vizsgálat megkezdése előtt ellenőrizni kell a vizsgálatra rendelt személy személyazonosságát – pénzügyőr, tisztjelölt esetében az alkalmassági kategóriába, illetve csoportba sorolását – és tájékoztatást kell adni részére a vizsgálat céljáról, menetéről, várható időtartamáról. A foglalkoztatott, a tisztjelölt személyazonosságát a 3. § (2) bekezdése szerint, a jelentkező a személyazonosságot igazoló érvényes arcképes okmánnyal és TAJ kártyával igazolja.

(4) Ha a közvetlen vezető nem e rendeletnek megfelelően vagy hiányosan tölti ki az alkalmassági vizsgálatra rendelő lapot, az alkalmassági vizsgálatot végző személy a szükséges vizsgálatokat, illetve felmérést elvégzi, azonban minősítést csak a jogszabályszerű alkalmassági vizsgálatra rendelő lap birtokában állít ki.

(5) Az alkalmassági vizsgálatot végző személy az általa megállapított véleményről, „Alkalmatlan” vélemény esetén annak pontos okáról, valamint a jogorvoslati lehetőségről dokumentált módon köteles tájékoztatni a vizsgált személyt. Az egészségi és pszichológiai vizsgálatok eredményéről rövid, összefoglaló írásos tájékoztatót kell adni a vizsgált személy részére a vizsgálat befejezésével egyidejűleg.

(6) Az alkalmassági vizsgálatok során keletkezett, az alkalmasság minősítését tartalmazó véleményt meg kell küldeni a foglalkoztató NAV szerv illetékes humánigazgatási feladatokat ellátó szervezeti egysége vezetőjének, aki a minősítésről tájékoztatja a közvetlen vezetőt.

(7) Alkalmatlanságra okot adó egészségi állapotváltozás felmerülése esetén az elsőfokú vizsgálatot végző szakorvosnak a pénzügyőrt az egészségkárosodás mértékének megállapítása céljából kormányrendeletben e személyi kör vonatkozásában kijelölt rehabilitációs szakértői és orvosszakértői szervhez kell beutalni.

7. Az előzetes alkalmassági vizsgálat

11. § (1) Pénzügyőri munkakörbe jelentkezők esetében előzetes egészségi, pszichológiai és fizikai alkalmassági vizsgálatot kell végezni.

(2) A nem pénzügyőri munkakörbe jelentkező esetében

a) előzetes egészségi vizsgálatot kell végezni és

b) előzetes pszichológiai alkalmassági vizsgálatot kell végezni

ba) ügyfélkapcsolati, valamint területi szervnél adóellenőri, operatív adóellenőri, operatív informatikai ellenőri és a helyszínen eljárást foganatosító végrehajtói munkakörökben foglalkoztatni kívánt jelentkező esetén

bb) a ba) alpontba nem tartozó munkakörök esetében – a munkakör 3. mellékletben meghatározott kockázati tényezőire figyelemmel – a munkáltatói jogkör gyakorlójának kezdeményezésére.

(3) A munkáltatói jogkör gyakorlója a (2) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti esetben a foglalkozás-egészségügyi orvos javaslata alapján is kezdeményezheti az előzetes pszichológiai alkalmassági vizsgálatot.

(4) Szolgálati jogviszonyba történő visszavételt megelőzően az alkalmasság megállapítására a kinevezést megelőző alkalmassági vizsgálatra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

(5) A jelentkező azonos munkakörben, azonos alkalmassági kategóriában ismételt vizsgálat nélkül foglalkoztatható, ha

a) a szolgálati jogviszony létesítésére az előzetes alkalmassági vizsgálat befejezését követő hat hónapon belül kerül sor,

b) az előzetes alkalmassági vizsgálat során „Alkalmas” minősítést kapott és

c) nyilatkozik, hogy egészségi állapotában az a) pontban meghatározott időszak alatt változás nem történt.

(6) Ha az elvégzett előzetes alkalmassági vizsgálaton megállapított „Alkalmas” minősítés óta több mint hat hónap telt el és a jogviszony létesítésére ez idő alatt nem került sor, az alkalmasság megállapítása új előzetes alkalmassági vizsgálattal történik. Az egészségi, pszichológiai és fizikai vizsgálatok közül azokat kell elvégezni, amelyekre hat hónapnál régebben került sor.

(7) Az a jelentkező, akinél a 4. mellékletben meghatározott

a) egészségi alkalmasságot kizáró okok esetén legalább egy,

b) pszichológiai alkalmasságot kizáró okok esetén

ba) a 4. melléklet 2.1. pontjában, illetve 2.2.1–2.2.11. pontjában meghatározott okok közül legalább kettő, vagy

bb) a 4. melléklet 2.3–2.8. pontjában meghatározott okok közül legalább egy

kizáró ok fennáll, szolgálati jogviszonyba nem vehető fel.

(8) Az (1)–(7) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni akkor, ha a munkavállaló – jogviszony-váltás keretében – szolgálati jogviszonyt kíván létesíteni.

8. Az időszakos alkalmassági vizsgálat

12. § (1) A foglalkoztatott időszakos alkalmassági vizsgálaton vesz részt az alkalmasság újbóli véleményezése céljából a (4) és (5) bekezdésben meghatározott rendszerességgel.

(2) Az időszakos alkalmassági vizsgálat

a) pénzügyőrök esetében egészségi, pszichológiai és fizikai állapot,

b) az a) pontba nem tartozó foglalkoztatottak esetében egészségi állapot

vizsgálatára terjed ki.

(3) A pénzügyőr nem vesz részt időszakos fizikai alkalmassági vizsgálaton attól a naptári évtől kezdve, amelyben ötvenedik életévét betölti.

(4) Az időszakos alkalmassági vizsgálat keretében

a) egészségi alkalmassági vizsgálatot

aa) pénzügyőrök esetében legalább évente,

ab) az aa) pontba nem tartozó foglalkoztatottak esetében a kóroki tényezőktől függően legalább kettő évente,

b) pszichológiai és fizikai alkalmassági vizsgálatot pénzügyőrök esetén – az (5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – legalább kettő évente

kell elvégezni.

(5) A NAV speciális bevetési feladatokat ellátó egységének tagjai esetében az egészségi, fizikai és pszichológiai alkalmassági vizsgálatot évente kell elvégezni.

(6) Az időszakos alkalmassági vizsgálatot végző személy a vizsgálati eredmények alapján a következő alkalmassági vizsgálatra a (4) és (5) bekezdésben meghatározottaknál rövidebb érvényességi időt is megállapíthat.

13. § (1) Időszakos alkalmassági vizsgálat „Egészségileg alkalmatlan” vagy „Pszichikailag alkalmatlan” minősítése esetén

a) a pénzügyőr részére egészségügyi szabadságot kell engedélyezni,

b) az a) pontba nem tartozó foglalkoztatottat az Szjtv. 85. § (1) bekezdés n) pontja alapján mentesíteni kell a munkavégzés alól.

(2) Időszakos fizikai alkalmassági vizsgálat „Fizikailag alkalmatlan” minősítése esetén a pénzügyőrt mentesíteni kell az (1) bekezdés b) pontja szerint a munkavégzés alól.

(3) Az „Alkalmatlan” minősítés esetén a nem pénzügyőr foglalkoztatottat a jogerős döntésig mentesíteni kell a munkavégzési kötelezettség alól.

(4) Ha a vizsgált személy az „Alkalmatlan” minősítés ellen határidőn belül nem nyújt be felülvizsgálati kérelmet, a foglalkoztató NAV szerv illetékes humánigazgatási feladatokat ellátó szervezeti egysége a minősítésről tájékoztatja a munkáltatói jogkör gyakorlóját és a közvetlen vezetőt, egyidejűleg javaslatot tesz az Szjtv. 71. §-a alapján az alkalmatlanság megállapítása esetén alkalmazható személyügyi intézkedés megtételére.

9. A soron kívüli alkalmassági vizsgálat

14. § (1) Soron kívüli alkalmassági vizsgálatot kell végezni

a) a foglalkoztatott munkakörének vagy feladatkörének megváltozása esetén, ha a betöltendő munkakör, illetve feladat vonatkozásában új kockázati tényező merül fel, azzal, hogy ügyfélkapcsolati, valamint területi szervnél adóellenőri, operatív adóellenőri, operatív informatikai ellenőri és a helyszínen eljárást foganatosító végrehajtói munkakörbe történő áthelyezést megelőzően kötelező a soron kívüli pszichológiai alkalmassági vizsgálat lefolytatása,

b) a foglalkoztatott egészségi, pszichológiai vagy fizikai állapotában olyan változás bekövetkezésekor, amely alkalmatlanság megállapítására okot adhat,

c) a foglalkoztatott heveny foglalkozási megbetegedése, fokozott expozíciója, eszméletvesztéssel járó vagy a munkavégzéssel összefüggő ismétlődő balesete előfordulását követően,

d) a foglalkoztatottnál a c) pont szerinti heveny foglalkozási megbetegedésen kívül olyan rosszullét, betegség kialakulásakor, amely munkahelyi okokra vezethető vissza,

e) tíz napot meghaladó szolgálat-, illetve keresőképtelenség esetén, ha a foglalkoztatott olyan biológiai tényezők hatásának van kitéve, amelyek – a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szóló jogszabály alapján – súlyos emberi megbetegedést képesek okozni, ezért komoly veszélyt jelenthet a foglalkoztatott számára,

f) az e) pontba nem tartozó harminc napos vagy azt meghaladó szolgálat-, illetve keresőképtelenség esetén – a terhesség miatti keresőképtelenség kivételével – a szolgálatba, munkába lépést követően haladéktalanul, illetve a keresőképtelenség első napjától kezdődően egy éven belül egybeszámítottan száznyolcvan napot meghaladó szolgálat-, keresőképtelenség okán a szolgálat-, keresőképtelenség alatt is,

g) abban az esetben, ha a a foglalkoztatott előre nem várt esemény során expozíciót szenved,

h) a foglalkoztatott munkavégzésének – nem egészségi ok miatt – hat hónapot meghaladó szünetelése esetén, a munkába állását megelőzően,

i) a pénzügyőr külföldön történő szolgálatra vezénylése megkezdése előtt és az onnan történő végleges hazatérést követően,

j) abban az esetben, ha a vizsgált személy az alkalmassági vizsgálat során az alkalmassága megítélésére kihatással lévő, egészségi vagy pszichológiai állapotára vonatkozó információkat elhallgatott, illetve valótlan adatokat szolgáltatott,

k) abban az esetben, ha a vizsgált személy az ismételt fizikai alkalmassági vizsgálatot sem teljesíti az egészségi alkalmasság vonatkozásában.

(2) Soron kívüli alkalmassági vizsgálat kezdeményezésére jogosult

a) a foglalkozás-egészségügyi orvos,

b) a munkáltatói jogkör gyakorlója,

c) a vizsgált személy,

d) a pszichológus és

e) az ismételt fizikai alkalmasságot végző.

(3) A munkáltatói jogkör gyakorlója köteles a soron kívüli alkalmassági vizsgálat kezdeményezéséhez írásbeli indokolást csatolni.

15. § Ha valamely munkakör vagy az annak keretében ellátandó feladat vonatkozásában új kockázati tényező, vagy a 14. § (1) bekezdés c), d) és g) pontjában meghatározott körülmény ugyanazon munkakörben vagy azonos szolgálatteljesítési, munkavégzési helyen foglalkoztatott több személy tekintetében merül fel, a NAV vezetője elrendelheti az egyes munkakörökben foglalkoztatottak soron kívüli alkalmassági vizsgálatát vagy egyes alkalmassági vizsgálatoknak a foglalkoztatottak egészére vagy meghatározott részére történő elvégzését.

16. § (1) Soron kívüli alkalmassági vizsgálat esetén az egészségi, pszichológiai és fizikai vizsgálatok közül a soron kívüli alkalmassági vizsgálatot megalapozó körülmények által indokolt vizsgálatokat kell elvégezni, azzal, hogy pénzügyőröknél nem kell soron kívüli fizikai alkalmassági vizsgálatot végezni a 14. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben, ha kettő éven belül teljesítette az új munkakörére meghatározott időszakos fizikai alkalmassági vizsgálat követelményeit.

(2) Soron kívüli alkalmassági vizsgálat „Alkalmatlan” minősítése esetén a 13. §-ban foglaltak szerint kell eljárni.

(3) A soron kívüli alkalmassági vizsgálatot végző személy a vizsgálati eredmények alapján a következő alkalmassági vizsgálatra a 12. § (4) és (5) bekezdésében meghatározottaknál szakmailag indokolt esetben rövidebb érvényességi időt is megállapíthat.

(4) Ha a soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálatot a 14. § (1) bekezdés k) pontja miatt rendelték el, és a vizsgálat megállapítja, hogy a vizsgált személy a fizikai alkalmassági követelményeket az egészségi állapota miatt nem tudja teljesíteni, a jogkövetkezmények szempontjából az alkalmatlanságot egészségi alkalmatlanságnak kell minősíteni.

(5) Ha a soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálatot a 14. § (1) bekezdés k) pontja miatt rendelték el, és a vizsgálat megállapítja, hogy a fizikai alkalmassági követelmények nem teljesítését a vizsgált személy egészségi állapota nem indokolja, a foglalkoztatott

a) a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítését haladéktalanul meg kell szüntetni és

b) ismételt fizikai alkalmassági vizsgálatát kell elrendelni.

(6) Az (5) bekezdés b) pontja szerinti fizikai alkalmassági vizsgálat időpontja és az arról való értesítés átvétele között legalább tizenöt napnak el kell telnie.

(7) Ha a foglalkoztatott az (5) bekezdés b) pontja szerint végrehajtott vizsgálaton a követelményeket nem teljesíti, az alkalmatlanságot a jogkövetkezmények tekintetében önhibából bekövetkezett fizikai alkalmatlanságnak kell tekinteni.

(8) Ha a soron kívüli alkalmassági vizsgálaton a foglalkoztatott önhibájából nem vesz részt, a 10. § (2) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni, figyelembe véve az Szjtv. 36. § (3) bekezdésében és az Szjtv. 37. § (4) bekezdésében foglaltakat.

10. A záróvizsgálat

17. § A munkáltatói jogkör gyakorlója kezdeményezésére záróvizsgálatot kell végezni

a) jogszabályban meghatározott emberi rákkeltő hatású anyagok tízéves, benzol, illetve ionizáló sugárzás négyéves expozícióját követően a tevékenység, illetve a szolgálati jogviszony megszűnése, megszüntetése esetén,

b) idült foglalkozási betegség veszélyével járó munkavégzés, illetve munkakörnyezet megszűnésekor, valamint

c) abban az esetben, ha a foglalkoztatott korkedvezményre jogosító munkakörben legalább négy évet dolgozott.

11. Az egészségi alkalmassági követelmények

18. § (1) A vizsgált személy egészségi alkalmasságát az egyéni egészségi sajátosságokra tekintettel kell véleményezni, amelynek során figyelembe kell venni

a) a betegség súlyossági fokát és a vele járó funkcionális zavarokat,

b) a kóros elváltozások gyógyulási hajlamát, a szervezet kompenzáló képességét, egy adott elváltozás perspektíváját, későbbi következményeit, krónikussá válásának lehetőségét,

c) az adott megbetegedés, elváltozás munkaképességet befolyásoló hatását,

d) a vizsgált személy életkorát és

e) a más munkakörben további egészségkárosodás vagy állapotromlás nélkül való foglalkoztatás lehetőségét.

(2) Az egészségi alkalmassági vizsgálatok a célnak megfelelően, a munkakör sajátosságainak figyelembevételével kiterjedhetnek

a) a testsúly, a testmagasság, a testtömeg index mérésére és a testarányok vizsgálatára,

b) a bőr és a látható nyálkahártyák, a fogazat, a garatképletek, a keringési, a légzési, a hasi szervek, az idegrendszer, az érzékszervek, valamint az ízületek, az izomzat és a csontrendszer vizsgálatára,

c) a szem- és a látásvizsgálatokra,

d) az esetleg fennálló testi és szellemi fogyatékosságokra,

e) a vérnyomás, a pulzus vizsgálatára, EKG vizsgálatra,

f) szűrő audiométerrel történő hallásvizsgálatra,

g) vér és vizelet laboratóriumi diagnosztikus vizsgálat elvégzésére,

h) a hozott vizsgálati leletek értékelésére, valamint

i) az alkohol-, gyógyszer-, kábítószer-fogyasztás, valamint -függőség esetleges jeleinek megállapítására, indokolt esetben speciális gyorsteszttel való vizsgálatára.

(3) A döntés kialakításához szükség esetén a vizsgált személy beleegyezésével további kiegészítő vizsgálatok is elvégezhetők.

(4) Előzetes alkalmassági vizsgálat esetén be kell mutatni a háziorvos által kiadott, a jelölt egészségi állapotára vonatkozó igazolást is.

12. Az egészségi alkalmassági minősítések

19. § (1) Az egészségi alkalmassági vizsgálat alapján a minősítés lehet

a) „Egészségileg alkalmas” vagy

b) „Egészségileg alkalmatlan”.

(2) „Egészségileg alkalmas” minősítést kell megállapítani, ha a vizsgált személy egészségi állapota alapján alkalmas munkaköri feladatainak ellátására, valamint

a) a pénzügyőr megfelel a munkakör szerinti alkalmassági kategóriára meghatározott egészségi követelményeknek és legfeljebb a 42. §-ban meghatározott egészségügyi felmentés indokolt,

b) az a) pontba nem tartozó foglalkoztatott megfelel a munkakörével szemben támasztott egészségi követelményeknek, és esetében legfeljebb foglalkozással kapcsolatos korlátozás indokolt,

c) a tisztjelölt és a jelentkező megfelel a munkakör szerinti alkalmassági kategóriára meghatározott, illetve a munkakörével szemben támasztott egészségi követelményeknek.

(3) „Egészségileg alkalmatlan” minősítést kell megállapítani, ha a vizsgált személynek olyan mértékű vagy jellegű egészségkárosodása van, ami

a) kizárja a szolgálati jogviszony létesítését, vagy

b) kizárja a szolgálati jogviszony vagy jogviszonyának a vizsgált munkakörben, alkalmassági kategóriában történő további fenntartását.

13. A pszichológiai alkalmassági követelmények

20. § (1) A pszichológiai alkalmassági vizsgálatok kiterjednek

a) a pszichés egyensúly meglétére,

b) a devianciák hiányára,

c) az intellektuális képességek meglétére,

d) a figyelmi képességek megfelelőségére,

e) a személyiségi sajátosságok megfelelőségére és

f) a pályamotiváció megfelelőségére.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottak vizsgálata a következő eszközökkel történhet:

a) személyiségtesztek elvégzésével,

b) teljesítmény- és képességtesztek elvégzésével,

c) műszeres vizsgálatok elvégzésével,

d) kompetencia alapú vizsgáló eljárások elvégzésével és

e) az exploráció komplex értékelésével.

(3) A döntés kialakításához szükség esetén a vizsgált személy beleegyezésével további kiegészítő vizsgálatok is elvégezhetők.

14. A pszichológiai alkalmassági minősítések

21. § (1) A pszichológiai alkalmassági vizsgálat alapján a minősítés lehet

a) „Pszichikailag alkalmas” vagy

b) „Pszichikailag alkalmatlan”.

(2) „Pszichikailag alkalmas” minősítést kell megállapítani, ha a vizsgált személy megfelel a szolgálati jogviszony és a munkaköre által támasztott, a vizsgálat céljának megfelelő intellektuális, figyelmi, személyiségbeli és pályamotivációs követelményeknek.

(3) „Pszichikailag alkalmatlan” minősítést kell megállapítani,

a) ha a vizsgált személy pszichológiai alkalmassági vizsgálatának eredménye

aa) kizárja a szolgálati jogviszony létesítését vagy

ab) kizárja a szolgálati jogviszony vagy a jogviszonyának a vizsgált munkakörben, alkalmassági kategóriában történő további fenntartását,

b) ha a pénzügyőr, pénzügyőri munkakörbe jelentkező, illetve a tisztjelölt nem felel meg a szolgálat ellátásával összefüggésben támasztott szellemi, érzékelési, személyiségbeli és pályamotivációs követelményeknek,

c) ha – a 20. § szerinti pszichológiai alkalmassági vizsgálatok nélkül – a vizsgált személy egészségi alkalmatlanságát okozó pszichiátriai megbetegedése diagnosztizálásra került.

15. A fizikai alkalmassági követelmények

22. § (1) A fizikai alkalmassági vizsgálat célja a pénzügyőrök, valamint a pénzügyőri munkakörbe jelentkezők fizikai erőnlétének és állóképességének felmérése.

(2) A vizsgált személyeket nemenként öt csoportba kell sorolni a következők szerint:

a) I. csoport: 29 éves korig,

b) II. csoport: 30–35 éves kor között,

c) III. csoport: 36–40 éves kor között,

d) IV. csoport: 41–49 éves kor között,

e) V. csoport: speciális bevetési feladatokat ellátó egység tagjai, ezen egységhez jelentkezők.

(3) A (2) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott csoportok esetében a besorolás alapja a tárgyévben betöltendő életkor.

(4) A fizikai alkalmassági vizsgálaton az vehet részt, aki egy évnél nem régebbi egészségi alkalmassági vizsgálaton „Egészségileg alkalmas” minősítést kapott.

(5) A (2) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott csoportok esetén a fizikai alkalmasság vizsgálatára az 5. melléklet 1–4. pontjában foglalt táblázatban meghatározott gyakorlatok szolgálnak.

(6) A fizikai alkalmasság minősítése az 5. melléklet 1–4. pontjában foglalt táblázatban meghatározott mozgásformák közül legfeljebb öt – a kötelező 2000 méteres síkfutás és a vizsgált személy által választott további legfeljebb négy kondicionális gyakorlat – végrehajtásának eredménye alapján történik. Az egyes kondicionális gyakorlatokért legfeljebb 25 pont adható, azzal, hogy egyes gyakorlatonként többletpont nem adható. A mozgásformák végrehajtásának sorrendjét a fizikai felmérést végző személy – sportszakmai szempontok figyelembevételével – határozza meg.

(7) Ha a vizsgált személy – egészségi alkalmatlanságot nem okozó – huzamosabb ideig tartó egészségkárosodása következményeként az életkora alapján meghatározott fizikai kondicionális képességi követelményeket nem képes teljesíteni az 5. melléklet 1–4. pontjában foglalt táblázatban meghatározott mozgásformákkal, a foglalkozás-egészségügyi orvos az ellenőrző szakorvos jóváhagyása mellett legfeljebb három évre könnyített mozgásformák alkalmazását írhatja elő.

(8) Könnyített mozgásformák alkalmazása esetén a vizsgált személy a fizikai felmérést

a) 2000 méter sík terepen történő gyaloglással, és

b) az 5. melléklet 1–4. pontjában foglalt táblázatban meghatározott mozgásformák közül további legfeljebb négy mozgásformával

teljesíti.

(9) A (8) bekezdés b) pontja szerint választott négy mozgásforma alkalmazásával végzett fizikai felmérésen a pontozás az 5. melléklet 6. pontjában foglalt táblázat szerint történik.

23. § (1) A 22. § (2) bekezdés e) pontja szerinti csoport fizikai alkalmassági vizsgálatára vonatkozó mozgásformákat az 5. melléklet 5. pontjában foglalt táblázat tartalmazza.

(2) A NAV speciális bevetési feladatokat ellátó egységének tagjai, valamint ezen egységhez jelentkezők a részükre megállapított valamennyi kondicionális gyakorlatot kötelesek végrehajtani, a fizikai felmérés könnyített mozgásformákkal történő teljesítése esetükben nem engedélyezhető.

24. § (1) Ha a pénzügyőr a fizikai alkalmassági követelményt a felmérés során nem teljesíti, az ismételt állapotfelmérésre hat hónapon belül egy alkalommal, az előző felmérést követően legkorábban harminc nap elteltével kerülhet sor.

(2) Ha a pénzügyőr az ismételt fizikai állapotfelmérést sem teljesíti, soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie, amelynek során vizsgálni kell a 22. § (7)–(9) bekezdésében foglaltak alkalmazhatóságát.

25. § A pénzügyőr felel fizikai állapota fejlesztéséért, szinten tartásáért, valamint a fizikai követelmények teljesítéséért. A pénzügyőr részére a fizikai alkalmasság elérését és szinten tartását szolgáló felkészülés érdekében a NAV vezetője sportcélú szolgálatmentességet engedélyezhet.

16. A fizikai alkalmassági minősítések

26. § (1) A fizikai alkalmassági követelményeket, valamint a pontértékeket az 5. melléklet tartalmazza.

(2) Az 1. melléklet szerinti I. alkalmassági kategóriába sorolt munkakört betöltő pénzügyőr, valamint a pénzügyőri munkakörbe jelentkező minősítése

a) 60 pontig „Fizikailag alkalmatlan”,

b) 61 ponttól „Fizikailag alkalmas”.

(3) Az 1. melléklet szerinti II. és III. alkalmassági kategóriába sorolt munkakört betöltő pénzügyőr minősítése

a) 40 pontig „Fizikailag alkalmatlan”,

b) 41 ponttól „Fizikailag alkalmas”.

(4) A NAV speciális bevetési feladatokat ellátó egység tagja, valamint ezen egységhez jelentkező akkor kaphat „Fizikailag alkalmas” minősítést, ha valamennyi kondicionális gyakorlat végrehajtása során teljesítette az 5. melléklet 5. pontjában részére meghatározott minimum követelményt.

(5) A vizsgált személy „Fizikailag alkalmatlan” minősítést kap, ha

a) a fizikai felmérés követelményeit az „Egészségileg alkalmas” minősítés megszerzését követő egy éven belül – neki felróható okból – nem teljesíti, vagy

b) a fizikai felmérés követelményeit az ismételt állapotfelmérésen sem teljesíti, és az ennek eredményeként elvégzett soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálaton megállapítják, hogy a vizsgált személy egészségileg alkalmas és

ba) a könnyített mozgásformák alkalmazásának feltételei nem állnak fenn, vagy

bb) könnyített mozgásformákkal az ismételt egészségi alkalmassági vizsgálattól számított harminc napon belül – neki felróható okból – sem teljesíti az alkalmasság megállapításához szükséges minimum feltételeket.

17. Jogorvoslat kezdeményezése

27. § (1) Ha a vizsgált személy vagy a munkáltatói jogkör gyakorlója az alkalmassági vizsgálat első fokon megállapított véleményével nem ért egyet, a vélemény kézhezvételétől számított tizenöt napon belül írásban kérheti az alkalmasság másodfokon történő elbírálását, azzal, hogy a fizikai alkalmassági vizsgálaton kapott minősítéssel szemben nem nyújtható be felülvizsgálati kérelem.

(2) A felülvizsgálati kérelmet a NAV KEKI vezetőjéhez kell benyújtani, aki erről a kézhezvételtől számított legkésőbb öt napon belül tájékoztatja a foglalkoztató NAV szerv illetékes humánigazgatási feladatokat ellátó szervezeti egységét.

18. A FÜV Bizottság összetétele

28. § (1) A FÜV Bizottság három tagból áll. A FÜV Bizottság tagjait és közülük a FÜV Bizottság elnökét a NAV KEKI vezetője bízza meg. A FÜV Bizottság tagjává nem jelölhető ki olyan személy, aki az eljárással érintett ügyben korábban közreműködött.

(2) Az egészségi alkalmasság elbírálása esetén foglalkozás-egészségügyi orvos, a pszichológiai alkalmasság elbírálása esetén szakpszichológus vagy pszichiáter szakorvos személy részvétele a FÜV Bizottságban tagként kötelező.

19. A FÜV Bizottság eljárása

29. § (1) A NAV KEKI az alkalmasság elbírálásához a vizsgálat tartalmától függően a következő okmányokat kéri be az elsőfokú vizsgálatot végző személytől, valamint a munkáltatói jogkör gyakorlójától:

a) a korábbi vizsgálatok eredményeit tartalmazó egészségügyi törzslap,

b) az elsőfokú alkalmasságot megítélő személy 10. § (5) bekezdése szerinti rövid, írásos tájékoztatója,

c) a munkáltatói jogkör gyakorlójának véleménye,

d) az orvosszakértői vélemény az egészségkárosodás mértékéről, ha rendelkezésre áll,

e) valamennyi rendelkezésre álló, különösen az egy éven belüli kórházi és gyógyintézeti zárójelentések, szakorvosi leletek,

f) baleset, foglalkozási megbetegedés, fokozott expozíciós eset és baleset esetén a baleseti jegyzőkönyv.

(2) Az (1) bekezdés szerint bekért iratokat a NAV KEKI a FÜV Bizottság részére továbbítja.

30. § (1) A FÜV Bizottság ülését megelőző vizsgálatot a felülvizsgálati kérelem benyújtásától számított harminc napon belül kell elvégezni.

(2) A FÜV Bizottság 28. § (2) bekezdésében meghatározott tagja

a) biztosítja, hogy a felülvizsgálatra rendelt személy kivizsgálása során az előírt és az általa szükségesnek tartott vizsgálatok, szakkonzíliumok megtörténjenek, valamint azok eredményét az egészségügyi dokumentációban rögzítsék, amelyek elvégzéséről köteles meggyőződni és az észlelt hiányosságok pótlása iránt intézkedni,

b) az alkalmasság elbírálása szempontjából alapvető kórelváltozásokról személyes vizsgálattal is meg kell győződnie, és a vizsgálat alapján kell javaslatot tennie a FÜV Bizottságnak a felülvizsgálatra rendelt személy minősítésére.

31. § A felülvizsgálatra rendelt személy a FÜV Bizottság előtt személyesen köteles megjelenni. A személyes megjelenéstől el kell tekinteni, ha a felülvizsgálatra rendelt személy

a) a felülvizsgálat idején betegsége, sérülése miatt járó- vagy cselekvésképtelen, illetve utaztatása esetén egészségi állapotában romlás következne be,

b) személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés hatálya alatt áll,

c) előzetesen írásban úgy nyilatkozik, hogy a FÜV Bizottság előtt egyéb előrelátható akadályoztatása miatt nem tud megjelenni és a nyilatkozatot a FÜV Bizottság jóváhagyja, valamint erről a felülvizsgálatra rendelt személyt értesíti.

32. § (1) A FÜV Bizottság a felülvizsgálatra rendelt személy alkalmasságát a rendelkezésre álló felülvizsgálati dokumentációk alapján bírálja el, ha a személyes megjelenésétől a 31. § alapján el kell tekinteni, illetve ennek hiányában akkor, ha a felülvizsgálatra rendelt személy nem jelenik meg a FÜV Bizottság előtt személyesen, azonban a döntéshez szükséges információk rendelkezésre állnak.

(2) A FÜV Bizottság elnöke szükség esetén újabb kivizsgálást, illetve vizsgálatok elvégzését kérheti.

33. § (1) A FÜV Bizottságnak a döntését valamennyi szükséges egészségügyi adat rendelkezésére állásától számított tizenöt napon, legkésőbb a felülvizsgálati kérelem benyújtását követő hatvan napon belül kell meghoznia, amely határidő egy alkalommal legfeljebb hatvan nappal meghosszabbítható.

(2) Ha a felülvizsgálatra rendelt személynek felróható okból nem bírálható el érdemben az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül az alkalmassága, a FÜV Bizottság elnöke az eljárást lezárja, és foglalkoztatott esetében értesíti a közvetlen vezetőt, aki a 10. § (2) bekezdése szerint jár el.

(3) A FÜV Bizottság döntésében az elsőfokú alkalmassági véleményt helybenhagyhatja, megváltoztathatja, újabb kivizsgálást vagy annak kiegészítését rendelheti el, illetve pénzügyőr esetén a 42. §-ban meghatározott egészségügyi felmentést alkalmazhat.

(4) A FÜV Bizottság döntését a felülvizsgálatra rendelt személlyel a FÜV bizottsági ülésen szóban és írásban közölni kell, kivéve, ha személyes megjelenésétől a 31. § alapján el kell tekinteni, vagy a FÜV Bizottság a döntést a 32. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálatra rendelt személy jelenlétének a hiányában hozta meg. A FÜV Bizottság írásba foglalt határozata a közléssel végleges és végrehajtható. A FÜV Bizottság döntését a felülvizsgálatra rendelt személy egészségügyi törzslapján fel kell tüntetni, és a FÜV Bizottság ülésének napján határozatba kell foglalni.

(5) A FÜV Bizottság írásba foglalt döntésével szemben további felülvizsgálati kérelem nem nyújtható be. Az írásba foglalt döntésről kivonatot kell készíteni, amely kizárólag a minősítést tartalmazza. A foglalkoztató NAV szerv illetékes humánigazgatási feladatokat ellátó szervezeti egységét az írásba foglalt döntés kivonatának megküldésével értesíteni kell, amely szervezeti egység tájékoztatja a közvetlen vezetőt és a munkáltatói jogkör gyakorlóját.

(6) Időszakos vagy soron kívüli alkalmassági vizsgálat során benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján hozott „Alkalmatlan” minősítés esetén a foglalkoztató NAV szerv illetékes humánigazgatási feladatokat ellátó szervezeti egysége a 13. § (4) bekezdésében foglaltak szerint jár el.

20. A tisztjelöltek alkalmassági vizsgálatára vonatkozó rendelkezések

34. § (1) A tisztjelölt – a tisztjelölttel kapcsolatos ügyek intézésére kijelölt NAV szervezeti egység vezetőjének kezdeményezésére – a próbaidő lejárta előtt köteles egészségi és pszichológiai alkalmassági vizsgálaton, ezt követően évente egészségi, kettő évente pszichológiai alkalmassági vizsgálaton részt venni.

(2) Tisztjelölt alkalmassági vizsgálata az 1. melléklet szerinti I. kategóriára történik a 18. § és a 20. § szerinti vizsgálati eljárások alapján. A minősítést a 4. § (1) bekezdés b) pontja és a 4. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével kell elvégezni.

(3) A tisztjelöltek próbaidő lejárta előtti alkalmassági vizsgálata során – szakmailag indokolt esetben – értékelni kell a rendészeti és nemzetbiztonsági felsőoktatást folytató felsőoktatási intézménybe felvételt megelőző alkalmassági vizsgálat során keletkezett leleteket és a tanulmányi idő alatt előfordult betegségeket. Szükség esetén az orvos, illetve a pszichológus intézkedik az alkalmasság megállapításához szükséges kiegészítő vizsgálatok elvégzése iránt és ennek figyelembevételével dönt az alkalmasságról.

(4) A (3) bekezdésben foglaltak végrehajtása érdekében a NAV KEKI egyedileg intézkedik a rendészeti és nemzetbiztonsági felsőoktatást folytató felsőoktatási intézménybe történő felvételt megelőző alkalmassági vizsgálaton adott minősítésnek, valamint a vizsgálatok – orvosi titoknak, különleges adatnak minősülő – orvosi, illetve pszichológiai eredményeinek az alkalmassági vizsgálatát végző szolgáltatótól történő megkérésére.

35. § (1) A tisztjelölt esetében soron kívüli egészségi, pszichológiai vizsgálatot kell kezdeményezni, ha egészségi, illetve pszichológiai állapotában az alkalmasságot befolyásoló változás következett be, vagy egészségi, pszichológiai alkalmatlanságát megalapozó tény vagy körülmény merült fel.

(2) A soron kívüli alkalmassági vizsgálat kezdeményezésére

a) a foglalkozás-egészségügyi orvos,

b) a pszichológus,

c) a tisztjelölt,

d) a tisztjelölttel kapcsolatos ügyek intézésére kijelölt NAV szervezeti egység vezetője és

e) a rendészeti és nemzetbiztonsági felsőoktatást folytató felsőoktatási intézmény rendészeti felsőoktatásért felelős karának dékánja (a továbbiakban: dékán) a szakirányért felelős oktatási szervezeti egység vezetője, a rendészeti kiképzési-nevelési egység vezetője vagy a NAV KEKI orvosa javaslatára

jogosult.

(3) A soron kívüli alkalmassági vizsgálat kezdeményezéséhez írásbeli indokolást kell csatolni.

36. § (1) A tisztjelölt elsőfokú alkalmasságának minősítését tartalmazó véleményt minden esetben meg kell küldeni a tisztjelölttel kapcsolatos ügyek intézésére kijelölt NAV szervezeti egység vezetője részére, aki a minősítésről tájékoztatja a munkáltatói jogkör gyakorlóját és a dékánt.

(2) Ha az alkalmassági vizsgálat alapján a tisztjelölt „Alkalmatlan” minősítést kap, tisztjelölti jogviszonyából eredő kötelezettségeinek teljesítése alól a jogerős döntésig mentesíthető. A tisztjelöltnek egyes gyakorlati foglalkozások alól csak olyan egészségügyi felmentés és csak olyan időtartamra adható, amely tanulmányi és vizsgakötelezettségeinek teljesítését nem befolyásolja.

37. § (1) Az elsőfokú minősítés ellen felülvizsgálati kérelem benyújtására

a) a tisztjelölt,

b) a munkáltatói jogkör gyakorlója,

c) a tisztjelölttel kapcsolatos ügyek intézésére kijelölt NAV szervezeti egység vezetője és

d) a dékán

jogosult.

(2) Felülvizsgálati kérelem benyújtása esetén a FÜV Bizottság eljárásához be kell szerezni a dékán írásbeli véleményét is.

(3) A FÜV Bizottság döntéséről a tisztjelölttel kapcsolatos ügyek intézésére kijelölt NAV szervezeti egység vezetője a döntés kivonatának megküldésével tájékoztatja a dékánt is, „Alkalmatlan” minősítés esetén a 36. § (2) bekezdésben foglaltak szerint jár el.

(4) Ha az elsőfokú minősítés ellen határidőben nem nyújtanak be felülvizsgálati kérelmet, ennek tényéről a tisztjelölttel kapcsolatos ügyek intézésére kijelölt NAV szervezeti egység vezetője tájékoztatja a munkáltatói jogkör gyakorlóját és a dékánt. „Alkalmatlan” minősítés esetén a tisztjelölttel kapcsolatos ügyek intézésére kijelölt NAV szervezeti egység vezetője javaslatot tesz a munkáltatói jogkör gyakorlója részére az Szjtv. alapján alkalmazható személyügyi intézkedés megtételére. A megtett személyügyi intézkedésről a tisztjelölttel kapcsolatos ügyek intézésére kijelölt NAV szervezeti egység vezetője tájékoztatja a dékánt.

(5) A tisztjelöltet érintő felülvizsgálati eljárásra az (1)–(4) bekezdésben nem szabályozott kérdésekben a 27–33. §-ban foglaltakat kell alkalmazni.

21. A pénzügyőr szolgálatképtelenségének megállapítása, valamint egészségügyi szabadságának engedélyezése

38. § (1) Ha a pénzügyőr betegség vagy baleset következtében munkakörét ideiglenesen nem tudja ellátni (a továbbiakban: szolgálatképtelenség), szolgálatképtelenségének, illetve szolgálatképességének az elbírálása, illetve ellenőrzése a keresőképtelenség és keresőképesség orvosi elbírálásáról és annak ellenőrzéséről szóló kormányrendeletben meghatározott szabályok alkalmazásával történik a (2) és (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.

(2) Szolgálatképtelenséget a NAV KEKI vagy a NAV-val szerződött szakorvos is megállapíthat.

(3) A háziorvos a pénzügyőr szolgálatképtelenségét ugyanazon betegséggel, sérüléssel összefüggésben legfeljebb negyvenöt napra állapíthatja meg, amelybe nem számítható be a kórházi fekvőbeteg-szakellátás időtartama. A negyvenöt napot meghaladó időtartamú szolgálatképtelenséget a NAV KEKI vagy a NAV-val szerződött szakorvos állapítja meg.

(4) A pénzügyőr szolgálatképessé válását egészségügyi szempontból a szolgálatképtelenséget megállapító személy bírálja el.

39. § (1) Az egészségügyi szabadság a pénzügyőr szolgálatképtelensége esetén a felgyógyulásig, illetve a végső fogyatékosság kialakulásáig, legfeljebb azonban háromszázhatvanöt napig engedélyezhető. Ha a pénzügyőr a szolgálatképtelensége első napját megelőző háromszázhatvanöt napon belül már egészségügyi szabadságban részesült, ennek időtartamát az újabb szolgálatképtelenség miatt engedélyezett egészségügyi szabadság időtartamába be kell számítani.

(2) Pénzügyőr szolgálati balesete vagy betegsége miatt a szolgálatképtelenség háromszázhatvanöt napon túli meghosszabbítását az egészségkárosodás mértékének megállapítása céljából kormányrendeletben kijelölt rehabilitációs szakértői és orvosszakértői szerv véleményezi.

40. § (1) Szolgálatképtelenség megállapítása esetén a pénzügyőr köteles

a) szolgálatképtelenségről közvetlen vezetőjét haladéktalanul értesíteni, valamint a szolgálatképtelenség ideje alatti tartózkodási helyét bejelenteni,

b) betartani az orvos utasításait, különösen a gyógyulását elősegítő, meghatározott idejű ágynyugalomra, valamint a tartózkodási helyről való kijárás korlátozására vonatkozóan,

c) az elrendelt vizsgálatokon megjelenni,

d) a szolgálatképtelen állományban tartó NAV KEKI szakorvost tájékoztatni arról, ha őt a szolgálatképtelensége alatt más orvos is kezeli,

e) a kórházból, gyógyintézetből való elbocsátását követő hét napon belül a NAV KEKI szakorvosát vagy a NAV-val szerződött illetékes szakorvost tájékoztatni, és a kórházi zárójelentés egy példányát vagy annak másolatát részére átadni vagy megküldeni,

f) a szolgálatképessé nyilvánításáról a közvetlen vezetőjét haladéktalanul tájékoztatni.

(2) Ha a szolgálatképtelenség, illetve az egészségügyi szabadság időtartama a harminc napot meghaladja, havonta, rövidebb időtartam esetén a szolgálattételre jelentkezéskor a pénzügyőr az orvosi igazolást a közvetlen vezetőjének köteles leadni, aki azt soron kívül továbbítja foglalkoztató NAV szerv illetékes humánigazgatási feladatokat ellátó szervezeti egysége részére.

41. § (1) A NAV KEKI szakorvosa vagy a NAV-val szerződött szakorvos által megállapított szolgálatképtelenség és a szolgálatképesség elbírálását a NAV KEKI vezetője által kijelölt ellenőrző szakorvos ellenőrzi.

(2) Az ellenőrző szakorvos az ellenőrzés keretében jogosult

a) a vizsgált személy vizsgálatára, kezelőorvos jelenlétében a vizsgált személy tartózkodási helyén is,

b) a betegdokumentációba történő betekintésre,

c) szükség szerint a vizsgált személy további – a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel kötött beutalási szerződés szerinti – szakorvosi vizsgálatra történő utalására,

d) az a)–c) pont alapján tett megállapításainak az egészségügyi dokumentációban történő rögzítésére.

(3) Az ellenőrző szakorvos a felterjesztett iratok és a beteg vizsgálata alapján – kivéve, ha a beteg egészségi állapota miatt nem tud az ellenőrző szakorvos előtt megjelenni – javaslatot tesz

a) a szolgálatképesség megállapítására,

b) a szolgálatképtelenség megállapítására,

c) a szolgálatképtelenség időtartamának – a kórházi, gyógyintézeti kezelés időtartamára is figyelemmel – meghosszabbítására,

d) soron kívüli alkalmassági vizsgálat kezdeményezésére, ha azt a beteg állapota indokolja,

e) a c) és d) pontban foglaltakra együttesen, vagy

f) a (4) bekezdésben meghatározott esetben az egészségügyi szabadság alatt járó távolléti díj folyósításának megszüntetésére vagy összegének csökkentésére.

(4) Ha a szolgálatképtelen pénzügyőr az ellenőrző vizsgálathoz nem járul hozzá, a 40. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglaltaknak nem tesz eleget vagy a gyógyulását szándékosan késlelteti, az ellenőrző szakorvos javaslatot tesz a munkáltatói jogkör gyakorlója felé az egészségügyi szabadság alatt járó távolléti díj megszüntetésére. Ha az ellenőrző szakorvos megállapítja, hogy a pénzügyőr betegsége vagy sérülése az általa tanúsított súlyos gondatlanság következménye, kezdeményezi a távolléti díj legfeljebb 50%-kal történő csökkentését. Ezt a tényt az ellenőrző szakorvos az egészségügyi dokumentációban rögzíti, továbbá aláírásával és bélyegzőlenyomatával látja el.

(5) Az ellenőrző szakorvos a kilencven napot meghaladóan megállapított szolgálatképtelenség fennállását havonta legalább egyszer ellenőrzi, kivéve, ha a kilencven napot meghaladó szolgálatképtelenség megállapításakor az ellenőrzési időközök tartamát ennél hosszabb időben állapították meg.

22. A pénzügyőrök egészségügyi felmentése egyes szolgálati kötelezettségek alól

42. § (1) Egészségkárosodás esetén, ha az nem okoz alkalmatlanságot, a pénzügyőr részére a következő szolgálati kötelezettségek teljesítése alól adható felmentés (a továbbiakban: egészségügyi felmentés):

a) testnevelés,

b) tartós állás,

c) alaki foglalkozás,

d) nehéz fizikai munka,

e) őrszolgálat,

f) egyenruha viselés,

g) huszonnégy órás szolgálat,

h) lövészet,

i) váltószolgálat,

j) fizikai felmérés,

k) fegyverviselés,

l) intézkedéstaktikai képzésen való részvétel.

(2) Az egészségügyi felmentésről a NAV KEKI foglalkozás-egészségügyi orvosának orvosi szakvéleménye alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója parancsban intézkedik, amelyben az időtartam megjelölésével határozza meg a pénzügyőr egyes szolgálati kötelezettségek alóli felmentését, illetve a csökkentett szolgálati időt.

43. § (1) Az egészségügyi felmentés időtartamát az orvosi szakvéleményben kell meghatározni. Az egészségi alkalmassági vizsgálat eredményeként – a (2) bekezdés kivételével – ismételten nem adható egészségügyi felmentés, ha a korábbi egészségügyi felmentés időtartama vagy a folyamatosan adott több felmentés együttes időtartama elérte a háromszázhatvanöt napot.

(2) Ha a pénzügyőr egészségi állapotában – a betegség, sérülés jellegére tekintettel – javulás várható, az egészségügyi felmentést adó szakorvos erre irányuló javaslata alapján az ellenőrző szakorvos az egészségügyi felmentés időtartamát egy alkalommal, legfeljebb száznyolcvan nappal meghosszabbíthatja. A szakorvosnak a javaslathoz csatolnia kell az egészségügyi felmentés ideje alatt bekövetkezett állapot változást dokumentáló leleteket. Az ellenőrző szakorvos vizsgálja az orvos-szakmai indokoltságot és orvos-szakmai szempontok alapján bírálja el a javaslatot.

(3) A foglalkoztató NAV szerv illetékes humánigazgatási feladatokat ellátó szervezeti egysége az egészségügyi felmentés időtartamának lejárta előtt kezdeményezi a pénzügyőr egészségi alkalmassági vizsgálatát úgy, hogy az alkalmasság első fokon történő minősítése az egészségügyi felmentés időtartamának lejártáig megállapítható legyen.

44. § (1) Az egészségügyi felmentést adó orvos köteles a pénzügyőrt gondozásba venni, a szükséges kiegészítő- és szakvizsgálatok elvégzését koordinálni.

(2) Az egészségügyi felmentésben részesülő pénzügyőr köteles az orvosi utasítások betartására, az elrendelt szakvizsgálatokon való részvételre.

45. § (1) Az egészségügyi felmentés időtartamán belül a gyógyulás bekövetkezésekor, ha az egészségügyi felmentés további alkalmazása már nem indokolt, a NAV KEKI szakorvosának az egészségügyi felmentés megszüntetésére vonatkozó orvosi szakvéleménye alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója intézkedik az egészségügyi felmentés megszüntetéséről.

(2) Ha a fizikai felmérés alól történő egészségügyi felmentés megszűnt, az érintett fizikai alkalmassági vizsgálatára kilencven napos felkészülési időt követően kerülhet sor.

(3) Hosszabb ideig tartó gyógykezelést követően, az orvosi rehabilitáció keretében, a fokozatos munkába állás érdekében átmenetileg csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatás engedélyezhető a pénzügyőr számára, amelynek időtartama a NAV KEKI szakorvosa orvosi szakvéleménye alapján napi hat óra időtartamig, összesen legfeljebb háromszázhatvanöt napig terjedhet.

23. A pénzügyőr szolgálati lőfegyverének ideiglenes bevonása

46. § (1) Indokolt esetben a lőfegyver biztonságos használatát befolyásoló kóros állapot, betegség fennállásakor a NAV KEKI foglalkozás-egészségügyi orvosa, valamint a pszichológus a leletek és vizsgálati eredmények alapján – a kórállapot megjelölése nélkül – telefonon haladéktalanul és írásban legkésőbb huszonnégy órán belül kezdeményezi a munkáltatói jogkör gyakorlójánál a szolgálati lőfegyver ideiglenes bevonását.

(2) A szolgálati lőfegyver ideiglenes bevonását – az alkalmassági vizsgálat lezárásáig terjedő időre – a munkáltatói jogkör gyakorlója rendeli el.

(3) Ha a szolgálati lőfegyver ideiglenes bevonására alkalmassági vizsgálat nélkül kerül sor, az azt megalapozó körülmények alapján soron kívüli alkalmassági vizsgálatot kell kezdeményezni.

(4) Ha az érintett felgyógyulása megtörtént, a szolgálati lőfegyver bevonását kezdeményező foglalkozás-egészségügyi orvos, pszichológus írásban értesíti a munkáltatói jogkör gyakorlóját a szolgálati lőfegyver ideiglenes bevonása indokának megszűnéséről.

24. Az alkalmassági vizsgálatokkal kapcsolatos egészségügyi dokumentáció

47. § (1) Az alkalmassági vizsgálatok eredményeit, minősítését a vizsgált személy egészségügyi dokumentációjába kell bejegyezni.

(2) Az alkalmassági vizsgálatról készült dokumentáció tartalmazza

a) a vizsgált személy természetes személyazonosító adatait,

b) a vizsgált személy által ellátott vagy ellátni tervezett munkakört,

c) a vizsgált személy személyes, továbbá családi és foglalkozási anamnézisét,

d) az alkalmassági vizsgálat időpontját, az elvégzett vizsgálatokat és azok eredményét,

e) az orvos szakértői vélemény eredeti példányát,

f) az alkalmasságra vonatkozó véleményt, az esetleges korlátozásokat,

g) a következő alkalmassági vizsgálat esedékességének időpontját és

h) a vizsgálatot végző személy aláírását, bélyegzőlenyomatot.

(3) Az egészségügyi dokumentációt az alkalmasságot első fokon megállapító foglalkozás-egészségügyi szolgáltató őrzi meg. A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást nyújtó személyében bekövetkezett változás esetén az egészségügyi dokumentációt át kell adni az új szolgáltató részére.

25. Záró rendelkezések

48. § Ez a rendelet 2021. január 1-jén lép hatályba.

49. § (1) E rendelet rendelkezéseit – az 50. §-ban foglaltak figyelembevételével – a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. A vizsgálat folyamatban lévőnek minősül, ha e rendelet hatálybalépéséig a vizsgálat lefolytatásra került, azonban az alkalmasság minősítését tartalmazó vélemény még nem került kiadásra.

(2) E rendelet hatálybalépését követő kilencven napon belül elvégzendő fizikai alkalmassági vizsgálatok esetén a pénzügyőr írásban nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy a fizikai alkalmassági vizsgálatot e rendelet vagy az e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál foglalkoztatottak alkalmassági vizsgálatáról, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete által nyújtott egészségügyi szolgáltatás igénybevételére jogosultakról szóló 73/2013. (XII. 30.) NGM rendelet követelményei alapján teljesíti, azzal, hogy utóbbi esetben is alkalmazandók a 22. § (7)–(9) bekezdésében és a 24. § (2) bekezdésében foglaltak.

50. § (1) Tisztjelöltek esetében az első egészségi, valamint pszichológiai alkalmassági vizsgálatot 2021. évtől kell lefolytatni.

(2) Időszakos alkalmassági vizsgálatra vonatkozó időtartam számításánál az e rendelet hatálybalépése előtt eltelt időt is figyelembe kell venni.

(3) Azon fizikai alkalmassági vizsgálatok esetén, amelyeknél e rendelet hatálybalépésekor még nem telt el az e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál foglalkoztatottak alkalmassági vizsgálatáról, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete által nyújtott egészségügyi szolgáltatás igénybevételére jogosultakról szóló 73/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésében a jogorvoslati (felülvizsgálati) kérelem benyújtására meghatározott határidő, a pénzügyőr, valamint a hivatásos szolgálati jogviszonyba (pénzügyőri munkakörbe) jelentkező jogosult az e rendelet szerinti jogorvoslati eljárás kezdeményezésére. Ha a jogorvoslati eljárás időszakos fizikai alkalmassági vizsgálat vonatkozásában kerül bevezetésre, vizsgálni kell a 22. § (7)–(9) bekezdésének és a 24. § (2) bekezdésének alkalmazhatóságát.

(4) Ha a (3) bekezdés szerinti jogorvoslati eljárásban megállapításra kerül, hogy a fizikai alkalmassági vizsgálat az e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál foglalkoztatottak alkalmassági vizsgálatáról, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete által nyújtott egészségügyi szolgáltatás igénybevételére jogosultakról szóló 73/2013. (XII. 30.) NGM rendelet szerinti „Fizikailag alkalmatlan” minősítése e rendelet szerint „Fizikailag alkalmas”-nak minősül, e rendelet alapján kell minősíteni a fizikai alkalmasságot.

51. §1

1. melléklet a 15/2020. (XII. 29.) PM rendelethez

A pénzügyőrök alkalmassági kategóriába sorolása

1. Alkalmassági kategóriák

1.1. I. kategória:

Az I. alkalmassági kategóriába tartozik a tisztjelölt, továbbá az a személy, aki munkakörének ellátása során közterületen, külső helyszínen, intézményben vagy intézetben közvetlenül bűnügyi, vám- és pénzügyőri, ellenőri, járőr, végrehajtási, illetve felügyeleti tevékenységet végez, így közvetlen, állandó kapcsolata van az állampolgárokkal. A szolgálati feladatok ellátása során a kockázatok összességében olyan mértékűek, hogy sérülés, súlyos sérülés, maradandó egészségkárosodás, munka- vagy szolgálati baleset, illetve foglalkozási megbetegedés bekövetkezésének valószínűsége munkavégzés alatt magas.

1.2. II. kategória:

A II. alkalmassági kategóriába tartozik az a személy, aki munkakörének ellátása során az I. alkalmassági kategóriába tartozó személyek közvetlen irányítását végzi, illetve munkafeladatai jellegét tekintve csak közvetve vagy alkalmanként végez az I. alkalmassági kategóriába sorolt munkatevékenységet. A szolgálati feladatok ellátása során a kockázatok összességében olyan mértékűek, hogy sérülés, súlyos sérülés, maradandó egészségkárosodás, munka- vagy szolgálati baleset, illetve foglalkozási megbetegedés bekövetkezésének valószínűsége munkavégzés alatt magas.

1.3. III. kategória:

A III. alkalmassági kategóriába tartozik az a személy, aki munkakörének ellátása során adminisztratív tevékenysége folytán áll kapcsolatban az állampolgárokkal, illetve irányítói, vezetői, feladatokat lát el, amelyek csak közvetve kapcsolódnak az operatív munkafeladatokhoz, vagy speciális képzettségének megfelelő munkát lát el. A szolgálati feladatok ellátása során a kockázatok összességében olyan mértékűek, hogy sérülés, súlyos sérülés, maradandó egészségkárosodás, munka- vagy szolgálati baleset, illetve foglalkozási megbetegedés bekövetkezésének valószínűsége munkavégzés alatt közepes vagy alacsony.

2. A pénzügyőri munkakörök, tisztjelöltek besorolása alkalmassági kategóriába

2.1. A pénzügyőri munkakörök, tisztjelöltek besorolása alkalmassági kategóriába

 

A

B

C

1

Munkakör megnevezése

Besorolási osztály

Alkalmassági kategória

2

bűnügyi szakreferens

I.

I.

3

határszolgálati vámreferens

I.

I.

4

határszolgálati vámügyintéző

II.

I.

5

járőr I.

I.

I.

6

járőr II.

II.

I.

7

kiképző

II.

I.

8

nyomozó I.

I.

I.

9

nyomozó II.

II.

I.

10

oktató

I.

intézkedéstaktika tantárgyat oktatók esetében: I.,
egyéb esetben: III.

11

őrzésvédelmi ügyintéző

II.

I.

12

rendészeti referens

I.

II.

13

rendészeti szakreferens

I.

II.

14

rendészeti ügyintéző

II.

II.

15

vámigazgatási referens

I.

II.

16

vámigazgatási szakreferens

I.

II.

17

vámigazgatási ügyintéző

II.

II.

18

szakértő

I.

ha munkaköri feladatként határszolgálati vámreferens,
járőr I., illetve nyomozó I.
munkakörbe tartozó feladatokat is ellát: I.,
egyéb, I. besorolási osztályba tartozó pénzügyőri munkakörbe tartozó feladatok ellátása esetén: II.

19

vezető

VEZ

I. vagy II. vagy III.

2.2. Megjegyzés a 2.1. pont szerinti táblázathoz: Azoknál a munkaköröknél, ahol több alkalmassági kategória van feltüntetve, a konkrét munkakörnek, a munkahelyi kockázatbecslés, valamint a feladatellátás sajátosságainak figyelembevételével kell elvégezni az alkalmassági kategóriába való besorolást, amely a munkáltatói jogkört gyakorló feladata.

2. melléklet a 15/2020. (XII. 29.) PM rendelethez

A végrehajtott foglalkozás-egészségügyi alapfeladatokra vonatkozó kimutatás adattartalma

1. jogszabályban meghatározott előzetes egészségi alkalmassági vizsgálatok esetszáma

2. jogszabályban meghatározott időszakos egészségi alkalmassági vizsgálatok esetszáma

3. jogszabályban meghatározott soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálatok esetszáma

4. jogszabályban meghatározott záró egészségi alkalmassági vizsgálatok esetszáma

5. az I. és II. alkalmassági kategóriába tartozó közúti járművezetők egészségi alkalmassági vizsgálatának esetszáma

6. a krónikus megbetegedésben szenvedők megelőző gondozása – receptírásának esetszáma

7. sürgős (heveny rosszullét) ellátás esetszáma

8. sürgős baleseti ellátás esetszáma

9. foglalkozási megbetegedések, fokozott expozíciós esetek bejelentésének, kivizsgálásának esetszáma

10. a munkakörülmények és a munkavégzés egészségkárosító hatásainak írásban dokumentált vizsgálata – munkahelyi szemlék száma

11. a munkakörhöz kötött védőoltásokkal kapcsolatos feladatok esetszáma

12. közreműködés esetszáma a munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi, személyi és szervezési feltételeinek biztosításában, a sürgős orvosi ellátás megszervezésében, az elsősegélynyújtók szakmai felkészítésében

13. közreműködés esetszáma a foglalkozási rehabilitációban

14. közreműködés esetszáma a foglalkoztató NAV szerv katasztrófamegelőző, -elhárító, -felszámoló és az előidézett károsodások rehabilitációs tervének kidolgozásában

15. gyorsteszttel végzett vér- és vizeletvizsgálat esetszáma

16. vér- és vizeletvizsgálatra laboratóriumba utalás esetszáma

17. a kimutatással érintett időtartam naptári év és hónap megjelölésével

18. keltezés és pecsét

19. foglalkozás-egészségügyi szolgáltató aláírása

3. melléklet a 15/2020. (XII. 29.) PM rendelethez

A pszichológiai kockázati tényezők

1. nagy felelősségvállalás más emberekért

2. nagy felelősségvállalás anyagi értékekért

3. veszélyes munkavégzés

4. rutin szellemi munkavégzés

5. időkényszer alatti munkavégzés

6. monoton munkavégzés

7. nehezen áttekinthető helyzetekben történő döntéshozatal

8. új helyzetekben történő döntéshozatal

9. hiányos információk alapján történő döntéshozatal

10. egymásnak ellentmondó információk alapján történő döntéshozatal

11. bonyolult szabályok, összefüggések, utasítások alapján történő döntéshozatal

12. munkavégzés során kreatív megoldásokat igénylő munka

13. zavaró hatások, ingerek környezetében való munkavégzés

14. a munkavégzés különböző munkaeszközök, technológiai folyamatok pontos ismeretét és alkalmazását igényli

15. nem egyenletes a munkaterhelés

16. nem tervezhető a munkavégzés

17. munkafeladatokból adódóan emberekkel való gyakori foglalkozás

18. különösen bonyolult szabályok, összefüggések, utasítások alapján való munkavégzés

19. munkafeladatokból adódóan gyakori konfliktushelyzetek kezelése

4. melléklet a 15/2020. (XII. 29.) PM rendelethez

A szolgálati jogviszony létesítését kizáró okok

1. Egészségi alkalmasságot kizáró okok

1.1. Tartósan munkavégzést akadályozó és környezetét súlyosan veszélyeztető fertőző betegség.

1.2. Eszméletvesztéssel járó, gyógyszerrel biztonságosan nem karbantartható állapotok.

1.3. Gyógyszerrel nem karbantartott vagy nem befolyásolható krónikus megbetegedés, amely a munkaköri tevékenység szakszerű ellátását veszélyeztetheti.

1.4. Pszichiátriai betegségek közül a gyógyszerrel megnyugtatóan nem befolyásolható pszichózisok és személyiségzavarok súlyos formái, illetve a belátási képességet érintő megbetegedések, ideértve a szenvedélybetegségeket is.

1.5. Súlyos és nem korrigálható önellátásra alkalmatlan mozgáskorlátozottság (mozgásképtelenség).

1.6. Valamennyi kommunikációs képesség hiánya vagy erősen korlátozott volta.

2. Pszichológiai alkalmasságot kizáró okok

2.1. Pszichés egyensúly nem megfelelő szintje.

2.2. Bizonyos személyiségbeli tényezők nem megfelelő szintje:

2.2.1. a személyiség érettségének nem megfelelő szintje,

2.2.2. szociális hatékonyság nem megfelelő szintje,

2.2.3. túlzott szorongásra vagy a szorongás hiányára utaló személyiségjegyek,

2.2.4. felelősségtudat nem megfelelő szintje,

2.2.5. szocializáltság nem megfelelő szintje,

2.2.6. önkontroll nem megfelelő szintje, zavara,

2.2.7. túlzott agresszivitásra (auto-, heteroagresszió) utaló személyiségjegyek,

2.2.8. emocionális kontroll nem megfelelő szintje,

2.2.9. pszichés terhelhetőség, stresszel való megküzdés (frusztrációs tolerancia) nem megfelelő szintje,

2.2.10. alkalmazkodási készség, flexibilitás nem megfelelő szintje,

2.2.11. alacsony fokú pálya-, illetve munkamotivációs szint.

2.3. Intellektuális képességek nem megfelelő szintje, zavara.

2.4. Figyelmi, szenzomotoros képességek nem megfelelő szintje, tartós zavara:

2.4.1. figyelmi képességek nem megfelelő szintje, tartós zavara,

2.4.2. szenzomotoros képességek nem megfelelő szintje, tartós zavara.

2.5. Kommunikációs készségek nem megfelelő szintje, zavara.

2.6. Devianciák:

2.6.1. viselkedési addikciók,

2.6.2. szuicid cselekmények.

2.7. Együttműködés hiánya.

2.8. Értékelhetetlen, érvénytelen teszteredmény.

5. melléklet a 15/2020. (XII. 29.) PM rendelethez

Fizikai alkalmassági vizsgálati csoportok és követelmények

1. I. csoport (29 éves korig)

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

1

Pont

Fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás 30 mp alatt

Hajlított karú függés időre
mp

Fekvenyomás

10 m-es ingafutás
mp

Helyből távolugrás
cm

Hanyattfekvésből felülés 60 mp alatt

2000 m-es síkfutás
(perc)

Fekvőtámasz tartás
mp

Fal melletti ülőtartás
mp

Hanyattfekvésben lábtartás
mp

2

60 kg/
db

25 kg/
db

3

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

4

25

35

20

73

45

25

25

8,8

9,4

250

220

55

45

7;35

10;00

200

175

200

175

200

175

5

24

34

19

70

44

24

24

8,9

9,5

245

218

54

44

7;40

10;06

192

168

192

168

192

168

6

23

33

18

67

43

23

23

9

9,6

242

216

53

43

7;45

10;12

184

161

184

161

184

161

7

22

32

17

64

42

22

22

9,1

9,7

240

214

52

42

7;50

10;18

176

154

176

154

176

154

8

21

31

16

61

41

21

21

9,2

9,8

238

212

51

41

7;55

10;21

168

147

168

147

168

147

9

20

30

15

58

40

20

20

9,3

9,9

236

210

50

40

8;00

10;30

160

140

160

140

160

140

10

19

29

14

55

39

19

19

9,4

10

234

208

49

39

8;15

10;40

152

135

152

135

152

135

11

18

28

13

52

38

18

18

9,5

10,1

232

206

48

38

8;30

10;50

144

126

144

126

144

126

12

17

27

12

49

37

17

17

9,6

10,2

230

204

47

36

8;45

11;00

136

119

136

119

136

119

13

16

26

11

46

36

16

16

9,7

10,3

228

202

46

34

9;00

11;10

128

112

128

112

128

112

14

15

25

10

43

35

15

15

9,8

10,4

226

200

45

32

9;15

11;20

120

105

120

105

120

105

15

14

24

9

41

34

14

14

9,9

10,5

224

198

44

30

9;30

11;30

112

98

112

98

112

98

16

13

23

8

39

32

13

13

10

10,6

222

196

43

28

9;45

11;40

104

91

104

91

104

91

17

12

22

7

37

30

12

12

10,1

10,7

220

194

42

26

10;00

11;50

96

84

96

84

96

84

18

11

21

6

35

28

11

11

10,2

10,8

218

192

40

24

10;15

12;00

88

77

88

77

88

77

19

10

20

 

33

26

10

10

10,3

10,9

216

190

38

22

10;30

12;15

80

70

80

70

80

70

20

9

19

5

30

24

9

9

10,4

11

214

188

36

20

10;45

12;30

72

63

72

63

72

63

21

8

18

 

27

22

8

8

10,5

11,1

212

186

34

18

11;00

12;45

64

56

64

56

64

56

22

7

17

 

24

20

7

7

10,6

11,2

210

184

32

16

11;20

13;00

56

49

56

49

56

49

23

6

16

4

21

18

6

6

10,7

11,3

208

182

30

14

11;40

13;30

48

42

48

42

48

42

24

5

15

 

18

15

5

5

10,8

11,4

206

180

29

12

12;00

14;00

40

35

40

35

40

35

25

4

14

 

16

13

4

4

10,9

11,5

204

178

28

10

12;20

14;30

32

28

32

28

32

28

26

3

13

3

14

11

3

3

11

11,6

202

176

27

9

12;40

15;00

24

21

24

21

24

21

27

2

12

2

12

9

2

2

11,1

11,7

200

174

26

8

13;00

15;30

16

14

16

14

16

14

28

1

11

1

10

8

1

1

11,2

11,8

198

172

25

7

14;00

16;00

8

7

8

7

8

7

2. II. csoport (30–35 éves kor között)

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

1

Pont

Fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás 30 mp alatt

Hajlított karú függés időre
mp

Fekvenyomás

10 m-es ingafutás
mp

Helyből távolugrás
cm

Hanyattfekvésből felülés 60 mp alatt

2000 m-es síkfutás
(perc)

Fekvőtámasz tartás
mp

Fal melletti ülőtartás
mp

Hanyattfekvésben lábtartás
mp

2

60 kg/
db

25 kg/
db

3

 

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

4

25

30

15

65

35

23

23

9

9,6

240

200

45

35

8;00

11;00

175

150

175

150

175

150

5

24

29

 

62

34

 

 

9,1

9,7

238

198

44

34

8;06

11;06

168

144

168

144

168

144

6

23

28

14

59

33

22

22

9,2

9,8

236

196

43

33

8;12

11;12

161

138

161

138

161

138

7

22

27

 

56

32

 

 

9,3

9,9

234

194

42

32

8;18

11;18

154

132

154

132

154

132

8

21

26

13

54

31

21

21

9,4

10

232

192

41

31

8;21

11;21

147

126

147

126

147

126

9

20

25

 

52

30

20

20

9,5

10,1

230

190

40

30

8;30

11;30

140

120

140

120

140

120

10

19

24

12

50

29

19

19

9,6

10,2

228

188

39

29

8;40

11;40

135

114

135

114

135

114

11

18

23

 

48

28

18

18

9,7

10,3

226

186

38

28

8;50

11;50

126

108

126

108

126

108

12

17

22

11

46

27

17

17

9,8

10,4

224

184

37

27

9;00

12;00

119

102

119

102

119

102

13

16

21

10

43

26

16

16

9,9

10,5

222

182

36

26

9;15

12;10

112

96

112

96

112

96

14

15

20

9

40

25

15

15

10

10,6

220

180

35

24

9;30

12;20

105

90

105

90

105

90

15

14

19

8

37

24

14

14

10,1

10,7

218

178

34

23

9;45

12;30

98

84

98

84

98

84

16

13

18

7

34

22

13

13

10,2

10,8

216

176

33

22

10;00

12;40

91

78

91

78

91

78

17

12

17

6

32

21

12

12

10,3

10,9

214

174

32

21

10;15

12;50

84

72

84

72

84

72

18

11

16

5

30

20

11

11

10,4

11

212

172

31

20

10;30

13;00

77

66

77

66

77

66

19

10

15

 

28

19

10

10

10,5

11,1

210

170

30

18

10;45

13;15

70

60

70

60

70

60

20

9

14

4

26

18

9

9

10,6

11,2

208

169

29

16

11;00

13;30

63

54

63

54

63

54

21

8

13

 

24

17

8

8

10,7

11,3

206

168

28

14

11;20

13;45

56

48

56

48

56

48

22

7

12

 

22

16

7

7

10,8

11,4

204

167

27

12

11;40

14;00

49

42

49

42

49

42

23

6

11

3

20

15

6

6

10,9

11,5

202

166

26

10

12;00

14;30

42

36

42

36

42

36

24

5

10

 

17

14

5

5

11

11,6

200

165

25

9

12;20

15;00

35

30

35

30

35

30

25

4

9

2

15

12

4

4

11,1

11,7

198

164

24

8

12;40

15;30

28

24

28

24

28

24

26

3

8

 

13

10

3

3

11,2

11,8

196

163

23

7

13;00

16;00

21

18

21

18

21

18

27

2

7

1

11

8

2

2

11,3

11,9

194

162

22

6

13;30

16;30

14

12

14

12

14

12

28

1

6

 

9

6

1

1

11,4

12

192

161

21

5

14;30

17;00

7

6

7

6

7

6

3. III. csoport (36–40 éves kor között)

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

1

Pont

Fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás 30 mp alatt

Hajlított karú függés időre
mp

Fekvenyomás

10 m-es ingafutás
mp

Helyből távolugrás
cm

Hanyattfekvésből felülés 60 mp alatt

2000 m-es síkfutás
(perc)

Fekvőtámasz tartás
mp

Fal melletti ülőtartás
mp

Hanyattfekvésben lábtartás
mp

2

60 kg/
db

25 kg/
db

3

 

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

4

25

25

13

60

30

20

20

9,5

10,1

230

190

40

30

8;30

11;30

150

125

150

125

150

125

5

24

24

 

57

29

 

 

9,6

10,2

228

188

39

29

8;36

11;36

144

120

144

120

144

120

6

23

23

 

54

28

19

19

9,7

10,3

226

186

38

28

8;42

11;42

138

115

138

115

138

115

7

22

22

12

51

27

 

 

9,8

10,4

224

184

37

27

8;48

11;48

132

110

132

110

132

110

8

21

21

11

49

26

18

18

9,9

10,5

222

182

36

26

8;51

11;54

126

105

126

105

126

105

9

20

20

 

47

25

 

 

10

10,6

220

180

35

25

9;00

12;00

120

100

120

100

120

100

10

19

19

10

45

24

17

17

10,1

10,7

218

178

34

24

9;10

12;10

114

95

114

95

114

95

11

18

18

 

43

23

 

 

10,2

10,8

216

176

33

23

9;20

12;20

108

90

108

90

108

90

12

17

17

9

41

22

16

16

10,3

10,9

214

174

32

22

9;30

12;30

102

85

102

85

102

85

13

16

16

 

39

21

 

 

10,4

11

212

172

31

21

9;45

12;40

96

80

96

80

96

80

14

15

15

8

35

20

15

15

10,5

11,1

210

170

30

20

10;00

12;50

90

75

90

75

90

75

15

14

14

 

32

19

14

14

10,6

11,2

208

168

29

19

10;15

13;00

84

70

84

70

84

70

16

13

13

7

28

17

13

13

10,7

11,3

206

166

28

18

10;30

13;15

78

65

78

65

78

65

17

12

12

6

27

16

12

12

10,8

11,4

204

164

27

17

10;45

13;30

72

60

72

60

72

60

18

11

11

5

25

15

11

11

10,9

11,5

202

162

26

16

11;00

13;45

66

55

66

55

66

55

19

10

10

 

23

14

10

10

11

11,6

200

160

25

15

11;15

14;00

60

50

60

50

60

50

20

9

9

4

21

13

9

9

11,1

11,7

198

159

24

14

11;30

14;15

54

45

54

45

54

45

21

8

8

3

19

12

8

8

11,2

11,8

196

158

23

13

11;45

14;30

48

40

48

40

48

40

22

7

7

 

17

11

7

7

11,3

11,9

195

157

22

12

12;00

14;45

42

35

42

35

42

35

23

6

6

2

15

10

6

6

11,4

12

194

156

21

11

12;15

15;00

36

30

36

30

36

30

24

5

5

 

12

9

5

5

11,5

12,1

193

155

20

10

12;30

15;30

30

25

30

25

30

25

25

4

4

1

10

7

4

4

11,6

12,2

192

154

19

8

13;00

16;00

24

20

24

20

24

20

26

3

3

 

8

5

3

3

11,7

12,3

191

153

18

6

13;30

16;30

18

15

18

15

18

15

27

2

2

 

6

3

2

2

11,8

12,4

190

152

17

4

14;00

17;00

12

10

12

10

12

10

28

1

1

 

4

1

1

1

11,9

12,5

189

151

16

2

15;00

17;30

6

5

6

5

6

5

4. IV. csoport (41–49 éves kor között)

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

1

Pont

Fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás 30 mp alatt

Hajlított karú függés időre
mp

Fekvenyomás

10 m-es ingafutás
mp

Helyből távolugrás
cm

Hanyattfekvésből felülés 60 mp alatt

2000 m-es síkfutás
(perc)

Fekvőtámasz tartás
mp

Fal melletti ülőtartás
mp

Hanyattfekvésben lábtartás
mp

2

60 kg/
db

25 kg/
db

3

 

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

4

25

20

13

40

20

16

16

11

12

215

175

35

25

9;30

12;00

125

100

125

100

125

100

5

24

19

 

37

19

 

 

11,2

12,2

213

173

34

24

9;36

12;08

120

96

120

96

120

96

6

23

 

12

35

18

15

15

11,4

12,4

211

171

33

23

9;42

12;16

115

92

115

92

115

92

7

22

18

 

33

17

 

 

11,6

12,6

209

169

32

22

9;48

12;24

110

88

110

88

110

88

8

21

17

11

31

16

14

14

11,8

12,8

207

167

31

21

9;54

12;32

105

84

105

84

105

84

9

20

16

 

29

15

 

 

11,9

12,9

205

165

30

20

10;00

12;40

100

80

100

80

100

80

10

19

15

10

27

14

13

13

12

13

203

163

29

19

10;10

12;50

95

76

95

76

95

76

11

18

 

 

25

13

 

 

12,2

13,2

200

161

28

18

10;20

13;00

90

72

90

72

90

72

12

17

14

9

23

12

12

12

12,3

13,3

199

160

27

17

10;30

13;15

85

68

85

68

85

68

13

16

13

8

21

 

 

 

12,4

13,4

198

159

26

16

10,38

13;30

80

64

80

64

80

64

14

15

12

7

19

11

11

11

12,5

13,5

197

158

25

15

10,46

13;45

75

60

75

60

75

60

15

14

 

6

18

 

 

 

12,6

13,6

196

157

24

14

10;54

14;00

70

56

70

56

70

56

16

13

11

5

17

10

10

10

12,7

13,7

195

156

23

13

11;02

14;15

65

52

65

52

65

52

17

12

 

4

16

 

 

 

12,8

13,8

194

155

22

12

11;10

14;30

60

48

60

48

60

48

18

11

10

3

15

9

9

9

12,9

13,9

193

154

21

11

11;18

14;45

55

44

55

44

55

44

19

10

 

 

14

 

 

 

13

14

192

153

20

10

11;26

15;00

50

40

50

40

50

40

20

9

9

2

13

8

8

8

13,2

14,2

191

152

19

9

11;34

15;15

45

36

45

36

45

36

21

8

8

 

12

 

 

 

13,3

14,3

190

151

18

8

11;50

15;30

40

32

40

32

40

32

22

7

7

 

11

7

7

7

13,4

14,4

189

150

17

7

12;10

15;45

35

28

35

28

35

28

23

6

6

1

10

 

6

6

13,5

14,5

188

149

16

6

12;30

16;00

30

24

30

24

30

24

24

5

5

 

9

6

5

5

13,6

14,6

187

148

15

5

13;00

16;30

25

20

25

20

25

20

25

4

4

 

8

 

4

4

13,7

14,7

186

147

14

4

13;30

17;00

20

16

20

16

20

16

26

3

3

 

7

5

3

3

13,8

14,8

185

146

13

3

14;00

17;30

15

12

15

12

15

12

27

2

2

 

5

3

2

2

13,9

14,9

184

145

12

2

14;30

18;00

10

8

10

8

10

8

28

1

1

 

4

1

1

1

14

15

183

144

11

1

16;00

18;30

5

4

5

4

5

4

5. V. csoport (speciális bevetési feladatokat ellátó egység tagjai, egységhez jelentkezők)

5.1. A speciális bevetési feladatokat ellátó egységhez jelentkező esetében meghatározott minimum követelmények:

A

B

C

D

E

1

Életkor/Gyakorlatok

29 éves korig

30–35 év között

36–40 év között

41 év felett

2

Húzódzkodás 2 perc időtartam alatt

20 db

18 db

16 db

14 db

3

Hajlított karú függés

55 mp

50 mp

45 mp

40 mp

4

Mellső fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás
2 perc időtartam alatt

80 db

70 db

60 db

50 db

5

Mellső fekvőtámaszban nyújtott karú statikus tartás

180 mp

150 mp

120 mp

110 mp

6

Felülés 2 perc időtartam alatt

100 db

90 db

80 db

70 db

7

Statikus lábtartás

120 mp

110 mp

100 mp

90 mp

8

Futás 60 m

9 mp

9,5 mp

10 mp

10,5 mp

9

Guggolás 2 perc időtartam alatt

100 db

90 db

80 db

70 db

10

Guggoló tartás

140 mp

130 mp

120 mp

110 mp

11

Futás 15,40 perc időtartam alatt

3200 m

3000 m

2800 m

2700 m

5.2. A speciális bevetési feladatokat ellátó egységnél foglalkoztatottak esetében meghatározott minimum követelmények:

A

B

C

D

E

1

Életkor/Gyakorlatok

29 éves korig

30–35 év között

36–40 év között

41 év felett

2

Húzódzkodás 1 perc időtartam alatt

20 db

18 db

16 db

14 db

3

Mellső fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás 2 perc időtartam alatt

80 db

70 db

60 db

50 db

4

Felülés 2 perc időtartam alatt

100 db

90 db

80 db

70 db

5

Futás 60 m

9 mp

9,5 mp

10 mp

10,5 mp

6

Guggoló tartás

140 mp

130 mp

120 mp

110 mp

7

Leütés 30-30 db

60 mp

70 mp

75 mp

80 mp

8

Guggolás 2 perc időtartam alatt

90 db

80 db

70 db

60 db

9

Futás 3000 m

14 perc

15 perc

16 perc

17 perc

6. Könnyített mozgásformák végrehajtása

6.1. Férfi-női kategóriában a 2000 méter sík terepen történő gyaloglással 1 pont szerezhető, korcsoportonként az alábbi táblázatban meghatározott időn belül történő teljesítés esetén:

 

A

B

C

1

Korcsoport

2000 m gyaloglás (perc; másodperc)

Pontszám

2

I. korcsoport

19;00

1 pont

3

II. korcsoport

20;00

4

III. korcsoport

21;00

5

IV. korcsoport

22;00

6.2. Választható könnyített mozgásformák pontozása

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1

Pont

Fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás
30 mp alatt

Hajlított karú függés időre
mp

Fekvenyomás

10 m-es ingafutás
mp

Helyből távolugrás
cm

Hanyattfekvésből felülés 60 mp alatt

Fekvőtámasz tartás
mp

Fal melletti ülőtartás
mp

Hanyattfekvésben lábtartás
mp

2

60 kg/
db

25 kg/
db

3

 

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

Férfi

4

25

15

10

35

15

12

12

12

13

200

160

30

20

100

75

100

75

100

75

5

24

14

9

33

14

 

 

12,2

13,2

199

159

29

19

96

72

96

72

96

72

6

23

13

8

31

13

11

11

12,3

13,3

198

158

28

18

92

69

92

69

92

69

7

22

12

 

29

12

 

 

12,4

13,4

197

157

27

17

88

66

88

66

88

66

8

21

11

7

27

 

10

10

12,5

13,5

196

156

26

16

84

63

84

63

84

63

9

20

10

 

25

11

 

 

12,6

13,6

195

155

25

15

80

60

80

60

80

60

10

19

 

6

23

 

9

9

12,7

13,7

194

154

24

14

76

57

76

57

76

57

11

18

 

 

21

10

 

 

12,8

13,8

193

153

23

13

72

54

72

54

72

54

12

17

9

5

19

 

8

8

12,9

13,9

192

152

22

12

68

51

68

51

68

51

13

16

 

 

18

9

 

 

13

14

191

151

21

11

64

48

64

48

64

48

14

15

 

4

17

 

7

7

13,2

14,2

190

150

20

10

60

45

60

45

60

45

15

14

8

 

16

8

 

 

13,3

14,3

189

149

19

9

56

42

56

42

56

42

16

13

 

3

15

 

6

6

13,4

14,4

188

148

18

8

52

39

52

39

52

39

17

12

 

 

14

7

 

 

13,5

14,5

187

147

17

7

48

36

48

36

48

36

18

11

7

 

13

 

5

5

13,6

14,6

186

146

16

6

44

33

44

33

44

33

19

10

 

2

12

6

 

 

13,7

14,7

185

145

15

5

40

30

40

30

40

30

20

9

6

 

11

5

4

4

13,8

14,8

184

144

14

4

36

27

36

27

36

27

21

8

 

 

10

4

 

 

13,9

14,9

183

143

13

3

32

24

32

24

32

24

22

7

5

 

9

3

3

3

14

15

182

142

12

2

28

21

28

21

28

21

23

6

4

1

8

2

 

 

14,2

15,2

181

141

11

 

24

18

24

18

24

18

24

5

3

 

7

1

2

2

14,3

15,3

180

140

10

1

20

15

20

15

20

15

25

4

 

 

5

 

 

 

14,5

15,5

178

138

9

 

16

12

16

12

16

12

26

3

2

 

4

 

1

1

14,7

15,7

175

135

8

 

12

9

12

9

12

9

27

2

1

 

3

 

 

 

14,9

15,9

173

133

7

 

8

6

8

6

8

6

28

1

 

 

2

 

 

 

15

16

170

130

5

 

4

3

4

3

4

3

7. Az egyes feladatok végrehajtásának követelményei, rendje

7.1. Általános rendelkezések

7.1.1. A fizikai állapot felmérésének helyszínét olyan helyen kell kijelölni, ahol a felmérés lebonyolítására minden feltétel adott. A felmérés során biztosítani kell a lebonyolításhoz szükséges környezetet, eszközöket, valamint a baleset-megelőzés érdekében a megfelelő felügyeletet.

7.1.2. A felmérés teljesítésére egyénenként 90 perc áll rendelkezésre. A felmérés megkezdése előtt 15 perc általános bemelegítést, a mozgásformák váltásánál mozgásformánként legfeljebb 10 perc pihenőidőt kell biztosítani.

7.1.3. A végrehajtott gyakorlatot abban az esetben lehet teljesítettnek tekinteni, ha a felmérésen részt vevő személy a bemutatott teljesítményével legalább egy pontot elér.

7.1.4. Ha a felmérésen részt vevő személy az egyes mozgásformák végrehajtása során elért eredményére figyelemmel kéri, a kérdéses mozgásformát az adott fizikai alkalmassági vizsgálat során egy alkalommal megismételheti.

7.2. Fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás

7.2.1. Pálya: tornaterem vagy sportpálya

7.2.2. Kiinduló helyzet: mellső fekvőtámasz a talajon (karok vállszélességben, nyújtottan, előrenéző ujjakkal a talajon, törzs egyenes, térd nyújtott, lábak összezárva, fej mérsékelten emelt, előre néz)

7.2.3. 1. ütem: mindkét kar hajlítása úgy, hogy a mellkas a talajt érje (a könyökök kissé kifelé állnak, nem a törzshöz szorítva, a láb és a törzs egy vonalban, a csípő nem leengedett és nem emelt, fej előre néz)

7.2.4. 2. ütem: mindkét kar nyújtása (mint a kiinduló helyzetnél)

7.2.5. Feladat: 30 másodpercen keresztül folyamatos végrehajtás

7.2.6. Értékelés: csak az előírt testhelyzetekben végrehajtott gyakorlatok darabszáma érvényes

7.2.7. Eszközfelhasználás: stopperóra

7.3. Hajlított karú függés

7.3.1. Pálya: tornaterem vagy sportpálya

7.3.2. Kiinduló helyzet: hajlított karú függés (karok vállszélességben, alsó vagy felső madárfogással, áll a rúd vagy a nyújtó felett, melyre nem támaszkodhat)

7.3.3. Feladat: a kiinduló helyzet megtartása mért időre

7.3.4. Értékelés: mért idő a függés megkezdése és a végrehajtó szemmagasságának a nyújtó vagy a rúd alá süllyedéséig eltelt idő (másodperc méréssel)

7.3.5. Eszközfelhasználás: bordásfalra erősített függeszkedő állvány vagy nyújtó, zsámoly, laticeles szőnyeg, stopperóra, síkpor

7.4. Fekvenyomás

7.4.1. Pálya: tornaterem vagy sportpálya

7.4.2. Kiinduló helyzet: hanyattfekvés, súlyzórúd tartása mellső rézsútos középtartásban (kb. vállszélességben vagy kicsit szélesebben)

7.4.3. 1. ütem: páros karhajlítás, súlyzó rúd leengedése mellig

7.4.4. 2. ütem: karok nyújtása (kiinduló helyzetbe)

7.4.5. Feladat: a férfiaknak 60 kg (rúd, tárcsákkal) a nőknek 25 kg (rúd, tárcsákkal) hanyattfekvő helyzetből (fekvő padon) történő kinyomása

7.4.6. Értékelés: csak az előírt testhelyzetekben végrehajtott gyakorlatok darabszáma érvényes

7.4.7. Eszközfelhasználás: fekvőpad, erőgép vagy súlyzórúd előírt súlyú kiegészítőkkel, súlyzótartó állvány

7.4.8. Megjegyzés: a baleset megelőzése érdekében a gyakorlatot kétfős asszisztencia segítségével kell végrehajtani, valamint ügyelni kell arra, hogy a súlyzórúd leengedése során az ne zuhanjon a mellkasra, azaz a gyakorlat negatív szakasza kontrollált legyen

7.5. 4×10 méteres ingafutás

7.5.1. Pálya: tornaterem vagy sportpálya

7.5.2. Kiinduló helyzet: a rajtvonal mögött álló rajthelyzet

7.5.3. Feladat: a 4×10 méteres táv időre való megtétele úgy, hogy a futó az egymástól 10 méterre lévő két vonal közt fut (fordulónként lábbal érinteni kell az elöl lévő vonalat)

7.5.4. Értékelés: a rajt–cél vonalon való másodszori áthaladás zárja az időmérést (másodperc, tizedmásodperc méréssel)

7.5.5. Eszközfelhasználás: jelzett és kimért sík pálya, stopperóra, rajtszámok, síp

7.5.6. Megjegyzés: elesést követően ismételhető a gyakorlat

7.6. Helyből távolugrás

7.6.1. Pálya: tornaterem vagy sportpálya

7.6.2. Kiinduló helyzet: az ugróvonal mögött álló helyzet

7.6.3. Feladat: helyből karlendítéssel, páros lábról történő elrugaszkodással elugrás a legnagyobb távolságra

7.6.4. Értékelés: az ugróvonaltól mért legközelebbi talajszintet érintő távolság

7.6.5. Eszközfelhasználás: ugrógödör vagy jelzett pálya, talajegyengető szerszám, mérőszalag

7.7. Hanyattfekvésből felülés

7.7.1. Pálya: tornaterem vagy sportpálya

7.7.2. Kiinduló helyzet: hanyattfekvés hajlított lábbal (kb. derékszögben), lábfej rögzítve (segédeszközzel, társ segítségével), kezek tarkóra tartása vagy mell előtt keresztben felkarra fogás

7.7.3. 1. ütem: felülés, egy könyök érinti a térdet

7.7.4. 2. ütem: ereszkedés kiinduló helyzetbe

7.7.5. Feladat: 1 percen keresztül folyamatos végrehajtás

7.7.6. Értékelés: csak az előírt testhelyzetekben végrehajtott gyakorlatok darabszáma érvényes

7.7.7. Eszközfelhasználás: bordásfal szőnyeggel vagy ülőpad, stopperóra

7.8. 2000 méteres síkfutás

7.8.1. Pálya: lehetőleg szabadtéri sportpálya vagy sík területen kimért, ellenőrizhetően belátható pálya

7.8.2. Kiinduló helyzet: a rajtvonal mögött álló rajthelyzet

7.8.3. Feladat: 2000 méter távolság megtétele időre

7.8.4. Értékelés: a célvonalon való áthaladás zárja az időmérést (perc, másodperc méréssel)

7.8.5. Eszközfelhasználás: futópálya vagy kijelölt sík terep, minimum 60 memóriás stopperóra, rajtszámok, síp

7.9. 2000 méter gyaloglás sík terepen

7.9.1. Pálya: sportpálya vagy sík területen, kimért, ellenőrizhetően belátható pálya

7.9.2. Kiinduló helyzet: a rajtvonal mögött álló rajthelyzet

7.9.3. Feladat: 2000 méter távolság megtétele időre

7.9.4. Értékelés: a célvonalon való áthaladás zárja az időmérést (perc, másodperc méréssel); a 2000 méter megtétele során mindig érintkezni kell az egyik lábnak a talajjal, futás (repülő fázis) nem megengedett

7.9.5. Eszközfelhasználás: jelzett és kimért futópálya vagy sík terep, minimum 60 memóriás stopperóra, rajtszámok, síp

7.10. Fekvőtámasz tartás

7.10.1. Pálya: tornaterem vagy sportpálya

7.10.2. Kiinduló helyzet: mellső fekvőtámasz a talajon (karok vállszélességben, nyújtottan, előrenéző ujjakkal a talajon, törzs egyenes, térd nyújtott)

7.10.3. Feladat: a kiinduló helyzet megtartása időre

7.10.4. Értékelés: mért idő a tartás megkezdése és bármely testrész talajjal történő érintkezése között (másodperc méréssel)

7.10.5. Eszközfelhasználás: stopperóra

7.11. Fal melletti ülőtartás

7.11.1. Pálya: tornaterem vagy sportpálya

7.11.2. Kiinduló helyzet: fal felülettel párhuzamosan teljes hát támaszkodik, a comb és a lábszár derékszöget zár be, a karok mellkas előtt összefonva, vagy a test mellett lógatva

7.11.3. Feladat: a kiinduló helyzet megtartása időre

7.11.4. Értékelés: mért idő a tartás megkezdése és a comb és a lábszár közötti derékszög megszűnése között (másodperc méréssel)

7.11.5. Eszközfelhasználás: stopperóra

7.12. Hanyattfekvésben lábtartás

7.12.1. Pálya: tornaterem vagy sportpálya

7.12.2. Kiinduló helyzet: hanyattfekvés, karok helyzete a test mellett két oldalt a talajon, vagy a kezek tarkón, összefont ujjakkal

7.12.3. Feladat: páros lábemelés a talajtól 25 centiméter magasra a felmérést végző jelzésére, és annak megtartása időre

7.12.4. Értékelés: mért idő a tartás megkezdése és a láb behajlítása, vagy földhöz érintése között (másodperc méréssel)

7.12.5. Eszközfelhasználás: stopperóra

1

Az 51. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére