• Tartalom

1627/2020. (X. 1.) Korm. határozat

1627/2020. (X. 1.) Korm. határozat

az EFOP-4.1.2-17 azonosító jelű („Iskola 2020” Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése a hátránykompenzáció elősegítése és a minőségi oktatás megteremtése érdekében című) felhívás keretében megvalósuló egyes projektek támogatásának növeléséről

2020.10.01.

1. A Kormány a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott jogkörében eljárva

a) egyetért az 1. melléklet szerint az ott felsorolt projektek (a továbbiakban: projektek) támogatásának növelésével, és az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 6/A. §-a alapján hozzájárul, hogy a projektek keretemelése és annak végrehajtása során a Kormányrendelet 5. §-a ne kerüljön alkalmazásra,

b) egyetért a projektek támogatási szerződéseinek az 1. melléklet szerinti módosításával.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2020. december 15.

2. A Kormány egyetért azzal, hogy a projektek esetén az 1. mellékletben foglalt táblázat F oszlopában meghatározott, összesen legfeljebb 789 516 820 forint összegű, európai uniós forrás terhére el nem számolható költség – az Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 549/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés b) pontja alapján – az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: EFOP) hazai társfinanszírozáson felüli felhasználásával kerüljön finanszírozásra.

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

1. melléklet az 1627/2020. (X. 1.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Kedvezményezett neve

Eredeti támogatás
(forint)

Többlettámogatás legfeljebb
(forint)

Megnövelt összköltség legfeljebb
(forint)

Projekt rövid bemutatása

2.

Az EFOP keretében finanszírozandó összeg

Magyarország központi költségvetéséről szóló törvényben meghatározott Uniós fejlesztések fejezete terhére finanszírozni tervezett összeg

3.

EFOP-4.1.2-17-
2017-00029

XXI. századi köznevelési feltételek megteremtése
a Kisfaludy Károly Általános Iskolában

Győri Tankerületi Központ

736 432 387

301 350 207

60 891 261

1 098 673 855

A projekt célja a 9121 Győrszemere,
Fő utca 23., a 9121 Győrszemere,
Fő utca 27., a 9131 Mórichida,
Béke utca 21., a 9136 Rábacsécsény, Petőfi Sándor utca 33. és a 9100 Tét, Debrecen utca 3. szám alatti köznevelési intézmény fejlesztése.

4.

EFOP-4.1.2-17-
2017-00077

Egyenlő hozzáférés a közoktatáshoz és az integrált oktatás feltételeinek megteremtése a Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában Lajosmizsén

Kecskeméti Tankerületi Központ

496 867 000

67 223 262

112 455 756

676 546 018

A projekt célja a 6050. Lajosmizse, Szabadság tér 13. szám alatti köznevelési intézmény infrastrukturális fejlesztése.

5.

EFOP-4.1.2-17-
2017-00083

A tatai Vaszary János Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése

Tatabányai Tankerületi Központ

1 166 000 000

334 000 000

480 518 828

1 980 518 828

A projekt célja a 2890 Tata,
Jázmin utca 23. és a 2890 Tata, Országgyűlés tér 4. szám alatti köznevelési intézmény infrastrukturális fejlesztése.

6.

EFOP-4.1.2-17-
2017-00085

Az oroszlányi József Attila Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése

Tatabányai Tankerületi Központ

334 325 000

57 481 382

135 650 975

527 457 357

A projekt célja a 2840 Oroszlány,
Táncsics Mihály út 42. szám alatti köznevelési intézmény infrastrukturális fejlesztése.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére