• Tartalom

1730/2020. (X. 30.) Korm. határozat

1730/2020. (X. 30.) Korm. határozat

a lerombolt historikus épületelemek helyreállítási programjának előkészítésével kapcsolatos intézkedésekről

2024.12.12.

A Kormány egyetért a Budapesten és más városokban található épületek korábban megsemmisült tetőidomai és egyéb jelentős épületelemei, épületdíszei helyreállítására irányuló programmal, ennek megalapozása érdekében

1. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy dolgozza ki és terjessze a Kormány elé

a) az építészeti, városképi értéket hordozó, korábban megsemmisült, helyreállítandó tetőidomok és egyéb jelentős épületdíszek központi nyilvántartásának létrehozására vonatkozó,

b) a nem állami tulajdonban álló, az a) alpontban meghatározott ismérvekkel rendelkező épületek helyreállítására vonatkozó programhoz kapcsolódó szabályozási és támogatási javaslatot tartalmazó

előterjesztést;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: 2021. március 31.

2. egyetért az alábbi három épület felújításának előkészítésével a historikus épületelemek helyreállítása modellprogram (a továbbiakban: modellprogram) keretében:

a)1

b) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapest XI. kerület, belterület 5534 helyrajzi számú, természetben az 1111 Budapest, Szent Gellért tér 4. szám alatti „CH” épülete,

c) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Budapest V. kerület, belterület 24037/2 helyrajzi számú, természetben az 1053 Budapest, Egyetem tér 1–3. szám alatti központi épülete;

3. egyetért azzal, hogy a modellprogram előkészítését és megvalósítását a Steindl Imre Program Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság végezze;

4. az állami magasépítési beruházásokról szóló 299/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 17. §-ában meghatározott jogkörében eljárva, a modellprogram megvalósítása tekintetében felmentést ad a Korm. rendelet szerinti eljárásrend alkalmazása alól;

5. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával a 2. pontban foglalt feladat finanszírozása érdekében gondoskodjon 250 125 000 forint biztosításáról a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 57. Kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása gazdasági társaságok részére jogcímcsoport, 8. Egyéb gazdasági társaság kulturális, fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatai ellátásának támogatása jogcím javára;

Felelős: pénzügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: a felmerülés ütemében

6. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a 2. pontban foglalt feladat megvalósítására, az 5. pont szerinti forrás terhére kössön támogatási szerződést 250 000 000 forint támogatási összegben a Steindl Imre Program Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársasággal;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: az 5. pont szerinti forrás rendelkezésre állását követően azonnal

7. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a modellprogram előkészítését követően, a 2. pont szerinti épületeket érintő beruházások megvalósítására lefolytatott feltételes közbeszerzési eljárás eredménye alapján a Steindl Imre Program Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság közreműködésével készítsen előterjesztést a Kormány részére a beruházások megvalósításáról.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: a 2. pont szerinti épületeket érintő beruházások megvalósítására vonatkozó feltételes közbeszerzési eljárás lefolytatását követő 60 napon belül

8.2 az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Ábtv.) 4. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva – az építési beruházás gyors lefolytatása érdekében – a 2. pont szerinti épületeket érintő beruházást, ideértve a 7. pont szerinti feltételes közbeszerzési eljárást is – az ahhoz fűződő kiemelt nemzeti érdekre tekintettel – mentesíti az Ábtv. alkalmazása alól.

9.3 felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a 2. pont a) alpontjában meghatározott feladat vonatkozásában, a 6. pont alapján megkötött támogatási szerződés keretében már folyósított 78 500 000 forint összegű forrás tekintetében az Építési és Közlekedési Minisztérium részére történő beszámoló benyújtása és a fel nem használt összeg visszatérítése érdekében.

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

a beszámoló elkészítése és benyújtása vonatkozásában e határozati pont közzétételét követő hat hónapon belül

1

A 2. pont a) alpontját az 1392/2024. (XII. 12.) Korm. határozat 2. pontja visszavonta.

2

A 8. pontot az 1043/2024. (III. 4.) Korm. határozat iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére