• Tartalom

1553/2020. (VIII. 25.) Korm. határozat

1553/2020. (VIII. 25.) Korm. határozat

a Magyar Atlétikai Szövetség 2020–2023 közötti időszakra vonatkozó, „Budapest 2023 Zsivótzky Gyula Program” szakmai programja megvalósítása érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről

2020.08.25.

A Kormány

1. egyetért a Magyar Atlétikai Szövetség (a továbbiakban: Szövetség) „Budapest 2023 Zsivótzky Gyula Program” szakmai programjával (a továbbiakban: Program) és annak megvalósítását szolgáló intézkedési tervvel, amelynek célja az atlétikai sportágak népszerűsítése, az utánpótláskorú igazolt versenyzők számának növelése, valamint a 2023-ban Budapesten megrendezésre kerülő WA Atlétikai Világbajnokságon minél nagyobb létszámú és eredményesebb magyar versenyzői szereplés elősegítése;

2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – a Program 2020–2021. évi megvalósításához gondoskodjon 1 195 984 000 forint többletforrás biztosításáról a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 23. Sporttevékenység támogatása alcím, 29. Sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása jogcímcsoport javára;

Felelős: pénzügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: azonnal

3. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – gondoskodjon a Program megvalósítása érdekében

a) a 2022. évben szükséges 793 876 000 forint rendelkezésre állásáról a 2022. évi központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében,

b) a 2023. évben szükséges 765 169 000 forint rendelkezésre állásáról a 2023. évi központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében;

Felelős: pénzügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: az adott évi központi költségvetés tervezése során

4. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Program megvalósítása érdekében, a 2. pont szerinti forrás terhére adjon ki támogatói okiratot a Szövetség részére elszámolási, a fel nem használt, valamint a nem rendeltetésszerűen felhasznált támogatási összeg tekintetében visszafizetési kötelezettséggel.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: a 2. pont alapján biztosított források rendelkezésre állását követő 30 napon belül

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére