• Tartalom

1517/2020. (VIII. 14.) Korm. határozat

1517/2020. (VIII. 14.) Korm. határozat

Magyarország átfogó Egészségipari Stratégiájáról és annak végrehajtásáról1

2022.11.02.

1. A Kormány elfogadja a hazai egészségipar fejlesztésére irányuló stratégiát (a továbbiakban: Stratégia).

2. A Kormány az 1. pont szerinti Stratégia megvalósítása érdekében

a)2

b)3

c) felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – vizsgálja meg az egészségipari nagyvállalatokat érintően a digitalizációs-, modernizációs- és versenyképességet, illetve a nemzetközi piacra jutást biztosító támogatási lehetőségeket a hazai egészségipari kis- és középvállalkozásokkal, a felsőoktatási intézményekkel, illetve az állami egészségügyi intézményekkel megvalósuló kapcsolataik erősítése érdekében;

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2020. október 31.

d) felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy – a pénzügyminiszter és az emberi erőforrások minisztere bevonásával – jelen Stratégiában megfogalmazott gyógyszeripart érintő feladatok első felülvizsgálatának eredményeire alapozva dolgozzon ki a hazai gyógyszeripari vállalatok versenyképességének javítására vonatkozóan javaslatokat;

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

pénzügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2021. november 30.

e) felhívja az agrárminisztert, hogy – az innovációért és technológiáért felelős miniszter bevonásával – vizsgálja meg a jelen Stratégiában megfogalmazott gyógynövényiparhoz kapcsolódó javaslatokat – ezen belül az iparághoz kapcsolódó jogszabályi környezetet –, és a javaslatokkal kapcsolatosan megtett intézkedéseiről készítsen jelentést a Kormány számára;

Felelős: agrárminiszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: 2020. október 31.

f)4

g)5 felhívja a technológiai és ipari minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket, és készítsen előterjesztést egy orvostechnikai tanúsítói folyamatokra felkészítő szervezet létrehozására a klinikai vizsgálatok és eszköztanúsítás támogatása érdekében, az orvostechnikai eszközök megfelelőség-értékelésének hatékonyabb ellátása érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1192/2020. (IV. 30.) Korm. határozattal összhangban;

Felelős:

technológiai és ipari miniszter

Határidő:

2022. december 31.

h) 6 felhívja a technológiai és ipari minisztert, hogy mérje fel az orvostechnikai cégek eszköztanúsításához és a klinikai vizsgálatok elvégeztetéséhez (ideértve az egészségügyi intézmények célzott eszközfejlesztését) szükséges források mértékét, és erről készítsen előterjesztést a Kormány részére;

Felelős:

technológiai és ipari miniszter

Határidő:

2022. december 31.

i) felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere és az igazságügyi miniszter bevonásával – hozzon létre munkacsoportot az orvostechnikai eszközökről, a 2001/83/EK irányelv, a 178/2002/EK rendelet és az 1223/2009/EK rendelet módosításáról, valamint a 90/385/EGK és a 93/42/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. április 5-i 2017/745 európai parlamenti és tanácsi rendeletben és az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről, valamint a 98/79/EK irányelv és a 2010/227/EU bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. április 5-i 2017/746 európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott egyéb feladatok végrehajtása érdekében;
Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter
emberi erőforrások minisztere
igazságügyi miniszter
Határidő: 2020. szeptember 30.
j) felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint a pénzügyminiszter bevonásával – vizsgálja felül az egészségipart is érintő egészségügyi beszerzések gyakorlatát a betegbiztonság és a hazai fejlesztő és gyártóbázisok érdekei figyelembevételével, különösen a kis- és középvállalkozások esélyegyenlőségének megteremtése és a hazai piacon való érvényesülésük érdekében, továbbá vizsgálja felül a gyógyszerekre, valamint az orvostechnikai eszközökre irányuló közbeszerzési eljárások sajátosságait, „jó gyakorlatok” kialakításának lehetőségét;
Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter
emberi erőforrások minisztere
Miniszterelnökséget vezető miniszter
pénzügyminiszter
Határidő: 2020. szeptember 30.
k) felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy – az innovációért és technológiáért felelős miniszter bevonásával – vizsgálja felül az egészségiparhoz köthető képzések tartalmát, infrastrukturális hátterét, és dolgozza ki az ágazat számára szükséges fejlesztési irányokat, különös tekintettel az orvostechnikai eszközipar, a gyógyszeripar, a biotechnológia, a bionika, a genomikai, epigenetikai és az eHealth háttéripar, valamint a gyógynövényipar szakképzett munkaerő-szükségleteire, és erről készítsen előterjesztést a Kormány részére;
Felelős: emberi erőforrások minisztere
innovációért és technológiáért felelős miniszter
Határidő: 2021. február 28.
l) 7
m) felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy – a pénzügyminiszter, valamint a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával – vizsgálja felül az egészségiparban működő kis- és középvállalkozások támogatási lehetőségeit, a szektor sajátosságait figyelembe véve a kis és közepes méretű vállalkozások gyors és fenntartható fejlődésének, hazai és nemzetközi versenyképességének biztosításáért, és ennek érdekében
ma) dolgozzon ki több cikluson átívelő, átfogó támogatási rendszert, és erről készítsen előterjesztést a Kormány részére, valamint
mb) vizsgálja meg egy egészségipari kockázati tőkealap létrehozásának lehetőségét;
Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter
pénzügyminiszter
nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Határidő: az ma) alpont tekintetében 2020. november 15.
az mb) alpont tekintetében 2020. november 30.
n) 8
o) 9
p) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – az innovációért és technológiáért felelős miniszter és az igazságügyi miniszter, valamint a Központi Statisztikai Hivatal elnöke bevonásával – tegyen javaslatot az egészségipari ágazat és a XXI. századi új, innovatív területek központi adatgyűjtésére és a végrehajtásról készítsen jelentést a Kormány részére;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
innovációért és technológiáért felelős miniszter
igazságügyi miniszter
a Központi Statisztikai Hivatal elnöke
Határidő: 2020. december 31.
q) felhívja az igazságügyi minisztert, hogy – az innovációért és technológiáért felelős miniszter bevonásával – vizsgálja felül a szellemi tulajdon védelmét szolgáló eljárásokat szabályozó jogszabályi környezetet az egészségipar területén az iparjogvédelmi eljárások felgyorsítása és költséghatékonnyá tétele érdekében, és készítsen előterjesztést erről a Kormány részére;
Felelős: igazságügyi miniszter
innovációért és technológiáért felelős miniszter
Határidő: 2020. október 31.
r) felhívja a
ra) külgazdasági és külügyminisztert, hogy – az innovációért és technológiáért felelős miniszter bevonásával – mérje fel az egyes országok fejlesztéspolitikai eszközeit, amelyekkel saját egészségipari vállalkozásaikat támogatják,
rb) az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy az ra) alpontban foglalt vizsgálat eredménye alapján tegyen javaslatot külön előterjesztésben a hazai gyógyszergyártó bázissal rendelkező és kutatási-fejlesztési tevékenységet végző gyógyszeripari és biotechnológiai vállalkozások védelmére,
rc) az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy határozza meg a hazai egészségipar kitörési pontjait,
rd) a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az rc) alpontban foglaltak alapján tárja fel az egészségipar számára fontos további réspiacokat, és készítsen jelentést erről;
Felelős: külgazdasági és külügyminiszter
innovációért és technológiáért felelős miniszter
Határidő: az ra) és az rc) alpont tekintetében 2020. szeptember 30.
az rb) és az rd) alpont tekintetében 2020. november 30.
s) felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy
sa) vizsgálja felül és optimalizálja az egészségipari vállalkozások számára jelenleg is elérhető pályázati rendszert – különös tekintettel az Innovációs Alapra – a pályázati feltételeket, annak érdekében, hogy az induló (spin-off és start-up) és egyéb kutatási tevékenységet végző vállalkozások számára elérhetőbb legyen,
sb) különítsen el 2021-től az Innovációs Alapon belül forrást az egészségtudományi, egészségipari innovációk és kutatások, továbbá az emberen végzett orvostudományi kutatások és klinikai vizsgálatok támogatása érdekében,
sc) készítsen előterjesztést a Kormány számára egy budapesti székhelyű biotechnológiai és egészségipari profilú Science Park alapításának, valamint országosan a hazai sejt, őssejt- és szövetterápiás módszerek beindításához szükséges technológiai eszközrendszer támogatásának szükségességéről és feltételéről,
sd) a külgazdasági és külügyminiszter bevonásával mérje fel az egészségipar szereplői körében a nemzetközi szakmai konferenciákon, vásárokon, kiállításokon való megjelenések éves forrásigényét a nemzetközi gazdasági kapcsolatok előmozdítása és az export növelése érdekében,
se) gondoskodjon arról, hogy a 2021–2027-es európai uniós költségvetési ciklus gazdaságfejlesztési kerete egészségipari prioritásainak meghatározása e Stratégia alapján történjen meg, kiemelten a XXI. századi új, innovatív területek támogatására és az eHealth háttériparára,
sf) vizsgálja felül a hazai egészségipari, kiemelten a gyógyszeripari és biotechnológiai vállalkozások megerősítése céljából a Beszállítói Fejlesztési Program, Irinyi Terv, valamint az Ipar 4.0 támogatási program gyógyszeriparra történő kiterjesztésének lehetőségét,
sg) készítsen jelentést a Kormány részére minden év szeptember 30-ig a Stratégia végrehajtásának állásáról;
Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter
külgazdasági és külügyminiszter
Határidő: az sa) alpont tekintetében 2020. szeptember 30.
az sb) alpont tekintetében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2021. évi programstratégiájának elfogadása
az sc) alpont tekintetében 2020. október 31.
az sd) alpont tekintetében 2020. október 31.
az se) alpont tekintetében folyamatos
az sf) alpont tekintetében 2020. október 31.
az sg) alpont tekintetében minden év szeptember 30-ig

3.10

1

A határozatot az 1291/2024. (IX. 19.) Korm. határozat 25. pontja visszavonta 2024. szeptember 19. napjával.

2

A 2. pont a) alpontját az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 49. pont a) alpontja visszavonta.

3

A 2. pont b) alpontját az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 49. pont a) alpontja visszavonta.

4

A 2. pont f) alpontját az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 49. pont b) alpontja visszavonta.

5

A 2. pont g) alpontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 48. pontjával megállapított szöveg.

6

A 2. pont h) alpontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 48. pontjával megállapított szöveg.

7

A 2. pont l) alpontját az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 49. pont c) alpontja visszavonta.

8

A 2. pont n) alpontját az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 49. pont d) alpontja visszavonta.

9

A 2. pont o) alpontját az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 49. pont d) alpontja visszavonta.

10

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére