MÜ BH 2020/153
MÜ BH 2020/153
2020.05.01.
Az Mt. 208. § (2) bekezdésének helyes értelmezése szerint, ha a munkavállaló alapbére eléri a kötelező legkisebb munkabér hétszeresét, a feleknek a munkaszerződésben egyértelműen meg kell abban állapodniuk, hogy a munkavállalóra – az általa ellátott munkakör munkáltató működése szempontjából kiemelkedő jelentőségű vagy fokozott bizalmi jellege miatt – a vezetőre vonatkozó rendelkezések alkalmazását írják elő [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 208. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes a 2015. augusztus 24-én megkötött munkaszerződés értelmében minőségirányítási igazgató munkakörben állt munkaviszonyban az alperesnél havi munkabére 1 200 000 forint volt, továbbá cafetériajuttatás, cégautó és mobiltelefon-használat is megillette.
[2] A munkaszerződés 2.1. pontja rögzítette, hogy a felperes a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 208. § (1) bekezdése alapján vezető állású munkavállalónak minősül „mint a munkáltató vezetőjének közvetlen irányítása alatt álló és részben, vagy egészben helyettesítésre jogosult munkavállaló”. A felperes minőségirányítási igazgató munkaköri leírása szerint a felperes helyettesként nem járhatott el.
[3] Az alperes a 2016. augusztus 23. és 2016. október 31. közötti határozott időtartamra a felperes munkakörét minőségirányítási tanácsadóra módosította, erről a munkavállalókat a belső levelezőrendszeren keresztül értesítette. A tájékoztató levél az átirányítás határozott időtartamát nem tartalmazta.
[4] Minőségirányítási tanácsadóként a felperes feladata volt a 8D projekt keretében a vevői reklamációk intézése. A minőségirányítási tanácsadó munkakörre kapott leírás alapján a felperes esetében az „alapvető vezetői feladatok és felelősség” nem volt alkalmazható.
[5] Minőségirányítási tanácsadóként a felperesnek beosztottja nem volt, vezetői értekezleteken nem vett részt, korábbi feladatait V. Á. látta el minőségirányítási igazgatóhelyettesként.
[6] A felperes 2016. október 31-ét követően továbbra is minőségirányítási tanácsadóként dolgozott a munkaviszonya megszüntetéséig.
[7] A felperes minőségirányítási igazgatóként és minőségirányítási tanácsadóként a vezérigazgatót részben vagy egészében nem helyettesíthette, a cégnyilvántartás adatai szerint az alperes képviseletére sem volt jogosult. Meghatározó befolyást nem gyakorolt, az alperes irányításban döntő szerepe nem volt. Jogviszonyának felmondással történt megszüntetését követően, 2016. november 18-tól a minőségirányítási igazgatói munkakört V. Á. töltötte be.
[8] Az alperes a 2016. november 17-én kelt felmondásával a felperes munkaviszonyát két hónapos felmondási idővel, 2017. január 18-i hatállyal megszüntette. A felmondásban arról tájékoztatta a felperest, hogy az indokolást azért nem tartalmaz, mert a felperes vezető állású munkavállalónak minősült.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[9] A felperes keresetében a felmondás jogellenességének jogkövetkezményeként 11 645 876 forint kártérítés, annak kamat megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
[10] Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a munkaszerződésében kikötött Mt. 208. § (1) bekezdése alapján sem minőségirányítási igazgatóként, sem minőségirányítási tanácsadóként nem minősült vezető állású munkavállalónak figyelemmel arra, hogy a jogszabályban előírt konjunktív feltételek nem álltak fenn, mivel nem rendelkezett a vezérigazgató helyetteseként értelmezhető feladat- vagy hatáskörrel, továbbá az alperes működésére, gazdálkodására döntéseiben meghatározó befolyásolást nem gyakorolt.
[11] Minőségirányítási igazgatóként a minőségirányítási osztályt vezette, e területen hozhatott stratégiai döntéseket. A vezetői értekezleten a minőségirányítási részleget képviselte. A vezérigazgató utasításait hajtotta végre, a cég teljes irányításával kapcsolatban nem voltak feladatai.
[12] Másodlagosan arra hivatkozott, hogy a minőségirányítási tanácsadó munkakörbe történő áthelyezését követően az alperes az eredeti munkakörébe nem helyezte vissza, így a munkaviszony megszüntetésekor ténylegesen minőségirányítási tanácsadó volt. Az Mt. 46. §-a alapján külön okiratban kellett volna rendelkezni a visszahelyezésről.
[13] Az Mt. 208. § (1) bekezdésében foglalt feltételek a minőségirányítási tanácsadó munkakör tekintetében nem álltak fenn. Ebben a munkakörben a felperes vezetői értekezleten nem vett részt, nem tartozott a vezérigazgató közvetlen irányítása alá.
[14] Összességében úgy fogalt állást a felperes, hogy a munkaszerződés 2.1. pont alatti rendelkezése semmis, az alperesnek a felmondást indokolnia kellett volna, az indokolás hiánya miatt pedig az alperes jogviszonyt megszüntető intézkedése jogszabálysértő.
[15] Utalt arra, hogy esetében az Mt. 208. § (1) bekezdésében foglalt konjunktív feltételeknek kellett volna fennállniuk. Az alperes a vezetővé minősítést nem terjesztheti ki az Mt. 208. § (2) bekezdésére, mivel abban a feleknek kifejezetten meg kellett volna állapodniuk, azonban a perbeli esetben ilyen nem jött létre.
[16] Hangsúlyozta, hogy az általa betöltött munkakörök egyike sem minősült bizalmi jellegű munkakörnek, a tanácsadó munkakör kiemelkedő jelentőségűnek sem.
[17] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
[18] Előadta, hogy a felperes mind minőségirányítási igazgatóként, mind minőségirányítási tanácsadóként vezető állású munkavállalónak minősült, a vezérigazgató volt a közvetlen felettese, minőségirányítási ügyekben ellátta az alperes képviseletét.
[19] Arra hivatkozott, hogy a felek a munkaszerződésben rögzítették, hogy a felperes vezető állású munkavállalónak minősült, ez szerződéses akaratukat tükrözte. A felperes által ellátott mindkét munkakör kiemelkedő jelentőségű és bizalmi volt.
[20] A felperest megillették a vezető állású munkavállalónak járó juttatások. Közvetlenül a vezérigazgató alatt állt, a többi igazgatóval egy sorban helyezkedett el és minőségirányítási tanácsadóként is azonos volt a pozíciója.
[21] Utalt arra, hogy a munkaszerződés módosítása a határozott idő elteltével a hatályát vesztette, a felperes eredeti munkaköre visszaállt.
Az első- és másodfokú ítélet
[22] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 11 645 876 forint kártérítést, annak kamatát.
[23] Az elsőfokú bíróság hivatkozott az Mt. 208. § (1) és (2) bekezdéseire, a 27. § (1) bekezdésére, a 29. § (3) bekezdésére, valamint a 66. § (1) bekezdésében foglaltakra is.
[24] Úgy foglalt állást, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokból az állapítható meg, hogy a felek a munkaszerződésben határozottan és egyértelműen abban állapodtak meg, hogy a felperes az Mt. 208. § (1) bekezdése alapján minősül vezetőnek. Elfogadta a felperes azon álláspontját, miszerint a megállapodást kiterjesztően nem lehet értelmezni, a munkaszerződésben hivatkozott Mt. 208. § (1) bekezdése nem tekinthető szerkesztési hibának arra figyelemmel, hogy nem csupán a jogszabályhely került megjelölésre, hanem a jogszabály szöveget is idézte a munkaszerződés adott pontja.
[25] A felek tehát a felperest azért minősítették vezető állású munkavállalónak, mert a munkáltató vezetőjének közvetlen irányítása alatt állt és részben vagy egészében helyettesítésre jogosult volt. Az a körülmény, hogy az Mt. 208. § (1) bekezdése szerinti vezető a törvény erejénél fogva minősül annak, nem zárja azt ki, hogy a felek e feltételt a munkaszerződés részévé tegyék. Amennyiben az Mt. 208. § (2) bekezdése szerinti vezetőre vonatkozó rendelkezések alkalmazását szándékozták volna előírni, úgy a munkaszerződésben erre kifejezetten kellett volna utalniuk.
[26] Az alperes a per során nem tudta azt igazolni, hogy a munkaszerződés megkötésekor a felek szerződéses akarata az Mt. 208. § (2) bekezdésének szabályai alkalmazására irányult volna.
[27] Ezt követően az elsőfokú bíróság vizsgálta, hogy az Mt. 208. § (1) bekezdése szerint a felperes vezető állású munkavállalónak minősült-e. Hivatkozott az EBH 2011.2346. számú döntésre, és rögzítette, hogy a vezetői minőség elbírálásánál annak van jelentősége, hogy a munkavállaló rendelkezik-e olyan feladat- és hatáskörrel, amely lehetővé teszi számára, hogy a munkáltató működésére, gazdálkodására, döntésére meghatározó befolyást gyakoroljon és a munkáltató irányításában döntő szerepe legyen.
[28] A csatolt munkaköri leírások alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes nem volt helyettesítésre jogosult, a szervezeti ábrák sem bizonyították ennek ellenkezőjét. A felperes egyik munkakörében sem minősült vezető állású munkavállalónak. A vezérigazgató és az igazgatók közötti szinten valamennyi szervezeti ábrán szerepel M. G., aki a cégjegyzék adatai alapján az alperes képviseletére jogosult volt, O. H. tanúvallomása szerint pedig a vezérigazgató távollétében az általános helyettesítésre M. G. volt jogosult.
[29] Az elsőfokú bíróság az alperes érvelésével szemben azt állapította meg, hogy a felperes nemcsak tényleges helyettesítésre nem volt jogosult, hanem a csatolt bizonyítékok sem tartalmaztak konkrét adatot arra vonatkozóan, hogy a felperes bármely esetben helyettesíthette volna az első számú vezetőt.
[30] Az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a felperes 2016. november 1. napját követően a tényleges feladatait tekintve továbbra is minőségirányítási tanácsadói tevékenységet végzett, a minőségirányítás vezetését mindvégig V. Á. látta el.
[31] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[32] A törvényszék ítéletének indokolása értelmében az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és abból helytállóan következtetéseket vont le, a döntésével a másodfokú bíróság egyetértett.
[33] A másodfokú bíróság megítélése szerint nem lehet a munkaszerződésben a jogszabály szövegének beemelésével megjelölt vezetői minősítés tartalmát kiterjesztően értékelni. Ezt meghaladóan az alperes nem bizonyította, hogy a felek szerződéses akarata a munkaszerződésbe foglaltakkal ellentétben arra irányult, hogy a felperes az Mt. 208. § (2) bekezdése alapján minősült vezető állású munkavállalónak.
[34] Az elsőfokú bíróság a csatolt okirati bizonyítékok és a meghallgatott tanúk vallomásai alapján helyesen állapította meg, hogy a felperes a vezérigazgató helyettesítésre nem volt jogosult.
[35] Az Mt. 208. § (1) bekezdés szerinti konjunktív feltételek nem álltak fenn a felperes tekintetében, ezért a munkaszerződés 2.1. pontjának rendelkezése semmis, az elsőfokú bíróság helyesen alkalmazta az érvénytelenség jogkövetkezményeként a munkaviszonyra vonatkozó szabályokat. Az indokolás mellőzésével kiadott felmondás az Mt. 66. § (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétes.
Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes ellenkérelme
[36] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő „megváltoztatását” és a kereset elutasítását kérte.
[37] Megsértett jogszabályhelyként az Mt. 208. § (1) és (2) bekezdését, valamint az Mt. 66. § (1) bekezdését jelölte meg.
[38] Megítélése szerint az eljárt bíróságok tévesen állapították meg azt, hogy a felperes nem minősült vezető állású munkavállalónak.
[39] Fenntartotta azon következetesen előadott álláspontját, miszerint egy munkavállaló a törvény erejénél fogva minden további kikötés és a felek külön megállapodása nélkül az Mt. 208. § (1) bekezdése alapján, illetve a szerződő felek kifejezett rendelkezése [Mt. 208. § (2) bekezdése] szerint minősülhet vezető állású munkavállalónak. Megítélése szerint az Mt. nem írja elő, hogy a feleknek meg kellene jelölniük, hogy az Mt. 208. § mely bekezdésére tekintettel tekintik vezető állásúnak a munkavállalót.
[40] Nem teszi semmissé tehát a munkavállaló vezető állásúnak minősítését az a körülmény, hogy az Mt. 208. § (2) bekezdésére a felek kifejezetten nem hivatkoztak. A felperes szerződése az alperes munkaszervezetében „menedzser típusú” munkaszerződés volt, az ahhoz kapcsolódó valamennyi, csak vezető állású munkavállalónak járó juttatással. Amennyiben a felperes nem szándékozott vezető állású munkavállalónak lenni, úgy miért fogadta el a munkaszerződés ezen kikötését.
[41] Az eljárt bíróságok az Mt. 208. § (1) bekezdésének fennálltát vizsgálták, és nem értékelték az Mt. 208. § (2) bekezdésében előírtak teljesülését. A munkaszerződésben a felek kifejezetten vezető állásúnak minősítették a felperest, még ha annak jogszabályi alapját tévesen is jelölték meg. A munkaköre kiemelkedő jelentőségű volt, munkabére meghaladta a kötelező legkisebb munkabér hétszeresét. A határozott idő elteltét követően a felperes a korábbival azonosan vezető állású munkavállaló volt, így rá irányadó volt az Mt. azon rendelkezése, hogy a munkaviszonyának megszüntetését a munkáltatónak nem kell indokolnia.
[42] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
[43] Arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok valamennyi az üggyel kapcsolatos anyagi jogszabályt figyelembe vették, és azt helyesen értelmezték.
[44] Megítélése szerint egyáltalán nem mindegy, hogy a felek a munkaszerződésben az Mt. 208. § melyik bekezdésére hivatkoztak, hiszen teljesen más feltételeknek kell fennállniuk az egyik, illetve a másik esetben.
[45] Az Mt. szerint az alperes kötelezettsége a munkaszerződés elkészítése és annak elmagyarázása, az arról való tájékoztatás. Az Mt. nem írja elő, ugyanakkor nem is tiltja azt, hogy belekerüljön a munkaszerződésbe a konkrét paragrafus és bekezdés száma az Mt. 208. § (1) bekezdése tekintetében. Ennek a rögzítését a munkaszerződés készítőjére, azaz az alperesre bízza a jogszabály.
[46] A felperes utalt arra, hogy e tekintetben nem is volt konszenzus a felek között. A munkaszerződés megszövegezése szerint a felperes az Mt. 208. § (1) bekezdése alapján vezető állású munkavállalónak „minősül”, ez pedig tényközlés és tájékoztatás.
[47] A perben bizonyított, hogy a felperes nem helyettesíthette a vezérigazgatót semmiben és semmilyen területen, a vezérigazgatóhoz nem is kapcsolódott közvetlenül, mivel a jogviszony megszűnésekor C. C. vezető helyezkedett el a hierarchiában a vezérigazgató és a felperes között.
[48] Utalt arra a felperes, hogy az Mt. 208. § (2) bekezdése alapján a feleknek kifejezetten meg kellett volna állapodniuk a feltételekről, egyebekben a felperesnek nem volt tudomása arról, hogy amit aláír az egy „menedzserszerződés”. Attól, hogy valaki a minimálbér hétszeresét vagy attól magasabb fizetést kap és extra juttatások illeti meg még nem minősül vezető állású munkavállalónak.
[49] A felek nem az Mt. 208. § (2) bekezdésében foglaltak szerint egyeztek meg arról, hogy a felperes vezető állású munkavállaló lett volna, erre vonatkozóan tájékoztatást nem kapott. A felperes megítélése szerint egyebekben az sem áll fenn, hogy a munkaköre kiemelkedő jelentőségű vagy fokozottan bizalmi lett volna.
[50] Hivatkozott az Mt. 18. § (1) bekezdésére is, mivel sem a munkaszerződése, sem a munkaköri leírása nem tartalmaz arra utaló rendelkezést, hogy az alperes a munkakörét fokozottan bizalmi jellegűnek vagy a munkáltató működési szempontjából kiemelkedő jelentőségűnek tekintette. Az Mt. 66. § (1) bekezdésében foglaltak megsértésével az alperes a felmondás indokolási kötelezettségének nem tett eleget.
A Kúria döntése és jogi indokai
[51] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
[52] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a bíróságok által megsértett jogszabályhelyként az Mt. 208. § (1) és (2) bekezdését, valamint az Mt. 66. § (1) bekezdését jelölte meg. A felülvizsgálati hivatkozásai ellenére eljárásjogi jogszabálysértésre a jogszabályhely pontos megjelölésével és annak tartalmi körülírásával nem hivatkozott, nem jelölte meg megsértett jogszabályhelyként a Pp. 206. § (1) bekezdését sem, ezért a Kúria előtti felülvizsgálati eljárásban is irányadó volt a jogerős ítéletben megállapított tényállás [Pp. 272. § (2) bekezdés, 275. § (2) bekezdés, 1/2016. (II. 15.) PK vélemény 3-6. pont].
[53] A Kúria a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapította, hogy az eljárt bíróságok helytállóan következtettek arra, hogy a munkaszerződésben megjelölt Mt. 208. § (1) bekezdésében foglalt konjunktív feltételek a felperes foglalkoztatása tekintetében nem álltak fenn, ezért ezen jogszabályhely alapján a felperes nem minősült vezető állású munkavállalónak egyik, általa ellátott munkakör tekintetében sem.
[54] A felperes a vezérigazgató helyettesítésére nem volt jogosult, és nem is állt a vezérigazgató közvetlen irányítása alatt a felmondás közlésekor. Önmagában az, hogy a munkavállaló a munkaköri feladatait önállóan végzi, és ezzel összefüggésben döntés előkészítő feladatokat is ellát, nem teszi az Mt. 208. § (1) bekezdése szerinti vezetővé (EBH 2015.M.14.).
[55] Az Mt. 208. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a munkaszerződés a vezetőre vonatkozó rendelkezések alkalmazását írhatja elő. Ezen előírásnak elsődleges feltétele az, hogy a felek a munkaszerződésben érvényesen megállapodjanak a vezetőre vonatkozó szabályok alkalmazásáról.
[56] Az Mt. 208. § (1) bekezdése alkalmazása körében a vezető állású munkavállalónak minősülés nem a felek megállapodására tartozó kérdés (Mfv. I. 10.559/2017/5.). A felmondáskor hatályos munkaszerződés a törvényi rendelkezésbe ütközően állapította meg azt, hogy a felperes az Mt. 208. § (1) bekezdése alapján vezető állású munkavállalónak minősül, ezért a munkaszerződés ezen rendelkezése (2.1. pont) semmis, valamint erre alapítottan a munkáltató indokolás nélküli felmondása jogszabálysértő, az az Mt. 66. § (1) bekezdésébe ütközik. A semmisséget az eljárt bíróságok jogszerűen állapították meg és helytállóan alkalmazták a jogellenesség jogkövetkezményeit.
[57] Az Mt. 208. § (2) bekezdésében foglaltak a jogszabályhely helyes értelmezése szerint akkor alkalmazhatóak, amennyiben a munkaszerződésben a felek a vezetőre vonatkozó rendelkezések alkalmazását előírják. Helyesen foglaltak állást az eljárt bíróságok a tekintetben, hogy a perrel érintett munkaszerződés 2.1. pontjában – annak tartalma és megszövegezése alapján is – nem a vezető állású munkavállalóra vonatkozó rendelkezések alkalmazását írták elő a felperes tekintetében, hanem azt rögzítették, hogy a felperes az Mt. 208. § (1) bekezdése alapján vezető állású munkavállalónak minősül, teljes egészében átvéve a jogszabályhely szövegét.
[58] Minderre tekintettel a felülvizsgálati kérelem jogszabálysértés megállapítására nem adott módot, ezért a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése értelmében a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.I.10.100/2019.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás