MÜ BH 2020/156
MÜ BH 2020/156
2020.05.01.
A munkaviszony jogellenes munkáltatói megszüntetése esetén a munkavállaló választhat, hogy az Mt. 82. § (1)–(2) bekezdéseiben szabályozott tételes kártérítési igényeket érvényesíti, vagy a kár bizonyítása nélkül a 82. § (4) bekezdésében meghatározott, a munkavállaló felmondása esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget, mint a jogellenes megszüntetés kompenzációs átalányát igényli. A jogellenesség jogkövetkezményeként az Mt. 209. § (6) bekezdése nem alkalmazható vezető állású munkavállaló esetében sem (A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 82. §).
A tényállás
[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2015. március 1-től ügyvezető munkakörben állt munkaviszonyban az alperesnél, havi alapbére 500 000 forint volt. A felperes munkaviszonyára – munkaszerződése szerint – a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései az irányadóak.
[2] A felperes munkaviszonyát a B. Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2016. április 28-án hozott határozatával indokolás nélkül megszüntette. A munkaviszony jogellenes megszüntetése és jogkövetkezményei iránt a felperes keresetet terjesztett elő, amely eljárás keretében, a törvényszék közbenső ítéletében – az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva – megállapította, hogy a B. Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2016. április 28-án meghozott határozatával a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[3] A felperes keresetében a jogellenes munkaviszony-megszüntetés jogkövetkezményeként elsődlegesen tizenkét havi távolléti díj, összesen 6 000 000 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Álláspontja szerint a vezető munkaviszonyának munkavállaló általi jogellenes megszüntetésének Mt. 209. § (6) bekezdése szerinti jogkövetkezménye az „esélyegyenlőség” alapján a munkáltató jogellenes felmondása esetén is alkalmazható. Elsődleges kereseti kérelme elutasítása esetére – másodlagosan – az Mt. 82. § (4) bekezdése alapján egyhavi távolléti díjának megfelelő 500 000 forint megfizetését kérte.
[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az első- és másodfokú bíróság ítélete
[5] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként 500 000 forint megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[6] Az elsőfokú bíróság az Mt. 84. § (1) bekezdése és 209. § (6) bekezdésének felhívását követően megállapította, hogy az Mt. nem ad lehetőséget arra, hogy a munkavállaló munkaviszonyának jogellenes megszüntetése esetén a vezető állású munkavállaló által történt jogellenes munkaviszony-megszüntetés jogkövetkezményei kerüljenek alkalmazásra.
[7] Az elsőfokú bíróság a felperes másodlagos keresetét megalapozottnak találta és az alperest egyhavi távolléti díjnak megfelelő kompenzációs kárátalány megfizetésére kötelezte az Mt. 82. § (4) bekezdése alapján.
[8] A felperes fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta.
[9] Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes elsődleges kereseti kérelme tizenkét havi távolléti díj megfizetésére irányult, azonban annak jogalapját nem az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdésére, hanem az Mt. 209. § (6) bekezdésére alapította és joganalógia alkalmazását kérte. Másodlagos kereseti kérelme az Mt. 82. § (4) bekezdésén alapult, mivel a munkaviszonya megszűnését követően megszerzett jövedelméről még jogi képviselője számára sem kívánt adatot szolgáltatni.
[10] A másodfokú bíróság álláspontja szerint joganalógia alkalmazása akkor merül fel, ha valamilyen rendelkezésben joghézag van, amely azonban a perbeli esetben nem állapítható meg. Megállapította, hogy az Mt. a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetére általános és a vezetőkre különös rendelkezéseket tartalmaz. Az általános rendelkezések az Mt. 82. §-ában, míg a vezető állású munkavállalókra vonatkozó az Mt. 209. § (6) bekezdésében szerepel, ez utóbbi azonban kizárólag arra az esetre vonatkozik, ha a vezető állású munkavállaló szünteti meg jogellenesen a munkaviszonyát. A szabályozás alapján ha a vezető állású munkavállaló munkaviszonyát a munkáltató szünteti meg jogellenesen, az általános rendelkezések az irányadók. Mindebből következően a felperes elsődleges kereseti kérelme a joganalógia alkalmazása hiányában megalapozatlan, másodlagos keresete teljesítését pedig az alperes nem ellenezte, ezért az elsőfokú bíróság erre alapított marasztaló ítéletét a másodfokú bíróság helybenhagyta.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[11] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet „megváltoztatásával” az alperest tizenkét havi távolléti díjának megfizetésére kérte kötelezni. Felülvizsgálati kérelme jogalapjaként a felek között létrejött munkaszerződés 9.3. pontját, valamint az Mt. 209. § (6) bekezdését és 12. § (1) bekezdését jelölte meg.
[12] Hivatkozása szerint a munkaszerződése 9.3. pontja alapján a vezető állású munkavállaló a munkaviszonya jogellenes megszüntetése esetén tizenkét havi távolléti díjat köteles megfizetni. A szerződés ezen rendelkezéséből a felek egyenlősége alapján az következik, hogy a munkáltató is azonos mértékben legyen marasztalható, amelyre ekként nemcsak a törvény, hanem a munkaszerződés is felhatalmazást ad. Igénye az Mt. rendelkezésének hiányában is megalapozott, ugyanis az nem a különös rendelkezés alkalmazhatóságából, hanem magából a szerződésből ered.
[13] Érvelése szerint a jogerős ítélet ellentmondásos, mert egyfelől megállapítja, hogy „nincs speciális rendelkezés”, másfelől nem látja alkalmazhatónak joganalógia alkalmazását „a teljes leszabályozottság folytán”. A másodfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha megállapítja, hogy az általános rendelkezés expressis verbis nem a perbeli jogalanyokról szól, vagyis az általános rendelkezést erre a jogalanycsoportra nem lehet alkalmazni, kizárólag a speciális rendelkezést.
[14] Az esélyegyenlőség alkalmazása – függetlenül attól, hogy az Mt. erre kifejezetten nem ad felhatalmazást – az analógia jogelvéből, továbbá a felek Ptk. szerinti egyenjogúságából és Magyarország Alaptörvénye XV. cikk (1) bekezdésében foglalt törvény előtti egyenlőség elvéből is következik. Az Mt. 31. §-a mögöttes jogszabályként a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit rendeli alkalmazni, amely pedig a mellérendeltség és egyenjogúság elve szerint szabályozza a személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyait. Álláspontja szerint ha a vezető felelőssége magasabb a jogellenes megszüntetés miatt, akkor az esélyegyenlőség elve alapján a munkáltató felelősségének is ilyen mértékűnek kell lennie.
[15] A felek közötti munkaszerződés rendelkezéséből következően a felek akarata sem terjed ki az Mt. 209. § helyett más jogszabályhely alkalmazására, ezen nyilatkozatokat a munkaszerződésben aláírásukkal is elfogadták. Végül utalt arra, hogy az Mt. a vezető állású munkavállalókra az Mt. 208-211. §-aiban foglaltakat rendeli alkalmazni, amely jogszabályhelyek különösen szankcionálják a jogellenességet.
[16] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte. Álláspontja szerint a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a munkaszerződésből következően a felek egyenlősége alapján a munkáltatóra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a munkavállalókra. A hivatkozott munkaszerződés sem ad felhatalmazást a felperes kereseti kérelmében foglalt jogkövetkezmény alkalmazására.
[17] Álláspontja szerint a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a munkáltató kártérítési felelőssége elsősorban az Mt. 82-84. §-ain alapul és amennyiben ezek a szabályok nem rendelkeznek a jogellenesség jogkövetkezményeiről, abban a körben az Mt. XIII. fejezetében található szabályokat kell alkalmazni. Mindezt megerősíti a Kúria a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetése és jogkövetkezményeinek egyes kérdéseiről szóló 3/2014. (III. 31.) KMK véleménye, valamint a Kúria a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezménye egyes kérdéseiről szóló 6/2016. (XI. 28.) KMK véleménye. Utalt arra, hogy a felperes a keresetét az Mt. 209. § (6) bekezdésében foglaltakra alapította és analógiai útján kérte annak alkalmazását. Ezzel szemben azonban lehetősége lett volna a törvény által szabályozott körben igazolni a keresetkiesését, az őt ért kár összegét, azonban ezt az eljárás során kifejezetten megtagadta.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[18] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
[19] A felperes az elsődleges kereseti kérelmében és felülvizsgálati kérelmében a munkaszerződésére és az Mt. 209. § (6) bekezdésére alapítottan joganalógia alkalmazásával tizenkét havi távolléti díja megfizetését kérte a munkaviszonya jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként.
[20] A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan állapította meg, hogy az Mt. munkaviszony megszűnése és megszüntetése cím alatti X. fejezetének 44. pontja a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezménye alcím alatt szabályozza az igényelhető kártérítés mértékét. E szabályozás is különbséget tesz a munkáltató és a munkavállaló jogellenes munkaviszony-megszüntetésének jogkövetkezménye között, az igényelhető összeg mértékét a két jogalany tekintetében eltérően szabályozza. A vezető állású munkavállalók esetében az Mt. 209. § (6) bekezdése a jogkövetkezmények tekintetében kizárólag a vezető állású munkavállaló jogellenes munkaviszony-megszüntetését szabályozza, a munkáltatói jognyilatkozatokhoz nem rendel eltérő jogkövetkezményt, amelyből következően az általános szabályok alkalmazandóak.
[21] Az eltérő jogkövetkezmények törvényi szabályozása – a polgári jogi jogviszonyokban meglévő mellérendeltség és egyenjogúság elvével szemben – figyelembe veszi a munkaviszony alanyainak eltérő jogi helyzetét, a vezető állású munkavállaló esetén pedig e személy kiemelkedő felelősségét.
[22] A felperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul hivatkozott az Mt. 209. § (6) bekezdésének megsértésére, továbbá arra is, hogy annak alkalmazását a munkaszerződése is megerősíti.
[23] A felperesre mint vezető állású munkavállalóra irányadóak voltak az Mt. 208-211. §-ig terjedő rendelkezései. Az általa hivatkozott Mt. 209. § (6) bekezdése azonban mint speciális rendelkezés kizárólag a vezető munkaviszonyának jogellenes megszüntetése esetére irányozza elő a tizenkét havi távolléti díjnak megfelelő összeg megfizetését és nem alkalmazható abban az esetben, hogy ha a vezető állású munkavállaló munkaviszonyát a munkáltató szünteti meg jogellenesen. Joganalógia alkalmazására e körben nincs jogszabályi lehetőség, mivel a jogi szabályozás teljes körű és abból egyértelműen megállapítható, hogy a perbeli esetben a vezető állású munkavállaló milyen igényt terjeszthet elő. Ennek alapján a vezető állású munkavállaló munkaviszonyának munkáltató általi jogellenes megszüntetése esetén az általános szabályok az irányadóak.
[24] A Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának 3/2014. (III. 31.) KMK véleménye a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek egyes kérdéseiről részletesen szabályozza az előterjeszthető keresetek fajtáit és értelmezi a törvény rendelkezéseit. A KMK vélemény 6/A. pontja szerint a munkavállaló választhat, hogy az Mt. 82. § (1)–(2) bekezdéseiben szabályozott tételes kártérítési igényeket érvényesíti vagy a kár bizonyítása nélkül a 82. § (4) bekezdésében meghatározott, a munkavállaló felmondása esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget, mint a jogellenes megszüntetés kompenzációs átalányát igényli. Az elmaradt jövedelem felső korlátjaként meghatározott tizenkét havi távolléti díj azonban önálló jogcímű igényként nem érvényesíthető [3/2014. (III. 31.) KMK vélemény 5/a. pont]. A munkavállalót ez az összeg nem automatikusan, kárátalányként illeti meg, hanem csak abban az esetben, ha bizonyítja, hogy ezen limitösszeget elérő jövede-lem-kiesése keletkezett. Az összeg pontos meghatározásához azonban a bíróság rendelkezésére kell bocsátani a munkaviszony megszüntetését követően megszerzett jövedelmét, amelyet össze kell vetni a megszüntetett munkaviszonya keretében elérhető jövedelme összegével.
[25] A perbeli esetben azonban a felperes a megkeresett jövedelmének igazolása elől elzárkózott, annak összegét saját jogi képviselőjével sem közölte, ezért az Mt. 82. § (2) bekezdésére alapítottan elmaradt jövedelem iránti kártérítésre jogszerűen nem tarthatott igényt.
[26] Mindezekből következően az eljárt bíróságok helytállóan állapították meg, hogy a vezető állású munkavállaló munkaviszonyának munkáltató általi jogellenes megszüntetése esetén analógia alkalmazására nincs lehetőség, ezért jogszabálysértés nélkül marasztalták az alperest a felperes másodlagos, az Mt. 82. § (4) bekezdésére alapított keresete alapján.
[27] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.II.10.171/2019.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás