BÜ BH 2020/197
BÜ BH 2020/197
2020.07.01.
Nem mentesül a büntetőjogi felelősség alól veszélyhelyzet elhárítására hivatkozással annak a személygépkocsinak a vezetője, aki az elé bekanyarodó, az út forgalmába átlagosnál kissé mérsékeltebb gyorsulással bekapcsolódó személygépkocsit észlelve nem lassít, hanem az előzés feltételeiről való meggyőződés nélkül annak az előzésébe kezd, és ezáltal balesetet okoz [Btk. 235. §; KRESZ 34. § (1) bek. a) pont].
[1] A járásbíróság a 2018. június 20. napján meghozott és kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki közúti baleset okozásának vétségében [Btk. 235. § (1) bek., (2) bek. a) pont], és ezért 1 évi időtartamra próbára bocsátotta.
[2] A terhelt és védőjének fellebbezése alapján eljárt törvényszék a 2019. január 22. napján kelt végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[3] A jogerős ítéletben megállapított tényállás a következő.
[4] 2014. január 21. napján 14 óra 55 perc körüli időpontban a terhelt főúton közlekedett személygépkocsival. Ekkor borult idő volt, az eső szemerkélt, de a nappali világosságban jó látási viszonyok voltak. Az aszfalt burkolatú, jó minőségű, szennyeződésektől mentes úttest vizes felületű volt. A levegő hőmérséklete kb. +8 Celsius-fok volt. A forgalom gyér volt.
[5] A terhelt a személygépkocsival a baleset helyszínétől kb. 200 m távolságban, egy enyhén jobbra ívelő útkanyarulatból kihaladva – egyenes vonalvezetésű úton haladt, kb. 96 km/h sebességgel, tompított világítás használatával. Ugyanekkor – a terhelt haladási irányát tekintve – jobbról, a kereszteződés előtt várakozott egy ismeretlen személy egy utánfutós személygépkocsival. Ezzel a járművel szemben – a terhelt haladási irányát tekintve balról – a földút kereszteződésében, a földúton állt S. M. személygépkocsival. A terhelt észlelte az útkereszteződésben várakozó járműveket, de mivel az adott kereszteződésben ő rendelkezett elsőbbséggel, ezért változatlan sebességgel haladt tovább.
[6] Ezt követően a jobbról álló utánfutós személygépkocsi elindult, felhajtott a főútra, s ott balra kanyarodva, a terhelttel szemben közlekedett. Mivel a terhelt számára e jármű kikanyarodása veszélyhelyzetet jelentett, ezért – bár a sebességét továbbra sem csökkentette, de – a lábát levette a gázpedálról és felkészült a fékezésre. Közvetlenül e jármű elindulása után – a terhelt haladási irányát tekintve balról álló – S. M. által vezetett személygépkocsi is elindult, felhajtott a főútra, s balra kanyarodva, a terhelttel azonos irányba közlekedett. Amikor az S. M. által vezetett személygépkocsi eleje átlépte a főút szélét, akkor a terhelt által vezetett személygépkocsi a kereszteződéstől még 90-138 m távolságban járt. A terhelt figyelmét azonban ekkor még lekötötte az általa igénybe vett útra jobbról rákanyarodó utánfutós személygépkocsi, ezért az S. M. által vezetett személygépkocsi elindulását nem észlelte, s e járművet a másik személygépkocsi utánfutójának rácsos magasítóján keresztül csak akkor pillantotta meg, amikor az eleje a felezővonalat átlépte, s megkezdte a behaladást a terhelt által igénybe vett forgalmi sávba. Ekkor a terhelt által vezetett személygépkocsi a másik személygépkocsi jobb oldalsíkjától 62-99 m távolságban volt, s még kb. 96 km/h sebességgel haladt.
[7] A terhelt ekkor intenzív fékezésbe kezdett, s 5. sebességi fokozatból 4. sebességi fokozatba kapcsolt vissza. Így közelítette meg fékezve az átlagosnál kisebb intenzitással gyorsító, s még mindössze legfeljebb 45 km/h sebességgel haladó személygépkocsit. Amikor a személygépkocsi hátuljától 20,9 m távolságban járt, akkor a terhelt által vezetett személygépkocsi sebessége kb. 73 km/h volt, s a terhelt a fékezést nem folytatta, hanem balra kormányzott, s a személygépkocsi előzése céljából megkezdte az áthaladást a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba.
[8] Ugyanekkor azonban a terhelttel szemből érkezett M. O. személygépkocsival, kb. 68 km/h sebességgel. A személygépkocsi jobb oldali első ülésén V. A.-né foglalt helyet, míg a jobb oldali hátsó ülésen Sz. K. sértett ült. Mindhármuk biztonsági öve bekapcsolt állapotban volt. A személygépkocsi tompított világítása működött. Amikor a terhelt által vezetett személygépkocsi megkezdte a felezővonal átlépését, akkor tőle a szemből érkező személygépkocsi mindössze 104 m távolságban volt. Mivel a terhelt által vezetett személygépkocsi 73 km/h sebességéhez intenzív fékezéssel 58 m, míg a szemből érkező személygépkocsi 68 km/h sebességéhez intenzív fékezéssel 52 m féktávolság tartozott, ezért a rendelkezésre álló 104 m távolságon belül a járművek nem lettek volna megállíthatóak, s az ütközés mindenképpen bekövetkezett volna. Az ütközés elkerülése érdekében a terhelt nem kezdte meg a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávban, az út vonalvezetésének megfelelő irányba történő haladást, hanem a korábbi balra kormányzásának megfelelően, változatlan nyomvonalon haladva lehaladt a menetirány szerinti bal oldali útpadkára.
[9] A szemből érkező jármű vezetője, M. O. azonban abban a pillanatban, amikor a saját forgalmi sávjában, vele szemben megpillantotta a terhelt által vezetett személygépkocsi világítását, akkor az ütközés elkerülése érdekében jobbra kormányzott, s lehaladt a – saját haladási irányát tekintve – menetirány szerinti jobb oldali útpadkára. Ezen az útpadkán következett be a frontális ütközés a terhelt által vezetett és az M. O. által vezetett személygépkocsi között.
[10] Az ütközés következtében Sz. K. sértett a jobb csípőtövis tájának hámfosztásait, a jobb kulcscsont elmozdulással járó törését, valamint a háti XI-XII. csigolya összenyomatással és mellső peremtöréssel járó töréseit szenvedte el. Sérüléseinek tényleges gyógytartama kb. 2-3 hónap volt. Sérülései maradandó fogyatékossággal gyógyultak, mely a XI. és a XII. hátcsigolya megkeskenyedésében, ék alakú deformitásában és a gerincmozgások következményes beszűkülésében nyilvánul meg. Az elváltozások mintegy 10%-os baleseti eredetű össz-szervezeti egészségkárosodást, illetve 13%-os munkaképesség-csökkenést idéztek elő. Állapotában javulás nem várható, az véglegesnek tekinthető.
[11] V. A.-né a baleset következtében agyrázkódást, a nyaki gerinc rándulását, a mellkas, mindkét lábszár és a bal láb zúzódását, a jobb alkar horzsolt-zúzott sebét, valamint a bal lábszár horzsolt sebét szenvedte el. Sérüléseinek tényleges gyógytartama 8 napon belüli volt.
[12] M. O. a baleset következtében a mellkas, a jobb csukló és a has bal oldalának zúzódását, a jobb és bal oldali csípőtövis, a jobb térd és a jobb lábszár, valamint a jobb kéz IV-V. ujjának felületes horzsolt sebét szenvedte el. Sérülései 8 napon belül gyógyultak.
[13] A terhelt saját maga is megsérült: a mellkas 8 napon belül gyógyuló zúzódását szenvedte el.
[14] A baleset a terhelt részéről elkerülhető lett volna, amennyiben nem kezd bele az S. M. által vezetett személygépkocsi előzésébe, hanem az addig alkalmazott fékezést folytatja, s járműve sebességét lelassítja az S. M. által vezetett személygépkocsi sebességére, a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávban. A terhelt által vezetett személygépkocsi sebessége ugyanis az S. M. által vezetett személygépkocsi kikanyarodásának bármely pontjában megkezdett lassító fékezéssel lelassítható lett volna a személygépkocsi sebességére, biztonságos követési távolság megtartásával.
[15] A baleset elmaradt volna abban az esetben, ha S. M. a személygépkocsival – miután felhaladt a főútra – a terhelt előtt, vele azonos irányba haladva nagyobb intenzitással gyorsít. Ebben az esetben ugyanis jobban eltávolodott volna a terhelt által vezetett személygépkocsitól, s a két jármű sebességkülönbsége kisebb lett volna, így a terhelt nem érezte volna szükségességét annak, hogy belekezdjen az S. M. által vezetett személygépkocsi előzésébe.
[16] M. O. a balesetet úgy kerülhette volna el, ha a saját forgalmi sávjában halad tovább, s nem halad le a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára. Abban a pillanatban azonban, amikor a saját forgalmi sávjában, vele szemben megpillantotta a terhelt által vezetett személygépkocsi lámpáit, akkor a veszélyhelyzet elhárításának egyetlen lehetséges módja a jobbra kormányzás volt, hiszen a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávban az S. M. által vezetett személygépkocsi érkezett. M. O. részéről észlelési, cselekvési késedelem nem mutatható ki, mert abban a pillanatban megkezdte a jobbra kormányzást, amikor a terhelt által vezetett személygépkocsi megkezdte a felezővonal átlépését. A szemből érkező személygépkocsi vonatkozásában a terhelt részéről sem mutatható ki észlelési, cselekvési késedelem. Akkor ugyanis, amikor számára a szemből érkező jármű észlelhetővé vált, késedelem nélkül lekormányzott a menetiránya szerinti bal oldali útpadkára.
[17] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, melyben elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását és a terhelt felmentését, másodlagosan – „a bizonyítékok ismételt értékelése, mérlegelése céljából, pontosított helyszínrajz alapján elkészített újabb szakértői bizonyítás elrendelése végett” – a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására való utasítását kérte.
[18] Indokai szerint a bíróság jogerős ítéletében téves tényállást állapított meg; abból kellett volna kiindulnia, hogy S. M. tanú megszegte a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontját, 26. § (5) bekezdését és 28. § (3) bekezdését is. Emiatt a szabálysértési hatóság pénzbírsággal sújtotta. Ezért a tanú volt az, aki indokolatlanul lassú sebességgel hajtott fel a főútra, és utána sem gyorsított fel kellően, ezzel pedig a terheltet akadályozta, sőt meg is tévesztette és közlekedési manőverre kényszerítette. Amennyiben a tanú a KRESZ előírásainak megfelelően közlekedik, a baleset nem következik be.
[19] A bíróságok a terhelt fékezési intenzitását vizsgálták, ennek elvárhatósága azonban a Ptk. 1:4. §-ában meghatározott polgári jogi fogalom. Közlekedési bűncselekmény esetén a bizalmi elv az irányadó, aminek a tanú nem tett eleget. Nem helytálló az ítélet azon megállapítása, miszerint S. M. a balra kanyarodást szabályosan hajtotta végre, mert a terheltet lassító fékezésre kényszeríthette. A KRESZ tiltja, hogy a közlekedés résztvevője mást a közlekedésben akadályozzon; a lassító fékezésre kényszerítés akadályozás, aminek következtében a terhelt magatartásával nem közlekedési manővert hajtott végre, hanem a tanú által előidézett veszélyhelyzet elhárítására reagált.
[20] A terhelt a cselekmény során a bizalmi elvnek megfelelően járt el. A bíróság kizárólag azt vizsgálta, hogy a terhelt meg tudott volna, vagy le tudott volna lassítani a tanú gépkocsija mögött, de azt nem értékelte, hogy a baleset elhárítása érdekében másodpercek alatt kellett cselekednie. A helyszínrajz szerint a terhelt gépjárművének nyomvonala egyenesen haladt a jobb sávból az árokig, nem volt a kihaladó gépjármű melletti párhuzamos haladás, azaz nem történt előzés. Ellenkező esetben irányváltás, a saját sávba való visszasorolás történt volna, nem pedig változatlan nyomvonalon történő továbbhaladás. Téves a bíróság azon megállapítása, miszerint a lehaladás szöghelyzete tipikusan előzés megkezdéseként értékelendő.
[21] A védő kifogásolta, hogy a bíróság P. A. szakvéleményét fogadta el, noha az ellentétben áll a tanúvallomásokkal és a rendőrségi helyszínrajzon szereplő adatokkal, továbbá nem szerepel rajta egy arra közlekedő további gépjármű sem. Álláspontja szerint az állapítható meg, hogy sem a terhelt, sem a tanúk, sem S. M. nem megfelelően mérték fel a helyzetet, a bíróság jogerős ítéletében azonban a terhelt terhére értékelte a veszélyhelyzet nem megfelelő elhárítását. A szabálysértési eljárásban megállapítást nyert, hogy S. M. szabályszegő módon haladt fel a főútra. Ehhez képest a bíróságnak nem azt kellett volna vizsgálnia, a terhelt lelassíthatott volna-e a tanú által vezetett autó sebességére, hanem meg kellett volna állapítani a tanú által okozott veszélyhelyzetet, és a terheltet fel kellett volna mentenie az ellene emelt vád alól.
[22] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt törvényben kizártnak tartotta, és annak elutasítására tett indítványt.
[23] Indokai szerint a bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az általa elfogadott szakértői vélemények alapján a terhelt S. M. gépkocsija kikanyarodási ívének bármely pontján megkezdett lassító fékezéssel lelassíthatott volna a tanú gépkocsijának sebességére, biztonságos követési haladás tartása mellett. A valóságban tehát nem keletkezett veszélyhelyzet, hiszen a terhelt normál, átlagos közlekedési magatartással lelassíthatott volna a tanú sebességére. Nem volt tehát olyan ok, ami a terheltet irányváltoztatásra kényszerítette, és azt az átlagos közlekedési helyzetet a terhelt nem értékelhette veszélyhelyzetként.
[24] A bíróság jogerős ítéletében tényként rögzítette, hogy S. M. magatartása következtében veszélyhelyzet nem alakult, és a sértett nem a veszélyhelyzet elhárítása érdekében kormányzott balra, hanem előzési szándékkal. A terhelt ugyanakkor megszegte a KRESZ 34. § (1) bekezdés a) pontját, mert az előzést olyan időpontban kezdte meg, amikor ez már a szembejövő jármű vezetőjét veszélyeztette. Emiatt kényszerült jobbra kormányzásra M. O., és ennek következménye az összeütközés; a terhelt KRESZ-szabályszegése és a baleset bekövetkezése között tehát ok-okozati összefüggés állapítható meg.
[25] A bizonyítékok és azok értékelése a felülvizsgálati eljárásban nem támadható, ezért nem vitatható az, hogy a bíróság miért az adott szakértő véleményét fogadta el, miért nem tulajdonított jelentőséget egyes tanúvallomásoknak, illetve a helyszínrajznak a védő által helyesnek tartott tartalommal. Nem kifogásolható az sem, hogy a bíróság S. M. magatartását a szabálysértési határozat ellenére nem tekintette olyannak, mint ami veszélyhelyzetet és azzal okozati összefüggésben balesetet eredményezett volna. A jogerős ítéletben megállapított tényállás támadását jelenti annak vitatása, hogy a terhelt nem az előzés szándékával kormányozott jobbra, hanem a tanú által előidézett veszélyhelyzet elhárítása érdekében.
[26] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
[27] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely a Be. 648. §-a értelmében kizárólag a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a jogi – és nem pedig ténybeli – kifogás lehetőségét biztosítja. A felülvizsgálat kizárólag a Be. 649. §-ában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokból vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényben meghatározott köre nem bővíthető.
[28] A Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján valóban felülvizsgálati ok, ha a bíróság a terhelt büntetőjogi felelősségét a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapítja meg.
[29] A felülvizsgálat további, alapvető szabálya azonban, hogy a felülvizsgálati indítványban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás nem támadható [Be. 650. § (2) bekezdés]. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye. A felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 659. § (1) bek.]. A tényállás irányadósága azt is jelenti, hogy a felülvizsgálat során nemcsak maga a tényállás, hanem mindaz, ami a tényállás megállapításához vezetett, támadhatatlan. Ennek megfelelően a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonyában nem vizsgálható. Ekként nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, és a bűnösség kérdésének ezen keresztül való vitatására sem.
[30] Kétségtelen, hogy jelen esetben az indítvány jelentős részében kizárólag a jogerős ítéletben megállapított tényállást támadja; kifejezetten rögzíti, hogy a felülvizsgálat okának tekinti a tényállás téves megállapítását, sérelmezi az egyes bizonyítékok mérlegelésének mikéntjét, és azok eltérő értékelésére tesz indítványt, másodlagos indítványa pedig a jogerős ítéletnek a bizonyítékok eltérő mérlegelése, további bizonyítás felvétele és eltérő tényállás megállapítása érdekében való hatályon kívül helyezésére irányul. Az indítvány e részeiben a Be. 650. § (2) bekezdésébe ütközik, teljesítése a Be. 659. § (1) bekezdése alapján törvényben kizárt; azok alapján tehát felülvizsgálatra nem kerülhet sor.
[31] Az indítvány jogi kifogást is tartalmaz, amikor azt sérelmezi, hogy a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, miszerint S. M. szabályosan kanyarodott a főútra, annak ellenére, hogy a terheltet lassító fékezésre kényszerítette. Az indítvány szerint a lassító fékezés kikényszerítése is akadályozás, ami veszélyhelyzetet teremt, s ehhez képest az nem róható fel a terheltnek, hogy a veszélyhelyzet elhárítására nem a legmegfelelőbb módot választotta. Ehhez képest az indítvány szerint anyagi jogszabálysértést valósít meg az is, hogy a bíróság jogerős ítéletében azért állapította meg a terhelt büntetőjogi felelősségét, mert módja lett volna lassító fékezéssel S. M. gépkocsija mögött lelassítania.
[32] E körben is utalni kell azonban arra, hogy a Be. 659. § (1) bekezdésére tekintettel az indítványban foglalt jogi kifogások is csak a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapulvételével bírálhatók el. A bíróság jogerős ítéletében – az általa lefolytatott bizonyítási eljárás alapján – egyértelműen azt állapította meg, hogy S. M. a kanyarodás során nem valósított meg szabálysértést. E körben a szabálysértési hatóság határozata, illetve az a tény, hogy S. M. azzal szemben nem élt jogorvoslattal, közömbös; a Be. 7. § (5) bekezdése szerint abban a kérdésben, hogy a terhelt követett-e el bűncselekményt, a bíróságot, az ügyészséget és a nyomozó hatóságot nem köti a polgári, a közigazgatási, a szabálysértési, a fegyelmi vagy más eljárásban hozott határozat, illetve az abban megállapított tényállás. Következésképp a védő jogi kifogásai a jogerős ítéletben az adott közlekedési szituációra vonatkozóan rögzített távolsági, időbéli és sebességi adatokból levont ténymegállapítások alapján bírálandók el.
[33] E körben pedig a bíróság azt állapította meg, hogy bár a terhelt gépkocsija a fékezésének megkezdésekor még kb. 51, annak befejezésekor pedig kb. 28 km/óra sebességgel gyorsabban haladt a tanú gépkocsijánál, azonban az biztonságosan, kellő követési távolságot tartva lelassítható lett volna mögötte. A bíróság – az indítványban írtakkal szemben – helyesen vizsgálta ezt a kérdést a terhelt bűnösségével összefüggésben; a védő maga is ezt tette, amikor éppen ezt a megállapítást vitatva állította azt, hogy a terhelt veszélyhelyzetben cselekedett.
[34] Az irányadó ténymegállapítás azonban azt jelenti, hogy az adott közlekedési szituáció nem jelentett veszélyhelyzet. A veszélyhelyzet a baleset bekövetkezésének közvetlen, reális lehetőségét jelenti; ez pedig nem áll fenn, ha az adott közlekedési szituáció a másik gépjármű vezetője részéről csupán normális, megszokott, a rendelkezésre álló idő alatt reálisan végrehajtható reakció, cselekvés szükséges. Ellenkező álláspont elfogadása esetén akadályoztatást, és ezen keresztül veszélyhelyzet jelentene minden olyan eset, amikor az elöl haladó jármű lassabban közlekedik, mint a mögötte érkező.
[35] A terhelt – éppen azért, mert a biztonságos lassítás lehetősége számára rendelkezésre állt – nem kényszerült arra, hogy elhagyja a sávját; az adott közlekedési szituációban választhatta volna azt, hogy az általa egyébként megkezdett fékezést befejezve a tanú gépkocsija mögé sorol, és csak akkor hajtja végre az előzést, ha annak feltételeiről már biztonságosan meg tudott győződni. A terhelt azonban ehelyett úgy döntött, hogy nem lassít tovább, hanem „vakon” megelőzi az előtte haladó járművet; amennyiben az előzés nem állt volna szándékában, akkor el sem hagyja a jobb oldali forgalmi sávot. Ezzel azonban megsértette a KRESZ 34. § (1) bekezdés a) pontját, és e szabályszegése vezetett a balesethez.
[36] Megjegyzi a Kúria, hogy önmagában S. M. magatartásának jogi értékelése sem áll összefüggésben a terhelt bűnösségével. Amennyiben a tanú közlekedési szabályt szegett volna, az legfeljebb közreható okot valósított volna meg, de nem érintette volna azt, hogy a terhelt büntetőjogi felelősségét az általa megvalósított szabályszegés, a KRESZ 34. § (1) bekezdés a) pontjának megsértésével okozati összefüggésben bekövetkezett baleset következményei miatt. A terhelt csak akkor mentesült volna a felelősség alól, ha a tanú szabálytalan kanyarodása miatt, a vele való ütközést nem kerülhette volna el más módon, mint a bal oldali sávba való átlépéssel; a jogerős ítéletben megállapított tényállás azonban ezzel ellentétes.
[37] A fentiekre tekintettel tehát a bíróság jogerős ítéletében a terhelt büntetőjogi felelősségét a büntető anyagi jog szabályaival összhangban állapította meg.
[38] A kifejtettek alapján a Kúria a megtámadott határozatokat a Be. 662. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. II. 1.105/2019.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás