2007/2020. (XII. 24.) Korm. határozat
2007/2020. (XII. 24.) Korm. határozat
az önkormányzatok adósságot keletkeztető, valamint kezesség-, illetve garanciavállalásra vonatkozó ügyleteihez történő 2020. október–novemberi előzetes kormányzati hozzájárulásról
A Kormány a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 10. § (1) bekezdése alapján, tekintettel az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra, a következő határozatot hozza:
A Kormány az ügyletekről az 1. mellékletben foglaltak szerint dönt, az engedélyezett ügyletek 2020. évben történő megkötéséhez az a)–c) pontban foglalt kiegészítő feltételekkel járul hozzá:
a) az önkormányzat az 1. melléklet szerint engedélyezett ügyletértékek teljes összegétől lefelé eltérhet, ha ez nem okozza ezen értékek valamelyikének növekedését egyik évben sem;
b) az önkormányzat egy adott év végéig legfeljebb akkora összegű adósságot keletkeztethet az ügyletből, mint amekkora az 1. melléklet szerint az ügyletből az adott év végéig keletkező kumulált adósságösszeg;
c) fejlesztési célú ügylet esetében az ügyletet csak az 1. mellékletben szereplő fejlesztésekre lehet fordítani.
1. melléklet a 2007/2020. (XII. 24.) Korm. határozathoz
Sorszám |
Önkormányzat neve |
Ügylet adatai |
Fejlesztés adatai |
Kormány által engedélyezett fejlesztéshez kapcsolódó ügyletérték |
Kormány az ügylethez/ fejlesztéshez hozzájárul (Igen, Nem, Részben) |
Jóváhagyott ügylet adatai |
||||||||||
Ügylet sorszáma |
Devizanem |
Ügylet célja |
Ügylet típusa |
Futamideje (év) |
Értéke (Ft) |
Fejlesztés sorszáma |
Fejlesztés célja |
Fejlesztési célhoz az ügylet mekkora értékkel járul hozzá |
Ügylet keletkeztetésének ütemezése keletkeztetett adósság nagysága szerint (Ft) |
|||||||
2020. |
2021. |
2022. |
2023-tól |
|||||||||||||
1. |
ALMAMELLÉK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Tárgyévben keletkeztetett likvid fejlesztési ügylet futamidejének módosítása éven túl lejáró futamidőre |
2 |
32 250 000 |
1 |
1.2. Szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási beruházások |
32 250 000 |
32 250 000 |
Igen |
32 250 000 |
0 |
0 |
0 |
2. |
BAKS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
15 |
49 921 863 |
1 |
3.2. Időskorúak átmeneti és tartós, hajléktalan személyek tartós bentlakásos ellátását, a gyermekek és családok átmeneti gondozását, hajléktalanok átmeneti intézménye létrehozását, fejlesztését, felújítását szolgáló beruházások, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
49 921 863 |
49 921 863 |
Igen |
49 921 863 |
0 |
0 |
0 |
3. |
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
13 |
720 000 000 |
1 |
7.9. Települési turisztikai fejlesztés |
720 000 000 |
720 000 000 |
Igen |
720 000 000 |
0 |
0 |
0 |
4. |
BARACS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
7 |
90 000 000 |
|
|
|
|
|
0 |
90 000 000 |
0 |
0 |
4.1 |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
7.6. Egyéb rendezési tervekhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások |
30 000 000 |
30 000 000 |
Igen |
|
|
|
|
4.2 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
7.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
30 000 000 |
30 000 000 |
Igen |
|
|
|
|
4.3 |
|
|
|
|
|
|
|
3 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
30 000 000 |
30 000 000 |
Igen |
|
|
|
|
5. |
BERETTYÓÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
szerződés- |
Kölcsön |
11 |
190 000 000 |
1 |
7.9. Települési turisztikai fejlesztés |
190 000 000 |
190 000 000 |
Igen |
0 |
190 000 000 |
0 |
0 |
6. |
BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
5 |
600 000 000 |
1 |
2.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
600 000 000 |
600 000 000 |
Igen |
600 000 000 |
0 |
0 |
0 |
7. |
BOLDOGASSZONYFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Tárgyévben keletkeztetett likvid fejlesztési ügylet futamidejének módosítása éven túl lejáró futamidőre |
2 |
26 082 740 |
1 |
1.2. Szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási beruházások |
26 082 740 |
26 082 740 |
Igen |
26 082 740 |
0 |
0 |
0 |
8. |
BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
12 |
350 000 000 |
|
|
|
|
|
350 000 000 |
0 |
0 |
0 |
8.1 |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
7.11. Ipari park létesítéssel, bővítéssel összefüggő fejlesztés |
165 899 000 |
165 899 000 |
Igen |
|
|
|
|
8.2 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
7.6. Egyéb rendezési tervekhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások |
139 100 000 |
139 100 000 |
Igen |
|
|
|
|
8.3 |
|
|
|
|
|
|
|
3 |
5.3. Önkormányzati járóbeteg szakrendelők és szakrendelő-intézetek, szűrőállomások, gondozók fejlesztése, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
45 001 000 |
45 001 000 |
Igen |
|
|
|
|
9. |
CIBAKHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
HUF |
szerződés- |
Kölcsön |
2 |
29 162 515 |
1 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
29 162 515 |
29 162 515 |
Igen |
29 162 515 |
0 |
0 |
0 |
10. |
CIGÁND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
2 |
52 783 819 |
1 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
52 783 819 |
52 783 819 |
Igen |
52 783 819 |
0 |
0 |
0 |
11. |
CSONGRÁD VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
7 |
40 000 000 |
1 |
7.11. Ipari park létesítéssel, bővítéssel összefüggő fejlesztés |
40 000 000 |
40 000 000 |
Igen |
40 000 000 |
0 |
0 |
0 |
12. |
EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Kölcsön |
8 |
495 518 077 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
12.1 |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
6.2. Önkormányzati információs és infokommunikációs rendszerek (alkalmazói rendszerek, hardver, szoftver, hálózati és kommunikációs eszközök) létrehozásához szükséges beruházások finanszírozása |
47 600 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.2 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
7.6. Egyéb rendezési tervekhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások |
6 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.3 |
|
|
|
|
|
|
|
3 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
25 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.4 |
|
|
|
|
|
|
|
4 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
26 923 077 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.5 |
|
|
|
|
|
|
|
5 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
10 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.6 |
|
|
|
|
|
|
|
6 |
7.8. Köztemető fejlesztése |
2 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.7 |
|
|
|
|
|
|
|
7 |
7.9. Települési turisztikai fejlesztés |
36 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.8 |
|
|
|
|
|
|
|
8 |
7.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
2 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.9 |
|
|
|
|
|
|
|
9 |
2.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
30 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.10 |
|
|
|
|
|
|
|
10 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
25 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.11 |
|
|
|
|
|
|
|
11 |
7.8. Köztemető fejlesztése |
20 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.12 |
|
|
|
|
|
|
|
12 |
6.2. Önkormányzati információs és infokommunikációs rendszerek (alkalmazói rendszerek, hardver, szoftver, hálózati és kommunikációs eszközök) létrehozásához szükséges beruházások finanszírozása |
431 800 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.13 |
|
|
|
|
|
|
|
13 |
2.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
961 390 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.14 |
|
|
|
|
|
|
|
14 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
561 810 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.15 |
|
|
|
|
|
|
|
15 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
900 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.16 |
|
|
|
|
|
|
|
16 |
3.1. Bölcsődei intézmény kialakítása, fejlesztése, felújítása, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
7 100 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.17 |
|
|
|
|
|
|
|
17 |
3.5. Étkeztetést biztosító konyha kialakítása, fejlesztése, felújítása, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
3 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.18 |
|
|
|
|
|
|
|
18 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
2 540 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.19 |
|
|
|
|
|
|
|
19 |
3.1. Bölcsődei intézmény kialakítása, fejlesztése, felújítása, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
460 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.20 |
|
|
|
|
|
|
|
20 |
2.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
1 060 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.21 |
|
|
|
|
|
|
|
21 |
6.2. Önkormányzati információs és infokommunikációs rendszerek (alkalmazói rendszerek, hardver, szoftver, hálózati és kommunikációs eszközök) létrehozásához szükséges beruházások finanszírozása |
203 200 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.22 |
|
|
|
|
|
|
|
22 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
1 225 800 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.23 |
|
|
|
|
|
|
|
23 |
2.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
560 812 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.24 |
|
|
|
|
|
|
|
24 |
5.1. A kistérségi egészségházak kialakítása, önkormányzati háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi rendelők fejlesztése, felújítása, tárgyi eszköz beszerzés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
698 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.25 |
|
|
|
|
|
|
|
25 |
6.2. Önkormányzati információs és infokommunikációs rendszerek (alkalmazói rendszerek, hardver, szoftver, hálózati és kommunikációs eszközök) létrehozásához szükséges beruházások finanszírozása |
1 935 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.26 |
|
|
|
|
|
|
|
26 |

190 500 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.27 |
|
|
|
|
|
|
|
27 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
48 688 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.28 |
|
|
|
|
|
|
|
28 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
5 651 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.29 |
|
|
|
|
|
|
|
29 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
4 050 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.30 |
|
|
|
|
|
|
|
30 |
3.5. Étkeztetést biztosító konyha kialakítása, fejlesztése, felújítása, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
30 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.31 |
|
|
|
|
|
|
|
31 |
3.2. Időskorúak átmeneti és tartós, hajléktalan személyek tartós bentlakásos ellátását, a gyermekek és családok átmeneti gondozását, hajléktalanok átmeneti intézménye létrehozását, fejlesztését, felújítását szolgáló beruházások, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
3 268 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.32 |
|
|
|
|
|
|
|
32 |
4.4. Komplex közösségi terek létrehozása, fejlesztése, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
4 500 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.33 |
|
|
|
|
|
|
|
33 |
6.2. Önkormányzati információs és infokommunikációs rendszerek (alkalmazói rendszerek, hardver, szoftver, hálózati és kommunikációs eszközök) létrehozásához szükséges beruházások finanszírozása |
4 700 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.34 |
|
|
|
|
|
|
|
34 |
4.1. Kulturális célú beruházások |
2 160 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.35 |
|
|
|
|
|
|
|
35 |
4.5. Egyéb kulturális és sportcélú beruházások |
5 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.36 |
|
|
|
|
|
|
|
36 |
4.5. Egyéb kulturális és sportcélú beruházások |
1 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.37 |
|
|
|
|
|
|
|
37 |
6.2. Önkormányzati információs és infokommunikációs rendszerek (alkalmazói rendszerek, hardver, szoftver, hálózati és kommunikációs eszközök) létrehozásához szükséges beruházások finanszírozása |
1 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.38 |
|
|
|
|
|
|
|
38 |
4.5. Egyéb kulturális és sportcélú beruházások |
1 333 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.39 |
|
|
|
|
|
|
|
39 |
6.1. Internet hálózatfejlesztés |
674 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.40 |
|
|
|
|
|
|
|
40 |
4.5. Egyéb kulturális és sportcélú beruházások |
1 126 056 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.41 |
|
|
|
|
|
|
|
41 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
176 661 582 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
12.42 |
|
|
|
|
|
|
|
42 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
1 994 362 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
13. |
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
11 |
50 000 000 |
|
|
|
|
|
50 000 000 |
0 |
0 |
0 |
13.1 |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
1.6. Egyéb környezetvédelemhez és természeti katasztrófák elhárításához kapcsolódó beruházások |
47 188 567 |
47 188 567 |
Igen |
|
|
|
|
13.2 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
2 811 433 |
2 811 433 |
Igen |
|
|
|
|
14. |
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Kölcsön |
6 |
2 062 000 |
1 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
2 062 000 |
2 062 000 |
Igen |
2 062 000 |
0 |
0 |
0 |
15. |
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
2 |
HUF |
fejlesztés |
Halasztott fizetés, részletfizetés |
17 |
11 836 908 |
2 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
11 836 908 |
11 836 908 |
Igen |
0 |
11 836 908 |
0 |
0 |
16. |
GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
16 |
34 290 000 |
1 |
7.4. Igazgatási, hatósági feladatokhoz kapcsolódó fejlesztések |
34 290 000 |
34 290 000 |
Igen |
34 290 000 |
0 |
0 |
0 |
17. |
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Pénzügyi lízing |
6 |
9 777 660 |
1 |
7.4. Igazgatási, hatósági feladatokhoz kapcsolódó fejlesztések |
9 777 660 |
9 777 660 |
Igen |
9 777 660 |
0 |
0 |
0 |
18. |
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Pénzügyi lízing |
6 |
4 695 840 |
1 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
4 695 840 |
4 695 840 |
Igen |
4 695 840 |
0 |
0 |
0 |
19. |
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2 |
HUF |
fejlesztés |
Pénzügyi lízing |
6 |
4 557 060 |
2 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
4 557 060 |
4 557 060 |
Igen |
4 557 060 |
0 |
0 |
0 |
20. |
HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Kölcsön |
8 |
1 015 000 000 |
1 |
7.7. Város- és település-rehabilitáció |
1 015 000 000 |
1 015 000 000 |
Igen |
1 015 000 000 |
0 |
0 |
0 |
21. |
JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
21 |
482 380 000 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
21.1 |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
430 876 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
21.2 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
51 504 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
22. |
KAPOSMÉRŐ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
11 |
10 000 000 |
1 |
2.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
10 000 000 |
10 000 000 |
Igen |
10 000 000 |
0 |
0 |
0 |
23. |
KEMENESKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Tárgyévben keletkeztetett likvid fejlesztési ügylet futamidejének módosítása éven túl lejáró futamidőre |
2 |
12 000 000 |
1 |
7.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
12 000 000 |
12 000 000 |
Igen |
12 000 000 |
0 |
0 |
0 |
24. |
KISTELEK VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
10 |
22 000 000 |
1 |
7.4. Igazgatási, hatósági feladatokhoz kapcsolódó fejlesztések |
22 000 000 |
22 000 000 |
Igen |
22 000 000 |
0 |
0 |
0 |
25. |
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
10 |
18 846 262 |
1 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
18 846 262 |
18 846 262 |
Igen |
18 846 262 |
0 |
0 |
0 |
26. |
KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
szerződésmódosítás – növekvő ügyletérték mellett |
Kölcsön |
11 |
262 000 000 |
1 |
7.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
262 000 000 |
262 000 000 |
Igen |
0 |
262 000 000 |
0 |
0 |
27. |
LÁCACSÉKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Halasztott fizetés, részletfizetés |
16 |
24 063 000 |
1 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
24 063 000 |
24 063 000 |
Igen |
0 |
24 063 000 |
0 |
0 |
28. |
MAGYARSZÉK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
2 |
3 495 000 |
1 |
7.8. Köztemető fejlesztése |
3 495 000 |
3 495 000 |
Igen |
3 495 000 |
0 |
0 |
0 |
29. |
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
7 |
17 462 000 |
1 |
7.7. Város- és település-rehabilitáció |
17 462 000 |
17 462 000 |
Igen |
17 462 000 |
0 |
0 |
0 |
30. |
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
19 |
1 500 000 000 |
1 |
7.9. Települési turisztikai fejlesztés |
1 500 000 000 |
1 500 000 000 |
Igen |
0 |
1 500 000 000 |
0 |
0 |
31. |
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
13 |
250 000 000 |
2 |
7.8. Köztemető fejlesztése |
250 000 000 |
250 000 000 |
Igen |
250 000 000 |
0 |
0 |
0 |
32. |
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
17 |
2 500 000 000 |
|
|
|
|
|
0 |
0 |
0 |
0 |
32.1 |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
1.2. Szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási beruházások |
15 599 849 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.2 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
1.3. Csapadékvíz-elvezetést szolgáló beruházások |
1 993 900 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.3 |
|
|
|
|
|
|
|
3 |
1.3. Csapadékvíz-elvezetést szolgáló beruházások |
4 900 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.4 |
|
|
|
|
|
|
|
4 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
36 728 921 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.5 |
|
|
|
|
|
|
|
5 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
12 686 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.6 |
|
|
|
|
|
|
|
6 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
40 058 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.7 |
|
|
|
|
|
|
|
7 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
28 230 436 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.8 |
|
|
|
|
|
|
|
8 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
6 879 459 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.9 |
|
|
|
|
|
|
|
9 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
8 046 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.10 |
|
|
|
|
|
|
|
10 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
7 769 750 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.11 |
|
|
|
|
|
|
|
11 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
11 000 656 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.12 |
|
|
|
|
|
|
|
12 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
7 054 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.13 |
|
|
|
|
|
|
|
13 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
1 965 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.14 |
|
|
|
|
|
|
|
14 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
9 781 035 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.15 |
|
|
|
|
|
|
|
15 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
14 043 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.16 |
|
|
|
|
|
|
|
16 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
12 393 652 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.17 |
|
|
|
|
|
|
|
17 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
9 863 217 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.18 |
|
|
|
|
|
|
|
18 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
12 100 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.19 |
|
|
|
|
|
|
|
19 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
4 475 480 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.20 |
|
|
|
|
|
|
|
20 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
13 945 840 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.21 |
|
|
|
|
|
|
|
21 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
15 806 570 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.22 |
|
|
|
|
|
|
|
22 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
2 669 850 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.23 |
|
|
|
|
|
|
|
23 |
1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások |
13 574 057 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.24 |
|
|
|
|
|
|
|
24 |
6.2. Önkormányzati információs és infokommunikációs rendszerek (alkalmazói rendszerek, hardver, szoftver, hálózati és kommunikációs eszközök) létrehozásához szükséges beruházások finanszírozása |
31 710 376 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.25 |
|
|
|
|
|
|
|
25 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
18 592 728 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.26 |
|
|
|
|
|
|
|
26 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
16 999 500 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.27 |
|
|
|
|
|
|
|
27 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
6 899 333 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.28 |
|
|
|
|
|
|
|
28 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
17 939 950 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.29 |
|
|
|
|
|
|
|
29 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
7 990 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.30 |
|
|
|
|
|
|
|
30 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
10 056 724 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.31 |
|
|
|
|
|
|
|
31 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
630 888 014 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.32 |
|
|
|
|
|
|
|
32 |
7.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
594 535 986 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.33 |
|
|
|
|
|
|
|
33 |
7.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
36 878 493 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.34 |

150 341 687 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.35 |
|
|
|
|
|
|
|
35 |
7.7. Város- és település-rehabilitáció |
37 858 700 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.36 |
|
|
|
|
|
|
|
36 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
36 917 985 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.37 |
|
|
|
|
|
|
|
37 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
316 644 711 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.38 |
|
|
|
|
|
|
|
38 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
161 748 530 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
32.39 |
|
|
|
|
|
|
|
39 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
132 432 611 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
33. |
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
működés |
Kezesség-, illetve garanciavállalás |
11 |
1 000 000 000 |
- |
- |
- |
- |
Nem |
|
|
|
|
34. |
MOGYORÓD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
13 |
260 000 000 |
1 |
4.1. Kulturális célú beruházások |
260 000 000 |
260 000 000 |
Igen |
260 000 000 |
0 |
0 |
0 |
35. |
NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
11 |
108 500 000 |
1 |
7.9. Települési turisztikai fejlesztés |
108 500 000 |
108 500 000 |
Igen |
108 500 000 |
0 |
0 |
0 |
36. |
NYÍRADONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
11 |
59 813 940 |
|
|
|
|
|
0 |
0 |
59 813 940 |
0 |
36.1 |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
21 233 578 |
21 233 578 |
Igen |
|
|
|
|
36.2 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
7.7. Város- és település-rehabilitáció |
38 580 362 |
38 580 362 |
Igen |
|
|
|
|
37. |
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
11 |
1 000 000 000 |
|
|
|
|
|
1 000 000 000 |
0 |
0 |
0 |
37.1 |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
397 591 931 |
397 591 931 |
Igen |
|
|
|
|
37.2 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
4.5. Egyéb kulturális és sportcélú beruházások |
86 864 736 |
86 864 736 |
Igen |
|
|
|
|
37.3 |
|
|
|
|
|
|
|
3 |
3.1. Bölcsődei intézmény kialakítása, fejlesztése, felújítása, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
30 729 647 |
30 729 647 |
Igen |
|
|
|
|
37.4 |
|
|
|
|
|
|
|
4 |
2.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
80 111 468 |
80 111 468 |
Igen |
|
|
|
|
37.5 |
|
|
|
|
|
|
|
5 |
3.2. Időskorúak átmeneti és tartós, hajléktalan személyek tartós bentlakásos ellátását, a gyermekek és családok átmeneti gondozását, hajléktalanok átmeneti intézménye létrehozását, fejlesztését, felújítását szolgáló beruházások, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
5 650 000 |
5 650 000 |
Igen |
|
|
|
|
37.6 |
|
|
|
|
|
|
|
6 |
4.5. Egyéb kulturális és sportcélú beruházások |
399 052 218 |
399 052 218 |
Igen |
|
|
|
|
38. |
OROSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
13 |
435 724 000 |
|
|
|
|
|
0 |
0 |
0 |
0 |
38.1 |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
1.3. Csapadékvíz-elvezetést szolgáló beruházások |
223 733 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
38.2 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
4.5. Egyéb kulturális és sportcélú beruházások |
27 558 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
38.3 |
|
|
|
|
|
|
|
3 |
7.9. Települési turisztikai fejlesztés |
80 406 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
38.4 |
|
|
|
|
|
|
|
4 |
7.9. Települési turisztikai fejlesztés |
50 088 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
38.5 |
|
|
|
|
|
|
|
5 |
7.9. Települési turisztikai fejlesztés |
35 521 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
38.6 |
|
|
|
|
|
|
|
6 |
7.4. Igazgatási, hatósági feladatokhoz kapcsolódó fejlesztések |
18 418 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
39. |
OSZKÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Tárgyévben keletkeztetett likvid fejlesztési ügylet futamidejének módosítása éven túl lejáró futamidőre |
2 |
23 595 806 |
1 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
23 595 806 |
23 595 806 |
Igen |
23 595 806 |
0 |
0 |
0 |
40. |
POLGÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
11 |
200 000 000 |
1 |
2.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
200 000 000 |
200 000 000 |
Igen |
200 000 000 |
0 |
0 |
0 |
41. |
SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
11 |
140 000 000 |
1 |
5.1. A kistérségi egészségházak kialakítása, önkormányzati háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi rendelők fejlesztése, felújítása, tárgyi eszköz beszerzés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
140 000 000 |
140 000 000 |
Igen |
0 |
140 000 000 |
0 |
0 |
42. |
SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
9 |
21 500 000 |
1 |
7.7. Város- és település-rehabilitáció |
21 500 000 |
21 500 000 |
Igen |
21 500 000 |
0 |
0 |
0 |
43. |
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
működés |
Kezesség-, illetve garanciavállalás |
6 |
250 000 000 |
- |
- |
- |
- |
Igen |
250 000 000 |
0 |
0 |
0 |
44. |
SOLYMÁR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Halasztott fizetés, részletfizetés |
14 |
200 742 770 |
1 |
7.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
200 742 770 |
200 742 770 |
Igen |
0 |
200 742 770 |
0 |
0 |
45. |
SOMOSKŐÚJFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Halasztott fizetés, részletfizetés |
16 |
63 222 505 |
1 |
7.3. Közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések |
63 222 505 |
63 222 505 |
Igen |
0 |
63 222 505 |
0 |
0 |
46. |
SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
működés |
Kezesség-, illetve garanciavállalás |
2 |
60 000 000 |
- |
- |
- |
- |
Igen |
0 |
60 000 000 |
0 |
0 |
47. |

85 000 000 |
- |
- |
- |
- |
Igen |
85 000 000 |
0 |
0 |
0 |
48. |
SZABADHÍDVÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
11 |
70 000 000 |
1 |
2.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
70 000 000 |
70 000 000 |
Igen |
70 000 000 |
0 |
0 |
0 |
49. |
SZÉCSÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
16 |
250 000 000 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
49.1 |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
2.5. Iskolai tornaterem és kapcsolódó vizesblokk építése |
80 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
49.2 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
6 423 401 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
49.3 |
|
|
|
|
|
|
|
3 |
7.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
6 121 264 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
49.4 |
|
|
|
|
|
|
|
4 |
5.4. Mentőállomások építése, fejlesztése; fűtés és világítási rendszer korszerűsítése |
5 959 600 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
49.5 |
|
|
|
|
|
|
|
5 |
3.1. Bölcsődei intézmény kialakítása, fejlesztése, felújítása, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
12 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
49.6 |
|
|
|
|
|
|
|
6 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
139 495 735 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
50. |
SZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Tárgyévben keletkeztetett likvid fejlesztési ügylet futamidejének módosítása éven túl lejáró futamidőre |
2 |
65 000 000 |
1 |
1.2. Szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási beruházások |
65 000 000 |
65 000 000 |
Igen |
65 000 000 |
0 |
0 |
0 |
51. |
SZENTLŐRINC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
5 |
60 000 000 |
1 |
2.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
60 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
52. |
SZENTLŐRINC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT |
2 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
5 |
7 000 000 |
2 |
7.11. Ipari park létesítéssel, bővítéssel összefüggő fejlesztés |
7 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
53. |
SZENTLŐRINC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT |
3 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
5 |
13 000 000 |
3 |
3.3. Szociális nappali ellátást biztosító intézmény létrehozását, fejlesztését, felújítását szolgáló beruházások, valamint , a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
13 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
54. |
TAB VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
11 |
200 000 000 |
1 |
7.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
200 000 000 |
200 000 000 |
Igen |
200 000 000 |
0 |
0 |
0 |
55. |
TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Kezesség-, illetve garanciavállalás |
17 |
1 350 000 000 |
1 |
7.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
1 350 000 000 |
0 |
Nem |
|
|
|
|
56. |
TIHANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
11 |
300 000 000 |
1 |
7.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
300 000 000 |
300 000 000 |
Igen |
300 000 000 |
0 |
0 |
0 |
57. |
TISZAFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
8 |
120 000 000 |
|
|
|
|
|
0 |
120 000 000 |
0 |
0 |
57.1 |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
101 951 573 |
101 951 573 |
Igen |
|
|
|
|
57.2 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
4.5. Egyéb kulturális és sportcélú beruházások |
6 000 000 |
6 000 000 |
Igen |
|
|
|
|
57.3 |
|
|
|
|
|
|
|
3 |
3.2. Időskorúak átmeneti és tartós, hajléktalan személyek tartós bentlakásos ellátását, a gyermekek és családok átmeneti gondozását, hajléktalanok átmeneti intézménye létrehozását, fejlesztését, felújítását szolgáló beruházások, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
6 000 000 |
6 000 000 |
Igen |
|
|
|
|
57.4 |
|
|
|
|
|
|
|
4 |
4.4. Komplex közösségi terek létrehozása, fejlesztése, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése |
6 048 427 |
6 048 427 |
Igen |
|
|
|
|
58. |
TISZAGYULAHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Halasztott fizetés, részletfizetés |
17 |
15 332 431 |
1 |
7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások |
15 332 431 |
15 332 431 |
Igen |
0 |
15 332 431 |
0 |
0 |
59. |
TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Kölcsön |
7 |
11 503 705 |
1 |
7.1. Közutak, hidak építése, felújítása |
11 503 705 |
11 503 705 |
Igen |
11 503 705 |
0 |
0 |
0 |
60. |
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
1 |
HUF |
fejlesztés |
Hitel |
12 |
150 000 000 |
1 |
7.11. Ipari park létesítéssel, bővítéssel összefüggő fejlesztés |
150 000 000 |
150 000 000 |
Igen |
0 |
150 000 000 |
0 |
0 |
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás