• Tartalom

2020. évi CLXXII. törvény

2020. évi CLXXII. törvény

egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról1

2021.01.02.

1. Egyes állami tulajdonú vagyonelemek Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére történő ingyenes tulajdonba adása

1. § (1) A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (3) bekezdése és az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (1) bekezdése alapján az állam tulajdonában lévő, az MNF Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: MNF Nonprofit Kft.) használatában álló 1. melléklet szerinti ingó vagyonelemek az ének- és zenekultúrával kapcsolatos közfeladatai ellátásának elősegítése céljából e törvény erejénél fogva ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az MNF Nonprofit Kft. tulajdonába kerülnek. Az átvevő jogi személy az ingóságokat terhelő kötelezettségeket teljeskörűen átvállalja.

(2) Az MNF Nonprofit Kft. a tulajdonába került vagyonelemek állapotáról és célhoz kötött használatáról évente egyszer, a tárgyévet követő év május 31-ig adatot szolgáltat a kultúráért felelős miniszter részére, aki az adatszolgáltatást és használat megfelelőségét ellenőrzi.

(3) Az (1) bekezdés alapján ingyenesen tulajdonba adott vagyonelemek vonatkozásában az Nvtv. 13. § (4) bekezdés b) pontját nem kell alkalmazni.

2. Egyes állami tulajdonú vagyonelemek Filharmónia Magyarország Koncert és Fesztiválszervező Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére történő ingyenes tulajdonba adása

2. § (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján az állam tulajdonában lévő, a Filharmónia Magyarország Koncert és Fesztiválszervező Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Filharmónia Magyarország NKft.) használatában álló 2. melléklet szerinti ingó vagyonelemek az ének- és zenekultúrával kapcsolatos közfeladatai ellátásának elősegítése céljából e törvény erejénél fogva ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel a Filharmónia Magyarország NKft. tulajdonába kerülnek. Az átvevő jogi személy az ingóságokat terhelő kötelezettségeket teljeskörűen átvállalja.

(2) A Filharmónia Magyarország NKft. a tulajdonába került vagyonelemek állapotáról és célhoz kötött használatáról évente egyszer, a tárgyévet követő év május 31-ig adatot szolgáltat a kultúráért felelős miniszter részére, aki az adatszolgáltatást és a használat megfelelőségét ellenőrzi.

(3) Az (1) bekezdés alapján ingyenesen tulajdonba adott vagyonelemek vonatkozásában az Nvtv. 13. § (4) bekezdés b) pontját nem kell alkalmazni.

3. Egyes állami tulajdonú vagyonelemek kedvezményezett magánszemélyek részére történő ingyenes tulajdonba adása

a) a „Miskolc és agglomerációja digitális közösség” című program,

b) a „Digitális Nemzet Fejlesztési Program” település-központú kísérleti alprogram és

c) az „Idősügyi Infokommunikációs Modellprogram”

megvalósítása során beszerzett, állami tulajdonban és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (a továbbiakban: KIFÜ) vagyonkezelésében álló ingó vagyontárgyak, infokommunikációs eszközök (a továbbiakban együttesen: Ingóságok) e törvény erejénél fogva ingyenesen az azokat a KIFÜ által kötött használati szerződések alapján használó természetes személyek (a továbbiakban: kedvezményezettek) tulajdonába kerülnek független életvitelük elősegítése, életminőségük javítása és digitális térbe történő integrálásuk elősegítése céljából.

4. § (1) A 3. § szerinti tulajdon átruházást követően a kedvezményezettek viselik az Ingóságok fenntartásának terheit azzal, hogy a felmerült költségeik megtérítése iránti igényt az állammal szemben nem érvényesítenek.

(2) A tulajdonjog átszállásával egyidejűleg a kedvezményezettekkel az Ingóságok használatára kötött szerződések megszűnnek.

(3) A 3. § szerinti tulajdonjog átruházásról, valamint a használati szerződések megszűnéséről a KIFÜ tájékoztatja a kedvezményezetteket.

5. § A 3. § alapján ingyenesen tulajdonba adott Ingóságok vonatkozásában az Nvtv. 13. § (4) bekezdés b) pontját nem kell alkalmazni.

4. Egyes állami tulajdonú vagyonelemek Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére történő ingyenes tulajdonba adása

6. § (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján, a Nemzeti Földalapról szóló 2010. LXXXVII. törvény (a továbbiakban: NFA tv.) 15. § (3) bekezdés s) pontjával összhangban – az NFA tv. 18. § (1) bekezdésétől eltérően –, az állam tulajdonában lévő, a 3. melléklet szerinti ingatlanok ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Ménesbirtok Zrt.) tulajdonába kerülnek – a Ménesbirtok Zrt. fennálló, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról szóló 2016. évi XCI. törvényben meghatározott vagyonkezelői jogának egyidejű megszűnésével – a Ménesbirtok Zrt. kulturális, örökségvédelmi, oktatási és szakképzési közfeladatai ellátásának elősegítése céljából.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tulajdonátruházásról rendelkező, az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az állam nevében a tulajdonosi joggyakorló készíti el és köti meg. A szerződésnek tartalmaznia kell, hogy a Ménesbirtok Zrt. az ingatlanokat terhelő kötelezettségeket teljeskörűen átvállalja.

(3) E törvény erejénél fogva az (1) bekezdés szerint ingyenesen tulajdonba adott,

a) az NFA tv. hatálya alá eső ingatlanokon – az (1) bekezdésben meghatározott közfeladatok ellátásának biztosítása érdekében –

b) az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt álló ingatlanokon – az Nvtv. 13. § (4) bekezdés a) pontjától és (5) bekezdésétől eltérően –

határozatlan időre szóló elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn. Az elidegenítési és terhelési tilalomnak az átruházó javára szóló ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzését a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a vagyont átruházó szerv kérelmezi.

(4) Az (1) bekezdés szerint ingyenesen tulajdonba adott ingatlanok tekintetében nem kell alkalmazni az Nvtv. 13. § (4) bekezdés b) pontjában, valamint (7) és (8) bekezdésében foglaltakat, a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 44. § (1) bekezdés a) pontját és (4) bekezdését, és az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 25. § (5) bekezdését.

(5) Az (1) bekezdés szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg az (1) bekezdés szerinti ingatlanokban található ingó vagyontárgyak (a továbbiakban: ingóságok) e törvény erejénél fogva a Ménesbirtok Zrt. tulajdonába kerülnek. Az átadott ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingó vagyonelemek bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

(6) Az e § alapján átadott ingatlanok és ingóságok tekintetében a tulajdonosi joggyakorló és a Ménesbirtok Zrt. között fennálló vagyonkezelési jogviszonnyal összefüggően a feleknek elszámolási kötelezettsége nincs; egymással szemben követelést, megtérítési igényt nem támaszthatnak.

(7) Az e § alapján történő vagyonjuttatást úgy kell tekinteni, hogy az az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 17. § (1) bekezdésében és 18. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek szerinti juttatással esik egy tekintet alá.

5. Állami tulajdonú ingatlanok egyház és helyi önkormányzat részére történő tulajdonba adása

7. § Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján az állam tulajdonában lévő, az ingatlan-nyilvántartás szerint Esztergom belterület 16242 helyrajzi számú ingatlan – hitéleti és kulturális feladatainak elősegítése érdekében – ingyenesen az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye (a továbbiakban: Főegyházmegye) tulajdonába kerül.

8. § A 7. § szerinti tulajdonátruházás feltétele, hogy a Főegyházmegye az érintett ingatlant terhelő kötelezettségeket a 9. § szerinti szerződés alapján teljeskörűen átvállalja.

9. § A 7. § szerinti tulajdonátruházásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az állam nevében a tulajdonosi joggyakorló készíti el és köti meg. A szerződésben az ingatlan forgalmi értékeként a könyv szerinti értéket kell megjelölni.

10. § (1) A 7. § alapján ingyenesen tulajdonba adott ingatlanon e törvény erejénél fogva – az Nvtv. 13. § (4) bekezdés a) pontjától és 13. § (5) bekezdésétől eltérően – határozatlan időre szóló elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn. Az elidegenítési és terhelési tilalomnak az átruházó javára szóló ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzését a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a tulajdonosi joggyakorló kérelmezi. A 7. § alapján ingyenesen tulajdonba adott ingatlan vonatkozásában az Nvtv. 13. § (4) bekezdés b) pontját nem kell alkalmazni.

(2) A 7. § szerint ingyenesen tulajdonba adott ingatlan tekintetében nem kell alkalmazni a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 44. § (1) bekezdés a) pontját és (4) bekezdését és az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 25. § (5) bekezdését.

11. § (1) Az Nvtv. 6. § (3b) bekezdése és 13. § (3) bekezdése, valamint a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján az állam tulajdonában lévő, az ingatlan-nyilvántartás szerint Esztergom belterület 16241 helyrajzi számú, „kivett közpark” megnevezésű ingatlan – településüzemeltetési feladatainak elősegítése érdekében – ingyenesen Esztergom Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonába kerül.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tulajdonátruházásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az állam nevében a tulajdonosi joggyakorló készíti el és köti meg. A szerződésben az ingatlan forgalmi értékeként a könyv szerinti értéket kell megjelölni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti tulajdonátruházás feltétele, hogy az Önkormányzat az érintett ingatlant terhelő kötelezettségeket a (2) bekezdés szerinti szerződés alapján teljeskörűen átvállalja.

(4) Az (1) bekezdés szerint ingyenesen tulajdonba adott ingatlan tekintetében nem kell alkalmazni a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 44. § (1) bekezdés a) pontját és (4) bekezdését és az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 25. § (5) bekezdését.

6. Záró rendelkezések

12. § (1) Ez a törvény – a (2)–(3) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 14–20. §, a 24. § és a 26. § c) és d) pontja a kihirdetést követő harmadik napon lép hatályba.

(3) Az 1–6. §, a 22–23. §, a 25. §, a 26. § a) és b) pontja, a 27. § a) és d) pontja és az 1–4. melléklet 2021. január 1-jén lép hatályba.

(2) A 24. § (2) bekezdése az Alaptörvény 31. cikk (3) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

7. A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosítása

14. §2

15. §3

16. §4

17. §5

18. §6

19. §7

20. §8

8. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosítása

21. §9

22. §10

23. §11

24. §12

25. §13

26. §14

27. §15

9. A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványról és a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2020. évi XCIII. törvény módosításáról

28. §16

29. §17

1. melléklet a 2020. évi CLXXII. törvényhez

„Az MNF Nonprofit Kft. részére ingyenes tulajdonba adásra kerülő vagyonelemek

A

B

C

D

E

Vagyon-csoport

Megnevezés

Típus

Leltári szám

Vonalkód

1.

hangszer

MESTERHEGEDŰ G.CERUTI HA0159, R0192/

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000051

HA-0159

2.

hangszer

MESTERHEGEDŰ LIVERANI
PALERMO /HA-134/

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000052

HA-0134

3.

hangszer

HEGEDŰVONÓ PAESOLD

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000053

HA-0148

4.

hangszer

BRÁCSA JELZÉS NÉLKÜL

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000056

F-0330

5.

hangszer

MESTERCSELLÓ/SCHŐNBACH/ K.VAVRA

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000057

HA-0157

6.

hangszer

CSELLÓVONÓ SÁLI GÉZA

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000059

F-0468

7.

hangszer

NAGYBŐGŐ E. WUNDERLICH/R0203,HA281/

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000060

HA-0281

8.

hangszer

NAGYBŐGŐ RUBNER/
R-0205 F-114 AF

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000061

F-0115

9.

hangszer

NÉMET MESTERBŐGŐ/
R0207 ,F-0118/

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000062

F-0118

10.

hangszer

NAGYBŐGŐ RUBNER /R0208, F-0183/

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000063

F-0183

11.

hangszer

NAGYBŐGŐ RUBNER/R0209, F184/

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000064

F-0184

12.

hangszer

BRÁCSA /NÉMET / A-127

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000066

F-0127

13.

hangszer

BRÁCSA+TOK ANTON.HIERO.FR.
AMATI 1686

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000067

F-0128

14.

hangszer

CSELLÓVONÓ DÜRRSCHMIDT

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000068

F-0179

15.

hangszer

CSELLÓVONÓ DÜRRSCHMIDT

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000069

F-0181

16.

hangszer

BŐGŐVONÓ PRETSCHNER/
F-280 R0621/

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000070

F-0280

17.

hangszer

BŐGŐVONÓ FR.KÁPÁS/F0393,R0626/

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000071

F-0393

18.

hangszer

MESTERHEGEDŰ OLASZ D.PASTA

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000085

HA-0628

19.

hangszer

MESTERHEGEDŰ SCHWEITZER
PESTINI 1953

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000086

F-0101

20.

hangszer

MESTERHEGEDŰ SCHWEITZER AHZ ALAPÍ.2001

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000087

HA-0140

21.

hangszer

HEGEDŰVONÓ PAESOLD /HA295/

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000088

HA-0295

22.

hangszer

MESTERHEGEDŰ CAPPA- RUGGIERI

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000089

HA-0139

23.

hangszer

MESTERHEGEDŰ F.ROGER
CREMONA 1600.

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000090

HA-0147

24.

hangszer

HEGEDŰVONÓ PAESOLD

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000091

HA-0272

25.

hangszer

MESTERBRÁCSA DOLLENZ

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000093

HA-0141

26.

hangszer

MESTERCSELLÓ SZÉP ERNŐ

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000094

HA-0363

27.

hangszer

MESTERCSELLÓ E.ROCCA

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000097

HA-0145

28.

hangszer

CSELLÓVONÓ SÁLI GÉZA

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000098

HA-0296

29.

hangszer

CSELLÓVONÓ B.ETZLER

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000099

HA-0273

30.

hangszer

CSELLÓVONÓ F.N.VOIRIN

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000100

HA-0274

31.

hangszer

MESTERBŐGŐ M.E. PÖLLMANN

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000101

HA-0279

32.

hangszer

MESTERBŐGŐ PÖLLMANN

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000102

HA-0288

33.

hangszer

MESTERBŐGŐ PÖLLMANN

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000103

HA-0289

34.

hangszer

BŐGŐVONÓ PFRETSCHNER

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000105

HA-0155

35.

hangszer

MESTER BŐGŐVONÓ „VÁRADI-SZABÓ”

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000106

HA-0146

36.

hangszer

MESTERHEGEDŰ C.F. LANDOLFI

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000107

F-0126

37.

hangszer

MESTERHEGEDŰ GEORG LEEB 1783

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000108

F-0123

38.

hangszer

MESTERHEGEDŰ JOHANNES BÖHM

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000109

F-0124

39.

hangszer

BŐGŐVONÓ DÖLLING F-286

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000111

F-0286

40.

hangszer

BŐGŐVONÓ DÖLLING F-287

VONÓS HANGSZER

LSZ0000000000112

F-0287

41.

hangszer

ARANYFUVOLA MURAMATSU GYSZ:38022

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000127

HA-0602

42.

hangszer

PICCOLO A.J. BRAUN
GYSZ:294

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000128

HA-0606

43.

hangszer

EZÜSTFUVOLA MURAMATSU GYSZ:52961

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000129

HA-0641

44.

hangszer

FUVOLA MURAMATSU
GYSZ:26322

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000130

HA-0642

45.

hangszer

FUVOLA MURAMATSU
GYSZ:27333

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000131

HA-0660

46.

hangszer

PICCOLO YAMAHA
GYSZ:YPC82 15354

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000132

Y-0001

47.

hangszer

ALT FUVOLA MURAMATSU GYSZ:43527

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000133

Y-0003

48.

hangszer

FUVOLA EZÜST MURAMATSU GYSZ:59381

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000134

HA-0483

49.

hangszer

FUVOLA EZÜST MURAMATSU GYSZ:59389

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000135

HA-0484

50.

hangszer

PICCOLÓ BRAUN GYSZ:464

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000136

HA-0488

51.

hangszer

PICCOLO BRAUN GYSZ:465

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000137

HA-0489

52.

hangszer

ARANY FUVOLABRANNEN-COOPER
GYSZ: 4597

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000138

HA-0487

53.

hangszer

OBOA BUFFET GYSZ:8403

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000140

HA-0500

54.

hangszer

OBOA D” AMOUR PATRICOLA GYSZ:3149

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000141

HA-0620

55.

hangszer

OBOA D” AMOUR PATRICOLA GYSZ:1709

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000142

HA-0621

56.

hangszer

ANGOLKÜRT RIGOUTAT GYSZ:513AB

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000143

HA-0630

57.

hangszer

OBOA FÉLAUTOMATA MARIGAUX GYSZ:29748

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000144

HA-0463

58.

hangszer

FAGOTT PÜCHNER GYSZ:10849

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000147

HA-0228

59.

hangszer

KONTFAGOTTSCSŐPÜCHNER

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000148

HA-0232

60.

hangszer

KONTRAFAGOTTPÜCHNER+2DB”S” GYSZ:12904

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000149

HA-0233

61.

hangszer

FAGOTT PÜCHNER+ 2DB „S”CSŐ GYSZ:12881

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000150

HA-0234

62.

hangszer

FAGOTT HECKEL GYSZ:14625

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000151

HA-0235

63.

hangszer

FAGOTT SCSŐ

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000152

F-0175

64.

hangszer

FAGOTT PÜCHNER SUPERIOR GYSZ:12933

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000153

HA-0249

65.

hangszer

FAGOTT PÜCHNER 23.MOD.

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000155

HA-0251

66.

hangszer

A-BKLARINÉTLE BLANC CONC

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000156

HA-0172

67.

hangszer

A-B KLARINÉT BUFFET

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000157

HA_0210

68.

hangszer

A-B KLARINÉT BUFFET

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000158

HA-0219

69.

hangszer

B KLARINÉT YAMAHA

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000160

Y-0006

70.

hangszer

A KLARINÉT YAMAHA

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000161

Y-0007

71.

hangszer

B KLARINÉT YAMAHA

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000162

Y-0009

72.

hangszer

A KLARINÉT YAMAHA

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000163

Y-0012

73.

hangszer

ES KLARINÉT BC PRESTIGE

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000164

HA-0454

74.

hangszer

D KLARINÉT BC PRESTIGE

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000165

HA-0455

75.

hangszer

C KLARINÉT BC PRESTIGE

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000166

HA-0456

76.

hangszer

C KLARINÉT BC PRESTIGE

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000167

HA-0457

77.

hangszer

BASSZUS KLARINÉT BC

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000168

HA-0458

78.

hangszer

BASSET HORN F KLARINÉT BC

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000169

HA-0459

79.

hangszer

BASSET HORN F KLARINÉT BC

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000170

HA-0460

80.

hangszer

SZOPRÁN SZAXOFON SELMER

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000171

HA-0475

81.

hangszer

ALT SZAXOFON SELMER

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000172

HA-0476

82.

hangszer

TENOR SZAXOFON SELMER

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000173

HA-0477

83.

hangszer

BARITON SZAXOFON SELMER

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000174

HA-0478

84.

hangszer

BAASZUS SZAXOFON SELMER

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000175

HA-0479

85.

hangszer

PICCOLÓ HAMMING GYSZ:16384

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000176

F-0155

86.

hangszer

PICCOLÓ HAMMIG GYSZ:11109

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000177

F-0170

87.

hangszer

PICCOLÓ HAMMING GYSZ:11108

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000178

F-0171

88.

hangszer

FAGOTT S CSŐ PÜCHNER

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000179

F-0236

89.

hangszer

DUPLAKÜRT PAXMANN GYSZ:3235T

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000203

Ha-208

90.

hangszer

DUPLAKÜRT PAXMANN GYSZ:3324T

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000204

Ha-209

91.

hangszer

TRIPLAKÜRT SCHMID GYSZ:20 124

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000205

HA-0240

92.

hangszer

TROMBITA CORNETT 320331 L

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000207

HA-0127

93.

hangszer

PICCOLO TROMBITA SCHILKE 32 287

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000208

HA-0131

94.

hangszer

C TROMBITA COURTOIS GYSZ:117

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000209

HA-0133

95.

hangszer

TROMBITA CORNETT GYSZ:323877 L

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000210

HA-0128

96.

hangszer

C TROMBITA COURTOIS E II. GYSZ:704

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000211

HA-0137

97.

hangszer

C TROMBITA J. MONKE

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000212

HA-0187

98.

hangszer

PICCOLO TROMBITA GETZEN GYSZ:BP1985

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000213

F-0420

99.

hangszer

BASSZUS TROMBITA BACH GYSZ:35024/440

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000214

F-0432

100.

hangszer

PICCOLO TROMBITA YAMAHA GYSZ:10 978

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000216

Y-0029

101.

hangszer

PICCOLO TROMBITA YAMAHA GYSZ:10 981

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000217

Y-0030

102.

hangszer

E/D TROMBITA YAMAHA GYSZ:10 414

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000218

Y-0031

103.

hangszer

E/D TROMBITA YAMAHA 10 421

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000219

Y-0032

104.

hangszer

TROMBITA YAMAHA GYSZ:1 797

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000220

Y-0033

105.

hangszer

CORNETT YAMAHA TROMBITA GYSZ:201048

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000221

Y-0035

106.

hangszer

SZÁRNYKÜRT YAMAHA GYSZ:2035

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000222

Y-0036

107.

hangszer

C TROMBITA SCHAGERL GYSZ: W2001 11

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000223

HA-0253

108.

hangszer

C TROMBITA SCHAGERL GYSZ:W2001 27

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000224

HA-0254

109.

hangszer

C TROMBITA SCHAGERL GYSZ:W2001 20

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000225

HA-0255

110.

hangszer

C TROMBITA SCHAGERL GYSZ:W2001 25

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000226

HA-0256

111.

hangszer

TENORHARSONAEZÜSTCOURTOIS GYSZ:LW30475

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000228

HA-0135

112.

hangszer

BASSZUS HARSONA SHIRES GYSZ:1714

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000229

HA-0136

113.

hangszer

EUFONIUM TUBA YAMAHA GYSZ:1003

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000230

HA-0388

114.

hangszer

B TENOR HARSONA GYSZ:28489

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000232

HA-0231

115.

hangszer

POSAN „ES ALTO” BACH GYSZ:11218

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000235

F-0436

116.

hangszer

ALT HARSONA YAMAHA GYSZ:1743

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000236

Y-0038

117.

hangszer

B HARSONA YAMAHA GYSZ:201662

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000237

Y-0042

118.

hangszer

HARSONA B/F S.E.SHIRES GYSZ:S01674

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000238

HA-0473

119.

hangszer

ALT HARSONA EZÜSTCOURTOIS GYSZ:32720

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000239

HA-0480

120.

hangszer

C TUBAHBS510 HIRSCHBRUNN.

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000240

HA-0386

121.

hangszer

D TROMBITA SELMER GYSZ:65776

RÉZFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000243

F-0381

122.

hangszer

TIMPANI GARN.820 PREMIER

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000272

HA-0259

123.

hangszer

TYMPANI GARN. PREMIER

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000273

HA-0257

124.

hangszer

TYMPANI GARN. MAJESTIC

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000274

HA-0358

125.

hangszer

TYMPANI ANGOL

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000275

HA-0645

126.

hangszer

KONCERT BASSZ DOB YAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000276

F-0241

127.

hangszer

XILORIMBA PREMIER

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000277

F-0450

128.

gép, berendezés, egyéb eszköz

CROTALESSOR,ÁLLV.MANUFACT

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000278

F-0453

129.

hangszer

KONCERT TOM-TOM LUDWIG445P

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000279

F-0456

130.

hangszer

ZENEKARI NAGYDOB PREMIER

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000280

Y-0044

131.

hangszer

JAZZ SZERELÉS YAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000282

Y-0046

132.

hangszer

JAZZ SZERELÉS YAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000283

Y-0047

133.

hangszer

MARIMBA YAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000284

Y-0048

134.

hangszer

MARIMBA YAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000285

Y-0049

135.

hangszer

XILOPHON YAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000286

Y-0050

136.

hangszer

XILOPHONYAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000287

Y-0051

137.

hangszer

VIBRAFON YAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000288

Y-0052

138.

hangszer

TAM-TAM GONG ÁLLV. YAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000289

Y-0061

139.

hangszer

HARANGJÁTÉK YAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000290

Y-0074

140.

hangszer

PERGŐDOB YAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000291

Y-0075

141.

hangszer

TOM SOR 8DB. YAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000292

Y-0077

142.

hangszer

MATADOR BONGÓDOB YAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000293

Y-0079

143.

hangszer

KOLOMP KÉSZLET 7-DB-OS

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000294

HA-0241

144.

hangszer

MŰA.FADOBGARN.5-DB-OS

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000295

HA-0242

145.

hangszer

TRIANGULUM KÉSZL. 5-DB-OS

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000296

HA-0243

146.

hangszer

KINAI TAM-TAM WUHAN

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000297

HA-0244

147.

hangszer

KINAI CINTÁNYÉR KÉSZL2DB.

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000298

HA-0245

148.

hangszer

KÍNAI GONG 2DB

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000299

HA-0246

149.

hangszer

DOBACI PÁRNÁZAT+VERŐK

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000300

HA-0247

150.

hangszer

CINTÁNYÉR VIENNESE HH 18

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000301

HA-0267

151.

hangszer

KISDOB PREMIER

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000304

F-0223

152.

hangszer

DOB RÜHRTROMMEL

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000305

F-0238

153.

hangszer

DOB RÜHRTROMMEL

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000306

F-0239

154.

hangszer

KISDOB PREMIER

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000308

F-0244

155.

hangszer

HARANGJÁTÉK KLAVIATÚRÁS

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000310

F-0249

156.

hangszer

HARANGJÁTÉK ROYAL STUDIÓ

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000311

F-0250

157.

hangszer

CSŐHARANG PREMIER

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000312

F-0251

158.

hangszer

MARIMBA PREMIER

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000313

F-0263

159.

hangszer

KÍNAI GONG+ÁLLVÁNY

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000316

F-0272

160.

hangszer

NAGYDOB PREMIER

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000317

F-0326

161.

hangszer

ROTO-TOM+ÁLLV. REMO

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000318

F-0337

162.

hangszer

KÍNAI TAM-TAM+ÁLLV.PAISTE

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000319

F-0357

163.

hangszer

CINTÁNYÉR PÁR FORMULA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000320

F-0358

164.

hangszer

CINTÁNYÉR PÁR PAISTE

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000321

F-0359

165.

hangszer

KEREPLŐ LUDWIG

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000322

F-0370

166.

hangszer

TOM KLT +ÁLLV. LUDWIG

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000325

F-0374

167.

hangszer

PERGŐDOBÁLLV.4DB YAMAHA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000326

Y-0008

168.

hangszer

CASTAGNETTA GÉP ÉBENFA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000330

F-0491

169.

hangszer

CINTÁNYÉR SUSPENDED HH18

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000331

F-0495

170.

hangszer

CINTÁNYÉR HH MED.LIGHT,

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000332

F-0496

171.

hangszer

CSÖRGŐDOB LEFIMA

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000333

F-0497

172.

hangszer

KONCERT ZONGORA STEINWAY

ZONGORA

LSZ0000000000339

HA-0007

173.

hangszer

ZONGORA BLÜTHNER GYSZ:141063

ZONGORA

LSZ0000000000340

HA-0049

174.

hangszer

ZONGORA BLÜTHNER

ZONGORA

LSZ0000000000342

HA-0100

175.

hangszer

KONCERT ZONGORA STEINWAY

ZONGORA

LSZ0000000000343

HA-0102

176.

hangszer

ZONGORA STEINWAY D MOD

ZONGORA

LSZ0000000000344

HA-0103

177.

hangszer

ZONGORA STEINWAY D-274

ZONGORA

LSZ0000000000345

HA-0105

178.

hangszer

ELEKTR. ORGONA JOHANNUS S

ZONGORA

LSZ0000000000346

HA-0110

179.

hangszer

CSEMBALÓ W. DOWD

ZONGORA

LSZ0000000000347

HA-0111

180.

hangszer

KONCERT HÁRFA SALVI

ZONGORA

LSZ0000000000348

HA-0239

181.

hangszer

CSELESZTA 5OKTÁV.SCHIEDMA

ZONGORA

LSZ0000000000349

HA-0318

182.

hangszer

ZONGORA YAMAHA

ZONGORA

LSZ0000000000350

HA-Y-0053

183.

hangszer

ZONGORA BECHSTEIN

ZONGORA

LSZ0000000000351

F-0210

184.

hangszer

PIANINÓ BLÜTHNER

ZONGORA

LSZ0000000000352

F-0216

185.

hangszer

PIANINO FÖRSTER

ZONGORA

LSZ0000000000353

F-0195

186.

hangszer

TUBA LÁDA GERSCHBAUER

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000358

HA-0212

187.

hangszer

B.KLARINÉT L.GERSCHBAUER

FAFÚVÓS HANGSZEREK

LSZ0000000000359

HA-0213

188.

gép, berendezés, egyéb eszköz

HARSONA SZÁLL.LÁDA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000360

HA-0214

189.

gép, berendezés, egyéb eszköz

TIMPANI SZÁLL.LÁDA42.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000361

HA-0230

190.

gép, berendezés, egyéb eszköz

TIMPANI SZÁLL.LÁDA43.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000362

HA-0231

191.

gép, berendezés, egyéb eszköz

TIMPANI SZÁLL.LÁDA44.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000363

HA-0232

192.

gép, berendezés, egyéb eszköz

TIMPANI SZÁLL.LÁDA45.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000364

HA-0233

193.

gép, berendezés, egyéb eszköz

TUBA SZÁLL.LÁDA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000365

HA-0234

194.

gép, berendezés, egyéb eszköz

POSAN LÁDA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000366

HA-0235

195.

gép, berendezés, egyéb eszköz

POSAN LÁDA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000367

HA-0236

196.

gép, berendezés, egyéb eszköz

ÜTŐS LÁDA I.34.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000368

HA-0237

197.

gép, berendezés, egyéb eszköz

ÜTŐS LÁDA II.35.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000369

HA-0238

198.

gép, berendezés, egyéb eszköz

ÜTŐS LÁDA II.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000370

HA-0239

199.

gép, berendezés, egyéb eszköz

NAGYBŐGŐ SZÁLL.LÁDA11./A

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000375

HA-0247

200.

gép, berendezés, egyéb eszköz

NAGYBŐGŐ SZÁLL.LÁDA6./A

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000376

HA-0248

201.

gép, berendezés, egyéb eszköz

CSŐHARANG SZÁLL. LÁDA24.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000379

HA-0253

202.

gép, berendezés, egyéb eszköz

KÜRT SZÁLL.LÁDA39.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000380

HA-0257

203.

gép, berendezés, egyéb eszköz

KÜRT SZÁLL.LÁDA40.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000381

HA-0258

204.

gép, berendezés, egyéb eszköz

NAGYDOB SZÁLL.LÁDA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000382

HA-0259

205.

gép, berendezés, egyéb eszköz

FRAKK SZÁLL.LÁDA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000383

HA-0265

206.

gép, berendezés, egyéb eszköz

FRAKK SZÁLL.LÁDA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000384

HA-0266

207.

gép, berendezés, egyéb eszköz

FRAKK SZÁLL.LÁDA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000385

HA-0267

208.

gép, berendezés, egyéb eszköz

FRAKK SZÁLL.LÁDA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000386

HA-0268

209.

gép, berendezés, egyéb .eszköz

FRAKK SZÁLL.LÁDA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000387

HA-0269

210.

.gép, bere.ndezés, egyéb eszköz

NŐI RUHA SZ.LÁDA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000392

HA-0274

211.

gép, berendezés, egyéb eszköz

CSELLÓ SZÁLL.LÁDA18./A

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000397

HA-0279

212.

gép, berendezés, egyéb eszköz

TUBA SZÁLL.LÁDA YAMAHA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000399

Y-0069

213.

gép, berendezés, egyéb eszköz

XYLOFON.LÁDA YAMAHA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000402

Y-0072

214.

gép, berendezés, egyéb eszköz

TIMPANI SZÁLL.LÁDA 32.1.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000404

HA-0197

215.

gép, berendezés, egyéb eszköz

TIMPANI SZÁLL.LÁDA 29.2.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000405

HA-0198

216.

gép, berendezés, egyéb eszköz

TIMPANI SZÁLL.LÁDA 26.3.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000406

HA-0199

217.

gép, berendezés, egyéb eszköz

TIMPANI SZÁLL.LÁDA 23.4.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000407

HA-0200

218.

gép, berendezés, egyéb eszköz

NAGYDOB SZÁLL. LÁDA 19.

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000408

HA-0201

219.

gép, berendezés, egyéb eszköz

TUBALÁDA

HANGSZER SZÁLLÍTÓLÁDA

LSZ0000000000409

HA-0298

220.

hangszer

MARIMBA M 250 LUDWIG

ÜTŐS HANGSZEREK

LSZ0000000000425

HA-0115

221.

gép, berendezés, egyéb eszköz

ÁLLVÁNY LAPHARANGHOZ

EGYÉB SZAKMAI ESZKÖZÖK

LSZ0000000000558

HA-0301

222.

gép, berendezés, egyéb eszköz

ÁLLVÁNY LAPHARANGHOZ

EGYÉB SZAKMAI ESZKÖZÖK

LSZ0000000000559

HA-0302

223.

gép, berendezés, egyéb eszköz

KOMBINÁLT ÁLLVÁNY

EGYÉB SZAKMAI ESZKÖZÖK

LSZ0000000000560

HA-0303

224.

gép, berendezés, egyéb eszköz

KOMBINÁLT ÁLLVÁNY

EGYÉB SZAKMAI ESZKÖZÖK

LSZ0000000000561

HA-0304

225.

gép, berendezés, egyéb eszköz

KOMBINÁLT ÁLLV. FADOBHOZ

EGYÉB SZAKMAI ESZKÖZÖK

LSZ0000000000562

HA-0305

226.

gép, berendezés, egyéb eszköz

ÁLLVÁNY NAGYDOBHOZ

EGYÉB SZAKMAI ESZKÖZÖK

LSZ0000000000563

HA-0306

227.

gép, berendezés, egyéb eszköz

ÁLLVÁNYRENDSZ. KOMB. ÜTŐS

EGYÉB SZAKMAI ESZKÖZÖK

LSZ0000000000564

HA-0307

228.

gép, berendezés, egyéb eszköz

VADÁSZKÜRT TOK E.SCHMID

EGYÉB SZAKMAI ESZKÖZÖK

LSZ0000000000566

HA-0284

229.

hangszer

KOTTÁK

KOTTA

LSZ0000000000696

230.

gép, berendezés, egyéb eszköz

SZÁMITÓGÉP HÁLÓZ.KP.EGYS.

EGYÉB SZAKMAI ESZKÖZÖK

LSZ0000000000724

A-0109

231.

gép, berendezés, egyéb eszköz

SZÁMITÓGÉP SZERV.FUJITSU

EGYÉB SZAKMAI ESZKÖZÖK

LSZ0000000000727

A-0372

232.

gép, berendezés, egyéb eszköz

KANAPÉ CLARISSA

BÚTOR

LSZ0000000000858

A-0032

233.

gép, berendezés, egyéb eszköz

F. BŐRSZÉK COSMA P.

BÚTOR

LSZ0000000000859

T-0026

234.

gép, berendezés, egyéb eszköz

BŐGŐSZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000860

A-0334

235.

gép, berendezés, egyéb eszköz

BŐGŐSZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000861

A-0335

236.

gép, berendezés, egyéb eszköz

BŐGŐSZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000862

A-0336

237.

gép, berendezés, egyéb eszköz

BŐGŐSZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000863

A-0337

238.

gép, berendezés, egyéb eszköz

BŐGŐSZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000864

A-0338

239.

gép, berendezés, egyéb eszköz

BŐGŐSZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000865

A-0339

240.

gép, berendezés, egyéb eszköz

BŐGŐSZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000866

A-0340

241.

gép, berendezés, egyéb eszköz

BŐGŐSZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000867

A-0341

242.

gép, berendezés, egyéb eszköz

BŐGŐSZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000868

A-0342

243.

gép, berendezés, egyéb eszköz

BŐGŐSZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000869

A-0343

244.

gép, berendezés, egyéb eszköz

CSELLO SZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000870

A-0379

245.

gép, berendezés, egyéb eszköz

CSELLO SZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000871

A-0380

246.

gép, berendezés, egyéb eszköz

CSELLO SZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000872

A-0381

247.

gép, berendezés, egyéb eszköz

CSELLO SZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000873

A-0382

248.

gép, berendezés, egyéb eszköz

CSELLO SZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000874

A-0383

249.

gép, berendezés, egyéb eszköz

CSELLO SZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000875

A-0384

250.

gép, berendezés, egyéb eszköz

CSELLO SZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000876

A-0385

251.

gép, berendezés, egyéb eszköz

CSELLO SZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000877

A-0386

252.

gép, berendezés, egyéb eszköz

CSELLO SZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000878

A-0387

253.

gép, berendezés, egyéb eszköz

CSELLO SZÉK KOLBERG

BÚTOR

LSZ0000000000879

A-0388

254.

gép, berendezés, egyéb eszköz

IRODAI ESZKÖZÖK

EGYÉB IRODAI BERENDEZÉS

LSZ0000000000945
LSZ0000000000946
LSZ0000000000947
LSZ0000000000948
LSZ0000000000949
LSZ0000000000950

A-0074
A-0075
A-0082
A-0373
A-0374
A-0375

255.

gép, berendezés, egyéb eszköz

SZINESTV TELEVIDEÓPHILIPS

EGYÉB IRODAI BERENDEZÉS

LSZ0000000000997

A-0022

256.

gép, berendezés, egyéb eszköz

HI-FI TORONY MINI PHILIPS

EGYÉB IRODAI BERENDEZÉS

LSZ0000000000999

A-0024

257.

gép, berendezés, egyéb eszköz

HI-FI TORONY MINI PHILIPS

EGYÉB IRODAI BERENDEZÉS

LSZ0000000001000

A-0025

258.

gép, berendezés, egyéb eszköz

FAX CANON MULTIPASS C-70

KOMMUNIKÁCIÓS ESZKÖZÖK

LSZ0000000001002

A-0325

259.

gép, berendezés, egyéb eszköz

48PORT-OSUTP/PATCH PANEL/

EGYÉB IRODAI BERENDEZÉS

LSZ0000000001003

A-0378

260.

gép, berendezés, egyéb eszköz

ERŐSÍTŐ BEREND.A.125.

EGYÉB IRODAI BERENDEZÉS

LSZ0000000001004

A-0390


2. melléklet a 2020. évi CLXXII. törvényhez

„A Filharmónia Magyarország NKft. részére ingyenes tulajdonba adásra kerülő vagyonelemek

A

B

C

D

E

Vagyon-csoport

Megnevezés

Típus

Leltári szám

Vonalkód

1.

hangszer

ZONGORA FÖRSTER

ZONGORA

LSZ0000000000637

HA-0001

2.

hangszer

ZONGORA STEINWAY

ZONGORA

LSZ0000000000639

HA-0011

3.

hangszer

ZONGORA BLÜTHNER

ZONGORA

LSZ0000000000640

HA-0009

4.

hangszer

ZONGORA BLÜTHNER

ZONGORA

LSZ0000000000641

HA-0016

5.

hangszer

ZONGORA FÖRSTER

ZONGORA

LSZ0000000000642

HA-0018

6.

hangszer

ZONGORA FÖRSTER

ZONGORA

LSZ0000000000643

HA-0020

7.

hangszer

ZONGORA FÖRSTER

ZONGORA

LSZ0000000000644

HA-0021

8.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL

ZONGORA

LSZ0000000000645

HA-0024

9.

hangszer

ZONGORA BLÜTHNER

ZONGORA

LSZ0000000000646

HA-0026

10.

hangszer

ZONGORA STEINWAY

ZONGORA

LSZ0000000000647

HA-0027

11.

hangszer

ZONGORA STEINWAY

ZONGORA

LSZ0000000000648

HA-0028

12.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL

ZONGORA

LSZ0000000000649

HA-0029

13.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL

ZONGORA

LSZ0000000000650

HA-0030

14.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL

ZONGORA

LSZ0000000000651

HA-0033

15.

hangszer

ZONGORA FÖRSTER

ZONGORA

LSZ0000000000653

HA-0035

16.

hangszer

ZONGORA BLÜTHNER

ZONGORA

LSZ0000000000654

HA-0036

17.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL

ZONGORA

LSZ0000000000656

HA-0040

18.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL

ZONGORA

LSZ0000000000657

HA-0054

19.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL

ZONGORA

LSZ0000000000658

HA-0055

20.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL

ZONGORA

LSZ0000000000659

HA-0056

21.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL

ZONGORA

LSZ0000000000660

HA-0058

22.

hangszer

ZONGORA STEINWAY

ZONGORA

LSZ0000000000661

HA-0075

23.

hangszer

ZONGORA STEINWAY

ZONGORA

LSZ0000000000662

HA-0076

24.

hangszer

ZONGORA BÖSENDORFER

ZONGORA

LSZ0000000000663

HA-0083

25.

hangszer

ZONGORA STEINWAY

ZONGORA

LSZ0000000000664

HA-0101

26.

hangszer

ZONGORA RÖSLER

ZONGORA

LSZ0000000000665

F-0214

27.

hangszer

PIANINO WEINCHBAH

ZONGORA

LSZ0000000000666

F-0217

28.

hangszer

PIANINO WEINBACH

ZONGORA

LSZ0000000000667

F-0218

29.

hangszer

PIANINO PETROF

ZONGORA

LSZ0000000000668

F-0219

30.

hangszer

ZONGORA BLÜTHNER

ZONGORA

LSZ0000000000669

F-0196

31.

hangszer

ZONGORA STEINWAY OP:351856

ZONGORA

LSZ0000000000671

HA-0008

32.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL OP:151610

ZONGORA

LSZ0000000000672

HA-0041

33.

hangszer

CSEMBALÓ LINDHOLM

CSEMBALLÓ

LSZ0000000000673

HA-0042

34.

hangszer

ZONGORA YAMAHA

ZONGORA

LSZ0000000000674

HA-0045

35.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL

ZONGORA

LSZ0000000000675

HA-0053

36.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL

ZONGORA

LSZ0000000000676

HA-0057

37.

hangszer

ELEKTR. ORGONA YAMAHA

ORGONA

LSZ0000000000677

HA-0461

38.

hangszer

ZONGORA STEINWAY

ZONGORA

LSZ0000000000679

Ha-0013

39.

hangszer

ZONGORA STEINWAY

ZONGORA

LSZ0000000000680

HA-0048

40.

hangszer

ZONGORA STEINWAY

ZONGORA

LSZ0000000000681

HA-0104

41.

hangszer

ZONGORA BLÜTHNER

ZONGORA

LSZ0000000000682

HA-0014

42.

hangszer

ZONGORA FÖRSTER

ZONGORA

LSZ0000000000683

HA-0017

43.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL

ZONGORA

LSZ0000000000685

HA-0031

44.

hangszer

ZONGORA BÖSENDORFER

ZONGORA

LSZ0000000000686

HA-0037

45.

hangszer

ZONGORA FÖRSTER

ZONGORA

LSZ0000000000687

HA-0039

46.

hangszer

ZONGORA YAMAHA

ZONGORA

LSZ0000000000688

HA-0043

47.

hangszer

ZONGORA YAMAHA

ZONGORA

LSZ0000000000689

HA-0044

48.

hangszer

ZONGORA YAMAHA

ZONGORA

LSZ0000000000690

HA-0046

49.

hangszer

ZONGORA STEINWAY

ZONGORA

LSZ0000000000691

HA-0072

50.

hangszer

ZONGORA STEINWAY

ZONGORA

LSZ0000000000692

HA-0073

51.

hangszer

ZONGORA SCHIMMEL

ZONGORA

LSZ0000000000693

HA-0086

52.

hangszer

ZONGORA BLÜTHNER

ZONGORA

LSZ0000000000694

F-0208

53.

hangszer

PETROF PIANINÓ

PIANINÓ

LSZ0000000000695

F-0220

54.

hangszer

ZONGORA FÖRSTER

ZONGORA

LSZ0000000000638

HA-0010

3. melléklet a 2020. évi CLXXII. törvényhez

A Ménesbirtok Zrt. részére ingyenes tulajdonba adásra kerülő vagyonelemek

Település

Helyrajzi szám

1.

Mezőhegyes

728/2

2.

Mezőhegyes

620/23

3.

Mezőhegyes

905/2

4.

Mezőhegyes

818

5.

Mezőhegyes

820

6.

Mezőhegyes

870/1

7.

Mezőhegyes

860/5/A/3

8.

Mezőhegyes

860/5/A/6

9.

Mezőhegyes

0445/41

10.

Mezőhegyes

0444/3

11.

Mezőhegyes

8

12.

Mezőhegyes

805/8

13.

Mezőhegyes

726

14.

Mezőhegyes

733

15.

Mezőhegyes

0443

16.

Mezőhegyes

0445/37

17.

Mezőhegyes

056/25

18.

Mezőhegyes

0121/6

19.

Mezőhegyes

0441/4

20.

Mezőhegyes

677/1

21.

Mezőhegyes

704

22.

Mezőhegyes

730

23.

Mezőhegyes

729

24.

Mezőhegyes

04/10

25.

Mezőhegyes

1041/8

26.

Mezőhegyes

0417/17

27.

Mezőhegyes

0264/6

28.

Mezőhegyes

056/7

29.

Mezőhegyes

0121/3

30.

Mezőhegyes

0185/1

31.

Mezőhegyes

0191/14

32.

Mezőhegyes

0191/15

33.

Mezőhegyes

0369/5

34.

Mezőhegyes

038/1

35.

Mezőhegyes

0445/36

36.

Mezőhegyes

0445/38

37.

Mezőhegyes

0445/39

38.

Mezőhegyes

1038/15

39.

Mezőhegyes

0110/36

40.

Mezőhegyes

0454/15

41.

Mezőhegyes

805/9

4. melléklet a 2020. évi CLXXII. törvényhez18

5. melléklet a 2020. évi CLXXII. törvényhez19

1

A törvényt az Országgyűlés a 2020. december 16-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2020. december 22.

2

A 14. § a a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 16. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 17. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A 18. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

A 19. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

8

A 20. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

9

A 21. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

10

A 22. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

11

A 23. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

12

A 24. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

13

A 25. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

14

A 26. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

15

A 27. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

16

A 28. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

17

A 29. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

18

A 4. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

19

Az 5. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére