• Tartalom

1881/2020. (XII. 4.) Korm. határozat

1881/2020. (XII. 4.) Korm. határozat

az egyes állami tulajdonú vagyonelemeknek a Németországi Szövetségi Köztársaság Fegyveres Erői, az Afgán Nemzeti Védelmi és Biztonsági Erők és a NATO Bázis Üzemeltető Csoport részére történő térítésmentes átadásáról

2020.12.04.

A Kormány – figyelemmel a NATO közreműködésével folyó, a nemzetközi terrorizmus elleni harc feltételeinek megteremtését elősegítő széleskörű nemzetközi együttműködésre, valamint a Magyar Honvédség rendelkezésre álló és átadható készleteire –

1. az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (2) bekezdés a) pontja alapján, a Vtv. 36. § (3) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva, a Magyar Állam tulajdonában és a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében álló vagyonelemek magyar hozzájárulásként történő térítésmentes átadásáról dönt

a) a Németországi Szövetségi Köztársaság Fegyveres Erői részére, az 1. melléklet szerint,

b) az Afgán Nemzeti Védelmi és Biztonsági Erők részére, a 2. melléklet szerint,

c) a NATO Bázis Üzemeltető Csoport Kabul, Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtéren működő szervezeti egysége részére, a 3. melléklet szerint,

d) a NATO Bázis Üzemeltető Csoport Kabul, Eltökélt Támogatás Parancsnokságon működő szervezeti egysége részére, a 4. melléklet szerint;

2. felhívja a honvédelmi minisztert, hogy az átadás-átvétel megvalósításának céljából vegye fel a kapcsolatot az 1. pont szerinti kijelölt átvevőkkel, és gondoskodjon az átadás-átvétel megvalósításáról.

Felelős: honvédelmi miniszter

Határidő: azonnal

1. melléklet az 1881/2020. (XII. 4.) Korm. határozathoz

Ingóság

Folyószám

Megnevezés

Mennyiség

Mértékegység

Egyedi azonosító

1.

LEMEZVÁGÓ OLLÓ 250MM

1

db

2.

FOGKŐTISZT.HAJL.KAPAAL.B.EM.

12

db

3.

FOGTECHNIKAI CSIPESZ

12

db

4.

MÉLYHŰTŐLÁDA LIEBHERR GTS 3012

1

db

77234111,0

5.

MÉLYHŰTŐLÁDA LIEBHERR GTS 3012

1

db

777578344

6.

SAMSUNG M735 MIKRO. 20L 800W

1

db

0A4V7WRH100634T

7.

SAMSUNG M735 MIKRO. 20L 800W

1

db

0A4V7WRH100644V

8.

SAMSUNG M735 MIKRO. 20L 800W

1

db

0A4V7WRH100384M

9.

FAGYASZTÓLÁDA 340L

1

db

41119363

10.

FAGY.LÁDA TECNOSUN TF-C250

1

db

6048343945

11.

E.SZELETELŐGÉP GRAEF C20 CLAS.

1

db

7805712

12.

TEFAL FRITŐZ

1

db

SERIE O21A

13.

MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ BARTSCHER RM

1

db

19/2007

14.

MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ BARTSCHER RM

1

db

189/2007

15.

MIKROH.SÜTŐ SAMSUNG MS23F301

1

db

QAQV7WRJB00129V

16.

HORD.HŰTŐDOBOZ 33 L-ES

1

db

32600009

17.

HORD.HŰTŐDOBOZ 33 L-ES

1

db

32600019

18.

HŰTŐTÁSKA ELEKTROMOS 25L-ES

1

db

SZN-14

19.

HŰTŐTÁSKA ELEKTROMOS 25L-ES

1

db

SZN-2

20.

HŰTŐTÁSKA ELEKTROMOS 25L-ES

1

db

SZN-20

21.

HŰTŐTÁSKA ELEKTROMOS 25L-ES

1

db

SZN-7

22.

HŰTŐTÁSKA ELEKTROMOS 25L-ES

1

db

SZN-10

23.

HŰTŐTÁSKA ELEKTROMOS 25L-ES

1

db

SZN-8

24.

HŰTŐTÁSKA ELEKTROMOS 25L-ES

1

db

H045<357>SZN-1

25.

HŰTŐTÁSKA ELEKTROMOS 25L-ES

1

db

SZN-12

26.

HŰTŐTÁSKA ELEKTROMOS 25L-ES

1

db

SZN-13

27.

HŰTŐDOBOZ DOMETIC RC 1600 EGP

1

db

12001145

28.

HŰTŐDOBOZ DOMETIC RC 1600 EGP

1

db

00702169

29.

HŰTŐDOBOZ DOMETIC RC 1600 EGP

1

db

00702188

30.

HŰTŐDOBOZ DOMETIC RC 1600 EGP

1

db

12902178

31.

DUPLAF.RM.HŐSZ.ÉTELHORDÓ 20L

6

db

32.

DUPLAF.RM.HŐSZ.ÉTELHORDÓ 10L

6

db

33.

TERMOSZ 1 L-ES

7

db

34.

AUTOMATA MOSÓGÉP 0–7 KG

1

db

18-800583-09

35.

AUTOMATA MOSÓGÉP 0–7 KG

1

db

18-800206-09

36.

BOSCH 8. GENERÁCIÓS SZÁRÍTÓGÉP

1

db

020285209016031

37.

BOSCH 8. GENERÁCIÓS SZÁRÍTÓGÉP

1

db

020285209015973

38.

BOSCH 8. GENERÁCIÓS SZÁRÍTÓGÉP

1

db

020285209015959

39.

AUTOMATA MOSÓGÉP

1

db

100023V

40.

SZÁRÍTÓGÉP

1

db

100009F

41.

MOSÓGÉP SAMSUNG DV80H4000CS

1

db

ABJ 400518

42.

SZÁRÍTÓGÉP SAMSUNG WW70J3

1

db

AH500057

43.

MÉRŐH. Ü.TALPPAL 1000/10ML

3

db

44.

EGYV.AJT.SZÁLL KONT 20′

1

db

1433 PRT-1

45.

EGYV.AJT.SZÁLL KONT 20′

1

db

92100660

46.

EGYV.AJT.SZÁLL KONT 20′

1

db

92-100-089

47.

EGYV.AJT.SZÁLL KONT 20′

1

db

92-100-090

48.

EGYV.AJT.SZÁLL KONT 20′

1

db

2999348

49.

EGYV.AJT.SZÁLL KONT 20′

1

db

92-100-237

50.

EGYV.AJT.SZÁLL KONT 20′

1

db

92-100-249

51.

EGYV.AJT.SZÁLL KONT 20′

1

db

92-100-240

52.

EGYV.AJT.SZÁLL KONT 20′

1

db

92-100-519

53.

EGYV.AJT.SZÁLL KONT 20′

1

db

92-100-614

54.

EGYV.AJT.SZÁLL KONT 20′

1

db

92-100-657

55.

RAKTÁRKONTÉNER C-20

1

db

PEK4001

56.

SZIGETELT RAKTÁRKONTÉNER 20′

1

db

PEK 5001

57.

SZIGETELT RAKTÁRKONTÉNER 20′

1

db

PEK 4002

58.

KONTÉNER 210X265X240

1

db

79-00-007

59.

KOMPRESSZOR

1

db

MES 1

60.

KOMPRESSZOR

1

db

MES2

61.

GUMISZŐNYEG GARNITÚRA

5

db

62.

GUMIPÓK 0,4M

10

db

63.

GUMIPÓK 1M

40

db

64.

HALOGÉN IZZÓ H1 12V. 55W

6

db

65.

IZZÓ KLT. 12V-OS HALOGÉN

2

db

66.

IZZÓ 12V 60/55W H4

6

db

67.

IZZÓ H4 12V 60/55W P43T-38

10

db

68.

KÉSES BIZTOSÍTÉK 5A

20

db

69.

KÉSES BIZTOSÍTÉK 15A

20

db

70.

KÉSES BIZTOSÍTÉK 40A

20

db

71.

KÉSES BIZTOSÍTÉK 10A

20

db

72.

KÉSES BIZTOSÍTÉK 20A

20

db

73.

KÉSES BIZTOSÍTÉK 25A

40

db

74.

KÉSES BIZTOSÍTÉK 30A

40

db

75.

INDÍTÓMOTOR

2

db

76.

IZZÓ 12V 55W H7

2

db

77.

IZZÓ 24V 75/70W H4

6

db

78.

ACÉL KALAPÁCS 1KG-OS FANYELŰ

3

db

79.

RESZELŐ KLT. 5 RESZES

1

db

80.

VILLÁSKULCS KLT 12DB 6–36MM

1

db

81.

CSAVARHÚZÓ KLT MŰA NYÉL6RÉSZ

1

készlet

82.

VÍZMÉRTÉK 600MM

1

db

83.

FÉKTÁRCSA ELSŐ

9

db

84.

FÉKTÁRCSA HÁTSÓ

6

db

85.

TOYOTALC.TJ.SZGK.FÉKBETÉT E.

11

db

86.

TOYOTALC.TJ.SZGK.FÉKBETÉT H.

10

db

87.

FÉKNYEREG ELSŐ

3

db

88.

SZERVÓ SZIVATTYÚ KORMÁNYHOZ

1

db

89.

FÉLTENGELY

2

db

90.

GÖMBFEJ

5

db

91.

ÜZA. SZIVATTYÚ /DIESEL/

1

db

92.

FELNI /KERÉKTÁRCSA/

10

db

93.

ELSŐ LÁMPA

1

db

94.

TOYOTA ÜZEMANYAGSZŰRŐ

10

db

95.

ALSÓ LENGŐKAR /JOBB/

2

db

96.

ALSÓ LENGŐKAR /BAL/

1

db

97.

FELSŐ LENGŐKAR /JOBB/

2

db

98.

FELSŐ LENGŐKAR /BAL/

1

db

99.

LENGŐKAR STABILIZÁTOR

2

db

100.

ELSŐ STABILIZÁTOR GÖMBFEJ

1

db

101.

KERÉKAGY

1

db

102.

KÖDLÁMPA

2

db

103.

LÖKHÁRÍTÓ

2

db

104.

ELSŐ LÖKHÁRITÓ /FESTETT/

2

db

105.

VÍZSZIVATTYÚ

1

db

106.

HÁTSÓ RUGÓ

1

db

107.

JOBB E. SÁRVÉDŐ /FESTETT/

2

db

108.

BAL E. SÁRVÉDŐ /FESTETT/

2

db

109.

KERÉKANYA CSAVAR

9

db

110.

SZERVÓ SZIVATTYÚ

2

db

111.

ELSŐ IRÁNYJELZŐ LÁMPA /B/

1

db

112.

VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR BURKOLAT

10

db

113.

IZZÓ 24V 5W

10

db

114.

IZZÓ SZOFITA 12V 5W 75793

20

db

115.

IZZÓ SZOFITA 24V 5W 75806

10

db

116.

VÁGÓ KORONG ATM.115

35

db

117.

FLEX CSISZOLÓKORONG 50123

5

db

118.

SATU 125 49088

1

db

119.

TOYOTA L C TJ SZGK LEVEGŐSZ.

4

db

120.

AKKU SARU NEG. 75016

8

db

121.

LEVEGŐSZŰRŐ 86540

2

db

122.

SZILOPLASZT KINYOMÓ

1

db

123.

KERÉKANYAKULCS 86955

3

db

124.

ÜLÉSHUZAT TOYOTA LAND CRUISER

1

db

125.

KÉSES BIZTOSÍTÉK GARN. 51490

2

készlet

126.

TOYOTA JOBB HÁTSÓ LÁMPA

2

db

127.

TOYOTA/KÉZIFÉKPOFA

12

db

128.

TOYOTA HÁTSÓ STAB. RÚD KAR

2

db

129.

INDÍTOMOTOR 86312

1

db

130.

AKKU. TERHELŐ MŰSZER

1

db

131.

KIFÚVATÓ PISZTOLY

1

db

132.

VONTATÓKÖTÉL 23586

7

db

133.

SZÚRÓFŰRÉSZ SKILL-4581

1

db

F015458101

134.

KÖRFŰRÉSZ SKILL 1250W

1

db

F0155166

135.

DEWALT-545 EL. FÚRÓ-VÉSŐ GÉP

1

db

951871

136.

SKIL SKILDRIVER 9,6V AKKUS CSA

1

db

F015200501

137.

DUGÓKULCS KLT. 26DB 8–32MM

1

db

138.

HOSSZABBÍTÓ 50M DOBON

1

db

139.

BOSCH AKKU 9,6V PSR960

1

db

140.

VÍZMÉRTÉK 1000MM

1

db

141.

FÉLKÉZKALAPÁCS 5KG-OS

1

db

142.

KÉTKEZES SÚLYZÓRÚD 200-AS

2

db

143.

GUMIS SÚLYZÓTÁRCSA 2,5KG

6

db

144.

GUMIS SÚLYZÓTÁRCSA 5KG

2

db

145.

GUMIS SÚLYZÓTÁRCSA 10KG

4

db

146.

GUMIS SÚLYZÓTÁRCSA 15KG

2

db

147.

GUMIS SÚLYZÓTÁRCSA 20KG

2

db

148.

50KG-OS KÉTKAROS SÚLYZÓ

3

db

149.

18 KG-OS EGYKAROS SÚLYZÓ

2

db

150.

KETTLEBELL KÉZI SÚLY 12KG-OS

1

db

151.

KETTLEBELL KÉZI SÚLY 16KG-OS

2

db

152.

KETTLEBELL KÉZI SÚLY 24KG-OS

2

db

153.

KETTLEBELL KÉZI SÚLY 28KG-OS

1

db

154.

KETTLEBELL KÉZI SÚLY 4KG-OS

2

db

155.

PARAFATÁBLA 90X120CM

4

db

156.

FGÉP OLYMPUS MJU-8010

1

db

B2L527361

157.

FGÉP SONY DSC-H300B

1

db

0321543

158.

FGÉP DIG. OLYMPUS MJU-1030SW

1

db

14513113

159.

FGÉP DIG.OLYMPUS FE-5010

1

db

Q25J20899

160.

FGÉP CANON EOS REBEL T6

1

db

CN1159COO3HB

161.

KAMERA JVC GZ-MG435

1

db

113L0491

162.

KAMERA JVC GZ-MG435

1

db

113L0483

163.

KAMERA JVC GZ-MG435

1

db

93L0806

164.

YAMAHA RX-496 RDS ERŐSÍTŐ

1

db

53960

165.

TV LCD LE32A431 SAMSUNG

1

db

100632

166.

TV ELD SAMSUNG UE50F5000AW

1

db

ZB5Z3SCD600241

167.

TEQBALL ONE ASZTAL

1

db

TEQB.-ONE201901

168.

PROJEKTA VETÍTŐVÁSZON 183X244

1

db

035

169.

VET.VÁSZON TRP200 203X203 VEGA

1

db

TRP200-03

170.

KAMERA OLYMPUS TG-TRACKER

1

db

JS0214803

171.

KAMERA OLYMPUS TG-TRACKER

1

db

JS0214804

172.

MB KERÉKPÁR SIMPLE 26″

1

db

LC17050082

173.

MB KERÉKPÁR SIMPLE 26″

1

db

LC17050259

174.

MB KERÉKPÁR SIMPLE 26″

1

db

201415

175.

MB KERÉKPÁR SIMPLE 26″

1

db

201423

176.

MB KERÉKPÁR SIMPLE 26″

1

db

201353

177.

MB KERÉKPÁR SIMPLE 26″

1

db

LC1705012

178.

KERÉKPÁR PROBIKE CITY N/28

1

db

XZ17072198

179.

KERÉKPÁR PROBIKE CITY N/28

1

db

XZ17072957

180.

KERÉKPÁR PROBIKE CITY N/28

1

db

XZ17072497

181.

KERÉKPÁR PROBIKE CITY N/28

1

db

XZ17072888

182.

KERÉKPÁR PROBIKE COOL LOOK 26

1

db

ZM1607025365

183.

KERÉKPÁR PROBIKE COOL LOOK 26

1

db

0M02040286

184.

KERÉKPÁR PROBIKE COOL LOOK 26

1

db

ZM161054833

185.

CD-S MAGNÓ MCD-ZX710F SANYO

1

db

3809277

186.

CD-S MAGNÓ MCD-ZX710F SANYO

1

db

4521090

187.

CD-S MAGNÓ MCD-ZX710F SANYO

1

db

4521570

188.

MICRO HIFI MMZJ8 SAMSUNG

1

db

400688

189.

MICRO HIFI MMZJ8 SAMSUNG

1

db

400650

190.

MICRO HIFI MMZJ8 SAMSUNG

1

db

400683

191.

MOBIL H KLT KÉZI RVNB20B JVC/K

1

db

092X3123

192.

MOBIL H KLT KÉZI RVNB20B JVC/K

1

db

1431

193.

MOBIL H KLT KÉZI RVNB20B JVC/K

1

db

1452

194.

CD-S RM PANASONIC RX-ES290E

1

db

LN7KE01237

195.

CD-S RM PANASONIC RX-ES290E

1

db

1220

196.

CD-S RM PANASONIC RX-ES290E

1

db

1288

197.

CD-S RÁDIÓ AZ1850 PHILIPS

1

db

0952032961

198.

CD-S RÁDIÓ AZ1850 PHILIPS

1

db

0952032966

199.

CD-S RÁDIÓ AZ1850 PHILIPS

1

db

0952032924

200.

CD-S RÁDIÓ AZ1850 PHILIPS

1

db

0952032959

201.

CD-S RÁDIÓ AZ1850 PHILIPS

1

db

0952032949

202.

CD-S RÁDIÓ AZ1850 PHILIPS

1

db

0952032977

203.

CD-S RÁDIÓ AZ1850 PHILIPS

1

db

1002035122

204.

CD-S RÁDIÓ AZ1850 PHILIPS

1

db

NS1A0952032938

205.

CD-S RÁDIÓ AZ1850 PHILIPS

1

db

1002035139

206.

MIKRO T.SC-PM42EPK PANASONIC

1

db

001919

207.

MIKRO T.SC-PM42EPK PANASONIC

1

db

001945

208.

MIKRO T.SC-PM42EPK PANASONIC

1

db

001943

209.

HANGFAL R-150 REFLEX

1

db

11011

210.

HANGFAL R-150 REFLEX

1

db

11045

211.

HANGFAL/A-MÉLY TRUST TYTAN 2.1

1

db

17101601616

212.

HANGFAL/A TRUST TYTAN 2.1 BLUE

1

db

17062200478

213.

TV LCD LC26SB25 SHARP

1

db

811135048

214.

TV LCD LE22C350D1W SAMSUNG

1

db

B24J34XZA01399

215.

TV LCD LE22C350D1W SAMSUNG

1

db

B24J34XZA01419

216.

TV LCD LE22C350D1W SAMSUNG

1

db

B24J34XZA01403

217.

TV LCD LE22C350D1W SAMSUNG

1

db

B24J34XZA01401

218.

TV LCD LE22C350D1W SAMSUNG

1

db

B24J34XZA03005

219.

TV LED PHILIPS 26PFL2908H/12

1

db

1318505688

220.

TV LED PHILIPS 26PFL2908H/12

1

db

1318505700

221.

TV SAMSUNG LED 24SERIES-K9000

1

db

0716110022

222.

TV SAMSUNG LED 24SERIES-K9000

1

db

0716110093

223.

TV LED SAMSUNG UA32J4003AR

1

db

01LP3KFG601202H

224.

TV LED SAMSUNG UA32J4003AR

1

db

01LP3KFG601252N

225.

TV LED SAMSUNG UA32J4003AR

1

db

01LP3KFG601089A

226.

MONACOR TM-27 HANGOSBESZÉLŐ

1

db

1614

227.

DIKTAFON-MP3 LEJÁTSZÓ IFP990

1

db

00570

228.

DIKTAFON DIG WS210S OLYMPUS

1

db

WS210S-07

229.

CSOCSÓ GARLANDO EVOL. G-500

1

db

AF-1/2018

230.

KERÉKPÁRZÁR SARÁL

9

db

231.

SZGK.PUMPA

2

db

232.

MIKROFON ÁLLV.K&M KM-21070

2

db

233.

AFGÁN ZÁSZLÓ KÜL 100X200CM

10

db

234.

ALBÁN ZÁSZLÓ ASZTALI

1

db

235.

ALBÁN ZÁSZLÓ KÜL 100X200CM

4

db

236.

BOLGÁR ZÁSZ.LAMÉ KÜL100X200

1

db

237.

HORVÁT ZÁSZLÓ ASZTALI

1

db

238.

HORVÁT ZÁSZLÓ KÜL 90X150CM

2

db

239.

HORVÁT ZÁSZLÓ KÜL 100X200CM

4

db

240.

NÉMET ZÁSZ.LAMÉ KÜL 90X150CM

1

db

241.

SZLOVÁK Z.LAMÉ KÜL 100X200CM

1

db

242.

MONTENEGRÓI Z.KÜL 100X200CM

2

db

243.

FEKETE Z.LAMÉ KÜL 100X200CM

1

db

244.

FEKETE ZÁSZLÓ KÜLTÉRI 90X150

1

db

245.

NATO ZÁSZLÓ KÜL 100X200CM

7

db

246.

NATO ZÁSZLÓ SOR. ASZTALI

2

készlet

247.

NATO Z.SOR LAMÉ KÜL 100X200

1

készlet

248.

ASZTALI ZÁSZLÓTARTÓ FA

2

db

249.

ASZTALI ZÁSZLÓTARTÓ FÉM

20

db

250.

ZÁSZLÓRÚD /NATÚR/ 2M-ES

9

db

251.

KOSÁRLABDA

1

db

252.

RÖPLABDA

2

db

253.

FUTBALL LABDA

1

db

254.

KERÉKPÁR GUMIABRONCS BEL. 28″

15

db

255.

KERÉKPÁR GUMIABRONCS BEL.26″

10

db

256.

MIKROFONKÁBEL XLR APA-ANYA 6M

1

db

257.

SERLEG 15G-25/B

1

db

258.

SERLEG 15G-25/C

1

db

259.

TÁRSASJ:DOMINÓ

1

db

260.

TÁRSASJÁTÉK JENGA

1

db

261.

TÁRSASJÁTÉK ACTIVIY ORIG

2

db

262.

TÁRSASJÁTÉK:STRATEGO

2

készlet

263.

TÁRSASJÁTÉK:RUMMIKUB

2

db

264.

TÁRSASJÁTÉK:ACTIVITY ORIG.2

1

készlet

265.

TÁRSASJÁTÉK:PÉTANQUE

2

db

266.

TÁRSASJÁTÉK:BLANKO

2

db

267.

SAKK KÉSZLET (6 AZ 1-BEN)

3

készlet

268.

PINGPONGÜTŐ RUCANOR

6

db

269.

TOLLASÜTŐ SZETT SENSTON ARMOR

4

db

270.

HIDEG JELZŐFÉNY

500

db

271.

INFRA VILÁGÍTÓRÚD

1000

db

272.

UTÁSZLAPÁT NYÉLLEL

18

db

273.

UTÁSZCSÁKÁNY NYÉLLEL

6

db

274.

ERDEI FEJSZE

28

db

275.

ÁCSBALTA

19

db

276.

RÓKAFARKÚ FŰRÉSZ 500MM

1

db

277.

FÉMFŰRÉSZ KERET 300MM

2

db

278.

CSAPSZEGVÁGÓ

2

db

279.

UTÁSZLAPÁT NYÉL

50

db

280.

UTÁSZCSÁKÁNY NYÉL

10

db

281.

ÁCSBALTA NYÉL

10

db

282.

ERDEI FEJSZE NYÉL

10

db

283.

SPLIT KLÍMA CHIGO KFR-32

1

db

C2G81071757

284.

SPLIT KLÍMA CHIGO KFR-32

1

db

C2G81071864

285.

SPLIT KLÍMA CHIGO KFR-32

1

db

C2G81072120

286.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216886

287.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216054

288.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3203665151

289.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

2291114257

290.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216945

291.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

229115760

292.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

2291114233

293.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216946

294.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

2250257010

295.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792988

296.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216953

297.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202793024

298.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216951

299.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216950

300.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

229115754

301.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

229115756

302.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

229114259

303.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3201681528

304.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

229115759

305.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

2291115762

306.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

2291115758

307.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

2291115757

308.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792978

309.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3201681532

310.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792990

311.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792958

312.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792986

313.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792973

314.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3201681525

315.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792976

316.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

2291114258

317.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792979

318.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792981

319.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792983

320.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792984

321.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792985

322.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792941

323.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792975

324.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216981

325.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792987

326.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216955

327.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216956

328.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216958

329.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216974

330.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216977

331.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3201681531

332.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216979

333.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3201681529

334.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204339287

335.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3202792959

336.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3201681523

337.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3201681524

338.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3201681527

339.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216952

340.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3204216978

341.

KLÍMA AIRWELL MAY 70R407C

1

db

3201681521

342.

KLÍMA DAIKIN FTX60GV1B

1

db

E011204

343.

KLÍMA DAIKIN FTX60GV1B

1

db

E011209

344.

KLÍMA GREE GJH09AA-E3NRND6A

1

db

LDE29GZC0300151

345.

KLÍMA GREE GJH09AA-E3NRND6A

1

db

LDE29GZC0300410

346.

KLÍMA GREE GJH09AA-E3NRND6A

1

db

LDE29HZB1900020

347.

KLÍMA GREE GJH09AA-E3NRND6A

1

db

LDE29GZC0300153

348.

KLÍMA GREE GJH09AA-E3NRND6A

1

db

LDE29GZC0300086

349.

STIEBEL 1012,9KW MOBILKLÍMA

1

db

004110

350.

HÁZTARTÁSI VILLANYTŰZHELY

1

db

00090

351.

FG WILSON P 250HE2 ÁF.AGGR.

1

db

FGWNAV02PF0B046

352.

FG WILSON P 250HE2 ÁF.AGGR.

1

db

FGWNAV02HF0B059

353.

FG WILSON P 250HE2 ÁF.AGGR.

1

db

FGWNAV03CNM1004

354.

FG WILSON P 250HE2 ÁF.AGGR.

1

db

FGWNAVO2AFOB046

355.

MOSODA KONTÉNER

1

db

SZN001

356.

KÖRASZTAL KLT. 1ASZT+5PAD

1

db

NTE15/001

357.

SÖRPAD KÉSZLET

1

db

NTE15/3

358.

SÖRPAD KÉSZLET

1

db

NTE15/10

359.

SÖRPAD KÉSZLET

1

db

NTE15/9

360.

SÖRPAD KÉSZLET

1

db

NTE15/2

361.

SÖRPAD KÉSZLET

1

db

NTE15/5

362.

SÖRPAD KÉSZLET

1

db

NTE15/4

363.

SÖRPAD KÉSZLET

1

db

NTE15/7

364.

SÖRPAD KÉSZLET

1

db

NTE15/8

365.

SÖRPAD KÉSZLET

1

db

NTE15/6

366.

SÖRPAD KÉSZLET

1

db

NTE15/1

367.

ÜLŐGARNITÚRA 2SZEM MES

1

db

MES1/2019

368.

ÜLŐGARNITÚRA 2SZEM MES

1

db

MES2/2019

369.

AGGREGÁTOR 2 KW

1

db

2049076

370.

AGGREGÁTOR 2 KW

1

db

2056657

371.

LÉGKOMPRESSZOR BITUXX 50L

1

db

KOMP01/2018

372.

LÉGKOMPRESSZOR BITUXX 50L

1

db

KOMP02/2018

373.

SPLIT KLÍMA GREE GSE-18HZ/I

1

db

9420000944

374.

HŰTŐSZEKRÉNY 70 L-ES

1

db

5S208C218930721

375.

HŰTŐSZEKRÉNY 70 L-ES

1

db

5S208C218930648

376.

KLARSTEIN INDUKCIÓS FŐZŐLAP

1

db

10031633

377.

HŰTŐSZEKRÉNY SUPRA FRESH 110L

1

db

5S2126118910813

378.

HŰTŐSZEKRÉNY SUPRA FRESH 110L

1

db

5S2126118911361

379.

HŰTŐSZEKRÉNY SUPRA FRESH 110L

1

db

5S2126118910602

380.

HŰTŐSZEKRÉNY SUPRA FRESH 110L

1

db

5S2126118911504

381.

HŰTŐSZEKRÉNY SUPRA FRESH 80L

1

db

CI2122298930107

382.

HŰTŐSZEKRÉNY SUPRA FRESH 80L

1

db

CI2122298930388

383.

HŰTŐSZEKRÉNY SUPRA FRESH 80L

1

db

CI2122298930557

384.

HŰTŐSZEKRÉNY KOMBINÁLT ZANUSSI

1

db

85120574

385.

HŰTŐSZEKRÉNY LG GR 131SF

1

db

410TRRC24510

386.

HŰTŐSZEKRÉNY LG GR 131SF

1

db

410TRBS24725

387.

HŰTŐSZEKRÉNY LG GR 131SF

1

db

410TRRC24534

388.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

12430032

389.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

31620078

390.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

83150507

391.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

92510217

392.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

12430650

393.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

12430090

394.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

12420020

395.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

92510092

396.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

83150515

397.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

83230205

398.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

92510074

399.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

MES1

400.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

31020427

401.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

12420009

402.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

12420006

403.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

83150422

404.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

92610064

405.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

12420001

406.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

83150397

407.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

92510273

408.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

83740072

409.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

92510200

410.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

93940030

411.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

12420002

412.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

93950125

413.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

83740029

414.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

12310471

415.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

93950098

416.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 160 L

1

db

12420007

417.

ELEKTROMOS HŰTŐSZEKR. 200 L

1

db

82540634

418.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

00416

419.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

123703200090

420.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

123703200157

421.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

123703200152

422.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

123601230485

423.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

123703200159

424.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

00915

425.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

00204

426.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

00113

427.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

123703200037

428.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

00118

429.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

123703200026

430.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

123703200107

431.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

123601230175

432.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

01024

433.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

00238

434.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

00173

435.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

00160

436.

HŰTŐSZEKRÉNY DLC-BC 90/90L

1

db

00241

437.

HŰTŐSZEKRÉNY ZANUSSI ZRG16607WA

1

db

83120078

438.

HŰTŐSZEKRÉNY ZANUSSI ZRG16607WA

1

db

84910031

439.

HŰTŐSZEKRÉNY ZANUSSI ZRG16607WA

1

db

83120079

440.

HŰTŐSZEKRÉNY ZT 70

1

db

93750106

441.

HŰTŐSZEKRÉNY ZT 70

1

db

93750126

442.

HŰTŐSZEKRÉNY ZT 70

1

db

93750102

443.

HŰTŐSZEKRÉNY ZT 70

1

db

82940125

444.

HŰTŐSZEKRÉNY ZT 70

1

db

93750129

445.

MALIZE HŰTŐSZEKRÉNY 293L

1

db

MA 1705010233

446.

AJTÓKILINCS CILINDERREL

8

db

447.

TAPÉTAVÁGÓ KÉS+PENGE 18MM

5

db

448.

OLAJRADIÁTOR

6

db

449.

MOSDÓKAGYLÓ PORC. VITRA

3

db

450.

WC-CSÉSZE PORC.VITRA

3

db

451.

PISSOUAR IDEAL STANDARD

3

db

452.

VÍZÖBLÍTŐTART. WC-HEZ MŰA.

4

db

453.

HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX ECW934

55

db

454.

SZEMÉTLAPÁT+KEFE SZETT

27

db

455.

GÖRGŐS FIÓKHÁZ 4FIÓK

13

db

456.

EGYAJTÓS FA SZEKRÉNY ISAF

58

db

457.

2 AJTÓS FA SZEKRÉNY ISAF

87

db

458.

KONYHASZEKRÉNY ALSÓ 2 AJTÓS

1

db

459.

KONYHASZEKRÉNY FELSŐ 2 AJTÓS

1

db

460.

BÚTORTREZOR BK 140/BA

2

db

461.

FÉMVÁZAS IRODAASZTAL 160X80

58

db

462.

FÉMVÁZAS ASZTAL 80X80

58

db

463.

KAPCSOLÓSZEKRÉNY

4

db

464.

VF-1 ZÁRT FŐZŐLAP 600W

1

db

465.

IRODASZEKRÉNY FELSŐ 2 AJTÓS

29

db

466.

IRODASZEKRÉNY ALSÓ 2 AJTÓS

29

db

467.

TOLÓAJTÓS SZEKRÉNY 2 RM

1

db

468.

VÍZPUMPAFOGÓ 250 MM-ES

1

db

469.

VÍZPUMPAFOGÓ 200 MM-ES

1

db

470.

ACÉL KALAPÁCS 1KG-OS FANYELŰ

3

db

471.

ÁCSKALAPÁCS MANNESMANN

2

db

472.

KŐZETFÚRÓ KLT. 4–8MM 13DB

2

db

473.

BIT KLT. 60 DB-OS

1

db

474.

SZERSZÁMKÉSZLET 130 DB-OS

1

db

Ingatlan

Folyószám

Tárolóhely

Objektumazonosító

Terület
(m2/lm3)

Funkció

Mennyiség

1.

Mazar-e Sharif
(Camp Marmal)

49800018004

30 lm3/db
15 m2/db

legénységi épület

32

2.

Mazar-e Sharif
(Camp Marmal)

49800018005

30 lm3/db
15 m2/db

parancsnoki és egyéb irodaépületek

32

3.

Mazar-e Sharif
(Camp Marmal)

49800018

30 lm3/db
15 m2/db

parancsnoki és egyéb irodaépületek

3

4.

Mazar-e Sharif
(Camp Marmal)

30 lm3/db
15 m2/db

zárt könnyűszerkezetes raktár

2

2. melléklet az 1881/2020. (XII. 4.) Korm. határozathoz

Folyószám

Megnevezés

Mennyiség

Mértékegység

Egyedi azonosító

1.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09J0A5010645

2.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09JX94035442

3.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09JXA5010426

4.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

05J204046977

5.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09J794032630

6.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09JX95001463

7.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09J394036819

8.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09J4A5010826

9.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09J894036282

10.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09J5A5012746

11.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09J8A5008819

12.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09J595001399

13.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

05J004047206

14.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09J095001410

15.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09J194042411

16.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09J3A5009649

17.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

05JX04047018

18.

TOYOTA LAND C.GX-R PC.TJ.SZGK.

1

db

09J2B5023141

19.

TOYOTA LAND C.GX-R PC.TJ.SZGK.

1

db

09J4B4054221

20.

TOYOTA LAND C.GX-R PC.TJ.SZGK.

1

db

NSE005

21.

TOYOTA LAND C.GX-R PC.TJ.SZGK.

1

db

09J6B5023241

22.

TOYOTA LAND C.VX.TD. TJ. SZGK.

1

db

09J3A5010557

23.

TÉLI GÁZOLAJ

2536

liter

 

24.

EVOX PREMIUM G-48 KONC.

50

liter

 

25.

EH. FECSKENDŐ 10 ML

90

db

 

26.

OXIGÉN ORRKANÜL

14

db

 

27.

GÉZ STERIL 11CMX3,75M H&H KERL

73

db

 

28.

MULLP.KÓRH.SZEGETL.5M*6CM

30

db

 

29.

VÉRZÉSCSILLAPITÓ NYOM.KÖT.2011

21

db

 

30.

MULLPÓLYA SZEGETT 15CMX5CM

20

db

 

31.

PAPÍRVATTA PUR-ZELLIN 4CMX5CM

2

db

 

32.

VARRÓFONAL 3/0

36

db

 

33.

SZŐTT RAGTAPASZ 5CMX5M

24

db

 

34.

SZŐTT RAGTAPASZ 2,5CMX4M

12

db

 

35.

CSŐKÖTSZER 7.SZ. 5M

1

db

 

36.

EH.LUER TŰ 23 G1 1/4

100

db

 

37.

EH.LUER TŰ 18 G2

100

db

 

38.

EH.FECSKENDŐ LUER KÓNUSZ.2ML

40

db

 

39.

EH. LUER FECSKENDŐ 5 ML-ES

130

db

 

40.

EH. FECSKENDŐ 20 ML-ES

70

db

 

41.

IZOLÁLÓ FÓLIA

5

db

 

42.

NYELVLAPOC FÁBÓL

100

db

 

43.

GENNYTÁL MŰANYAG

5

db

 

44.

OPERÁCIÓS SZEMÜVEG PÁRAMENT.

24

db

 

3. melléklet az 1881/2020. (XII. 4.) Korm. határozathoz

Folyószám

Megnevezés

Mennyiség

Mértékegység

Egyedi azonosító

1.

MODULÁRIS IRODA ELEM G-14/1

1

db

G-14/1

2.

2 DB MOD. IRODA ELEM G-14/2-3

1

db

G-14/2-3

3.

MODULÁRIS IRODA ELEM G-14/4

1

db

G-14/4

4.

MODULÁRIS IRODA ELEM G-14/5

1

db

G-14/5

5.

MODULÁRIS IRODA ELEM G-17

1

db

G-17

6.

MODULÁRIS IRODA ELEM G-19

1

db

G-19

7.

MODULÁRIS IRODA ELEM G-20

1

db

G-20

8.

MODULÁRIS IRODA ELEM G-21

1

db

G-21

9.

MODULÁRIS IRODA ELEM G-23

1

db

G-23

10.

2 DB MOD. IRODA ELEM G-25/1-2

1

db

G-25/1-2

11.

MODULÁRIS IRODA ELEM G-26

1

db

G-26

12.

MODULÁRIS IRODA ELEM G-27

1

db

G-27

13.

MODULÁRIS IRODA ELEM G-29

1

db

G-29

14.

MODULÁRIS IRODA ELEM G-30

1

db

G-30

15.

PÁNCÉLSZEKRÉNY 50×100×180

1

db

BK65

16.

PÁNCÉLSZEKRÉNY 55×60×90

1

db

BK66

17.

KLÍMA SPLIT-II/F-1,65 KW

1

db

SZN 5

18.

KLÍMA SPLIT-II/F-1,65 KW

1

db

SZN 6

19.

KLÍMA SPLIT-II/F-1,65 KW

1

db

SZN 1

20.

KLÍMA SPLIT-II/F-1,65 KW

1

db

SZN 4

21.

KLÍMA SPLIT-II/F-1,65 KW

1

db

SZN 3

22.

KLÍMA SPLIT-II/F-1,65 KW

1

db

SZN 2

23.

KLÍMA SUPER GENERAL 1,6KW

1

db

ASG-HCFC12/VZ

24.

SPLIT KLÍMA HŰTŐ-FŰTŐ 3,4 KW

1

db

SND170020

25.

SPLIT KLÍMA HŰTŐ-FŰTŐ 3,4 KW

1

db

SND170205

26.

SPLIT KLÍMA HŰTŐ-FŰTŐ 3,4 KW

1

db

SND170126

27.

SPLIT KLÍMA HŰTŐ-FŰTŐ 3,4 KW

1

db

SND170268

28.

KLÍMA SUPER GENERAL 1,6KW

1

db

ASG-HCFC18/VBKA

29.

KLÍMA SUPER GENERAL 1,6KW

1

db

ASG-HCFC12/VBKA

30.

KLÍMA SUPER GENERAL 1,6KW

1

db

AS-12H53F201Y3

31.

ABLAKKLÍMA PREM-I-AIR 2KW

1

db

G-20

32.

SPLIT KLÍMA HŰTŐ-FŰTŐ 3,4 KW

1

db

SND170124

33.

DOHÁNYZÓASZTAL KLF.

1

db

SZN 1/2018

34.

FOTEL KLF.

1

db

SZN 8/2018

35.

FOTEL KLF.

1

db

SZN 7/2018

36.

KANAPÉ 3 SZEMÉLYES KLF.

1

db

SZN 9/2018

37.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H10

38.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H13

39.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H4

40.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H15

41.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H7

42.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H1

43.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H16

44.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H11

45.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H12

46.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H2

47.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H5

48.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H3

49.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H9

50.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H6

51.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H14

52.

FALI HŐSUGÁRZÓ DIMPLEX

1

db

H8

53.

1 AJTÓS FASZEKRÉNY ISAF

1

db

BK21

54.

1 AJTÓS FASZEKRÉNY ISAF

1

db

BK20

55.

2 AJTÓS FASZEKRÉNY ISAF

1

db

BK19

56.

2 AJTÓS FASZEKRÉNY ISAF

1

db

BK18

57.

2 AJT. AKASZT ZÁRH. RUH. SZEKR

1

db

BK71

58.

RUHÁSSZEKRÉNY 2 AJTÓS

1

db

BK22

59.

3 FIÓKOS KISSZEKRÉNY ZÁRH.F.F

1

db

BK14

60.

3 FIÓKOS KISSZEKRÉNY ZÁRH.F.F

1

db

BK13

61.

3 FIÓKOS KISSZEKRÉNY S.BARNA

1

db

BK48

62.

3 FIÓKOS KISSZEKRÉNY S.BARNA

1

db

BK49

63.

3 FIÓKOS KISSZEKRÉNY S.BARNA

1

db

BK47

64.

3 FIÓKOS KISSZEKRÉNY GURULÓS

1

db

BK76

65.

3 FIÓKOS KISSZEKRÉNY GURULÓS

1

db

BK75

66.

3 FIÓKOS KISSZEKRÉNY GURULÓS

1

db

BK77

67.

3 FIÓKOS KISSZEKRÉNY GURULÓS

1

db

BK74

68.

3 FIÓKOS KISSZEKRÉNY GURULÓS

1

db

BK73

69.

3 FIÓKOS KISSZEKRÉNY GURULÓS

1

db

BK72

70.

LEMEZSZEKRÉNY 2 AJTÓS ISAF

1

db

BK54

71.

IRATSZEKRÉNY 2 AJT

1

db

BK52

72.

IRATSZEKRÉNY 2 AJT

1

db

BK50

73.

IRATSZEKRÉNY 2 AJT

1

db

BK51

74.

IRATSZEKRÉNY 2 AJT

1

db

BK53

75.

FÉMVÁZAS POLC ÁLLÓ

1

db

BK16

76.

FÉMVÁZAS POLC ÁLLÓ

1

db

BK15

77.

FÉMVÁZAS POLC ÁLLÓ

1

db

BK17

78.

FÉMVÁZAS IRODAASZTAL 160×80

1

db

BK1

79.

FÉMVÁZAS IRODAASZTAL 160×80

1

db

BK3

80.

FÉMVÁZAS IRODAASZTAL 160×80

1

db

BK2

81.

FÉMVÁZAS IRODAASZTAL 80×80

1

db

BK6

82.

FÉMVÁZAS IRODAASZTAL 80×80

1

db

BK5

83.

FÉMVÁZAS IRODAASZTAL 80×80

1

db

BK4

84.

TANTERMI ASZTAL FÉMV.2.SZEM

1

db

BK70

85.

KÁVÉZÓASZTAL

1

db

SZN 2/2018

86.

FÉMVÁZAS MŰBŐR ÖCS.SZÉK ISAF

1

db

BK33

87.

FÉMVÁZAS MŰBŐR ÖCS.SZÉK ISAF

1

db

BK34

88.

FÉMVÁZAS MŰBŐR ÖCS.SZÉK ISAF

1

db

BK37

89.

FÉMVÁZAS MŰBŐR ÖCS.SZÉK ISAF

1

db

BK29

90.

FÉMVÁZAS MŰBŐR ÖCS.SZÉK ISAF

1

db

BK32

91.

TÁMLÁS SZÉK FÉMV.FA ÜLÉS.ORIG

1

db

BK10

92.

TÁMLÁS SZÉK FÉMV.FA ÜLÉS.ORIG

1

db

BK8

93.

TÁMLÁS SZÉK FÉMV.FA ÜLÉS.ORIG

1

db

BK9

94.

TÁMLÁS SZÉK FÉM MŰBŐR ÜLÉSSEL

1

db

SZN 3/2018

95.

TÁMLÁS SZÉK FÉM MŰBŐR ÜLÉSSEL

1

db

SZN 4/2018

96.

TÁMLÁS SZÉK FÉM MŰBŐR ÜLÉSSEL

1

db

SZN 5/2018

97.

TÁMLÁS SZÉK FÉM MŰBŐR ÜLÉSSEL

1

db

SZN 6/2018

98.

TÁMLÁS SZÉK FÉM MŰBŐR ÜLÉSSEL

1

db

BK40

99.

TÁMLÁS SZÉK FÉM MŰBŐR ÜLÉSSEL

1

db

BK41

100.

TÁMLÁS SZÉK FÉM MŰBŐR ÜLÉSSEL

1

db

BK42

101.

TÁMLÁS SZÉK FÉM MŰBŐR ÜLÉSSEL

1

db

BK39

102.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN10

103.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN3

104.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN5

105.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN6

106.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN7

107.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN9

108.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN2

109.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN8

110.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN14

111.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN11

112.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN1

113.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN

114.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN12

115.

TŰZJELZŐ KABUL

1

db

SZN4

116.

FÉNYCSŐARMATÚRA 1X36W IP50

2

db

117.

FÉNYCSŐARMATÚRA 1X58W

28

db

118.

PEDRO FORGÓSZÉK

2

db

119.

MATRAC 190×90×20CM

1

db

120.

FÉNYCSŐ-L.TEST /ARMATÚRA/

4

db

121.

HELIOS PÁRAELSZÍVÓ

1

db

122.

KOMBI.SZEKR. 1AJT. /Z+NY/

1

db

123.

RUGÓS MATRAC 1000X2000MM

4

db

124.

TÁBLA PARAFA/ÜZENŐ KERETEZ.

2

db

4. melléklet az 1881/2020. (XII. 4.) Korm. határozathoz

Folyószám

Megnevezés

Mennyiség

Mértékegység

Egyedi azonosító

1.

IRODAKONTÉNER 20′

1

db

NIC 003

2.

IRODAKONTÉNER 20′

1

db

NIC 001

3.

IRODAKONTÉNER 20′

1

db

NIC 004

4.

IRODAKONTÉNER 20′

1

db

NIC 002

5.

ÍRÓASZTAL KLF.

1

db

SN22/2018

6.

ÍRÓASZTAL KLF.

1

db

SN23/2018

7.

ÍRÓASZTAL KLF.

1

db

SN19/2018

8.

ÍRÓASZTAL KLF.

1

db

SN21/2018

9.

ÍRÓASZTAL KLF.

1

db

SN20/2018

10.

DOHÁNYZÓASZTAL KLF.

1

db

SZN10/2018

11.

SZÁMÍTÓGÉPASZTAL

1

db

SZN24/2018

12.

FOTEL KLF.

1

db

SZN15/2018

13.

FOTEL KLF.

1

db

SZN16/2018

14.

SPLIT KLÍMABER. SAMSUNG 3,5KW

1

db

Y0WRPAKS600322V

15.

SPLIT KLÍMABER. SAMSUNG 3,5KW

1

db

ODMWPDBJ600495Z

16.

SPLIT KLÍMABER. SAMSUNG 3,5KW

1

db

ODMWPDBJ600641N

17.

SPLIT KLÍMABER. SAMSUNG 3,5KW

1

db

ODMWPDBJ600434R

18.

SPLIT KLÍMABER. SAMSUNG 3,5KW

1

db

ODMWPDBJ600509E

19.

SPLIT KLÍMABER. HAIER 3,5KW

1

db

AD94-P0197

20.

BEÉPÍTETT SZOBASZEKR. 5AJTÓS

1

db

SZN17/2018

21.

KÖNYVSZEKRÉNY 2 AJT.TOLÓ UV.

1

db

SZN18/2018

22.

TÁMLÁS SZÉK FÉM MŰBŐR ÜLÉSSEL

1

db

SZN14/2018

23.

TÁMLÁS SZÉK FÉM MŰBŐR ÜLÉSSEL

1

db

SZN11/2018

24.

TÁMLÁS SZÉK FÉM MŰBŐR ÜLÉSSEL

1

db

SZN13/2018

25.

TÁMLÁS SZÉK FÉM MŰBŐR ÜLÉSSEL

1

db

SZN12/2018

26.

MATRAC 200*100*20CM

5

db

 

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére