2036/2020. (XII. 29.) Korm. határozat
2036/2020. (XII. 29.) Korm. határozat
a Keleti pályaudvar területét érintő és azzal közvetlenül határos területek hosszú távú fejlesztési lehetőségeiről
A Kormány
1. egyetért a Budapest Keleti pályaudvar területének északi és keleti sávjában elhelyezkedő – Verseny utca és Dózsa György út által határolt, vasútüzemből kivonható része, valamint az azzal közvetlenül határos a közforgalmú vasúti közlekedés használatából kivont vagy kivonható – ingatlanok (a továbbiakban: érintett ingatlanok) hasznosításának és fejlesztésének szükségességével, valamint azzal, hogy az érintett ingatlanokon megvalósuló ingatlanhasznosítás és -fejlesztés (a továbbiakban: ingatlanfejlesztés) a nemzetközi gyakorlattal összhangban a Kormány számára bemutatott üzleti alapú fejlesztési koncepció alapján történjen;
2. felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MÁV Zrt.) útján készítsen részletes megvalósíthatósági és ehhez kapcsolódó szakmai tanulmányokat (a továbbiakban együtt: RMT), és tervezési programot az érintett ingatlanokon történő ingatlanfejlesztés megvalósítására;
Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Határidő: 2021. november 30.
3. felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy az RMT alapján készítsen javaslatot a Kormány részére az érintett ingatlanok tulajdonosi jogviszonyainak rendezésére, piaci alapú hasznosítására és fejlesztésére vonatkozóan;
Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Határidő: 2021. december 15.
4. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a 2. pont szerinti feladatok megvalósítására biztosítson 800 000 000 forint forrást a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. Az NVTNM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások cím, 2. Az NVTNM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások alcím, 3. Az NVTNM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok támogatása jogcímcsoport terhére;
Felelős: pénzügyminiszter
Határidő: azonnal
5. felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a 4. pont szerint biztosított forrás terhére gondoskodjon a 2. pont szerinti feladatok megvalósítására vonatkozó támogatási jogviszony létrehozásáról a MÁV Zrt.-vel;
Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Határidő: a forrás rendelkezésre állását követően azonnal
6. felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy az RMT, a kapcsolódó tanulmányok és a tervezési program előkészítése során gondoskodjon arról, hogy a MÁV Zrt. működjön együtt a feladatkörükben érintett miniszterekkel, valamint a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztossal.
Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Határidő: folyamatosan
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
