1857/2020. (XI. 28.) Korm. határozat
1857/2020. (XI. 28.) Korm. határozat
a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus világjárvány mikro-, kis- és középvállalkozásokra, valamint nagyvállalatokra gyakorolt gazdasági hatásainak mérséklése érdekében a Garantiqa Hitelgarancia Zártkörűen Működő Részvénytársaság által megvalósított garanciakonstrukciók további támogatásával kapcsolatos intézkedésekről
1. A Kormány a koronavírus világjárvány negatív gazdasági hatásainak mérséklése érdekében a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint hazai nagyvállalatok likviditási nehézségeinek enyhítése, valamint beruházásaik megvalósítása érdekében egyetért
a) azzal, hogy a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a Garantiqa Krízis Garanciaprogram keretében történő készfizető kezességvállalásának határideje az Európai Bizottság „Állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret a gazdaságnak a jelenlegi COVID-19-járvánnyal összefüggésben való támogatása céljából” című közleménye (a továbbiakban: Közlemény) alapján az Európai Bizottság határozatában jóváhagyott határidőre meghosszabbításra kerül;
b)1 a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által – a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 52. § (7) bekezdésében meghatározottak szerinti – állami viszontgarancia mellett vállalt készfizető kezesség 2021. december 31-én fennálló állományának 2 500 000 000 000 forint összegre történő emelésével akként, hogy ezen összegen belül a kihasználtsághoz igazodik a Garantiqa Krízis Garanciaprogram keretében vállalt készfizető kezesség állománya.
2. A Kormány felhívja a pénzügyminisztert, hogy a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közreműködésével
a) koordinálja az állami viszontgarancia vállalásával, érvényesítésével és nyilvántartásával érintett szervezetek tekintetében a kis- és középvállalkozások és nagyvállalatok ügyleteihez kapcsolódóan a Közlemény alapján az Európai Bizottság határozataiban jóváhagyott határidőig vállalt készfizető kezességhez a Garantiqa Krízis Garanciaprogram keretében 90%-os mértékű visszavonhatatlan állami viszontgarancia fennállását;
b) az 1. pont b) alpontjában foglaltak végrehajtása érdekében tegyen javaslatot a Kormány számára a szükséges jogszabály-módosítások és egyéb intézkedések kezdeményezésére.
Felelős: pénzügyminiszter
nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Határidő: az a) alpont tekintetében a felmerülés ütemében
a b) alpont tekintetében a felmerülés ütemében
3. A Kormány felhívja a pénzügyminisztert, hogy a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közreműködésével tájékoztassa az állami viszontgarancia vállalásával, érvényesítésével és nyilvántartásával érintett szervezeteket a Garantiqa Krízis Garanciaprogram 2020. december 31-én fennálló keretösszegének 700 000 000 000 forintra módosulásáról.
Felelős: pénzügyminiszter
nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Határidő: azonnal
4.2
5.3
Az 1. pont b) alpontja az 1083/2021. (II. 27.) Korm. határozat 5. pontja szerint módosított szöveg.
A 4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
Az 5. pontot az 1291/2024. (IX. 19.) Korm. határozat 37. pontja visszavonta.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás