• Tartalom

1787/2020. (XI. 11.) Korm. határozat

1787/2020. (XI. 11.) Korm. határozat

az EFOP-4.1.2-17 azonosító jelű („Iskola 2020” Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése a hátránykompenzáció elősegítése és a minőségi oktatás megteremtése érdekében című) felhívás keretében megvalósuló egyes projektek támogatásának növeléséről

2020.11.11.

1. A Kormány a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott jogkörében eljárva

a) egyetért az 1. melléklet szerint az ott felsorolt projektek (a továbbiakban: projektek) támogatásának növelésével, és az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 6/A. §-a alapján hozzájárul, hogy az 1. mellékletben foglalt táblázat 5. sora szerinti projekt keretemelése és annak végrehajtása során a Kormányrendelet 5. §-a ne kerüljön alkalmazásra,

b) egyetért a projektek támogatási szerződéseinek az 1. melléklet szerinti módosításával.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2020. december 15.

2. A Kormány egyetért azzal, hogy a projektek esetében az 1. mellékletben foglalt táblázat F oszlopában meghatározott, összesen legfeljebb 196 752 892 forint összegű, európai uniós forrás terhére el nem számolható költség – az Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 549/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés b) pontja alapján – az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: EFOP) hazai társfinanszírozáson felüli felhasználásával kerüljön finanszírozásra.

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

1. melléklet az 1787/2020. (XI. 11.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Kedvezményezett neve

Eredeti támogatás
(forint)

Többlettámogatás legfeljebb
(forint)

Megnövelt összköltség legfeljebb
(forint)

Projekt rövid bemutatása

2.

Az EFOP keretében finanszírozandó összeg

Magyarország központi költségvetéséről szóló törvényben meghatározott Uniós fejlesztések fejezete terhére finanszírozni tervezett összeg

3.

EFOP-4.1.2-17-
2017-00076

Cecei Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése

Dunaújvárosi Tankerületi Központ

634 865 806

125 632 299

26 849 080

787 347 185

A projekt célja
a 7013 Cece, Árpád utca 3. szám alatti köznevelési intézmény infrastrukturális fejlesztése.

4.

EFOP-4.1.2-17-
2017-00095

Celldömölki Városi Általános Iskola termeinek és sportudvarának fejlesztése

Sárvári Tankerületi Központ

227 453 092

42 488 407

8 412 894

278 354 393

A projekt célja
a 9500 Celldömölk, Árpád utca 34. szám alatti köznevelési intézmény infrastrukturális fejlesztése.

5.

EFOP-4.1.2-17-
2017-00111

Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése a hátránykompenzáció elősegítése és a minőségi oktatás megteremtése érdekében – Jászapátiban

Jászberényi Tankerületi Központ

632 977 000

212 104 731

161 490 918

1 006 572 649

A projekt célja
az 5130 Jászapáti, Hősök tere 7. szám alatti köznevelési intézmény infrastrukturális fejlesztése.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére