• Tartalom

1990/2020. (XII. 23.) Korm. határozat

1990/2020. (XII. 23.) Korm. határozat

az Országos Villamos Teherelosztó ingatlan revitalizációjáról, a Magyar Nemzeti Levéltár főépületének felújításáról és északnyugati szárnyának rekonstrukciójáról

2021.10.29.

A Kormány a Nemzeti Hauszmann Program II. ütemének megvalósításával összefüggésben, a történeti környezetbe illeszkedő városképi megjelenés biztosítása érdekében

1. egyetért azzal, hogy a Budai Várnegyedben az Országos Villamos Teherelosztó, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Budapest belterület 6628 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanának (a továbbiakban: Ingatlan1) fejlesztése során az Ingatlan1 területén a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: Levéltár) történelmi épületének korábban meg nem épült épületszárnyának felépítésére sor kerüljön, a zöldterületek arányának lehetőség szerinti növelésével (a továbbiakban együtt: Beruházás);

2. egyetért a Beruházás részeként a Levéltár – az ingatlan-nyilvántartás szerinti Budapest belterület 6627 helyrajzi számú – ingatlanának (a továbbiakban: Ingatlan2) teljes körű rekonstrukciójával és látogatóközpontjának kialakításával;

3.1 a Beruházás előkészítésére és megvalósítására – az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló 2018. évi CXXXVIII. törvény 5. § (2) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva – a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (a továbbiakban: Várkapitányság NZrt.) jelöli ki, azzal, hogy

a) az állami tulajdonban levő ÉMI Nonprofit Kft. állami építési beruházásokkal kapcsolatos egyes műszaki szolgáltatási feladatok elvégzésére vonatkozó kijelöléséről szóló 51/2016. (III. 17.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdés a), b) és d) pontja szerinti tevékenységet az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság bevonásával lássa el, valamint

b) az állami magasépítési beruházásokról szóló 299/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 17. §-a alapján a Beruházás vonatkozásában felmentést ad a kormányzati magasépítési beruházások kormányzati döntés-előkészítési eljárásrendjének alkalmazása alól;

4. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – gondoskodjon a Beruházás előkészítéséhez 2021. évben szükséges összesen 3 723 977 058 forint forrás biztosításáról a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 57. Kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása gazdasági társaságok részére jogcímcsoport, 9. Várkapitányság Nonprofit Zrt. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása jogcím javára;

Felelős: pénzügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: a felmerülés ütemében

5. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere és a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával – a Beruházás előkészítését követően készítsen előterjesztést a Kormány részére a Beruházás megvalósításához szükséges további intézkedésekről;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

emberi erőforrások minisztere

a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos

Határidő: az előkészítési feladatok lezárását követően azonnal

6. felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság útján, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával tegye meg a szükséges intézkedéseket az Ingatlan1 és Ingatlan2 vagyonkezelési jogának a Beruházás időtartamára a Várkapitányság NZrt. részére történő átadása érdekében.

Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: az Ingatlan1 esetében 2021. február 28.

az Ingatlan2 esetében 2024. január 1.

1

A 3. pont az 1771/2021. (X. 29.) Korm. rendelet 2. pontjával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére