• Tartalom

20/2020. (II. 19.) Korm. rendelet

20/2020. (II. 19.) Korm. rendelet

a Modern Városok Program és az Árpád-ház Program keretében Székesfehérváron megvalósuló egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 5/2017. (I. 12.) Korm. rendelet módosításáról1

2020.02.21.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1–3. §2

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1–2. melléklet a 20/2020. (II. 19.) Korm. rendelethez3

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2020. február 22. napjával.

2

Az 1–3. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

Az 1–2. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére