PK ÍH 2020/17.
PK ÍH 2020/17.
2020.03.01.
A közérdekű perben a fogyasztói szerződés részévé váló általános szerződési feltétel támadható, nem pedig a pénzintézet eljárása.
[Alkalmazott jogszabály: 1959-es Ptk. 209/B. §].
Az alperes pénzintézet, valamint négy természetes személy adós 2009. május 7. napján kölcsönszerződést kötöttek egymással, mely alapján az alperes 1 000 000 Ft kölcsönt folyósított, az összeget a költségek levonása után az egyik adós vette fel.
A kölcsönszerződés 1. pontja szerint a takarékszövetkezet kijelenti, hogy az 1996. évi CXII. törvénybe foglalt felhatalmazás alapján – törvényes engedély birtokában – pénzügyi szolgáltató tevékenységet végez. A takarékszövetkezet az adósok írásbeli kérelme alapján lakossági fogyasztási kölcsönt nyújt azok egyetemleges kötelezettsége mellett.
A 15. pont tartalmazza, hogy a kölcsönszerződés alapján a takarékszövetkezet által az adósok részére nyújtott fogyasztási kölcsön összeget a felek oszthatatlannak nyilvánítják. Rögzítik a felek azon megállapítását, hogy a kölcsönszerződésből eredő jogok és kötelezettségek az adósokat a Polgári Törvénykönyv 334. §-a alapján egyetemlegesen illetik meg, illetve terhelik, továbbá, hogy a kölcsönügylettel kapcsolatban küldött írásbeli értesítések bármelyik adós kezéhez joghatályosan kézbesíthetők.
A szerződés egy alkalommal a teljesítés idejét érintően módosításra került, mely időpontig a kölcsönt az adósok nem fizették vissza. Az alperes által a kölcsönszerződésből eredő követelés érvényesítése iránt kezdeményezett eljárásban a Szolnoki Járásbíróság nem jogerős ítéletében kötelezte a szerződés három adósát – köztük J. I.-t –, valamint egyikük jogutódát 999 993 Ft tőke és annak járulékai megfizetésére, a jogutód tekintetében megállapítva, hogy a hagyaték erejéig köteles helytállni az összeg megfizetéséért.
A felperes fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesület.
A felperes keresetében kérte megállapítani, tisztességtelen, ezáltal érvénytelen az alperes által alkalmazott azon „általános szerződési feltételnek minősülő szerződéskötési gyakorlat, miszerint az alperes nem köteles a kölcsönszerződés mint fogyasztói szerződés megkötése előtt arról tájékoztatni a kölcsönt felvevőket, hogy akkor fogják megkapni a kölcsönösszeget, amennyiben több adós van a kölcsönszerződésben, ha az alperes önhatalmúlag úgy dönt, hogy neki fizeti ki a teljes kölcsönösszeget”. Kérte az alperesnek ezen tisztességtelen általános szerződési feltétel alkalmazásától és alkalmazásra ajánlásától való eltiltását. Előadta, az alperesnél az a „tisztességtelen általános szerződési feltételnek minősülő szerződési gyakorlat” alakult ki, hogy az alperes önkényesen dönti el, melyik adósnak fizeti ki a kölcsönszerződésben meghatározott összeget. Álláspontja szerint ez a gyakorlat ellentétes az 1959-es Ptk. 334. § (1) bekezdésében foglaltakkal, mivel aszerint a jogosultak részaránya kétség esetében egyenlő, és így az adósok joggal bíztak abban, hogy a kölcsönszerződés megkötése fejében hozzájutnak egyenlő arányban az őket megillető kölcsönösszeghez. Keresetének jogalapjaként hivatkozott az 1959-es Ptk. 209. § (1)–(4), 209/B. § (1), 210. § (1), 234. § (1), 237. § (1) és 523. § (1) bekezdésére, a Polgári Törvénykönyv módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV. tv. hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. tvr. 5. § e) pontjára, 5/B. § (1)–(2) bekezdésére, és 12. §-ára.
Az alperes elsődlegesen a per megszüntetését kérte. Hivatkozott arra, a felperes nem felel meg a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. tv. (a továbbiakban: Fgytv.) 2. § e) pontjában rögzített fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületnek. Érdemi védekezése a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy önhatalmúlag döntött arról, kinek folyósítja a kölcsönt, illetve ilyen gyakorlatot alkalmazott vagy bármely tájékoztatási kötelezettségét elmulasztotta. Utalt arra, az állítólagos gyakorlat nem minősül általános szerződési feltételnek.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Határozatának indokolása szerint a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. tv. (a továbbiakban: Pp.) közérdekű keresetre vonatkozó speciális rendelkezéseit a jelen perben nem lehet alkalmazni, mivel annak feltétele az 571. §-ban rögzítettek szerint, hogy a közérdek védelme érdekében perindításra felhatalmazást adó törvény ekként rendelkezzen, azonban a jogvitára irányadó 1959-es Ptk. nem tartalmaz ilyen rendelkezést. Rámutatott, a felperes keresetében az alperes által egyoldalúan alkalmazott gyakorlat érvénytelensége megállapítását kérte, nem pedig valamely, a hitelező és az adósok között létrejött fogyasztási szerződésben rögzített szerződési feltételre hivatkozott. Ezért a felperes által az érvényesített igény nem felel meg az 1959-es Ptk. 209. §-ában és 209/A. §-ában foglalt rendelkezéseknek, a tisztességtelennek tekintett alperesi magatartás nem szerződés, így a megjelölt jogszabályi rendelkezések alapján érvényessége nem vizsgálható. Mindemellett kifejtette, a felperes által a kereset tárgyává tett szerződés egyedileg megtárgyalt. Az annak 15. pontjában kikötött adósi egyetemlegesség alapján a hitelező bármelyikük kezéhez teljesíthetett, ennek megfelelően az adósok szándéka és célja az volt, hogy a kölcsön összege B. M.-hoz kerüljön, a hitelező az ő részére fizette ki a kölcsön összegét.
A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet keresete szerinti megváltoztatását, valamint a másodfokú tárgyaláson előadottak szerint az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. A másodfokú bíróságtól gyakorolni kért felülbírálati jogkört a Pp. 369. § (3) bekezdés a)-e) pontja és a 369. § (4) bekezdés a)-b) pontja szerint jelölte meg. Hangsúlyozta, az alperesi képviselő nem tett eleget az elsőfokú bíróság végzésében írt hiánypótlási felhívásának, ezért úgy kell tekinteni, hogy a jogi képviselő nem rendelkezett megfelelő meghatalmazással. Ebből következően a Pp. 115. § (1) bekezdése és (6) bekezdésének a) pontja alapján és az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. tv. (a továbbiakban: Ügyvédi tv.) 34. § (7) bekezdésének megsértésére is figyelemmel az elsőfokú bíróságnak vissza kellett volna utasítania a beadványát. Kifejtette, az alperesi képviselő által előterjesztett írásbeli ellenkérelem a Pp. 199. § (2) bekezdésének bc), bd), be), (3) bekezdésének a)-b) és 200. § a)-b) pontjaiban foglaltaknak nem felel meg, a fellebbezési ellenkérelmében sem adott elő semmi olyan védekezést, amely alátámasztotta volna álláspontját, melyből következően úgy tekintendő, hogy a felperes által előadott tényállást elismerte, ezért keresete szerint marasztalandó. Hangsúlyozta, a szerződésnek akkor is tartalmaznia kellett volna azt a tájékoztatást, hogy nem minden adós fogja megkapni az őt megillető arányos részt a kölcsön összegéből, ha az elsőfokú bíróság álláspontja helytálló. Arra az esetre, ha az ítélőtábla nem fogadná el a fentiekben írtakat, továbbá bizonyítási indítványait nem teljesíti, kérte az eljárás felfüggesztését, és az Európai Unió Bíróságánál előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését azoknak a kérdéseknek a tisztázása érdekében, hogy általános szerződési feltételnek minősül-e az alperes és a felperesi kör által megkötött szerződés, valamint terheli-e jogi felelősség az alperest azon, felperesek felé elmaradt tájékoztatás okán, hogy nem fogja minden adós megkapni az őt megillető kölcsönösszeget. Tájékoztatási kötelezettség megszegése körében hivatkozott a 2/2014. PJE-re és az EUB 449/13. számú döntésére.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult, annak helyes indokai szerint. Hangsúlyozta, az ellenkérelmet a jogi képviselő meghatalmazással terjesztette elő, az elsőfokú bíróság pedig arra adott ki felhívást, hogy a korábbi jogi képviselő státuszáról tegyen az alperes nyilatkozatot, amelynek eleget is tett.
A fellebbezés alaptalan.
A felperes a fellebbezési eljárás során kérte az EUB előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezését. Előzetes döntéshozatali eljárás az Európai Unió alapját képező szerződésekben foglalt szabályok szerint kezdeményezhető [Pp. 130. § (1) bekezdés]. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 267. cikke szerint az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik előzetes döntés meghozatalára a szerződések értelmezése, és az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusainak érvényessége és értelmezése tekintetében. A tagállami bíróság ilyen kérdésben kérhet döntést, amennyiben ítélete meghozatalához ez szükséges. A felperes kezdeményezésében közösségi jogi szabályt nem jelölt meg, abban olyan tények, tényállási elemek jogalkalmazói értékelésének vizsgálatát várja, amelyekre a fenti rendelkezés alapján a kérelem nem irányulhat. Emellett a kérdésekkel érintett körülmények vizsgálata a jogvita elbírálásához szükségtelen, ezért az ítélőtábla az erre irányuló kérelmet elutasította.
A felperes fellebbezésében eljárásjogi szabálysértésekre is hivatkozott, anélkül azonban, hogy a Pp. 369. § (1) bekezdése szerinti eljárásjogi felülbírálati jogkör gyakorlását is kérte volna. Ezért az ítélőtábla a fellebbezési hivatkozások kapcsán csupán megjegyzi az alábbiakat.
Az elsőfokú eljárás során dr. Sz. F. a perbeli képviseletre vonatkozó meghatalmazását 2018. február 27. napján nyújtotta be, majd a kereset közlését követően az ellenkérelmet dr. K. Z. terjesztette elő meghatalmazásával együtt. Mindkét jogi képviselő részére adott meghatalmazás a perbeli képviseletre szól, a meghatalmazások a Pp. 67. § (2) bekezdése szerinti teljes bizonyító erejű magánokirati formának és az Ügyvédi tv. 34. § (2) bekezdésében foglaltaknak is megfelelnek. A Pp. 64. § (2) bekezdése szerint lehetőség van arra, hogy a fél több személy részére adjon meghatalmazást. Az elsőfokú bíróság 12. sorszámú jegyzőkönyvbe foglalt felhívása nem a meghatalmazás formai vagy tartalmi hiányosságára vonatkozik, hanem annak tisztázására irányult, hogy az alperest a peres eljárás során hány meghatalmazott képviseli. Az egyik képviselő meghatalmazásának a megszűnése a másik képviselő képviseleti jogát nem érinti. Közömbös ezért, hogy a felhívásban meghatározott 8 napon túl jelentette be a korábbi jogi képviselő a meghatalmazása megszűnését. A bejelentés időpontjának csak annyiban van jelentősége, hogy a meghatalmazás megszűnése csak ezen időponttól hatályos [Pp. 69. § (1) bekezdés].
Az ellenkérelmet és a perbeli nyilatkozatokat előterjesztő alperesi jogi képviselő meghatalmazása nem volt hiányos, következésképpen az ellenkérelem és egyéb beadvány visszautasításának nem volt helye. Az alperesi jogi képviselő által előterjesztett írásbeli ellenkérelem a keresetet érdemben vitató nyilatkozatot tartalmaz, megjelölte ugyanis, hogy a jogvita elbírálása szempontjából mely lényeges felperesi állításokat vitatja, ennek következtében nem volt helye bírósági meghagyás kibocsátásának, továbbá annak, hogy a bíróság a felperes a jogvita elbírálása szempontjából lényeges tényállítását, jogállítását nem vitatottnak tekintse.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes 29. sorszám alatti beadványa – mely bizonyítási indítványokat is tartalmaz – hatálytalan. A bizonyítási indítvány a Pp. 183. § (1) bekezdésére figyelemmel perfelvételi nyilatkozatnak minősül, melyet a felperes írásban a Pp. 201. § (2) bekezdéséből és 202. §-ából következően – Pp. 7. § (1) bekezdés 16. pontja szerint perfelvételi iratnak minősülő – válasziratban és előkészítő iratban tehet. A Pp. 203. § (1) bekezdése szerint perfelvételi iratot a fél akkor terjeszthet elő, ha arra a bíróság felhívta, vagy azt törvény lehetővé teszi, az ennek megsértésével előterjesztett irat – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – hatálytalan. Az elsőfokú bíróság a felperest nem hívta fel olyan perfelvételi irat előterjesztésére, amelyben bizonyítási indítványra vonatkozó perfelvételi nyilatkozat tehető, következésképpen a jogszabályi rendelkezésnek megfelelően tekintette a beadványt hatálytalannak. Megjegyzi az ítélőtábla, amennyiben az érintett beadvány nem lenne hatálytalan, az ügy érdemi elbírálására – a későbbiekben indokoltak szerint – nincs kihatása annak, hogy a beadványban szereplő indítvány alapján az elsőfokú bíróság bizonyítást nem folytatott le. Ugyancsak helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy hatálytalanok a felperesnek a 16., 17. és 20. sorszámú beadványai az elektronikus út betartásának hiányában (26. sorszámú végzés), mindemellett azért is, mert a felperes azt a Pp. 72. § (1) bekezdésében írt a kötelező jogi képviseletre vonatkozó rendelkezés figyelmen kívül hagyásával személyesen nyújtotta be [Pp. 74. § (1) bekezdés].
Az ügy érdemét illetően az ítélőtábla álláspontja a következő.
A felperes kereseti kérelme annak megállapítására irányult, hogy az alperes által alkalmazott „azon általános szerződési feltételnek minősülő szerződéskötési gyakorlat, miszerint az alperes nem köteles a kölcsönszerződés mint fogyasztói szerződés megkötése előtt arról tájékoztatni a kölcsönt felvevőket, hogy akkor fogják megkapni a kölcsönösszeget, amennyiben több adós van a kölcsönszerződésben, ha az alperes önhatalmúlag úgy dönt, hogy neki fizeti ki a teljes kölcsönösszeget”, érvénytelen, illetve tisztességtelen, másrészt ezen tisztességtelen általános szerződési feltétel alkalmazásától és alkalmazásra ajánlásától az alperest tiltsa el. Az elsőfokú bíróság ezt a kereseti kérelmet rögzíti ítéletének a tényállásában, és az indokolásából kitűnően ezt a kereseti kérelmet bírálta el, döntése ezáltal megfelel a Pp. 341. § (1) bekezdésében előírt követelménynek.
Az 1959-es Ptk. 209/B. § (1) bekezdése értelmében közérdekű perben az általános szerződési feltételként a fogyasztói szerződés részévé váló tisztességtelen kikötés 209/A. § (2) bekezdése szerinti érvénytelenségének megállapítása kérhető a bíróságtól. A felperes e jogszabályhelyre alapított keresetében nem a szerződés valamely általános szerződési feltételének tisztességtelenségére hivatkozik, hanem azt kifogásolja, az alperes nem nyújtott tájékoztatást arról, hogy a teljes kölcsönösszeget az adósok egyikének folyósítja. A felperes tehát az alperes eljárását, magatartását sérelmezi és tekinti tisztességtelennek, nem pedig ezen alperesi eljárást megalapozó szerződési feltételt. Amint arra a 2/2012. (XII. 10.) PK vélemény 9. pontja is utal, az 1959-es Ptk. hivatkozott rendelkezései alapján keresettel nem a tisztességtelen eljárás, hanem a tisztességtelen kikötés támadható meg (BH 2013.249.). A felperes által hivatkozott 2/2014. PJE határozatból és az EUB C-51/17. számú ítéletéből következően a tájékoztatás elmaradása vagy nem megfelelő volta miatt a szerződési kikötés minősülhet tisztességtelennek, mely szintén azt támasztja alá, hogy a szerződési kikötés támadható érvénytelenségre hivatkozással, nem a tájékoztatás elmaradása. Az EUB C-449/13. számú ítélete pedig a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettséget érintő bizonyítási teherrel kapcsolatos megállapításai a jelen perben irrelevánsak. Az esetleges tájékoztatási kötelezettség elmulasztása mint jogszabálysértő tevékenység az Fgytv. 39. §-a szerinti közérdekű perben támadható az egyéb jogszabályi feltételek fennállása esetében; a felperes azonban nem ezt a jogot érvényesítette. Az 1959-es Ptk. 210. §-ára alapított igényérvényesítésre pedig a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesület nem jogosult.
Rámutat az ítélőtábla arra, a jelen perben nem vizsgálhatóak sem a szerződéskötés körülményei, sem pedig a szerződési feltételek egyedi megtárgyaltsága. E körülmények az adós és a pénzintézet egymással szemben kezdeményezett jogvitájában értékelhetők. Mindemellett megjegyzi az ítélőtábla, az 1959-es Ptk. 209/B. § (1) bekezdésére alapított közérdekű perben a kereseti követelés legfontosabb anyagi jogi következménye, hogy eredményes perlés esetén a bíróság nem egy konkrét szerződéses jogviszony, hanem a kikötés alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal állapítja meg a tisztességtelenséget. A Legfelsőbb Bíróság 2/2011. (XII. 12.) PK véleményének 2. pontja szerint vélelem szól amellett, hogy a fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételt a felek egyedileg nem tárgyalták meg. A fogyasztóval szerződő fél ezt a vélelmet csak akkor tudja sikeresen megdönteni, ha kétséget kizáróan bizonyítja, a szerződéskötést megelőzően biztosította annak lehetőségét, hogy az adott feltétel tartalmát a fogyasztó befolyásolhassa, és a fogyasztó e lehetőséggel nem élve fogadta el a feltételt. E jogszabályi vélelem megdöntése közérdekű perben fogalmilag kizárt. A fogyasztóval szerződő félnek ugyanis – figyelemmel a hivatkozott PK véleményre – azt kellene tudni bizonyítania, hogy kivétel nélkül minden vele szerződő fél érdemben befolyásolhatta annak tartalmát. A fogyasztóval szerződő fél ezért csak egyedileg, szerződésenként hivatkozhat konkrét fogyasztókkal szemben arra, hogy a velük létrejött jogviszonyban az adott feltétel nem minősül általános szerződési feltételnek, mivel azt a szerződéskötéskor érdemben megtárgyalták (BH 2014.83.).
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla: Pf.II.20.195/2019.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás