BÜ BH 2020/171
BÜ BH 2020/171
2020.06.01.
I. A letartóztatás szempontjából a nem jogerős ítélet meghozatala új helyzetet teremt, melyre figyelemmel a törvény az eljárás további szakaszára új, önálló letartóztatási okként határozza meg, hogy az ítéletben kiszabott tartamú szabadságvesztésre figyelemmel a vádlott szökésétől vagy elrejtőzésétől lehet tartani. Az erőszakos, részben élet elleni szervezett bűncselekményeket elkövető vádlottakkal szemben nem jogerősen kiszabott 20 évi, illetőleg 14 évi szabadságvesztés olyan büntetési tartam, amely a vádlottak szökési, elrejtőzési szándékát kiválthatja, annak elhatározását megerősítheti [Be. 522. § (2) bek.].
II. Az olyan bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben, ahol a törvény a letartóztatás tartamának felső határát nem állapítja meg, és a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztésből – az ítélet szerint – a feltételes szabadságra bocsátás kizárt, ott a letartóztatásnál enyhébb – döntően önkéntes jogkövetésen alapuló – személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés nem lehet alkalmas a letartóztatással elérni kívánt célok biztosítására.
Az ilyen ügyben a vádlott által fogvatartásban eltöltött hosszabb időtartam sem szól a letartóztatás ellen, mert az időmúlás következménye a letartóztatás indokoltságának bíróság általi, meghatározott rendszerességgel történő felülvizsgálata, de önmagában az időmúlás a kényszerintézkedés megszüntetéséhez nem feltétlenül vezet [Be. 276. § (2) bek. a) pont ab) alpont, 278. § (3) bek., 277. § (4) bek., 298. § (1), (2) bek. a) pont, 522. § (2) bek.].
[1] Az ítélőtábla a 2019. április 11-én meghozott végzésével a törvényszék előtt folyamatban lévő büntetőügyben – a fellebbviteli főügyészség indítványára tekintettel – a Be. 291. § (1) bekezdés b) pontja alapján az I. r., a II. r. és a VI. r. vádlott letartóztatásának indokoltságát felülvizsgálta, és azt mindhárom vádlott tekintetében továbbra is fenntartotta.
[2] Az ügyben az elsőfokú bíróság az ítélőtábla végzésének meghozatalát követően, 2019. május 29. napján nem jogerős ítéletet hozott, melyben
– az I. r. vádlottat 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 166. § (1) bek., valamint egy esetben (2) bek. b) és f) pont, egy esetben (2) bek. b), e) és f) pont], társtettesként elkövetett robbanóanyaggal visszaélés bűntette [korábbi Btk. 263. § (1) bek. és (3) bek. b) pont], társtettesként elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette [korábbi Btk. 263/A. § (1) bek. és (3) bek. b) pont], valamint felbujtóként elkövetett fegyvercsempészet bűntette [korábbi Btk. 263/B. § (1) bek. és (3) bek. b) pont] miatt – mint visszaesőt – halmazati büntetésül 20 évi fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy az I. r. vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható,
– a II. r. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete [korábbi Btk. 166. § (1) bek., valamint (2) bek. b), e) és f) pont], társtettesként elkövetett robbanóanyaggal visszaélés bűntette [korábbi Btk. 263. § (1) bek. és (3) bek. b) pont], valamint társtettesként elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette [korábbi Btk. 263/A. § (1) bek. és (3) bek. b) pont] miatt – mint visszaesőt – halmazati büntetésül 14 évi fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a II. r. vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható,
– a VI. r. vádlottat 3 rendbeli rablás bűntette [2012. évi C. törvény – a továbbiakban: Btk. – 365. § (1) bek. a) pont, és egy esetben (3) bek. a) és c) pont, két esetben (3) bek. a) pont], valamint társtettesként elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette [Btk. 325. § (1) bek. a) pont] miatt halmazati büntetésül 8 évi szabadságvesztésre és 8 évi közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház, és abból a VI. r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
[3] Az ítélőtábla végzése ellen az I. r. vádlott és védője, valamint a II. r. és a VI. r. vádlott jelentett be fellebbezést a letartóztatás megszüntetése, az I. r. vádlott védője másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében.
[4] Az I. r. és a VI. r. vádlott, valamint az I. r. vádlott védője fellebbezéseiket írásban indokolták; nem indokolta meg fellebbezését a II. r. vádlott.
[5] Az I. r. vádlott fellebbezésében utalt arra, hogy az ítélőtábla már korábban is megtette, hogy szó szerint átmásolta az előzetes letartóztatás tárgyában hozott korábbi végzésének indokolását az újabb határozatába, amit a Kúria is szó nélkül hagyott, és az ítélőtábla érintett tanácsa ellen bejelentett elfogultsági indítványát sem bírálták el azóta sem. A végzés – a vádlott álláspontja szerint – valótlan adatokon alapszik; életmódja rendezett, állandó munkahellyel és biztos, magas jövedelemmel rendelkezett.
[6] Kifejtette, hogy a jelen végzésben hivatkozott valamennyi, a letartóztatás alapjaként megjelölt körülmény már akkor is fennállott, amikor vele szemben a bíróság házi őrizetet alkalmazott, sőt akkor még további, súlyosabb bűncselekménnyel is vádolták; ennek ellenére sem szökött meg. A végzés erről szót sem ejt, csupán azt ismétli meg, amit az Emberi Jogok Európai Bírósága már három évvel ezelőtt is elégtelennek talált.
[7] Végül kifogásolta, hogy az ítélőtábla végzésében rögzítette, hogy az elsőfokú eljárásban ítélet várható; álláspontja szerint ez nem a letartóztatás indokoltságával összefüggő körülmény.
[8] Az I. r. vádlott védője fellebbezésében előadta, hogy a letartóztatás indokoltságát illetően jelentős változás a további időmúlás, ami már az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy korábbi ítélete szerint is meghaladta azt a tartamot, amit egy demokratikus társadalomban a közérdek a személyi szabadság jogával szemben megkívánhat. Az ítélőtábla végzése nem felel meg az egyéniesítés követelményeinek, nem tér ki a vádlott családi, társadalmi kapcsolataira, és arra, hogy eljárási kötelezettségeit miként teljesítette. Nem vizsgálta azt sem, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosíthatók-e, annak ellenére, hogy a vádlott a rá vonatkozó szabályokat a vele szemben alkalmazott házi őrizet idején is betartotta. Nem fogadható el az ítélőtábla azon álláspontja sem, miszerint az életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetettség önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét.
[9] A VI. r. vádlott fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a bíróságot a nyomozó hatóság téves adatok felhasználásával téveszti meg, a tanúkat kényszerítették a vallomásra és meghamisították a jegyzőkönyveket, ugyanakkor fontos iratokat visszatartanak. Személyi körülményeiben lényeges változás egészségi állapotának súlyos megromlása.
[10] A VI. r. vádlott utalt rá, hogy az alapeljárás során külföldön dolgozott, és azóta csupán mentő körülmények kerültek felszínre. Az ítélőtábla nem hivatkozhatott volna tényként arra, hogy bűncselekményt követett el, és iratellenes az a megállapítása is, miszerint állandó munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkezett.
[11] A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbezéseket alaptalannak tartotta, és mindhárom vádlott tekintetében az elsőfokú végzés helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint mindhárom vádlott esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye, ami kizárólag letartóztatással küszöbölhető ki.
[12] Az ügyészség álláspontja szerint a vádlottak terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele és a kiszabható szabadságvesztés tartama a szökés, elrejtőzés veszélyét megalapozza, és ezt a VI. r. vádlott egészségi állapota sem szünteti meg. A bűnismétlés veszélyét pedig a vádlottak korábbi büntetettsége, valamint az támasztja alá, hogy jelen eljárás több bűncselekmény miatt folyik velük szemben, amelyeket nem sokkal korábbi büntetéseik kiállása után követtek el.
[13] Az átirat szerint a házi őrizet szabályainak korábbi betartása, de családi és egyéb személyi körülményekre való hivatkozás sem elegendő az enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása indokoltságának alátámasztására, a bizonyítékok értékelésére pedig a kényszerintézkedéssel kapcsolatos döntés meghozatalakor nem kerülhet sor.
[14] Az I. r. és II. r. vádlottak, valamint az I. r. vádlott védőjének fellebbezése nem alapos, a VI. r. vádlott fellebbezése pedig időközben okafogyottá vált.
[15] Törvényesen járt el az ítélőtábla, amikor az I. r., II. r. és a VI. r. vádlottak letartóztatásának indokoltságát – helyesen – a Be. 291. § (2) bekezdése és a Be. 297. § (4) bekezdése értelmében felülvizsgálta, és azt a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjában és c) pont cb) alpontjában meghatározott okokból továbbra is fenntartotta.
[16] Ugyanakkor a Kúria utal arra, hogy az ítélőtábla végzését sajátos perjogi helyzetben bírálja felül. A végzés indokolása arra a joghelyzetre vonatkozott, amikor is a vádlottakkal szemben még az elsőfokú eljárás folyamatban volt, így csupán a vád tárgyává tett, és a folyamatban lévő eljárás tárgyát képező cselekmény absztrakt büntetési tételéből indulhatott ki, míg a felülbírálat időpontjában azonban a vádlottakkal szemben nem jogerős ítélettel 20, 14, illetve 8 évi szabadságvesztés került kiszabásra.
[17] A nem ügydöntő végzés elleni fellebbezés elbírálása során a Kúria döntési jogköre teljes; nem csupán vizsgálhatja a fellebbezéssel támadott döntés törvényességét, hanem arról rendelkezni jogosult és köteles. Következésképp, bár nyilvánvalóan választ kell adnia arra, hogy a végzésben foglalt indok alapján – adott perjogi helyzetben – a vádlottak letartóztatásának fenntartása helytálló volt-e, azonban arról már a jelen eljárásjogi helyzetben kell rendelkeznie.
[18] Az I. r. és a II. r. vádlott tekintetében – a támadott végzés meghozatalakor fennálló perjogi helyzetben – az ítélőtábla helyesen vette számba a letartóztatás indokoltsága tekintetében releváns körülményeket.
[19] Értelemszerűen nem történt – és vádmódosítás hiányában, az elsőfokú ügydöntő határozat meghozatala előtt fogalmilag nem is történhetett – változás abban, hogy a vád tárgyát képező bűncselekmények – büntetési tételben is kifejeződő – tárgyi súlya kiemelkedő, és ez nem hagyható figyelmen kívül a bizonyítás érdeke, illetve a folyamatban lévő bizonyítási eljárásban biztosítandó vádlotti jelenléthez fűződő törvényi érdek szempontjából. Az ítélőtábla helyesen hivatkozott tehát arra, hogy az I. r. és a II. r. vádlottal szemben vád tárgyává tett cselekmények tárgyi súlya nem csupán kiemelkedő, hanem a hasonló jellegű ügyekkel összevetve is kirívóan súlyos. Ez azt jelenti, hogy a hasonló jellegű (és nem ugyanilyen elkövetésű), de már életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását lehetővé tevő, egyrendbeli minősített emberöléshez képest további nyomatéka van annak, hogy az emberölés bűntette a vád szerint több okból is súlyosabban minősül, illetve az I. r. vádlott esetében a bűnsegédi elkövetéshez kapcsolódóan többrendbeli, és ahhoz az időközben történt részben jogerős, részben nem jogerős részfelmentések után is további súlyos, erőszakos jellegű, és lőfegyverekkel kapcsolatos, önmagukban is magas büntetési tételű bűncselekmények társulnak. Kiemelkedően súlyos az adott bűncselekményfajtákon belüli elkövetési mód is; erre a vádban felróttak szerint, a sorozatjellegű cselekmények tervezett előkészületei, a terep előzetes megfigyelése, a tűzfegyverek és más speciális eszközök beszerzése és használata, az elkövetési mód határozottsága nyújt következtetési alapot.
[20] Az időmúlás ténye a letartóztatás indokoltságának megítélése során kétségtelenül jelentőséggel bír; éppen ezért rendeli azt a törvény meghatározott rendszerességgel felülvizsgálni.
[21] Az I. r. és a II. r. vádlott által eddig előzetes letartóztatásban töltött időtartam valóban jelentős, és az a korábbi végzés meghozatala óta újabb hat hónappal növekedett. Az elsőfokú bíróság azonban folyamatosan tárgyal, így a vádlottak fogvatartása a vád tárgyává tett cselekmények büntetési tételének és konkrét tárgyi súlyának tükrében, az ügy terjedelmére és bonyolultságára is tekintettel az újabb hat hónap elteltével sem tekinthető aránytalannak és indokolatlannak. Az ilyen mérvű fenyegetettség mellett a rendezett családi viszonyokra és megélhetési körülményekre való hivatkozás is súlytalan (EBH 2014.B.1.).
[22] Ezért az ítélőtábla végzésének meghozatalakor helyesen hivatkozott arra, hogy az I. r. és II. r. vádlottakkal szemben a letartóztatásnak a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjában meghatározott indoka fennáll.
[23] A letartóztatás szempontjából azonban a nem jogerős ítélet meghozatala új helyzetet teremt, melyre figyelemmel a törvény az eljárás további szakaszára új, önálló letartóztatási okot is meghatároz; a Be. 552. § (2) bekezdése ugyanis önálló letartóztatási okként jelöli meg, ha az ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel a vádlott szökésétől vagy elrejtőzésétől kell tartani.
[24] A szabadságvesztés tartama olyan körülmény, amely a vádlott szökési, elrejtőzési szándékát kiválthatja, annak elhatározását megerősítheti.
[25] A konkrét ügy sajátosságait, valamint az I. r. és II. r. vádlottak egyedi körülményeit megvizsgálva jelen ügyben e veszély reálisan fennáll. A nem jogerős ítélettel kiszabott 20, illetve 14 évi szabadságvesztés olyan körülmény, ami a szökés, elrejtőzés kockázatát jelenti. A felülbírálat során a kockázat az, hogy a vádlott esetleges szökése, elrejtőzése nyilvánvalóan kihatással van, illetve lehet a vele szembeni eljárás lefolytatására, menetére, mivel annak addigi rendjét vagy meg kell változtatni, vagy az eljárást fel kell függeszteni. Ekként a vádlott szökése, elrejtőzése (elérhetetlensége) következtében egyben az esetlegesen kiszabott szabadságvesztés jövőbeni végrehajtásának esélye is véglegesen meghiúsulhat.
[26] Az I. r. és a II. r. vádlott esetében a szabadságvesztés tartamából fakadó szökési veszélyt nem közömbösítik személyi körülményeik, ezért velük szemben a letartóztatás szükséges és enyhébb bírói engedélyes kényszerintézkedéssel nem váltható fel.
[27] Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a nem jogerős ítélettel kiszabott hosszú tartamú fegyházbüntetések alkalmazására igen durva, erőszakos jellegű, robbanóanyag és lőfegyverek felhasználásával elkövetett, tervezett és gondosan előkészített bűncselekmények miatt került sor. Az I. r. vádlott fellebbezésében részletezett személyi körülményei és vagyoni viszonyai pedig csak annak tükrében értékelhetők, hogy az I. r. vádlott – a nem jogerős ítélet szerint – ilyen körülmények között követte el a vagyoni haszonszerzés érdekében az emberi életeket is támadó bűncselekményeit. Ekként azok nem zárják ki a szökés, elrejtőzés veszélyét sem, illetve nem is csökkenthetik azt olyan fokban, hogy az döntően önkéntes jogkövetésen alapuló kényszerintézkedéssel is kiküszöbölhető legyen, függetlenül attól, hogy az eljárás korábbi, az alapeljárásnak a nem jogerős ítélet meghozatalát megelőző szakaszában már került sor a vádlottakkal szemben házi őrizet alkalmazására.
[28] A legnyomatékosabban a letartóztatás indokoltsága ellenében ható körülmény a vádlottak által eddig fogvatartásban töltött, kétségkívül rendkívül hosszú időtartam. Ennek a szökés, elrejtőzés veszélyére gyakorolt hatását azonban ellensúlyozza, hogy a vádlottak büntetése a terhükre bejelentett ügyészi fellebbezésre tekintettel – elméletileg – súlyosítható, valamint az a tény is, hogy a feltételes szabadságra bocsátásuk a nem jogerős ítélet szerint kizárt. Ugyanakkor a nem jogerős ítéletben kiszabott büntetésekből is még mindkét vádlott szabadságvesztésének több mint a fele kitöltetlen; e tartamok pedig önmagukban is a szökés, elrejtőzés veszélyét támasztják alá.
[29] Ekként az I. r. és a II. r. vádlottakkal szemben a szökés, elrejtőzés veszélye kapcsán immár nem a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjában meghatározott, hanem a Be. 552. § (2) bekezdése szerinti letartóztatási ok áll fenn.
[30] A bűnismétlés veszélye kapcsán az ítélőtábla végzését annyiban kell pontosítani, hogy az I. r. és a II. r. vádlott nem különös visszaeső; a nem jogerős ítéletben a bíróság mindkét vádlottat mint visszaesőt ítélte el. Ugyanakkor e vádlottak részben súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekmények miatti büntetett előélete, és a röviddel utolsó szabadulásuk utáni (a nem jogerős ítélet szerinti) elkövetés, valamint a visszaesői minőségük, és (a nem jogerős ítélet szerinti) feltételes szabadság hatálya alatti elkövetés alapján az ítélőtábla megalapozottan vont következtetést arra, hogy a vádlottak – szabadlábra kerülésük esetén – szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el. A vádlottak előéleti adataiból és a vádiratban terhükre rótt bűncselekmények vád szerinti elkövetési módjából a jövőbeni bűnismétlés veszélyére levont következtetést pedig nem zárja ki – különösen jelentős vagyoni haszonnal járó bűncselekmények tekintetében – az sem, ha a vádlott egyébként a megélhetését biztosító vagyonnal vagy jövedelemmel rendelkezik.
[31] Az ítélőtábla tehát helyesen állapította meg, hogy az I. r. és a II. r. vádlottakkal szemben a Be. 276. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontjában meghatározott letartóztatási ok továbbra is fennáll.
[32] Hiányossága viszont az ítélőtábla végzésének, hogy az enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásának lehetőségével külön nem foglalkozott, és azok helyett a letartóztatás szükségességének jogszabályi alapjára sem hivatkozott. A Kúria azonban már utalt arra, hogy a nem jogerős ítélet szerint az abban megállapított erőszakos, részben élet elleni, szervezett bűncselekményeket elkövető, nem jogerős hosszú tartamú szabadságvesztésre ítélt vádlottakkal szemben döntően önkéntes jogkövetésen alapuló személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés nem lehet alkalmas a letartóztatással elérni kívánt célok biztosítására; ezért a letartóztatás helyett a Be. 277. § (4) bekezdés a) és c) pontjára tekintettel nem alkalmazható enyhébb kényszerintézkedés.
[33] A kifejtettekkel ellentétes irányba ható további okot vagy körülményt a Kúria az iratokban nem észlelt. A közérdek valódi követelményének a speciális jelei fennállnak, ami a vádlottak társadalomra való veszélyességének – az előéletükön és a terhükre rótt cselekmények jellegén alapuló – magas fokából fakad, és a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztések egyéniesítik. Ez pedig a nem jogerős ítéletben a vádlottak terhére rótt bűncselekmények és a kiszabott szabadságvesztések tartama tükrében, a jelentős időmúlás ellenére is nagyobb súllyal esik latba, mint az egyéni szabadság tiszteletben tartására vonatkozó jog, és így az előzetes letartóztatás fenntartását indokolja (BH 2009.7.).
[34] Ehhez képest a letartóztatás fenntartásának alapjául szolgáló okok [Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja, valamint – a kifejtettek szerint – a Be. 276. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontja helyett a Be. 552. § (2) bekezdése] az I. r. és a II. r. vádlottal szemben továbbra is fennállnak, az enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása pedig – az eljárás jelen szakaszában – nem lenne alkalmas a letartóztatással elérni kívánt cél megvalósítására.
[35] A VI. r. vádlott letartóztatását a nem jogerős ügydöntő határozatának kihirdetését követően az elsőfokú bíróság – ugyancsak nem jogerősen – megszüntette.
[36] A Be. 291. § (1)–(2) bekezdése a személyi szabadságot korlátozó bírói engedélyes kényszerintézkedés indokoltságának időszakos felülvizsgálatát írja elő. Ekként a törvényi követelmény kizárólag a – jelen esetben – letartóztatás tényleges foganatosítása, illetve az e címen történő tényleges fogvatartás indokoltságának időszakos, hivatalbóli felülvizsgálatát jelenti.
[37] Ehhez képest a felülvizsgálat feltétele
– egyrészt a törvényi tartam – akár egybeszámítás folytán történő – letelte,
– másrészt pedig a felülvizsgálat időpontjában, az adott ügyben, letartóztatás jogcímén történő, tényleges fogvatartás.
[38] Következésképpen – törvényi feltétel hiányában – nincs helye felülvizsgálatnak, ha annak időpontjában
– a terhelt bármely okból nincs fogvatartásban, vagy
– a fogvatartás jogcíme nem letartóztatás, vagy nem az adott – hanem más (különálló) – ügyben elrendelt, fenntartott letartóztatás végrehajtása (BH 2012.189.I.).
[39] A Kúria döntési jogkörével kapcsolatban korábban kifejtettekből pedig az is következik, hogy a fentiek a felülvizsgálat tárgyában hozott döntés felülbírálatára is irányadók; ezért a letartóztatás megszűnésének esetén az annak indokoltságáról rendelkező végzés elleni fellebbezés is okafogyottá válik.
[40] Jelen ügyben pedig az ítélőtábla fellebbezéssel támadott végzésének felülbírálata időpontjában a VI. r. vádlott már nincs letartóztatásban, ezért a felülbírá-lat iránti eljárás megszüntetésének van helye (BH 2017.394.).
[41] Ezért a Kúria a Be. 614. § (1) bekezdésére való utalással, a hivatkozott törvényhely (3) bekezdés b) pontjára tekintettel, a (4) bekezdés szerinti tanácsülésen eljárva a Fővárosi Ítélőtábla végzését az I. rendű és a II. rendű vádlott tekintetében a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta, míg a VI. rendű vádlott tekintetében a Be. 606. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felülbírálat iránti eljárást megszüntette.
(Kúria Bpkf. III. 625/2019.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás