PK ÍH 2020/15.
PK ÍH 2020/15.
2020.03.01.
I. Ha az üzleti titok, know-how a Ptk. hatályba lépését megelőzően keletkezett, akkor a védelem feltételeit illetően a korábbi rendelkezések az irányadók az oltalom megszűnéséig.
Az védett jog engedély nélküli hasznosításával kapcsolatos jogsértés jogkövetkezményeire azonban a jogsértés időpontjában hatályos alkalmazandó [Ptk. 2:47. §, illetőleg a Ptk. 2:51. § alkalmazandó. rPtk. 81. §, 86. § és az 1978. évi 2. tvr. (Ptké.) 8. § (1) és (2) bekezdése.].
II. Nem minősülhet védett ismeretnek a termék értékesítésének a mechanizmusa, amennyiben azt a szerződés teljesítéséhez a terméket megvásárló személynek is szükségszerűen meg kell ismernie [1978. évi 2. tvr. 4. § (1) bekezdés].
A felperes a perben nem álló U.V. Biztosító Zrt. (a továbbiakban: Biztosító) vezérügynökeként 2009. szeptember 7-én határozatlan időre szóló alvállalkozói szerződést kötött az alperessel biztosításközvetítésre. A szerződés szerint az elektromos készülékeket forgalmazó alperes a szerződés mellékletében meghatározott biztosításokat közvetít és köt meg a szerződésben meghatározott feltételeknek megfelelően. A szerződés 4.2. pontja alapján a felperes a szerződéses terméknek a végfelhasználók számára történő forgalmazása érdekében a szükséges iratokat és adott esetben a szoftvert az alperes rendelkezésére bocsátja és megad minden, a tevékenységéhez szükséges információt. A dokumentáció és a szoftver alperes által csak a szerződés céljaira használható fel, az azok feletti szerzői jog a felperest illeti meg akkor is, ha azokat az alperessel közösen dolgozta ki. A szerződés 5.1. pontja alapján az alperes kötelezettsége volt, hogy kiskereskedelmi egységeiben a terméktájékoztatót és a biztosítási feltételeket jól látható helyen kifüggessze. A szerződés 5.9. pontja úgy rendelkezett, hogy az alperes a felperes és a Biztosító társaság szellemi tulajdonát képező jogokat csak a szerződés keretein belül és csak a felperes rendelkezései szerint érvényesítheti. Az alperes nem érvényesíthet semmiféle oltalmi jogot, pl. nem jegyeztethet be vagy harmadik személy által sem jegyeztethet be, sem nem érvényesíthet olyan márkajogot, ami a felperes és/vagy a Biztosító társaság szellemi tulajdonjogával teljes egészében vagy részben megegyezik, vagy hasonló ahhoz. A szerződés 10.1. pontja szerint a szerződés megszüntetése esetén az alperes felhagy minden, a szerződéses termékre vonatkozó közvetítői és szerződéskötési tevékenységével és egyéb tevékenységet sem folytat a felperes és Biztosító társaság számára. A 10.3. pont úgy rendelkezett, hogy az alperes azonnal felhagy a felperes és a Biztosító társaság szellemi tulajdonát képező jogok, illetve a terméknév használatával a szerződés megszüntetése esetén. Továbbá megszünteti a tárgyi szerződéses jogviszonyt. Felhagy továbbá a tárgyi szerződéses jogviszonyra való mindennemű utalással, különösen mindenfajta, a nyilvános nyilvántartásokban történő, a felperest és/vagy a Biztosító társaságot érintő üzleti dokumentációra, egyéb üzleti iratokra, hirdetési valamint internetes anyagokra stb. való hivatkozással. A 10.4. pont úgy rendelkezett, hogy az alperesnek a saját költségén vissza kell adnia a felperes részére az összes, a szerződés felbontásakor nála lévő, a felperes által rendelkezésére bocsátott dokumentációt, adatállományt, szoftvert, okiratokat, terméktájékoztatókat stb.
A szerződés 12. pontja titoktartás cím alatt tartalmazta, hogy a szerződéses partnerek nem közlik az üzleti titkokat más, a tevékenységük során megismert szerződéses partnerek számára, és harmadik személynek sem. Ez akkor is érvényes, ha ezek az üzleti titkok már azért nem titkosak, mert az egyik szerződéses fél titoktartási kötelezettségének nem tett eleget. Mindkét szerződéses fél elismeri, hogy a jelen szerződés létrehozása és teljesítése keretében a mindenkor másik féltől bizalmas és védett információkat kapott, illetőleg kap. Ez elsősorban a jelen szerződésre, annak összes mellékletére, az értékesítési számokra és a pénzügyi és személyi adatokra vonatkozik. A szerződéses felek kölcsönösen kötelezik magukat arra, hogy az ilyen jellegű információkat bizalmasan kezelik, harmadik személy számára nem teszik hozzáférhetővé, és kizárólag a jelen szerződés céljára használják.
2013. január 1-jén a felek által kötött újabb biztosításközvetítés tárgyában létrejött alvállalkozói szerződés váltotta fel a 2009. szeptember 7-én megkötött szerződést. Az újabb szerződés 4.2., 5.1., 5.9., 10.1., 10.3., 10.4. és 12. pontja a korábbi alvállalkozói szerződésnek a már ismertetett szabályozásával azonos rendelkezéseket tartalmazott.
A Biztosító a felperessel 2010. augusztus 13-án kötött és 2014. február 3-án módosított vezérügynöki szerződést 2017. december 15. napjára felmondta. A felmondás időpontja egyeztetést követően utóbb 2017. december 31-ére módosult.
A felperes 2017. december 14-én egy másik biztosítóval kötött vezérügynöki szerződést, melynek 2.2. pontja szerint a „garancia termékbiztosítás és plusz védelmi termékbiztosítás” mint biztosítási termék nem szerepelt korábban a biztosító kínálatában, valamennyi ezzel kapcsolatban tudomására jutott információ a felperes szellemi terméke.
Az alperes 2018. január 1-jén közvetlenül szerződött a Biztosítóval a korábbi alvállalkozói szerződés tárgyát képező biztosítási termékek értékesítésére.
A felperes keresetében a 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 169. § (1) bekezdésére és a 2018. évi LIV. törvény (Üzleti titok törvény) 7. §-ára alapítottan kérte, hogy a bíróság állapítsa meg az alperes jogsértését, kötelezze az alperest a jogsértés abbahagyására, egyben tiltsa őt el a további jogsértéstől. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest adatszolgáltatásra a jogsértő termék forgalmazásában, illetve teljesítésében részt vevőkről a jogsértő hasznosításra kialakított üzleti kapcsolatokról. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a sérelmes helyzet megszüntetésére, a jogsértést megelőző állapot helyreállítására, valamint a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítésére, a gazdagodás összegének meghatározása érdekében pedig hívja fel az alperest a Pp. 170. § (5) bekezdés a) és b) pontja alapján az ahhoz szükséges információk és bizonyítékok csatolására. Kötelezze az alperest az üzleti titkot tartalmazó, vagy az üzleti titkot megtestesítő dokumentumok, tárgyak, anyagok vagy elektronikus adatállományos összességének a felperes részére történő átadására. A felperes ezzel egyidejűleg ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő az Üzleti titok törvény 13. §-ára alapítottan.
Keresetében arra hivatkozott, hogy az alperes jelentős árbevételre tesz szert a biztosítási termék értékesítéséből, ami a felperes tulajdonát képezi. A forgalmazás során olyan, a felperes által kidolgozott értékesítési megoldást, üzleti titoknak minősülő védett ismeretet, know-how-t alkalmaz jogosulatlanul, ami ugyancsak a felperes szellemi terméke. Előadta, hogy a biztosítási termék jogellenes forgalmazásának abbahagyására irányuló felszólítás tárgyában írt 2018. március 12-én kelt levelére az alperes úgy nyilatkozott, hogy a felperes felé semmilyen kötelezettsége nem áll fenn. Hangsúlyozta, hogy az alvállalkozói szerződés 4.2., 5.9., 10.1., 10.3. és 10. pontjaira, valamint 12. pontjára figyelemmel az alperes a szerződésben kötelezte magát a know-how tiszteletben tartására, e kötelezettségét azonban utóbb megszegte, a felperes által kidolgozott értékesítési mechanizmust jogtalanul használja.
Kereseti kérelme jogalapjaként másodlagosan a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:47. § (2) bekezdését és 2:51. § (1) bekezdés a), b), d) és e) pontját jelölte meg arra hivatkozva, hogy a jogellenes hasznosítás folyamatos.
A felperes az alperes védekezésének ismeretében a másodlagosan megjelölt jogalapot az 1959. évi IV. törvény (rPtk.) 81. §-ára módosította. Hivatkozott a Bizottság 316/2014/EU rendelet (2014. március 21.) szabályozására. Rámutatott, hogy a Kúria Pfv.IV.20.168/2017/7. számú határozata alapján a bíróság nem sérti meg a kereseti kérelemhez kötöttség elvét, ha nem a felperes által megjelölt, hanem a konkrét tényálláshoz igazodó adekvát személyiségi jogsértést állapít meg. Kifejtette, hogy a közkinccsé válás a jelen jogvitában értelmezhetetlen, mert a releváns ismeretek védelme mindkét szerződő fél szerződési kötelezettsége volt. Előadta, hogy a peres felek szerződése megelőzte a felperes szerződéskötését a Biztosítóval. A vezérügynöki szerződés megkötésére kizárólag a felperes által kialakított értékesítési rendszer gazdaságos és jogilag megfelelő működtetése érdekében került sor. Az alvállalkozói szerződés teljesítésének lehetetlenülése az alperesnek róható fel. A kereseti kérelem tárgyát képező titok a termék kialakítására és értékesítésére vonatkozó vagyoni értékű ismeretekre vonatkozik. Az alperes alaptalanul hivatkozik arra, hogy kereskedelmi gyakorlata 2018 januárjától eltér az alvállalkozói szerződésben rögzítettektől, mivel ezt a tényt nem igazolta. A nyilvántartó szoftvert az alperes a szerződés 4.2. pontja ellenére a felperesnek nem adta vissza. Csatolta a felperes ügyvezetője által tett írásbeli nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a versenytársak által követett értékesítési mechanizmus mennyiben tér el a felperes által kidolgozott megoldástól.
A perfelvételi tárgyaláson kereseti kérelmét úgy pontosította, hogy a 2013. január 1-jei szerződés D melléklete volt az a folyamatleírás, ami a felperes által kitalált értékesítési mechanizmust tartalmazza, valamint a keresetlevélhez F/4. alatt csatolt irat az, ami a védett ismereteket összefoglalja.
A felperesi jogi képviselő és a törvényes képviselő a perfelvételi tárgyalás során eltérően nyilatkoztak arra nézve, hogy a biztosítási termék a felperes tulajdonát képezi-e, majd a 2019. június 4-i folytatólagos perfelvételi tárgyaláson a jogi képviselő úgy nyilatkozott, hogy a biztosítási termék tulajdonosának személye egyértelműen nem állapítható meg.
Az alperes ellenkérelmében a módosított kereseti kérelem és az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasítását kérte.
Alaki védekezése szerint a keresetváltoztatás nem felel meg a Pp. 170. § (2) bekezdés b), c) és e) pontjában írtaknak.
Érdemben arra hivatkozott, hogy a rPtk. a jelen perben nem alkalmazható. A keresetmódosításban a felperes által felhívott, a Bizottság 316/2014/EU rendelete (2014. március 21.) nem képezheti a kereseti kérelem jogalapját, mert az a know-how megsértésének szankcióival nem foglalkozik. Előadta, hogy a Ptk. 2:47. §-át időközben az Üzleti titok törvény hatályon kívül helyezte, így arra a felperes jogot nem alapíthat. Nem egyértelmű az sem, hogy a felperes az üzleti titok vagy a know-how megsértését állítja-e a keresetében. Rámutatott, hogy a felperes azonosítható módon nem rögzítette az alvállalkozói szerződés hatálya alatt a védendő információt, így sem annak köre, sem titkossága, sem az nem állapítható meg, hogy az kereskedelmi értékkel rendelkezne és a titoktartás érdekében az adatok felett ellenőrzés gyakorlására jogosult személy észszerűen járt volna el. Vitatta, hogy az alvállalkozói szerződés lehetetlenülése az alperesnek lenne felróható. Az alvállalkozói szerződés egyetlen pontja sem értelmezhető úgy, hogy az alperes más jogviszony alapján ne végezhetne biztosításközvetítői tevékenységet. A felperes ügyvezetőjének írásbeli nyilatkozata bizonyítékként nem, csupán a felperes előadásaként értékelhető. Vitatta, hogy a kiterjesztett garanciabiztosítási termék a felperes know-how-ját képezné, illetőleg az a felperesi know-how alapján működne, és az alperes a felperes által fejlesztett szoftvert használná a termék értékesítéséhez. Állította, hogy a felperes által hivatkozott biztosítási termék már régóta ismert. Az említett szoftver a felperesi ügyvezető nyilatkozata alapján is internetes alapú, az nem került az alperes birtokába, azt nem az alperes működteti. A szerződés 5.9. pontja alapján lényes az is, milyen jogok illetik a felperest és a biztosítót, de e jogosultságokat a felperes a jogosultak személye szerint nem határolta el és határozta meg. A keresetlevélhez F/4. alatt csatolt irat nem felel meg a Ptk. szerinti know-how leírásnak, lévén az a felperes saját előadása szerint is utólag készült, az újdonságot nem tartalmaz.
Kiemelte, hogy a biztosítási termék kapcsán a felperes által hivatkozott know-how-t maga a biztosítási kötvény tartalmazza, az értékesítési folyamat pedig az értékesítés során az alperes munkatársai és a vevő számára is egyértelműen ismertté vált. Az 1978. évi 2. törvényerejű rendelet 4. § (1) bekezdése szerint pedig a védelem csak a közkinccsé válásig áll fenn. Sem a termék, sem annak értékesítési módja nem minősül know-how-nak, mert az nem műszaki gazdasági, vagy szervezési ismeret, a felek közötti jogviszony fennállta alatt írásban nem is került rögzítésre, vagyoni értékkel nem rendelkezik. Mindezeken túl a Ptk. 2:47. § (2) bekezdés b) pontja alapján sem illeti meg a felperest jogvédelem. A biztosítási termék nem minősül know-how-nak, a 2014. évi LXXXVIII. törvény 4. § 10) pontja alapján a 4. § 34) pontjában írtakra figyelemmel sem. A biztosítási termék a biztosító szellemi terméke, annak forgalmazására a felperes vezérügynökként volt jogosult.
Az elsőfokú bíróság az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet a 12. sorszám alatti végzésével elutasította. A Győri Ítélőtábla a Gpkf.II.25.121/2019/2. számú végzésével az elsőfokú végzést helybenhagyta. A másodfokú határozat indokolása kitért arra, hogy a per tárgyát képező biztosítási termék piaci jellegű, forgalmazása a megismerhetőségén és a piaci megmérettetésén alapul, ezért az alperes helyesen hivatkozott arra, hogy mivel hasonló terméket több biztosító is kínál a piacon, jellegénél fogva maga a termék üzleti titokként, vagy know-how-ként nem értékelhető.
Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletével a kereset elutasította. Ítéletének indokolásában rögzítette, hogy a peres felek közötti szerződésekre az rPtk. rendelkezései az irányadók, azonban a jogvita és az alkalmazandó jog szempontjából az a mérvadó, hogy bár a személyiségi jogsértést megvalósíthatja szerződésszegő magatartás is, a per tárgyát képező üzleti titok megsértése, a know-how jogosulatlan használata esetén a személyiségvédelem eszköztára vehető igénybe. Ezért a 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 8. § (1) bekezdése, valamint a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 15. § (1) bekezdés a) pontja alapján a jelen eljárásban a Ptk. rendelkezései az irányadók.
Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felperes nyilatkozata alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a per tárgyát egy konkrét biztosítási termék, valamint az ahhoz kapcsolódó értékesítési megoldás együttesen képezi. Tekintettel arra, hogy a felperes által sem vitatottan a perbelihez hasonló terméket több biztosító is kínál a piacon, az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott másodfokú végzés indokolásában kifejtettekre is figyelemmel a konkrét biztosítási típus, mint termék üzleti titokként vagy védett ismeretként nem értékelhető. Ezért az érdemi vizsgálat tárgyát a biztosítási terméktől elkülönítve is vizsgálható a felperes által megjelölt értékesítési mechanizmus képezte.
A Ptk. 2:47. § (1) és (2) bekezdésére utalással kifejtette, hogy amennyiben felperes értékesítési ismereteihez fűződő joga védettséget élvez, ez a jog korlátozott abban az értelemben, hogy bár abszolút szerkezetű jogviszonyt hoz létre közte és a jogosulatlan felhasználó között, a jog tartalma azonban relatív, mert csak akkor nyújt védelmet, amennyiben ezeket az ismereteket jogszerűtlenül szerzik meg, vagy visszaélésszerűen használják fel.
Az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kereseti kérelem szerinti értékesítési mechanizmus egyediségét a felperes csupán állította, de azt semmivel nem támasztotta alá. Önmagában a felperes törvényes képviselőjének nyilatkozatából nem volt levezethető, hogy a felperesi biztosítási termék értékesítési módszere ne lenne közismert, mint ahogy az sem, hogy annak illetéktelenek általi megszerzése miként sértheti a felperes jogos érdekeit. Az elsőfokú bíróság e körben figyelemmel volt arra, hogy a felperes kára a biztosítóval, illetve az alperessel fennállt kapcsolata általa sem vitatott megszűnéséből fakadó bevételének elmaradásából ered, illetve abból, hogy az alperes az egyetlen ügyfele volt. Rögzítette, hogy a peradatok szerint a felperes az alperessel közösen dolgozta ki az értékesítési rendszert, ebből következően az alperes részéről a jogszerűtlen megszerzés nem volt megállapítható. Az alperes szükségképpen került a felperes tevékenységéhez, működéséhez kapcsolódó ismeretek birtokában.
A jogviszony megszűnése után az alperest a felperes által választott újabb biztosító termékének értékesítése tárgyában szerződéskötési kötelezettség nem terhelte és nem kifogásolható az sem, hogy az alperes a szabályszerűen, legálisan megszerzett ismereteket az újabb jogviszony során esetleg hasznosítja. Tény, hogy a felek az alvállalkozói szerződésük keretében kikötéseket tettek az üzleti titok körében, ezek azonban egyrészt általánosak, másrészt e kikötések a piaci versenyt méltánytalanul nem korlátozhatják. Rögzítette, hogy az üzleti titoksértés további feltétele az is, hogy a jogosultat a titok megőrzésével kapcsolatban ne terhelje felróhatóság. E körben hivatkozott a Kúria Pfv.IV.21.093/2013/5. számú ítéletére. Rámutatott, hogy a felperes maga sem vitatta, hogy a kereset tárgyát képező értékesítési módszert az alperes részére hozzáférhetővé tette, ami igen széles személyi kört jelent, beleértve az alperes nagy számú munkavállalóját, illetve általában mindenkit, aki a biztosítási termékkel kapcsolatban tájékoztatást kér. Az alperesi munkavállalókat és általában az alperes üzleteibe betérő személyeket titoktartási kötelezettség nem terhelte azon adatok vonatkozásában, amelyekre a felperes a kereseti kérelmét alapította. A felperes által hivatkozott értékesítési megoldáshoz fogalmilag hozzátartozik a közkincsbe tartozás, amely bármilyen jellegű üzleti titok esetén kizárja a védelmet. A felperes által alkalmazott értékesítési mechanizmus nem tekinthető üzleti titoknak, vagy azzal azonos védelem alá eső megoldásnak. A felperes személyhez fűződő jogai nem csorbultak, így az ilyen jellegű jogsértéshez kapcsolódó speciális szankciók iránti igény sem érvényesíthető. A felperes által know-how-nak minősített ismeret nem felelt meg a jogszabály által az oltalom érvényesíthetősége feltételéül szabott kívánalmaknak, ezért nem volt jelentősége annak, hogy ténylegesen ki a jogosultja a perbeli ismereteknek. A felperes által indítványozott tanúk meghallgatását a bíróság azért mellőzte, mert a velük igazolni kívánt azon részletek, hogy miként alakultak a peres felek, valamint a felperes és a Biztosító közötti szerződéses kapcsolatok, a kereset érdeme szempontjából jelentőséggel nem bírnak. A csatolt dokumentáció alapján az egyes szerződések konkrét tartalma megállapítható volt. Az érvényesített adatok jogi minősítéséhez nem volt szükség sem tanúra, sem szakértőre.
A felperes pervesztességére tekintettel a törvényszék a Pp. 83. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperes a felperes javára az elsőfokú perköltség, valamint a feljegyzett kereseti illeték megfizetésére. A felperesi jogi képviselőt megillető perköltségről a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése alapján határozott.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben annak megváltoztatását, az alperesnek a kereseti kérelemben foglaltak teljesítésére kötelezését, valamint az alperes első- és másodfokú perköltségben marasztalását kérte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az ügyben semmilyen bizonyítást nem folytatott le, megalapozatlan döntést hozott. A támadott ítélet egymásnak ellentmondó megállapításokat tartalmaz. A felek által kötött szerződések egyértelműen tartalmazták, hogy a felperes üzleti titoknak minősülő információkat adott át az alperesnek, ezt maga az elsőfokú ítélet is rögzíti. A felperes által megjelölt tanúk vallomása tudott volna bizonyítékul szolgálni arra, miben állt az az értékesítési megoldás, amellyel kapcsolatban a titoksérelemre a felperes hivatkozik, az értékesítési mechanizmus fejlesztését és piacra való bevezetését hogyan végezte a felperes, mi volt az együttműködés alatt az alperes kereskedelmi gyakorlata. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem kötelezte az alperest a 2018. évre vonatkozó árbevételeinek bemutatására annak érdekében, hogy a jogsértéssel elért gazdagodás meghatározható legyen. A bizonyítás és az adatszolgáltatás mellőzése lényegesen sérti a felperesnek a tisztességes eljárás lefolytatásához való jogát.
Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását, a felperes másodfokú perköltségben marasztalását kérte. Álláspontja szerint a fellebbezés alaptalanul hivatkozik arra, hogy a törvényszék semmilyen bizonyítást nem folytatott le, mivel a perfelvételi szakban a felek számos okirati bizonyítékot csatoltak, és a felperes ügyvezetője is részletes nyilatkozatot tett. Ugyancsak alaptalan az a hivatkozás, hogy az elsőfokú ítélet ellentmondásos megállapításokat tartalmaz. Amennyiben a felperes valamilyen értékesítési megoldást tekint védett ismeretnek, annak mibenlétéről nem a tanúknak kellett beszámolnia, hanem a védett ismeretek körét a felperesnek kellett volna a kereseti kérelmében részletesen előadnia. Álláspontja szerint a keresetlevél mellékleteként csatolt, a keresetlevélhez utóbb készített, a felperesi ügyvezető által írt összegzés nem teljesíti a know-how, illetőleg az üzleti titok törvényi kritériumait. Az a tény, hogy a bíróság a felperes további bizonyítási indítványait mellőzte, semmilyen módon nem sértette a felperesnek a tisztességes eljárás lefolytatásához való jogát. Hangsúlyozta, hogy a fellebbezésben a felperes maga is megerősítette azt, hogy a kereseti kérelme szerinti oltalom tárgyát nem a biztosítási termék, hanem az értékesítési mechanizmus képezi. Az értékesítési mechanizmus rögzítésére, meghatározására azonban a peres felek közötti jogviszony fennállta alatt nem került sor. Helytállóan rögzítette azt is a törvényszék, hogy a kereseti kérelem szerinti titok rendkívül széles körben ismertté vált, így az a továbbiakban nem tartozik oltalom alá. Utalt arra is, hogy a fellebbezés nem felel meg az azzal szemben támasztott törvényi követelményeknek, mert a Pp. 371. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltakkal ellentétben nem tartalmazza az anyagi vagy eljárási jogszabálysértés jogszabályhely szerinti megjelölését.
A fellebbezés az alábbiak szerint nem alapos.
Az ítélőtábla elöljáróban rögzíti, hogy a felperes fellebbezésében tartalmilag a Pp. 369. § (3) bekezdés a) és b) pontjára hivatkozott, amikor azt állította, hogy az általa indítványozott tanúbizonyítás mellőzése, valamint az elsőfokú eljárásban előadott tények téves értékelése alapján van helye az elsőfokú ítélet megváltoztatásának. Ekként a felperes anyagi jogi felülbírálati jogkör gyakorlását kérte az elsőfokú bíróságtól.
Az ítélőtábla a Pp. 380. § szerinti kötelező hatályon kívül helyezési okot és a Pp. 381. § szerinti olyan eljárási szabálysértést, ami a támadott ítélet hatályon kívül helyezését eredményezné, nem észlelt. Az elsőfokú bíróság nem értékelte az alperesnek a keresetváltoztatással kapcsolatos alaki védekezését. A perfelvételi szakban a keresetváltoztatás nem jelenti új keresetlevél előterjesztését, a keresetlevélnek a változtatással nem érintett elemeit a felperesnek nem kellett ismételten előadnia. Ezért az alperes alaki védekezése nem foghatott helyt és a törvényszék sem sértett eljárásjogi rendelkezést, amikor a perfelvételi szakban előterjesztett keresetváltoztatást nem utasította vissza és azt érdemben vizsgálta.
Az ítélőtábla észlelte, hogy a 2019. április 30-i perfelvételi tárgyaláson – amint azt a törvényszék is rögzítette – a felperesi törvényes képviselő nem jelent meg. A Pp. 150. § (2) bekezdés a) pontja szerint a mulasztással szemben a fél igazolási kérelemmel élhet, ha azt törvény nem zárja ki. A perfelvételi tárgyalás elmulasztásával kapcsolatban az igazolási kérelem nem kizárt, a perfelvételi tárgyalás szabályozása mindössze a mulasztás előzetes kimentését, a tárgyalás elhalasztását nem teszi lehetővé. A felperes nem volt elzárva attól, hogy a mulasztását követően az igazolási kérelme előterjesztése után az újabb perfelvételi tárgyaláson további perfelvételi nyilatkozatot tegyen (CKOT 2019.04.15.13. számú állásfoglalás).
Ami a kereseti kérelem érdemi elbírálását illeti, a 2018. évi LIV. törvény 16. §-a alapján az Üzleti titok törvény 2018. augusztus 8-án lépett hatályba, így az az ezt megelőző jogviszonyokra nem alkalmazható. A Bizottság 316/2014/EU rendelete (2014. március 21.) kapcsán – bár erre az elsőfokú ítélet indokolása nem tér ki – az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy e jogszabály a kereseti kérelmet nem alapozza meg, a preambulum (1) bekezdéséből következően az a know-how, az üzleti titok megsértésének jogkövetkezményei nem foglalkozik.
A Ptk. 2018. augusztus 7-éig hatályos 2:47. §-ához fűződő kommentár szerint az üzleti titok és a know-how esetében az rPtk. és a Ptk. időbeli hatályának kérdését külön kell vizsgálni. A védelem fennállására (feltételeire) és a jogsértésre vonatkozóan a védelem a létrehozással keletkezett és az üzleti titok, know-how közkinccsé válásáig tart. Ha tehát az üzleti titok, know-how a Ptk. hatályba lépését megelőzően, 2014. március 15-e előtt keletkezett, akkor a védelem feltételeit illetően az rPtk. 81. §, 86. § és az 1978. évi 2. tvr. rendelkezései az irányadók az oltalom megszűnéséig. A Ptk. hatályba lépése előtt keletkezett üzleti titok, know-how engedély nélküli hasznosításával kapcsolatos jogsértés esetén azonban a Ptké. 8. § (1) és (2) bekezdése alkalmazandó. Jelen perben a felperes állítása szerint a jogsértés az alperes újabb, 2018. január 1-jei szerződéskötésével következett be, így arra a Ptk. 2:47. §, illetőleg a Ptk. 2:51. § alkalmazandó.
A felek között vitatott volt, hogy milyen jogszabályi rendelkezések alapján bírálható el a perbeli jogvita, ezért e körben az alperesi védekezés ismerete tükrében az elsőfokú bíróságnak anyagi pervezetési kötelezettsége nem volt. Miután a másodfokú bíróság álláspontja az alábbiak szerint nem tér el valamennyi fél, illetőleg az elsőfokú bíróság jogértelmezésétől, a másodfokú eljárásban sem volt szükség anyagi pervezetésre [Pp. 373. § (5) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság tévesen vizsgálta a védelem fennálltának feltételeit a Ptk. 2:47. § alapján, mert ezzel kapcsolatban a fentiekben kifejtettek szerint az rPtk. 81. §, 86. § (3) bekezdése, valamint az 1978. évi 2. tvr. 4. § (1) bekezdése az irányadó. A jogsértés jogkövetkezményeivel összefüggésben és a jogsérelem elbírálása kapcsán alkalmazandók csak a Ptk. szabályai. A felek közötti alvállalkozói jogviszony 2009. szeptember 7-én jött létre, ezt a 2013. január 1-jei újabb szerződés újraszabályozta, ezért az üzleti titokra és a know-how-ra, az oltalom létrejöttére az ezen időállapot szerinti szabályozást kell alkalmazni.
A biztosítási termék kapcsán az elsőfokú bíróság helytállóan rögzítette, hogy az üzleti titok sértés, a know-how sérelme nem állapítható meg. Ezt nemcsak az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet elutasító másodfokú végzés indokolásában is megjelenő az a tény alapozza meg, hogy a biztosítási termékhez hasonló termékek már szerepelnek a piacon, annak forgalmazása a megismerhetőségen és a piaci megmérettetésen alapul, hanem az is, hogy maga a felperes is úgy nyilatkozott, a biztosítási termékkel kapcsolatban a jogosult személye egyértelműen nem határozható meg. Erre figyelemmel pedig az állapítható meg, hogy a felperes anyagi jogi legitimációja saját pontosított nyilatkozatára figyelemmel sem igazolt. Ebből következően – amint arra az elsőfokú bíróság is helytállóan rámutatott – az eljárásban azt kellett érdemben vizsgálni, hogy az értékesítési mechanizmus képezheti-e üzleti titok, know-how tárgyát.
Az rPtk. 81. § (2) bekezdése szerint üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult – ide nem értve a magyar államot – jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette. Az rPtk. 86. § (3) bekezdése szerinti know-how az üzleti titok speciális fajtája (BDT 2010.2328.). Az üzleti titok – és így a know-how – védelmének megállapíthatóságához az rPtk. szabályozása alapján is szükséges volt, hogy a felek rögzítsék a titokban tartandó tények, adatok, megoldások körét és szabályozzák azt is, hogy a szerződéses partner a titok birtokában milyen magatartásoktól köteles tartózkodni (Győri Ítélőtábla Pf.IV.20.299/2007/4.). A jelen perben az állapítható meg, hogy sem a felek szerződése, sem annak hivatkozott melléklete e feltételrendszernek nem felel meg, mert a titok tárgyát csak általánosságban határozza meg.
A felperes által megjelölt, az alperes 7. sorszám alatti beadványához csatolt, az alvállalkozói szerződés D) melléklete nem tartalmaz olyan információt, ami az üzleti titok vagy a know-how fogalmi körébe lenne vonható. A D) mellékletnek az a kitétele, hogy az eladott biztosítást a felperes rendszerében kell regisztrálni, ezzel jön létre az egyedi biztosítási kötvény, amelyet a folyamat végén az alperes a számlával együtt átad a végfelhasználónak, a biztosítási kötvényt a végfelhasználóval az alperes aláíratja, így győződik meg arról, hogy a végfelhasználó a biztosítási feltételeket megértette és elfogadta, semmilyen speciális tartalmi elemet, önálló szervezési ismeretet nem tartalmaz. Ennek a folyamatnak az alkalmazását nemcsak az alperesi dolgozó látja át és ismeri fel, hanem nyilvánvalóan a végfelhasználó is. A keresetlevélhez F/4. alatt csatolt, a felperes saját előadása szerint is utólag készült „Kiterjesztett garancia egyedi folyamatleírás” irat több kitétele az önálló szellemi termékként értékelhető szoftverhez, valamint az ugyancsak önálló szellemi termékként értékelhető biztosítási termékhez kapcsolódik. A szoftverrel kapcsolatban szerzői jogot a felperes nem érvényesített, és egyértelmű előadást nem tett arra vonatkozóan, hogy a szoftver feletti szerzői jogok kit illetnek meg. Ennek azért van jelentősége, mert az üzleti titokkal való rendelkezési jogosultság vizsgálata nem választható el attól a kérdéstől, hogy szerzői jogi szempontból az üzleti titok kit illet meg (Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.21.380/2009/3.). A szoftverre vonatkozóan a felperes nem tett olyan részletes előadást, amiből az azonosítható lenne, vagy lehetővé tenné annak vizsgálatát, hogy a szoftverben alkalmazott megoldás milyen, az oltalom körébe vonható üzleti titoknak minősülő ismeretet, vagy know-how-ként értékelhető szervezési, gazdasági megoldást tartalmaz. A biztosítási termékkel kapcsolatos jogosultságát a korábban kifejtettek szerint nemhogy nem igazolta, de még határozottan nem is állította. Az a mechanizmus, hogy a vásárolt készülék adatai rákerülnek a kötvényre, ami helyben kinyomtatható, a szerződés megkötéséhez a vevő személyi adatai nem szükségesek, a kötvényen csak a vásárolt termék adatai vannak feltüntetve, és a biztosítási termék a kötvénnyel és a hozzáillő számlával érvényesíthető, nem minősül védett elemnek, titoknak, speciális ismeretnek, hiszen ezeket az alperes alkalmazottain kívül nyilvánvalóan meg kellett hogy ismerje a terméket megvásárló, a peres feleken kívüli harmadik személy, vagyis a végfelhasználó is. Az F/4. alatti iratban megjelenő mechanizmus valamennyi eleme közvetlen érzékelhető a végfelhasználó számára, így az az ügylet megkötésekor azonnal közkinccsé válik, ezért amennyiben el is érné a know-how megállapíthatóságához szükséges szintet a szervezetési ismeret terén, az 1978. évi 2. tvr. 4. § (1) bekezdéséből következően a védelem a közkinccsé válás folytán nem illeti meg.
Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság érdemben helytállóan döntött, amikor a kereseti kérelmet elutasította, ezért az ítélőtábla a fellebbezéssel támadott ítéletet a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Gf.IV.20.192/2019/6.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás