• Tartalom

1516/2020. (VIII. 14.) Korm. határozat

1516/2020. (VIII. 14.) Korm. határozat

a külképviseleti hálózat kiemelt biztonsági kockázati kitettségű képviseletei biztonságának megerősítésével kapcsolatos kolóniavédelmi feladatok ellátásáról

2020.08.14.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a kiemelt biztonsági kockázati kitettségű külképviseletei személyi és szervezeti biztonságának megerősítése és a külképviseleti kockázatok minimalizálása érdekében a 2020. év II. félévtől kezdődően a Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: KKM) 8 fő biztonsági feladatok ellátásáért felelős beosztott diplomatát helyezzen ki az érintett külképviseletekre, az alábbi ütemezés szerint:

a) 2020. év II. félévtől: 5 státusz létesítése és 5 fő kihelyezése,

b) 2021. év I. félévtől: 3 státusz létesítése és 3 fő kihelyezése;

2. egyetért azzal, hogy az 1. pont szerinti tartós külszolgálati kihelyezések – a KKM részére a Kormány által biztosított külszolgálati központosított álláshelykereten belül – a KKM kihelyező vezetője által meghatározott ütemezés szerint valósuljanak meg;

3. az 1. pontban meghatározott cél érdekében

a) felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy tartsa nyilván a kiemelt biztonsági kockázati kitettségű külképviseletek listáját, és dolgozza ki a külképviseletek biztonsági kockázati besorolási rendszerének szempontjait;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: folyamatosan

b) felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet:

ba) 1. Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatása cím javára beépülő jelleggel 4 700 000 forint,

bb) 2. Külképviseletek igazgatása cím javára 9 700 000 forint egyszeri jelleggel és 74 600 000 forint beépülő jelleggel történő

biztosításáról;

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: azonnal

c) felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 1. melléklet XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet:

ca) 1. Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatása cím javára beépülő jelleggel 2 900 000 forint,

cb) 2. Külképviseletek igazgatása cím javára 5 700 000 forint egyszeri jelleggel és 355 000 000 forint beépülő jelleggel történő

biztosításáról;

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: 2021. január 31.

d) felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon a 2022. évi központi költségvetés XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet javára beépülő jelleggel 44 200 000 forint biztosításáról;

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: a 2022. évi központi költségvetés tervezése során

e) felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a 3. pont b) alpontja szerinti fedezet rendelkezésre állását követően haladéktalanul tegye meg a szükséges intézkedéseket az 1. pontban meghatározott feladatok végrehajtására.

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: folyamatosan

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére